Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-21 / 223. szám, csütörtök
IJSZÓ 5 (9. IX. 21. A nemzetiségi kapcsolatokban mély változásokra van szükség (Folytatás a 4. oldalról) felelően részleteztük. Anélkül, hogy a vita elébe mennék, szeretnék erről elmondani néhány gondolatot. Semmilyen esetben sem szabad a hétköznapi nehézségek nyomása alatt tévedésbe esnünk a jövőre vonatkozó elvi gazdasági döntések kidolgozásakor. Ezeknek a döntéseknek figyelembe kell venniük egyrészt a munkamegosztás alapján történő integráció fejlesztésének objektív szükségletét, másrészt a gazdasági önállóság igényét. A mai feltételek között rendkívül veszélyes lenne, ha némely viszonylag sikeres köztársaságok és területek el akarnának szigetelödni a többiektől. Ez igen negatív következményekkel járhatna azokra nézve, akik erre az útra lépnek. A központi bizottság plenáris ülésén a Szovjetunió valamennyi nemzete előtt ismételten hangoztatnunk kell: ne engedjenek a demagógoknak, akik igyekeznek leplezni, hogy mihez vezethet a függetlenség, az elszakadás „ízletes szószával'1 körített jelszavaik valóraváltása. Ez felelőtlen játék az emberek sorsával. Egyáltalán, ki akarná feldarabolni a gazdasági, politikai, szociális, szellemi, emberi és családi kötelékekkel egybefonódó társadalmunkat! Erre kizárólag a kalandorok szólíthatnak fel. A tudományos-műszaki, a gazdasági és a szociális haladás alapja ma a racionális munkamegosztás, az,integráció, az egész társadalom által felhalmozott potenciál kihasználása. Ezt nemcsak a mi tapasztalataink bizonyítják, hanem a nemzetközi gyakorlat is. A mi feltételeink között elvi jelentőségűvé válik valamennyi köztársaság és terület hatékony fejlesztése szempontjából az, hogy szervesen bekapcsolódjanak az össz-szövetségi munkamegosztásba. Néhányan ugyan panaszkodnak, hogy nálunk rossz a helyzet magával a munka- megosztással, az árképzéssel is, s hogy a szerződéses kötelezettségek teljesítése során rossz a fegyelem. Mindez igaz. De vajon ma, amikor a gazdaság távlati fejlesztésén dolgozunk, előrejelzéseinkben támaszkodhatunk-e csupán a múltból örökölt hiányosságok megállapítására? Ezeket a hiányosságokat a gazdasági reform kibontakoztatásával lehet és kell felszámolni, s most épp ezzel foglalkozunk. Mindenekelőtt azt kell világossá tenni, hogyan valósítsuk meg ezt a reformot, hogy felszámoljuk mindazt, ami aggodalmat kelt, ami károsan hatott az egész ország és az egyes területek gazdasági fejlődésére. Jól tudjuk, hogy az adminisztratív-uta- sításos rendszer keretében a legjobb vállalatok eszközeit jogtalanul elszívták a lemaradó vállalatok, de ugyanez történt az ország gazdasági területei között is. Ha őszinte akarok lenni, akkor egyesek kárára leplezték mások gazdaságtalan munkáját, illetve tétlenségét. Ez ellentétben állt a szocializmus alapelvével és az élős- ködés tendenciáit vonta maga után. A platformban felsorolt intézkedések megvalósítása lehetővé teszi a hasonló erkölcstelen jelenségek felszámolását, azokét, amelyek elnyomják a gazdasági tevékenység eredményességében való érdekeltséget. Már rátértünk erre az útra, amikor támogattuk Belorusszia, Litvánia, Lettország és Észtország kezdeményezéseit. Hasonló javaslatok készülnek más köztársaságok és területek számára. Ez a hozzáállás lehetővé teszi, hogy mindenki érvényesítse vállalkozó szellemét, s ez ösztönözni fogja a gazdaság hatékonyságának növekedését. Megnövekednek azok az eszközök, amelyekkel a köztársasági és a helyi hatalmi szervek rendelkeznek, s ezeket a szociális problémák megoldására lehet majd kihasználni. A köztársaság és a terület gazdasági állapota a gazdasági tevékenység eredményeitől fog függni. Ha a gazdasági önállóság elvére helyezzük a hangsúlyt, a kérdést szerves összefüggésben kell vizsgálni a vállalatoknak a teljes önelszámolásra való áttérésével. Különösen fontos, hogy ezt mindnyájan megértsük, mivel e téren még sok a bizonytalanság. Egyenesen' meg kell mondanom, hogy az igazi önállóságot nem lehet biztosítani, ha nem oldjuk meg ezt a kardinális feladatot. Annál inkább nem megengedhető, hogy a központi diktátum egyszerűen áttevődjön az egyik szintről a másikra. Ebben az esetben az országos piacot, amelyet tökéletesíteni akarunk, és ahol a főszerepet az önelszámolási rendszerben működő vállalatok játszák, regionális gátakkal osztanánk fel. Vajon erre törekszünk? Hiszen akkor a problémákat nem egy, hanem tizenöt vagy néhány száz központban kell majd megoldanunk. Nemrég találkoztam a balti köztársaságok vezetőivel és az RAF gépkocsigyárról beszélgettünk. Ez jó vállalat, exportra kerülő gépkocsikat gyárt. Néhány száz szovjet vállalat szállít ide alkatrészeket. Ha a műszaki színvonal növelése érdekében úgy döntöttek, hogy valamit tökéletesíteni kívánnak, ebbe a folyamatba mindenkinek be kell kapcsolódnia. A vállalati önelszámolás ezért a gazdasági önállóság központi kérdése, amelyből haszna lesz mind a köztársaságnak, mind a helyi tanácsoknak, amelyek a normatívumoknak megfelelten részesülnek a vállalatok elvonásából. Más szóval - sürgető szükségünk van a gazdaság messzemenő decentralizálására. Ugyancsak sürgető azoknak az országos programoknak a megvalósítása, amelyek az alapvető ágazatok és a termelési infrastrukrútára fejlesztésével, a tudományos alapkutatások megszervezésével, az ország megbízható védelmi képességének megőrzésével, a komoly ökológiai problémák megoldásával, a természeti csapások következményeinek felszámolásával és országunknak a nemzetközi gazdaságban és politikában való részvételével függenek össze. A „kiegyenlítés" politikájának jelentős eredményeit figyelmen kívül hagyva e téren továbbra is súlyos problémákkal állunk szemben. Szeretném megkérdezni: vajon nem kellene-e a regionális Önelszámolásra való áttérés során kidolgozni a gazdasági eszközök és ösztönzők olyan rendszerét, amely lehetővé tenné az állami költségvetés eszközeinek hatékony kihasználását, s ezzel párhuzamosan a lemaradó területek sürgető problémáinak a céltudatos megoldását? Azt hiszem, az erre vonatkozó utasításokat már ma meg kell adni a kormánynak, mivel ez a munka szorosan összefügg a köztársaságok gazdasági önállóságának biztosításával. A nemzetiségek közötti viszony gazdasági szempontjairól szóló viták során csaknem minden alkalommal a figyelem középpontjában állnak a tulajdonkérdések. A szocialista tulajdon tökéletesítése az átalakítás kulcskérdése. Mondjuk meg nyíltan: ha e téren nem hajtjuk végre a szükséges változásokat, nem sikerül leküzdenünk a dolgozók elidegenedését a termelőeszközöktől, nem sikerül teljes mértékben helyreállítani a becsületes és a teljes értékű munkában való érdekeltséget és ugyancsak nem sikerül ösztönözni a gazdasági kezdeményezést és a vállalkozókészséget. A gyakorlat mutatja, hogy ezt a kérdést még nem oldottuk meg. ■ A regionális önelszámolásra és a gazdasági önállóságra való áttéréssel összefüggésben nagy jelentőségűvé vált az országban kialakult népgazdasági potenciál ésszerű és hatékony kihasználása. A jelenleg folyó viták során időnként olyan javaslatok is elhangzanak, amelyek megvalósítása az egyik szélsőségből a másik szélsőségbe vezetne bennünket. Meg akarunk szabadulni a túlzott centralizációtól és a központi hatóságok önkényétől, igyekszünk olyan megoldásokat találni, hogy a köztársaságok és a területek gazdasági önállósága szilárduljon, hogy megszabaduljanak azoktól a fékektől, amelyek akadályozzák a hatékony munkát. Mindez helyes, s természetes reakció a központi minisztériumok és hatóságok uralmára, amelytől ma valamennyi köztársaság és terület szenved. Épp erre az uralomra épült az adminiszt- ratív-utasításos gazdálkodási rendszer, amely - s ezt ma már mindannyian értjük - túlhaladott. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a gazdasági élet új formáira való áttéréskor teljes mértékben ki- kell használni mindazokat a pozitív eredményeket, amelyeket a szovjet föderáció mint egységes állam fejlődésének korábbi szakaszaiban értünk el. Komplex, kölcsönösen összefonódó energetikai bázis és energiaellátási rendszer jött létre. Ez gazdaságunk alapja, a termelőkollektívák folyamatos munkájának és a mindennapi élet során felmerülő kérdések megoldásának az alapja. Ennek alapján fejlődött a közlekedési és távközlési rendszer, a termelési infrastruktúra több más, nem kevésbé fontos területe. Vajon mindezt most meg kellene semmisítenünk? A „forradalmi" jelszó jut az eszembe, miszerint meg kell semmisíteni a Moszkva és Pétervár közötti vasútvonalat, mert azt a cár idején építették fel. A javasolt koncepciókat a lehető leggondosabban kell elemezni, s mindenekelőtt arra van szükség, hogy megvalósításuk valószínű következményeit előrejelezzük. Az átalakítás feladatainak és céljainak megfelelő új gazdaságpolitika kialakításakor, a föderáció fejlesztése és a föderáció új tartalommal való megtöltése során körültekintően, józanul, és nem az érzelmek, az ambíciók és absztrakt sémák szerint kell cselekednünk. Ebben a rendkívül komoly dologban semmilyen esetben sem tévedhetünk, s nem hagyhatunk jóvá elsietett döntéseket. Ez beláthatatlan következményekkel járna. És végképp nem szabad döntéseket hoznunk az ismert csoportok által kifejtett nyomás alatt. Ha a múltban csak kudarcokat és hibákat fedezünk fel és nem vesszük észre az évtizedeken keresztül kialakult realitásokat, nem beszélhetünk komoly politikáról. Nem szeretném, ha ezt a tudósokkal szembeni valamiféle bizalmatlanságként értelmeznék. Ez kizárt. A tudomány nélkül semmit sem tehetünk, semmiben sem ismerhetjük ki magunkat. Nem szeretném azonban, hogy műveletlen emberek kényszerítsék ránk politikai koncepcióikat. Más szóval, hangsúlyozni kívánom, hogy minden egyes megoldás, minden döntés Során maximális felelősséget kell tanúsítanunk. És természetesen figyelembe kell vennünk a helyzetet, amely a gazdasági viszonyok átalakításával összefüggésben gyökeresen változik. Most a Legfelsőbb Tanács soron kívül vitatja meg a tulajdonról, a földről, a bérleti rendszerről és a bérleti viszonyokról, a köztársaságok gazdasági önállóságáról, a helyi gazdálkodásról és önigazgatásról, az egységes adórendszerről szóló törvényeket. Mindezek együttesen a termelési viszonyok gyökeres megváltoztatását jelentik. Úgy fogalmaznék, hogy forradalmunk új szakaszáról van szó. Ebben a helyzetben a nemzetiségi kérdést nem lehet elválasztani a mélyreható szociális és gazdasági folyamatoktól. Helyes úton járunk és nem hátrálhatunk meg az átalakítás politikájának vé- delmezése során. Azt akarják elhitetni velünk, hogy az országban keletkezett problémákat nem oldhatjuk meg a gazdaság kapitalizálása nélkül. A másik oldalon - úgy fogalmaznék, hogy jobbról - az egész átalakítás politikáját olyan akcióként tüntetik fel, amelyet a Nyugatnak sikerült ránk kényszerítenie. Ez képtelenség. Nem lehetünk idegesek, tovább kellene fejlesztenünk az átalakítás fő irányát, fel kell tárnunk a szocializmus és a demokrácia, a föderáció potenciálját, társadalmunk szellemi, intellektuális potenciálját, s új iendületet kell adnunk a szocializmusnak. A gazdasági, s éppen úgy a politikai tényezők is tehát meggyőzően szólnak a szovjet föderáció továbbfejlesztése mellett - a köztársaságok és a területek gazdasági önállóságának a lehető legnagyobb megszilárdítása alapján, s ezzel párhuzamosan az egész népgazdasági komplexum erősítésével. Amikor a szovjet föderáció potenciáljának további feltárásával összefüggő kérdések körét elemezzük, rendkívül figyelmesen és érzékenyen kell kezelnünk mindazt, ami a szellemi szférát érinti. A tudományról, a kultúráról, a hagyományokról van szó. Most azonban a nyelvi kérdésről szeretnék beszélni, amely különösen égetővé vált. Milyen legyen itt a mi politikánk? Mindenekelőtt, abból indulunk ki, hogy valamennyi köztársaság eredeti lakosságának teljes joga, hogy nyelvét hivatalos nyelvként ismerjék el, más szóval, hogy létre jöjjenek a nyelvük megőrzéséhez és fejlesztéséhez szükséges jogi feltételek. Ez azonban nem csupán jogi kérdés. Politikai kérdésről van szó, mivel ezen múlik, hogyan érzik magukat nemzeteink, amelyek természetesen saját nemzeti identitásuk megőrzésére törekszenek. Országunk valamennyi nemzetének egyben létérdéke, hogy rendelkezzenek a nemzetiségek közötti kommunikáció eszközével, amely a mi feltételeink között objektív okokból az orosz nyelv. Az igazság az, hogy a szovjet emberek ennek a nyelvnek köszönhetően jóval nagyobb mértékben fejleszthetik képességeiket, s ismerkedhetnek meg a szovjet és az egyetemes tudomány és kultúra értékeivel. Az önök előtt levő anyagok alapján elmondható, hogy a platform vitájában részt vevő, különböző nemzetiségekhez tartozó elvtársak célszerűnek tartják, hogy az orosz nyelv országos méretekben kapja meg a hivatalos nyelv státuszát. Ezt a javaslatot figyelemre és a legfelsőbb hatalmi szervek támogatására méltónak tartjuk. Megvalósítása a legkisebb mértékben sem korlátozná valamely nemzetiség jogait, ugyanakkor jogi alapot teremtene a nemzeteink közötti gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok fejlesztéséhez, közös alkotó tevékenységükhöz éppúgy, mint a nemzetközi életben való aktív részvételükhöz. Néhány helyen most túlkapások tanúi lehettünk, s nézzék csak meg, hová vezetett mindez. Hiszen léteznek a realitások, és a néppel szembeni felelőtlenség lenne ezeket megerőszakolni. Miért van Svájcban három hivatalos nyelv? Vajon Finnországban, ahol csak a lakosság néhány százalékát teszik ki a svédek, miért hivatalos nyelv a svéd? Miért hivatalos nyelv Indiában az angol? Azért, mert léteznek a minden nemzet számára közös szükségletek. Történelmi tény, hogy országunkban ezt a szerepet az orosz nyelv játssza. Csak attól kell megszabadulnunk, ami a múltban a nemzeti nyelvek és kultúrák fejlődését akadályozta. A jövőben is folytatjuk a nyelvi problémák megvitatását, s el kell ismernünk minden nemzetiségi kisebbség jogát ahhoz, hogy használja anyanyelvét. Ez vos natkozik a különböző köztársaságokban élő nemzetiségek tucatjaira. Az utóbbi időben szomorúan figyelhettük meg, hogy a nyelvi problémák egyes területeken elválasztották egymástól az embereket, vég nélküli gyűlések, tüntetések és sztrájkok ürügyéül szolgáltak. A párt- és társadalmi szervezetek, az állami szervek, az alkotó szövetségek kötelessége mindent megtenni azért, hogy véget vessünk ezeknek a veszélyes, másokat sértő és ultimatív követeléseknek. A napirenden szereplő problémához tartozik az is, milyen szerepet játszik a nemzetiségi kapcsolatokban az egyház. Ismeretes, hogy a múltban a különböző nemzetekhez tartozó emberek közötti nagy konfliktusok a vallási intolerancia következményei voltak. Ez a tényező gyakran ma is megnyilvánul. Nagyra becsüljük, hogy a pravoszláv egyház, az iszlám és más egyházak a béke mellett foglalnak állást, s reméljük, hogy befolyásukat kihasználva, erejükkel és lehetőségeikkel élve elősegítik a nemzetiségi konfliktusok megoldását. Az egyházak számára lehetővé vált, hogy az alkotmányos elvekkel összhangban normális társadalmi feltételek között működjenek. Ennek meggyőző bizonyítéka, hogy kiemelkedő egyházi vezetőket választottak a Szovjetunió népi képviselőjévé. A lelkiismereti szabadságról szóló, előkészületben levő törvény minden bizonnyal megoldja az egyházi szervezetek helyzetével és tevékenységével összefüggő problémák egész komplexumát. Remélem, hogy mindaz, amit itt elmondtunk, lehetővé teszi az SZKP előterjesztett platformjának a jobb megértését. Pártunk a nagy és erős föderatív állam mellett száll síkra, mert meggyőződése, hogy ez megfelel a Szovjetunióban tömörülő valamennyi nemzet érdekeinek. Ez volt Lenin álláspontja, s ez a mi álláspontunk is. Pontosan fel kell mérni a Szovjetunió megszilárdításának és fejlesztésének gazdasági, politikai, szellemi, ha úgy tetszik, erkölcsi okait. így is feltehető a kérdés: mit ad a köztársaságoknak? Mindenekelőtt azt, hogy korunk egyik legerősebb államához tartozhatnak, amely hatalmas természeti forrásokkal, fejlett népgazdasági komplexummal, a tudományos ismeretek arzenáljával, műszaki lehetőségekkel, gazdag kultúrával rendelkezik, s képes megbízhatóan garantálni saját biztonságát. A Szovjetunió keretén belül minden nemzet számára lehetővé válik, hogy részt vegyen a közös szellemi értékek létrehozásában és fejlesztésében, ezekhez az értékekhez hozzájuthat és ezek segítségével össz-szö- vetségi és világméretekben is érvényesülhet. A Szovjetunióhoz való tartozásnak köszönhetően minden nemzet részt vehet a nemzetközi életben, aktívan hathat a világban végbemenő események kialakulására. A szövetségi köztársaságok jogai érvényesítésének mechanizmusát - ami a nemzetközi életben való részvételüket illeti - a mai feltételeknek megfelelően kell kidolgozni. Ezek áz állandó tényezők. De van egy tényező, amely a mostani történelmi pillanattal függ össze. A szovjet szocialista társadalom forradalmi megújulása a fő érv a Szovjetunió megszilárdítása mellett. Épp az átalakítás vezetett el bennünket a szovjet föderáció átalakításához, amiben az ország demokratizálásának és megújulásának fontos részét látjuk. És csakis az átalakítás útján sikerül megoldani a nemzetek fejlődésével és a nemzetiségi viszonyokkal összefüggő sürgető és bonyolult problémákat. Végezetül arról szeretnék szólni, milyen szerepe van az SZKP-nak föderációnk átalakítása feltételei között. Soknemzetiségű államunk sorsa döntő mértékben attól függ, hogyan jár el a párt az új helyzetben. Pártunk kezdettől fogva azonos világnézetű emberek szervezeteként épült, s magáévá tette a proletár internacionalizmus eszméit. A párt megalakulásának folyamata távolról sem volt egyszerű. Lenin vezetésével olyan egységes szervezet jött létre, amelynek minden tag számára kötelező közös programja és szervezeti szabályzata volt, s amelyet a demokratikus centralizmus alapján építettek. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a párton belüli internacionalizmus elve nem jelentette a nemzeti és nemzetiségi . érdekek, sajátosságok elhanyagolását. Ezt a demokratikus centralizmus elvének helyes értelmezésével sikerült elérni. Később azonban ezt az elvet elferdítve magyarázták, ami a demokrácia rovására a centralizmus túlsúlyához vezetett. Ez szükségszerűen negatívan mutatkozott meg a köztársaságokban és más nemzeti alakulatokban működő pártszervezetek helyzetében és gyakorlati tevékenységében. Ma teljes mértékben helyre kell állítanunk a demokratikus centralizmus elvének lenini értelmezését, amely minden pártszervezetben aktív tevékenységet feltételez, s önállóságot biztosít például a káderpolitika és más tevékenységi szférák terén. Tehát nem kaszárnyafegyelmet, nem feltétlen engedelmességet, hanem akcióegységet, amely a közös politikai és eszmei állásfoglalások kidolgozásán alapul. A platform részletezi a köztársasági pártszervezetek önállóságának bővítésére vonatkozó gyakorlati lépéseket, beleértve azt a jogukat, hogy önállóan döntsenek saját szervezetük problémáiról, meghatározzák a pártszervek felépítését és politikai döntéseket hozzanak. A föderatív elrendezés új tartalommal történő gazdagítása szükségszerűen megnyilvánul a köztársasági pártszervezetek szerepében is. Lehetővé kell tenni számukra, hogy az SZKP programja keretében saját akcióprogramot hagyjanak jóvá., Közösen döntöttünk a XXVIII. párt- kongresszus összehívásáról. Ez a tanácskozás egyebek között jóváhagyja az SZKP új szervezeti szabályzatát. A köz- társasági kommunista pártok tevékenységével összefüggő kérdések - figyelembe véve a föderációban bekövetkező változásokat - ebben a dokumentumban bizonyára megfelelően tükröződni fognak. Miközben ezekről az időszerű intézkedésekről döntünk, következetesen síkra kell szállnunk az SZKP föderalizálása ellen. Megmondom egyenesen, ez pártunk végét jelentené abban a formában, ahogyan azt Lenin hozta létre, s mindez jóvátehetetlen károkat okozna az átalakításnak, a szocializmus ügyének. A figyelemre érdemes javaslatok közül szeretném megemlíteni az SZKP KB nemzetiségi politikával és a nemzetiségi viszonyokkal foglalkozó bizottságának létrehozására vonatkozó indítványt, illetve azt a kezdeményezést, hogy hasonló bizottságokat alakítsanak ki a köztársasági pártszervezetek központi bizottságai, a kerületi és városi pártbizottságok mellett - természetesen ott, ahol ezt megköveteli a lakosság összetétele és a nemzetiségi problémák szüntelen figyelemmel követése. Nyilván azoknak az elvtársaknak van igazuk, akik úgy vélik, hogy az SZKP KB egyik titkárát speciálisan ezekkel a kérdésekkel kellene megbízni. A párt átalakítása -se téren jelentős határkő lesz az SZKP XXVIII. kongresz- szusa - lehetővé teszi mindazoknak a rendkívül felelősségteljes feladatoknak a teljesítését, amelyek társadalmunk fejlődésének jelenlegi szakaszában merültek fel. Természetesen ma nagy jelentőségű a párttagok hozzáállása. A különböző területeken lezajlott események megmutatták, hogy egy részük enged a felfokozott nemzetiségi érzelmeknek, nem lép fel a nacionalizmus ellen, vagy-ami még rosszabb - hagyja magát elragadtatni. Ezzel a párt nem békélhet meg. Az internacionalizmus világnézetünk jelentős része, a kommunisták eszmei krédója volt és az is marad. Végezetül szeretném még elmondani, mindnyájan tudatosítjuk, milyen bonyolult a nemzetiségi kérdés, milyen égető problémákat vet fel. Ez kényes ügy, amely türelmet és szívósságot igényel. Azért jöttünk össze, hogy ebben a szellemben vitassuk meg a felhalmozódott problémákat, hogy nemzeteink és az egész társadalom hangulatának, nézetének figyelembe vételével keressük a súlyos nemzetiségi problémák optimális megoldását. Mindent meg kell tenni azért, hogy ez a plenáris ülés határkő legyen, hogy létrehozza az országban kialakult helyzet javításához szükséges feltételeket, s tovább fejlessze föderációnkat valamennyi szovjet nemzet érdekében.
