Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)

1989-10-30 / 255. szám, hétfő

Közlemény a CSKP KB Elnökségének üléséről (Folytatás az 1. oldalról) vannak a szükséges devizaeszközök a részletek és a kamatok folyósítására. A CSKP KB Elnöksége ezt kővetően azzal foglal­kozott, hogy a pártszervek és -szervezetek miképp járulnak hozzá a nem termelő szféra gazdasági mechanizmusának komplex átalakítására vonatko­zóan a CSSZK kormánya által a CSKP KB 7. ülésén jóváhagyott határozatok értelmében kidolgozott el­vek érvényesítéséhez. A nem termelő szervezetek átalakításával az állami vállalatokhoz és szövetkezeti szervezetekhez hasonló gazdasági feltételeknek kell létrejönniük. Ezután a testület megvitatta Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnöknek október 14-19-én az Iraki Köztársaságban, illetve az Egyiptomi Arab Köz­társaságban tett hivatalos látogatásáról és ennek eredményeiről szóló jelentést. Megállapította, hogy az iraki vezetőkkel tartott megbeszélések lehetővé tették azoknak a problémáknak a nyílt áttekintését, amelyek gátolják a hagyományos gazdasági kapcso­latok fejlődését, s amelyeknek megszüntetése az eddigi sikeres együttműködés folytatásának feltéte­KATONAI ESKÜTÉTEL PRÁGÁBAN ÉS BRATISLAVÁBAN le. Az egyiptomi látogatás során a felek megerősítet­ték, hogy érdekük a kölcsönösen előnyös kapcsola­tok további bővítése. A szövetségi miniszterelnök­nek a két országban folytatott megbeszélései alátá­masztották, hogy a feleknek azonos a véleményük a jelenlegi nemzetközi helyzetről. Hangsúlyozták, hogy a közel-keleti problémákat békés eszközökkel kell megoldani. Az elnökség ezt követően meghallgatta a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Köztár­saság miniszterelnökének a Gabcíkovo-Nagymaro- si Vízlépcsőrendszerről tartott csütörtöki tanácsko­zásáról szóló tájékoztatót is. Megerősítette a CSKP KB 15. ülésének ezzel kapcsolatos álláspontját. A továbbiakban a testület megtárgyalta Jasszer Arafatnak, a palesztin állam elnökének hazánkban tett hivatalos baráti látogatásáról s a látogatás ered­ményeiről szóló jelentést. Az ezzel összefüggő állás- foglalást külön közöljük. A CSKP KB Elnöksége végezetül jóváhagyólag tudomásul vette a Svéd Munkáspárt (Kommunisták) Rolf Hagel pártelnök vezette küldöttségének október 9-13-án hazánkban folytatott megbeszélésein szüle­tett eredményekről szóló jelentést. A Szovjetunió továbbra is hazánk legfőbb gazdasági partnere marad (Folytatás az 1. oldalról) letti Zalhostovice helyi nemzeti bi­zottságának titkára köszöntötte. Az ünnepélyes aktus az Interna- cionáléval ért véget. A bratislavai helyőrségben lévő alakulatok legfiatalabb katonái szombaton a Slavínon tették le es­küjüket. Jelen volt Viliam Salgoviő, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke, Stefán Rybár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a városi pártbizottság vezető titkára, valamint a Csehszlovák Néphadse­reg tisztjei, bratislavaiak s az újon­cok családtagjai és hozzátartozói. Az eskütételt követően felhang­zott a csehszlovák himnusz, majd az Kényelem és (Folytatás az 1. oldalról) ERU-11 -es típusú hőszabályozó abban különbözik a már ismertektől, hogy nemcsak a lakás hőmérsékle­tét, hanem a kinti időjárást, sőt a fű­tésre használt víz hőfokát is méri. Mindhárom adat figyelembevételé­vel biztosítja a gázégő optimális mű­ködését. Segítségével egy hétre előre be­programozható a lakás hőmérsékle­te, természetesen az éjszakai hő­mérséklet csökkentése is beállítha­tó. Utántölthető akkumulátora az elektromos áram kiesése esetén is Emberi jogok és leszerelés (ŐSTK) - Véget ért pénteken Kladnóban a Keresztény Békekon­ferencia regionális társasága tanul­mányi bizottságainak az emberi jo­gok és a leszerelés kérdéseiről tar­tott háromnapos ülése. A mintegy 50 résztvevő - a bizott­ságok tagjai, valamint a regionális társaságba tömörülő 15 tagegyház békebizottságainak elnökei - az em­beri jogokkal, a nemzetközi együtt­működés elmélyülésének fontos té­nyezőjével összefüggő kérdéseket elemezte. Amint azt zárónyilatkozatukban hangsúlyozták, közösen támogatják a békére és az élet megőrzésére tett haladó erőfeszítéseket. egyes ezredek képviselői koszorút helyeztek el a hazánk felszabadítá­sa során elesett szovjet katonák em­lékművénél.-Szimbolikus, hogy az ünnepé­lyes aktusra a csehek és a szlová­kok közös állama, a Csehszlovák Köztársaság megalapításának 71. évfordulóján került sor - mondotta ünnepi beszédében Salgoviő elv­társ. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a nemzeti felszabadító harc vívmányait szocialista hazánk min­den állampolgára köteles védelmez­ni. Végezetül a katonáknak sok si­kert kívánt igényes feladataik és kö­telességeik teljesítéséhez. A bratislavai ünnepélyes esküté­tel is az Internacionáléval ért véget. takarékosság biztosítja a folyamatos üzemeltetést. Gyártása csak a jövő évben kezdő­dik meg, ára hozzávetőlegesen 2 ezer korona lesz. Továbbfejlesz­tett változata az ERV-01-es, mely egyszerre három kazán biztonságos működését látja el. Természetesen ennek a típusnak - nagyobb kapaci­tása miatt - az ára is hamarabb megtérül, a gyártó szerint körülbelül egy hónap alatt. Megfelelő radiátorok választásá­val a fűtés hatásfoka tovább növel­hető. A kassai (Koéice) Kelet-szlo­vákiai Vasmű P-40-es típusú radiá­torának hőleadása az előző típuso­kéhoz mérten gazdaságosabb. Az aktív felület növelését úgy érték el, hogy az ismert lapradiátorokhoz to- ,vábbi bádoglemezt rögzítettek. Az egyszerűbb, egylapos változat már kapható - kérésre több színben is, s a kétlapos gyártása is hamarosan megkezdődik. (köd) Időszerű kérdésekről (ŐSTK) - Miroslav őtépán, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára szombaton látogatást tett a ŐKD vállalat mozdonygyárában. Az ottani pártszervek vezetőivel és a Népi Milícia üzemi egységének tagjaival tartott találkozóján a párt­munka időszerű kérdéseiről beszél­getett. * * Rendbontási kísérlet (ŐSTK) - Szombaton délután a prágai Vencel téren, majd a fővá­ros központjának más részein mint­egy 3000 személy kísérletet tett a nyugalomnak, a közrendnek és hazánk nemzeti ünnepének, Cseh­szlovákia létrejötte 71. évfordulójá­nak megzavarására. Külföldi provo­kátorok is voltak köztük, akik ezzel a céllal érkeztek Prágába. A provo­kációt több kíváncsiskodó s főváros­ba érkezett látogató is végignézte. A szocialistaellenes tüntetés részt­vevői nem reagáltak a nemzeti bi­zottságnak és a Közbiztonsági Tes­tület tagjainak a nem engedélye­zett demonstráció feloszlatására s a helyszín elhagyására szólító fel­hívásaira, ellenkezőleg, fokozták agresszivitásukat. A rendfenntartó erők ezután a tüntetőket mérsékle- tes eszközökkel kiszorították a Ven­cel térről, s a főváros központjának más helyeiről. Az önálló csehszlovák állam lét­rejöttének jeles évfordulója kapcsán hazánkban tartott ünnepségektől ® független különféle akciók rendezé­sére a Charta '77 és további illegális csoportok szólítottak fel, mégpedig a nyugati tömegtájékoztató eszkö­zök, főleg a Szabad Európa és az Amerika Hangja rádióállomás köz­vetítésével, amely intenzív propa­gandatevékenységével a nem enge­délyezett akció társrendezőjévé vált. Adásaiban a két rádióállomás nem egyszer uszító kijelentéseket tett és követelte, hogy az ellenzék határo­zottan nyilvánítsa ki a burzsoá köz­társaság viszonyaihoz való vissza­téréssel kapcsolatos követeléseit. Ennek világos célja volt: visszaél­ni 1918. október 28-ának hagyaté­kával saját céljai érdekében, konf­rontációt provokálni és előidézni. A demonstráció során a tüntetők rátámadtak a Közbiztonsági Testület fellépő tagjaira, akik közül hárman megsérültek. A rendőri szervek 355 személyt, köztük 11 országból érkezett 17 kül­földit állítottak elő. A rendfenntartó erők beavatkozása során 7 tüntető sérült meg. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Felhívjuk olvasóink figyel­mét, hogy lapunk holnapi szá­ma mellékleteként közöljük Csehszlovákia Kommunista Pártja Alapszabálya terveze­tét, melyet a CSKP KB a párt­ban nyilvános vitára bocsát. TÖRÖKORSZÁG-BULGÁRIA Háromórás határlezárás (ŐSTK) - Törökország pénteken lezár­ta, majd három órával később ismét meg­nyitotta határait azok előtt a bolgár állam­polgárok előtt, akik korábban Törökor­szágba emigráltak, de most ismét szeret­nének visszatérni hazájukba. A török kül­ügyminisztérium közleménye szerint a határ ideiglenes lezárásáért a tartomá­nyi hivatalnokokat terheli a felelősség, s akik „félreértettek" valamilyen körlevelet. A háromórás határlezárásra három nappal a Kuvaitban kezdődő bolgár-török külügyminiszteri találkozó előtt került sor. Kuvaitban a kétoldalú kapcsolatok mellett elsősorban a tömeges kivándorlásról lesz szó. Mint ismeretes, június eleje óta több mint 300 ezer személy vándorolt ki Bulgá­riából Törökországba, de közülük már kb. 50 ezer a hazatérés mellett döntött. ítélethirdetés (ŐSTK) - A Közép-csehországi Kerületi Bíróság pénteken ítéletet hirdetett a kolíni Jirí Popelka (szül. 1971) és Zbynék Őkorniőka (1972) ügyében. Bűnösnek találta őket a köztársaság elhagyása bűncse­lekményének előkészítésében, vala­mint a társadalmi tulajdon fosztoga­tása, négyrendi emberölés - brutáli­san meggyilkolták egyikük, Jirí Po­pelka édesapját, édesanyját, nővé­rét és nagymamáját továbbá lo­pás, illegális fegyverkezés és ható­sági személy elleni támadás bűn- cselekményének elkövetésében. A bíróság a kezdeményezőt, Jirí Popelkát tízévi, Zbynék Őkornickát pedig 8 évi feltétel nélküli szabad- ságvesztés-büntetésre ítélte, ame­lyet mindketten a fiatalkorúak neve­lőintézetében töltenek le. Az ítélet nem jogerős. (Folytatás az 1. oldalról) Oleg Baklanov tájékoztatta Miloá Ja- keát. A továbbiakban a CSKP KB főtit­kára szólt hazánk belpolitikai hely­zetéről, valamint arról, hogy a párt milyen tevékenységet fejt ki a XVIII. kongresszus előkészületeinek idő­szakában, s az átalakítás céljainak a pártban és a társadalomban törté­nő megvalósítása során. Az SZKP KB titkára elemezte azokat a feladatokat, amelyek a gazdasági reform megvalósítása, s az átalakításnak megfelelő társa­dalmi és gazdasági kapcsolatok ki­építése során a Szovjetunió Kom­munista Pártjára s a szovjet kor­mányra hárulnak. Végezetül pozití­van értékelte a hazai termelővállala­toknál tett látogatásainak S a csehszlovákiai partnerekkel tar­tott találkozóinak tapasztalatait. A felek megállapították: jók a fel­tételei annak, hogy konkrét eredmé­nyeket érjünk el a vállalatok közötti termelési együttműködésben. Síkra- szálltak a két párt és ország kapcso­latainak fejlesztése mellett. A szívélyes, elvtársi légkörben le­zajlott találkozón jelen volt Franti­áek Hanus, a CSKP KB titkára, valamint Viktor Lomakin, a Szov­jetunió csehszlovákiai nagykövete. A nap folyamán a szovjet vendég Frantiáek Hanus társaságában járt a prágai Óvárosházán. A Brozík Te­remben Zdenék Horöík főpolgár­mester üdvözölte őket. Tájékoztatta Oleg Baklanovot a főváros fejleszté­séről, valamint a komplex lakásépí­tés, műemlékvédelem, a szolgálta­tások fejlesztése, s a közlekedési hálózat bővítése terén felmerült problémákról. A délutáni órákban Oleg Bakla­nov hazautazott. Végső búcsú Lev Simák nemzeti művésztől (ŐSTK) - Végső búcsút vettek szombaton a prága-motolei krema­tóriumban a Köztársasági Érdem­renddel s a Győzelmes Február Ér­demrenddel kitüntetett Lev Simák nemzeti művésztől, festőművésztől, grafikustól, aki október 19-én 93 éves korában hunyt el. Kulturális közvéleményünk ezzel utoljára mondott köszönetét a nagy szemé­lyiségnek, a kommunista képzőmű­vésznek, aki sokéves munkásságá­val hozzájárult képzőművészetünk felvirágoztatásához. A családtagokon kívül az elhunyt emléke előtt tisztelegtek kulturális és társadalmi életünk tisztségviselői. A csehszlovák zászlóval lefedett ravatalnál a többi között elhelyezték a köztársasági elnök, a szövetségi kormány, a CSSZK kormánya és Kulturális Minisztériuma, a Cseh­országi Képzőművészek Szövetsé­ge, valamint a politikai, kulturális és társadalmi szervezetek koszorúját. A CSKP Központi Bizottságának, a szövetségi kormánynak, a CSSZK kormányának, a kulturális és művé­szeti szövetségeknek és Lev Simák tisztelőinek nevében Milán Kymlic- ka, a CSSZK kulturális minisztere búcsúzott a nemzeti művésztől. Gyászbeszédében szólt életéről és munkásságáról. Kiemelte, hogy Lev Őimák hetven éven át meghatározó szerepet játszott a cseh kultúrában. A Csehországi Képzőművészek Szövetségének nevében Jan Simo- ta nemzeti művész, a szervezet el­nöke búcsúzott tőle. A temetés a csehszlovák him­nusszal ért véget. Spanyolország Parlamenti választások (ŐSTK) - Spanyolországban tegnap reggel kilenckor nyitottak a szavazóhelyi­ségek, s ezzel megkezdődtek a parla­menti választások. A közel 30 millió vá­lasztásra jogosult állampolgárnak kell döntenie arról, melyik párt fog kormá­nyozni az elkövetkező négy évben, melyik hány mandátumot szerez a 350 tagú képviselöházban és a 208 tagú szenátus­ban. Megfigyelők biztosra vették, hogy Felipe González 1982 óta kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspártja (PSOE) lesz a győztes. Ami viszont az abszolút többség megszerzését illeti, azt már nem veszik olyan biztosra. A PSOE legnagyobb ellenfele a kommunisták ve­zette baloldali koalíció. A szavazás este 20 órakor fejeződött be, az első hivatalos becslések mára várhatók. Befejeződött az AÁSZ csúcskonferenciája A legidőszerűbb az adósság és a kábítószerek kérdése (ŐSTK) - Costa Rica fővárosában, San Jóséban szombaton befejeződött az Amerikai Államok Szervezetének csúcs- találkozója. A résztvevők egyetértettek abban, az időszerű problémák között is megkülönböztetett figyelmet kell szentelni az adósságkérdésnek és a kábítószerek elleni harcnak. Szorgalmazták a tagálla­mok szolidaritásának megszilárdítását, valamint egy intenzív integrációs folyamat megkezdését. A tárgyalásokról nem ad­tak ki semmilyen záródokumentumot. Lényegesen aktívabb megbeszélések folytak a csúcskonferenciával párhuza­mosan. George Bush amerikai államfő véleménycserét folytatott Dániel Ortega nicaraguai elnökkel, s találkozott a nica­raguai és a panamai ellenzék képviselői­vel is. Dániel Ortega arra használta ki a csúcstalálkozót, hogy bejelentse, kor­mánya felfüggeszti a tavaly márciusban egyoldalúan meghirdetett tűzszünetet, mivel az ellenforradalmi erők nem követ­ték a kormány példáját. Hangsúlyozta, ha Washington beszünteti a kontrák anyagi támogatását, kormánya számára egyálta­lán nem okoz majd problémát felújítani a tűzszünetet. Kanada, amely eddig megfigyelőként vett részt az AÁSZ munkájában, hivatalo­san kérte felvételét a szervezetbe. ÜLÉST TARTOTT pénteken Presov- ban a Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének Központi Bi­zottsága. Értékelte, hogy miképp teljesítik a szervezet 11. konferenciáján kitűzött feladatokat. A SZISZ KÖZELGŐ ORSZÁGOS KONFERENCIÁJÁNAK előkészületeivel foglalkozott pénteken megtartott tanács­kozásán a szervezet központi bizottsága. Határozatában jóváhagyta az országos értekezlet elé kerülő beszámolót. Hana Entlerovát és Lubomír Lendít felmentette KB-titkári tisztségéből, s helyükre Mi­roslav Kuciánt és Vladimír Johanest vá­lasztotta. A DÍVSZ állandó SZISZ-képvi- selőjének tisztségébe Danica Lacovát hagyta jóvá. EGON KRENZ, az NSZEP KB főtitká­ra, az NDK Államtanácsának elnöke októ­ber végén - november elején az SZKP KB meghívására munkalátogatásra a Szovjetunióba utazik - közölte a szovjet külügyi szóvivő. A JKSZ KÖZPONTI BIZOTTSÁGA pénteki ülésén jóváhagyta a KB elnöke tisztségének bevezetését. Döntés szüle­tett arról, vitára bocsátják a XIV. rendkívü­li pártkongresszus dokumentumainak ter­vezetét. BUDAPESTEN a hét végén tartotta országos közgyűlését a Szabaddemokra­ták Szövetsége. Az SZDSZ-nek kb 6000 tagja van, s ezzel a legerősebb magyar ellenzéki párt. AZ NDK MINISZTERTANÁCSA úgy döntött, november elsejétől megszűnik a vízumkényszer a Csehszlovákiába uta­zó NDK-állampolgárok számára. A LEMP PARLAMENTI KLUBJA szombaton közzétett politikai programnyi­latkozatában szorgalmazta a demokrati- kás baloldal új politikai pártjának létreho­zását, amely képes lenne hatékonyan kifejezésre juttatni és védelmezni a dolgo­zók érdekeit. A NÉMET KOMMUNISTA PÁRT veze­tése a düsseldorfi ülésén a rendkívüli pártkongresszus előkészületeivel foglal­kozott. Herbert Mies, a párt elnöke hang­súlyozta, az NKP-nek figyelembe kell vennie a jelenlegi gyors fejlődést és meg kell őrizni képességét, hogy választ talál­jon az aktuális politikai kérdésekre. BUDAPESTEN tegnap közzétették a Magyar Szocialista Munkáspárt orszá­gos aktívájának állásfoglalását. Döntés született arról, megkezdik az előkészüle­teket a XIV. pártkongresszusra, amelynek az idén kellett volna megvalósulnia. Az ideiglenes irányító bizottság elnöke Púja Frigyes volt külügyminiszter, egyik titkára pedig Ribánszki Róbert lett. A résztvevők egyetértettek abban, a pártkongresszusig Grósz Károlyt tekintik az MSZMP főtitká­rának. A KOMSZOMOL KÖZPONTI BI­ZOTTSÁGA kétnapos ülésén elfogadta a jövő év áprilisára összehívott XXI. kong­resszusa programnyilatkozatát. Döntés született arról, februárban összeül az Orosz Kommunista Ifjúsági Szövetség alakuló kongresszusa. A testület ugyan­csak elismerte a Litván Kommunista Ifjú­sági Szövetséget, amely júniusban jött létre. LONDONBAN együttműködési meg­állapodást írtak alá a brit Nemzeti Újság­írószövetség és a Csehszlovák Újságírók Szövetségének vezetői. Ez az első ilyen jellegű megállapodás a két szövetség között. VORKUTÁBAN, a sarkkörön túl élet- és munkafeltételeik javítását követelve folytatják sztrájkjukat a bányászok. A TASZSZ hírügynökség szerint a sztrájk következtében már 75 ezer tonna szén kitermelésével maradnak le a bányák. MOSZKVÁBAN bejelentették, In- teretnosz néven nemzetközi alapot hoz­tak létre a kis lélekszámú nemzetiségek kultúrájának megőrzése, jogaik és érde­keik védelme céljából. ÚJ SZÚ 2 1989. X. 30

Next

/
Thumbnails
Contents