Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)
1989-10-25 / 252. szám, szerda
ÍJ szú 3 )89. X. 25. A bel- és külpolitikának azonos értékekre kell épülnie Eduard Sevardnadze beszéde a szovjet parlamentben (ŐSTK) - Eudard Sevardnadze szovjet külügyminiszter a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának hétfői ülésén beszédet mondott. Ezt az alábbiakban ismertetjük. Sevardnadze bevezetőben elmondta, felújítják Lenin korának azt a gyakorlatát, amikor a külügyekért felelős népbiztos évi beszámolót terjesztett a szovjetek kongresszusa elé. Ezért a külügyminisztérium elkészítette az 1985-1989-es évek szovjet külpolitikájának az összefoglalóját. Először röviden visszatért New York-i, manaugai és havannai tárgyalásainak eredményeire. Mint mondotta, a Bush elnökkel és Baker külügyminiszterrel folytatott megbeszélések rendkívül fontosak a két ország viszonya „szempontjából, hiszen lényegében arról döntöttek, merre, hogyan és milyen gyorsan haladjanak. Hangsúlyozni kell: mind a szovjet, mind az amerikai vezetés a szélesedő pozitív és konstruktív együttműködés hosszú távlatai felé orientálódik a kétoldalú viszonyban és a nemzetközi problémák egész komplexumában egyaránt. Managuával kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy most először járt szovjet külügyminiszter Nicaraguában. A helyzet ott megváltozott, a sandinista vezetés rugalmassága, az öt közép-amerikai államfő tevékenysége meghozza az első eredményeket, s Washington is realizmust tanúsít, előnyt adva a politikai rendezésnek. Most Moszkva nagy fontosságot tulajdonít az amerikai külügyminiszter azon bejelentésének, hogy ha a nicaraguai választások „tiszták lesznek", az USA bármilyen eredményt hajlandó elfogadni. Managua egyetértett azzal, hogy a februári választások nemzetközi felügyelet mellett legyenek, s a stabilizálást segítette elő az a döntés, hogy a Szovjetunió leállítja a Nicaraguába irányuló fegyverszállításokat. A havannai megbeszélésekről szólva Sevardnadze elmondta, Fi- del Castro nagy érdeklődést tanúsított a szovjetunióbeli folyamatok iránt. A szovjet-kubai kapcsolatok elsőrendű feladata a gazdasági együttműködés mechanizmusának tökéletesítése, hatékonyságának és kölcsönös előnyösségének a lényeges növelése. E téren még nagy munkát kell elvégezni. Még egy dolgot húzott alá, s mint mondotta, ezt az amerikai partnerekkel is közölte: az USA Kubával szembeni politikája nem felel meg a mai kornak, ellentétben áll a nemzetközi légkör általános felmelegedésével. Washingtonban is venni kellene a világközösségnek azt a jelzését, hogy Kubát a Biztonsági Tanács tagjává választották. A problémát tárgyalásos úton kellene rendezni, a kubai vezetés erre kész. Az átalakítás genézise A szovjet külügyminiszter beszédének további részében a külpolitika lényegéről, filozófiájáról, céljairól, értékeiről és erköl- csiségéről beszélt, levonva az általános érvényű tanulságokat. Az átalakítás nagy igényeket támaszt a külpolitikával szemben, új módon veti fel azt a kérdést, milyen szerepet tölt be a világban a szocializmus, a Szovjetunió, új módon kell tekinteni a különböző érdekek viszonyára, a prioritásokra és értékekre, vagyis alapvetően más külpolitikára van szükség. S az átalakítás következetességétől és visszafordíthatatlanságától függ, hogy miként fogadják ezt az új külpolitikát a világban. Sevardnadze véleményt nyilvánított az átalakítás genéziséről és fejlődéséről: az átalakítás történelmi szükségszerűség, s bizonyos feltételek között valósulhatott meg, elsősorban a társadalom készségére és egyetértésére volt szükség. Szerinte korábban a kettős „fuldoklás" azért nem csapott át a széles körű megújulásba, mert nem volt meg a társadalom beleegyezése és hiányzott két más fontos elem is. Elsősorban a párt és állami vezetés olyan nemzedéke, amelynek nem volt része a deformációkban és nem fogadta el azokat, másodszor pedig az ország külső biztonságával kapcsolatos meggyőződés hiányzott. Nem tudok egyetérteni azzal a véleménnyel, amely egy nagy pártfórumon hangzott el, s az volt a lényege, hogy 1985 márciusában, az SZKP KB új főtitkárának megválasztása során egészen más döntés is születhetett volna. Más választás egyszerűen nem volt lehetséges. Ez az egész párt választása volt, amelynek vezető szerveiben a kor követelményeinek nyomására jelent meg Mihail Gorbacsov, a szovjet emberek azon nemzedékének képviselőjeként, amely generációnak hozzá kellett látnia az átalakításhoz. Egy másik fontos tényező: a Szovjetunió külpolitikai helyzete. Az ötvenes és hatvanas években mások voltak a külső fenyegetettségről alkotott elképzelések. Nem volt meg a szilárd nemzeti biztonság tudata, a háborús fenyege- * tést közelinek, sőt, elkerülhetetlen realitásnak tartottuk. Ez korlátozta az esetleges reformok terjedelmét. Meg kellett szabadulnunk a gyengeség komplexusától, hogy objektíven, megfontoltan értékelhessük a helyzetet. A legnagyobb különbség azonban abban van, ahogyan most a párt és a nép bekapcsolódott az átalakítás folyamatába. Az átalakítás során a nagy nehézségek nem kerülhetőek el, de már ma garantálni lehet, hogy az átalakítás visszafordíthatatlan. Ez nagyon fontos a külpolitika szempontjából is. Akkor beszélhetünk összemberi érdekekről, ha biztosan tudjuk, hogy országunk elsőrendű érdekének tartja a nemzeti és az egyetemes emberi aspektusok összekapcsolását. Akkor beszélhetünk a nemzetközi kapcsolatok demokratizálásáról, ha tudjuk, hogy mi magunk is demokratikus társadalomban élünk, a külpolitika akkor lehet hatékony, ha az általa vallott értékek és elvek az állam belpolitikájának sajátjai. A szónok a továbbiakban arról beszélt, a külügyi bizottságban olyan követelmény hangzott el, hogy a külügyminisztérium aktívabban vegyen részt a belső problémák megoldásában. Kitért a külpolitikai, s általában a politikai döntések morális vonatkozásaira, s leszögezte: „Miniszterként minden törvényes döntést teljesítek, azonban fenntartom magamnak azt a jogot, hogy benyújtom a lemondásomat, ha a döntéssel politikai vagy erkölcsi okokból nem értek egyet". Az afganisztáni bevonulás háttere Szólt a nemzetközileg elismert dokumentumoknak, a különböző két- és sokoldalú szerződéseknek a jelentőségéről, rámutatva: Amikor az ENSZ több mint száz tagállama éveken keresztül elítélte a mi akciónkat, rá kellett volna jönnünk, hogy szembekerültünk a világközösséggel, megsértettük a magatartási normákat, s az összemberi érdekek ellenében haladtunk. Természetesen az Afganisztánba küldött csapatokról beszélek. Tanulságos, hogy ebben az ügyben a legdurvábban megsértettük saját törvényeinket, a párton belüli és az állampolgári normákat, etikát. Olyan emberként mondom ezt, aki akkor az SZKP KB PB póttagja volt. Hasonlóan Mihail Gorba- csovhoz, akivel akkoriban együttműködtünk, a dologról a rádióból és az újságokból szereztem tudomást. Ezt a döntést, amely súlyos következményekkel járt országunkra nézve, a párt és a nép háta mögött hozták meg. Sevardnadze a továbbiakban méltatta Nadzsibullah államfő szerepét, aki az afgán vezetők közül igazi hazafiként az elsők között szállt síkra azért, hogy az afgán problémákat afgánok oldják meg és vonjuk ki a szovjet csapatokat. A parlamenti képviselőknek is tudniuk kell arról, hogy már Mihail Gorbacsov és az afgán vezetés 1985 őszén megtartott találkozóján rámutattunk katonai kontingensünk visszahívásának elkerülhetetlenségére. Nadzsibullah kezdeményezte a nemzeti megbékélés politikáját. Az ő bátorsága és politikai érettsége olyan döntő tényező volt, amely lehetővé tette a genfi megállapodások kidolgozását a politikai rendezésről. Bármilyen is legyen személyes véleményünk arról a döntésről, hogy csapatokat küldtünk Afganisztánba, az ott szolgált fiúk iránt a legmélyebb tisztelettel és hálával kell viseltetnünk. Társadalmunk még nem törlesztette adósságát azokkal szemben, akik ott elpusztultak, akik ott fizikailag és erkölcsileg tönkrementek. Bármilyen nehezen is menjen sorunk, nincs erkölcsi jogunk arra, hogy megtagadjuk az afgán néptől a segítséget. Ha ezt megtennénk, lejáratnánk a fiaink által hozott áldozatokat. Megengedhetetlen mindennemű beavatkozás A szovjet külügyminiszter hangsúlyozta a nemzetközi szerződések megtartásának fontosságát, leszögezve: Egyéb kötelezettségeink is vannak - ezek az erkölcsi kötelezettségek barátainkkal szemben, akikkel évtizedeken keresztül közösen haladtunk, a legnehezebb pillanatokban is támogattak bennünket, s nyíltan kijelenthetem, még akkor is, amikor nem volt igazunk, készek voltak áldozatokat is hozni értünk. Kapcsolatainkban azonban új jelenségeknek lehetünk tanúi, s most olyan követelések hallatszanak, hogy fordítsunk hátat régi barátainknak vagy egyszerűen új barátokkal váltsuk fel őket. Nyíltan kimondom: ezek nem okos tanácsok. Az én elképzeléseim szerint az új gondolkodásmód elsősorban az olyan örök értékeket jelenti, mint a becsületesség, a hűség. Sok országgal szemben pénzügyi és gazdasági kötelezettségeink vannak. S ezeket teljesítenünk kell. Ha valamit vá'toztatni akarunk, akkor azt meg kell tárgyalni a másik féllel. Az egyoldalú intézkedések ártanának országunk hírének, hitelének. A külügyminisztérium nagy figyelmet szentel a Varsói Szerződés tagországaihoz, s általában a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatoknak. Itt történelmi jelentőségű minőségi változások történtek. Ezen országokhoz fűződő kapcsolatainkat a szuverén egyenlőség alapján fejlesztjük, megengedhetetlennek tartunk mindennemű beavatkozást és elismerjük minden állam jogát a teljesen szabad választásra. A szovjet diplomáciában épp itt kell végrehajtani a legkövetkezetesebb átalakítást - lényegét, módszereit és stílusát tekintve is. A külügyminisztérium tudatosítja, milyen felelősségteljes és bonyolult feladat új alapokra helyezni kapcsolataink egész komplexumát a szocialista, a baráti és a hozzánk közel álló országokkal. E téren késésben vagyunk. Ezen országok közül néhányban új alternatív erők léptek a politika színpadára. Senki sem vezette őket oda, azért jöttek, mert azt a nép akarja. S ezek az országok továbbra is szomszédaink, szövetségeseink és barátaink maradnak. Eddigi kötelezettségeink továbbra is érvényben maradnak. Egy dolog világos: már nem lehet a múltban kialakult struktúrákon belül tevékenykedni. Új alapokra kell helyezni a gazdasági, tudományosműszaki együttműködést. A testvéri országokhoz fűződő viszonyunkban vannak kis és nagy problémák, nehézségek, de nincs válság. Sevardnadze külön hangsúlyozta, hogy nagy érzékenységgel kell közelíteni a szovjet-kínai kapcsolatokhoz, a múltban a Szovjetunió sem tett meg mindent a Kínával való szakadás megakadályozására. A két nép drágán megfizetett az évtizedes elidegenedésért, a konfrontáci- ós infrastruktúra létrehozására több tíz- milliárd rubelt, hatalmas forrásokat fordítottunk. A külügyminisztérium időszerű feladatai Beszéde további részében Eduard Sevardnadze a külügyminisztérium tevékenységének specifikus és időszerű feladatairól szólt. Ezek közé tartozik:- az igazságos nemzetközi politikai és gazdasági rend kidolgozása, az eladósodás problémáinak megoldása, a források átállítása a fejlesztés szükségleteire és a hadiipari termelés konverziójára;- a feltételek megteremtése a nemzetközi munkamegosztásban való részvételhez, a tagsághoz a Világbankban, a Nemzetközi Valuta Alapban, a GATT-ban és további pénzügyi és gazdasági szervezetekben;- a nemzetközi környezetvédelmi együttműködésben való részvétel. A szovjet diplomácia számára itt széles lehetőségek nyílnak, lehet, hogy a politikában új irányzat jön létre - a politikai ökológia;- kapcsolatfelvétel a külföldön élő honfitársainkkal. Húsz millióan vannak, ez már egy egész ország! Sokan akaratukon kívül kerültek külföldre. A külügyminisztérium figyelemmel fogja kísérni helyzetüket, védelmezni fogja jogaikat. A világ jövőbeni elrendezésére tett javaslatunkban meghatározó szerepet tulajdonítunk az Egyesült Nemzetek Szervezetének és a nemzetközi intézményeknek. Itt is fordulat történt gondolkodásmódunkban. Tudatosítanunk kell, hogy a világban nincsenek olyan problémák, amelyek ne érintenének minket. Azért is szólok erről - mondotta a külügyminiszter -, mivel az ENSZ tevékenységében való részvételünk kiadásokat követel és gyakran találkozunk azzal a kérdéssel, valóban szükséges-e kiterjedt részvételünk az ENSZ-ben, valójában mit ad ez nekünk? Olyan eredmények vannak itt, amelyek bőven fedezik a kiadásokat. Politikai és anyagi eredményekre gondolok. Az ENSZ által csökkenthetjük kiadásainkat, amelyeket a regionális konfliktusokkal, azzal a veszéllyel összefüggésben lennénk kénytelenek folyósítani, hogy a regionális robbanás nagy háborúba nő át. Az ENSZ segítségével született meg a megállapodás Afganisztánról, a Biztonsági Tanács erőfeszítései segítették elő a határaink közelében Irán és Irak között zajló harcok beszüntetését, az ENSZ védnökségével sikerült törvényen kívül helyezni a bakteriológiai fegyvereket és oldjuk meg a leszerelési kérdések egész komplexumát, az ökológiai és globális gazdasági problémákat. Gazdasági problémáink megoldásához is szükségünk van a nemzetközi szervezetek segítségére. A parlament segítségére és támogatására van szükségünk a biztonság egyik fő dimenziója - az emberi dimenzió helyes kialakításához és alkalmazásához. Szégyenkezve ismerjük be, hogy a közelmúltban még úgy mondtuk: úgynevezett emberi jogok és azt állítottuk, hogy ebben a tekintetben nálunk nincsenek problémák. Humanitárius téren már sikerült fordulatot elérni, s éppen ezért örülnénk, ha a Legfelsőbb Tanács időt találna arra, hogy megvitassa az utazásokról, a lelkiismereti szabadságról és a társadalmi szervezetekről szóló törvény tervezetét. A külpolitika hatékonyságának és megalapozottságának mércéje, hogy milyen mértékben felel meg a társadalom értékeinek és az emberek vágyainak. Ezért arra van szükség, hogy külpolitikánkkal egyetértsen az egész nép. Sokáig úgy tettünk, mintha a leszerelési akcióink egyértelmű támogatást élveznének. Ám a népi képviselők kongresszusán bírálatok hangzottak el. Az emberek felteszik a kérdést, miért számolunk fel több fegyvert, mint az Egyesült Államok, Ebben a vonatkozásban új módon tekintünk a helyzetre: a biztonságot nem az garantálja, ha nekünk több fegyverünk van, hanem az, hogy minél kevesebb fegyver álljon velünk szemben. Eljutottunk az elégséges védelem koncepciójáig, amely megadja a szükséges ösztönzést a leszerelési folyamatoknak. Felvetik a nukleáris robbantásokra elrendelt egyoldalú moratóriumunkat, amelyből nem lett általános moratórium. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy nem volt hatékony. Személy szerint ezzel nem értek egyet. Jelentős politikai eredményt értünk el. Ugyanakkor olyan érzésem van, hogy a moratórium esetében valamit nem vittünk végig, nem használtunk ki minden lehetőséget. Az a helyzet, hogy mindenekelőtt az amerikai kormányt kell meggyőzni, a kísérletek teljes betiltása csak kétoldalú alapon lehetséges. Azoknak, akik bírálnak minket, hogy hajlamosak vagyunk az egyoldalú lépésekre, tudatosítaniuk kellene, voltak itt más egyoldalú akciók is. Az amerikaiak 1969-ben leállították a vegyi fegyverek gyártását, amire mi azzal válaszoltunk, hogy még közel két évtizeden át folytattuk a széles körű gyártást, tekintet nélkül a milliárdos kiadásokra, a környezet- szennyezésre és az emberek egészségének veszélyeztetésére. Ezt tudatosítottuk, határozottan kezdtünk törekedni a vegyi fegyverek betiltására, leállítottuk gyártásukat. Erőfeszítéseinknek és partnereink erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült óriási haladást elérni a nemzetközi konvenció előkészítésében. Óvatosságra int minket azonban az amerikai kormány néhány tagjának kijelentése, amelyeket úgy kell értelmezni, hogy folytatni akarják a bináris fegyverek gyártását és a vegyi fegyverek valamilyen „biztonsági tartalékát" akarják létrehozni. Egyoldalú lépéseink számos esetben ösztönzést adtak a jövőbeni tárgyalásoknak. Döntésünk, hogy félmillióval csökkentjük fegyveres erőink számát s ennek megfelelően a fegyverzetet és haditechnikát, előmozdította a tárgyalásokat az európai hagyományos leszerelésről. Az erre vonatkozó megállapodás jövő évi megkötéséről már úgy beszélünk, mint reális dologról. A szovjet-amerikai raké- taszerződés előkészítése során sokan vádolták diplomatáinkat, hogy engedményeket tesznek és nem veszik figyelembe a védelmi érdekeket. A szerződés mindezek ellenére létezik, az emberek valahogy nyugodtabbak és biztonságosabban érzik magukat, a kritikusok pedig eltűntek. A szerződésnek köszönhetően évente 400 millió rubelt takarítunk meg, s a felszámolás befejezése után ez az összeg még növekedni fog. Ilyen az „engedmény" értéke. Engedmények nélkül nincs kompromisszum, kompromisszumok nélkül nincsenek megállapodások, nincs diplomácia. Elégséges védelmet A külpolitikában kétségkívül vannak sikerek, s ez nem utolsósorban annak az eredménye, hogy a párt központi bizottsága, a kormány, a honvédelmi minisztérium, az állambiztonsági bizottság, a védelmi ipar, a tudósok és a diplomaták alkotó módon együttesen tevékenykednek. A külpolitika fő mozgatóereje azonban az átalakítás, a szovjet társadalom megújulása és demokratizálása. Az átalakítás tekintélye azonban önmagában nem véd meg minket a hibáktól. A hibákat nem szabad titkolni, hanem be kell ismerni és helyrehozni. Ebben a vonatkozásban tipikus a krasznojarszki radarállomás esete. Négy évig foglalkoztunk ezzel az állomással, azzal vádoltak minket, hogy megsérti a rakétavédelmi szerződést (ABM). Országunk vezetése nem tudta meg azonnal az igazságot. Végül meggyőződtünk róla, hogy az állomást valóban nem ott építették fel, ahol lehetett volna. Évek óta harcolunk az ABM-szerződésért, ugyanakkor itt áll egy állomás, amely akkora mint az egyiptomi piramisok és egyenesen demonstrálja a szerződés megsértését. Végül helyrehoztuk a dolgot és kijelentettük, lebontjuk az állomást. Újra azzal álltak elő, hogy feláldozzuk érdekeinket. Valójában azonban megmentjük az ABM-szerződést és megnyitjuk az utat a hadászati fegyverekről szóló megállapodás megkötése felé. Jogot és erkölcsi alapot szerzünk ahhoz, hogy követeljük a grönlandi és nagy-britanniai amerikai radarállomások kérdésének tisztázását, amelyeket véleményünk szerint úgy korszerűsítettek, hogy az sérti a szerződést. Most már nyíltan nézhetünk partnereink szemébe, s feltételezhetjük, hogy tisztességességünkre tisztességgel válaszolnak. Ennek ellenére tisztázni kellene, mi vezérelte azokat, akik döntöttek a több százmillió rubelbe kerülő krasznojarszki radarállomás felépítéséről, amelynek lebontása ugyancsak sokba fog kerülni. Az átgondolatlan döntések sokba kerülnek. Megbocsáthatatlan hibát követnénk el azonban, ha a pozitív változások mögött nem látnánk egy más realitást is. Maximálisan felfegyverzett világban, a nukleáris katasztrófa fenyegetésének árnyékában élünk. Országunkat katonai támasz-' pontok hálózata veszi körül, egyes nyugati politikusok és tábornokok a fegyverzet növelésére szólítanak fel, és ma is a szovjet katonai fenyegetéssel ijesztgetik a világot. Erőseknek kell lennünk, az ország védelméhez elegendő fegyveres erővel, korszerű fegyverzettel kell rendelkeznünk. Fegyveres erőinknek új típusú gondoskodásra és figyelemre van szükségük. Új külpolitikájának köszönhetően a Szovjetunió ma minden mérce szerint méltó helyet foglal el a nemzetek között. Valamennyi országgal korrekt és normális kapcsolatokat tartunk fenn. Hosszú évek óta most először fordul elő, hogy sehol egyetlen szovjet katona sem vesz részt harci akciókban, s remélem, hogy ez így lesz a jövőben is. Először csökken jelentős mértékben a külföldön állomásozó szovjet katonák száma. A kölcsönösség alapján készen állunk az európai katonaipolitikai tömbök feloszlatására. Növekvő szerep Külpolitikánknak széles körű programja van, jelentős külpolitikai akciók várnak ránk. Finnországba és Olaszországba látogat Mihail Gorbacsov, vár ránk egy újabb szovjet-amerikai csúcstalálkozó, amely kétségkívül világpolitikai jelentőségű lesz. A külügyminisztérium tevékenységének fontos területe lesz a szövetségi köztársaságok jogai és érdekei biztosításával összefüggő munka. Most azon gondolkodunk, hogyan lehet a szövetségi köztársaságok külügyminisztériumait bevonni az össz-szövetségi külpolitikai akciókba, mindenekelőtt azokba, amelyek különösen fontosak egyes köztársaságok számára. Vonatkozik ez például országunk regionális politikájára és a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatokra, a határok kijelöléséről folytatott tárgyalásokra és a gazdasági együttműködés kérdéseinek megoldására. Nyilvánvalóan növelni kell a köztársaságok képviseletét a szövetségi diplomáciai és konzuláris hivatalokban, azokban az országokban, ahol ezeknek a köztársaságoknak megalapozott specifikus érdekeik vannak. Felvetődött a köztársaságok ENSZ-tagságának kérdése is. A szervezet megalakulásakor a Szovjetunió erre valóban törekedett, de ez az ENSZ Alapokmányának felülvizsgálatát követelné meg, mivel ma a konföderatív államok tagjai sem lehetnek ENSZ-tagok, a föderatív államokról nem is beszélve. Belorusszia és Ukrajna, mint alapító tag élvez kivételt. Ugyanakkor arra fogunk törekedni, hogy a szövetségi köztársaságok részvétele bővüljön a nemzetközi szervezetekben, többek között az ENSZ szakosított szervezeteiben. A köztársaságok külügyminiszterei már ma is fokozatosan részt vesznek a szovjet ENSZ- delegációk munkájában. Nem látjuk akadályát annak - mondotta beszéde záró részében Eduard Sevardnadze -, hogy a szövetségi köztársaságok külföldön önálló kereskedelmi irodákat nyissanak vagy részt vegyenek a ökológiai tervek megvalósításában, csereakciókban a kultúra, a tudomány és az információk terén.
