Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-21 / 223. szám, csütörtök
Ólomból szedett emberöltő Folytatja a családi hagyományt Munkahelyi feladatomból adódóan Komáromban (Komárno) gyakran megfordulok a nyomdában. Az első látogatások alkalmából órákig elbámészkodtam valamelyik gépnél, elnéztem egy-egy nyomdász munkáját, amint keze nyomán az üres papír megtelik a betűk rendezett soraival, s iskolások vagy irodalom- kedvelők veszik majd kézbe mint könyvet, hírekre, információkra kíváncsi emberek nyitják szét mint friss újságlapot, vagy épp egy statisztikus ceruzája hagy nyomot rajta, rögzítve a fontos adatokat. Érdeklődéssel figyeltem a tördelőket, a kézi- szedőket, amint végtelen türelemmel állítják össze az oldalakat. Szabó Géza köztük a rangidős, idén töltötte be a 66. életévét.-1940 óta dolgozom a szakmában, amint négy év tanulás után Budapesten megkaptam a szak- munkás-bizonyítványl - emlékezik. - Kezdettől fogva szerettem ezt a szakmát, jól is tanultam, így a szakérettségi után sikerült mindjárt elhelyezkednem az Athenaeum nyomdában. Akkor a szabályok, előírások, a velünk szembeni elvárások sokkal szigorúbbak voltak, mint ma. Abban az időben a munkanélküliség nem volt ismeretlen fogalom. Amikor felvettek nyomdászinasnak, a főnököm azt mondta, édes fiam, ha ezt a szakmát becsülettel kitanulod, sosem leszel munka nélkül. Igaza volt. Ma háromévi tanulás után a szaktanintézetekből csak „félkész" szakemberek jönnek ki. Hol vannak azok az igazi vérbeli mesterek, akik egy pillantással felmérték, kiben rejlik tehetség, kivel érdemes foglalkozni. Tulajdonképpen véletlenül került a komáromi nyomdához. Gútán (Kolárovo) lakott, s egy falubeli barátja, aki szintén nyomdász volt, megkérte, menjen el pár napra segíteni Komáromba, mert nincs elég mettő- rük. Mivel már öt óv gyakorlat állt mögötte, nagy tisztelettel és szeretettel fogadták. Aztán itt ragadt, 1950-ben családot alapított, s letelepedett a városban. Itt az igényesebb munkákat mindig őrá bízták, a szerkesztők általában ragaszkodtak hozzá, hogy Géza bácsi készítse újságjuk kézi szedését. Ó állította ősze például az Új Szó negyedéves - Tavasz, Nyár, Ősz, Tél című - képes mellékleteit, a Madách naptár elődjét, a Népnaptárt, vagy tíz éven keresztül a Tudomány és Technika folyóiratot. Aki pedig ma kezébe veszi a Népművelés, a Népegészség, a Tűzoltó, a Szakszervezeti Közlöny, vagy az Irodalmi Szemle legújabb számát, bizonyára nem tudja, hogy szintén a Szabó Géza által rendezett sorokon fut végig a szeme. Állítólag a jövő évtől ismét a komáromi nyomdában fogják nyomni a magyar nyelvű tankönyveket is, akár az 50-es években, melyeknek anyagát annak idején ugyancsak ő tördelte bé.- Sokat hallani, hogy a nyomdász-szakma egészségtelen, de itt Szabó Géza egy ritka jubileumra készül: fél év múlva lesz 50 esztendeje annak, hogy a tördelöpult elé állt. Nemcsak azért boldog, mert megérte, hogy az új nyomdában dolgozhat jobb körülmények között, hanem azért is, mert érzi, ma is is a higiénia betartása a fontos - vallja. - Véleményem szerint az utcán és a forgalmasabb utakon manapság sokkal nagyobb az ólommérgezés veszélye. Különben már egyre kevesebb ólmot használunk munkánknál, amit részben az 1985- ben átadott új üzemnek köszönhetünk. Ha pedig megkapjuk az ígért új fényszedógépet, csak minimális mennyiségben lesz szükségünk ólomra. igénylik a munkáját, tisztelik, becsülik. Elhatározása, hogy még öt évig fogja végezni ezt a munkát, amely egész életében annyi örömet, meg- ’ becsülést szerzett neki, utána pedig hobbijának, a fényképezésnek és a fafaragásnak szenteli idejét. A felvételen Szabó Géza az Irodalmi Szemle legújabb számát állítja össze. Kép és szöveg: Sztrecskó Rudolf Vajon mit szól az olvasó? Ma is ugyanolyan töprengve, kétkedve veszem kezembe a tollat, mint sok évvel ezelőtt. Az motoszkál bennem, vajon mit szól az olvasó mindahhoz, amit leírok. Csupán legyint egyet? Vagy a fejét csóválja? Netán felháborodik? Esetleg - s ez mindennél szörnyűbb az újságíró számára - el sem olvassa cikkemet? Ezért is örvendeztet meg minden visszajelzés, írásbeli vagy szóbeli észrevétel, természetesen még az ellenvélemény is. Hiszen akkor már nem dolgoztam teljesen hiába. Nem ismerek újságírót, akinek ne dobbanna meg a szíve, ha megszólítják, s írásáról beszélnek neki. Én ilyen esetben félig komolyan, félig tréfásan azt szoktam mondani az illetőnek, hogy legalább egy olvasóm már biztosan van. Persze, ha egy írást, oldalt, lapszámot vagy akár egy egész újságot, folyóiratot nem sokan találnak érdekesnek, az sohasem az olvasó A Éilhan házaspár kertjének hangulata Japánt idézi. A Prága melletti Klecánkyban már 25 éve foglalkozik törpefák termesztésével. Az aránylag kis területen 2500 növény nő, ebből 150 bonszaj. (Petr Merta felvétele - ÖTK) hibája, hanem a cikkek szerzőié, s mindazoké, akiknek a lap megjelenéséhez közük van. Ezért az újságíróknak, a szerkesztőknek, a nyomdászoknak, a kiadóknak szüntelenül keresniük kell az egyre jobb stilisztikai, műfaji, grafikai, nyomdatechnikai és egyéb megoldásokat. Állandóan szemük előtt tartva a társadalomra és egyben a sajtóra háruló feladatokat, a közvélemény az olvasók elvárásait. Ám az nagy rejtély, hogy kinek mi tetszik a lapban és miről szeretne olvasni. Ami az egyiknek érdekes, az a másiknak talán egyáltalán nem az. Az országot járva, különböző emberekkel beszélve a legkülönfélébb érdeklődést tapasztaljuk. Olykor nem kis meglepetésben részesülve. Egy idős, páti (Patince) olvasónk például a leginkább azért várja lapunkat, hogy megtudja, milyen a Duna vízállása. Ugyanis ettől függ, lesz-e kapás, ha horgászni megy. Rengetegen szóvá teszik, miért közlünk oly sok hirdetést, kivált az elhalálozási évfordulók alkalmából. Ugyanakkor a hirdetők számának növekedése azt bizonyítja; ezt is szép számban igénylik. Vannak, akik szívesen olvasnak terjedelmes, alapos elemzéseket, színes riportokat, mások viszont a rövid műfajokat kedvelik. ' Földrajzi megoszlás szempontjából is mérlegelnünk kell írásainkat, hogy ne foglalkozzunk aránytalanul sokat egyes járásokkal, kerületekkel más országrészek kárára. Tudunk olyan igényekről, hogy Dél-Szlová- kia magyarlakta vidékeiről többet kellene írnunk. Ugyanez az elvárás mások szerint a provincionalizmus veszélyével fenyeget. Van, aki a gazdasági kérdésekről szeretne többet olvasni, s akad, aki inkább a kulturális témákat részesítené előnyben. Ismét mások a sportrovat anyagait kevesellik. Az olvasók egy része a belpolitikai kérdésekben vár több tájékoztatást, hírmagyarázatot, mások szerint nem minden külpolitikai eseménnyel foglalkozunk eleget. örvendetesen nagy számú olvasótáborunk összetételéről, az elvárásokról és lapunk hatékonyságáról még sohasem készült pontos szoci- .ológiai felmérés, amelynek eredményei támpontul szolgálhatnának tevékenységünkben. így hát az olvasótalálkozókon hallottakból, az emberekkel való érintkezés során tapasztaltakból és a szerkesztőségünkbe érkező levelekből indulunk ki munkánkban. Bízom benne, hogy fáradozásunk nem éppen hiábavaló. Az a bizonyos kételkedés azonban most is elfog, mint mindig, ha tollat veszek a kezembe. Vajha tudnám, mit szól mindehhez az olvasó! FÜLÖP IMRE- Annak ellenére, hogy nyomdászcsaládból származom, a szakma nem vonzott különösképpen. Igaz, tizenöt évesen, amikor pályát kellett választanom, képtelen voltam dönteni. Ezért édesapám határozta el, legyen érettségim, de kenyér is a kezemben, folytassam a családi hagyományokat. A nyomdaipari szakközépiskolában előbb kézi szedést tanultam, a második évfolyamban már oktatták a gépi szedést is. Negyedikesként levizsgáztam kézi szedésből, majd az ötödik évfolyamban gépi szedésből. Az iskolában különösebb gondjaim nem voltak, sőt kezdtem érdeklődni a szakma iránt. Tanulmányaim befejezése után felváltva hetenként hol az Új Szót, hol a Vecerníket szedtem. Csak amikor átjöttünk ebbe a korszerű nyomdába, kezdtem haragudni szüleimre, de elsősorban magamra, hogy ezt választottam. Ugyanis az átmenet a gépszedésről a fényszedésre kimondottan nehéz volt- vallott pályájáról Csicsay László, lapunk egyik szedője. - És itt nem napok, hetek küzdelmére gondolok, az átállás jó két évig tartott. Amíg megszoktam a betűk új elrendezését a klaviatúrán, hogy kisujj helyett a hüvelykujjal kell leütni a szóközöket... Rossz rágondolni is. Vallom, az emberből talán ha ötévnyi gyakorlat után válhat jó szedő... Persze a jó szedőnek is lehetnek rossz napjai. Arra viszont gyorsan rá kellett jönnöm, jól szedni, összpontosítani a szövegre csak pihenten lehet. Tehát a munkának rendeltem alá kedvteléseimet, magánéletemet is. Az, hogy a magyar szöveget szedők feladata nehezebb, mint a szlovák lapokat szedő kollégáké, közismert „kulisszatitok". A szedőgépeken nem a magyarhoz igazították a szóelválasztási programot, ezért annak érdekében, hogy a szedés ne legyen hibás, az elválasztásokat minden esetben ellenőriznie kell. Elmondotta, tulajdonképpen a saját érdekében teszi, hiszen ha egy flekken egy hiba marad, munkájáért már nem kaphatja meg a minőségi pótlékot. A szedők normája egy műszak alatt 32 oldal, amit - mert Csicsay László a legjobbak közé tartozik- teljesít. Sőt, ha épp nem készítik az Új Szót, elvállal más megbízatást is.- A szedők általában nem szeretik az üresjáratokat - magyarázta beszélgetőtársam. - Mivel betű szerint fizetnek bennünket, fontos, hogy mennyiségileg, de minőségileg is teljesítsünk. Ha az egyiket, vagy a másikat nem hozzuk, zsebünk bánja - vallotta őszintén. - Van olyan szöveg, amit nem nehéz kiszedni, de az apróhirdetéstől, a sporttól valamennyien tartunk. Nekem talán az a szerencsém, vagy átkom (?), hogy az agyam szinte lefényképezi a kéziratot, s ha újból kell szednem a szöveget, az emlékezetemre támaszkodhatom. Hogy mi ebben az átok? Előfordul, hogy kihagyok egy-egy szót, de gyakran „költők is“, megváltoztatom a végződéseket, a ragokat. Még az a szerencse, hogy magam végzem az oldal revízióját, s így a hibát észre- veszem, s kijavítom az eredeti kézirat szerint. Előfordul az is, hogy a szedőgép hirtelen felmondja a szolgálatot, leáll. S ha ez a nem kedvező fordulat sokáig elhúzódik, szakmaszeretet ide, új technika csodája oda, bizony ó is visszagondol a régi megbízható gépekre, melyek mellett az ember- annak ellenére, hogy az ólommal piszkosabb, nehezebb volt a munka- idegileg nem fáradt el. Sőt, még egyhangú sem volt, a betűk hangja jelezte a melléütéseket is. Igaz, csak annak, aki jól ismerte gépét. Tény, a kiszedett szöveg minősége, tisztasága nem hasonlítható össze a jelenlegi gépek által kibocsátott betűk tisztaságával. És az újabb szedőgépek, amelyekből már van néhány, még jobbak elődjeiknél. Amikor újból beindulnak a szedőgépek, teljes erőbedobással látnak neki a munkának, hiszen ahhoz, hogy a többiek dolgozni tudjanak, nekik kell behozniuk a lemaradást. Hogy a sok üléstől (s a rossz székektől) gyakran fáj a hátgerincük? Hogy a képernyő nézésétől, villogásától gyakran könnyezik a szemük? Ez igaz. De a feladat szépsége, a jól elvégzett munka feletti öröm egyelőre feledteti mindezt. És amikor reggelenként kézbe veszik a kinyomott újságot, némi büszkeséggel tudatosítják, ők is részesei voltak a lap készítésének. PÉTERFISZONYA Pályaválasztási tanácstalanság A szülők mindig elérzékenyülve mosolyogtak, amikor egyszem fiuk alig beszélő korában mozdonyvezető, pilóta, később pedig, amikor már meg tudta különböztetni a hintát a labdától - futballista akart lenni. Aztán óvodásként majdani hivatásaként felvetődött a tanító, az orvos, a traktoros, s - mire Jancsika Jancsivá serdült - rövid időre, de olyan pénzes szakmák között válogatott, mint amilyen az autószerelő, a fizetőpincér... A szülők egyre mosolyogtak - az évek múlásával elnézően. Csak akkor ijedtek meg, amikor egyetlen fiacskájuk kijelentette: újságíró lesz. Ki megy manapság újságírónak?- sopánkodtak, s próbálták Jancsi- kájukat jövedelmezőbb pályára irányítani. De hasztalan, a gyerek kitartott - anyai-apai ágon jócskán örökölt makacsságot. Meg aztán a szűr lök hiába is ecsetelgették az időközben Jánossá komolyult ifjú előtt, hogy az újságírás nehéz pálya, a kötetlen munkaidő azt jelenti, hogy a nap huszonnégy órájában ugrásra készen áll, sorsok, események felett töpreng, ideget-egészséget felörló hivatás. De hiába beszéltek a szülök, lévén mindketten a mindenható sajtó elszánt harcosai. Nem segített a fenyegetés sem- hogy veszélyeztetett munkahely az újság, mert az újságírók átlag- életkora a legrövidebb - mindössze 45 év. János elérte, amit akart. - Gyakornokként - nagy lelkesedéssel, kis fizetéssel - laphoz került. Boldog volt, világmegváltó terveket szövögetett... Boldogsága évről évre- látva, hogy egyéb pályákon mozgó társai számára az autó, videó, külföldi nyaralás természetes - fakóbb lett... Mennyit érek? - kérdezgette magától. Fizetés rfapokon pedig a pénzt számolgatva ezt a kérdést ismételgette: Hát csak ennyit érek? De járta továbbra is az országot, így találkozott a vándorköszörűssel. Épp annyi idős volt, mint az apja: ötven. Jókedvűen, gondtalanul tologatta a gyerekkocsiból átalakított köszörűgépet - és megélesített kést, ollót, ásót és kapát - szép summáért, a megrendelő áramával. János kérdezett, de kérdezett a köszörűs is. Hát maga, hol dolgozik, fiatalember? Újságíró, szép pálya... aztán mennyit keres? - Biztosan kevesebbet, mint maga - felelte János. S ezért állította ezt olyan biztosan, mert már ismerte a köszörűs árait. - Mégis mennyit? - erösködött a köszörűs. János pironkodva árulta el. - No, ezért az nem olyan rossz - vigasztalta a köszörűs, majd így folytatta: - Én havi tízet. De még mielőtt János felhördülhetett volna, részletesen elmagyarázta, milyen bonyolult szakma az övé, sokat kellett tanulnia (letekerni a villanyzsinórt a babakocsi fogantyújáról, bedugni a végét a konnektorba, kirakni az asztalra az élesítendő szerszámokat, méregetni, kézbe venni, a fejet ütemesen jobbra-balra ingatni, jelezve: ezzel sok-sok munka lesz, hümmögní, majd kivágni a végösz- szeget); komoly tudomány, ő is az apjától leste el, már tizenkét éves korában mesterien forgatta a köszörű követ... János gyors fejszámolást végzett. Hány hónap alatt keres meg ennyit? Minimum hét hónap alatt. Végtére is ő még csak kezdő, de a főszerkesztője sok-sok éve forgatja a - tollat. A felét sem keresi meg... Hogy van ez? Egy köszörűs annyi, mint két fő- szerkesztő? Két főszerkesztő ér annyit, mint egy köszörűs? Anyám! Amikor pályát választottam, miért nem mondtad, hogy vándorköszörűsök is vannak? KOPACS CSILLA újs: 6 1989. I>
