Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)
1989-10-03 / 233. szám, kedd
JSZÓ 5 189. X. 3. Nyíltan a gondokról is Amire a A nagykürtösi (Vel'ky KrtíS) Dolina Bánya tárnáiban már huzamosabb ideje több mint egymillió tonna barnaszén jövesztése az elsőszámú éves feladat. Ennek teljesítése, sót legtöbbszöri jelentős túlszárnyalása elképzelhetetlen lenne a külszíni dolgozók jól összehangolt és feltétlenül pontos mindennapi munkája nélkül. A vágathajtások, a szénfejtések és a termelésszervezés elősegítése végett, valamint a fuvarozásoknál, a vagonrakodásoknál, az épületkarbantartásoknál és egyebek mellett a bányászok ellátása szakaszán az egyes számú külszíni részleg 138, zömében fiatal szakmunkása végez különféle szolgáltatásokat. Közülük harmincnyolcan tagjai a CSKP-nak.- Alapszervezetünkben főleg fizikai dolgozók, gépkocsivezetők, darukezelők, járműjavítók, kazánfűtők, kőművesek, asztalosok, vízvezetékszerelők és más kétkezi foglalkozású párttagok vannak - tartotta fontosnak hangsúlyozd ezt a tényt Tibor Strenátka elnök. - Szinte valamennyien szorgalmas, a feladataikat jól elvégző, döntő többségükben pedig szókimondó, a dolgokat pontos nevükön nevező emberek. Nagyobb nyilvánosság előtt, különösen a felsőbb pártszervek képviselői jelenlétében nincs mindannyiuknak elég bátorságuk, önbizalmuk vagy szókincsük véleményük kimondásához. Ezért a beszámolót követő vitában esetleg kevesebben jelentkeznek szólásra, mint ahányan nálunk a legtöbb tagsági és pártcsoport gyűlésen rendszeresen beszélnek. Az alapszervezeti bizottság tárgyilagos, minden munkahely eredményeivel, tartalékaival, soronkö- vetkező feladataival, valamint a kommunisták személyes helytállásaival és mulasztásaival egyaránt részletesen foglalkozó beszámolója után hamar bebizonyosodott, hogy fölösleges volt a tagság vitázó kedvével kapcsolatos elnöki aggodalom. Senkit sem feszélyezett a szokásosnál több vendég jelenléte, de az a körülmény sem, hogy az elnökségi asztalnál Otakar Manasil mérnök, az SZLKP KB agitációs és propagandaosztályának aktivistája is gondosan jegyezte a felszólalók észrevételeit. A beszámolót előkészítők érdeme, hogy tartalmas, hozzászólásokra ösztönző felmérés került az évzáró gyűlés elé.- A most értékelt időszakban az egyes számú külszíni részleg kollektívája megint fegyelmezett munkavégzéssel és szép teljesítményekkel járult hozzá a bánya tervének csaknem folyamatos túlteljesítéséhez - hangsúlyozta a beszámoló. - Korábbi határozataink teljesítésének ellenőrzésekor a pártbizottság szintén elégedettséggel nyugtázhatta, hogy nőtt a kommunisták személyes példamutatása is. Tagjaink kezdeményezése mozgósító erejűnek bizonyult a legfontosabb munkaszakaszokon, ahol a CSKP vezető szerepének további erősödésén kívül azt tapasztaljuk, hogy a dolgozók újabb alkotó tettekkel támogatják politikánkat. A pártmunka jó eredményeit ismertető fejezethez mérten a beszámolóban jóval nagyobb terjedelmet kaptak a hiányosságok okait elemző és a személyes mulasztásokat kivétel nélkül feltáró bírálatok. Kitűnt belőlük, hogy még elég nagy a különbség az alapszervezet tagjainak többletfeladat-vállalása és azok teljesítése között. Ezek kiegyenlítését sürgetőnek tekinti a pártbizottság. A tavalyihoz képest két százalékkal romlott a pártgyűléseken való részvétel aránya is, amire nem minden esetben lehetett elfogadható magyarázat például a kazánházi műszakok átszervezése, a gépkocsivezetők szolgálati útja és az egyéb munkahelyi vagy otthoni tennivalók sürgőssége. Az alapszervezet 38 tagja közül ugyanis csupán tizenöten voltak ott minden gyűlésen, többen négyszer, mások háromszor, illetve kétszer hiányoztak és nem egy esetben igazolni sem tartották fontosnak a távolmaradást.- Az elmúlt hónapokban a pártbizottsági tanácskozások napirendjén gyakran szerepelt a munkánk hatékonyságát csökkentő hiányosságok elemzése - mondta a vitában harmadiknak ,szót kérő Pavel Másiar részlegvezető. - Ugyanis feltűnt, hogy elvtársaink némelyike az elvárt pártonkívüliek is kiváncsiak aktivizálódás helyett egyre kevesebbet bizonyít a politikai munkában. Kirívó például annak az iparvágányokhoz beosztott kollégának a magatartása, aki munkahelyi kötelességeinek elhanyagolásán kívül fegyelmezetlen közbeszólásaival több ízben megbontotta a pártgyűlések rendjét is. Amikor aztán a pártbizottság vele beszélgetve számonkérte a viselkedését, megsértődött. Felszólalásában a részlegvezető javaslatot tett a pártbizottságnak, hogy beszélgessenek el az alapszervezet mindazon tagjaival, akik a legutóbbi gyűlések egyikén sem tartották fontosnak véleményük ki- nyilvánítását. Hallgatásukkal kapcsolatban Fekete László gépkocsi- vezető elmondta, hogy az ok miben kereshető:- Korábbi gyűléseinken többen többször is szóvá tettük a munkánkat egyre jobban nehezítő, régebbi keletű gondokat. Elöregedett a járműparkunk, a mind gyakrabban szükséges javítások elvégzéséhez alig-alig akad pótalkatrész, a tehergépkocsik negyven százalékát pedig a túlságosan megkopott gumiabroncsok miatt és közlekedésbiztonsági szempontokból már a bánya udvarán sem szabadna járatni. Mivel e gondok megoldásához nem elég a bánya vezetőségének hatásköre, az alapszervezeti és az össz- üzemi pártbizottság a felsőbb pártszervekhez továbbította a panaszokat. Javulás viszont nem tapasztalható ezekben a ügyekben, ezért az emberek úgy érzik, nincs súlya a szavuknak.- Hasonlóképpen a már sokszor elmondottak ismételgetése lenne azoknak a közérdekű kérdéseknek az újbóli feltevése is, amelyekre mindeddig nem kaptunk választ - egészítette ki kollégája magyarázatát Stanislav Vidoviő. - Pártonkívüli munkatársaink is kíváncsiak, milyen javulás várható Nagykürtös ivó- vízellátásában, számíthatnak-e új telep létesítésére a kiskertészek, de többek között azt sem tudjuk, hogy lesz-e változás a bánya felé járó autóbuszok menetrendjében. Ugyanis a legutóbbi négy, egymást követő taggyűlésünkön senki sem képviselte az SZLKP járási bízottá ságát. A tanácskozás vitájában friss példákkal alátámasztott bírálatok hangzottak el a külszíni részleg éves költségvetési alapjának nem éppen legésszerűbb felhasználási módjairól is. Jelenleg még merev előírások szabályozzák, hogy mire fordítható a kiutalt pénz. Az előírt módon 530 ezer koronát költött a részleg egy már 22 éve használt tolatómozdony felújítására, amely a szakvélemény szerint így legfeljebb két évig működhet. A javítás árának csupán duplájába kerülő nagyobb teljesítményű mozdony sokkal hosszabb időre és további javításokra áldozandó költségek nélkül megoldhatta volna a szerelvényrendezések gondját. Ugyancsak érdemesebb lett volna akár három új, ügyintéző Skoda gépkocsi megvásárlására fordítani azt a 220 ezer koronát, amit egy karambolozott T-613-as személyautó javításáért és generálozásáért számlázott a szerviz.- Bizonyára a felsőbb szerveknek is tudomása van arról, hogy jelenleg egyre nagyobb kockázatvállalás a gépkocsivezetők útiparancsának aláírása, mert rossz a járművek műszaki állapota - kezdte felszólalását Ján Lachky, a közúti szénfuvarozások felelőse. - Negyven tehergépkocsink van, amelyek mindegyikére egyszerre tíz gumiabroncs kell. Az anyagbeszerzők sorozatosan sikertelen próbálkozásai után végül a bánya igazgatója ment el a púchovi Május 1. Gumigyár igazgatójához, akitől nagy nehezen hét abroncsot tudott kikönyörögni. Nem sokkal ezután, a bányásznapi ünnepség végén két magánvállalkozóként bemutatkozott fiatalember keresett meg a következő ajánlattal: ha tőlük rendelünk és a szállítmány értékétől függően 15-30 százalékos felárat is kifizetünk, huszonnégy órán belül húsz vadonatúj 11,00-20-as méretű abroncsot raknak le az udvarunkon és szintén elvállalják az olyan méretű gumik beszerzését is, amelyekből három éve egyetlen egyet sem kaptunk. Hogy hogyan szerzik be az árut? A púchovi Május 1. Gumigyárból! Az évzáró taggyűlés vitájában többen értékelték a külszíni részleg legutóbbi teljesítményeit is. Az összesen 15 millió 902 ezer korona értékűre tervezett idei feladatok végzésénél eddig több mint 300 ezer koronás többletet mutat a mérleg. A közúti teherfuvarozások közel hárommillió koronás tervének időarányos teljesítésén felül már 495 ezer korona pluszteljesítmény is köszönhető a gépkocsivezetők példás szorgalmának. A bánya rakodópályaudvaráról csupán az első félévben a tervezettnél 11 500 tonnával több szenet vittek el a szerelvények, miközben a Csehszlovák Államvasutaknak egyszer sem adódott okuk kötbér kivetésére a rakodások vagy a vagonindítások késése miatt. A kazánfűtőket 240 ezer korona értékű tüzelőanyag megtakarítása, a bányászok tiszta munkaruhájáról gondoskodó mosodai dolgozókat ötezer koronás nyereség dicséri.- A gazdasági eredmények alapján akár módfelett is elégedettek lehetnének a pártalapszervezet tagjainak tevékenységével - összegezte az évzáró gyűlésen szerzett tapasztalatait Július Trebul’a, a Dolina Bánya összüzemi pártbizottságának elnöke. - A külszíni részleg kommunistái azonban osztják azt a véleményemet, hogy az eddiginél többet bizonyíthatnának, ha nem halogatódna egyre későbbi időpontokra a jobbító szándékú bírálatokba foglalt hiányosságok felszámolása. LALO KÁROLY Másodlagos nyersanyagokat dolgoz fel a Dobrá Niva-i (Zvolenl járás) Új Élet Efsz. Az Agroplast melléküzemében az osztrák Topham cég gépsorán évente 1800-2000 tonna műanyag hulladékot dolgoznak fel. A környezetet szennyező felhasználatlan fóliazsákokból és műanyag tartályokból műanyaggyártásra alkalmas granulátumot állítanak elő. A felvételen Ján Repisky a granuláló gépsort kezeli. (Peter Lenhart felvétele - ÖSTK) Előremutató, tartalmas tanácskozás 1 A Losonci (Luőenec) járásban szeptember negyedike óta napjainkig 49 pártalapszervezet tartotta meg évzáró gyűlését, s ezeken a kommunisták 22,6 százaléka mondta el véleményét mindennapi tevékenységéről, a pártpolitika időszerű-kérdéseiről. Az elmúlt három hét folyamán elsősorban a lakóhelyi - falusi és városkerületi alapszervezetek kommunistáinak tanácskozására került sor, s értékelte munkáját néhány intézmény és ipari üzem pártszervezete is. A falusi alapszervezetek tanácskozását a nyíltság és a tárgyszerűség jellemezte, s a bírálatok csaknem minden esetben konkrétak, címre szólóak voltak. Rappon (Ra- povce), Terbeléden (Trebel’ovce) és Kalondán többen is szóvá tették az ivóvízhiányt és következményeit, sürgetve a probléma mielőbbi megoldását. A tapasztalatok szerint a környezetvédelemre is kellő figyelmet fordítanak a nógrádi községek lakói, s érzékenyen reagálnak minden rendellenességre. A lakóhelyek tisztaságát nemcsak az ipari és mezőgazdasági szennyeződéstől óvják, hanem a kommunális hulladéktól is. Gondok elsősorban azokban a községekben vannak, ahová már eljutott a vezetékes víz, a csatorna- hálózat kiépítésére azonban nem került még sor, s a szennyvizek tisztítása sem megfelelő. A Losonc környéki központi szeméttelep elhelyezését, állapotát Reggel héttől este hétig Egy mezőgazdasági terménybemutatón találkoztunk, ahol az ágazatot jobbára a középgeneráció szakemberei képviselték. Kitűnt hát közülük az a törékeny termetű, barna hajú lány, akivel aztán a résztvevőktől kissé lemaradva elbeszélgettem. Borsányi Júlia agrármérnök. 1982-ben fejezte be tanulmányait a Nyitrai (Nitra) Mezőgazdasági Főiskola növénytermesztési szakán, s a pályán ezután nem mindennapi gyorsasággal haladt fölfelé. A növényvédő szakemberből két évvel ezelőtt ágazatvezetö, s harminc évesen a Komáromi (Komárno) járás mezőgazdászai között a legfiatalabb vezető beosztású nő lett.- Városi gyerekként kerültem a főiskolára, ahová a biológia és a kémia szeretete vonzott. Választhattam volna a tanári pályát is, de tudat alatt bennem motoszkált, hogy egykor majd a szabadban dolgozhassak. Nem volt ez jellemző az évfolyamtársaimra, akik a diploma megszerzése után jobbára- kutató- központokban, szövetkezeti irodákban vagy az élelmiszeripari üzemekben helyezkedtek el. Természetesen már férjhez mentek, családos anyák valamennyien. • ... míg te?- Én önálló ember vagyok. Eddig még nem volt időm azon sem elgondolkodni, hogy férjhez menjek-e vagy se. Nem tudom ugyanis elképzelni, hogy családos asszonyként helyt tudnék-e állni a jelenlegi beosztásomban. Amikor a Vágfüzesi (Vrbová) Efsz-be kerültem, éreztem, hogy már otthon vagyok. Rövid időn belül növénytermesztési ágazatvezető lettem, s megvalósult az álmom. Reggel héttől este hétig, vagy akár tovább is kint lehetek a határban, a természetben. Majd 1600 hektáros földterület tartozik a kezem alá, amelyen én irányítom az egyes munkafolyamatokat, határozom meg a vetésforgót. • „Szót fogadnak" a beosztot- taid?- Kénytelenek. De azt már tapasztaltam, hogy nehezen viselik el, ha egy nő parancsolgat nekik. Viszont feltétlenül megbíznak bennem, és mindig számíthatok rájuk. • Szakmai szempontból, vagy a korosztály szerint nehezebb a „gyengébb" nemnek?- Mindenféleképpen az. Egy nőnek, ha vezető beosztásba kerül, duplán kell bizonyítania az ügyesséFogas Ferenc felvétele gét, a szakmai rátermettségét. Ha fiatal, mint például én, akkor meg kell békélnie a tudattal is, hogy anyagilag hátrányos helyzetben van a hasonló korosztályú, férfi munkatársakkal szemben. • Naponta ingázol Vágfüzes és Komárom között. Fárasztó és egyben felelősségteljes munkát végzel. Mivel töltőd a szabadidődet?- Nekem a hétvége csak a vasárnapot jelenti. Ekkor jut időm átnézni a szakirodalmat, meglátogatni a szüléimét, barátaimat. Néha az öcsémmel szórakozni megyünk. Tudom, hogy nem éppen szokványos az életstílusom, de legalább a munkám érdekes és színes. Olyan, mint a természet. SZITÁS GABRIELLA több felszólaló is bírálta, hasonlóképpen egyes városok és falvak gondozatlanságát, gazdátlanságát is. Saját soraik, munkájuk bírálatától sem riadtak vissza a falusi pártalap- szervezetekben. Általában a regisztrált tagok passzivitását tették szóvá, s nem hallgatták el, hogy az ifjúsági szervezet olykor csak papíron fejt ki tevékenységet. Az ipari vállalatok közül elsőként a Losonci Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat két alapszervezete tartotta meg pártévzáróját. A javítóműhely kommunistái az elért eredmények mellett főként az alapanyag, alkatrész és a munkaeszköz hiányát tették szóvá. A téli idő beállta előtt különösen a járművek gumiellátása okoz gondot. Az autóbuszok gumialapanyagú csővezetékrendszerének több mint ötven százaléka meghibásodott, sürgős cseréjükre lenne szükség. Kedvezőtlen a helyzet a felszereltséget illetően. A gépjárművezetők - autóbusz és tehergépkocsi sofőrök - is nyíltan szóltak problémáikról. Magából a beszámolóból is kitűnt, hogy a tervteljesítés sem kielégítő, a veszteség jóval nagyobb a tervezettnél. Az okot a költségek növekedésével, mindenekelőtt a gázolaj időközbeni drágulásával magyarázzák. A személyszállítás - különösen a diák- és munkásjáratok - gazdaságtalan. A városok tömegközlekedésének javítását az autóbuszhiány akadályozza. A Csehszlovák Állami Bank losonci fiókjának kommunistái többek között a hitelnyújtási gyakorlat eddigi tapasztalatait vitatták meg az átalakítás jelenlegi szakaszában. Az előterjesztett beszámolóból kitűnt, hogy a gazdálkodó egységek többsége megfelelően használja fel az eszközöket, néhány vállalat pénzügyi helyzete azonban komolyra fordult az utóbbi évek veszteséges termelése következtében. A legnagyobb gond a Füleki (Fil’akovo) Ko- vosmalt rossz pénzügyi mérlege. Az immár közvetlenül a minisztérium által irányított vállalatban a kétezerig szóló konszolidációs program szerint a jövő év végéig meg kellene állítani a kedvezőtlen folyamatot, csakúgy mint a szintén nehéz helyzetben lévő Poltári Közép-szlovákiai Üveggyárakban. Nagyméretű a Le- hotkai Egységes Földműves Szövetkezet és a Losonci Építővállalat eladósodása is. A Martini Sznf Nyomdaipari Vállalat losonci üzemének kommunistái is értékelték már munkájukat. A pártvezetés a legnagyobb eredménynek a gazdasági feladatok maradéktalan teljesítését tartja, mivel a tervezett 4,4 millió koronás nyereséget nehéz körülmények között, állandó papírhiány közepette is biztosítani tudták. Az üzem dolgozókollektívája a kritikus időszakokban is kész volt a többletmunkára, az áldozatvállalásra. -h. a.-