Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)

1989-10-05 / 235. szám, csütörtök

A szénégetéstől a számítógépekig Mintha a világ végén járnék, az út egyszer csak véget ért. Autómat a Keleti Kárpátok rozsdavörös lomblevelű erdői állították meg. Kiszáll­tam. Először a hegyóriással néztem szembe. Északról hűvös szél csapta meg az arcom, ám a városi szmog után jó volt nagyot szippan­tani a friss levegőből. A csúcsok kihívóan csábítottak, de visszaindul­tam a faluba, a kétszáznyolcvan lakosú ruszin kis községbe, Kalinovba. A település neve a második világháború kapcsán vált ismertté, mégpe­dig azért, mert Csehszlovákiában ez volt az első felszabadított község, már 1944. szeptember 21-én elérték a Vörös Hadsereg katonái. 1989 őszén Kalinov takaros, tisz- hívják. No, Michal, milyen volt az, ta és gazdag falu képét mutatja. Úgy életed? - szegezi neki a kérdést látom, itt is a fehér és barna színek lettek divatosak. A fehér falú házak a patak két partján elégedetten süt­kéreznek a kellemes őszi napfény­ben. A falu központjában - a hnb épülete előtt - leülök egy lócára. Nézem, mi minden változott meg azóta, amióta nem jártam itt. Látom, hogy a hajdani vízimalom helyén új bevásárlóközpont épült. Ennek szomszédságába helyezték át az emlékművet, Frano Gibala szob­rászművész alkotását. A fehér már­ványba faragott szovjet katona egy gyermeket emel a feje fölé, az új élet ígéretének szimbólumát. Az emlék­mű mellett - eredeti formáját meg­őrizve, de felújítva - ma is áll még Andrej Dano háza, melyben a hábo­rú előtt bolt és kocsma volt. A tulaj­donos kommunista és bátor antifa­siszta harcos hírében állt. A néme­tek üldözőbe is vették, ki akarták végezni, de Kozanov-Danov hatá­rában a helybeliek lelőtték azt a né­met tisztet, aki az üldözőket vezette. A náciknak akkor már nem maradt sok idejük mert a szovjet katonák csaknem bekerítették őket. Könnyű lövegeiket, a felszerelésüket bedob­ták a patakba és Zborov felé, a völ­gyön keresztül hanyat-homlok me­nekültek. Csak a Kamenná Horán álltak meg, ahol beásták magukat. Onnan lőtték Kalinovot. A front há­rom hónapig állt itt. Kalinovban a 130 ház közül csak a 16 téglaépü­let maradt meg, igaz azok is tető nélkül. A faházak egytől egyig földig égtek. Hajlott hátú, öreg néni, egyik ke­zével görbebotra támaszkodva, a másik kezében szatyrot szoron­gatva jön át a hídon.- Bevásárolni, bevásárolni?- kérdezem tőle. Megáll, nézi, ki lehet ez az idegen.- Pihenjen meg egy kicsit - mon­dom neki, és a lóca szélére hú­zódom. Nem szól semmit, tovább indul. Két-három lépés után mégis megáll és felém fordul.- Fáj a lábam, egy kicsit leülök, de sietek a boltba, mert holnap jön a lányom Bratislavából.- Olyan messzire került? . .- Szétreppentek mind. Tizenhá­rom gyereket szültem, nyolc lányt és öt fiút. Hárman a fronton maradtak, a többiek megvannak. Már 89 éves vagyok. Egyedül élek. Igaz, hívtak a gyerekek, hogy költözzem hozzá­juk, de nem mentem. Mondtam ne­kik, hogy az öreg fát már nem lehet átültetni.- És fiatalon sem lehetett volna?- kérdezem kicsit tréfálkozva.-Megpróbálták - mondja csen­desen. - Az első világháború után ezekből a falukból elvitték az embe­reket, de hiába volt az erőszak, hazajöttünk. Itthon persze minden tönkre téve, kirabolva... Nem volt jobb a második világháború sem! A házunk porrá égett. Mi előbb az erdőben bujdostunk, majd Lengyel- országba mentünk. Haza csak akkor jöttünk, amikor a pokol már elmúlt. Jaj, igen sokat szenvedtünk. Meny­nyit kellett dolgozni, hogy talpon ma­radhassunk! Hát, hogy hagyhatnám én itt ezt a falut? Egy biciklis férfi csenget ránk és ránk kiabál:- Mari néni, el ne csábítsa azt a fiatalembert!- Michal, Michal! Gyere csak ide!- kiabál utána a néni, akiről most tudom meg, hogy a vezetékneve Antoniaková.- Ez lesz a maga embere. Min­dent tud - mutat rá. - Hosszú évekig ő volt nálunk a pártelnök. Az ő élete Sem volt könnyű. Michal Suákónak Mari néni.- Nem férne az bele az újságba, de talán még egy könyvbe sem - mondja még mindig tréfálkozva, majd komolyabbra fordítva a szót, most ő kérdez:- Mire kíváncsi?- Az életére - mondom neki hatá­rozottan.-Hát nem bánom, elmondom. 1921-ben születtem. Heten voltunk testvérek. Én voltam a legidősebb. Alig múltam tizenkét éves, amikor apám meghalt. Az erdőbe jártam dolgozni. Volt egy lovunk, ezzel pró­báltam pénzt keresni a családnak. 1942. október 1 -jén hívtak be kato­nának, a szlovák állam hadseregé­be. Trebisovba rukkoltam be, az 1. gyalogezredbe. Oremlázban vol­tunk kiképzésen. Innen vittek el az 1. gyorshadosztállyal a szovjet had­sereg elleni harcokba. Mi nem akar­tunk fegyvert fogni, csapatunk azon­nal megadta magát. Elvittek Krímbe. Amikor meggyőződtek megbízható­ságunkról, besoroltak a 2. ejtőer­nyős brigádba. Tulában és Jefre- movban kaptunk kiképzést. Jefre- movban tanultunk meg kiugrani a re­pülőgépből. Ezután a lengyelországi Krosno következett. Innen indultunk el a szlovák nemzeti felkelés színte­rére. Az első alkalomkor nem tud­tunk leugrani, mert olyan rossz volt az időjárás. Szeptember 11 -én, haj­nalban végül is leszállt repülőgé­pünk a Tri duby-n. Azon az éjszakán 120 repülőgép érkezett. Reggel a parancs szerint Hronská Dúbrava felé indultunk el. November 20-ig a hegyekben harcoltunk. Mikor már elfogyott az élelmünk, egy tizenkét fős csapattal lementünk Sváty Ján községbe. Sajnos, ott elfogtak a né­metek és elhurcoltak a hallei fogoly­táborba. Ott értük meg a háború végét, a felszabadulást. 1945. június 14-én jöttem haza, de lakni nem volt hol, mert a mi házunk sem maradt meg. 1946-ban megnősültem és a feleségemmel együtt elmentünk Csehországba dolgozni. Kalinov 1948-49-ben állami segítséggel épült újjá. Mi is hazajöttünk és fel­építettük a családi fészket. 1950-től a közbiztonsági szervek szolgálatá­ban álltam, kapitányi rangban men­tem nyugdíjba. Az egyik fiam ve­gyészmérnök, a humennéi Chem- lonban dolgozik, a másik ugyanott villanyszerelő. Az egyik lányom Líb­iában a posta vezetője, a másik pedig elárusítónő.- Nem maradtak itthon?- Nálunk munkalehetőség csak a földműves-szövetkezetben, a nők­nek pedig az itteni nevelőintézetben van. Sokan elmentek innen. Szeren­csére az iskolát a körzetesítéstől meg tudtuk menteni - és ezt igen jól tettük! Úgy látom, mintha mérsék­lődne az elvándorlás a faluból. Az utóbbi három év alatt hat család költözött vissza. Leginkább az idő­sebbek jönnek, de az idén három új családi házat kezdtek építeni. A mi életszínvonalunkat az apáinkéval össze sem lehet hasonlítani. A múlt­kor összeszámoltam, hát 112 sze­mélyautó van ebben a kis faluban! Krajnák Vasil vezetésével a hnb minden tőle telhetőt megtesz a fej­lesztésért. Szabályoztuk a patakot, aszfaltoztuk az utakat, a felszabadu­lás 25. évfordulójára elkészült az emlékmű, a harmincadikra felépült a bevásárlóközpont. Új épületbe köl­tözött a hnb. És további terveink is vannak. Új művelődési házat aka­runk építeni és a Stavlinec hegy lejtőjén egy 800 m-es sípályát aka­runk, felvonóval.- Csak rólunk, az öregekről se feledkezzenek meg - veti közbe Má­ria néni.- Sok az idős ember a faluban? - kérdezem.- Elég sok. Többen már a kilenc­venet is túllépték. Bemegyünk az áruházba. Afféle vegyeskereskedés ez. Minden fon­tosabb dolog megvásárolható. Mária Su§ková üzletvezetőtől megtudom, hogy az évi forgalma eléri az 1 millió 800 ezer koronát. A faluban arány­lag sok turista fordul meg, azok is várásolnak itt, tehát nemcsak a hely­beliek. Az ellátás jó, csupán zöld­ség- és gyümölcsfélékből és fa­gyasztott áruból szegényesebb a választék. Búcsút veszek a kalinoviaktól. Végigmegyek még a falun. Csend van. Emberekkel alig találkozom. Késő délután van, még mindenki dolgozik. A falu fölött két kislány sárkányt ereget. Velük még szóba- elegyedem. Megtudom, hogy az egyiküket Erika Lopatovának, a má­sikat Zdenka Copovának hívják.- Ha teljesülhetne egy vágyatok, akkor mit szeretnétek - kérdezem tőlük. Zdenka Copová:- Én azt szeretnén, ha egy cso­dálatos vidámpark épülne nálunk, s lenne benne egy bábszínház, vagy egy rendes színház is. Szívesen játszanék ott, mert színésznő akarok lenni. Erika Lopatová szinte befejezni sem hagyja barátnője szavait.- A vidámparknak én is örülnék, de csak akkor, ha robotok, számító- gépes játékok is lennének benne, mert én számítógépprogramozó szeretnék lenni. Életrevaló, szókimondó kislá­nyok, pedig még csak harmadiko­sok. A nagymamáik olyasmiről, mint ők biztos, hogy soha nem álmodoz­tak. És az ő vágyaik be is teljesül­hetnek, rajtuk fog múlni, hogy elé­rik-e őket. A kocsi visszapillantó tük­rében látom, hogy önfeledten nevet­nek és hosszan integetnek utá­nam. SZÁSZAK GYÖRGY Vám és külkereskedelem Többször hallottam: napjainkban a jogi normák forradalmát éljük. S ha kissé túlzásnak is tűnik a megállapítás, való igaz, hogy az átalakítással kapcsolatban hazánkban szintén számos törvény megváltozik. Számuk negyven körül mozog, s arra hivatottak, hogy megfelelő jogi keretet biztosítsanak a társada­lomban, a gazdaságban végbemenő változásokhoz. Vámkérdésekben is több intézkedés iát(ott) napvilágot, java­részt a törvényadta lehetőségeken belül. Általánosítva összefog­lalható: itthon a turistaforgalomban a kivitéli korlátozások felerő­södése és a behozatali lehetőségek bővülése van elterjedőben. Külkereskedelmi vonatkozásban viszont a vámeljárás leegysze­rűsítése és összehangolása, s ezen belül egy-egy ország sajátos vámpolitikájának érvényesülése terjed. Már a hatvanas évek végén felmerült, mennyire elkerülhetet­len a nemzetközi kereskedelemben használatos dokumentumok adatainak ésszerűsítése és összehangolása. Vonatkozik ez első­sorban az ország, a szállítás mennyiségének, módjának és feltételeinek, akárcsak magának az árunak az egységes jelölé­sére. Szélsőséges esetekben ugyanis előfordult, hogy tizenhét- szer is átszámozhatták az árut. Ennek megszüntetését hozta az összehangolt árujelölési kód­rendszer, amely 13 éves kutató és előkészítő munka után készült el. Gyakorlati alkalmazására fokozatosan térnek át világszerte. Nyugat-Európában és az USA-ban már bevezették, de érvényes Indiában, Ausztráliában, Kanadában, sőt Izlandon, Malajziában és Hongkongban is. Ugyancsak elfogadták a skandináv államok­ban. Tehát számottevő tőkés partnereinknél ez már árubefoga­dási mérce, mindenképpen alkalmazkodni kell hozzá. Lényege pedig minden árut egységesen hatszámjegyű kóddal jelölnek meg, s mindegyik számnak megvan a maga jelentése. Készül a vámtörvény módosítása is. Eredetileg teljeskörű megváltoztatásával számoltak, a legújabb értesülések szerint csak néhány fejezetét novellizálják. Lényegesnek a bírságok összegének növelése Ígérkezik benne, elérheti akár a mostani ötszörösét is. Jóváhagyása után a módosított vámtörvény életbe lépése április elsejétől esedékes. Június közepén a külkereskedelmi minisztérium intézkedést hozott a fejlődő országokból érkező kereskedelmi áru vámkeze­léséről. Eszerint a legkevésbé fejlett államok teljes vámmentes­ségben, a többiek 75 százalékos kedvezményben részesülnek. Besorolásuk két jegyzékben szerepel. Ennek megfelelően a második félévtől rendkívül bonyolulttá vált a vám kiszámítása. Vegyük csak például a Kubából érkező trópikus gyümölcs megítélését. Már az nehézségekbe ütközik, hogy az új megkülön­böztetés következtében hova soroljuk a közép-amerikai orszá­got. Mert egyszerre szocialista és fejlődő állam. De a vám meghatározása szempontjából nem mindegy, hogy végül is melyik mellett dönt a külkereskedő. És akkor a gyümölcsről még szó sem esett... Egyre többször hallunk a vám aktivizáló szerepéről. Ez nem más, mint gazdasági szabályozóként való érvényesülése. Általa az állam évente állítólag 7 milliárd koronás bevételhez juthatna. Persze, ha megegyeznének az érintett központi intézmények. Egyelőre meglehetősen eltérő nézetkülönbségek akadályozzák őket benne. így aztán hazánk az Általános vámtarifa és Kereske­delmi Egyezmény (GATT) társalapítójaként hirdeti a vám gazda­sági szabályozó szerepét, ám gyakorlatilag szinte nem is él ezzel. Igaz, KGST-vonaion is eléggé eltérő az alkalmazása. Például Lengyelországban felemelték a kereskedelmi vámot, Bulgária inkább külön övezetek létrehozásában lát megoldást. Nálunk pedig a próbálkozásokig jutottunk. Mindemellett tény, hogy a csehszlovák behozatali vám aránylag alacsony; azt EGK-ba irányuló árubevitel 10-12 százalékos tételéhez viszonyítva csu­pán annak felét éri el. Mivel az egyre inkább terjedő közvetlen együttműködés (beleértve a kooperációt és a közös vállalatalapí­tást is) ugyancsak kereskedelemnek minősül, ezért a keretében megvalósuló mindennemű kölcsönös árumozgás gyakorlatilag szintén megvámolható. Csak az a kérdés: más szempontból is előnyös-e az ilyen lépés? _______________J. MÉSZÁROS KÁROLY Ol csón, divatosan Akár egyértelműen kedvező tényként is elkönyvelhetnénk a magánvállalkozások elszaporodását, mivel egészséges konkuren­ciát jelentenek a vállalatok számára, s jó értelemben vett pezsgést hoznak az üzleti életbe, ha... Ha nem adnának ki meglehetősen gyakran ugyanolyan - sőt, trehányabb - munkát a kezükből mint egyes vállalataink. Hivatkozni persze mindig van mire: az alapanya­gok, különböző pótalkatrészek nehezen beszerezhetők, az értük való szaladgálástól kifáradva a „mesternek“ nem marad ideje-ereje a minőségi munkára, no meg itt van a bürokrácia... Hogy nem minden vállalkozó elégszik meg a fenti kifogásokkal (melyek ugyan többnyire nem megalapozatlanok, de a minősíthetetlen munkára semmiképpen sem tekinthetők mentségnek), s a közismert ne­hézségek ellenére is képesek tartani a magas színvonalat, arra jó példát találhatunk Léván (Levice) a Bástya utcában. Éva boutique, olvashatták meglepőd- donosa rendkívül visszafogott, az ízlése ve az idei nyár elején az utcába betérők egy addig elárvult, elhanyagolt üzlethelyi­ség portálján. Kíváncsian léptek be a pa­rányi üzletbe, s azóta - ki naponta, ki hetente - visszajárnak. Léván és környé­kén már a nyáron elterjedt a hír: az újonnan nyílt „boutique" (nem kedvelem a hasonló kifejezéseket, affektálást érzek mögöttük, s ennek az üzletnek, mint utó­lag kiderült, igazán nincs szüksége az idegen eredetű „hangzatos" névre) di­vatos, jó anyagú, azaz minden igényt kielégítő ruhadarabokat kínál a vásárlók­nak. Látogatóinak számát tekintve a meg­nyitás napjától kezdve nemcsak az állami ruhaboltok számára jelent konkurenciát, hanem a kis utcában található sörözőnek és borozónak is. Biztos vagyok benne, hogy az alig 80-100 méter hosszú, 4-5 méter széles utcába addig főleg az utóbbi kettő miatt tértek be a járókelők; az arány az utóbbi hetekben megbillenni látszik a magánvállalkozó javára. Kevés vendégcsalogatóbb kirakatot találunk az országban, mint az említett üzleté. Az első benyomás: az üzlet tulaj­ennek ellenére is át-átüt a munkáján. A kirakatban egy „örökelegáns" fekete női kosztüm, egy gyermekruha, néhány divatos gyöngysor és legyező. A kellemes érzés az üzletbe lépve csak fokozódik. A parányi helyiség nagyon praktikus, ötle­tes térelrendezésú, nincs telezsúfolva ru­hákkal, akadt benne hely a próbafülkének is. - Próbafülke nélkül ki sem nyitottunk volna, - mondta Emília Machajdíková, az eladó. Szabó Évával, az üzlet tulajdono­sával együtt lehetetlennek tartják a próba­fülke nélküli ruhaárusítást. Ezért nem a vásárokat járják - pedig a sikerük ott is biztos lenne - ezért eresztettek „gyöke­ret", nyitottak állandó üzlethelyiséget.- Ruhát csak úgy vegyünk, illetve adjunk el, ha látjuk; hogy áll a vevőn, s ő is látja magát. Még nem „ sóztam rá“ senkire olyan ruhát, amely szerintem rosszul állt rajta, nem illett volna az egyéniségéhez,- folytatta a beszélgetés közben megállás nélkül dolgozó eladó. Problémáik? Voltak nyitáskor is, van­nak most is, főleg az anyagbeszerzéssel. Részben ezért vannak hetente csak há­rom napon nyitva, részben pedig a sok munka miatt: ha tártani akarják az üzletük hírnevét, továbbra sem adhatnak ki rossz munkát a kezükből. Csupa szimpatikus gondolat, jól átgondolt, megfontolt üzletfi­lozófia, melynek tételei sok helyütt elhang­zanak ugyan, a gyakorlatba azonban ritkán tevődnek át. Az üzlet kínálata a női és gyermekdi­vatra összpontosít. Hogy miért nem ör­vendeztetik meg a járás férfiait is néhány divatosabb ruhadarabbal? A tulajdonos női szabó, egyelőre nem tervezik férfi ruhadarabok varrását, árusítását. Talán majd ha igazán befutnak... Emília Machajdíková napi 80-100 lá­togatót szolgál ki, lát el információval. Nagyon sok a'visszatérő vásárló, sokan érdeklődnek a kis szériákban gyártott, már eladott modellek iránt. - A keresettebbe­ket felújítjuk, lehetőleg más színben, ap­róbb szabásbeli eltéréssel: senki sem szereti, ha ruhája „szembejön1' vele az utcán, - mosolyodott el a közgazdászból lett alkalmi eladó. A szabásmintákat több­nyire divatlapokból szerzik, de kínálatuk­ban sok a saját kreáció is, tudtam meg következő mondatából. Utolsó kérdésemmel igyekeztem za­varba hozni: mit hordanak az üzlet „gaz­dái", a rajtuk levő ruhák szintén saját termékek? Kivételesen nem, válaszolta, előfordul, hogy egy-egy ízlésesebb kon­fekciót megveszek. Különben a saját ter­mékeinkben járuhk mindketten, előfordult már, hogy a rajtam levő blúzt akarta a vevő mindenáron megvenni, mivel a kí­nálatunkból már elfogyott. De azon kívül is, hogy az a legjobb reklám a ruháinknak, ha mi is azokat hordjuk, szívesen tesszük, hiszen valóban kényelmesek, elegánsak, a mi ízlésünket tükrözik, mely szerencsé­re egyezik a betérők nagy részének ízlé­sével. KLUKA JÓZSEF ÚJ SZÚ 4 1989. X. 5.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents