Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-11 / 214. szám, hétfő

ÚJ szú 3 1989. IX. 11. Az átalakítás — korparancs az oktatásügyben is Az elmúlt hét végén lezajlott országos pedagóguskonferencián felszó­lalt Ludovít Kilár szlovák, és Jana Synková cseh oktatási, ifjúsági és testnevelési miniszter. Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük beszé­düket. Ludovít Kilár beszéde Jana Synková beszéde Ludovít Kitár felszólalásának bevezető részében hangsúlyozta, hogy a CSKP KB legutóbbi ülései, különösen a 13., igazol­ták: az iskola szerves és lényeges eleme, egyúttal eszköze is a népgazdaság, a tár­sadalmi és politikai élet átalakításának, valamint a szocialista demokrácia elmé­lyítésének. Aki ezt az összefüggést leg­alább elvi szinten megérti, akkor tudja azt is, hogy ma már nem elég hangoztatni, milyen jelentősége van a nevelésnek és oktatásnak a szocializmus további fejlő­désében, amiként az sem elegendő, ha csupán szóban értünk egyet a kommunis­ta párt politikájával. Szabaduljunk meg az idejétmúlt, for­mális eljárásoktól, a határozatok lebontá­sa és teljesítése során, a minisztériumok­ban, az irányítás alsóbb szintjein egy­aránt, beleértve minden egyes iskolát, a pedagógusokat, szakoktatókat és neve­lőket is - mondotta a miniszter. Ezért az eddigieknél hatékonyabban fogjuk ki­használni az oktatási szférában rejlő erőt, valamennyi feladat teljesítése közben. De nemcsak erről a szféráról van szó, mert, amint az a CSKP KB 13. ülésén is elhang­zott, nem csupán egy tárca ügye az oktatásügy, hanem össztársadalmi. Ez megköveteli, hogy a napjainkban tapasz­talható nyílt és termékeny vita ne érjen véget a 13. ülés határozatainak lebontá­sával, hanem keressük tovább a megol­dásokat, és főként utakat, melyeken telje­síthetők a határozatok, megvalósíthatók a jóváhagyott intézkedések. Az új eljárások és intézkedések kere­sésének idejét éljük manapság, olyano­két, melyek elősegítenék a pedagógusok kezdeményezőkészségének, alkotóké­pességeinek a fejlesztését, önállóságuk bővítését, másrészt megváltoztatnák a hozzájuk való viszonyt, illetve az ő vi­szonyukat a tanulókhoz. Tudniillik, abban, hogy megváltozik-e, tökéletesebbé vá­lik-e az iskola, hogy megszabadul-e a hi­báktól, melyek néhol eltorzították szocia­lista arculatát, nos, abban meghatározó szerepe van magának a tanítónak. Azon­ban a mi kötelességünk is, hogy jobb feltételeket teremtsünk az iskolai munká­hoz. Ezért segíteniük kell a pedagógust munkájában az oktatásügyi szerveknek, a tudománynak, de a széles nyilvános­ságnak is. Az már aztán rajta múlik, miként fogadja a segítséget, és tud-e maga is változni. Mert az iskola csak így tehet eleget küldetésének a társadalom átalakí­tásában, és mi, oktatásügyi dolgozók csak így bizonyíthatjuk be, hogy nem csupán akarjuk, hanem képesek is vagyunk telje­síteni a megnövekedett feladatokat. A továbbiakban arról beszélt a minisz­ter, hogy az iskola átalakítása során merí­teni kell ösztönző tapasztalatokat e haza népeinek gazdag történelméből, ugyan­akkor építeni kell mindarra az eredmény­re, melyet a szocialista iskola fejlesztésé­ben elértünk, ez pedig nem kevés. Visz- szatérve a pedagógusokra, először arról szólt, milyen legyen a ma tanítója, majd feltette a kérdést: vajon miért szentelünk olyan nagy figyelmet a pedagógusnak, a vele kapcsolatos problémakörnek? Nem ritkán elhangzanak olyan hangok is - mondotta -, hogy hasznosabb lenne, ha ezen a területen kevesebb lenne a kinyi­latkoztatás, több a tett. Példaként említ­sem csupán a pedagógusok bérezését, a róluk való szociális gondoskodást, a ta­nítók lakáskörülményeit, egész társadal­mi helyzetüket, és mindebből következő­en olyan jelenségeket, mint például a pe­dagógusi pálya iránti érdektelenség a fiúk körében, a kiválasztás és felkészítés nem kielégítő minősége. Mindezekről a gon­dokról már évek óta tudunk, beszélünk róluk, némelyeket sikerül leküzdeni, má­sok tovább súlyosbodnak, nem tudjuk őket következetesen megoldani. A CSKP KB 13. úlése után, a szövet­ségi kormányban, a nemzeti kormányok­ban, a kerületi és járási, politikai, valamint állami szervekben alaposan megvitatták az oktatásügy kérdéseit, és intézkedése­ket hoznak, melyeket mindnyájan ismer­nek. Gondoskodni fogunk arról, hogy megvalósuljanak, azok is, amelyek a pe­dagógusokra vonatkoznak. Senki nem akar kitérni a nehézségek elől, habár a megoldás sokszor nem lesz könnyű, és nem sikerül mindjárt holnap. Többségünk ezt bizonyára megérti Ugyanakkor azon­ban azt is tudjuk, ha már mindjárt holnap megoldódna a pedagógusok valamennyi problémája, valószínűleg nem növekedne ezzel párhuzamosan társadalmi tekinté­lyük. A megfelelő erkölcsi és anyagi elis­merés, a megfelelő szociális gondosko­dás és más szükségletek kielégítése fon­tos ugyan, de még nem jelentenek min­dent a tanító társadalmi rangjának növe­lésében. A társadalom mindenkor olyan mértékben ismerte el a tanítót, amilyen mértékben volt képes és kész belépni tanítványaival a társadalmi cselekvés sű­rűiébe, miként tudta megérezni, miként tudott reagálni a kor követelményeire, miként tudott a haladó, forradalmi erők oldalára állni, ugyanakkor szembehelyez­kedni a visszahúzó erőkkel. A pedagógus személyes példaadása a leghatékonyabb nevelési eszköz. A ta­nulóknak nemcsak abból a szempontból kellene ismerniük a pedagógust, hogy milyen a szakmai és pedagógiai felké­szültsége, hanem ismerniük kellene őt, mint embert, ismerniük állásfoglalásait, azt, hogy miként viszonyul a belpolitikai és nemzetközi eseményekhez. Ha meg­kérdezzük a tanulókat, hány pedagógust ismernek ebből a szempontból, akkor a válasz nem éppen kedvező a pedagó­gustársadalom jelentős részére nézve. Ezért ösztönözni és irányítani kell a taní­tók társadalmi, politikai elkötelezettségét. Amint mindnyájan jól tudjuk, még min­dig pedagógushiánnyal küszködünk. En­nek a kérdésnek a megoldásához további anyagi eszközökre lesz szükségünk; kor­mányaink programjában szerepel e fel­adat teljesítése. Anyagi eszközöket egyéb­ként már bocsátottak rendelkezésünkre a kormányok, elősegítendő az iskolák felújítását, bővítését, amelynek eredmé­nyeként csökkent a kétműszakos oktatás száma, valamint az osztályok zsúfoltsá­ga. A miniszter ezután szólt azokról az okokról, kritikus hangnemben, melyek a pedagógushiányhoz vezettek, és ter­mészetesen arról, mit kellene tenni a pe­dagógusképzés javításáért, mind mennyi­ségi, mind minőségi szempontból, tekin­tettel a főiskolákon mutatkozó hasonló problémákra is. Az alap- és középiskolák számára ké­szült tankönyvek színvonalával kapcso­latban helyénvaló kritika hangzott el cí­münkre - mondotta a miniszter neve­zetesen az, hogy kevés gyakorló pedagó­gust vonunk be a tankönyvírásba. Vannak olyan nézetek, hogy kevés az ilyen tevé­kenységre képes tanító. Én azt gondo­lom, hogy inkább kevésbé ismerjük őket, valamint azt is, hogy nem teremtjük meg számukra a feltételeket az efféle alkotó­munkához. Ezért már megkezdtük az al­kotó pedagógusok keresését, az együtt- cselekvést velük, rendszeres felkészíté­süket, mint tankönyvszerzőkét. Ezzel pár­huzamosan szeretnénk munkájukhoz jó feltételeket teremteni. Az iskola, egyúttal a pedagógus tevé­kenységének javítása nem valósulhat meg anélkül, hogy ne emelnénk az irányí­tás színvonalát, méghozzá úgy, hogy nö­veljük a pedagógus szerepét is az irányí­tásban. Számos eddigi hiba és probléma abban gyökerezett, hogy - a minisztériu­moktól kezdve - a kelleténél többször irányítottunk utasításos-adminisztratív módszerekkel. Habár használtuk és még ma is elég nagymértékben élünk ezekkel a módszerekkel egész társadalmi éle­tünkben, hatásuk a nevelésben és az oktatásban különösen negatív volt, főként azzal, hogy visszaszorítottuk az oktatásü­gyi tisztségviselők aktivitását, alkotóké­pességét és kezdeményezőkészségét, különösen a pedagógusokét, és végered­ményben a tanulókét, főiskolai hallgatókét is. Mindezt újra fel keli éleszteni, azzal is, amivel elfojtottuk - az irányítás formáival. A bürokratizmus bizonyos mértékben dehumanizálta az iskolát, megfosztotta attól az örömtől, mely a pedagógiai tevé­kenységben rejlik. Oktatásügyünk irányí­tásának hatékonyabbá tétele nem csupán azt jelenti, hogy bizonyos, szükséges mértékben decentralizáljuk az irányítást, hanem elsősorban arról van szó, hogy az aktivitást kell növelni, ezzel párhuzamo­san pedig a kezdeményezőkészséget az iskola feladatainak teljesítése során, az egész irányítási szférában, de a pedagó­gusoknak, az iskola barátainak a köreiben is, a szülőkön kívül beleértve valamennyi olyan szervezetet, mely kádereket készít fel. A felsőoktatási intézményekben szin­tén több lépést tettünk ezen a területen, de a helyzet azt mutatja, hogy eltart még egy darabig, amíg az emberek megtanul­nak élni újra jogkörükkel, egyedül dön­teni és felelősséget vállalni. Vannak he­lyek, ahol még készség sem mutatkozik arra, hogy önállóan döntsenek. A helyze­tet olyan izomhoz lehetne hasonlítani, amely hosszabb ideig nem működött va­lamilyen oknál fogva, és, finoman szólva, elkényelmesedett. Működését felújítani csak állandó vérátömlesztéssel lehet, de arányos megterheléssel. Az oktatásügy irányítását átértékeljük a nemzeti bizottságok szintjén is - mon­dotta Ludovít Kilár,. majd egy felmérés kapcsán részletezte az e területen mutat­kozó hiányosságokat, illetve azok okait, valamint szólt a helyzet javítására tett intézkedésekről. Az iskola irányításában tapasztalható fölösleges, szükségtelen adminisztratív eljárások csökkentésének ütemével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy e téren kevesebb változás történik a kerületi és járási szinten, mint a köz­pontban. Ezért nem is lehet csodálkozni azon, amikor a pedagógusok állítják, hogy e téren még semmi nem történt, vagy pedig nagyon kevés a munkájukhoz szükséges feltételek javításában. Az irá­nyítás színvonalának emelésében, főként az iskola munkájában komoly gondot je­lent a tanítási folyamat gyakori és indoko­latlan megzavarása, mely a vállalati szfé­rához hasonlóan, az oktatásügyben sem engedhető meg. Különösen, ha tudatosít­juk, hogy ötnapos a tanítási hét, ezenkívül vannak különböző szünetek. Az iskola munkájának folyamatosságát még mindig negatívan befolyásolja számos más té­nyező is, melyek elvonják a pedagógust az elsőrendű feladatától, a tanulókat a ta­nulástól. Elsősorban olyan akciókról és eseményekről van szó, melyeknek az iskola programjának keretében nincs kö­zük a neveléshez és az oktatáshoz. Az iskola folyamatos munkáját megzavarja például az, hogy a pedagógusoknak gyakran kell részt venniük különböző tan­folyamokon, a különböző funkcióikból adódó feladatok teljesítésében, olyan ér­tekezleteken és rendezvényeken, ame­lyeket nem az iskola, hanem valamely társadalmi szervezet rendez. Ugyancsak negatívan hat az irányításra, következés­képpen a nevelési-oktatási folyamatra az, hogy az iskola vezetői aránylag gyakran kénytelenek távol lenni munkahelyüktől, olyan értekezletekkel, tisztségekkel és feladatokkal terhelik meg őket, melyek közvetlenül nem függnek össze a nevelé­si-oktatási folyamat irányításával. A nemzetiségi iskolákról szólva, Ludo­vít Kilár a következőket mondta: Pártunk lenini nemzetiségi politikájának szellemé­ben különös figyelmet szentelünk a nem­zetiségi oktatásügy fejlesztésének, gon­doskodunk róla. Tanúskodik erről eddigi fejlődése is, melynek során nem kevés pozitív eredményt értünk el. Egészében véve megállapíthatjuk, hogy feladatai, gondjai, valamint e gondok megoldásá­nak módjai lényegében azonosak a cseh és szlovák tanítási nyelvű iskolákéival. A nemzetiségi oktatásügy feltételei között számos specifikus intézkedést hoztunk az utóbbi években, hogy a nemzetiségi isko­lákban, például a magyar tanítási nyelvű iskolákban emelkedjen a tanulók általá­nos és szakmai műveltségének, valamint nyelvi készségüknek a színvonala. De keressük és keresni fogjuk tovább azokat az utakat, meiyek révén minőségileg javul a felkészítésük a közép- és főiskolai ta­nulmányokra, annak érdekében is, hogy ne csak saját nemzetiségi környezetük­ben érvényesüljenek teljes mértékben, hanem hazánk egész területén. Ez meg­követeli, hogy jobban tudjanak csehül és szlovákul. Külön figyelmet fordítunk a nemzetiségi iskolák hálózatának megí­télésére és már most átértékeljük a peda­gógusképzést, a nemzetiségi iskolák szempontjából. Beszédének végén a miniszter egye­bek között kifejezte meggyőződését, hogy valamennyi pedagógus, oktatásügyi dol­gozó munkájával igazolja, hogy megbíz­ható támogatója a CSKP-nak, a párt poli­tikájának megvalósítása során, hogy részt vesznek haladó pedagógiai hagyo­mányaink fejlesztésében, és hogy a pe­dagógusok ifjú nemzedéke örömmel ve­szi át a stafétát az idősebb generáció képviselőitől, alapítóitól és építőitől a szo­cialista iskolának. Beszédének bevezető részében a cseh miniszter társadalmunk átalakítá­sával foglalkozva megállapította, hogy a nevelést és oktatást e folyamat szerves részének keli tekinteni, s ha a jövő évtől kezdve népgazdaságunk új feltételek kö­zött kezd működni, ennek a ténynek visz- sza kell tükröződnie, az iskola oktató- nevelő munkájában is. Hiszen az oktatási intézmények formálják-adják a társada­lom káderutánpótlását. Nem véletlen, te­hát, hogy az utóbbi időben a közvélemény is fokozott érdeklődést tanúsít az okta­tásügy kérdései iránt. A CSKP KB 13. plenáris ülése és a pedagóguskonferencia után nem az a cél, hogy az iskolákban vitát bontakoz­tassanak ki az ott elhangzottakról, hanem hogy a tanácskozások határozatait alkotó módon valósítsák meg az életben. A to­vábbiakban Jana Synková arról tájékoz­tatta a jelenlevőket, hogy a CSSZK Okta­tási, Ifjúsági és Testnevelési Minisztériu­ma milyen intézkedéseket tesz a párt oktatáspolitikájának megvalósításáért. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a minisztérium teljesen új helyzetben tesz eleget feladatainak. Mint az államigazga­tás központi szerve komplex módon felel az oktatásért és nevelésért. „Ami a mun­kamódszerünket illeti - mondotta - a nyíltság elvét érvényesítjük. Az utóbbi időben egyetlen rendeletet vagy jelentős előírást sem bocsátottunk ki úgy, hogy azt előbb ne tárgyaltuk volna meg a gyakorlat és a tudomány tapasztalt szakemberei­vel, vagy ne bocsátottuk volna nyilvános vitára. Ilyen volt többek között a módosí­tott oktatási és felsőoktatási törvény ter­vezete. A módosított oktatási törvényben meg akarjuk változtatni a tízéves tanköte­lezettség gyakorlatát. Jóllehet, ehhez to­vábbra is ragaszkodunk, de lehetővé tesszük, hogy azok a tanulók, akik vala­milyen oknál fogva nem képesek ennek eleget tenni, közvetlenül a gyakorlatban érvényesülhessenek. Később, ha érdek­lődést tanúsítanak a tanulás iránt, az út természetesen szabad előttük. Javasoljuk továbbá, hogy a szakmunkásképző isko­lák anyagi ellátottsága ne legyen a válla­lat eredményeinek függvénye. A törvény- tervezet javaslata alternatív tantervek be­vezetését teszi lehetővé, ezekben az is­kolákban, úgy, hogy maguk az intézetek dönthessék el az elméleti és a szakmai felkészítés óraszámának arányait. Rend­kívül fontosnak tartom, hogy az alternatí­va eldöntése a szakmunkásképző igaz­gatójának jogköre." Ezután a miniszterasszony hangsú­lyozta: törvénybe kívánják foglalni, hogy senki és semmi ne zavarhassa a tanítást. Ezzel kapcsolatban szólt az iskolák admi­nisztratív tevékenységének a tárca részé­ről történt lényeges csökkentéséről. Ismé­telten hangsúlyozta, hogy az iskola, a pe­dagógus, a nevelő legfőbb feladata az oktató-nevelő munka és senkinek sincs joga őket olyasmivel terhelni, ami megne­hezítené vagy lehetetlenné tenné tevé­kenységüket. Fontos ezért, hogy az isko­laigazgatók ezt a határozatot szem előtt tartsák és garantálják, hogy a tantestület teljes mértékben a tanulóknak, a diákok­nak szentelhesse a tanítási időt. A felsőoktatási törvény módosításával lehetővé válik, hogy a központi irányítás helyett nagyobb jogkört kapjanak az egyetemek, főiskolák és karok rektorai, dékánjai és tudományos tanácsai. Már most lehetővé tették a felsőoktatási intéz­ményeknek, hogy a tantervekben és tan­menetekben az adott intézmény sajátos feltételeinek és követelményeinek meg­felelően harminc százalékos módosítást eszközöljenek. Két főiskola karán kísérle­tileg dékánválasztást tartottak. A felsőok­tatási intézmények nagyobb önállósága és életük demokratizálása nagyobb fele­lősséggel jár és minőségi munkát feltéte­lez. Társadalmunk átalakítása és demok­ratizálása, az egyetemek és főiskolák fej­lesztését, társadalmi és politikai szerepét tekintve, rendkívüli lehetőségeket rejt ma­gában. Ezt követően Jana Synková arról tájé­koztatta a jelenlevőket, milyen a közokta- tás-fejlesztési rendszer elemzéséből adó­dó kérdéseket oldott meg a minisztérium. Elsősorban az iskolák tananyagának tar­talmát kellett és kell megváltoztatni. Ez sürgető követelményként az alapiskolá­ban jelentkezik. Hiszen a tanulók túlterhe­lése, a nagy osztálylétszám megbontja az oktatás és a nevelés egységét. Ezért a bírálatok, észrevételek alapján átérté­kelték az 1-8. osztály tantervét. Ennek megfelelően megváltoztatták a tananya­got, s természetesen a tankönyveket is. Ennek értelmében a mostani tanévben már a hatodik osztályosok is átdolgozott tantervek és tankönyvek alapján tanul­nak. A szakemberek most fejezték be a gimnáziumi tanterv módosítását; ebben az eddigihez képest lényegesen nagyobb teret kaptak a fakultatív és nem kötelező tantárgyak. Ezt a tantervet előreláthatólag az 1990—91 -es tanévben vezetik be. Most, október elsejétől életbe lép az erdei iskolákról szóló új rendelet. Módosítják a szakközépiskolák szak­jainak rendszerét, hogy ezek jobban meg­feleljenek a társadalmi gyakorlatnak, ki­dolgozták az iskolák anyagi-tárgyi kor­szerűsítésének programját. A kormány elé terjesztették már az elektronizációs program javaslatát is, amely jóváhagyása után a következő ötéves tervidőszakra erre a célra csaknem kétszer annyi befek­tetést irányoz elő, mint a mostani ötéves tervidőszakban. Elkészült az iskolaépüle­tek korszerűsítésének és átalakításának programja is, csakúgy mint a pedagógu­sok bérezésének javaslata. Rövidesen befejeződik az új ösztöndíjrendszer elvei­nek kidolgozása. E rendszer bevezetése a diákokat és egyetemi, főiskolai hallgató­kat jobb tanulmányi eredmények elérésé­re ösztönzi majd. A továbbiakban a miniszter a nevelő­munka kérdéseivel foglalkozott. Aláhúzta, hogy ebbe' valamennyi társadalmi ténye­zőnek be kell kapcsolódnia, az iskola feladata Viszont, hogy ösztönözze aktivi­tásukat és egybehangolja tevékenységü­ket. Mint mondotta: a marxista neveléstu­domány a nevelés objektumát és szub­jektumát látja az emberben. Az alapvető emberi tulajdonságok a gyermekkorban, az élet első tíz évében formálódnak. Ezért döntő szerepe van a családnak, de nem elhanyagolható a kapcsolata az iskolával. Elsősorban a család felelős a gyermekne­velésért, ezért az iskolának első számú partnere. Korántsem elég azonban, hogy a szülők tudatosítják: segíteniük kell az iskola nevelömunkáját. Tisztában kell len­niük a saját felelősségükkel is. Számos családnak a gondoskodása abban merül ki, hogy anyagilag megfelelően ellátják a gyermeket, érzelmileg azonban elha­nyagolják. Az érzelmi kötődés, nevelés hiánya elidegeníti a gyermeket a család­tól. Hogy az iskola és a család partneri viszonya gyümölcsöző legyen, az iskolá­nak megfelelő tekintélyre kell szert tennie. A szülőknek több mint negyven százaléka azonban nem működik együtt az iskolá­val. Elsősorban azok a szülők közömbö­sek, akiknek gyermekeik vagy az előme­netel, vagy a nevelés szempontjából problémásak. Az agilis szülőkből iskolai és osztálybizottságokat alakítanak a jövő­ben, s már ennek megfelelően módosul a szülői munkaközösségek működéséről készülő rendelet is. Nem elhanyagolható persze - mint hangsúlyozta - az iskola külső és belső képe sem, csakúgy, mint az emberi kapcsolatok milyensége, a pe- dagógus-tanuló kapcsolat, valamint a ta­nárok közötti viszony sem. Iskoláink másik fontos partnere a tár­sadalom. Az ifjú nemzedéket nem nevel­hetjük csak a tantermekben, a laboratóri­umokban vagy szaktantermekben. Sür­gető követelményként lép előtérbe ez a kérdés, különösen a szakmunkástanu­lók nevelésében. Jóllehet, a gyakorlatnak az iskola - társadalom kapcsolat kialakí­tásában kellene példát mutatnia, ennek ellenére éppen itt vannak a legnagyobb gondok. Ennek oka, hogy a jövő szak­munkásainak felkészítéséhez éppen azok viszonyulnak szubjektiven, akiket az ál­lam megbízott ezzel a feladattal. Tehát a vállalatok, üzemek és szövetkezetek felelős dolgozóitól függ, hogy a szakmun­kásfiatalok képzésében és nevelésében elérjük-e céljainkat. Társadalmunk a szociális-gazdasági fejlesztés új feltételeit keresi. Az okta­tásügy ebbe a folyamatba a CSKP KB 13. ülése határozatainak megvalósításával kapcsolódik be. Nem újabb reformokról van szó, hanem az oktatás folyamatos korszerűsítéséről. A nevelömunkában is az igazságosság és a nyíltság elvét szor­galmazzuk. Az ifjúság érzékeny szeiz­mográfként reagál a társadalmi viszo­nyokra és változásokra. Az ifjú nemzedék nevelése a társadalmi változások szerves része, ezért lépést kell tartania a fejlődés­sel. Természetes, hogy a társadalomnak ehhez megfelelő feltételeket kell teremte­nie, nem feledkezve meg az anyagi körül­ményekről sem. ,,De nekünk is meg kell tanulnunk jobban gazdálkodni azokkal az eszközökkel, amelyeket a társadalmi for­rásokból kapunk" - mondta befejezésül Jana Synková. Illllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents