Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-10 / 187. szám, csütörtök
ÚJ szú 5 89. VIII. 10. Egy instruktor jegyzetfüzetéből Őszi László Az Érsekújvári (Nővé Zámky) járás legdélibb szegletében 25 párt- alapszervezet és egy üzemi bizottság munkáját segíti, illetve a járási bizottság nevében tart kapcsolatot velük. Nem áll rendelkezésére szolgálati kocsi, mindennapi utazásaihoz a tömegközlekedési eszközöket veszi igénybe. Olyan helyre, ahol munkakezdés előtt tart ülést az alapszervezet vagy bizottsága, bizony jókor reggel el kell indulnia; s az esti órákban tartott gyűlésekről gyakran eléggé későn vetődik haza. Nem panaszképpen mondja ezt őszi László, az SZLKP járási bizottságának instruktora, csupán munkarendjére vonatkozó kérdésemre válaszolva, A pártmunka megújítását szolgáló kísérlet hozta, hogy „kihelyezett“ instruktor lett, aki csupán hetenként egy napot tölt a járási bizottságon, amikor beszámol a végzett munkáról, s új feladatokat kap. Az általa látogatott alapszervezetekre terelem a szót, s arra. hogyan vélekednek az alapszervezetek a pártmunkának erről a tormájáról.- Számukra ez előnyös. Közvetlenebbé vált a kapcsolatuk a járási bizottsággal. Operatívebben oldhatók meg a problémák. S ahol szükséges, segítek a taggyűlés előkészítésében Az alapszervezetek tagjainak javaslatai így gyorsabban jutnak el a felsőbb szervhez. Legtöbbször bevonnak a fegyelmi kérdések megoldásába is - mondotta jegyzetfüzetét lapozgatva. Munkája nem korlátozódik csupán a gyűlésekre. Az alapszervezeteknél tett látogatásai alkalmából elbeszélget nemcsak a párttagokkal, hanem a párton kívüli dolgozókkal is. Tekintve, hogy alapszervezeteinek nagy része falusi és szövetkezeti pártszervezet, a tagsági alap bővítéséről érdeklődöm.- Az alapszervezetek taglétszámuk bővítésének tervét általában teljesítik. Jobbára sikerül a legmegfelelőbb dolgozókat kiválasztani és felkészíteni. Nem hallgathatom el azonban azt sem, hogy a korábbi évekhez viszonyítva az utóbbi időben többen kerülnek ki a pártból. Ennek többféle oka van, véleményem szerint a legfontosabb az, hogy megnövekedett a párttagokkal szemben támasztott igényesség. Manapság már sokkal következetesebben megköveteljük, hogy a párt tagja példát mutasson a munkában, s erkölcsi magatartása is feddhetetlen legyen. Ahogy e követelmények prését szorítjuk, úgy hagynak el bennünket azok, akik nem hajlandók vállalni az ezzel járó felelősséget. Több olyan eset is előfordult, (Lőrincz János felvétele) hogy a nőtlenként vagy hajadonként a pártba lépett fiatal házasságkötése után kéri törlését a párttagság, illetve -tagjelöltek sorából. Ekkorra kerülnek ugyanis felszínre a politikai, de leggyakrabban világnézeti különbségek, amelyek konfliktusokkal terhelnék a házastársak együttélését. Ritkábban az is előfordul, hogy olyanok is kérik tagságuk megszüntetését, akik belépésük után nem érték el a remélt előnyöket. Ószi László kifejtett véleményéből logikusan következett, hogy beszélgetésünk hosszan időzött a párttagok feladatainál. Természetesnek találtuk, hogy a tagság zöme a munkahelyén, beosztásával kapcsolatos pártfeladatot teljesít. Az ipari üzemekben, az állami gazdaságokban és a szövetkezetekben dolgozó egyszerű párttagok a hatékonyság fokozásával, a termékek és általában a végzett munka minőségének javításával kapcsolatos pártmunkát végeznek. Meghatározott időközönként - általában negyedévenként - a tagsági gyűlésen ítélik meg teljesítésüket. Akik többszöri haladék után sem teljesítették feladatukat, noha annak objektív akadályai nem voltak, azokat felelősségre vonják. Természetes, hogy a gazdasági feladatok mellett politikaiakat is kapnak az egyes tagok. Egyre gyakrabban alkalmazzák a gazdasági, az államhatalmi és közigazgatási szervekben tevékenykedő kommunisták elszámoltatásának módszerét; kellő toleranciát, amellett következetességet. tanúsítva az emberekkel szemben. A gondjaira bízott falusi szervezetekről Őszi László még a következőket mondotta:- Az egyes településeken tevékenykedő alapszervezetek erőfeszítése jelenleg a helyi nemzeti bizottságok munkájának javítására irányul. Az utóbbi időben egyre több helyen várja el a taggyűlés, illetve az alapszervezet bizottsága, hogy a hnb kommunista tagja vagy tisztségviselője részletesen számot adjon a végzett munáról. Pártalapszer- vezeteink egyre inkább megkövetelik, hogy a helyi nemzeti bizottságok nagyobb gondot fordítsanak olyan kérdésekre, mint a környezetvédelem, a szociál- és az iskolapolitika egyes problémáinak megoldása. Emellett kezdeményező szerepet játszanak továbbra is a településfejlesztés s a tőle elválaszthatatlan szolgáltatások kérdéskörének megoldásában Jó példát hozhatok fel erre Helenbáról (Ghlaba), Kőhíd- gyarmatról (Kamenny Most) és más településekről is. A mindent megőrző jegyzetfüzetben volt válasz azokra a kérdésekre is, amelyek az évzáró taggyűléseken előkészítő beszélgetések eredményeire vonatkoztak. Számos ötlet, elképzelés hangzott el a beszélgetések során, amelyeket a pártbizottságoknak, s a felsőbb pártszerveknek alaposan fontolóra kell venniük. Annak a tisztázásához is hozzájárultak, hogy a pártmunkában ki melyik területen dolgozna legszívesebben, milyen feladatok végzése felelne meg legjobban érdeklődésének, egyéniségének. Egyszóval a beszélgetések hasznosan járultak hozzá a XVIII. kongresszus legfontosabb részét alkotó évzáró taggyűlések előkészítéséhez. Az érsekújvári járási pártszervezetben a kongresszust megelőző események: évzárók, üzemi, illetve vállalati pártértekezletek, majd pedig a járási konferencia, alkalmat ad az új munkastílus mérlegének megvonására is. A pártbizottság Őszi Lászlóhoz hasonló lelkiismeretes és következetes instruktorai is hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a mérleg pozitív legyen MORVAY GÁBOR „Hazajutnék, mert CC Az ez év eleji, Afganisztánnal kapcsolatos hírdömping - a szovjet csapatkivonásról, az ellenzéki és kormányhaderők közötti harcokról szóló tudósítások - óta kissé megritkultak a térségből érkező hírek. A jelentések eredménytelen békéltető tárgyalásokról, nagyobb, de nem stratégiai jelentőségű csatákról, rakétatámadásokról szólnak. Hogyan éli át, hogyan látja mindezt egy hazánkban tanuló afgán diák? A kérdésre Zeba Kotobzaynál, a Komensky Egyetem (azóta már végzett) hallgatónőjénél kerestük a választ.- Rettenetesen aggódom, hat eve jöttem Csehszlovákiába, és azóta még csak háromszor jártam otthon. A legutóbb két éve. Csupán az otthonról küldött levelekből, az újságokból és a rádióból értesülök a hazai eseményekről. Mindennap meghallgatom a számomra érthető nyelven sugárzó rádiók híreit, hogy minél pontosabb információim legyenek.- Kiket hagytál odahaza?- Apám meghalt a forradalom idején, engem és hét testvéremet az édesanyám nevelt. Rajtam kívül mindnyájan Afganisztánban vannak, azon belül is talán a legveszélyesebb helyen, Kabulban. Nem is tudom, kiért aggódom jobban: két öcsémért, akik a kormánycsapatok katonái, vagy a többiekért, akik a jelenleg ostromgyűrűvel körülzárt fővárosban vannak. Hangja egyre jobban akadozik, szemébe könnyek gyűlnek. Zavartan pillantok körül: a lakályosan berendezett, lakójának keleti származását hűen tükröző kollégiumi szoba íróasztalán ott fekszik az aznapi Pravda. Benne a tudósítás: tegnap nagy rakétatámadás érte Kabult, sok a polgári áldozat, még több a sebesült. Igyekszem békésebb vizekre terelni a beszélgetést.- Miért pont az újságírói szakot választottad?- Úgy érkeztem Csehszlovákiába, hogy orvos lesz belőlem, mivel az apám is orvos volt. Aztán túl soknak tűnt a hatévi távoliét, meg hazulról is azt szorgalmazták, hogy újságíró legyek, így még az előkészítőben módosítottam a terveimet, s a bölcsészkaron kezdtem tanulmányaimat.- Azt mondod, sokallottad a hatévi távollétet, de hát már így is hat éve távol vagy.- Az egyetemet a múlt évben befejeztem, már csak azért vagyok itt, mivel szeretném megszerezni a doktori fokozatot. Erről azonban nem szívesen beszélek. Tanulmányaim ideje alatt semmi gondom se volt az iskolával, a tanulással, most azonban meggyűlt a bajom a hivatalokkal, a bürokráciával. De ezt hagyjuk...- Az újságíráson belül miért pont a rádiót, illetve a külpolitikát választottad? Szokatlannak tűnik, hogy egy lány...- Nálunk nem szokatlan. Kiskoromtól kezdve érdekel a politika, hiszen abban élek, benne él minden afgán. Afganisztán közelmúltja a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető politikai állóvíznek. Később, ha sikerül, nemcsak figyelni, csinálni is szeretném a politikát. Zeba egzotikus szépség: dús, hosszú fekete haj, telt idomok, mélybarna bőrszín. Ruhái a legújabb divatot követik.- Mit szólnának Kabul utcáin, ha ilyen öltözékben jelennél meg?- Ne téveszd össze a hazámat Iránnal: Afganisztán városaiban láthatnál sokkal divatosabban és merészebben felöltözött nőket is. A legújabb párizsi divat két héten beiül megjelenik Kabulban. Nem gondoltál még rá, hogy itt maradsz nálunk? Mondjuk férjhez mész egy itteni fiúhoz.- Eszembe se jutott. Nagyon sok szlovák barátom van, lányok és fiúk vegyesen. Mindnyájan sokat segítettek, ha gondjaim támadtak, komolyabb viszony azonban egyikükhöz sem fűzött soha.-Beszélgetésünk elején említetted, hogy háromszor voltál otthon. Én már több olyan külföldi diákkal beszéltem, akiknek egyszer sem sikerült hazajutniuk, többnyire anyagi nehézségek miatt. Ezek szerint a te családod tehetősnek számít?-Afganisztánban ma már senki sem számít tehetősnek: az élelmiszerhiány, a feketepiac elszippant minden pénzt. Néhány hónapja például egy tojás 50 afganiba került. A családom persze azért támogat, amennyire tud, hiszen anélkül soha nem jutottam volna haza. A havi 800 koronás ösztöndíjból tíz év alatt se tudtam volna megspórolni 800 dollárt, amennyibe a Prága-Kabul repülőjegy kerül. De még az otthonról jött pénzből se tudtam: ahányszor otthon voltam, mindig a Szovjetunión keresztül utaztam, vonattal.- Tegyük fel, hogy nem sikerülnek a doktorátussal, illetve a kandi- datúrával kapcsolatos terveid. Gondolod, hogy sikerülne bejutnod az ostromlott Kabulba?-Biztosan. Hazajutnék, mert... mert nagyon haza akarok jutni. KLUKA JÓZSEF Uborkaszezon gondokkal ISMÉT PUSZTÍTOTT A PERONOSZPÓRA, NEHÉZ HELYZETBEN A KONZERVGYÁRAK • SZÜKSÉGBŐL - CSILLAGTÖK? • HIÁNYZIK A GYORS ÉS MEGBÍZHATÓ ELŐREJELZÉS Az előző évekkel ellentétben, az idén a vártnál jóval korábban jelent meg és tarolta le a termés nagy részét az uborkatermesztők réme, a peronoszpóra. E betegségről a termesztőknek 5-6 évvel ezelőtt még jóformán fogalmuk sem volt, az utóbbi időben viszont már széles körben pusztított. S mivel az ellene való védekezés csak megelőzéssel lehetséges, aki megkésett a vegyszerezéssel, annak a termése jószerivel napok alatt odalett. A helyzet annál inkább aggasztó, mert a gombás eredetű megbetegedés nemcsak Dél-Szlovákiában semmisítette meg az uborkatermés nagy részét, hanem országos méretben is rendkívül nagy károkat okozott. Például a dél-morvaországi járásokban a növényzet jelentős részét még betakarítás előtt be kellett szántani. Az előző években általában júliusban jelent meg és augusztus közepéig tartott a fertőzés. Az idén azonban már május végén (26-án) észlelték a Komáromi (Komárno), Érsekújvári (Nővé Zámky) éa a Galántai (Galanta) járásban. Június közepére a fólia alatt termesztett uborka javarésze fertőződött, s a betegség meglepte a szántóföldi növényzetet is. Ennek következtében nemcsak a felvásárlók, de a háziasszonyok körében is jelentősen nőtt a kereslet a befőzésre szánt csemege- uborka iránt. A kereslet a szó szoros értelmében kereséssé változott, hiszen a vásárlók hiába kérték az üzletekben, a felvásárlók hiába várták a termelőktől... A Galántai járásban csemege- uborkát csak a kertbarátok termelnek. A megkötött szerződések szerint a Zelenina galántai üzemének a járás 26 felvásárlója kínált előzetesen csemegeuborkát. Közülük a nagymácsédi (Vel'ká Maőa), hidaskürti (Mostová), vízkeleti (őierny Brod), éintavai és áoporfiai termesztőktől vásároltak volna fel jelentősebb mennyiséget. Ha lett volna...-Júliusban 32 tonna csemege- uborkára volt szerződésünk a felvásárlókkal. A peronoszpóra azonban olyan pusztítást végzett, hogy mindössze 1 (!) tonnányi árut sikerült felvásárolnunk. Pedig már évek óta állandó áron, 7-9 koronáért korlátlan mennyiségben át tudjuk venni a csemegeuborkát - tájékoztatott Drozd Anna, a Zelenina galántai üzeme kereskedelmi osztályának megbízott vezetője.- Ráadásul, akinek sikerült megmentenie a termés egy részét, azok is inkább a szomszédoknak, rokonoknak adták el az uborkát - vette át a szót Szendrödi Zoltán igazgató- helyettes. Knapp Tibor, a galántai raktár vezetője ilyen gyenge uborkatermésre alig emlékszik. Azelőtt évente 70-80 tonna csemegeuborkát vásároltak fel, viszont az idén alig 100 kilót kaptak a termelőktől.- Augusztusra 8 tonnát terveztünk, de már az is jó eredménynek számítana, ha ennek legalább az egy tizedét sikerülne beszereznünk - állította a raktár vezetője. Augusztus végére, illetve szeptember elejére várható valamiféle javulás, mert a termesztők egy része másodvetéssel próbálkozik. Hogy milyen eredménnyel, az az időjárástól függ. A csemegeuborkát jól helyettesíti az édes-savanyu lében eltett, zsenge csillagtök (patisszon) - említette Drozd Anna, és hozzátette, hogy a háziasszonyok is bátran próbálkozhatnak vele. Ezért a Nővé Mesto nad Váhom-i konzervgyár számára az idén jelentős mennyiségben vásárolnak fel csillagtököt. Az uborkapiacon a helyzet tehát kritikus. Vajon miként nyilvánul ez meg a konzervgyárakban? Nos, valódi uborkaszezon van az uborka- szezonban. Ezt erősítette meg a sládkoviöovói Major István Cukorgyár konzervgyártó részlegének vezetője, Jozef éajgalík:- Erre az évre 700 tonna csemegeuborka feldolgozását terveztük, s jelenleg 43 tonnánál tartunk. Az előzetes felmérések szerint jó lesz, ha 100 tonnát sikerül konzerválnunk. A részleg 17 szerződéses szállítótól várja (ez idáig hiába) az uborkát. Közülük csak a Galántai és a Nyitrai (Nitra) járás termelői szállítottak nagyobb mennyiséget. A feldolgozóüzem képviselői több helyütt, például a Szenei (Senec) Állami Gazdaságban is jártak, ahol meggyőződtek róla, hogy a termelést valóban csaknem teljesen tönkretette a fertőzés. S mivel a többi konzervgyár és a dél-morvaországi termesztők is hasonló cipőben járnak, tőlük sem várhatnak segítséget.- Fokozza a gondjainkat, hogy a 700 tonnából 110 tonnát exportra kéne feldolgoznunk. Eddig csak mintegy 4,5 tonna elsőosztályú uborkát tudtunk elrakni. Nem szólva arról, hogy a szerződtetett mintegy 240 alkalmi munkást, főleg közép- és főiskolásokat, csak kisegítő munkára tudtuk alkalmazni. Egy részük az üvegmosóban dolgozik, a többiek a cukorgyárban és a helybeli állami gazdaságban segédkeznek. A hiányzó csemegeuborkát különféle saláták, csalamádék, vegyes savanyúságok előállításának növelésével próbálják pótolni. Az elmúlt évben kísérletet tettek a csillagtök konzerválásával, de a Nővé Mesto nad Váhom-i konzervgyár megelőzte őket az új termék megjelentetésével, így az idén már nem tervezték a gyártását. Csekély vigasz a termesztőknek, hogy eddig sem idehaza, sem külföldön nem sikerült kidolgozni a peronoszpóra terjedésének gyors és megbízható előrejelzését, s így az ellene való védekezés csak esetleges. A szakemberek megelőzés gyanánt a támrendszeren való termesztést, illetve a bordói lével történő permetezést ajánlják. Ez a hagyományos gombaölő szer, melyet a vegyszerek fokozatosan kiszorítottak a használatból, állítólag rendkívül jó hatásfokkal alkalmazható. Sajnos az idén uborkából jóval kevesebb kerül az üzletek polcaira. Javulást csak a lengyel, illetve vietnami behozatalból várhatunk. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ A Plzefií Sörgyárak második legnagyobb üzeme, a Gambrinus Sörgyár idén ünnepli alapításának 120. évfordulóját. Új termékét, a Bohe- mia lite nevű könnyű sört, melyet külföldön Wenzels light néven ismernek, idén Arany Salima díjjal tüntették ki. Felvételünkön Hana 2idová laboráns a Bohemia lite-ből vett mintát elemzi. (Jirí Berger felvétele - ŐTK)