Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-28 / 229. szám, csütörtök

Kitűnő és „kitűnő"

Töprengés az osztályzásról

A tanév elején sok tanuló, diák és pedagógus várja bizakodva az újabb tízhónapos megmérettetést. A két nyári hónap alatt volt idő áttekinteni az eredményeket, megfogalmazni az újabb igényeket, célokat, amelyeket a diákok esetében természetesen főként a szülők határoznak meg.

A pedagógusok reálisabban tudják értékelni lehetőségeiket és kötelességeiket. Új tanítási módszerek, új segédeszközök, új gondolkodás- mód tervével vágtak neki ennek a tanévnek is, hogy aztán tíz hónap múlva megállapítsák: „Ez sem úgy sikerült...“ Nem mintha csődöt mondtak volna az új módszerek vagy segédeszközök, mégis sok pedagógus keserű szájízzel zárja a tanévet. Valahogyan elégedetlenek önmagukkal, és nem is tudatosítják, miért. Hiszen olyan jól ment minden, egészen tavaszig. Akkor azonban a kívülállóak számára közömbös, a tanárok és a diákok számára viszont rendkívül fontos esemény „zavarja" meg a nevelő-oktató munkát minden esztendőben: az érdemjegyek évvégi lezárása. Először az érettségizőket kell értékelni, majd néhány héten belül már az összes többi diák munkáját. És ez sohasem megy végbe problémák, megalkuvások nélkül. Nem az a rossz az egészben, hogy sokszor két érdemjegy közül kell választani, melyiket kapja végül is a diák. Ennél sokkal kellemetlenebb dolog, egy kétségtelenül jószándékú határozatnak köszönhetően.

Arról a határozatról van szó, mely kimondja, hogy egyes tanulók, diákok mentesülnek a közép-, illetve főiskolai felvételi alól. A végig kitűnő alapiskolai tanulóknak nem kell felvételezniük a középiskolákba, és ugyanígy nem kell azoknak sem, akik járási színtű tanulmányi versenyeken az első három hely valamelyikén végeztek vagy jelentős sporteredményt értek el.

A főiskolai-egyetemi felvételikkel kapcsolatban kicsit bonyolultabb a helyzet, mivel az egyes főiskolák (a jelentkezők számától függően) másképp bírálják el a felvételizők középiskolai eredményeit. A kitűnő osztályzatok még nem teszik lehetővé, hogy a diák bármelyik főiskolára bekerüljön, felvételi.nélkül. Ugyanez a helyzet a kerületi vagy országos tanulmányi vagy sportversenyeken elért jó eredményekkel kapcsolatban is. A műszaki típusú főiskolák többségében viszont elég, ha a jelentkező a középiskola négy éve alatt végig kitüntetett volt és kitüntetéssel érettségizett; mentesül a felvételi alól. Ez a határozat jutalmazni akarta az alap- és középiskolákban becsületesen tanuló diákokat. Sokuknak nem kellett átélni a felvételivel járó izgalmakat. Teljesen másképp telhet el a felvételi időszakot megelőző egy-két hét, ha a diák már a zsebében tudhatja a felvételéről szóló végzést. Legalább ez az ugyan rövid, de nyugodt időszak kárpótolja őt kevésbé szorgalmas társaival szemben, akik az előző éveket inkább szórakozással és vagánykodással töltötték, a felvételi előtt meg főhet a fejük.

Az utóbbi időben azonban mind az alap-, mind pedig a középiskolákban gyanúsan megnőtt a kitüntetett tanulók száma. Rengetegen kerültek be felvételi nélkül gimnáziumba, ahol aztán már az első évet is csak hármasokkal, négyesekkel kínlódjék végig. Sokan jutottak be főiskolára is felvételi nélkül (bízva saját kitűnő középiskolai érdemjegyeik valós voltában, majd az első szemeszter után megdöbbenve vették észre, hogy nem bírják az iramot, túl nehéz számukra a főiskola).

Most térhetünk vissza ahhoz a kellemetlen helyzethez, melybe az osztályzáskor kerülnek a pedagógusok. A diákok már szinte elvárják, hogy gyengébb tudásukat egy-egy tantárgyból kitűnő vagy jeles osztályzattal értékelje a pedagógus, mert ha nem így történne és a reálisabb) jó osztályzatot kapnák, akkor már nem lehetnének kitüntetettek. Ez főleg az olyan diákok esetében fordul elő, akik probléma nélkül tanulják a nyelveket és a humán tantárgyakat, de idegenkednek a matematikától és a fizikától; vagy éppen megfordítva, könnyen tanulják a reál tantárgyakat, de hiányzik belőlük a szorgalom, hogy a több „magolást igénylő" humán tárgyakat is megtanulják. Sajnos, eluralkodott az a nézet, hogy amelyik diáknak csak a legkisebb esélye is van arra, hogy kitüntetett legyen - akkor annak is kell lennie. És bűnös az a tanár, aki ezt megakadályozza egy, a valós tudást hívebben tükröző gyenge érdemjeggyel. Ilyenkor a diák megmozgat minden mozgathatót, többnyire sikerrel. Már-már a pedagógusok között is elterjedt, hogy a tanár rosszat tesz a diáknak, ha csökönyösen gyenge osztályzatot akar adni egy gyenge félévi produkció értékelésekor. Hiszen elvágja a gyerek előtt az érvényesülés útját, lehetetlenné teszi a jövőjét, megnehezíti a felvételét a főiskolára...

Ugyanez a jelenség hatványozottan tapasztalható az érettségi vizsgákon. Sok iskolában kitüntetéssel érettségiző diákok „gyártása" folyik. Mintha már nem is lehetne a négyévi munkát valósan osztályozni, gyengébbnél gyengébb feleletért kapnak kitűnő vagy jeles érdemjegyeket. Mindez kétségtelenül a már említett jószándékú határozat negatív következménye. Nem a kiváló tanulók megjutalmazása, hanem a gyengébbek kitűnővé „preparálása" lett „eredménye" a jó kezdeményezésnek.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a felvételikkel kapcsolatos gyakorlatot meg kellene változtatni, hiszen a „szintén kitűnő" tanulók mellett a valóban kitűnők joggal mentesülnek a felvételi alól. Ha ez megszűnne, akkor a felvételin egy gyengébb forma, vagy akár egy rosszullét több év becsületes munkáját tenné semmissé. Sokkal inkább kellene megváltoztatni az alap- és középiskolákban a diákok teljesítményének értékelését. Újra el kellene érni, hogy

valóban csak a kitűnő diákok kapjanak kitűnő érdemjegyet. Bár ez egyszerűen hangzik, megvalósítása rendkívül problematikus. Ha ugyanis egy tanár ragaszkodik saját elveihez és reálisan értékeli a tanulót, úgy az valóban hátrányba kerül egy másik iskola ugyanolyan képességű diákjához képest, akit tanára „jószívű- en" osztályozott. Ha viszont, meghallgatva a tanulók sirámait, a valósnál jobb osztályzatot ad, akkor a saját munkájának értékét kérdőjelezi meg. Igaz, hogy segített (?) egy diákon, de akkor mit ér egész évi igyekezete? Talán ez sem okozna különösebb problémát, de sajnos, a tanulók már gyakran tudatosan visszaélnek ezzel a jelenséggel. Egy-egy (számukra nehezebben tanulható) tantárgyat tudatosan hanyagolnak el, bízván abban, hogy az osztályzáskor rendkívül humánus érvet tudnak felhozni saját érdekükben. Ez azonban már a tanár munkájának lebecsülése.

Még egy szempontból érdemes megvizsgálni ezeket az „.ingyenjegyeket". Valóban segít-e a diáknak az a tanár, aki „ilyen" kitűnő osztályzatokkal egyengeti útját? Sok diákban kialakulhat az a kép, hogy neki minden simán megy; még akkor is, *ha nem nyújtja képességeinek maximumát. Aztán éri a nagy megrázkódtatás, amikor a főiskolán rádöbben, hogy mekkora különbség van az ő középiskolai kitűnő érdemjegye és egy másik iskoláról jött, válóban kitűnő diák érdemjegye között. A sok-sok középiskolai jó osztályzat nem nyújt „menedéket", segítséget, amikor egyedül áll az igazi megmérettetés kapujában, ahol már nem lehet humánus érveket felhozni, amikor már valóban nyújtani kell(ene) valamit.

Nemcsak a diáknak okozhat későbbi kellemetlen élményt a „jóindulatú" tanár, hanem saját iskolájának is. Hiszen pár éven belül negatív vélemény alakulhat ki az iskoláról, ahonnan tömegével érkeznek továbbtanulásra a kitűnő tanulók, akik aztán nem képesek bizonyítani. Lassan-lassan elnéző (vagy lenéző) mosollyal fogadják az adott iskola legjobb diákjait is.

Úgy tetszik, a kérdés megoldhatatlan. Ha a tanár nem akar rosszat a diáknak, akkor jó jegyet ad neki, de ezzel a valóságban rosszat tesz, nemcsak a diáknak, hanem iskolájának is. Ha viszont rossz jegyet ad, úgy más iskolák tanulóinak lesz előnyük a felvételin. Ez a gyakorlat nagyon messze áll az abszolút igazságos megoldástól, mely minden egyes iskolában a diákok valós osztályzása volna. Ezt elérni (a fentebb említett paradoxon miatt) azonban rendkívül nehéz. Minden pedagógus tehet azonban valamit, ha környezetében megpróbálja figyelmen kívül hagyni a külső hatásokat, ha meri vállalni a felelősséget tetteiért és a kiosztott érdemjegyekért. Nemcsak saját lelki nyugalmáért, hanem a pedagógusok egykori tekintélyének visszaállításáért is sokat tehet ezzel. FONÓD TIBOR

önállósulás - nagyobb felelősség

A Madách kiadó pártalapszervezetének évzáró gyűléséről

Noha a Madách pártalapszerve- zete mindössze tizenkét tagú, azért a beszámoló nem a létszámhoz méretezett, hanem a munkához, az eredményekhez, az elvégzett és elvégzendő feladatokhoz, a gondokhoz, melyek egy része újabban abból is ered, hogy a kiadó ez év július elsejétől - állami támogatással ugyan és a kulturális minisztérium irányítása alá tartozva, de - végeredményben önálló vállalatként működik. Ilyenképpen, átfogó jellegével, inkább terjedelmes a számvetés.

Előterjesztője, Varga Erzsébet, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, a pártszervezet elnöke többek között megerősíti, hogy a vállalat továbbra is jelentős szerepet játszik a CSKP lenini nemzetiségi politikájának megvalósításában, méghozzá úgy, hogy az eszmei és esztétikai követelményeknek magas színvonalon igyekszik eleget tenni, erről számos könyv tanúskodik. A gazdasági eredmények szintén jónak mondhatók, elsősorban annak köszönhetően, hogy sikerült néhány könyvet magas példányszámban megjelentetni; bár nyereségről ezúttal nem szólhat a beszámoló, mint a legutóbbi évzáró gyűlésen. Az új helyzetben, mely erős kihívást jelent, most már különösen arra kell vigyázni, hogy a gazdasági szempontok érvényesítése ne menjen a minőség rovására. A gondot az okozza, hogy a könyvek kétharmad része alacsony példányszámban lát napvilágot, következésképpen előállításuk nem gazdaságos. Mégis kellenek, szükség van rájuk, úgy kell tehát gondolkodni és dolgozni, hogy jusson pénz ezekre a könyvekre, elkerülve ugyanakkor a kommercia- lizálódás veszélyét. Ez nem lesz könnyű, gondolva a nyomdákra, melyeket elsősorban gazdasági szempontok vezérelnek, másrészt a magyarországi piac, illetve könyvkiadói viszonyok változásaira.

Ezért egyebek mellett az eddiginél magasabb színvonalon kell reklámozni a Madách-könyveket. Meg kell újítani a kiadó-olvasó közötti kapcsolatot, anyagi eszközökkel is ösztönözni kell az írókat, hogy vegyenek részt könyveik propagálásában - hangzik el a beszámolóban, mely egy másik fejezetében kitér az Irodalmi Szemle helyzetére, a személyi feltételekkel összefüggő kérdésekre, valamint a nyomdai körülményekre, melyek miatt a folyóirat „gyártása" korántsem zökkenőmentes, évek óta késve jelennek meg számai.

Ami magát a pártéletet illeti, gazdagnak minősül, jóllehet az intézményen belüli szervezettség mindösz- sze 24,5 százalékos (több mint tíz éve nem kapnak jelentkezési ívet, azaz nem tudnak felvenni új tagot). Ugyancsak eredményes a pártoktatás. A párton belüli demokrácia szellemében korábban külön beszélgetéseken értékelték minden egyes kommunista munkáját, de a beszámoló ezúttal is név szerint visszatér

Az ősz húrján

Máitól: Bratislavai

Hódolhat-e nagyobb tisztelettel egy város a zenének, mint azzal, hogy zenei ünnepségeket rendez. Zenei ünnepségeket, vagy ha úgy tetszik: fesztivált, amely klasszikus dallamokat és modern muzsikát, hangszeres zenét és vokálisát, múlt századi és mai operát, szimfonikus költeményeket és zenekari műveket egyaránt műsorára vesz, sőt kiállításokra, képes életmű-bemutatóra invitál, „desszertként" pedig operafilmeket kínál.

Bratislava már a múltban is kiemelkedő szerepet játszott Közép-Európa zenei életében. Itt adta első hangversenyeinek egyikét a gyermekzseni Wolfgang Amadeus, Liszt Ferenc nyolcévesen zongorázott a városban, Haydnt felnőttként lát- hatták-hallhatták az itteniek, Johann Nepomuk Hűmmel itt született és itt volt Rigler Ferenc Pál tanítványa, s a város szülötte Dohnányi Ernő is, aki itt komponálta első miséit, zongoradarabjait. Bartók Béla érettségi előtt orgonáit a Katolikus Főgimnázium kápolnájában, s emléktábla hirdeti Beethoven Missa solemnisének dómbeli bemutatóját is.

Az elmúlt évek során világhírű karmesterek és előadóművészek jártak a szlovák fővárosban.

Zenei Ünnepségek:

Kobajasi Kenicsiro, Lórin Maazel, Claudio Abba- do - három nagy név a dirigensek közül, az operaénekesek népes táborából pedig Jessey Normann, Anna Moffo, Mirella Freríi, Jelena Obrazcova, Tokody Ilona, Sass Sylvia, Peter Schreier, Jevgenyij Nyesztyerenko és Gregor József nevét emelhetjük ki.

Az idei, huszonötödik alkalommal megrendezett zenei ünnepségek - a rendezvény történetében először - a legjelesebb szlovák operaénekesek fesztiválja lesz. Azoké a művészeké, akiket nemcsak a szomszédos országok, hanem Nyu- gat-Európa, sőt a tengerentúli hangversenytermek közönsége is nagy-nagy elismeréssel fogad. A Camerata Slovaca Magdaléna Hajóssyováva\ és Sergej Kópiákkal lép pódiumra. Peter Dvorsky most is a Sportcsarnokban énekel majd. Ondrej Malachovsky Ludovít Marcinger zongorakíséretével énekel. Verdi Requiemjét Lubica Rybárska, a Pavarotti-énekverseny tavalyi diplomása, valamint Éva Randová, Peter Dvorsky és Sergej Kopéák szólaltatják meg.

Nívós előadásokkal várja közönségét a Szlovák Nemzeti Színház. Gounod Faustját és Verdi

Rigolettóját Olivér Dohnányi vezényli, Verdi Álarcosbáljában Renatót a Magyar Állami Operaház művésze, Póka Balázs énekli.

Külföldről a Capella Savaria és az ugyancsak magyarországi Anonymus Brass Quintet, az indiai Nashata Khana, az olasz Symfonia Perusina, a finn Turku, az NSZK-beli Kvarteto Melos kapott meghívást a fesztiválra, a szimfonikus zenekarok közül pedig a bécsi és a barcelonai.

Nemzetközi dzsesszest lesz a Szlovák Filharmónia koncerttermében, a Szakszervezetek Házában pedig csehszlovák gitárművészek adnak műsort.

Végül egy kiállítást és néhány operafilmet ajánlunk az érdeklődők figyelmébe: a Szlovák Nemzeti Színház földszinti szalonjában Bohuslav Martinú élete elevenedik meg képekben, a Filmklubban pedig az Orfeusz, a Macbeth és a Sevillai borbély filmváltozatát, valamint Pavarotti legutóbbi gálaműsorát láthatják a nézők.

Mától - két héten át - Bratislava ismét a zene városa. Délután, a Szlovák Filharmónia kistermében, a nyitóhangversenyen Hja Zeljerika és Bartók Béla muzsikája csendül fel, este pedig, a hangversenyteremben Strauss, Schubert és Saint-Saéns műveit hallhatja a közönség.

(szabó)

mindenkihez, miként teljesíti munkahelyi és pártfeladatait. A kép egészében véve pozitív.

A vitában felszólalók mindenekelőtt az önállósulással járó kérdésekkel foglalkoznak. Duba Gyula a kollektív felelősség fölerősítését hangsúlyozza, minden egyes könyv esetében, hiszen megszűntek olyan, kiadón kívüli szervek, melyek eddig beleszóltak a döntésbe vagy egyenesen övék volt a döntés joga (témajavasló bizottság, jóváhagyó, forgalmazást engedélyező bizottság.) Erezzen és vállaljon felelősséget mindenki, akinek köze van egy-egy könyv megjelenéséhez. Ehhez kapcsolódva mondja Tözsér Árpád: eszmei-ideológiai szempontból is önállósulni kell, valóban vállalni döntéseinkért a felelősséget eddig takarózhattunk mások véleményével, önállósulnia kell a szerkesztőnek, legyen saját véleménye mindarról, amivel dolgozik, az irodalomról, kultúráról általában is. El kell gondolkodnunk azon - folytatja -, mit fogunk tenni annak érdekében, hogy közelebb jussunk a felelősséghez. Szükség van egy olyan fórumra, amelyen az irodalommal, annak ideológiai, formai, esztétikai vonatkozásaival foglalkozunk, beszélgetni, vitatkozni kell kiadványainkról, közösen. Tőzsér Árpád szavai bevallottan is a közönyös magatartás ellen irányulnak, melynek nincs helye a kiadóban. Klimits Lajos igazgató szól a jövő évi, 300 ezer, illetve 100 ezer rubellel megemelt (összesen 800 ezer, illetve 600 ezer rubel értéket képviselő) kiviteli és behozatali tervekről és részletesebben teljesítésük kiadón kívüli gazdasági gátjairól, melyek ellentmondanak pártunk művelődéspolitikájának (például, a szocialista országokba csökkenteni kell az olyan könyvek kivitelét, melyek állami támogatással jönnek létre). „Pedig nem mosóport szállítunk, vagy csokoládét, hanem kulturális értékeket. Ha ezek a gazdasági szempontok kerekednének felül, akkor nemcsak nemzetiségi irodalmunk, de a cseh és szlovák írók művei sem kerülnének olyan széles körben Magyarországra. Könyveink kétharmad része kivitelre készül, ennek az értéknek ellenében tudunk behozni könyveket Magyar- országról, tudjuk fedezni az itteni magyar lakosság igényeit. Ellentmondást látok pártunk kulturális politikája és a gazdaságpolitika között."

Halgaé Karolina, az SZLKP KB munkatársa, a felszólalások nyomán kiemeli; a Madáchban is érezni az átalakítás szellemét. A direktív irányítás megszűnésével megnövekedett a kiadó felelőssége, de nem kételkedik abban, hogy munkatársai a megváltozott körülmények között is eleget tudnak tenni feladataiknak, mert jó kollektívát alkotnak, megbízható emberek.

A pártszervezet elnöke ismét Varga Erzsébet lett. (b.gy.)

Molnár János felvétele