Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)

1989-11-07 / 262. szám, kedd

ÚJ szú 5 1989. XI. 7. A vállalkozás kockázata avagy AZ ÖNÁLLÓSÁGOT TANULNI KELL Az 1980-as népszámlálás adatai szerint a Komáromi (Komárno) járás lakosainak száma 110 365 személy, nemzetiségi összetételük: 79 363 magyar (72 százalék) és 29 817 szlovák (27 százalék), A gazdaságilag aktív lakosok száma 52 ezer, népgazdasági ágazatok szerinti megoszlá­suk: 14 300 a mezőgazdaságban és erdészetben, 15 400 az iparban és 5600 az építőiparban dolgozik. A közlekedésben és távközlésben 3000, a kereskedelemben foglalkoztatottak száma 4200. A nem termelő ágazatokban kb. 8500-an dolgoznak. A járás három legnagyobb gép­ipari vállalata közé tartozik (A Ne­hézgépipari Müvek Steiner Gábor Hajógyára és a kismotorkerékpáro­kat gyártó ZVL Kolárovo vállalat mellett) a Komáromi Agrozet vál­lalat. Kint, a város szélén túl, tekinté­lyes cégjelzéssel, kapuján belül a munkások be- és kilépést blokkoló kártyáival, a legfontosabb informáci­ókat jelszavasan közlő táblákkal fo­gadja az ideérkezőket. A nagy kiter­jedésű gyártelepen, nem külön iro­daházban, hanem a szerelőcsar­nokkal egy épületben, szinte azzal egybenyílik az igazgatóság. Itt beszélgetünk az Agrozet múlt­járól, jelenéről és jövőjéről. Fontos esztendő mindegyik tekintetben az idei, úgy is mondhatnánk, hogy tör­ténelmi. Nemcsak azért, mert jubilál Gábriel Kollárik mérnök, az Agro­zet igazgatója a gyár. Hetven évvel ezelőtt alapítot­ták ugyanis az elődjét, az alig egy tucat dolgozót foglalkoztató Ipovitz- céget. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, s az itt élők sorsa éppúgy alakult, változott, mint ezé a mezőgazdasági gépeket gyártó üzemé. Bonyolult és sokszor ellentmondásos fejlődés eredményeképpen terebélyesedett, s követelt egyre nagyobb létjogo­sultságot magának. Ma már közel ezer dolgozót, saját szakmunkás- képzőjében felkészített fiatalokat foglalkoztat. Fő terméke a vontatott négysoros burgonyaültető, de számtalan más, kisebb mezőgazda- sági gépekhez kapcsolható szerke­zetet is gyárt. Termékei hatvan szá­zaléka exportra készül. Az idei év különösen nagy jelen­tősége abban rejlik, hogy az Agrozet 1989. április elsejével önálló válla­lattá alakult. Gábriel Kollárik mér­nök, az újdonsült vállalat igazgatója erről így nyilatkozik:- Bevallom, hogy már régóta vágytunk erre az önállóságra, s párt­szervezetünkkel együtt évek óta harcoltunk érte. Termelési progra­munk ugyanis érdekes, távlatilag jól átgondolt, s hatékony is. Ezidáig a Prostéjovi Agrozet konszernválla­lathoz tartoztunk. S már úgyszólván minden, oda tartozó üzem önálló­sult, mi pedig még mindig hiába vártuk, hogy függetlenítsenek, önál­lósítsanak bennünket. Végre az idén erre is sor került. Szinte felforrósodik a levegő, amikor erről beszél. Szabó Lajos mérnök, a gazdasági és kereske­delmi igazgatóhelyettes veszi át né­hány, az előzetes körülményeket ér­zékeltető mondat erejéig a szót. El­mondja, hogy tudták, mire lenne szükség a továbblépéshez, a kuta­táshoz és a fejlesztéshez. De hiába, ha meg volt kötve a kezük, illetve nem jutott pénz a legfontosabbra. Konkrét tartalmat hordoz minden, itt már létfontosságú fogalom: a pi­ackutatás, a versenyképesség. És szinte lehetetlen regisztrálni, melyi­kük véleménye, amit mondanak, annyira egybehangzó, egymást fel­tételező, összecsengő minden szó:- Egyetlen szemléltető példa: Az idei termelési tervünk 150 millió ko­rona. Ha teljesítjük - és erre eddig minden feltétel adott -, akkor a tiszta nyereségünk 30 millió korona lesz. Amíg Prostéjovhoz tartoztunk, éven­te 600 ezer - egymillió koronát for­díthattunk újratermelésre. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy valaki lássa, mennyit használhat fel egy üzem ebből fejlesztésre, kuta­tásra, termékszerkezet-alakításra. Most 10-12 millió koronát fordítha­tunk „magunkra1*, ennyiből már le­het mozdulni, s valóban a bővített újratermelés kategóriájában gondol­kodni, tervezni és - vállalkozni. Külön hangsúlyt kap a vállalkozás ténye és igénye mindabban, amit elmondanak. Először a különbséget magyarázzák, az eddigi állapotot, amikor csak a feladatok passzív tel­jesítését várták el tőlük, s a kezde­ményezésre nem volt sem lehető­ség, sem szükség. Nem volt közvet­len módjuk a hatékonyság és az értékesítés befolyásolására. Most a kiváló minőségű, s elfogadható áron kínált gépek és szerkezetek előállítása a cél. Olyan gazdaságos és szigorú minőségi kritériumokkal végzett munka mellett, ami a vállalat számára is megtermi a maga hasz­nát, az előbbrelépés anyagi feltéte­leit.- Az egyéni kezdeményezést is tudjuk most már ösztönözni.- Van saját kutatási-fejlesztési részlegünk, tehát jobban közelíthe­tünk a világszínvonalhoz. És a vállalkozás kockázata? Va­jon nem félnek tőle? - A felelősséget közömbösítő eddigi termelésszerve­zési módhoz szoktatott üzemekben, s talán itt sem indokolatlan föltenni ezt a kérdést. Egyértelmű erre is a válasz:- Nincs rá erkölcsi jogunk, hogy féljünk a kockázattól, hiszen akar­tuk, követeltük az önállóságot. Köte­lességünk, hogy megtanuljuk nem­csak a piackutatást, hanem a piac megtartását is. Azt is, hogyan le­gyünk versenyképesek. Hogy külföl­dön - a nyugati piacon - is helyünk legyen, ahhoz a legjobb minőséget és a legkorszerűbb termékeket kell kínálnunk. Tehát szakadatlanul javí­tanunk, tökéletesítenünk kell a ter­mékeinket, de úgy, hogy tisztessé­ges haszonnal termelhessünk. Ezentúl nem várhatunk sehonnan anyagi segítséget, pénzügyi „injek­ciót”, a magunk gazdáiként kell a le­hető leggazdaságosabban, s egyre magasabb színvonalra törekedve termelnünk. Úgy, hogy a szakem­bereink, a dolgozóink is elégedettek legyenek. Ehhez sokrétű gondoskodásra is szükség van. Peter Kuník, a szak- szervezet üzemi bizottságának el­nöke és Duáan Gallo, a pártszerve­zet elnöke kapcsolódik a beszélge­tésbe. Az a helyzet ugyanis, hogy a dolgozók nagy része a Komárom környéki falvakból jár be a munka­helyére, „ingázik", s közben odaha­za zöldséget termel, aprójószágot nevel. Fontos tehát, hogy olyan munkakörülményeket teremtsenek, amelyek kiegyenlítik a sok esetben még mindig bonyolult beutazás fá­radságát. Az üzemi étkeztetés, a sa­ját büfé, az üzem területén rendelő orvos, az óvoda mind a munkavég­zés számára megtakarítható hasz­nos idő feltétele. Ezért tulajdonít za­vartalan és egyre jobb működésük­nek olyan nagy jelentőséget a veze­tőség. És mivel a dolgozók átlagos életkorát tekintve (30 év) nagyon fiatal a vállalat, fontos szempont, hogy itt lakáshoz is hozzájuthassa­nak, évente 6-8 lakást épít dolgozó­inak a vállalat. Mivel az Agrozet dolgozóinak nemzetiségi összetétele arányait te­kintve hasonló, mint a járás egé­széé, rákérdezünk, okozott, vagy okoz-e itt gondot, hogy az egyik ember szlovák, a másik magyar nemzetiségű. Némi megütközést, vagy csodálkozást vált ki a kérdés, de aztán határozottan állítják, hogy ilyen problémáik nincsenek.- Huszonkét éve dolgozom itt, de sem a munkatermekben sem az iro­dákban nem találkoztam még azzal, hogy aszerint ítélték volna meg egy­mást az emberek, hogy kinek milyen a nemzetisége. Más kritériumok a mérvadóak. Hogy ki hogyan érti a dolgát, hogyan végzi a munkáját, egyszóval, hogy milyen ember - je­lenti ki az igazgatóhelyettes.- Sok mindent átéltek már itt, a Duna mellett az emberek. Gondol­junk a hatvanötös árvízre, meg mindarra, amit egymás segítsége nélkül nem tudnának megoldani.- Egymásra vagyunk utalva. S itt úgy szoktuk meg például, hogy ahol több a magyar párttag, ott a pártcso­port üléseit magyar nyelven tartják, a taggyűlések szlovákul folynak, de ha magyarul akar felszólalni valaki, úgy szólal fel. Értik a többiek, vagy lefordítják.- A szakmunkásképzőben mind szlovák, mind magyar tanítási nyel­vű osztályok vannak. A szülők, s az odajelentkező tanulók döntik el, me­lyiket választják, és „menet közben" a gépek mellett is megtanulják egy­más nyelvét. A vezetőgárda összetétele is azt tükrözi, hogy a szakmai szempontok a mérvadóak. Az igazgató szlovák, Németh Jenó azt vallja, az a lé­nyeg, ki hogyan dolgozik (Lőrincz János felvétele) három helyettese viszont magyar nemzetiségű. Miután a két vezető, illetve a szakszervezet és a pártszervezet elnökének ez az egybehangzó véle­ménye, a szerelőcsarnokban né­zünk körül. A megszólítottak folyé­konyan válaszolnak mindkét nyelven.- Itt élünk, dolgozunk együtt. Ez számunkra nem probléma. A szín­ház itt van a városban, ha kedvünk van, oda is elmehetünk, de falura éppúgy kijár. Könyvesbolt, könyvtár van, s ha még nem elég a választék, átsétálunk a híd túloldalára, meg­vesszük odaát - mosolyognak a szokatlan kérdésen.- Az a lényeg, ki hogyan fogja meg a munka végét. Most már ha ráhajtunk, több lesz belőle a hasz­nunk. Ez érdekel bennünket - for­dulnak vissza s hajolnak a hegesz­tőpisztoly fölé, arcuk elé húzva a vé­dőálarcot. A folyosón, kifelé menet még rá­pillantunk a faliújságokra, a legjobb dolgozók arcképét, teljesítményét bemutató agitációs táblákra. Ezek szlovák nyelvűek. A portán magya­rul és szlovákul köszönnek el tőlünk az emberek, s mi, ki-ki anyanyelvűn­kön mondjuk: a viszontlátásra. FRANTléEK BUDA, Pravda H. MÉSZÁROS ERZSÉBET, Új Szó Szakítani a leegyszerűsítő szemlélettel Szovjet történészek a nagy októberi szocialista forradalomról A szovjet társadalom és a tu­domány 1956-ban, az SZKP XX. kongresszusa után élénk fejlő­désnek indult, ám már a hatvanas évek elején a fokozatos stagnálás jelei mutatkoztak a történettudomá­nyokban. A hetvenes esztendők pe­dig egyértelműen a hanyatlás jegyé­ben teltek el, amikor az ún. új törté­nettudományi irányzat képviselőit, P. Volobujevet, I. Gindint, K. Tar- novszkit, L. Ivanovot, M. Geftert, V. Adamovot, A. Avrehot, A. Anfimo- vot sorra kirekesztették a tudomá­nyos tevékenységből, megtörték tu­dományos pályájukat. Pavel Volo­bujevet például visszahívták a Szov­jetunió Tudományos Akadémiája Történelmi Intézetének igazgatói tisztségéből és úgyszólván lehetet­lenné tették, hogy munkáit publi­kálja. Vele készített most, a nagy októ­beri szocialista forradalom évfordu­lója kapcsán a Tyzdenník aktualít ha­sábjain beszélgetést Lev Ovruckij. Pavel Volobujev ma a Szovjetunió Tudományos Akadémiája azon tu­dományos tanácsának elnöke, amely a nagy októberi szocialista forradalom komplex problematikájá­nak vizsgálatával foglalkozik. Elöljá­róban a, XX. kongresszus után ki­bontakozott új történettudományi szemlélet mibenlétét határozták meg. Ennek az volt a célja, hogy to­vábblépjen a sztálini sematikus, le­egyszerűsítő, sztereotípiáktól és hiteles képet nyújtson azokról a szo­ciális és gazdasági feltételekről, amelyek között a sokrétegű orosz ökonomikában a forradalom feltéte­lei kialakultak, azokról a politikai és osztályerókről, amelyek az októberi forradalom idején a korabeli Orosz­országban a változásokat megérlel- ték. Az ilyen irányú vizsgálódások­ban „tiltott területnek" számított a nem proletár pártok tevékenysége az akkori Oroszországban, ame­lyeknek feltérképezése nélkül vi­szont nem lehet hiteles képet alkotni az osztály- és politikai erők viszo­nyáról az 1917-es és 20-as években. Sajnálattal állapítják meg, hogy egyre kevesebb történész foglalko­zik a Szovjetunióban az októberi forradalom kutatásával, s egyáltalán az orosz forradalmak történetével. Határozott intézkedésekre van szükség, hogy a fiatal történészek figyelmét ismét erre a területre irá­nyítsák. Elsősorban forrásanyagok kiadására, mint például a petrográdi szovjetek üléseinek 1917-es jegyző­könyve, vagy a népi komisszárok tanácsának 1917-1918-as jegyző­könyvei. De sürgető szükség van a forradalmárok bibliográfiájának ki­adására is, meg egy olyan évkönyv­re, amelyben problémaföltáró, a tör­ténelmi kutatások új eredményeit is­mertető publikációkat közölnének. Arról van szó, hogy szakítani kell azzal - a P. Volobujev által „marxis­ta fundamentalizmusnak" nevezett - sztálini időkből származó szemlé­lettel, amelyek szinte kötelezővé tet­ték, hogy szinte vallásos áhítattal, mint valami isteni csodára tekint­sünk a nagy októberi szocialista for­radalomra. Hiszen éppen a marxiz­mus-leninizmus forradalmi szelle­mének ellentmondó ez a fajta szem­lélet, amely elutasítja a dogmák és személyiségek előtti meghódolást. Azt, hogy úgy tekintsünk októberre, mint valami fenséges és megnyug­tató szentképre, ikonra. Olyannak kell látnunk, amilyen volt, minden ellentmondásával, ne­hézségével és tévedésével együtt. Elsősorban a forradalom elméleti előkészítését szokták leegyszerűsít­ve szemléltetni, mintha Lenin és a boisevikok számára minden jóeiő- re, még részleteiben is világos lett volna, s mintha minden kitűzött célt, tézist, jelszót száz százalékig telje­sítettek volna. Kétségtelen, hogy ami a tudományos-elméleti előké­szítést illeti, a világtörténelem egyet­len forradalma sem volt olyan alapo­san előkészítve, mint októberé. Erről Lenin gondoskodott, szinte példa nélkül álló, mindenre kiterjedő, óriási terjedelmű és mély tudományos munkásságával. Ezért izgalmas szintézise az októberi forradalom a tudományos előrelátásnak és a dolgozótömegek forradalmi el­szántságának. A marxizmus a törté­nelem folyamán itt kapcsolódott egybe első ízben a tömegek erejé­ben rejlő forradalmi gyakorlattal. Ta­nulsága abban rejlik, hogy a forra­dalmi változások élére álló pártnak a heves történelmi változásokban az előzetesen kidolgozott elméletet a hétköznapi gyakorlatban a maga egyszerű részeire bontva kell alkal­maznia, s bátran le is kell mondania az idejétmúlt koncepciókról, ha erre van szükség. Emlékezzünk csak arra, hogy hány kétségtelennek tűnő igaz­ságról le kellett mondania a pártnak, mivel azok már nem feleltek meg az új történelmi feltételeknek. Ezek vol­tak például a szocialista forradalom győzelméről hirdetett tézisek (a vi­lágforradalom megvalósulása, vagy, hogy egész Európára kiterjed), s hogy a szocialista forradalom ott győz majd, ahol a termelőerők a leg­fejlettebbek stb. A forradalom folyamán előre nem látható problémák keletkeztek, ame­lyeknek a megoldásához új elmélet­re, s politikai gyakorlatra volt szük­ség. Például Lenin minden további habozás nélkül visszavonta az Ápri­lisi tézisekben meghirdetett agrár- programot, amikor a parasztok kö­vetelését benyújtották neki az esze- rek. Tudta ugyanis, hogy forradal­mat csinálni, s közben pontosan mindent előrelátni lehetetlen. Pedig nála nagyobb jelentőséget senki sem tulajdonított a forradalmi elmé­letnek. Az októberrel foglalkozó történet- tudomány, az irodalom, egész szemléletünk ez ideig leegyszerűsít­ve úgy vélte, hogy a forradalom sorsa két tábor harcában dőlt el, a proletariátus és a burzsoázia har­cában. Pedig a kispolgári demokrá­cia is nagy politikai erőt jelentett akkor Oroszországban, s a „harma­dik *tábor“-ként játszott szerepét nem szabad lebecsülni. Az eszerek és a mensevikek szerepét különbö­ző időszakokban, sokszor más-más fellépését is újra kell értékelni, külö­nösen ami az októberi forradalom előtti működésüket illeti. A történettudományoknak a mind­ez ideig ellentmondásosan értékelt, vagy magatartásukban valóban el­lentmondásos történelmi személyi­ségek szerepét is újra kell értékel­nie. Például Trockijét. U gyanígy pontosan és az igaz­ság tárgyilagosságával kell feltárnia az 1917-es évet követő esztendőket, a forradalmat követő kegyetlen polgárháborút. Szovjet- oroszország lakosainak száma a becslések szerint ekkor 13-15 millióval csökkent, pedig a katonai veszteségek nem tettek ki többet 800 ezer személynél. Az embereket pusztította a tífusz, az éhség és a hideg. A szovjet történészek nem tárták még fel eléggé mélyrehatóan az ellenforradalom, a véres fehérter­ror történetét sem. Pedig ez a mu­lasztás is az oka, hogy nyugati törté­nészek annál könnyebben használ­hatják ki az erre megtorlásként al­kalmazott vörös terrort. A leghatáso­sabb, a legjobb fegyver az igazság. De fel kell tárni és ki kell mondani az igazságot a további évekről is. A sztálini önkényről, amely az októ­beri forradalom bölcsőjénél állókat sorra elpusztította, például később az összes katonai szakértőt árulás­sal vádolták és kivégezték. A történész semmit sem hallgat­hat el, mindenről pontosan számot kell adnia. Mindent összegezve úgyis egyértelműen kiderül, hogy a nagy októberi szocialista forrada­lom győzelme megteremtette egy új, szociálisan igazságosabb, jobb tár­sadalom felépítésének lehetősé­gét. (h)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents