Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-23 / 198. szám, szerda
ÚJ szú 3 1989. VIII. 23. Sokoldalú erőfeszítések a libanoni helyzet megoldására Párizs további két hadihajót küld a térségbe • A BT állandó tagjainak konzultációi • Egyiptomi rendezési terv (ŐSTK) - Az egymással szembenálló libanoni keresztények és muzulmánok közötti tegnapi összetűzések során két személy életét vesztette és hatvanegyen megsebesültek. A keresztény erők képviselői közölték, Franciaország a harcok befejezése érdekében javasolta, hogy a Libanonban állomásozó szíriai egységek és a muzulmán mílíci- ák tagjai vonuljanak vissza Bejruttól 20 kilométer távolságra. A francia külügyminisztérium hétfőn este bejelentette, Párizs úgy döntött, hogy további két hadihajót küld Libanon partjaihoz. Ezek csatlakoznak a térségben cirkáló hat francia hadihajóhoz. Hivatalos tájékoztatás szerint a hadihajók a francia állampolgárok biztonságát szavatolják, de párizsi politikai körök rámutatnak, valójában Szíriának szóló üzenetről van szó: Damaszkusz a muzulmánoknak nyújtott katonai támogatásával ne járuljon hozzá a libanoni konfliktus további kiéleződéséhez. Abdul Halim Haddam hétfőn Da- maszkuszban közölte, a libanoni válság megoldásának biztosítéka a nemzeti megbékélés. Mint mondotta, Szíria támogatja az összes olyan libanoni hazafit - tekintet nélkül politikai és szociális hovatartozásukra aki az ország arab jellegének megőrzésére, a demokrácia és az állampolgári egyenlőség megteremtésére, a törvénytelen kiváltságok eltörlésére törekszik. Az alelnök hangsúlyozta, Szíria továbbra is támogatni fogja az izraeli megszállás ellen és a dél-libanoni területek felszabadításáért harcoló hazafias erőket. A BT Namíbiáról tárgyal (ŐSTK) - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn folytatta tárgyalásait a namíbiai helyzetről. A résztvevők túlnyomó többsége rámutatott, a Dél-afrikai Köztársaság erőfeszítéseket tesz, hogy a novemberi választásokon a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) ne szerezhesse meg a szavazatoknak több mint a kétharmadát. Egy ilyen győzelem lehetőséget adna a SWAPO-nak, hogy maga döntsön a namíbiai alkotmányról. Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára bírálta, hogy a Pretoria ellenőrzése alatt álló rendőri egységek megfélemlítik a SWAPO-választókat. Az el nem kötelezettek mozgalmának hét tagországa külön határozatot terjesztett elő, amelyben elítélik a Dél-afrikai Köztársaságot, amiért veszélyezteti Namíbia dekolonializálásának folyamatát. Az említett államok képviselői csatlakoztak azokhoz az afrikai országokhoz, amelyek a helyzet javítása érdekében követelték az ENSZ ideiglenes namíbiai erői (UNTAG) létszámának növelését. Vjacseszlav Kevorkov és Valentyin Falin beszélgetése A második világháború kitöréséről (ŐSTK) - Az Izvesztyija tegnapi számában 1939 alternatívái címmel jelent meg beszélgetés Vjacseszlav Kevorkov, á TASZSZ vezérigazgató-helyettese és Valentyin Falin, a neves szovjet történész között. Mindkét vitázó véleménye szerint nem véletlen, hogy a második világháborúval foglalkozó szakemberek közül többen csupán a szovjet-német viszonyra, ezen belül is főleg 1939 augusztusára igyekeznek összpontosítani. Ez azzal magyarázható, hogy tulajdonképpen a második világháború politikai, szociális és területi következményeinek a felülvizsgálatáról van szó. Most nem azt „bizonyítják“, ami a valóságban történt, hanem azt, amit egyesek ma látni szeretnének - szögezte le Kevorkov és Falin. Sztálin szerepével kapcsolatban Falin megjegyezte, „személyét nehezen lehet még sötétebbre festeni, mint azt maga tette“. 1939 augusztusi tetteinek a jelenlegi értékelése azonban a sakkra emlékeztet. A történészek egy 50 évvel ezelőtti sakkpartit elemeznek, s nem szorítja őket sem az idő, sem a felelősség. És mit kellett volna tennie a politikusnak?- teszi fel a kérdést Falin. Helyénvaló lenne elfogadni azt a tézist, miszerint a második világháborúba az emberiség fokozatosan sodródott bele. A Szovjetunió volt az egyetlen nagyhatalom, amely harcolni kezdett a fasizmus ellen- hangzott el a beszélgetés során. Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára hétfőn este a libanoni helyzetről folytatott megbeszéléseket a BT öt állandó tagjának képviselőjével. A tárgyalásokon áttekintették, miként alakult a helyzet ebben az arab országban augusztus 15-e óta, amikor a Biztonsági Tanács azonnali tűzszünet megkötésére szólította fel az egymással szembenálló feleket. Eszmat Abdel Megid egyiptomi külügyminiszter négypontos tervet ismertetett a libanoni válság tárgyalásos megoldására. Ennek lényege a tűzszünet elrendelése, a kikötői blokád feloldása, a „nem libanoni erők“ távozása és az összes érintett fél értekezlete, amelyben kulcsszerepet játszana az Arab Államok Ligája. Trükkös terror (ŐSTK) - Ellasz Frejdzs betlehemi polgármester tiltakozott a megszálló hatóságoknál amiatt, hogy a turistáknak öltözött izraeli ügynökök a történelmi város piacterén vasárnap lelőttek egy arabot és további 11 személyt megsebesítettek. Az izraeli katonai források megerősítették az incidenst. A polgármester kategorikusan elítélte a megtorló akciót. Véleménye szerint a helyi lakosság így bizalmatlanná válik a turistákkal szemben, s mindez hozzájárulhat a külföldi látogatók számának csökkenéséhez. Svédország üdvözli az enyhülési folyamatot (ŐSTK) - Svédország megelégedéssel nyugtázza a nemzetközi kapcsolatok javulását, valamint az általános biztonság szavatolását szolgáló valamennyi lépést és intézkedést. Ezt hangsúlyozta Ingvar Carlsson svéd kormányfő stockholmi sajtóértekezletén, hozzáfűzve, hogy nagyra értékeli Mihail Gorbacsov hozzájárulását a kelet-nyugati párbeszéd kibontakozásához. A svéd miniszterelnök úgy vélte, hogy a bizalom erősödése és a kölcsönös megértés megteremti az enyhülési folyamat hosszú távú alapját, s ennek következtében lehetővé válik egyre nagyobb összegek katonai célok helyett békés célokra történő felhasználása. Carlsson szorgalmazta a svéd-szovjet gazdasági kapcsolatok bővítését és egyúttal bejelentette, hogy a közeljövőben svéd gazdasági szakemberek csoportja látogat a Szovjetunióba. PANAMA Nem született kompromisszum Fontos szerep A csehszlovák-román kapcsolatokban fontos szerepe van a gazdasági együttműködésnek, amely a kétoldalú gazdasági és tudomá- nyos-műszaki együttműködés . ezredfordulóig szóló programjából indul ki. Egyre bővül az árucsereforgalom, amelynek értéke tavaly elérte a 703 millió rubelt, idén pedig várhatóan 729 millió rubeles lesz. Csehszlovákia Romániába elsősorban textilipari gépeket és berendezéseket, energetikai berendezésekhez pótalkatrészeket és egyéb alkotóelemeket, szerszámgépeket, gépkocsialvázakat és Tatra típusú vontatókat, számítástechnikát, mérőműszereket stb. szállít. A mi importunkban túlnyomórészt energetikai és színesfémkohászatí berendezések, személygépkocsik, szerszámgépek, számítástechnikai berende(ŐSTK) - A panamai fővárosban kudarccal végződött a kormány, a hadsereg és az ellenzék közötti tárgyalások újabb fordulója. Mint ismeretes, a háromoldalú megbeszéléseken az Amerikai Államok Szervezetének küldöttsége közvetít. A felek már két hónapja folytatják a tárgyalásokat, ám nem sikerült kidolgozni azt a kompromisszumos megállapodást, amely lehetővé tenné, hogy szeptember 1-je, azaz Ma- nuel Solis Palma jelenlegi elnök hivatali idejének és a parlament megbízatásának a lejárta előtt létrejöjjön a széles alapokon nyugvó koalíciós kormány. Ismeretes, a panamai politikai válság azután éleződött ki, hogy érvénytelenítették a májusi választások eredményeit. Az AÁSZ indítványozta, hogy szeptember 1 -ig hozzanak létre ideiglenes kormányt, majd rendezzenek új választásokat. A panamai kormány és a fegyveres erők ezzel egyetértettek, ám az ellenzék nem. Azt követeli, hogy mondjon le tisztségéről Manuel Noriega tábornok, a hadsereg főparancsnoka. A panamai helyzetről egyébként ma Washingtonban tartanak tanácskozást az AÁSZ-tagállamok külügyminiszterei. LENGYELORSZÁG ---------N eh éz eligazodni a szinte óráról órára változó lengyel- országi helyzetben. Az utóbbi két hétre, Czeslaw Kiszczak végül is kudarccal járt kormányalakítási kísérleteinek napjaira a különböző politikai erők vezetőinek nyilatkozatháborúja, a gyakran önmaguknak is ellentmondó véleménynyilvánítások voltak a jellemzőek. A ki kivel, ki ellen hangulat uralkodott el, egyedül a LEMP kardoskodott az együtt az országért jelszó, vagyis a minden erőt tömörítő nagykoalíció mellett. Ami a kormányalakítást illeti: minden lehetséges elméleti variáció szóba került. Lényeges fordulatot hozott az augusztus 7-i váratlan Walesa-javaslat, hogy a parasztpárt (ZSL) és a Demokrata Párt alakítson koalíciós kormányt a Szolidaritással, kizárva a LEMP- et. Ez persze a kerekasztal- megállapodások felrúgását jelentette. Hiszen emlékezhetünk még Walesa és több más Szolidaritásvezető akkori nyilatkozataira, miszerint a Szolidaritás nemcsak hogy a kormányban nem lenne hajlandó részt venni, de párttá sem akar válni, megmarad szakszervezetnek. Két héttel az említett fordulat után, a múlt hét végén alapvetően új helyzet alakult ki. Kiszczak visszaadta kormányalakítási megbízatását, miután egyértelművé vált, ezt a feladatot nem tudja teljesíteni: a ZSL és a Demokrata Párt vezetői megállapodtak Walesával, hogy együtt alakítják meg a kabinetet, de ebből mégsem zárják ki a LEMP-et. Felajánlották neki a belügyi és a honvédelmi tárcát. Jaruzelski államfő pedig a Szolidaritás egyik vezetőjét, Tadeusz Mazowieckit bízta meg a kormányalakítással. Mazowieckit még a parlament alsóházának, a szejmnek is meg kell erősítenie e tisztségben. A tervek szerint erre ma kerül sor - hacsak nem történik valamilyen váratlan esemény. Valószínű, hogy a szejm szentesíti az új kormányfőjelöltet, hiszen a 460 tagú alsóházban a LEMP-nek csak a korábbi partnereivel, a ZSL-lel és a demokratákkal volt többsége. Az ő pálfordulásuk után a mérleg nyelve a Szolidari- tás-ZSL-Demokrata Párt javára billent: 264 szavazattal rendelkeznek. Tehát sem a Kiszczak-féle ,,nagykoalíció“, sem a Walesa által először javasolt „kiskoalíció“ - hanem? Az új kormányföjelölt ,,széles koalíciós kormányról“ beszélt azt követően, hogy a LEMP-nek felajánlották a két tárcát. Mindez nem puszta játék a szavakkal és jelzőkkel, politikai tartalom húzódik meg mögöttük. Amint a LEMP KB szombati üléséről kiadott állásfoglalásban olvasható, a kommunisták nem vonulnak ellenzékbe, folytatják a politikai harcot, s keveslik a két miniszteri posztot, mondván: a LEMP-nek társadalmi súlyának megfelelő részvételt kell kapnia a kormányban. (Ez lényegében a nagykoalíciót jelentené.) A kulisszák mögötti vitákról ki- szivárgott, hogy ezzel szemben a Szolidaritás, a parasztpárt és a Demokrata Párt viszont úgy szeretné bevonni a kommunista minisztereket a kormányba, hogy azok ne közvetlenül a LEMP-et képviseljék. Mégis, mivel magyarázható, hogy a LEMP kormányban való részvételét illetően Walesa néhány napon belül megváltoztatta álláspontját? Egyrészt figyelembe kellett vennie, hogy a LEMP (a választási vereség ellenére, hiszen az nem feltétlenül tükrözi a reális erőviszonyokat és képességeket) még mindig jelentős erőt képvisel a társadalomban. Másrészt pedig - amint ö maga is elmondta egy interjújában - figyelembe kell venni a nemzetközi politikai összefüggéseket, s azt a szerepet, amelyet az ország betölt az európai egyensúly megőrzésében, tehát éppen ezért Lengyelország továbbra is a Varsói Szerződés tagja marad. Ezek a szempontok indokolhatják, hogy a LEMP-nek miért éppen a belügyi és honvédelmi tárcát hajlandók átadni. Közben a Nyugat különböző, Moszkvával kapcsolatos spekulációkba kezdett a lengyel helyzettel összefüggésben. Ezekre válaszolva hangoztatta a szovjet külügyi szóvivő, hogy a kormányalakítás Lengyelország belügye. „Lengyel- ország a szomszédunk és szövetségesünk, nagy figyelemmel kísérjük az ottani fejleményeket. Reméljük, az ország politikai erői konstruktívan fognak eljárni, s olyan megoldást találnak, amely kivezeti Lengyel- országot a válságból“ - mondotta Jurij Gremitszkih. Nem tartható sokáig az olyan állapot, hogy egy Oiszágnak ne legyen kormánya. Az új kabinetet mielőbb meg kell alakítani. Egyelőre azonban folyik a taktikázás, a minél jobb tárgyalási pozíciók keresése. MazoKormányra várva wiecki kijelentette, csak azt követően hajlandó konzultációkat kezdeni a LEMP részvételéről a kormányban, ha a parlament már megerősítette őt tisztségében. Az AFP hír- ügynökség értesülései szerint ugyanakkor elutasította a LEMP KB szombati állásfoglalását arról, hogy még a szejm-ülés előtt kössön a LEMP és a Szolidaritás együttműködési megállapodást. Walesa pedig úgy nyilatkozott, hogy a LEMP- nek minden előfeltétel nélkül kell közreműködnie az új kormány létrehozásában. Most tehát a hogyanról folyik a vita, ez érthető is, hiszen abban mindenki egyetért, hogy az új kormányra égető szükség van. A LEMP szerint ennek a lehető legszélesebb ,,nemzeti bizalom“ kormányának kell lennie. Amint szombati állásfoglalásában leszögezte, a jelenlegi helyzetért két korábbi partnerét, a parasztpártot és a Demokrata Pártot terheli nagymértékben a felelősség. Hiszen részesei voltak több olyan korábbi kormányintézkedésnek, amelyeket most az ellenzék, s főleg új szövetségesük, a Szolidaritás bírált. Felfigyeltető, hogy az állásfoglalás a LEMP és a Szolidaritás partneri együttműködésének fontosságáról beszél, s az ország két fő politikai erejeként a LEMP-et és a Szolidaritást említi. Nyilvánvalóan jelzés ez a parasztpártnak, amely az utóbbi hetekben a politikai küzdelmekben a „mérleg nyelvének“ szerepére törekedett a 76 parlamenti helyével. A kérdés csak az, tényleg van-e akkora súlya, illetve egyensúlyérzéke, hogy az adott pillanatban megszabja, a libikóka mely ága legyen fenn, vagy lenn. M iközben a politikusokat a hatalmi válság, a politikai küzdelem köti le, a lakosság elégedetlensége egyre nő. Különösen e hónap eleje, a szabadpiaci élelmiszerárak bevezetése óta. A lemondott Rakowski-kormánynak ezt a gyorsan hozott, s egyébként a parasztpárt által sürgetett döntését a Szolidaritás is bírálta, nem elsősorban a lényege, hanem az időzítése miatt. A boltok polcai üresek, hiány van az alapvető élelmiszerekből, különösen húsból. A bérkövetelések egyre erőteljesebbek, s ezzel majdnem bezárul az ördögi kör, hiszen az árufedezet nélkül növekvő pénzmennyiség az infláció ellenőrizhetetlen növekedéséhez vezethet - jelenleg kb. 120 százalék körül mozog. Mindez azt tanúsítja, bárhogy is alakuljon az elkövetkező napokban a kormányalakítás, bárki kerüljön is a kabinet élére, rendkívül felelős és feltehetően népszerűtlen intézkedéseket is kell hoznia a súlyos gazdasági gondok enyhítésére. Ezért lehet teljes mértékben egyet-, érteni a LEMP szombati dokumentumának azzal a kitételével, miszerint erre egyedül sem a Szolidaritás, sem a Lengyel Egyesült Munkáspárt nem képes, főleg akkor nem, ha egymás ellen dolgoznak és nem e9yUM' MALINAK ISTVÁN A Voyager-2 a Neptunushoz tart (ŐSTK) - A Voyager-2 amerikai űrszonda hétfőn kis időre begyújtotta a motorjait és ezzel megtette az utolsó manővert annak érdekében, hogy megközelítse a Neptunus bolygót. A közelítésre a tervek szerint csütörtökön éjjel kerül sor és az űrszonda mintegy 8000 fényképfelvételt továbbít a bolygó felszínéről. Ezenkívül a Földre juttat tíz vizsgálati eredményt, amelyek segíthetnek a tudósoknak felderíteni a Neptunus számos titkát. A 12 évvel ezelőtt felbocsátott űrszonda eddig mintegy 7 milliárd kilométert tett meg. Bolgár lapvélemény a török lépésről (ŐSTK) - A Rabotnicseszko Delo, a BKP központi lapja tegnapi kommentárjában elítéli a török kormánynak azt a döntését, hogy lezárja a határt és nem fogad be több bolgár állampolgárt. A lap hangsúlyozza, ez a lépés az ankarai vezetők korábbi kijelentéseivel élesen ellentétes (a török kormány néhány hete hangoztatta, fogadja mindazokat a bolgár állampolgárokat, akik az országba kívánnak látogatni). A határ lezárása egyben kinyitja azok szemét is, akik Törökországba készültek. A bolgár fél álláspontja világos - szögezi le a szófiai lap: Bulgária nemcsak szavakban, hanem tettekkel is teljesíti a bécsi záródokumentumban foglalt megállapodásokat, vagyis biztosítja saját állampolgárai számára a kiutazáshoz és a hazatéréshez való jogot. Bulgária kész a bolgár-török kapcsolatokban felmerülő problémák megvitatására minden szinten, de előzetes feltételek nélkül - írja a Rabotnicseszko Delo. Nicaragua A kontrák támadásai (ŐSTK) - Nicaragua különböző térségeiben az utóbbi napokban több támadást intéztek az ellenforradalmi csoportok a polgári lakosság és a sandinista hadsereg egységei ellen. Különösen feszült helyzet alakult ki Jinotega és Chontales tartományban, ahol a kontrák úttorlaszo- kat építenek. A managuai nemzet- védelmi minisztérium által közzétett adatok szerint az elmúlt hét végén négy földművest megöltek és 11-et megsebesítettek az ellenforradalmárok. Dán Quyale amerikai alelnök hétfői Las Vegas-i beszédében kijelentette, az USA „erkölcsi kötelességének" tartja, hogy folytassa a nicaraguai ellenzék támogatását. Mint mondotta, ez a segélyezés nyilván folytatódni fog a Nicaraguában jövő februárra tervezett általános választások után is. zések és úszóművek játsszák a legnagyobb szerepet, s hagyományos tételnek számít a zöldség és a gyümölcs is. Gondot okoz az, hogy továbbra is kevés a kooperációban és szakosításban előállított termékek hányada, ami alig éri el a 17 százalékot. Az együttműködés korszerű formáinak a kihasználása jelentheti elsősorban a két ország közötti gazdasági együttműködés intenzifikálásának a fő útját, beleértve a kooperáció és a szakosítás kiszélesítését, a közvetlen kapcsolatok létesítését vállalatok és tudományos kutatóintézetek között. A gyártásszakosítás és a termelési kooperáció további elmélyítését célzó, májusban Prágában aláírt program megteremti a szükséges feltételeket ehhez. (ÖSTK)