Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-29 / 230. szám, péntek
Mesevilág - képekben A BIB ’89 várja a látogatókat Már nem voltam éppen kisgyerek, amikor falusi könyvtárunk polcain megjelentek a leporellóknak azok a népszerű változatai, amelyeknek, ha kinyitottam, minden egyes lapján három, dimenzióban jelent meg előttem egy-egy népmese jelenete, a figurákat mozgatni lehetett az előrehozott térben. Azért jelentettek számomra nagy élményt, mert a hallomásból ismert mesék, a Csipkerózsika, a Hamupipőke és mások megkedvelt figuráit, környezetét korábban ugyanolyannak képzeltem, ahogyan ezekben a színes lapozga- tókban találóan megrajzolták, megfestették. A képek már szöveg nélkül is „meséltek" nekem. Ekkor értettem meg, hogy a mesék nemcsak nyelvi változatukban hatnak ránk, és nemcsak egyszerű, könnyen befogadható szövegük marad meg bennünk, tudatunkat képi világuk is formálja, alakítja, az is tartósan megmarad az emlékezetünkben. E megállapításból pedig az is következik, hogy a gyermekkori tapasztalásnak, megismerésnek van egy, a mesehallgatást és -olvasást kiegészítő, nagyon kellemes és hatékony eszköze, a könyvillusztráció. A szövegbe tördelt, rajzolt vagy festett képek, azonkívül, hogy színesebbé, élvezetesebbé teszik az olvasást, segítenek elképzelni a szavakkal megfogalmazott (mese)világot, valamint útmutatást adnak a magatartásbeli eligazodáshoz - mint a mindennapi esztétikum leggyakoribb forrásai pedig -, fejlesztik az olvasó vizuális kultúráját is. Nyomatékosan figyelmeztet erre - vagyis arra, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalomban etikai, esztétikai és megismerő funkciója van a képnek - az a nemzetközi kiállítás is, amely immár közel negyed százada, minden második év nyárutóján, őszelőjén a bratislavai kulturális élet várva várt, nagysikerű rendezvénye, s amely a világ számos pontjáról érkezett legfrissebb gyermek- könyv-illusztrációkat közvetíti, s a műfaj jelen helyzetét, a legújabb törekvéseket mutatja be. Gazdag a kínálat a gyermek- könyv-illusztrációk idei, vagyis 12. nemzetközi biennáléján: a versenyre benevezett 48, valamint a versenyen kívül szereplő 11 ország háromszáznál több illusztrátorának több ezer alkotását, a világ gyermekillusztrációs termésének legjavát, tehát a nemzetközi megmérettetésre és bemutatásra legméltóbbnak talált műveket láthatjuk a bratislavai Művészetek Házában. Azokat az alkotásokat tekinthetjük meg, amelyeket a szakemberek a legalkalmasabbnak tartanak arra, hogy ezen a nemzetközi mustrán kiállítva, avagy könyvalakban megjelent formában szövegbe illesztve, hasznosan és élményszerűen alakítsák a gyerekek esztétikai érzékét és érzésvilágát, szépségeszményt sugározzanak számukra. Emeli a rendezvény színvonalát és rangját, hogy a legjobbak, az előző biennálé Grand Prix díjasa (jelesen Hannu Taina finn művész), továbbá az Andersen-díjjal kitüntetett alkotó (Duéan Kállay) önálló, egyéni tárlatokkal gazdagítja a látnivalót, mélyíti az élményt. Az egyik teremben nagy hazai művészre emlékezik a BIB. Bohumil Ríha munkásságát és sikereit idézik dokumentumok, rajzok, gyermekkézzel írt és a mesternek címzett levelek. Szintén önálló, minitárlattal mutatkoznak be a bratislavai közönségnek a fejlődő országok illusztrátorai számára Tokióban megrendezett verseny, a Noma Con- cours ’88 győztesei. De nemcsak a könyvek lapjairól vagy az újságok hasábjairól ismerhetjük a meséket, verseket képekben (képekkel is) közlő színes figurális ábrázolásokat, rajzolt, illetve bábfigurák szerepeltetésével nagy számban készülnek mozgóképes alkotások is. S mivel az animációs filmek bemutatására a rendezők megfelelő fórumnak és helyszínnek találták e rokon jellegű kiállítást, az animációs filmek nemzetközi seregszemléjét, immár másodízben tartották meg a BIB részrendezvényeként. Az animációs filmeket kedvelők a Mladost' moziban láthatták az alkotásokat. Ilyentájt a szlovák főváros kulturális életét felpezsdíti a BIB, ugyanis a gyermek nyiladozó értelmével talán nem is lehet egyszerre ennyi új információt, esztétikumot befogadni, megtartani. Jó lenne valahogy el-,, illetve beosztani, hogy két BIB közti időszakban nekik is bővebben jusson esztétikai élmény, igényeikhez méretezett, értelmi képességeikhez igazodó képzőművészeti tárlat. Értékelés? Felnőttként nehéz a kisgyerek szemével nézni az izgalmasnál izgalmasabb rajzokat, nehéz a gyermek mindenre gyengéden érzékeny lelkületével fogadni az élményt. Nehéz gyermeknek lenni újra, pedig úgy lenne érdemes interpretálni azt a pompázó világot, amelyet a három szinten kiállított, gyerekeknek szóló rajzokkal, grafikákkal, festményekkel teremtettek neves művészek. Milyen kritériumok alapján értékeljen a recenzens? A legLátogatók a kiállításon a kulturális intézmények (kiállítótermek, galériák, mozik) reagálnak az eseményre, igyekeznek olyan jellegű, közönségcsalogató összeállításokat, programokat kínálni, amelyek bármelyike akár szerves része is lehetne a Művészetek Házában kiállított anyagnak, s nem lenne fakó jelenség a BIB színes világában. A teljesség igénye és rangsorolás nélkül csupán néhány eseményt említek. A Bibiana gyermek- és ifjúsági művelődési központban Albin Brunovsky illusztrációi várják a kicsiket. Ugyanitt nagyon értékes - ámbár nem annyira a gyerekek, inkább a könyvkiadás és -illusztrálás hagyományai iránt érdeklődők, főleg a művészeti főiskolások számára ad hasznos alapinformációkat - a Cseh bibliofília című, régi könyvekből összeállított tárlat. A Szlovák Nemzeti Galéria étefan Cpin illusztrációs munkáiból készített válogatást. A bratislavai NDK, valamint a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ játékokat, illetve illusztrációkat, az Egyetemi Könyvtár szép gyermekkönyveket állított ki. S ha mindezekhez hozzávesszük még a BIB színhelyén látható bélyegkiállítást, rajzfilmeket, felmerül bennem, hogy (Lőrincz János felvétele) fontosabb szempont az lehetne, hogy érthető, vagy nem érthető a látvány. De vajon mi az, ami nem (el)hihető, nem elképzelhető a gyermek fantáziájával? Mi az, amit a felnőttek által létrehozott, s egy ilyen kiállításon bemutatott-világból elfogad s kivet gyermekkorban az értelem? Ki tudja biztosan? Fogadjuk el értékelésként a 13-tagú nemzetközi zsűri munkáját, döntését! Végül is minden kiadható díj gazdára talált. Ez pedig arra utal, hogy a könyvillusztrálás jelen állapota és helyzete nem rossz, sőt. Színes és varázslatos mesevilágot tudtak teremteni a felnőttek. Az eligazodás benne, immár legyen a gyerekek dolga! A színes világ október végéig él a bratislavai Művészetek Házában TALLÓSI BÉLA Duba Gyula Magyar irodalomtudós - Prágában Forbáth Imre ismert önvallomása után - Magyar költő Prágában - Rákos Péter révén hasonló fogalom születik: Magyar irodalomtudós Prágában. A megfogalmazás nem egyszerűen ott-tartózkodást jelent, ahogy Forbáthnál sem azt jelentett, nem fővárosi honosságot, nem prágai otthont és munkakört, hanem sajátos létformát is egyedi szellemi magatartást, egyedül reá érvényes alkotói státust testesít meg. Létformája kisebbségi és magyar, tehát hozzánk tartozónak nevezhetjük. Arról az oldalról szeretném őt megközelíteni és magyarázni, ahogyan az egyetemes magyar irodalmat képviseli Prágában és közvetíti a cseh irodalmi közvéleménynek. Tevékenysége küldetésszerűen fontos, tiszteletre méltó. Lévén olyan közép-európai nemzeti irodalmakról szó, melyek történelmi folyamatosságban élnek egymás szomszédságában, nemzeti karakterük mégis különböző történelmi gyökérzetből, ám azonosnak mondható léthelyzetből és európai humánumeszmény- ból táplálkozik. Az irodalom igaza című kötetben olvashatjuk vállalkozása számos dokumentumát. Fordításkötetek utószavai vagy folyóiratokban közölt tanulmányok Babitsról, Móriczról, Ka- rinthyról, Füst Milánról, Déryről, lly- lyésről, József Attiláról, Weörösről, Ottlik Gézáról és másokról, illetve a felsoroltak egy-egy jelentős művéről. Mi az utószó-előszó műfaját nem mindig vesszük komolyan, amolyan gyakorlati zsánernek, informatív munkának véljük, mellyel szemben alig vannak minőségi elvárásaink. Rákos Péter felfogásában és gyakorlatában azonban az utószó megnemesedik, tanulmány rangjára emelkedik, önálló művé kerekedik, esszévé finomul. Meggyőződésem, hogy Rákos Péter számára végtelenül fontos, amit ír. Állításom első hallásra érthetetlennek, sőt nevetségesnek tűnhet: ki számára nem fontos, amit ír? A kérdés azonban nem ilyen egyszerű! Az ő komolysága és gondossága nem szándék, hanem megvalósult érték, írásai tartalmazzák. Megtaláljuk stílusa tömörségében és lényegmondó pontosságában. Munkáiból érezni, hogy sokat tud témájáról, szinte mindent, ami tárgykörével összefügg, írása ily módon hatalmas ismeretanyag kvinteszen- ciája lehet. Alig idéz, s ha mégis, idézettel illusztrálja állítását, legtöbbször szavakat, töredék mondatokat vesz át mástól, ám az idézet forrása lényegét képviseli és csillogva fénylik a tartalmi gazdagságtól. Felelősségére utal, hogy sosem szó* Elhangzott az írószövetség magyar tagozatának legutóbbi - Rákos Péter Az irodalom igaza című könyvéről rendezett vitaülésén. szátyár, mentes a hígító és köny- nyebbítő verbalizmus bűnétől, érezzük nála a jó próza benső erőit, melyek a szöveg dinamikáját éltetik és a tartalmat sodró lendülettel előreviszik. S ha mindehhez a logikai -gondolati dinamizmushoz hozzáadjuk a szerző eredetiségét és szellemességét, előttünk áll stílusának sajátos vonzereje. A stílus - az ember, olvastam valahol a szellemes megfogalmazást, mely a teljességre utal, az írásműben megvalósuló formai-tar- talmi egységre. Ennek további kifejtéséhez szükséges szólni Rákos Péter irodalomelméleti műveltségéről, mely korszerű alapokon nyugszik. Elég utalnunk a Tények és kérdőjelek című első kötetére, azon írásainak gyűjteményére, melyekben, a modern irodalomtudomány legújabb elméleteit ismerteti és kommentálja, ezek a munkái élenjáró cseh és magyar elméleti folyóiratokban jelentek meg. Lukács György mellett ott találjuk Kafkát és polemikusán Garaudyt, az amerikai újkritika kérdéskörének szomszédságában Adyt, Illyést és Németh Lászlót, egy sor nyugati szerző ismertetése után Madách Ember tragédiájának cseh fogadtatását. Hatalmas olvasmány- és tudásanyag! A magyar és cseh kölcsönhatások szimbiózisa ily módon is érezhető a szerző munkásságában, az írás alkalmaitól és a közléshelyektől kezdődően egészen addig, hogy én magam Rákos szellemiségében Őalda, Őapek, sőt Haéek jelenlétét is ott érzem. Ennyit a sílusról, mely maga az ember. De mit mondhatunk a stílus éltetőjéről, melyet léleknek nevezhetnénk?! Ennek a kérdésnek a megválaszolásához maga Rákos ad biztosnak látszó fogódzót. Füst Milán Feleségem története című regényéről állapítja meg: „Ha általában is elmondható Füst prózájáról - mint voltaképpen minden valamirevaló irodalomról hogy ihletének forrása az emberen való elámulás, ez itt különösen jól érzékelhető.“ Tehát az emberen való elámulás! Úgy is mondhatnánk: az élet tisztelete! Határozottan így van, Rákos Péter „meghatottan és álmélkodva11 szemléli az irodalmat, s általa az életet, mint ahogy Füst Milán követte Störr kapitány szörnyű küzdelmét szerelmével. (A kör bezárul: Störr kapitány „az élet szépségén és bo- londosságán“ álmélkodott.) Az irodalomtudós munkájában nemcsak az agy, hanem a szív is részt vesz. Ezért egyértelműen író Rákos Péter, témáitól és műfajától függetlenül szépíró (is), a történeti és elméleti tények szárazsága érzékletes és lélekkel átmelengetett előadásmódjában oldódik fel munkáiban, melyek így megfelelhetnek az európai humanista irodalom legjobb hagyományainak. Kedves költőm Nagy László felvétele „így változna az ember?" Ezzel a mondattal indította Reviczky (új- rajoivasása közben című visszaemlékezését Bodnár Gyula az Új Szó 1989. VII. 20-án megjelent számában. Bizony változik az ember, az idő is, sőt még az eszmék is változnak. De tegyük hozzá: nem minden ember, nem minden idő és nem minden eszme változik. Engedje meg a tisztelt olvasó, hogy e sorok írója szeptemberben is még mindig a júliusban megjelent cikkhez térjen vissza. Azt is mondhatnám, mint a tihanyi visszhang kilencszer tért vissza hajdanában, ennek a cikknek a tartalma harmincszor, bennem. Amikor megláttam a címet (naponta olvasom az Új Szó-t), nem akartam hinni a szememnek. Reviczky Gyula a pártsajtóban? Azon nyomban végigolvastam. Mi tagadás, tetszett az írás. Még most is megvan. Betettem a Reviczky-kö- tetbe. De miért e nagy ámulás? - kérdezhetnék tőlem. Rögvest megmagyarázom, hisz ezért is ragadtam tollat. Az ötvenes évek közepe táján- amikor egyébként a költő születésének századik évfordulója volt- a pedagógiai főiskolán szemináriumi dolgozatként szabadon választhattunk irodalmi témát. Olvasmányaim, versszeretetem nyomán, és nem utolsósorban azért, mert irtózom a szokványos témáktól, talán kissé naiv módon Reviczky Gyula élete és költészete címmel választottam témát. Bejelentettem az illetékes tanárnak. Ekkor ért a hidegzuhany. „Elvtársnő, szocialista pedagógus nem választ Reviczkyt!“- hangzott az elutasító tanári válasz. Én pedig ragaszkodtam témámhoz. Megkaptam az engedélyt a megírásra. Nem számítottam jó jegyre, nekem a téma volt a fontos. Búvárkodtam az akkor hozzáférhető könyvekben, elsősorban Reviczky összes verseiben. Engedtessék meg nekem a diákos stílus: akkor az úgynevezett hatkötetes „spenót11 még nem létezett. Elkészültem a dolgozattal, beleadva apait-ányait. Megjegyzem, félve adtam be munkámat. Vártam az eredményt, vártam. Végül megkaptam írásban, ugyanis akkor az volt a szokás, hogy stencilezett szlovák nyelvű nyomtatványon közölték az eredményt. A tanár magyar nyelven tüntette fel a dolgozat címét, szlovákul pedig az érdemjegyet: „vel’mi dobré (2)“. Megnyugodtam. Érdemes volt ragaszkodni az eredeti elképzelésemhez. Ezt az eredményt, illetve dokumentumot is eltettem. Bodnár Gyula cikkének olvasása után a fenti gondolatok jutottak eszembe. Igen, én is újraolvasom Reviczky verseit, a „spenót11 negyedik kötetét is föl-föllapozom. Bár sok időm nincs a tengernyi elfoglaltság mellett, azért még Széles Klára Reviczky Gyula poétikája és az új magyar líra című művét is tanulmányozom, tanulmányozgatom. Higgyék el nekem, lehet szeretni Reviczkyt. Schniererné Wurster Ilona ÚJ SZ 6 1989. IX.
