Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-25 / 226. szám, hétfő

Aj szú 7 D. IX. 25. h I. LABDARÚGÓLIGA Egy pont sem jutott a vendégeknek (tics) - A pénteki nyitány után szombaton négy mérkőzéssel ért véget az I. labdarúgóliga 7. fordu­lója. A házigazdák százszázalékosan szerepeltek, a vendégcsapatok egy pontot sem tudtak szerezni. Mindenütt szoros eredmények születtek. Értékes győzelmet aratott a táblázat alján tanyázó DAC a második helyezett Bohemians ellen. Ez azt is jelenti, a bajnoki címet védő Sparta négy ponttal elhúzott a többiektől. A forduló negatívuma, hogy szombaton két játékos kapott piros lapot, a brnói Michai és a Banská Bystrica-i Pauk. A szerdai kupaforduló és a válogatott mérkőzése miatt hosszabb szünet következik az I. ligában. A 8. fordulóra október 10-én és 11-én kerül sor a következő párosításban: Nitra - Sparta, Inter - Cheb, Zbrojovka - Pov. Bystrica, Bohemians - Slovan, B. Bystrica - Slavia, Ostrava — Olomouc, Trnava - DAC, Dukla - Vítkovice. > I.LIGA DAC Bohemians Dunaszerdahely (Dun. Streda), 6000 néző, játékvezető: Krchnák. Gól lövő: Simon. Ilyen már a bajnokság: a táblázat második helyezettje egy épkézláb tá­madást nem vezetett a 90 perc folya­mán, és mindössze két veszélytelen lö­vést küldött Vahala kapujára. Eléggé el­szomorító tények... Pedig a DAC sem tündökölt! Ennek ellenére minden tekin­tetben felülmúlta a Bohemianst, s nem túlzás, ha azt állítjuk: akár öt gólt is kaphattak volna a prágaiak. Mert ami­lyen helyzeteket kihagyott Chaloupka, Király és Belanszky, az már szinte sértő egy I. ligás futballistára nézve. Egyébként inkább harcot, küzdelmet láthattunk, mintsem játékot. A DAC dicséretére le­gyen mondva, hogy - ellentétben ellenfe­lével - igyekezett futballozni. Volt néhány szép labdaváltása, szöktetése, kombiná­ciója, de hát a befejezés... A Bohemians minden eszközzel igyekezett hárítani, játékosai nem riadtak vissza a gyakori taktikai szabálytalanságoktól. Ha a nagyszerűen irányító Pavlík mellett lett volna még egy játékmestere a DAC- nak... Szerencséjük is volt a vendégek­nek: Chaloupka tiszta helyzetekből nem­csak mellé vagy fölé lőtt, hanem egyszer a kapufát is eltalálta, Belanszky pedig a felső lécet. Ha az utóbbi úgy érezné a kaput, ahogy a cselezést... A gól törté­nete: a 42. percben a nem teljesen egészséges Fieber igazolta, nemcsak kapura tudja lőni a szabadrúgást, ha­nem pontosan ívelni is; a jó ütemben felugró 24 éves Simon fejjel juttatta a jobb sarokba a balhátvéd beadását. Hogy csak harmatos színvonalúra sikere­dett a meccs, arról a Bohemians tehet elsősorban. Ugyanis egy nívósabb mér­kőzéshez két csapatra lett volna szük­ség... A FIFA-bíró Krchnák nem befo­lyásolta a találkozó kimenetelét, de kezdő játékvezetőkre jellemző bosszantó hibá­kat vétett. Például mintha szándékosan nem alkalmazta volna az előnyszabályt, eltűrte a hátulról történő gáncsolásokat, a „szabadfogású birkózást"... Adatok: kapura tartó lövések 8:2, mellé 7:2, szög­letarány 10:2, szabálytalanságok 17:26, sárga lap: Janű, Jakubec, Sindelár. (t.v.) Olomouc B. Bystrica Olomouc, 5500 néző, játékvezető: Gádoái. Góllövők: Maroái, Kouril (11- esből), ill. Gostié. Az első félidőben egyhangú volt a já­játszott a Csepel, de a PMSC-nek is adódott egy nagy gólszerzési lehe­tősége. Az eredmény jól tükrözi a já­tc*k kpnpt SIÓFOK-FERENCVÁROS 1:0 (1:0), góllövő: Magyar. Ritkán látha­tó nagyiramú, változatos mérkőzést láthatott a szép számú közönség. A hazaiak nagy lelkesedésüknek és helyenként kitűnő játékuknak kö­szönhetik a nagynevű ellenfél legyő­ZGS6t. VIDEOTON-DVSC 1:0 (1:0), gól­lövő: Takács. A Videoton közepes iramú és színvonalú mérkőzésen, ha szerencsés góllal is, de győzött. Csapatjátéka változatlanul gyenge, és ez nem biztató a keddi Hibernian Komjáti. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a kispestiek helyzeteik alapján megérdemelten szerezték meg a bajnoki pontokat. BÉKÉSCSABA - MTK-VM 0:3 (0:2), góllövők: Jován (2) és Va­dász. Alacsony színvonalú és iramú találkozón nem késztették komo­lyabb erőkifejtésre az igen gyenge teljesítményt nyújtó csabaiak a fővá­rosiakat, akik félgőzzel is biztosan nyertek. TATABÁNYA-VESZPRÉM 0:0. Nagy iramú és küzdelmes játék folyt ezen a mérkőzésen, bár kevés volt a látványos megoldás. A hazaiak pontvesztése már nem is meglepő. Az NB I állása: elleni UEFA Kupa-visszavágó előtt. 1. Ú. Dózsa 7 6 0 1 11:4 18 Ú. DÓZSA-VÁC 2:0 (0:0), góllö­2. MTK-VM 7 5 0 2 7:6 15 vők: Katona és Zsivótzky. Ezen 3. Bp. Honvéd 7 4 12 10:5 13 a találkozón csak a második félidőt 4. PMSC 7 3 3 1 15:6 12 volt érdemes megtekinteni. A hazai 5. Ferencváros 7 3 2 2 9:5 11 küzdelmeken edződött nézők min­6. Vasas 7 3 2 2 9:6 11 denesetre ennek is örültek. 7. Siófok 7 3 2 2 7:7 11 SZOMBATHELY - RÁBA ETO 8. Videoton 7 3 2 2 4:6 11 4:2 (1:1), góllövők: Scháffer (2), 9. Veszprém 7 2 3 2 3:5 9 Deiry, Csertői, ill. Handel és So­10. Haladás 7 2 2 3 8:11 8 mogyi. A Haladás tűzzel, lelkese­11. Rába ETO 7 2 14 9:9 7 déssel szállt küzdelembe, és emel­12. Tatabánya 7 2 14 3:6 7 lett nagyon fegyelmezetten és takti­13. Debrecen 7 13 3 3:6 6 kusan harcolt. Hiába küzdött végig 14. Békéscsaba 7 2 0 5 4:11 6 mezőnyfölényben a Rába, a hazaiak 15. Vác 7 12 4 7:11 5 biztosan használták ki helyzeteiket. 16. Csepel 7 0 4 3 1:9 4 Jól hajrázott az Elektrosvit (Tudósítónktól) - Kassán (Koáice) a 6., utolsó körmérkőzéses tornával befe­jeződött a vízilabda SZNL. Az utolsó fel­vonásban több meglepő eredmény szüle­tett. A továbbjutás sorsa már korábban eldőlt, az exligás Slávia VŐV Koáice egyéves szünet után ismét az élvonal­ban pólózott. Mivel az UK Bratislava tartalékcsapata nem kerülhet a legjobbak közé, így a harmadik játszik osztályozót a CSNL második helyezettjével és az I. liga utolsó helyezettjével (Preáov). A körmérkőzéses tornát október 7-8-án Bratisiavában rendezik. A komáromiaknak (Komárno) három­pontos előnyük volt a zárótorna előtt az érsekújváriakkal (N. Zámky) szemben, ám ezt elvesztették, és így Az Elektrosvit pólósai küzdhetnek az élvonalba jutá­sért. A hatodik torna érdekesebb ered­ményei: N. Zámky-Komárno 9:8, N. Zámky-Vrútky 9:8, VŐV-N. Zámky 14:14 (!), Komárno-UK B 8:8, Komárno-Vrútky 11:11 (két perccel a befejezés előtt még 11:9 volt), UK B-N. Zámky 10:10, VŐV-Komárno 13:12. A végső sérrend: 1. VŐV 47, 2. UK B 43, 3. N. Zámky 31, 4. Komárno 30, 5. Vrútky 19, 6. Slovan Bratislava 10 pont. (g-í.) Labdarúgó NB I, 7. forduló Kilenc csapat nem lőtt gólt (Feketéné) - Vészes góiiszonyban szenvedtek a csatárok a magyar labdarúgó NB I 7. fordulójában, amit az is bizonyít, hogy kilenc csapat egyszer sem talált a hálóba. A legtöbb gól Szombathelyen született, ahol a hazaiak legyőzték a mezőnyfölényben játszó Rába-parti együt­test. Idegenben lőtt három gólt az MTK-VM a harmatgyenge Békéscsa­bának. A Bp. Honvéd ugyan megverte a Vasast, de a találkozó színvonala nem volt méltó a két nagymúltú együtteshez. A 8. forduló párosítása: Vasas-Tatabánya, FTC-Ú. Dózsa (a tévé is közvetíti), Vác -Csepel, Veszprém-Rába ETO, MTK-VM-Bp. Honvéd, Pécs-Békéscsaba, Videoton-Szombathely, Debrecen-Siófok. CSEPEL-PÉCS 0:0. Változatos BP. HONVÉD-VASAS 2:0 (0:0), első félidő után mezőnyfölényben góllövők: Csehi és Füle. Kiállítva: ték képe. A hazaiak támadtak, a vendé­gek szívósan védekeztek. Mindkét csa­pat nagy hibaszázalékkal játszott, a két kapu előtt alig adódott említésre méltó esemény. A térfélcsere után felgyorsult a játék, főleg a hazaiak jóvoltából. Ennek ellenére az első gólnak a katonák örülhet­tek. Nemec szabadrúgását a hazai ka­pus Dolezílek kiejtette, és a jókor érke­ző Gostiő könnyedén talált a hálóba. Egy perccel később egyenlített a Sigma. A katonák lestaktikája csődöt mondott, Maroái egyedül húzott a kapura, és Juracka kapusnak- nem volt esélye. A rendkívül izgalmas hajrában tizenegyes döntött a hazaiak teljes sikeréről. Sedlá- cek szerelését szabálytalannak minő­sítette a játékvezető, a büntetőt Kouril értékesítette. A 82. percben a vendégek csapatából szabálytalanságért kiállították a középhátvéd Paukot, akinek már volt egy sárga lapja. Slavia Zbrojovka Prága, 6000 néző, játékvezető: Bo- hűnek. Góllövők: J. Novák, iák, ill. Zelnicek. Az első percektől kezdve kíméletlen, helyenként durva küzdelem folyt a pá­lyán. A bizonytalan Bohunék játékvezető az első félidőben öt, a másodikban négy sárga lapot mutatott, sőt az 59. percben a pirosat is elővette, miután ismételt sza­bálytalanságért a vendégek csapatából kiállította Michalt. Ennél az akciónál a ha­zai Víger olyan súlyos sérülést szenve­dett, hogy hordágyon vitték le a pályá­ról. A játék színvonala csak a második 45 percben volt elfogadható. Gól nélküli féli­dő után a 68. percben a vendégek szereztek vezetést, négy perccel ké­sőbb Jirí Novák, aki cserejátékosként jött a pályára, egyenlített. Kilenc perc­cel a befejezés előtt 2ák gólja jelentette a két pontot a Slavia számára. Cheb Tmava Cheb, 3000 néző, játékvezető: Dras- tík. Góllövő: Klucky. Csak a két pontnak örülhettek a hazai szurkolók, a jó játékkal adós maradt csa­patuk. A Trnava többnyire a labda tartá­sára és a nyugat-csehországiak iramának fékezésére törekedett. Igaz, ellentámadá­sai rendre góllal fenyegettek. Az első félidőben Gábriel, majd Solár előtt adó­dott nagy lehetőség. A 66. percben szüle­tett meg a döntés: szögletrúgáshoz ju­tottak a hazaiak, a beívelt labda Klucky fejéről védhetetlenül vágódott a háló­ba. Egy perccel a befejezés előtt a hazai Fiala került nagy helyzetbe, ám az üres kapu mellé bombázott. Az I. labdarúgóliga táblázata: Szűkmarkú házigazdák Négy kiállítás, sok durvaság az SZNL l-ben (tón) - A labdarúgó SZNL I 8. fordulójában csak egyetlen csapatnak sikerült pontot szereznie idegen­ben, a Lévának (Levice). Ennek ellenére a táblázaton rosszabb gólkülönbségével a második helyre szorul a ZtS Koáice mögé, amely a kelet-szlovákiai rangadón legyőzte az exligás Preáovot. A hét végén jó napjuk volt a hazaiaknak, rendre nyertek, sőt két együttes - Cadca, Jeléava- kiütéses győzelmet aratott. A forduló szégyenfoltja, hogy több mérkőzésen durva belemenéseket láthatott a közönség, és a játékveze­tők négy játékosnak mutatták fel a piros lapot. A Senec - Trebiáov mérkőzést (3:0) hétközben játszották le. A 9. forduló párosítása: Presov- Hurbanovo, Trebiáov - ZtS Koáice, Prievidza - Senec, Senica - Őadca, Spoje - 2ilina, Michalovce - Sal’a, Levice - Jeláava, Lokomotíva - Humenné. SALA - SPOJE 2:1 (2:0), góllövők: ŐADCA - PRIEVIDZA 4:0 (3:0), góllö­Kovaőovid, Juhász, ill. P. Grambliőka. vők: Strapáé, Kais, Kolembus, Vanin. 1:0 (0:0) A Spoje a Duslo mumusának számít, főleg hazai pályán. Ezen a találkozón azonban egyértelműen a vegyészek csa­pata volt a jobb. A mérkőzés sorsát már az első félidőben eldönthette volna, azon­ban a csatárok jobbnál jobb helyzeteket hagytak kihasználatlanul. A 43. percben pedig a kapufa mentette meg a Spojét a góltól. A vendégek szünet után nagyobb sebességre kapcsoltak és a 64. percben szépítettek. 2ILINA - SENICA 1:0 (1:0), góllövő: M. Varga. Kiállítva: Baugartner. A hazai­ak a 38. percben tíz főre olvadtak, és talán ez is közrejátszott abban, hogy győzelmük nem volt nagyobb arányú. A vendégek megpróbálták kihasználni emberfölényüket, azonban a íilina védel­me ezen a mérkőzésen sziklaszilárdnak bizonyult. HURBANOVO - LOKOMOTÍVA 1:0 (0:0), góllövó: Gendiar. Kiállítva: Matulay (Lokomotíva). A házigazdák végig nyo­masztó fölényben játszottak. Kétszer a kapufát találták el és számos esetben a vendégek kapusa, Seman hárított. A győztes gól csak a 88. percben szüle­tett, azonban a Hurbanovo győzelme tel­jesen megérdemelt. ZtS KOSICE - PRESOV 1:0 (1:0), góllövó: Sevéík. Kiállítva: Blahuáiak, ill. Cmil'ansky. Szikrázó mérkőzésen meg­érdemelt hazai győzelem született. A ZtS nagyobb lendülettel játszott és több hely­zetet dolgozott ki. A vendégek csak a szü­net után támadtak fel, de a befejezést úgyszintén elpuskázták a játékosok. Végig a hazaiak irányították a játékot és nem engedték szóhoz jutni a vendégeket. A bányászcsapat a súlyos vereség elle­nére próbálkozott ellentámadásokkal, já­tékosai a véghajrában két kapufát lőttek. JELSAVA - MICHALOVCE 4:1 (3:1), góllövők: Fatl’a, Gonos, Bobka (2), ill. Cizmár. A Jeláava a mérkőzés elején átvette a játék irányítását, ügyesen kom­binált és a játékosok gyakran lőttek kapu­ra. A vendégek súlyosabb vereséget is szenvedhettek volna, ha Babjak kapus nem fog ki olyan jó napot. HUMENNÉ - LEVICE 1:1 (0:0), góllö­vők: Labun (11-esből), ill. Kolár. Színvo­nalas és drámai küzdelemben született a megérdemelt döntetlen. Mindkét csapat nyílt sisakkal játszott és lelkesen küzdött. A befejezés mindkét oldalon problémát okozott. Az éllovasnak csak a 89. percben sikerült egyenlítenie. Az SZNL I táblázata 1.ZÍS Koáice 8 6 1 1 13:4 13 2. Levice 8 6 1 1 10:3 13 3. Preáov 8 5 0 3 21:9 10 4.2ilina 8 5 0 3 15:6 10 5. Jeláava 8 4 1 3 15:13 9 6. §afa 8 4 1 3 10:12 9 7. Senica 8 2 4 2 8:6 8 8. Öadca 8 3 2 3 8:9 8 9. Senec 8 4 0 4 10:13 8 10. Prievidza 8 3 1 4 12:11 7 '■ 11. Hurbanovo 8 2 3 3 6:8 7 12. Lokomotíva 8 3 1 4 7:11 7 13. Humenné 8 1 4 3 10:12 6 14. Spoje 8 2 1 5 9:14 5 15. Michalovce 8 2 1 5 5:13 5 16. Trebiáov 8 1 1 6 3:18 3 SPORTHÍRADÓ 1. Sparta 7 6 1 0 15:4 13 2. Bohemians 7 4 1 2 15:9 9 3. Ostrava 7 3 3 1 10:9 9 4. Vítkovice 7 4 0 3 13:11 8 5. Slovan 7 2 4 1 5:4 8 6. Slavia 7 3 2 2 11:10 8 7. Trnava 7 2 2 2 7:7 8 8.-9. Inter 7 2 3 2 10:9 7 Olomouc 7 3 1 3 10:9 7 10. Nitra 7 3 1 3 9:10 7 11. Cheb 7 3 0 4 9:12 6 12. B. Bystrica 7 2 1 4 5:6 5 13.-14. DAC 7 2 1 4 8:11 5 Zbrojovka 7 2 1 4 8:11 5 15. Dukla 7 1 2 4 5:10 4 16. Pov. Bystrica 7 1 1 5 8:15 3 • BÁTORKESZIN (Vojnice) a napok­ban ünnepelték a szervezett labdarúgás megalakulásának 70. évfordulóját. Vasár­nap délután két attraktív mérkőzést is lebonyolítottak. Először a helyi öregfiúk csapata 4:3 (3:1) arányban legyőzte a csehszlovákiai magyar újságírók együt­tesét. Góllövők: Bittel (3), Labancz, ill. Szabó Attila (2) (a legutóbbi kajak-kenu vb aranyérmese is a toliforgatók gárdájában szerepelt) és Néma. Ezt követően a DAC I. ligás gárdája Soltés góljával 1:0-ra verte a házigazdákat. • MOSZKVÁBAN az ökölvívó-világ- bajnokságon a 91 kg-os súlycsoportban a csehszlovák Hrivnák első mérkőzésén pontozásos vereséget szenvedett a ro­mán Adumitrutól, és kiesett. Ugyanilyen sorsra jutott a magyar Váradi az 51 kiló­soknál, aki leléptetéssel maradt alul a szovjet Arbacsakovval szemben. • A BARCELONAI nemzetközi férfi tenisztorna döntőjében: Gomez - Skoff 6:4, 6:4, 6:2. Az elődöntőben: Gomez - Lendl 1:6, 7:6 (7:5), 9:7, Skoff - Mancini 1:6, 6:2, 6:2. • A TILBURGI nemzetközi sakktorna 7. fordulójában döntetlenül végződött I a Hjartarson - Sax, a Korcsnoj - Ljuboje- vics és Ivancsuk - Piket játszma. Kaszpa­rov győzött Adgestein ellen. A torna élén Kaszparov áll 6 ponttal, Korcsnoj 5, Hjar­tarson és Ivancsuk 3,5 - 3,5 p. • ESTORILBAN a Forma-1 gépko­csik Portugál Nagydíját az osztrák Berger (Ferrari) nyerte. A két nagy esélyes, Sen- na és Mansell egymásnak ütközött, és a verseny feladására kényszerült. Labdarúgó SZNL II NYUGATI CSOPORT: TTS Trenőín- ŐH Bratislava 4:1, Bánovce - Zl. Klasy 7:1, Hutník Séred - N. Zámky 1:0, Pú- chov - Inter jun. 4:0, Doprastav - Vráble 3:1, N. Mesto - Dubnica 1:0, Matador- VTJ Trenőín 3:0, Slovan jun. - Topol’- cany 2:1. KELETI CSOPORT: Ruzomberok- Stropkov 2:0, Sp. N. Vés - Fil’akovo 3:0, Vranov - Bytőa 3:0, Giraltovce - Bard. N. Vés 3:0, Bardejov - Snina 4:0, Rim. ^Sobota -- Kys. N. Mesto 1:1, Lucenec- Detva 1:2, Martin - Budkovce 1:1. (me) I. JÉGKORONGLIGA, 6. FORDULÓ A VSZ legyőzte a bajnokot (r-tics) - Az I. jégkorongliga 6. fordulójában nem nagyon érvényesült a hazai pálya előnye, általában a vendégcsapatok voltak sikeresebbek. Úgy tűnik, hullámvölgybe került a Trenőín, a pénteki gottwaldovi hidegzuhany után tegnap otthonában is vereséget szenvedett. Folyta­tódott a Jihlava sikersorozata, a katonák a Litvínov jegén voltak eredményesek. A következő forduló párosítása: Koáice - Litvínov, Vítkovice - Pardubice, Kladno - Sparta, Gottwaldov - Brno, C. Budéjovice - Plzen, Jihlava - Tencín. LITVÍNOV - JIHLAVA 2:4 (1:1, 1:1,0:2), gólütők: Procházka, Weiss mann, ill. Polcar (2), Bénák és ' Dolana. Az utolsó harmadban az addig kiegyensúlyozott mérkőzésen a katonák jobb erőnléte döntött. Az első 40 percben a Litvínov számos gólhelyzetet hagyott ki, és ez meg­bosszulta magát. TRENŐÍN - Ő. BUDÉJOVICE 4:5 (1:1, 2:3, 1:1), gólütők: Cíger (2), Horák, Kölnik, ill. Paukner (2), Jeli­nek, Bláha és Pycha. A pénteki gottwaldovi mérkőzés után alapos fejmosás volt a Dukla csapatában, több újoncnak is lehetőséget adtak a B-csapatból. A Trencín erőteljesen rohamozott, ám a tapasztaltabb vendégek teljes sikert arattak. PLZEN - GOTTWALDOV 1:4 (0:1, 0:1, 1:2), gólütők: Bad’ouőek, ill. Kapusta, Maruáka, Stavjaöa és Radéviő. Mérsékelt iramú találko­zón a vendéglátók minden tekintet­ben alulmaradtak ellenfelükkel szemben. A Gottwaldov félgőzzel is biztosan nyert. BRNO - KLADNO 6:6 (3:0, 2:4, 1:2), gólütők: Rech, Korotviőka, Haman, Óikl, Nedoma, Maly, ill. Lhocky, Eberle, Jágr, KameS, Ta- tícek és Slaby. A második harmad­ban már 5:1-re vezetett a Brno, de az utolsó játékrész elején a vendé­gek 5:6-ra fordítottak... Az I. jégkorongliga táblázata (a Pardubice - VSt és a Sparta - Vítkovice találkozó eredménye nélkül): 1. Gottwaldov 6 4 1 1 21:10 9 2. Jihlava 6 4 1 1 20:12 9 3. Pardubice 5 4 0 1 30:20 8 4. VSZ 5 3 0 2 17:13 6 5. Sparta 5 3 0 2 20:17 6 6. C. Budéjovice 6 2 2 2 26:23 6 7. Trencín 6 3 0 3 24:23 6 8. Kladno 6 1 3 2 22:24 5 9. Vítkovice 5 2 0 3 20:24 4 10. Litvínov 6 2 0 4 16:24 4 11. Brno 6 114 18:26 3 12. Plzeft 6 1 0 5 20:32 2 LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Sparta - Vítkovice 1:1 (1:1, 0:0, 0:0), Pardubice - VS 1 Koéice 3:5 (2:4, 1:0, 0:1). Továbbjutott a ÓH (Tudósítónktól) - A hét végén ren­dezték az európai vízilabdakupák első felvonását. Gorzówban a Slávia UK Bra­tislava (BEK) valamennyi mérkőzését el­vesztette, és kiesett. A CH Koáice (KEK) viszont Párizsban kiharcolta a negyed­döntőbe jutást. EREDMÉNYEK - BEK: Vasas - UK 8:6 - hosszabbítás után, Posilippo - Stylon Gorzów 9:8, Vasas Posilippo 12:10, Stylon - UK 10:9, Posi­lippo - UK 14:10, Vasas - Stylon 14:10. KEK: Sisley Pescara - ŐH 12:10, ÖH - Racing Klub Baris 11:6. (s+r)

Next

/
Thumbnails
Contents