Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-21 / 223. szám, csütörtök

A nemzetiségi kapcsolatokban mély változásokra van szükség (Folytatás a 3. oldalról) jen és írjon, megismerje népe történelmét és eposzait, legyen bármilyen jó anyagi helyzetben, elszakad népétől, s ez azt jelenti, hogy elveszti saját szellemét. Tekintet nélkül minden korábbi defor­mációra, a kulturális forradalom lenini po­litikája óriási eredményeket szült orszá­gunkban. Ma minden nemzetünknek saját tudo­mányos és művészeti értelmisége van, ők annak a nemzeti kultúrának a hordozói, amelytől a többi szovjet nemzet értékei­hez, a tudás világkincstárához és a klasz- szikusokhoz való viszony is függ. Minden köztársaságban vannak tudományos köz­pontok, egyetemek és intézetek, kiépült az iskolák széles hálózata, vannak szín­házak és fejlődik a nemzeti filmművészet, festészet és építészet. Ugyanakkor tud­juk, hogy a tudományos és művészeti alkotómunka egyes irányzatai nem fejlőd­hetnek az állam sokoldalú támogatása, a társadalom gondoskodása és figyel­messége nélkül. Mindezt a szovjethata­lom vállalta magára és ebben rejlik legne­mesebb humánus küldetése. Amikor szellemi fejlődésünk eredmé­nyeiről beszélünk, nem hagyhatjuk figyel­men kívül a nemzeti kultúrák fokozódó kölcsönös összefonódását sem. Annak köszönhetően, hogy nemzeteink együtt élnek és közösen haladnak a szocialista úton, kezdett kialakulni a szovjet kultúra, melynek gazdagságát sokfélesége, nem­zeti sajátosságainak és hagyományainak sokszínűsége adja. Ezek is a testvéri nemzetek együttmű­ködésének méltó gyümölcsei, melyekre büszkék vagyunk. Már csak ezért sem lehet tűrni, hogy a szocialista életmód szembetűnő meg­nyilvánulásaival egyidóben ezen a téren nagyon égető problémák is felgyülemlet­tek. Indokolatlanul számolták fel a nem­zetiségi járások és falusi tanácsok ezreit, melyek a húszas években jöttek létre és eredményesen teljesítették küldetésüket. Problémák keletkeztek azoknak a külön­böző nemzetiségű embereknek a nemze­tiségi szükségletei kielégítése terén, akik a természetes folyamatok következtében szétszóródtak az ország minden sarkába. Különösen égetővé váltak a nyelv fej­lődésének problémái és mindazok a prob­lémák, amelyek ezzel összefüggésben vannak - úgy mint oktatás, kiadói tevé­kenység, a nyelvhasználat lehetősége az állami és társadalmi élet különböző terü­letein. A gazdasági szociális és demográ­fiai tényezők hatására bizonyos mértékig korlátozódott a nemzeti nyelv használatá­nak területe, amit a múltban olyan elméle­ti tézisek terjesztésével indokoltak, hogy gyorsul a nemzetiségek összeolvadása, s ezeket a téziseket a programelvek szint­jére emelték. Bár ezek a folyamatok jogosan keltet­tek kétségeket és nyugtalanságot a társa­dalomban, az egészséges próbálkozáso­kat, hogy alaposabban kiismerjék magu­kat bennük és megtalálják az ésszerű megoldásokat, gyakorta bélyegezték meg nacionalizmusként, annak minden követ­kezményével együtt. Ennek következté­ben a gyakorlatban csökkent egyes nem­zetek nyelvének szerepe, s érthető az a törekvésük, hogy megőrizzék és fejlesz- szék anyanyelvűket, gyarapítsák saját kultúrájuk értékeit. Rendkívül fontos számunkra, hogy ez­zel a létfontosságú problémával össze­függésben világos álláspontot dolgozzunk ki, mivel ez a probléma politikai jelleget öltött és országunk valamennyi lakosának érdekeit érinti. Ennek olyan álláspontnak kell lennie, amely minden igazságos elvá­rás tiszteletbentartásán, közmegegyezé­sen alapul. Ezek soknemzetiségű országunk fejlő­désének alapvető eredményei, ilyenek természetesen általános vonásokban - a szovjet társadalom realitásai, ame­lyekből ki keli indulnunk a mai feltételek közötti nemzetiségi politika kialakítása során. II. Az SZKP-nak a plenáris ülés elé meg­vitatásra előterjesztett platformtervezeté­ben természetesen az időszerű problé­mákhoz való általános hozzáállásról van szó, mivel a konkrét döntések jóváhagyá­sa a Szovjetunió legfelsőbb államhatalmi szerveinek és a szövetségi köztársasá­goknak a hatáskörébe tartozik. A pártban, a társadalom minden réte­gében, az országunkban élő valamennyi nemzetiség képviselői körében nagy ér­deklődést keltett ez a platform, elvi meg­állapításai nagy támogatásra leltek. Szá­mos vélemény és érdekes javaslat hang­zott el. Egyes téziseit bírálták, ilyen is előfordult. Az SZKP platformja nagy érdeklődést keltett külföldön is. Ez egyrészt azzal függ össze, hogy jelentős érdeklődés figyelhe­tő meg az országunkban zajló átalakítás iránt, másrészt azzal, hogy ma számos országban időszerűek a nemzetiségi problémák. Mondhatnám, ezek globális jellegűek. Amikor önök értékelték és mérlegelték a platformtervezetet, bizonyára észrevet­ték, hogy egész tartalma nagyon szoro­san összefügg azoknak a feladatoknak a komplexumával, amelyeket az átalakí­tás, a politikai és a gazdasági reform keretében oldunk meg. Ez természetes. Itt, ahogy mondani szokás, megnyilvánul a legélőbb dialektikus kapcsolat, amelyet tiszteletben kell tartanunk mind a politiká­ban, mind a gyakorlati tevékenységben. Lényegében azt a feladatot tűztük ma­gunk elé, hogy a lenini eszmék és elvek alapján újítsuk meg a társadalmat. Csak­hogy minden múlt és jelen tapasztalatunk azt bizonyítja, nem számíthatunk az áta­lakítás sikerére a nemzetiségi viszonyok problémáinak megoldása nélkül. Ugyanakkor nem lehet ezeket a prob­lémákat megoldani, nem lehet a szovjet föderáció fejlődésének új ösztönzést adni az átalakítás, a demokratizálás és a szo­cialista társadalom humanizálásának ki­bontakoztatása nélkül. Szeretném még önöket figyelmeztetni arra, hogy nem véletlenül hangsúlyozzuk a nemzetiségi politika megújításának szükségességét. Nem arról van szó, hogy elvessük azt, amit eddig sikerült megten­ni. Csakhogy a jelenlegi szakaszban, amikor társadalmunk alapvetően megvál­tozott, sürgetően szükségessé vált egy olyan nemzetiségi politika kidolgozása, amely biztosítaná az ország fejlesztése időszerű problémáinak megoldását és megfelelne korunk realitásainak. Éppen ebből indul ki a platform. Mély filozófiai értelme abban rejlik, hogy meghatározzuk az internacionális és a nemzetek közti viszony optimális formáit, hogy ezt a mar- xista-leninista gondolatot a jelenlegi hely­zetben érvényesítsük. Gyakorlati és politi­kai szempontból biztosítani kell a feltéte­leket minden nemzet szabad és sokoldalú fejlődéséhez, és a Szovjetunió megszilár­dításához, mivel a szövetség valamennyi népünk jólétének forrása. Külön kell foglalkozni a kulcsfontossá­gú kérdéssel: a nemzetek önrendelkezé­se lenini elve megvalósításának módjával a mai feltételek között. Az elmúlt évtizedekben több torzulás következett be. Sajnos, ezek bizonyos mértékig gyökeret eresztettek a társadal­mi tudatban is, ezért pontosan kell eliga­zodnunk ebben a kérdésben, amely elvi jelentőségű elméletünk és politikánk szempontjából. Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a párt következetesen érvényesíteni fogja a lenini nemzetiségi politikát, beleértve olyan alapvető elvét is, mint a nemzetek önrendelkezési joga. Sehová sem vezet­nek és elítélendők a próbálkozások annak állítására, miszerint - állítólag - nem valósult meg a Szovjetunió nemzeteinek önrendelkezése, ugyanúgy azok a pró­bálkozások is, hogy az önrendelkezés alatt csak az elszakadást értsék és így szegényebbé tegyék a nemzetiségi kér­dés megoldásának ezt az univerzális el­vét. Minden tapasztalatunk - s nemcsak a mi tapasztalataink - azt mutatja, az önrendelkezést nem lehet egyszeri aktus­nak tekinteni, amely az elszakadás jogá­nak érvényesítésével áll kapcsolatban. Ez a nemzeti méltóság érvényesítésének, a nyelv és a kultúra fejlesztésének, a poli­tikai önállóság, gazdasági és szociális haladás megszilárdításának bonyolult, sokrétű folyamata. Ebből a szempontból az átalakítás keretében megvalósuló intézkedések komplexuma új szakaszt jelent a nemze­tek önrendelkezési jogának érvényesíté­sében. A mai feltételek között ez az élv opti­málisan megnyilvánul az önigazgatásban, amely biztosítja a nemzeti sajátosságok megőrzését, minden nemzet jogát arra, hogy éljen a szuverenitás előnyeivel és önállóan döntsön fejlődésének kérdései­ről - a gazdasági, politikai és kulturális kérdésekről. Egyben az önrendelkezés feltételezi a köztársaságok és nemzeti egységek önkéntes szövetségét a közös feladatok megoldása során, szerves be­kapcsolódásukat az egész ország fejlesz­tésébe. A nemzetek önrendelkezésének jelen­legi szakasza napirendre tűzi a köztársa­ságok jogainak jelentős bővítését, azok­nak a deformációnak a határozott felszá­molását, melyekre a múltban került sor, s melyek káros következményei máig megnyilvánulnak társadalmunk életének különböző területein. Mindenekelőtt intéz­kedések komplexumát javasoljuk arra vo­natkozóan, hogy szilárduljon a szövetségi köztársaságok politikai önállósága, reális tartalmat nyerjen szuverenitásuk. A szövetségi és köztársasági hatalmi szervek jogkörének pontos behatárolása lehetővé teszi, hogy a köztársasági szer­vek saját belátásuk szerint oldják meg életük minden kérdését, kivéve azokat, melyeket önként átadnak a szövetségi szerveknek, s melyek megoldásában mellesleg ugyanúgy részt fognak venni a megfelelő politikai mechanizmusok se­gítségével. Amellett, hogy a Szovjetunió számára megőrizzük a szövetség közös feladatai teljesítéséhez szükséges jogköröket, ja­vasoljuk, hogy alapvetően változzon meg az előző rendszer, amelyben a szövetségi szerveknek joguk volt saját belátásuk szerint megítélni és megoldani gyakorlati­lag bármilyen kérdést, ami sokban formá­lissá tette a köztársasági hatóságok reális jogkörét és szuverenitását. Ilyen módon megoldódik a szövetségi vagy köztársa­sági törvény prioritásának problémája. A szövetségen belüli kapcsolatok új jellegének jogi garanciákat kell kapnia a Szovjetunió alkotmányában. Már emlí­tettem és most ismét visszatérek arra a gondolatra, hogy a köztársaságok jogai bővülésének és szuverenitásuk megszi­lárdításának meg kell nyilvánulnia befo­lyásuk jelentős növekedésében az össz- szövetségi ügyekre. A politikai reform so­rán alakuló új államhatalmi struktúrákban már sokmindent megtettünk ezen a téren. Ide tartozik a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának, a Parlament Elnökségének összetétele, s az alkotmánybíróság ké­szülő munkamódja. Most a továbblépést javasoljuk, s azt, hogy teremtsük meg nemcsak a jogi, de a politikai feltételeket is a köztársaságok szélesebb körű és aktívabb részvételéhez a szövetségi problémák megoldásában. Ennek a hozzáállásnak tükröződnie kell a káderpolitikában is. Feltétlenül biz­tosítani kell minden nemzetiség képvise­lőinek széles körű részvételét az össz- szövetségi állami és társadalmi szervek­ben, az irányító apparátusban. Termé­szetesen, figyelembe véve az emberek szakmai képességeit. A föderációnk átalakításával, a szövet­ségi köztársaságok jogkörének további bővítésével és szuverenitásuk megszilár­dításával összefüggő problémák komple­xumában meg kell vitatni az OSZSZSZK fejlesztésének időszerű kérdéseit. Az utóbbi időben ezekre összpontosult a vita nemcsak magában az Oroszországi Fö­derációban, hanem az egész országban. Az OSZSZSZK mind helyzetével az Unióban, mind belső struktúrájával na­gyon bonyolult nemzetiséijf-poütikai és kulturális-etnikai rendszer. Az 1917 októ­berével kezdődött hatalmas forradalmi változások alapjaitól változtatták meg Oroszország arculatát. Ismert, milyen szerepet játszott Oroszország és az orosz nép a forradalmi változások útján, szá­mos nemzetiség gazdasági és kulturális elmaradottságának leküzdésében, Októ­ber vívmányainak védelme során. A bekövetkezett torzulások azonban kedvezőtlenül nyilvánultak meg mind ma­gában Oroszországban, mind az összes többi szövetségi köztársaságban. Erről tanúskodnak a kedvezőtlen demográfiai tendenciák, a természeti források irracio­nális kihasználásának és pazarlásának számos ténye, az olyan ősi orosz terüle­tek nyilvánvaló elhanyagolása, mint a nem fekete földi övezet és több más régió. A Kuzbaszban, az Uraiban, a Volga mentén, a Bajkál-tó térségében és az északi területeken a termelőerők elhelye­zésének és fejlesztésének során elköve­tett komoly hibák következtében kiélező­dött az ökológiai helyzet. Több határterü­let, kerület és autonóm alakulat elmarad a szociális fejlesztésben. Jogosak az ag­godalmak a múlt olyan mérhetetlenül ér­tékes emlékei megőrzése és felújítása miatt, amelyekkel elválaszthatatlan kap­csolatban van az prosz nép és a köztár­saság más nemzetiségeinek történelme és kultúrája. Oroszország és az egész ország közvéleményét komolyan nyugta­lanítja az Északon, Szibériában és a Tá- vol-Keleten élő kis lélekszámú nemzeti­ségek helyzete. Ezeknek a problémáknak a megoldá­sára mélyreható és nagy horderejű intéz­kedéseket kell megvalósítani, beleértve a szervezeti és politikai jellegű intézkedé­seket is. Figyelembe véve több javaslatot, a platform kitűzi az Oroszországi Föderá­ció állami struktúrája és a Szovjetunió keretében elfoglalt helye tökéletesítésé­hez vezető utakat. Ezeket alaposan meg­vitattuk, s az intézkedésekkel egyetérte­nek mind magában az OSZSZSZK-ban, mind az egész Unióban. Ezt megelége­déssel nyugtázzuk. Azt hiszem, a Köz­ponti Bizottság ülése támogatni fogja eze­ket a javaslatokat. Ami a köztársasági pártstruktúrák létrehozását illeti, már most elkezdhetnénk ezeknek a kérdéseknek a kidolgozását. A platformnak arra a részére érkezett reagálásokban, amelyben arról van szó, hogy a jövőben áttérünk az egyes kerüle­tek szerinti igazgatásra, az emberek kife­jezésre juttatják nyugtalanságukat, hogy ez esetleg meggyengítené kölcsönös kapcsolataikat. El kell mondanom, hogy alaptalan ez a nyugtalankodás. Ellenke­zőleg, a gazdaság helyi szintű irányításá­nak tökéletesítése nemcsak azt teszi le­hetővé, hogy helyben teljesítsék jobban a szociális, ökológiai és más feladatokat, hanem hozzájárul Oroszország vala­mennyi területe közti együttműködés fej­lesztéséhez, az OSZSZSZK-nak, mint egységes gazdasági és politikai szerve­zetnek a dinamikusabb fejlesztéséhez, a területén élő valamennyi nemzetiség érdekében. A szovjet föderáció átalakításának ke­retében nagyjelentőségű a szovjet auto­nómia új' státusának megadása. Ez az értelme a platform azon javaslatainak, amelyek az autonóm köztársaságok joga­inak bővítését érintik, az állami, gazdasá­gi és kulturális építés minden területén, amelyek gazdasági önállóságuk megszi­lárdítására vonatkoznak. Ugyanezt a célt szolgálja az autonóm területek és körze­tek jogainak bővítése, a nemzetiségi ke­rületek létrehozásának lehetősége ott, ahol egységes nemzetiségi csoportok él­nek, s vonatkozik ez az olyan nagy nem­zetiségek tagjainak össz-szövetségi ta­nácsaira, amelyek nem rendelkeznek sa­ját területi autonómiával. Bizonyára észrevették, hogy javasla­tok történtek az egyik típusú autonómia felváltására egy más típusú autonómiá­val, s elhangzottak olyan kívánságok, hogy egyes autonóm köztársaságok le­gyenek szövetségiek. Teljes határozottsággal ki kell jelente­ni: ha realisták akarunk lenni és figyelem­be akarjuk venni helyzetünket, az a fon­tos, hogy az ilyen formájú önrendelkezést elért nemzetiségek jogait jelentős mérték­ben bővíteni kell és megbízhatóan garan­tálni a gyakorlatban. Még egy elvi jelentőségű kérdésről szólok. A platformra beérkezett visszhan­gok javaslatokat tartalmaznak a területi változtatásokra, a nemzetiségi-állami és önigazgatási alakulatok határainak meg­változtatására. Ezeket különböző okokkal indokolják. A plenáris ülésen ezzel kap­csolatban szilárd és világos álláspontot kell megfogalmazni. Abból indultunk ki, a jelenlegi nemzetiségi-területi megosz­tás nem akadálya annak, hogy a bármi­lyen nemzetiségű emberek normálisan élhessenek országunk bármely pontján. Az erőfeszítéseket tehát mindenekelőtt a megfelelő feltételek kialakítására kell összpontosítani. Ha most hozzálátnánk az ország adminisztratív-területi térképé­nek módosításához, az csak tovább bo­nyolítaná a már így is bonyolult helyzetet, ezzel gyakorlatilag bizonytalan időre el- halasztanánk az átalakításnak minden szovjet ember, valamennyi nemzetiség élete javítására irányuló reális céljai elé­rését. Új nemzetiségi politikánknak biztosíta­nia kell a széles körű lehetőségeket min­den nemzet sajátos érdekeinek kielégíté­sére és egyben garantálnia kell minden állampolgár jogait, függetlenül nemzetisé­gi hovatartozásától. A platform több intéz­kedést tartalmaz e cél elérésére. Fűzzük hozzá, hogy ezek teljes mértékben össz­hangban állnak kötelezettségeinkkel, me­lyeket a nemzetközi színtéren vállaltunk. Ezen intézkedések megvalósításával egyben eleget teszünk a Szovjetunióban a szocialista jogállam megteremtése fon­tos feladatának. Szem előtt kell tartani, hogy a gazda­sági, szociális és demográfiai folyamatok, valamint a nemzetiségek migrációja kö­vetkeztében nálunk több mint 60 millió ember él saját nemzetiségi köztársasága­inak határain kívül. Természetesen nem lehet semmilyen problémát sem megol­dani ezen állampolgáraink törvényes ér­dekeinek és jogainak tiszteletben tartása nélkül. Mindennemű diszkrimináció meg­engedhetetlen. Az ember, az állampolgár és a szemé­lyiség jogainak és szabadságjogainak vé­delme a modern civilizáció fejlesztésének egyik legfontosabb feltétele. A helsinki konferencia részvevő országainak közel­múltban Becsben megtartott találkozóján a Szovjetunió aláírta a záróokmányt. Ezt mindenekelőtt azért említettem meg, mivel a reálisan működő föderatív állam feltételei között több síkon mozog az állampolgári jogokat érintő törvényal­kotás megújítása. Nemcsak a szövetségi törvényekről van szó. A köztársaságok kötelesek meg­tartani mindazokat a nemzetközi jogi megállapodásokat, amelyeket a Szovjet­unió aláírt, tehát a részét alkotó vala­mennyi köztársaság nevében is. Feltétlenül mindenütt fokozni kell a szovjet állampolgárok jogainak védel­mét. Annál is inkább fontos erről szólni, hogy szaporodnak az esetek, amikor az embereket nemzetiségi okokból diszkri­minálják. Egyre gyakrabban találkozunk az átalakítás ellenzőinek, a társadalomel­lenes elemeknek és csoportoknak a pró­bálkozásaival, hogy kijátsszák a „nacio­nalista kártyát", az emberek körében az évtizedek során felgyülemlett elégedet­lenséget átvetítsék a nemzetiségek közti kapcsolatokra. Számunkra elfogadhatat­lanok a nacionalizmus és a sovinizmus megnyilvánulásai, az ellenségeskedés szítása bármely nemzetiséggel szemben. A társadalom demokratikus fejleszté­sének útjára léptünk és szilárdan tartani fogjuk magunkat ehhez az irányvonalhoz. Meg kell azonban különböztetni egymás­tól az alkotmány keretében megvalósuló békés tüntetéseket és nagygyűléseket a szélsőséges összejövetelektől, amelyek összecsapásokat provokálnak a nemzeti­ségek között, terrorizálják és megfélemlí­tik a más nemzetiségű embereket. Az ilyen személyekkel és csoportokkal szembeni engedékenység és elnézés egyszerűen káros, és néha büntetendő is. A kaukázusi, a ferganai, a Novij Uzeny-i események ezzel összefüggésben nem hagynak kétségeket. A szovjet törvények szerint a nemzeti­ségi ellentétek szítása büntetendő cse­lekmény, s a jogvédelmi szerveknek felté­tel nélkül be kel! tartaniuk ezeket a törvé­nyeket. Nem békélhetünk meg azzal, hogy számos nemzetiségi indíttatású bűncselekmény a bírósági mechanizmus­ban tapasztalható hiányosságok miatt gyakorlatilag büntetlen marad. Ugyan­csak elérkezett az ideje annak, hogy vilá­gosan, a törvény nyelvén szóljunk azokról a feltételekről, amelyek mellett a bírósá­gok betilthatják és feloszlathatják a nacio­nalista, soviniszta és más szélsőséges szervezeteket. Kimondom világosan: nem mondunk le a problémák politikai mód­szerekkel történő megoldásáról, de ott, ahol azt a kiélezett helyzet megköveteli, ahol veszélyben van az emberek bizton­sága és élete, határozottan, a szovjet törvények teljes erejével fogunk fellépni. Ezzel összefüggésben külön szeret­nék szólni az Örményországban és Azer­bajdzsánban a Hegyi Karabahhal össze­függésben kialakult helyzetről. A konflik­tus hosszú távú és szélsőségesen kiéle­zett jelleget öltött. Az elvtársak tudják, a kezdet kezdetétől igyekeztünk politikai eszközökkel rendezni a problémákat, hogy mindenekelőtt megelőzzük az auto­nóm terület és a két köztársaság lakossá­gának normális életében és munkájában felmerülő komplikációkat. Az SZKP KB-n számos találkozóra került sor Örményország és Azerbaj­dzsán vezetésével, a két köztársaság leg­felsőbb tanácsának képviselőivel, a dol­gozókkal. A minisztertanács határozatot hagyott jóvá a terület szociális problémái­nak megoldására. Később létrejött a kara- bahi különleges igazgatási bizottság. Többször küldtünk ki oda illetékes bizott­ságokat, köztük a népi képviselők kong­resszusának a bizottságát. Sajnos, mindezek az intézkedések nem jártak kellő eredménnyel. A nemzeti­ségi ellentétek olyan méreteket öltöttek, hogy a helyzet alakulása beláthatatlan következményekkel járhat. Szülőhelyüket elhagyott emberek tízezrei, megbénult közlekedés, végtelen sztrájkok és közvet­len összecsapások - ilyen a helyzet ma. Megmondom nyíltan, hogy szükségessé váltak a határozott intézkedések. Nem engedhetjük meg az anarchiát, s annál kevésbé a vérontást. Kötelességünk megtenni mindent azért, hogy létrehozzuk az emberek életéhez szükséges normális feltételeket. Azt hiszem, a plenáris ülés nevében fel kell szólítanunk Örményország és Azerbajdzsán vezetését és dolgozóit: áll­janak meg és értsék meg, hogy a konflik­tus további szítása mindkét nemzet szá­mára súlyos veszélyekkel fenyeget. Az örmények és az azerbajdzsánok évszá­zadokon keresztül éltek egymás mellett, s így kell élniük továbbra is. Elvtársak, a föderáció radikális átalakí­tásának biztosítása elválaszthatatlanul összefonódik a gazdasági viszonyok és a népgazdaság irányításának a tökélete­sítésével. Ezt a kérdéskört a platformban meg- (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1989. IX. 21

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents