Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-28 / 202. szám, hétfő

Az átalakítás és a demokratizálás megvalósítása alkotó részvételt, forradalmi helytállást igényel (Folytatás az 1. oldalról) Vitalij Vorotnyikov elvtárs beszéde KOSZORÚZÁS A SZOVJET HŐSÖK EMLÉKMŰVÉNÉL A jubileumi rendezvények a Szlovák nemzeti felkelés terén kezdődtek. A szov­jet hősök emlékművénél a város lakosai s a látogatók jelenlétükkel fejezték ki tiszteletüket a dicső Vörös Hadsereg azon katonáinak, akik életüket áldozták a felkelésben, és hazánk felszabadítá­sáért. Az Elesett forradalmárok indulójának kíséretében katonai tiszteletadás mellett az emlékműnél Miloá Jakeá, Gustáv Hu­sák, Ladislav Adamec s a küldöttség további tagjai helyezték el a CSKP Köz­ponti Bizottságának, a köztársasági el­nöknek, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának, a Szövetségi Gyűlés Elnökségének és a szövetségi kormánynak a koszorúját. Az SZLKP Központi Bizottságának, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizott­ságának, a Szlovák Nemzeti Tanácsnak és az SZSZK kormányának közös koszo­rúja mögött Szlovákia párt- és állami szerveinek tisztségviselői haladtak. A szovjet hősök emlékének a Cseh Szo­cialista Köztársaság párt- és állami szer­veinek vezetői is kegyelettel adóztak. Az emlékművet a Vitalij Vorotnyikov vezette szovjet párt- és kormányküldött­ség tagjai is megkoszorúzták. További koszorúkat helyeztek el a prá­gai diplomáciai testület, illetve a bratisla­vai konzuláris hivatalok munkatársai, va­lamint az Antifasiszta Harcosok Cseh­szlovákiai Szövetsége Föderális Központi Bizottságának s az Antifasiszta Harcosok Csehországi és Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának tagjai, volt külföl­di ellenállók, a Nemzetvédelmi és Belügy­minisztérium munkatársai, a Közép-szlo­vákiai és a testvéri Kelet-csehországi ke­rület, társadalmi szervezeteinek tisztség­viselői. Kegyelettel adóztak a szovjet hő­sök emlékének a Szovjetunióból, Bulgári­ából, Magyarországról, az NDK-ból, Len­gyelországból és Romániából érkezett vendégek is. A koszorúzási ünnepség a szovjet és a csehszlovák himnusszal ért véget. Az ünnepség résztvevői a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumánál megko­szorúzták a felkelés ismeretlen harcosá­nak sírját, leróva kegyeletüket népünk hősi antifasiszta harca áldozatainak em­léke előtt. A kegyeleti aktus az Intemacionáléval ért véget. ÜNNEPI ÜLÉS A szlovák nemzeti felkelés kitörésének 45. évfordulója alkalmából tartott Banská Bystrica-i rendezvények az SZLKP Köz­ponti Bizottságának, valamint a Szlovák Nemzeti Front KB, a Szlovák Nemzeti Tanács és az SZSZK kormánya elnöksé­gének ünnepi ülésével folytatódtak, ame­lyen részt vett a CSKP KB-nak, a cseh­országi pártmunkát irányító bizottságnak, a Csehszlovák és a Cseh Nemzeti Front Központi Bizottságának, a Szövetségi Gyűlésnek, a Cseh Nemzeti Tanácsnak, a szövetségi kormánynak és a CSSZK kormányának küldöttsége. A jelenlevők tapssal üdvözölték Miloá Jakeát, a CSKP KB főtitkárát, a Csehszlo­vák Nemzeti Front KB elnökét, Gustáv Husák kötársasági elnököt, Ladislav Ada­mec szövetségi miniszterelnököt és a de­legáció további tagjait. Ugyancsak taps közepette foglalták el helyüket a Szovjetunió párt- és kormány- küldöttségének tagjai, élükön Vitalij Vo- rotnyikovval. Az ülésen részt vettek továbbá a CSKP érdemes tagjai, a szlovák nem­zeti felkelés résztvevői: a Forradalmi Szlovák Nemzeti Tanács tagjai, egykor illegalitásba kényszerült munkatársai, volt partizánparancsnokok és a felkelő hadse­reg egykori tagjai. Ott volt a csehszlovákiai szovjet kato­nai paracsnokságnak, az Antifasiszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetségi Fö­derális Központi Bizottságának, a Cseh­szlovák Néphadseregnek és a Belügymi­nisztériumnak a küldöttsége is. A vendégek között foglaltak helyet a külföldi ellenálló-szervezetek és a test­vérvárosok küldöttségei, valamint a cseh­szlovákiai külképviseleti hivatalok munka­társai. A csehszlovák és a szovjet himnusz elhangzása után az ülést Viliam Őalgo- vic, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke nyitotta meg. Utána Ignác Janák, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, az SZLKP KB első titkára mondott ünnepi beszédet. Ennek befejeztével Janák elvtárs a CSKP KB főtitkárának átadta az ülés résztvevőinek a CSKP Központi Bizottsá­gához intézett levelét. A szövetségi miniszterelnök és a Szlo­vák Szocialista Köztársaság kormányá­nak elnöke rövid találkozót tartott az ellenállás egykori külföldi résztvevőivel és az Antifasiszta Harcosok Nemzetközi Szövetségének képviselőivel. Beszédében Ladislav Adamec nagyra értékelte a külföldi ellenállók segítségét, amellyel hozzájárultak a hazai nemzeti felszabadító mozgalom kibontakozásá­hoz. A KERÜLET KÜLDÖTTSÉGÉNEK FOGADÁSA Az ünnepségek alkalmából Miloá Ja­keá, a CSKP KB főtitkára fogadta a Kö- zép-szlovákiai kerület párt- és állami szerveinek s társadalmi szervezeteinek delegációját, élén Ján Seleckyvel, a ke­rületi pártbizottság vezető titkárával. A szívélyes légkörben lezajlott találko­zón a kerület képviselői tájékoztatták Ja­keá elvtársat az ottani ipar- és mezőgaz­dasági vállalatok első félévben elért ered­ményeiről. Elmondák: bár még az északi járásokban tart az aratás, már most meg­állapítható, hogy az Idei gabonatermés megközelíti a rekordhektárhozamokat. A továbbiakban szóltak arról, hogy a ke­rület lakossága miképp támogatja a CSKP politikai irányvonalát. Válaszában Miloá Jakeá nagyra érté­kelte a kerület - amely a felkelés bölcsője volt - dolgozóinak becsületes munkáját és erőfeszítéseit, s gratulált nekik a nem­zetközi jelentőségű történelmi esemény 45. évfordulója alkalmából. Rámutatott azokra a feladatokra, amelyeket az átala­kítási folyamat dinamizálása, a szocialista demokrácia fejlesztése, a szocializmus megszilárdítása s előnyeinek a felkelés és az egész antifasiszta nemzeti felsza­badító harc nekünk szóló útmutatása szellemében történő jobb kihasználása érdekében a pártnak és a társadalomnak teljesítenie kell. A DOLGOZÓK ÉS A TANULÓIFJÚSÁG NAGYGYŰLÉSE A jubileumi ünnepségek a kerület dol­gozóinak és tanulóifjúságának a Szlovák nemzeti felkelés terén délután tartott nagygyűlésével tetőztek. A mintegy 30 ezer résztvevő meleg tapssal üdvözölte Milos Jakeát, a CSKP KB főtitkárát, a Csehszlovák Nemzeti Front KB elnökét, illetve a CSKP KB, a csehországi párt­munkát irányító bizottság, az SZLKP KB, a Csehszlovák, a Cseh és a Szlovák Nemzeti Front KB, a Szövetségi Gyűlés, a CSNT, az SZNT, a szövetségi kormány, s a CSSZK és az SZSZK kormánya küldöttségének további tagjait. Hosszan tartó tapssal köszöntötték Gustáv Husák köztársasági elnököt, aki a szlovák nem­zeti felkelés egyik szervezője volt. A jelenlevők ugyancsak szívélyesen üdvözölték a Vitalij Vorotnyikov elvtárs vezette szovjet párt- és állami küldöttség tagjait. A díszemelvényen foglaltak helyet a párt érdemes tagjai, volt illegális párt­munkások és antifasiszta harcosok. A felkelés forradalmi hagyományaihoz való hűségüket fejezték ki részvételükkel a Csehszlovák Néphadsereg és a Bel­ügyminisztérium munkatársai s a cseh­szlovákiai szovjet katonai parancsnokság küldöttségének tagjai. A vendégek között voltak a külföldi ellenálló-szervezetek és testvérvárosok küldöttei, illetve a hazai külképviseleti hi­vatalok munkatársai. Röviddel tizenöt óra után csendült fel a csehszlovák, majd a szovjet himnusz.-Azért gyűltünk össze - mondotta bevezetőjében Ignác Janák elvtárs - hogy kifejezzük tiszteletünket mindazok iránt, akik aktívan részt vettek a felkelés­ben: akik életüket áldozták a harcokban, valamint akik mindennapi becsületes és áldozatos munkával valósítják meg a szlovák nemzeti felkelés dicső eszméit. Ezt követően Jakeá elvtárs megtartot­ta ünnepi beszédét. Miloá Jakeá beszéde után Vitalij Vorot­nyikov emelkedett szólásra. Beszéde élénk visszhangot váltott ki. A jelenlevők egyetértő tapssal hagyták jóvá a szovjet néphez intézett levelet, amelyet Alfréd Radler, a szocialista munka hőse olvasott fel. Tisztelt Elvtársak, Barátaink! A szlovák nemzeti felkelés 45. évfor­dulóját - amelynek megünneplésére a fel­kelés szívében, Banská Bystricában gyűl­tünk össze - alkalomnak tekintjük arra, hogy a testvéri szovjet népnek, a Szovjet­unió nemzeteinek köszönetünket tolmá­csoljuk azért a segítségért, amelyet 45 évvel ezelőtt a sorsdöntő pillanatokban nyújtottak a szlovák nemzeti felkelés har­cosainak a német megszállók és a hazai klerikális fasiszta rezsim ellen vívott küz­delemben - hangsúlyozza a levél. E barátság és szövetség életadó ere­jét napjainkban is érezzük az átalakítás és a demokratizálás közös feladatainak teljesítése során. A szocializmus fejlesz­tésének jelenlegi szakaszában a felada­tok megoldásához sok sikert kívánunk a szovjet népnek. Egyúttal csatlakozunk annak az üzenetnek a támogatásához, amelyet a Szovjetunió Népi Képviselőinek Kongresszusa intézett a világ nemzetei­hez. Készek vagyunk mindent megtenni azért, hogy az emberiség történelmében az elkövetkező időszak a tartós béke, a haladás, a megértés és az együttműkö­dés időszaka legyen. A nagygyűlés az Intemacionáléval ért véget. MILOŐ JAKEé ÉS VITALIJ VOROTNYIKOV TALÁLKOZÓJA A CSKP KB főtitkára az ünnepség napján baráti találkozót tartott a szovjet párt- és kormányküldöttség vezetőjével. Bevezetőben Jakeá elvtárs köszönetét mondott az SZKP Központi Bizottságá­nak, hogy magas szintű delegációt küldött a szlovák nemzeti felkelés kitörésének 45. évfordulója alkalmából tartott rendez­vényekre. A szívélyes beszélgetésen ezután szó volt a két országban folyó társadalmi és gazdasági átalakításról, va­lamint a legfontosabb gazdasági problé­mák során szerzett tapasztalatokról. A találkozón részt vett Ignác Janák, illetve Jurij Litvincev, Alekszandr Szi- lantyijev és Viktor Lomakin. Jakes elvtárs, a csehszlovák párt- és állami szervek küldöttségének tagjai, va­lamint az ünnepségek további résztvevői délután ellátogattak a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumába. A látogatás végén Jakeá elvtárs beírta nevét a múzeum emlékkönyvébe. VOLT ELLENÁLLÓK NYILATKOZATAI A Csehszlovák Sajtóiroda munkatársai a szlovák nemzeti felkelés több egykori résztvevőjével készítettek interjút.- öt év után ismét itt állok a Szlovák Nemzeti Felkelés terén, a felkelés részt­vevői között - kezdte a Hradec Králové-i Imrich Trenciansky. A Michal Minka főhadnagy vezette század több tagjával találkoztam, akikkel a szlovák nemzeti felkelés idején Telgártnál (Ma Ővermovo), Handlovánál harcoltam. 45 évvel ezelőtt a hegyekben azért küzdöttünk, hogy szü­lőföldünkön nyugodt körülmények között élhessünk és dolgozhassunk. Ezért hatá­rozottan elítélem a szocialistaellenes erő­ket és illegális cselekményeiket. Nem en­gedjük meg, hogy becsméreljék a szocia­lizmus vívmányait, amelyekért sok tár­sunk életét áldozta. JUBILEUMI KULTURÁLIS PROGRAM Miloá Jakeá, Gustáv Husák, Ladislav Adamec s a párt- és állami küldöttség többi tagja kora este a Banská Bystrica-i szabadtéri színpadon részt vett a szlovák nemzeti felkelés kitörésének 45. évfordu­lója alkalmából tartott kulturális rendezvé­nyen. A felkelés kitörésének 45. évfordulója alkalmából tegnap kibővített ünnepi ülést tartott az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetségének Központi Bizottsága. Je­len volt az SZLKP KB-nek, a Szlovák Nemzeti Front KB-nek, az SZNT-nek és az SZSZK kormányának küldöttsége élén Ondrej őalinggal, az SZLKP KB Elnök­ségének tagjával, a KB titkárával, vala­mint az Antifasiszta Harcosok Csehszlo­vákiai Szövetsége Föderális Központi Bi­zottságának Frantiéek Miáeje elnök, illet­ve az Antifasiszta Harcosok Csehországi Szövetsége Központi Bizottságának Vác­lav Hájek elnök vezette delegációja. Az ünnepi ülésen részt vett Pjotr Kosztyikov, a Szovjetunió bratislavai fő- konzulja, valamint partizán- és katonai parancsnokok, a felkelés illegalitásba kényszerült résztvevői, az ellenállási mozgalom volt vezetői, a katonai alakula­tok, városok községek, a szlovák nemzeti felkelés nevét viselő szervezetek és üze­mek képviselői és más vendégek. Az ülés végén a résztvevők nyilatko­zatot hagytak jóvá, amelyben egyebek között egyöntetű támogatásukról biztosí­tották a CSKP KB Elnökségének a febru­ári győzelem 41. évfordulója alkalmából közzétett nyilatkozatát. Az ünnepi ülés az Intemacionáléval ért véget. (CSTK) - Vitalij Vorotnyikov elvtárs üdvözölte Milos Jakeá, Gustáv Husák és Ignác Janák elvtársat, s az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Ta­nács és a Szovjetunió kormánya, vala­mint a szovjet nép nevében jókívánságait fejezte ki a baráti csehszlovák népnek e nagy ünnep alkalmából. Bevezetőjében leszögezte, hogy a szlovák nemzeti felkelés a második világháború egyik legnagyobb antifasiszta megmozdulása volt, és határozott inter­nacionalista jellegével is kitűnt. Ebben a küzdelemben született a szovjet és a csehszlovák nép harci szövetsége. A Vörös Hadsereg katonái Előre szlovák testvéreink megsegítésére! jelszóval mentek a harcba. A szlovák nemzeti felkelés az ország lakóinak további sorsát illetően is történel­mi jelentőségű volt - állapította meg. Vele kezdődött az a nemzeti és demokratikus forradalom, amely a cseh nép 1945-ös májusi felkelésében folytatódott, s az 1948-as februári eseményekkel szocialis­ta forradalomba ment át. Szervezését, vezetését a CSKP s olyan jelentős személyiségek, mint Kle­ment Gottwald, Karol őmidke, Gustáv Husák, Ladislav Novomesky é.s Jan Őverma vállalták. A felkelés a fasizmus elleni harc egyik jelentős mérföldköve. A szónok hangsúlyozta,..hogy jelenleg, a szocializmus megújításának időszaká­ba lépve kitartóan keressük azt az utat, amely a lehetőségek jobb kihasználásá­(CSTK) - A TASZSZ hírügynökség szombaton közzétette az SZKP KB nyilat­kozatát a balti köztársaságokban kialakult helyzetről. A dokumentum felhívja a fi­gyelmet arra a szeparatista irányvonalra, melyet az utóbbi hónapokban egyre hatá­rozottabban és agresszívabban érvénye­sítenek bizonyos erők Litvániában, Lettor­szágban és Észtországban, a balti köztár­saságoknak a Szovjetuniótól való elszakí- tására törekedve. A kialakult helyzet egyre nyugtalaní­tóbb - szögezi le a dokumentum. Az események alakulása minden szovjet ember, az egész ország létérdekeit érinti. Ezzel összefüggésben a dokumentum felhívja rá a figyelmet, hogy az átalakítás időszakában a nacionalista és a szélső­séges csoportok visszaéltek a demokrá­cia és a nyíltság légkörével, fokozatosan egészségtelen elemeket kezdtek bevonni a folyamatokba. A nemzeti érdekek szó­szólóiként léptek fel, a balti köztársaságo­kat fokozatosan elszigetelték az ország többi részétől és egyre nyíltabban han­goztatják a szélsőséges, szeparatista né­zeteket. Vandál akciókra is sor került, az állami szimbólumok, a polgárháború és a nagy honvédő háború áldozatai emlé­kének kicsúfolására. A destruktív, szovjetellenes és lénye­gében népellenes erők tevékenysége, va­lamint a nacionalista légkör oda vezetett, hogy a köztársaságok állami szerveinek szintjén alkotmányellenes döntéseket fo­gadtak el, ezek ellentmondanak a szovjet állam föderatív elveinek, a más nemzeti­ségű állampolgárok diszkriminálásához vezetnek. A dolgok túl messzire jutottak - állapít­ja meg a dokumentum. A balti népek sorsát komoly veszély fenyegeti. Az em­bereknek meg kell tudniuk, milyen szaka­dék felé vezetik őket a nacionalista vezé­rek. Ennek a fejlődésnek katasztrofális következményei lehetnek és veszélyez­tethetnék a balti népek létét. A nyilatkozat többek között figyelmez­tet arra, hogy a balti köztársaságok veze­tői nem voltak képesek mindent megtenni hoz, a lenini alapelveknek a mai viszo­nyok között való alkalmazásához vezet. Az új természetesen nehézségek között születik, s megvalósítása komoly erőfe­szítéseket, elvhűséget és rugalmasságot követel. Az azonban, aki az átalakítást csak a problémák alapján ítéli meg, téved.- Megelégedéssel szeretném megje­gyezni - hangzott el -, hogy az átalakítást és a demokratizálódást a Szovjetunióban és Csehszlovákiában is a megújhodás és a szocialista értékek iránti hűség kíséri, s ez kedvező feltételeket teremt a testvéri országaink és pártjaink közötti kapcsola­tok elmélyítéséhez. Mihail Gorbacsov és Milos Jakes rendszeres találkozásai szemléletesen bizonyítják, hogy pártjaink és népeink igyekezete azonos - mon­dotta. Beszédének befejező részében meg­állapította, hogy Csehszlovákia jelentős nemzetközi elismerést vívott ki az európai biztonság és együttműködés megterem­tésében. A Szovjetunió népei őszinte örö­met éreznek azoknak a gazdasági s kul­turális sikereknek, valamint életszínvonal­emelkedésnek láttán, amelyet Csehszlo­vákiában elértek. Osztoznak büszkesé­günkben, s még nagyobb sikereket kí­vánnak. Éljen a Szovjetunió népei és Cseh­szlovákia megbonthatatlan barátsága! Él­jen és fejlődjék tovább kommunista párt­jaink együttműködése! Éljen a világbéke! - fejezte be felszólalását Vorotnyikov elv­társ. az átalakítás normális fejlődésének bizto­sítására, nem voltak képesek megállítani a negatív tendenciát és megvédeni az elvi álláspontokat. Be kell ismerni, hogy a pártbizottságok és tisztségviselők egy része kapitulált a nehézségek előtt. A kia­lakult helyzet mélyreható elemzést igé­nyel, reális és komoly értékelést, határo­zott, halaszthatatlan intézkedéseket az átalakítási folyamat megtisztítására a szélsőségektől, a káros tendenciáktól, Az SZKP Központi Bizottsága felszólí­totta Litvánia, Lettország és Észtország népeit, mindenkit, aki számára drága a haza, a béke és a nemzeti egyetértés, hogy tanúsítsanak felelősségtudatot és bölcsességet ebben az egész ország számára történelmi pillanatban. Felszólí­totta a dolgozókat, hogy ne essenek naci­onalista hisztériába. A népi képviselőket felelősségtudatra és politikai érettségre szólítja fel, tekintélyük kihasználására a válság leküzdése érdekében. A dokumentum szerint a felgyülemlett nemzetiségi problémák megoldásának egyedüli útja az átalakítás követelményei­nek és szellemének, az új politikai gon­dolkodásmódnak megfelelő nemzetiségi politika kidolgozása. Az SZKP e kérdés­sel összefüggésben közzétette platform­ját, és így össznépi vitára terjesztette elő nemzetiségi politikája alapjait. Az SZKP Központi Bizottsága a közeljövőben érté­keli e vita eredményeit és a népi képvise­lők kongresszusa elé terjeszti javaslatait. xxx A moszkvai Pravda tegnapi számában a moldáviai helyzettel foglalkozott, amely a köztársaság legfelsőbb tanácsának hol­nap kezdődő ülése előtt nagyon kiélező­dött. A parlament holnap vitatja meg az állami nyelvről, a nyelvhasználatról és a latinbetűs írásmódra való visszatérésről szóló törvény javaslatát. A lap leszögezte, hogy a nyelvi vita néha nagyon kiélező­dött, nem volt korrekt, és így lehetőséget adott a nacionalista erőknek ahhoz, hogy oroszellenes és szeparatista hangulato­kat terjesszenek. Levél a CSKP Központi Bizottságának (Folytatás az 1. oldalról) felvirágoztatásáért végzett konstruktív munkában. Arra fogunk törekedni, hogy az irányítószervek, vállalatok, a Nemzeti Front társadalmi szervezetei és a szlovákiai intézmények munkáját a minőség és a hatékonyság s a minden olyan új iránti érzék jellemezze, amely gazdagítja társadalmun­kat, és erősíti a szocializmust. Ehhez felhasználjuk a CSKP XVIII. és az SZLKP azt követő kongresszusának előkészületeiből eredő jelentős ösztön­zéseket. Továbbra is hazánk nemzetei és nemzetiségei testvéri kapcsolatai­nak, kölcsönös megértésének és együttműködésének, valamint a Szovjet­unióhoz fűződő barátságnak és együttműködésnek a szilárdítására fogunk törekedni. Népünk jelenéért és jövőjéért, szocialista hazánk sorsáért érzett felelős­ségünktől vezérelve mindig határozottan fel fogunk lépni azon erők ellen, amelyek a társadalom felforgatására és a kapitalizmushoz való visszatérésre törekszenek. Az események ilyen alakulását sohasem engedjük meg! A szocializmus milliók harcának és munkájának eredménye, és a milliókat szolgálja. Kötelességünknek tartjuk megőrizni és továbbfejleszteni értékeit. Biztosítjuk a Központi Bizottságot: mindent megteszünk azért, hogy az átalakítás és a demokratizálás irányvonala, amely a dolgozó nép létérdekeit tükrözi, sikeresen megvalósuljon, hogy szocialista társadalmunk a CSKP vezetésével nemzeteink történelmi hagyományainak és a XXI. század küszöbén a kor követelményeinek megfelelő új fejlődési fokot érjen el. ÚJ SZÚ 2 1989. VIII. 21 Az SZKP KB nyilatkozata a baltikumi helyzetről

Next

/
Thumbnails
Contents