Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)
1989-11-25 / 278. szám, szombat
Egy hét a nagyvilágban Szovjet parlament Sietve nem megy Mégsem ez lett a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa őszi ülésszakának utolsó hete, a képviselők még a jövő hét elején is tanácskozni fognak, mivel az új törvények megalkotása a vártnál munkaigényesebbnek és viharosabbnak bizonyult. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen azok a feladatok, amelyeket a képviselőknek meg kell oldaniuk, teljesen újszerűek, még nincsenek tapasztalataik az ilyen munkában, s lényegében a törvényalkotással egyidőben kell kidolgozniuk a törvényalkotás mechanizmusát is. Az is lassítja, bonyolítja a munkát, hogy a képviselők teljes mértékben tisztában vannak óriási felelősségükkel: nem végezhetnek félmunkát arra számítva, majd módosítják a törvényt. Figyelembe kell venniük az összes körülményt, minden lehetséges következményt, hiszen most már teljes gőzzel be kell indítani az új mechanizmusokat. Már a népi képviselők első kongresszusán is a leghevesebb viták a köztársaságok önállóságának növelése körül folytak, s ugyanez elmondható a parlament őszi ülésszakáról. Mi tartozik a központ, s mi a köztársaságok hatáskörébe, ki miért lesz felelős, s mi élvez prioritást- olyan kérdések ezek, amelyeket feltétlenül egyértelműen tisztázni kell. Ez lesz (lenne) a feladata a szövetséges és autonóm köztársaságok társadalmi és gazdaságirányítása általános alapelveiről rendelkező törvénynek, amely először október közepén, majd most hétfőn szerepelt a parlament napirendjén, de a képviselők ezúttal is visszautasították. Leonyid Abalkin miniszterelnökhelyettes előterjesztésében maga is elismerte, a kidolgozott javaslatok csak az első lépést jelentenék a köztársaságok gazdasági önállósulásának útján, s nem magát az önállóságot. Hangsúlyozta azonban, figyelembe kell venni, hogy erre nagyon bonyolult gazdasági helyzetben kerül sor, amikor súlyos az egyensúly- hiány, válságos a pénzforgalom és az árképzés állapota, s fennáll számos fogyasztási termék és termelési 9 eszköz szigorú elosztási rendszere. Abalkin utalt arra, hogy már az illetékes bizottságokban a kormány képviselőinek részvételével folyó kidolgozás, illetve átdolgozás után nagyon heves viták voltak, nem sikerült összeegyeztetni a gyakran egymást kizáró, elvileg különböző javaslatokat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ez a törvénytervezet egy átmeneti időszak feladatait tükrözi, majd a gyakorlat és a szerzett tapasztalatok összegzése alapján pontosítani lehet és kiegészíteni rendelkezéseit. Homlokegyenest ellentétes vélemények hangzottak el nemegyszer a vitában is. Voltak, akik úgy vélték, változatlanul megmarad a központ diktátuma, mások azt hangoztatták, hogy a központi apparátus helyébe a köztársasági nómenklatúra fog lépni, ami visszatartja a munkáskollektívák gazdasági kezdeményezéseit. A hozzászólók többsége úgy vélekedett, egyáltalán nem célszerű ezzel a törvénnyel foglalkozni mindaddig, amíg a második népképviselői kongresszus nem dönt végérvényesen olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint a tulajdonformák vagy az adórendszer. Emellett a tervezetben nem egyértelműek a megfogalmazások, ami a szövetséges köztársaságok és a központ kompetenciájának meghatározását, illetve az autonóm területek és körzetek, jogainak garantálását illeti. Szavazattöbbséggel úgy döntött a parlament, a tervezetet visszautalja a bizottságok elé, hogy azok- a vitában elhangzottakat és a decemberben kezdődő képviselőkongresszus határozatait figyelembe véve - a tavaszi ülésszak elé terjesz- szék az átdolgozott javaslatot. Azon, hogy ez felesleges időhúzás, vagy a parlamenttől igenis elvárható megfontoltság, most még korai lenne vitázni. A szovjet lapokban a héten megjelent vélemények inkább afelé hajlanak, hogy a félmegoldások ideje már lejárt. (gzs) November 18-24. Szombat: Az NDK új kormánya letette a hivatali esküt • Münchenben véget ért a CSU 53. kongresszusa Vasárnap: A Szovjetunió tiltakozott az amerikai szenátus külügyi bizottságának Karabahhal kapcsolatban elfogadott határozata ellen Hétfő: Megnyílt a Román Kommunista Párt XIV. kongresszusa • Dmitrij Jazov szovjet honvédelmi miniszter megkezdte négynapos ausztriai látogatását Kedd: Windhoekben megkezdődött a namíbiai alkotmányozó gyűlés első ülésszaka • Megkezdte tanácskozását a magyar parlament Ss^erda: Moszkvában megerősítették: Mihail Gorbacsov találkozik a Vatikánban II. János Pál pápával • Indiában megkezdődtek a parlamenti választások Csütörtök: Varsóban megnyílt a szejm kétnapos ülése • Moszkvába érkezett a lengyel kormányfő Péntek: Brit-amerikai csúcstalálkozó volt Camp Davidben • A salvadori kormány elutasította az FMLN tűzszüne- ti felhívását Magyarország Csak négy kérdés? A vasárnapi magyarországi referendum előtti napokban nyilatkozatok tömkelege látott napvilágot, s épp azok igyekeznek most előre megkérdőjelezni az esemény tisztaságát, akik kikényszerítették a népszavazást. A helyzet - enyhén szólva - furcsa, ráadásul az sem biztos, hogy utána áttekinthető lesz-e. De nézzük meg először, hogyan is kezdődött minden. A háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon szeptember végén (de rég is volt!) megállapodás született a békés átmenetet szolgáló, úgynevezett sarkalatos törvényekben és igen fontos pontként a felek egyetértésre jutottak a köztársasági elnök megválasztását illetően is (azaz az Ellenzéki Kerekasztal két tagja, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz az utolsó pillanatban visszavonulót fújt, bár a közös dokumentumot nem vétózta meg). A parlamentben be is indult a törvényhozási folyamat, de közben „Döntsön a nép!" jelszóval beindult az SZDSZ és a Fidesz aláírásgyűjtő kampánya is. Ez a torpedó célba is ért, mert sikerült kikényszeríteni a népszavazást a köztársaságielnök-választás, a pártok munkahelyről való kivonulása, a pártvagyon és a munkásőrség felszámolása kérdésében. Csakhogy mire összegyűlt a szükséges mennyiségű aláírás, az országgyűlés a négy kérdés közül háromban már döntött, vagyis: feloszlatta a munkásőrséget, megtiltotta a pártok munkahelyi működését, és úgy rendelkezett, hogy amely párt nem számolt el vagyonával, az nem indulhat a parlamenti választásokon, így tulajdonképpen már csak egyetlen kérdést kell megválaszolni: a köztársasági elnököt a parlamenti választások előtt, közvetlenül vá- lassza-e meg a lakosság (ahogy arról a nemzeti kerekasztal döntött) vagy csak utána (s így a döntés az új országgyűlésre maradna, ahogy azt az SZDSZ és a Fidesz - valamint az időközben hozzájuk csatlakozott két további szervezet, a Kisgazda Párt és a Szociáldemokrata Párt - szeretné). A pártok többsége az eredeti elképzelést támogatja, hangoztatva, hogy a köztársasági elnöknek már a parlamenti választások előtt hivatalba kell lépnie, mert egy esetleges bizonytalan helyzetben, amikor politikai, kormányzási válság is kialakulhat, az ő személye és működése stabilizáló lenne. Ezzel szemben a „négyek11 ezt manipulációnak, a régi pártállam átmentésére tett kísérletnek tartják. Szerintük ugyanis most Pozsgay Imre nyerné meg az elnökválasztást, viszont az új parlamentben a megváltozott erőviszonyok ezt már nem biztos, hogy lehetővé tennék. A „játék11 lényege alighanem ez, hacsak nem az amúgy is bizonytalan politikai állapotok további kiélezése. A vasárnapi referendumnál maradva: tovább bonyolítja a képet a Magyar Demokrata Fórum bojkottfelhívása, szerinte ugyanis tárgytalan mind a négy kérdés, mert a parlament háromról már döntött, s a köztársasági elnök alkotmány által biztosított pozícióján mit sem változtat, hogy mikor és hogyan lesz megválasztva. Még tovább színesíti a lehetőségeket az újjászerveződő Magyar Szocialista Munkáspárt felhívása, amely négy „nem11 szavazatra ösztönöz (a pártvagyon, a munkahelyi párttevékenység és a munkásőrség ügyében a parlamentével ellentétes ez az álláspont). A Magyar Szocialista Párt és hat másik szervezet csütörtökön tulajdonképpen feleslegesnek nevezte a népszavazást, s ráadásul a parlament előzetesen az elnökválasztás időpontját is kitűzte 1990. január 7- re. Az MDF-nek a parlament e heti ülésén volt egy áthidaló javaslata, miszerint jövő március 11-én egyszerre tartsák meg az elnök- és a parlamenti választásokat is, tehát a skála tovább bővült. Egyszóval, összekuszálódtak a szálak, a szándékok, s bár a referendum eredménye némiképp tisztázhatná a dolgokat, a további menetrendet, ám a „négyek11 most különböző szervezési hibákra, technikai jellegű problémákra utalva előre megkérdőjelezik a népszavazás tisztaságát. így nem tudható, milyen lépésre szánják el magukat, ha a referendum számukra kedvezőtlen eredményt hoz. A fentiekből is nyilvánvaló, hogy nem csupán a négy feltett kérdésről van szó. Választási harc már ez a javából... P. M. G. KIS _______ NYELVŐR Ho gy is állunk a borsó falra hányásával? Hiába intik, figyelmeztetik a nyelvművelők a toliforgatókat, hogy körültekintőbben használják a szólásokat, nincs foganatja. Pedig a szólás csak addig szólás, csak addig tölti be szerepét, amíg nem zavarjuk meg átvitt jelentését azzal, hogy alakját durván megváltoztatjuk. Sajnos, ez az utóbbi időben nagyon gyakran megtörténik: a nyelv használói, még az újságírók is - mondjuk ki nyíltan - eléggé garázda módon bánnak ezekkel a kötött szókapcsolatokkal. Nem veszik észre, hogy az alaki változtatással leírt szókapcsolat értelme nem ugyanaz, mint az eredetié. Ezért talán ez őket nem is zavarja, de az olvasót igen. Nézzünk meg egy különös példát, amelyben nemcsak a szólás alakját változtatta meg a szerző, hanem használati módját is; sőt ez utóbbi miatt változtatta meg az alakját! Csak éppen azt nem vette észre, hogy ezzel egy egészen más, teljesen konkrét értelmű szókapcsolatot vetett papírra. Mindannyian ismerjük a falra hányt borsó szólásszerű kifejezést. A hiábavaló beszédet, intelmet, meg nem fogadott tanácsot szoktuk ezzel képletesen kifejezni, ilyen mondatokban: Annyi ez neki - vagy olyan ez -, mint a falra hányt borsó. De mondatértékű szólásban is előfordulhat a borsó szó: Falra borsót hány. Ez azt jelenti: hiába beszél valakinek, nincs foganatja a szavának. így a szólást csak olyan helyzetben használhatjuk, amelyben az eredménytelen meggyőzés esetéről van szó. Ezért vágott jmellbe a következő mondat az egyik népszerű hetilapban: „De az idén kivételesen a színikritikus céh tagjai azzal áltathatják magukat, hogy mégsem hiába hányták falra a borsót: Kazimír Károly végre (és újra) drámát játszott a Kőszínház- ban!“ A szerző szerint tehát nemcsak eredménytelenül, hanem eredményesen is lehet a falra borsót hányni. Csakhogy így már nagyon is távol kerültünk a szólástól, s az olvasó - az átvitt, a megszokott értelmezés helyett - konkrét műveletre fog gondolni: valamiféle borsónak a falra hányására, amelyet mégsem hiába végeztek a színikritikusom. S ő maga lesz kénytelen megkeresni a kapcsolatot a leírt konkrét értelmű kifejezés és a szólás között. De bizony csak azt állapíthatja meg, amit most mi: ez a kifejezés inkább zavarja, mintsem szemléletessé teszi a közlést. Különösen így, hogy a színikritikusok az elért eredményt valójában nem is eredménynek könyvelhetik el, csupán áltathatják magukat vele. Persze, lehet, hogy a szerző szándékossan használta az áltat igét mondatában, arra gondolva, hogy az eredmény nem lesz tartós. E feltevésnek azonban ellentmond a zárórész, amelyből az egyetlen szerepvállalás alapján is eredményes műveletnek érezzük a borsó falra hányását. Talán egyéb - a szórendi és helyesírási - hibáit is javítva, így kevésbé lett volna félreérthető és zavaró a mondat: De az idén a színikritikus céh tagjai elégedetten vehetik tudomásul, hogy szavuk mégsem volt falra hányt borsó: Kazimír Károly végre (és újra) drámát játszott a Kőszínházban. JAKAB ISTVÁN Igazán „átmegy"? Hazai magyar szépirodalmi szövegben olvashattuk: „Ne aggódj, mama, átmegy“ - mondja a fiatalasszony, aki rosszul érzi magát. Az aggódó édesanya kérdésére: „Nem veszel be egy tablettát?“ - ez a válasz: „Mondom, hogy átmegy". Hát igen, szlovákul persze hogy azt mondaná: prejde, és ez szlovákul helyes is. A magyar átmegy igének számos jelentése van, csak azt nem jelenti, hogy valami - betegség, rosszullét, rossz hangulat stb. - elmúlik. A szlovák prejsf ige első jelentése valóban átmegy, keresztülmegy, de azt még a nem feltétlenül dicséretre méltó szótáraink is közük, hogy azt is jelenti: elmúlik. MAYER JUDIT Nőm vagy nejem? Többen rosszallják ezeket a szóalakokat: vejem, vejed, vejünk, vejetek; nejem, nejed, nejünk, nejetek; szájam, szájad, szájunk, szájatok. Nézzük, mit is mond egy régebbi és egy újabb értelmező szótárunk a kipellengérezett szóalakokról! Az 1867-1874-ben megjelent Czuczor-Fogarasi szótár szerint helyes alakok: vöm, vöd, vője vagy vejem, vejed, veje; nőm, nőd, nője vagy nejem, nejed, neje; szájam, szájad, szája vagy szám, szád. A csaknem egy évszázaddal később, 1959-1962-ben megjelent A magyar nyelv értelmező szótárában ezt olvashatjuk: vöm vagy (kissé bizalmasan), vejem, veje; régi, hivatalos vagy választékos alakok: nőm, nőd, nője vagy neje; bizalmas vagy tréfás alakok: nejem, nejed; szám vagy szájam, szád vagy szájad, szánk vagy szájunk, szátok vagy szájatok. Ezek az adatok, gondolom, elégségesek annak szemléltetésére, hogy a kifogásolt alakok már hosszú idő óta használatosak, szerves részei nyelvünknek. Csak még ennyit: nyilván a hibáztatók is így mondják: Fáj a fejem. Csak nem estél a fejedre? (Vagy talán így: Fáj a főm? Csak nem estél a fődre?) Olykor már eltérő jelentés kapcsolódik kétféle szóalakhoz. Más ez: hőm és hevem, hód és heved, hője és heve. A hő meleget jelent, a hév pedig lelkesedést, buzgóságot. A nőm és nejem között is szinte már végbement az értelmi hasadás. Példát mondok rá:- Ki az a két hölgy ott a kocsiban?- Aki a volán mellett ül, az a nejem. A másik —a nőm. TISZAMARTI ANTAL ÚJ SZÚ 4 1989. XI. 25.
