Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-29 / 230. szám, péntek

Az SZKP nemzetiségi politikája a jelenlegi feltételek között (ŐSTK) - A TASZSZ hírügynökség közzé tette az SZKP platformjának teljes szövegét a párt jelenlegi nemzetiségi politikájáról, amelyet 1989. szeptember 20-án hagyott jóvá az SZKP Központi Bizottságának ülése. Az utóbbi időben a Szovjetunióban rendkívül kiéleződött a nemzetiségi kér­dés. A párt tudatában van annak, hogy az ezzel összefüggésben felmerült problé­mák megoldása nagy jelentőségű az át­alakítás sorsa és az ország jövője szem­pontjából. A megoldást csak a szovjet társadalom forradalmi megújítása kereté­ben lehet és kell megtalálni. Ebből a szempontból kulcsfontosságúak lesz­nek a szocializmus gazdasági és politikai rendszere reformjának mostani szaka­szában megvalósított változások. E fel­adat megoldásának elveit tartalmazza a 19. országos pártkonferencia határoza­ta A nemzetek és nemzetiségek közti viszonyról. A népi képviselők első kongresszusá­nak megtartásával, az új szövetségi, köz- társasági és helyi hatalmi szervek küszö­bönálló létrehozásával új politikai mecha­nizmus jön létre, melynek keretében reáli­san meg lehet oldani minden nemzet fejlődésének és a nemzetiségek közti vi­szonynak az időszerű kérdéseit. Az SZKP szükségesnek tartja a párt nemzetiségi politikájának, mint az átalakí­tás egész koncepciója egyik legfontosabb részének a kidolgozását. A javasolt plat­form a pártbizottságok, a tanácsok, a tu­dományos intézmények, a széles közvé­lemény, a különböző társadalmi mozgal­mak, a tudósok és a sajtó véleménye elemzésének és összehasonlításának eredménye. Tükrözi azokat az új gondo­latokat, amelyek a népi képviselők kong­resszusán hangzottak el, tükrözi a külön­böző nemzetiségű szovjet állampolgárok véleményét. örökség Hogy megértsük annak mértékét és jelentőségét, amit a szovjethatalom évei­ben értünk el, vissza kell utalnunk fejlődé­sünk kiindulópontjára. Nagy területeken, főleg a nemzetiségi területeken gyakorla­tilag semmilyen gazdaság nem volt, a néptömegek számára elérhetetlenek voltak a nemzetiségi, s még inkább a vi­lágkultúra értékei. Számos nép feudális, sőt patriarchális viszonyok között élt. A szociális egyenlőtlenséget még inkább elmélyítette a nemzetiségi elnyomás. Az októberi forradalom győzelme után a szovjethatalom hozzálátott a párt által kidolgozott szocialista nemzetiségi prog­ram megvalósításához. E program alap­jául Lenin gondolatai szolgáltak a nemzeti önrendelkezésről és a dolgozók interna­cionalista együttműködéséről. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége éles politikai harcban jött létre. Lenin érdeme, hogy sikerült elkerülni a szélső­ségeket, elérni a köztársaságok egyesü­lését a szovjet föderáció alapján. Ez egy­részt lehetővé tette a nemzetek számára az önrendelkezés jogának alkalmazását és a saját államiság létrehozását, más­részt az erők egyesítéséből, a szocializ­mus útján történő közös fejlődésből szár­mazó előnyök kihasználását. Számos nemzet helyreállította vagy első ízben hozta létre saját államiságát, a nemzetiségi-területi autonómia külön­böző formáit. A szövetségi szocialista köztársaság megalakulása közös erőfe­szítésekkel lehetővé tette az ország ipa­rosítását és a falu szocialista átszervezé­sét. Ezek a változások egyben a perem- kerületek elmaradottságának felszámolá­sára, a gazdasági fejlődés szintjének ki- egyenlítésére, a nemzetek anyagi ellátá­sára' irányultak. Létrejött az egységes népgazdasági komplexum. Minőségileg megváltozott a szovjet nemzetek szociális struktúrája, a szellemi szférában létrejöt­tek a nemzetiségi sajátosságok megőrzé­sének és fejlesztésének lehetőségei. Egyben folytatódtak az integrációs folya­matok, amelyek elvezettek az új szociális közösség, a szovjet nép létrejöttéhez. Tekintet nélkül a további fejlődés min­den ellentmondására, a nemzetek gazda­ságilag, szociális és szellemi szempont­ból állandóan fejlődtek. Az ország vala­mennyi részén hatalmas termelőerők jöt­tek létre. A köztársaságok felnevelték sa­ját munkásosztályukat, tudományos-mű- szaki és alkotó értelmiségüket. A szövet­kezetesítés és a gépesítés alapján meg­változott a falu arculata. Gyors ütemben emelkedett minden szovjet nemzet mű­veltségi szintje. Az északi vidékek, Szibé­ria és a Távol-Kelet iparosítása és mező­gazdasági hasznosítása az új ipari, tudo­mányos és kulturális központok kiépítésé­vel együtt megváltoztatta az ország nem­zetiségi térképét. Ma nincs olyan terület, ahol ne élnének és ne dolgoznának kü­lönböző nemzetiségek tagjai. Megválto­zott a demográfiai helyzet is, amelyet a városi lakosság gyors növekedése jel­lemez. Ezek a mélyreható változások szülték az új realitásokat, amelyeket figyelembe kell venni, hogy meg lehessen teremteni a feltételeket minden nemzetiségi közös­ség további fejlődéséhez és a nemzetisé­gek közötti kapcsolatok összehangolásá­hoz. Ebből ered a nemzetiségi politika radikális megújításának objektív szüksé­gessége. A nemzetiségi fejlődés és a nemzetiségek közti viszony mai problé­máinak ugyanakkor mély múltbeli gyöke­rei vannak. Ebben ki kell ismernünk ma­gunkat és határozottan szembe kell száll­ni mindazzal, ami nem felel meg a szocia­lista elveknek és eszméknek. Történel­münk folyamán nem gyengültek azok az ösztönzések, amelyeket a proletárforra­dalom adott a nemzetiségi politikának, de a társadalmi fejlődés deformációi, melyek röviddel Lenin halála után kezdődtek, kedvezőtlenül nyilvánultak meg a nemze­tiségek közti viszonyban is. Az adminiszt- ratív-utasításos rendszer egyre inkább figyelmen kívül hagyta a nemzetiségi fej­lődés szükségleteit. A reszortszellem, a bürokratikus hozzáállás lett az uralkodó, az állami érdekek védelmének ürügyén korlátozták a köztársaságok önállóságát, erősödött az unitarizmus tendenciája, a köztársaságok szuverenitása gyakorta csak formális volt. A nemzetiségi problémák kiéleződé­sének egyik komoly oka volt a tömeges megtorlások végrehajtása, elsősorban egész nemzetiségek kitelepítése ősi lak­helyükről. Ilyen, sors érte a kalmüköket, a karacsajokat, a balkárokat, csecsene- ket, ingusokat, a krími tatárokat, a mesz- het törököket, németeket, koreaiakat, gö­rögöket és kurdokat. Számos köztársasá­gi párt- és állami tisztségviselőt, a nemze­tiségi értelmiség képviselőit indokolatlanul nacionalizmussal vádolták és üldözték. A személyi kultusz időszakában kivétel nélkül minden nemzetet tragikus veszte­ségek érték. Bár az SZKP XX. kongresz- szusa után a vonatkozó döntéseket elítél­ték és felfüggesztették, nem minden eset­ben sikerült felszámolni az elkövetett jog­talanságok következményeit. Ezek a problémák máig megnyilvánulnak. Napjaink számos sürgető problémáját az extenzív ipari és gazdasági fejlődés ellentmondásai, ezek szociális és ökoló­giai következményeinek figyelmen kívül hagyása idézte elő. Maguk a köztársasá­gi, határterületi és kerületi szervek is hosszú időn át megengedték az ipari potenciál egyenlőtlen fejlesztését. A nem­zetek és nemzetiségek közti viszony je­lenlegi problémái jelentős mértékben összefüggnek a reális társadalmi folya­matok lebecsülésével is. Soknemzetiségű országunkban megnyilvánult az objektív ellentmondás a nemzetek fejlődése és közeledése, önállóságra való törekvésük és az integrációs kapcsolatok elmélyíté­sének szükségessége között, ami az egész világra jellemző. Ezt az ellentmon­dást azonban kellőképpen nem elemez­ték és a politikában nem voltak rá tekin­tettel. A nemzeti öntudat növekedése felkel­tette az érdeklődést a saját történelem, kulturális értékek és hagyományok iránt. E igények kielégítését azonban gátolták az elméleti tézisek a nemzetek gyors közeledéséről, és azok az állítások, hogy a nemzetiségi kérdést teljesen és végleg megoldották. Valójában ez a nemzetiségi sokszínűség és az egyes nemzetiségek szellemi élete sajátosságainak korlátozá­sához vezetett. Az utóbbi évtizedekben a demográfiai, s gazdasági és szociális folyamatok sok helyütt lényegesen megváltoztatták az őshonos lakosság és a migráció követ­keztében ott letelepedettek közti arányt. Ez aggodalmakat keltett a nemzeti sajá­tosság megőrzéséért. A lakosság gyors mechanikus növekedése ráadásul továb­bi szociális jellegű nehézségeket szült és negatívan tükröződött a munkásosztály nemzetiségi összetételében. Azokon a vi­dékeken, ahol nagyobb volt a lakosság természetes növekedése, kevés lett a munkahely. Ez is feszültségeket szült a nemzetiségi kapcsolatokban. A nemzetiségi politika lenini elvei meg­sértésének következtében az ország va­lamennyi nemzetisége karokat szenve­dett, így az orosz nemzet is. Oroszország, amely továbbra is egész szövetségünk konszolidáló eleme és amely határozot­tan hozzájárult a távoli nemzetiségi kör­zetek elmaradottságának leküzdéséhez, ma ugyancsak számos kiélezett szociális­gazdasági és ökológiai problémával küsz­ködik, meg kell oldania a történelmi emlé­kek megmentésének és felújításának, a nemzeti kultúra értékei megőrzésének feladatait. A nemzeti sajátosságok lebecsülése és számos szociális probléma megoldat­lansága fájdalmasan tükröződött a nem­zeti öntudatban és a sérelem érzetét keltette. Ezt használták ki a helyzet kiéle­zésére, s ez lett a nemzetiségi extrémiz­mus táptalaja. Ennek következtében a nemzetiségi problémák sok helyütt rob­banásveszélyesek lettek, s a felgyülem­lett ellentétek kiterjedtek az átalakítás folyamatára. A radikális reformok útjára lépett szov­jet társadalom most bírálóan értékeli át múltját. Az a feladat, hogy meg kell őrizni minden értékeset, meg kell szüntetni az igazságtalanságot és új ösztönzést kell adni országunk minden nemzete gazda­sági, politikai és szellemi életének, teret kell nyitni a szabad nemzetiségi fejlődés előtt. Egyben erősíteni és bővíteni kell a szocialista társadalom internacionális egységét, hogy szilárduljon a soknemze­tiségű szovjet állam. A nemzetiségi kap­csolatok új alapon való összehangolása a párt nemzetiségi politikájának egyik fő célja. Milyenek ezzel összefüggésben a nemzetiségi politika stratégiai feladatai és új céljai? A szocializmus meghatározó jellemzői közé tartozik a nemzetek egyen­jogúsága, mindegyiknek reális lehetősé­get kell biztosítani önállósága és sajátos­ságai, nyelve, kultúrája és hagyományai megőrzéséhez. Ez a feladat elválaszthatatlan a gazda­sági, szociális és politikai viszonyok átala­kításától, csak a szovjet társadalom de­mokratizálása és a nép szocialista ön­igazgatásának megszilárdítása útján old­ható meg. A nemzetiségi politika követke­ző irányai kerülnek az előtérbe:-a szovjet föderáció tökéletesítése, reális politikai és gazdasági tartalommal való megtöltése,-a nemzeti autonómia valamennyi formája jogköreinek és lehetőségeinek bővítése,-az egyenlő jogok biztosítása vala­mennyi nemzet számára, minden nemze­tiség sajátos érdekeinek kielégítése,- a feltételek kialakítása a nemzetiségi nyelvek és kultúrák szabad fejlődéséhez,- azoknak a garanciáknak a megszi­lárdítása, amelyek kizárják az állampol­gári jogoknak a nemzetiségi hovatartozás alapján való korlátozását,- a nemzetiségi kapcsolatok terén az egész eszmei-politikai, tudományos ne­velő tevékenység megújítása,- a nemzetiségi kapcsolatokban a tör­ténelmi hagyományok és a nemzetiségi sajátosságok iránti kölcsönös tisztelet megszilárdítása, minden nemzet gazda­sági és szellemi érdekeinek tiszteletben tartásé. A szovjet föderáció tökéletesítése A Szovjetunióban 1985 áprilisa óta valósul meg a reformprogram gazdasági, politikai téren, s a társadalmi élet más területein. Az ország átfogó helyzetéből következik a szovjet föderáció radikális megváltoztatásának szükségessége. Fö­derációnk szilárdságának garanciája a szovjet köztársaságok egy szövetségi államba történő tömörülésének teljes ön­kéntessége. Ebben a szövetségi állam­ban minden köztársaság megőrzi szuve­renitását és önállóságát, részt vesz a kö­zös döntések előkészítésében és jóváha­gyásában. Rendkívül fontos a népi képvi­selők kongresszusának álláspontja, mi­szerint helyre kell állítani eredeti jelenté­sében a nemzeti önrendelkezés lenini elveit. Az SZKP következetesen védelmezi a nemzeti önrendelkezés elvét és első­rendű politikai feladatnak tekinti azt, hogy a föderáció megújításával, új politikai és gazdasági tartalommal való megtöltése által biztosítsák minden szovjet nemzeti­ség sokrétű szükségleteinek kielégítését, s hogy minden nemzetiség nagyobb lehe­tőségeket kapjon gazdasági és kulturális színvonala növeléséhez. A szovjet föde­ráció óriási potenciált rejt magában, s ezt teljes mértékben ki kell használni. Föderációnk stabilitásának és sikeres fejlődésének feltétele a szövetségi köz­társaságok és a Szovjetunió egésze jog­köreinek optimális viszonya. Ezzel össze­függésben több meghatározó kérdés ke­rül előtérbe, amelyeket koordináltan kell megoldani. Először. A szovjet föderáció alapja az a gondolat, amelyet az általánosan elis­mert megfogalmazás fejez ki: erős szö­vetség nélkül nincsenek erős köztársasá­gok, erős köztársaságok nélkül nincs erős szövetség. Ezzel összhangban kell pon­tosan behatárolni a szövetség és a köz­társaságok jogkörét és kölcsönös kap­csolatait. A szövetségnek olyan törvény­hozói jogkörrel kell rendelkeznie, amely által meghatározhatja a politikai és gaz­dasági rendszer alapjait és fejlődését, garantálhatja az ország védelmét és biz­tonságát, megvalósíthatja a külpolitikát, egyeztetheti és megoldhatja a közös fel­adatokat a gazdaság, a tudomány, a kul­túra, az emberi jogok védelme terén. A Szovjetuniónak ugyanakkor rendel­keznie kell minden, az ország népgazda­sági komplexumának dinamikus és stabil fejlődését szavatoló jogkörrel. A Szovjet­unió jogkörei meghatározásának kimerítő jellegűnek kell lennie. Emellett abból cél­szerű kiindulni, hogy- a szövetségi köztársaságokat megil­leti minden, a státusukból fakadó, a szu­verén szocialista államoknak - a föderá­ció tagjainak kijáró jog. Jogosultak dönte­ni az állami és közélet összes kérdésé­ben, azok kivételével, amelyeket önkén­tesen átengedtek a Szovjetuniónak,- a szövetségi köztársaság részt vesz a Szovjetunió jogkörébe utalt kérdésekről szóló döntéshozatalban. Ezt a részvételt minden szövetségi köztársaságnak a Szovjetunió szerveiben való képvisele­te, valamint az össz-szövetségi határoza­tok kimunkálására és jóváhagyására vo­natkozó procedúrák is biztosítják,- a Szovjetunió dolgozza ki a törvény- hozás alapjait és bocsátja ki a Szovjet­unió törvényeit, amelyek egyformán érvé­nyesek a Szovjetunió egész területén, és ezeket a köztársasági törvényhozások konkretizálják,- ha a szövetségi törvény túllépi a Szovjetunió jogkörének határait, a köz­társaságnak joga van javaslatot tenni az eltörlésére, s eltörlés alá esik az a köztár­sasági törvény is, amely túllépi a köztár­sasági hatásköröket, vagy ellentétes a Szovjetunió törvényével,-a szövetségi köztársaságok legfel­sőbb képviseleti szervei felléphetnek a szövetségi kormány határozatai és ren- deletei ellen, s felfüggeszthetik területü­kön azok érvényességét abban az eset­ben, ha az említett határozatok és rende­letek sértik a szövetségi köztársaság al­kotmányos jogait,- a föderatív jogállam keretében jön­nek létre azon ellentétek megoldásának mechanizmusai és pontosan meghatáro­zott eljárási módjai, amely ellentétek a Szovjetunió és a köztársaságok hatalmi és irányító szervei között, valamint a szö­vetségi köztársaságok és más állami­nemzetiségi, valamint nemzetiségi-terü­leti alakulatok között merülhetnek fel. Ezt a funkciót tölthetné be a Szovjetunió al­kotmánybírósága, s szükség esetén a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és a Szovjetunió népi képviselőinek kong­resszusa,- föderációnk tökéletesítésében, a szövetségi és autonóm köztársaságok jogainak bővítésében fontos szerepet ját­szanak ezeknek az alkotmányai, ame­lyeknek vissza kejl tükrözniük az illető köztársaság társadalmi-gazdasági, kultu­rális és egyéb jellemvonásait, történelmi hagyományait, s ugyanakkor nem lehet­nek ellentétben a Szovjetunió alkotmá­nyával. Másodszor. A jelenlegi feltételek kö­zött az önrendelkezés és szuverenitás gazdasági tartalma a köztársaságok önel­számolásra és önfinanszírozásra való át­térésében nyilvánul meg. Ennek megfele­lően- a szövetségi köztársaságok törvé­nyeket hagynak jóvá a természeti kincsek kihasználásáról. Emellett az illetékes tör­vénykezés össz-szövetségi alapjaira tá­maszkodnak, s abból indulnak ki, hogy az ország, a föld mélyében rejlő kincsek, az erdők, a vizek és más természeti források a szövetségi köztársaság és a Szovjet­unió tulajdonát képezik,- abból a célból, hogy pontosan meg­határozzák a tulajdon- és a vagyonkeze­lés kérdéseiben a jogokat és a felelőssé­get, meg kell határozni, az ipari, közleke­dési, mezőgazdasági, kereskedelmi, kommunális és más vállalatok a társadal­mi tulajdon mely konkrét formáihoz tartoz­nak: az össz-szövetségihez, köztársasá­gihoz (szövetségi és autonóm köztársa­ság), kommunális vagy szövetkezeti tulaj­donba, a társadalmi szervezetek, munka­kollektívák, részvénytársaságok és más gazdasági társulások tulajdonába,- a szövetségi és a köztársasági tulaj­don mellett létezhetnek vállalatok, ame­lyek közös szövetségi-köztársasági tulaj­donban vannak, s létezhetnek vegyes tulajdonformák külföldi tőke részvételével is. A tulajdonjogot, a tulajdon használatá­ra s a vele való rendelkezésre szóló jogot csak a kisajátítás után, szerződéses ala­pon határozzák meg. Ugyanilyen alapon kell szabályozni a használati jogot, vala­mint a két- vagy több köztársaság közös tulajdonának kezelésével kapcsolatos kérdéseket,- a gazdálkodás módszereiről és for­máiról a köztársaságok saját területükön önállóan döntenek, kiindulva a termelés társadalmiasításának reális szintjéből és a termelőerők szerkezetéből, s tisztelet­ben tartják a gazdasági hatékonyság, a szociális igazságosság, valamint a la­kosság teljes foglalkoztatottságának el­veit,- az össz-szövetségi piac fejlesztésé­nek keretében a vállalatok és szerveze­tek, valamint a köztársaságok közötti cse­rét szerződéses alapon kell meghatároz­ni. A köztársaságok önállóan választják az önelszámolás valamely formáját. Cél­szerű fontolóra venni több olyan forma bevezetését, amelyek megfelelnének a szövetségi köztásaságok specifikus fel­tételeinek, s gazdasági önállóságuk szint­je szerint különböznének. E különbségek­kel összhangban kell lenniük az össz- szövetségi költségvetésbe történő elvo­nások jellegének és formáinak, valamint a kölcsönös elszámolások jellegének,- a gazdasági eszközök és ösztönzők olyan rendszerének kell működnie az or­szágban, amely lehetővé tenné a Szovjet­unió kormányának, hogy a szövetségi köztársaságokkal közösen, az állami költ­ségvetési eszközök hatékony kihasználá­sa alapján céltudatosan törekedjen az egyes területek objektív okok miatt bekö­vetkezett gazdasági elmaradottságának felszámolására. Ez a rendszer lehetővé tenné egy össz-szövetségi alap létreho­zását a természeti vagy ökológiai kataszt­rófa által sújtott területek megsegítésére,-a köztársaságok gazdasági önálló­ságának szilárdítása, népgazdasági po­tenciáljuk erősítése, életszínvonaluk nö­velése szorosan összefügg a szakosítás, a gazdasági integráció mélyítésének fo­lyamatával, az egységes piac előnyeinek teljes kihasználásával és a közös tudo­mányos-műszaki potenciál gyarapítá­sával,- a szövetségi szervek fontos feladata elősegíteni azt, hogy a köztársaságok két- és sokoldalú alapon társíthassák erőiket és eszközeiket a közös tervek megvalósítására, megalakítsák a köztár­saságok közötti gazdasági, tudományos­műszaki és kulturális együttműködés bi­zottságait. Harmadszor. A köztársaságok szuve­renitásával szorosan összefügg az állam- polgárság kérdése. A szocialista födera­lizmus elveivel összhangban el kell ismer­nünk, hogy minden szövetségi köztársa­ságnak megvan az állampolgársága, amely a köztársaság minden lakosára vonatkozik. A szövetségi köztársaság ál­lampolgára ugyanakkor a Szovjetuniónak is állampolgára. Nem engedhető meg az, hogy egyes állampolgároknak privilégiu­maik legyenek, s korlátozzák más szovjet polgárok jogait akár etnikai, vallási vagy nyelvi okokból, s ugyancsak megenged- hetetlenek a tartózkodási idővel kapcso­latos vagy bármilyen más korlátozások, amelyek sértik az emberi jogokat. Negyedszer. A Szovjetunióba való belépés során a köztársaságok a közpon­ti szerveknek engedték át az ország kül­politikájával kapcsolatos feladatok teljesí­tését. A köztársaságok szuverenitásának elválaszthatatlan része, hogy ugyanakkor joguk van kapcsolatokat fenntartani más államokkal és nemzetközi szerveze­tekkel. A legrövidebb időn belül érvényt kell szerezni annak az alkotmánycikkelynek, amely.szerint a Szovjetuniónak meg kell határoznia a köztársaságok külpolitikai és külgazdasági tevékenységének általános irányvonalát, összehangolni ezt a tevé­kenységet, beleértve azt is, hogy a szö­vetségi köztársaságok küldöttségeket és állandó képviselőket küldhetnek azokba az államokba, amelyekkel gazdasági és kulturális kapcsolatokat tartanak fenn. A köztársaságok külkapcsolatai nem áll­hatnak ellentétben a szövetségi érde­kekkel. ötödször. A köztársaságok Szovjet­unióba való tömörülésének egyik fő célja az ország biztonságának, a szovjet nép békés munkájának a szavatolása. E fel­adatok teljesítését a köztársaságok is segítik. A Szovjetunió fegyveres erői sok­oldalú alapon jönnek létre, minden állam­polgárnak kötelessége - nemzetiségi ho­vatartozásra való tekintet nélkül - katonai szolgálatot teljesíteni, az össz-szövetségi törvényekkel összhangban. A szövetségi szerveknek - a köztársasági hivatalokkal való megállapodás után - joguk van a köztársaságok területén védelmi objek­tumok építésére. nniiiimmiumi Iliim iiiiiiiiIIIIiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii . ÚJ SZÚ 4 1989. IX. ;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents