Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)

1989-10-06 / 236. szám, péntek

ÚJ szú 3 1989. X. 6. , Nyers Rezsőnek, az MSZMP elnökének nyilatkozata a Rudé právo és a Pravda számára A párt átalakítására törekszünk A Magyar Szocialista Munkáspárt ma kezdődő kongresszusa várha­tóan nagy horderejű döntéseket hoz a párt további sorsáról és a magyar társadalom jövőjéről. Ezekről a kérdésekről adott interjút Nyers Rezső, az MSZMP elnöke a Rudé právo és a Pravda számára. • Elnök elvtárs, bevezető­ben megkérem, hogy vázolja fel olvasóinknak az MSZMP mai belső tagozottságát és azt, mit kíván e téren elérni a kongresszuson?-Az MSZMP-ben az elmúlt 30 évben, Kádár János vezetésének időszakában is voltak ideológiai-po­litikai áramlatok, melyek résztvevői egymástól eltérő törekvéseket fejez­tek ki, igaz többnyire rejtve, mert a nyilvánosságra került politikai dön­tések kompromisszumos jellegűek voltak. A pártmozgalomban fokoza­tosan három nagyobb áramlat ala­kult: 1. A „korszerűsített sztálinizmus1' irányzata, melynek képviselői a párt vezető szerepét tették a demokrácia kritériumává, ezen az alapon a párt és az államhatalom további összefo­nódását szorgalmazták. Elvetették a politikai változások gondolatát, csupán módszerbeli változásokat fogadtak el. A szocializmust olyan autonóm, öntörvényű világrendszer­nek fogták fel, amely a szocialista viszonyokat fokozatosan, mindin­kább függetleníti, elzárja a világpoli­tikai és világgazdasági folyama­toktól. 2. A reformpolitika híveinek törek­vése, akik kezdetben főként a piac szerepének elismeréséért, a piaci mechanizmusok alkalmazásáért szálltak síkra, ezzel együtt tagadták a „szocialista világgazdaság" öntör- vényűségét, szorgalmazták a világ­piac felé való nyitást és megkérdője­lezték azt, hogy a kommunista párt alkotmányban biztosított vezető szerepe lenne a valós kritériuma a szocialista demokráciának. A re­formirányzat a nyolcvanas évek kö­zepétől mindinkább magáévá tette a gazdasági reformok mellett a poli­tikai intézményrendszer radikális re­formját. 3. A mindennapi politikai tenniva­lókat előtérbe helyező „pragmatikus irányzat", amely a politikai intéz­ményrendszer tekintetében - időn­ként eltérő mértékben - a reformel­képzeléseknek adott teret. Ez az irányzat elvileg elfogadta az úgyne­vezett „szocialista világközösség"- hez való tartozást, gyakorlatilag azonban mindinkább a nemzeti ér­deken alapuló önálló, a világ egésze felé kaput nyitó gazdaság- és külpo­litikát folytatott. Ez az irányzat volt képes arra, hogy Kádár János veze­tésével hosszú ideig összefogja, po­litikailag integrálja a párton belüli különböző áramlatokat. Ez az integ­rálás a nyolcvanas évek közepéig sikeres volt. Miközben a pártmozgalomban tovább élnek ezek a korábban kiala­kult távlatosabb irányzatok, addig időszerű kérdésekben új áramlatok jelennek meg, szembesülnek egy­mással a pártvitákban. Ezek nagyjá­ból a következők: A marxizmus'és a szocializmus korábbi értelmezéséért, illetve ezzel szemben a korszerűsítésük, újra­gondolásuk mellett kiálló eszmei­politikai irányzat. Ezen két irányzat párbeszédéből, vitájából mindin­kább növekvő többségbe jut a szoci­alizmus újraértelmezését és a mar­xizmus korszerűsítését sürgető fel­fogás. • De mint ismeretes, a párt­ban különböző nézetek van­nak a közelmúltról is.- Az elmúlt negyven év magyar- országi történései megítélésében két végletes és egy differenciáló szemlélet jelentkezett. Az egyik vég­letes szemlélet a negyven év egé­szét a szocializmus felé haladó pozi­tív fejlődésnek fogja fel. A másik véglet éppen ellenkezőleg, a negy­ven év egészét kudarcnak, tévedé­sek és ballépések sorozataként jel­lemzi. A differenciáló irányzat az elmúlt negyven évben egymásból kiváló és egymásba átmenő politi­kai-gazdasági ciklusokat lát, azaz hol a helyes irányút, történelmileg progresszív útkeresést, hol pedig a téves irányzathoz való visszaren­deződést különbözteti meg egymás­tól. Ezen belül az ötvenes évtized hangsúlyozottan sztálinista idősza­kát történelmi tévedésnek, a szocia­lizmussal ellentétes folyamatnak mi­nősíti. • Még olyan nézet is el­hangzott, hogy a szocializ­mushoz semmi köze sem volt...- A sztálinizmus egy zsákutcát jelentett, amelynek elején még azt lehetett hinni, hogy ez szocializmus, a közepén már gyanús volt, a zsák­utca végén - és Magyarország 1956- ban eljutott oda - pedig már látható volt, hogy ez kardinális kérdésekben ellentétes a szocializmussal. Igaz, létrehozta a szegénység egyenlősé­gét, de ez csak a szocializmus egy attribútuma volt. De eltért a szocia­lizmus marxi felfogásától. Ilyen érte­lemben végső so­ron tehát nem volt V-'J/■ szocialista. Igen­ám, de elsőfo­kon erre nem le­hetett ráismerni, már csak a gya­korlat, a tapaszta­lat mutathatta ezt meg. A pártmozga­lom megújulásá­nak, reformjának kérdésében az egyik irányzat a hagyományok­hoz ragaszkodik, az MSZMP-t lé­nyegében válto­zatlanul hagyná, fenntartaná a de­mokratikus cent­ralizmust, a régi felfogású monolit egység követel­ményét érvénye­sítené, csupán a párt és az állam szétválasztásá­nak elvét fogadja el. Egy másik áramlat az MSZMP folyama­tosságát tartaná fenn, de alapvető belső reformokat hajtana végre, a demokratikus cent­ralizmust megszüntetné, a pártban elismerné a különböző áramlatok, platformok létjogosultságát, szabad­dá tenné azok működését. A párt belső demokráciáját alapjában a fö­deralizmus elvére építené. A harma­dik irányzat szerint az MSZMP-nek a most következő kongresszuson egy újjászülető, új típusú párttá kell átalakulnia, amely baloldali értéke­ket hordozó szocialista párttá válna, amely szoros szövetségben működ­ne a kommunista világmozgalom- mai, emellett szoros együttműkö­désben lenne a szociáldemokrata világmozgalommal. A magam részéről a párt egyér­telmű reformelkötelezettségét sze­retném elérni úgy, hogy a határozott gazdasági és politikai reformok esz­méje köré épüljön egy új, széles körű pártcentrum. Ezen centrum mellett továbbra is elismerendőnek tartom a kritikai álláspontot való kü­lön platformok létjogosultságát. Véleményem szerint a pártnak új típusú szocialista párttá kell átala­kulnia. Ennek a pártnak eszmeisé­gében, politikájában is követnie*kell mind a kommunista, mind a szociál­demokrata mozgalomnak az érték­álló hagyományait, keresnie kell a hetven évvel ezelőtt kettévált moz­galomnak az új eszmei-politikai szintézisét. Ezen törekvés fő jelsza­vaként a demokratikus szocializ­must tartom helyesnek megjelölni. • Bizonyára főleg erről lesz majd szó a kongresszuson. Miből lesz nyilvánvaló, hogy ki jutott túlsúlyba? Lesz egy ál­talános „harcias“ szavazás, vagy a kongresszus döntése másképpen fog megnyilvá­nulni?- Két szavazás lesz alapvetően döntő és a párt jövőjére meghatáro­zó. Az első a párt programnyilatko­zatáról, a második a párt új alapsza­bály-tervezetéről. Ha a küldöttek többsége ezt a programot elfogadja, akkor ez a reformgondolatnak a poli­tikai győzelme lesz és azt jelenti, hogy az MSZMP újjászületik egy új típusú pártként. Utódjaként, örökö­seként a Magyar Szocialista Mun­káspártnak. Lehet, hogy az alapsza­bályzat kapcsán kell majd dönteni a párt nevéről is. e Milyen alternatívák jöhet­nek szóba?- Lehetséges, hogy a jelenlegi név marad, lehetséges azonban, hogy másik név mellett dönt majd a kongresszus, most ezt nem lehet megítélni. • Szeptember 3-án mon­dott beszédében kijelentette, hogy „egy új típusú párt le­szünk, amely a nép pártja, de nem mindenki pártja iesz“. Kérem, világítsa meg ezeket a tételeket részletesebben.- Egyszerűen arról van szó, hogy nem hiszek sem az érdekek, sem a nézetek szempontjából az unifor­mizálható társadalomban. Ilyen kö­rülmények között egyetlen párt sem lehet képes arra, hogy mindenki pártjaként azonosítsa magát. Az a véleményem, az MSZMP elsősorban és döntően a munkavál­lalók' pártja legyen, azoké, akik önér­dekeik érvényesítésére saját erejük­ből nem képesek, akik a társadalmi kérdéseket a munkavállalók néző­pontjából ítélik meg. Ez azt jelenti, hogy a tömegbázisunknak a mun­kásságot, az agrár- és szövetkezeti dolgozókat, valamint az alkalmazot­tak tömegeit tekintsük. Ami pedig a párt szellemi bázisát illeti, abban a haladó felfogású értelmiségnek kell döntő szerepet kapnia. Mint minden pártnak, nekünk is szükségünk lesz szövetségesek megnyerésére a társadalomban. Ilyen szövetségesnek tekintem a szakszervezeti mozgalmat, a szö­vetkezeti mozgalmat, számos értel­miségi szervezkedést. Miután Ma­gyarországon határozottan és egyértelműen vállalkozásbarát poli­tikát helyes folytatni, a kis- és kö­zépvállalkozások politikailag haladó részével is szövetségi viszonyt kell tudni kialakítani. • Magyarországon ma min­den politikai erő demokráciát követel. Ugyanakkor a közvé­lemény nagy része azt tapasz­talja, hogy a társadalom szá­mára igazán fontos dolgokról az emberek nélkül, úgymond a fejük felett döntenek, ön szerint a magyar társadalmi élet most közeledik az igazi demokráciához vagy távolodik tőle, ha a demokráciát nem úgy értelmezzük, hogy maga a nép kormányoz, hanem mint kormányzást a nép érde­kében?- Véleményem szerint a magyar társadalom most határozottan köze­ledik a jelehleg legmegfelelőbb - eb­ben a felfogásban „igazi" demokra­tikus intézményrendszerhez. Ennek jellemzői az alkotmányos többpárt­rendszeren alapuló parlamenti de­mokrácia, az önkormányzatok de­mokráciája, valamint az általános emberi jogoknak az ENSZ alapvető okmányaiban foglaltak szerinti meg­valósítása. A magyar közélet manapság gon­dolatiság és erkölcsiség szempont­jából forrongásban van. Óriási új információtömeget kell befogadnia, amelynek értékálló feldolgozására ma még alig^alig vagyunk képesek. A forrongó közállapotok széles teret adnak a szélsőségeknek, a dema­gógiának is. Azért kell küzdenünk, hogy ebből az állapotból minél előbb egy tiszta közélet bontakozzon ki, amely a demokrácia erkölcsét és a demokratikus magatartást is szé­leskörűen érvényre juttatja. • A világ „magyar útról“ beszél és egyesek követendő példának tartják a szomszé­dos szocialista országok szá­mára. ön miben látja a magyar fejlődés lényegét, és hogyan vélekedik ennek az útnak a le- másoihatóságáról?- A „magyar út“ kifejezés szerin­tem helytálló, de hangsúlyozom, hogy ebben nagyon sok az adott magyar viszonyok által meghatáro­zott sajátos magyar megoldás, mi­közben kétségtelenül vannak a je­lenkori szocialista fejlődés szem­pontjából általánosan is figyelembe vehető irányzatok és megoldások. A magyar adottságok és viszonyok szülte speciális megoldások másutt való alkalmazása nyilvánvalóan csak esetleges lehet, általános al­kalmazása elképzelhetetlen, de ká­ros is lenne. Bizonyos elvi kérdések­ben azonban szerintem nemzetközi­leg is figyelemre méltó magyar meg­oldások jelentkeznek az említett „magyar út" kapcsán. A „magyar út" általánosítható ta­pasztalataként az alábbiakat tudom megfogalmazni:- a piac teljes körű működését megszüntető tervgazdaság gondo­lata a gazdasági fejlődés általános módszereként irreálisnak bizonyul. Csupán rendkívüli állapotban - hadi vagy ahhoz közel eső viszonyok közepette - alkalmazható célszerű­en. Ezért a piacot, mint technikai­társadalmi viszonyrendszert „reha­bilitálnunk" kell;- az állami gazdaságpolitikának jelentős hatást kell gyakorolnia a pi­aci viszonyokra, de úgy, hogy ezen gazdaságpolitika forrása nem lehet csupán a tudomány vagy a kor­mányzati akarat, hanem azt a társa­dalmi partnerség elve alapján de­mokratikusan helyes kialakítani:-az önkormányzatnak, valamint a vállalati önigazgatásnak, különös­képpen a szövetkezeteknek széles körű szerepet kell. kapniuk egy szo­cialista típusú vegyesgazdaságban. Ezzel lehet a legjobb hatékonyságot és a társadalmi békét elérni;- a mai világban a nemzetgazda­ság számára követelmény a világpi­achoz való illeszkedés, tartós nem­zetközi versenyképesség pedig egyetlen gazdaságban sem képzel­hető el másként, mint hogy a saját ereje mellett a nemzetközi áru-, tő­ke- és tudományos információ áramlásában részt vesz. • Csehszlovákiában önt úgy ismerik, mint neves köz­gazdászt. Most, hogy emellett politikus ■ is lett, vélhetőleg a leghivatottabb személyiség annak a kérdésnek megvála­szolására, hogy a politika Ma­gyarországon miért van olyan érezhető túlsúlyban a gazda­sági és szociális gondokkal szemben.- Nem most lettem politikus, ha­nem az utóbbi négy évtizedben pár­huzamosan tevékenykedtem köz­gazdászként és politikusként. 1974-75 óta a párton belül á kritikai szárnyon helyezkedtem el. Az események tanúsítják, hogy hazánkban a gazdasági reformok éppen azért nem tudtak következe­tesen érvényesülni, mert hiányoztak a megfelelő politikai reformok. A po­litikai rendszer merev volt, a hetve­nes és nyolcvanas évtizedekben már akadályozta a gazdaság irányí­tásának reformját, annak következe­tes végigvitelét. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a „félreform" nem reform. A politikai és jogi viták mai túlsú­lya kétségtelenül az új alkotmány és a többpártrendszer létrehozásával van összefüggésben. Ez feltétlenül csak átmeneti jelenség. A magyar társadalom hosszan tartó mélyebb gondjai hamarosan ismét a politikai élet előterébe kerülnek, ezek a gaz­dasági és szociális problémák. Ilyen értelemben a politikai reformok, en­nek nyomán a politikai kérdések je­lenlegi túlsúlyossága a magyar tár­sadalomban előfeltétele annak, hogy a gazdasági megújulás erőtel­jesen végbemenjen. ■ Végül a magyar-cseh­szlovák kapcsolatok jelenlegi tendenciáiról kérem a vélemé­nyét. Az elmúlt négy évtized­ben sok pozitív lépést tettek országaink a közös érdeke­kért, most azonban - nem ok nélkül - úgy látjuk, mintha en­nek az iránynak az ellenzői kerekednének felül.- Egyetértek önnel abban, hogy a legutóbbi négy évtizedben a ma- gyar-csehszlovák együttműködés hatalmasat fejlődött. Ami a további fejlődés ellenzőinek a felülkerekedé- sét illeti, én biztos vagyok abban, hogy a társadalomban az elenyésző kisebbség felülj<erekedését minden­keppen megajgpdályozzá a többség. Tény, hogy kapcsolatainkban van­nak problémák, azonban ez a múlt­ban sem ment soha nehézségek nélkül, még ha kevesebbet beszél­tünk is róluk. Emlékeztetek arra, hogy 1946-47-ben a nemzetiségi kérdé­sek nem kis feszültséget okoztak. Később a sztálini elnyomó intézke­dések éveiben, gondolok a Rajk- és a Slánsky-per időszakára, csupán a felszínen tűntek zavartalannak a kapcsolatok. 1956 után fokozatos javulásnak lehettünk a tanúi, amely­nek a csúcspontját az 1966-68 kö­zötti időszak kózös reformvonásai jelentették. Ezt követően 1969-től a politikai felső vezetés elvtársias kapcsolatai mellett is felismerhető volt az országainkban mutatkozó, egymással ugyan megférő, de még­is eltérő politikai irányzat. Gazdasági kapcsolatainkban kétség­telen eredményeket értünk el. Látnunk kell azonban, hogy a sztálini időszakban kialakult gazdasági rendszer még javított, korrigált formájában is széttagolja a nem­zeti gazdaságokat, lehetetlenné teszi a ki­sebb nemzetgazdaságok olyannyira szükséges integrációját. E viszonyok kö­zött nem a tényleges kölcsönös előnyöket és érdekeket méltányoló piac az összekö­tő kapocs, hanem csupán a kormányza­tok jószándéka. Ez pedig egy ponton túl már kevés. Ha reálisan akarunk szembe­nézni a jelenlegi helyzettel, megállapít­hatjuk, hogy a gazdasági együttműködé­sünk alig haladja meg a két világháború közötti kapcsolatok relatív színvonalát. Jelentős teendőink vannak tehát az együttműködés korszerű feltételrendsze­rének és formájának kialakításában. Röviden említem a nemzetiségi kér­dést, amelyben a felmerülő gondokat a kölcsönös megértés útján próbáljuk meg kezelni. Ebben eredményeket értünk el, de mindkét országban vannak még komoly hiányosságok, azok megszünte­tésében további feladataink vannak. A megegyezés kölcsönös szándéka szükséges az együttműködés más, érzé­keny területein is. így például a Gabőíko- vo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építé­se körül kialakult vitának nem szabad hátrányosan befolyásolnia és átterjednie a kétoldalú kapcsolatok, az együttműkö­dés más szféráira. Fontosnak és hasznosnak tartom te­hát, hogy a problémákról nyíltan beszél­jünk, hogy ne csak folytassuk a párbeszé­det, hanem intenzíven, kölcsönös kezde­ményezésekkel keressük is a megoldáso­kat, mert csak ez lehet a fejlődés útja. Meggyőződésem, a reálisan gondolkodók egyetértenek velem abban, hogy a köl­csönösen előnyös magyar-csehszlovák együttműködés nagy jelentőségű Cséh- szlovákia és hazánk jelene és jövője szempontjából, ezért sok irányú fejlesz­tésre kell törekednünk. Ezért sem tudok egyetérteni- és károsnak tartok minden olyan szélsőséget, bármely oldalon is je­lentkezzen, amely a kétoldalú viszonyban nehézségeket okoz. • Köszönöm a beszélgetést. Vojtech Vesely

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents