Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-23 / 198. szám, szerda

Kedvezően fejlődnek hazánk és Kína politikai és gazdasági kapcsolatai Ladislav Adamec fogadta Huang Ji-csenget (ŐSTK) - Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnök tegnap a prágai Hrzán-palotában fogadta Huang Ji-csenget, a Kínai Népköztársaságnak az energiaforrásokért felelős miniszterét.- Kedvezőn fejlődnek a két or­szág közötti politikai, gazdasági, kul­turális és tudományos-műszaki kap­csolatok. Csehszlovákiának érdeke, hogy továbbra is bővüljenek, ennek már a múltban is megvoltak, s a je­lenben is megvannak a jó alapfelté­telei - mondotta bevezetőben a szö­vetségi miniszterelnök. A továbbiak­ban szólt a hazánkban végbemenő változásokról és társadalmunknak a politikai és gazdasági reformok érdekében tett erőfeszítéseiről. Huang Ji-cseng részletesen tájé­koztatta a szövetségi kormány elnö­két Kína politikai és gazdasági hely­zetéről, az elért eredményekről, va­lamint a problémákról és megoldá­sukról. Megerősítette a Csehszlová­kiával kifejtett gazdasági együttmű­ködés során született jó eredménye­ket. Egyidejűleg rámutatott azokra a tartalékokra, amelyek lehetővé tennék az eddigi kereskedelmi for­galom kiszélesítését. A találkozón részt vett Jaromír Obzina szövetségi miniszterelnök- helyettes, a csehszlovák-kínai gaz­dasági és tudományos-műszaki együttműködési vegyesbizottság csehszlovák tagozatának elnöke, Eduard Saul, hazánk pekingi nagy­követe és Csi Kuo-fu, Kína cseh­szlovákiai ügyvivője. Jaromír Obzina, illetve Huang Ji- cseng vezetésével tegnap Prágában megkezdődött a vegyesbizottság 5. ülése. A résztvevők értékelték a tes­tület októberben Pekingben tartott előző ülése óta eltelt időszakban elért eredményeket. Megállapítot­ták, hogy az idén 8,6 százalékkal növekedett a két ország közötti áru­csere-forgalom terjedelme. Közlemény az SZSZK kormányának üléséről (Folytatás az 1. oldalról) tása s a komplex lakásépítés fej­lesztése érdekében tervszerűen kell koordinálni a szállítókapacitásoknál fokozatosan végrehajtandó szerke­zeti változtatásokat. A mezőgazda­sági termelést illetően feladatul adta, hogy 2-3 ezer tonnával kell növelni a hazai piacra kerülő húskészítmé­nyek mennyiségét, s tartalékot kel! létrehozni szemes takarmányokból. A pénzügyi-gazdasági téren elem­zést kell készíteni az állami vállala­tok jövedelmezőségéről éspedig az­zal a céllal, hogy az új gazdasági feltételek között növekedjék a haté­konyság az önfinanszírozásra kép­telen gazdasági szervezetek ese­tében. A kormány a továbbiakban a terv telje­sítésével összefüggésben áttekintette a lakossági ellátás helyzetét s a hazai piacon felmerült problémákat. Kritikus igényességgel mutatott rá a szállítások lebonyolításában és koordinálásában fel­merült hiányosságokra, amelyeket nem egyszer kereskedelmi szervezetek okoz­nak. Ennek folytán például Észak-Szlová- kiában nincs elegendő gyümölcs és zöld­ség. A testület egyidejűleg feladatul adta az illetékes ágazatoknak, hogy főleg a ke­resett iparcikkek szállításával járuljanak hozzá a piaci ellátás javításához, és a jó­váhagyott határozatok végre nem hajtása esetén vonják le a megfelelő következte­téseket, beleértve a büntetések kisza­bását. Ezt követően a kormány foglalkozott az építőipar helyzetével, s intézkedéseket hagyott jóvá a szövetségi kormány hatá­rozatából adódó feladatok teljesítésére. Ezután jóváhagyólag tudomásul vette a 9. ötéves tervidőszakra előirányzott lakás­felújítási és -karbantartási ütemtervet, majd áttekintette a termő- és erdőterület 1988. évi alakulását. A továbbiakban az ifjú nemzedékről való gondoskodás fokozásával összefüg­gő kérdésekkel foglalkozott. Megállapítot­ta, hogy hazánk e területen jó alapokkal rendelkezik, és több pozitív eredmény született. Biztosított a gyermekek és a többi fiatal jogi védelme, javult az ifjú nemzedék helyzete, s emelkedett élet- és kulturális színvonala. Az elért pozitív eredmények ellenére azonban mind ez ideig nem sikerült teljes mértékben meg­oldani néhány gazdasági és szociális problémát, főleg a fiatal családok ala­csony jövedelmével, lakáshelyzetükkel s a fiatalok képességeinek és szakkép­zettségének megfelelő kihasználásával kapcsolatosakat. Az összetett problémák tervszerű eljárást követelnek meg. Ezt követően a testület egyetértését fejezte ki a gyermekekről és a többi fiatalról való komplex gondoskodásra vonatkozó prog­ram tervezetével, amelyet a közeljövőben az SZNT, a Szlovák Nemzeti Front KB és a szövetségi kormány is áttekint. A testület ezután jelentést tárgyalt meg a központi államigazgatási és a közép­szintű irányítási szervek adminisztratív helyiségeinek a szervezeti struktúrák áta­lakítása kapcsán történő kiürítéséről. Megállapította, hogy az ezzel összefüggő feladatok teljesítése nem a tervekkel összhangban folyik; az érintett szervek és szervezetek saját érdekeiket, esetleg a hatáskörükbe tartozó létesítményekben felmerült szükségleteket helyezik előtér­be. Még mindig nem megfelelő mértékű a megüresedett irodahelyiségeknek a la­kás-, egészségügyi és szociális helyzet javítására, illetve oktatási és egyéb célok­ra való felhasználása. A kormány elége­detlenségét fejezte ki az eddigi eljárással kapcsolatban, s kötelezte a központi szer­vek illetékes dolgozóit, hogy haladéktala­nul teljesítsék a rájuk háruló feladatokat, és ne engedjék meg, hogy új adminisztra­tív helyiségeket kérvényezzenek. Ezt követően az SZSZK kormánya áttekintette a költségvetési elvonásokról és a jövedelemadóról szóló törvény terve­zetét és több más javaslatot, majd szer­vezési kérdéseket is megvitatott. SZNT-bizottsági ülés Előtérben a pedagógusok helyzete (Munkatársunktól) - Bratislavában tegnap ülést tartott a Szlovák Nemzeti Tanács kulturális és nevelési bizottsága. A napirend első pontjaként a Nyugat­szlovákiai kerület gazdasági és kulturális fejlődésének 2005-ig szóló távlati terveit vitatta meg, majd megtárgyalta a CSKP KB 13. és az SZLKP KB májusi ülésének határozataiból az oktatásügyre háruló fel­adatokat, s azokat a legfontosabb tenni­Mazowiecki - Kiszczak találkozó (ŐSTK) - Tadeusz Mazowiecki kijelölt lengyel miniszterelnök teg­nap találkcföott Czeslaw Kiszczak- kal, aki - mint ismeretes - lemondott kormányalakítási megbizatásáról. A PAP hírügynökség jelentése sze­rint a találkozón áttekintették az új lengyel kormány megalakításával összefüggő problémákat. A két poli­tikus véleményt cserélt arról, hogy miként lehetne megoldani az ország jelenlegi politikai, társadalmi és gaz­dasági problémáit. valókat, amelyek az oktatási-nevelési rendszer elemzésekor kerültek felszínre. A készülő intézkedésekkel kapcsolat­ban a képviselők több fontos észrevételt tettek. Egyebek közt sürgették egyes nyu­gat-szlovákiai városok (köztük Komárom- Komárno) történelmi nevezetességei­nek rekonstrukcióját, az oktatási-nevelési rendszerrel foglalkozva hangsúlyozták, hogy a pedagógusokat előnyben kell ré­szesíteni a lakáskiutaláskor, emelni kell a középiskolai tanárok fizetését, meg kell szüntetni a túlórázást és fontos ténylege­sen is csökkenteni az iskolaigazgatók adminisztrációs kötelezettségeit. Felmerült a cigányszármazású gyer­mekek kérdése, akik - a Rimaszombati (Rimavská Sobota) járásban tapasztaltak alapján - úgy kerülnek alapiskolába, hogy anyanyelvükön kívül sem magyarul, sem szlovákul nem tudnak. Egyes képviselők újfent szorgalmazták a kétnyelvű oktatás bevezetését a nemzetiségi iskolákban- rámutatva néhány ukrán tanítási nyelvű alapiskola állítólagos látványos eredmé­nyeire -, ahol a humán tantárgyakat anyanyelven tanítják, a reál tantárgyak oktatása pedig szlovákul folyik. -hó­Ülést tartott az SZKT Elnöksége (ÖSTK) - Ülést tartott tegnap a Szak- szervezetek Központi Tanácsának Elnök­sége. A testület elítélte az augusztus 21-i Vencel téri rendbontási kísérletet. Megál­lapította, hogy a provokációs akció nem talált támogatásra az állampolgárok köré­ben és joggal vált kritika tárgyává. Ezzel összefüggésben az SZKT Elnöksége megütközését fejezte ki néhány csoport, s magyar, lengyel és olasz állampolgár magatartásával kapcsolatban. A továbbiakban Jan Stejskal pénz­ügyminiszter jelenlétében megvitatta a vállalati társadalmi fogyasztás irányítá­sáról szóló jogszabály elveinek, valamint a kulturális és szociális szükségletek alapjáról szóló rendeletnek a javaslatát. Áttekintette, hogy a Kelet-szlovákiai kerü­letben miként hajtják végre a szakszer­vezetek legutóbbi országos értekezletén jóváhagyott határozatokat, majd jóvá­hagyta az állami vállalatoknál tevékeny­kedő szakszervezeti bizottságok hatáskö­réről, feladatairól és finanszírozásáról szóló dokumentumot. Az SZKT Elnöksége a tanácskozás végén szeptember 22-23-ra összehívta a szakszervezetek járási tanácsai elnö­keinek országos ülését. Nadzsibullah az ellenzékhez: A kormány bármikor és bárhol hajlandó tárgyalásokat kezdeni (CSTK) - A kabuli kormány kész min­den, a békés rendezést célzó javaslatról tárgyalni, s párbeszédet kezdeni az afgán konfliktusban érdekelt felekkel. Az afgán nép azonban sosem fogad el olyan meg­oldást, amelyet kívülről kényszerítenek rá - hangsúlyozta tegnap Kabulban Nadzsi­bullah afgán államfő. Emlékeztetett a kormány legutóbbi, az ország függet­lensége 70. évfordulójának alkalmából előterjesztett javaslatára. Ebben a kor­mány felajánlja, hogy tárgyalásokat kezd mindazokkal az ellenzéki erőkkel, ame­lyek békét akarnak. A helyszín bármely ország lehetne, s az ellenzéki erők egyé­nileg, vagy csoportosan vehetnének részt. Ha megállapodás születne a harcok leállításáról, békekonferenciát rendezné­nek, amelynek eredményeként megalakí­tanák az irányító tanácsot, amely az összes politikai csoport álláspontját kép­viselné. A konferencia meghirdetné a hat­hónapos fegyvernyugvást is, s egy bizott­ságot hoznának létre, amely kidolgozná az új alkotmányt és az új választási tör­vény tevezetét. Ezt követően az irányító tanács összehívná a nagy dzsirgát, amely megvitatná és jóváhagyná e törvényeket. Külügyi sajtótájékoztató Moszkvában Mongol kezdeményező indítvány • Incidens az NDK és az NSZK határán (ŐSTK) - Jurij Gremitszkih szovjet külügyi szóvivő tegnap Moszkvában saj­tóértekezletet tartott. Ezen nagyra érté­kelte Dzsambin Batmönh legfelsőbb mongol vezető augusztus 19-én tett ja­vaslatát, hogy a Kelet-Ázsia északi ré­szén és a Csendes-óceán térségében fekvő országok már most kezdjenek meg­beszéléseket egy állandó tárgyalási me­chanizmus létrehozásáról. Időszerű ja­vaslatról van szó, s megvan a reális lehetőség arra, hogy a terv megvalósul­jon, mondotta a szóvivő. Jurij Gremitszkih a továbbiakban fog­lalkozott az Afganisztánban kialakult leg­újabb helyzettel. Rámutatott arra, hogy Afganisztánon belül és kívül is nő a kor­mány és a kormányhadsereg tekintélye. Emlékeztetett az afgán fegyveres erők képviselőinek hétfői nyilatkozatára, mely szerint az ellenzéki csoportok parancsno­kainak kétharmada már gyakorlatilag nem harcol. A többiek is inkább egymás ellen harcolnak, s a hadsereg ellen csak külső nyomásra, elsősorban az Egyesült Álla­mok, Pakisztán és Szaúd-Arábia nyomá­sára indítanak támadásokat. Gremitszkih szólt az NDK és az NSZK határán történt incidensről is. A múlt csü­törtökön éjszaka a határ nyugatnémet oldaláról 50-nél több lövést adtak le az NDK-beli Wahlhausen városka köz- és lakóépületeire. A szóvivő ezzel összefüg­gésben hangsúlyozta: a provokáció annál komolyabb, hogy egy olyan időszakban történt, amikor Európában már érezhető­vé vált az átmenet a konfrontációtól az együttműködéshez. Nem lehet egyetérte­ni azokkal a megfigyelőkkel, akiknek véle­ménye szerint az említett provokációt a szocialista német állam megalakulása 40. évfordulójának előestéjén az NSZK- ban az NDK ellen szított ellenséges pro- pagandakampámy jelentős kiéleződése okozta, mondotta Gremitszkih. Gennagyij Taraszov, a szovjet külügyminisztérium közel-keleti ügyekkel megbízott képviselője tegnap Damasz­kuszba utazott, hogy ott megbeszélése­ket folytasson a szíriai vezetőkkel - tájé­koztatott Jurij Gremitszkih. Senki sem sérült meg Josef Dvorák alezredes, a Cseh Szo­cialista Köztársaság Belügy- és Környe­zetvédelmi Minisztériumának szóvivője hétfőn éjszaka közölte a Rudé právo szerkesztőségével, hogy a prágai Vencel téri demonstráción aznap délután öt óra után a magyar Munkás Szolidaritás Szak- szervezeti Szövetség szóvivője társada­lomellenes felhívást olvasott fel. A közrendet a legagresszívabb egyé­nekkel szemben alkalmazott békés esz­közökkel állították helyre. Műszaki eszkö­zöket nem használtak. A beavatkozás során a nem engedélyezett demonstráció résztvevői, illetve a közbiztonsági szervek s a Népi Milícia tagjai közül senki sem sérült meg. A rendőri szervek 320 csehszlovák és 50 külföldi állampolgárt állítottak elő. (zr) Találkozó Zvolenben (CSTK) - A szlovák nemzeti felkelés 45. évfordulója alkalmából tegnap Zvo­lenben a Szocialista Ifjúsági Szövetség legaktívabb tagjai az antifasiszta nemzeti felszabadító harc résztvevőivel találkoz­tak. Jelen volt az SZLKP KB küldöttsége, amelyet Ondrej Őaling az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára vezetett, továbbá a közép-szlovákiai kerületi párt- bizottság delegációja. A találkozón Sáling elvtárs is felszólalt. Pozitívan értékelte, hogy a népgazdasági ágazatokban, tudományos és kulturális intézményekben dolgozó, illetve az okta­tási intézményekben tanuló fiúk és lányok túlnyomó többsége alkotó munkával váltja valóra népünk történelme egyik legjelen­tősebb eseményének, a szlovák nemzeti felkelésnek hagyatékát. Az elmúlt 45 év során beigazolódott a szlovák nemzeti felkelés eszméinek szilárdsága és törté­nelmi érvényessége, valamint annak az útnak a helyessége, amely mellett akkor döntöttünk - mondotta. A találkozó végén a jelenlevők nyilat­kozatot hagytak jóvá. Ebben síkraszáll- nak a CSKP programja, az átalakítás, a demokrácia elmélyítése, valamint a nemzetközi feszültség enyhítésére irá­nyuló politika mellett. Határozottan elítél­ték a szocialistaellenes fellépéseket, szembeszálltak a szocializmus vívmá­nyainak becsmérlésével, s az alkotmá­nyos és szabadságjogokkal való vissza­éléssel. Egyidejűleg felhívták a fiatalokat, hogy aktívan vegyenek részt szocialista hazánk építésében. Gabcíkovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer Új műszaki megoldás? (ŐSTK) - Jozef Oblozinsky, a Brati­slavai Vízgazdálkodási Építővállalat igaz­gatóhelyettese tegnap interjút adott a Csehszlovák Rádió és a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának a Gabcíkovo -Nagymarosi Vízlépcsőrendszer cseh­szlovákiai szakaszának kivitelezéséről. Egyebek között elmondta: nagy gondot okoz a magyar fél egyoldalú döntése, hogy a gabőíkovóí vízerőműnél is felfüg­gesztette a munkákat. A magyarországi beruházók augusztus elején közölték ve­lünk, hogy a Magyar Népköztársaság kor­mányának utasítására ezeket egy évig szüneteltetik. Dolgozóink is tudomást szereztek az építésí munkák egyoldalú felfüggesztésé­ről, sőt saját szemükkel is láthatták, hogy a Duna jobb partján nem dolgoznak. Ez érthetően kedvezőtlenül hatott a munka­légkörre, s az építőket meg kellett győzni az éjszakai, szombati és vasárnapi mű­szakok szükségességéről. Úgy gondolom, amennyiben a magyar fél döntését az októberi parlamenti jóvá­hagyástól teszi függővé, akkor a Dunakili- tinél ráháruló feladatokat már nem telje­sítheti. Ezért jelenleg egy új műszaki megoldást mérlegelünk, részleteiről azonban még nem szeretnék beszélni. Noha, ezzel kapcsolatban már a jövő héten terepszemlét tartunk. Egyszerűen szólva, olyan intézkedéseket teszünk, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy abban az esetben is hatékonyan kihasz­nálhassuk a Duna bal partján készülő jelentős beruházást, ha a magyar fél ál­láspontja továbbra is negatív marad. Mindez megnyitná az utat a parlament összehívásához és egy széles körű támo­gatást élvező kormány megalakításához. Az említett mechanizmus részét alkot­ná egy olyan nemzetközi konferencia is, amelyet az ENSZ égisze alatt rendezné­nek Afganisztán, Pakisztán, Irán, Kína, a Szovjetunió és az USA, vagyis azoknak az országoknak a részvételével, amelyek Afganisztánnal szomszédosak, vagy pe­dig a genfi megállapodások garantálói. Kabul ugyanakkor üdvözölné, ha a nem­zetközi konferencia szavatolná a semle­gességét és a demilitarizálását. Nadzsibullah nem világított rá, hogy az afgán kormány legújabb javaslata miben különbözik a korábbi békekezdeménye­zésektől. Nemhivatalos források szerint azonban valószínű, hogy az új javaslatok lényegéről már korábban tájékoztatták az ellenzék egyes köreit, elsősorban az iráni székhelyű csoportokat, s azokat, amelyek az egykori uralkodó, Zahir sah körül tö­mörülnek. Az afgán kormánnyal jelenleg sok egykori ellenzéki parancsnok is együttműködik. Az afgán államfő szerint az ENSZ-nek aktívabb szerepet kell játszania a genfi megállapodások teljesítése érdekében. Élesen bírálta hogy az ellenzék a városo­kat új típusú rakétavetőkkel lövi. Abdái Vakil afgán külügyminiszter üzenetben hívta fel a világszervezet főtit­kárának figyelmét arra, hogy az USA és Pakisztán 'növeli fegyverszállításait az ellenzék számára. Kabult elsősorban az új típusú rakétavetők szállítása nyugtala­nítja. Vakil kérte az ENSZ-főtitkárt, tegyen lépéseket ennek megakadályozására. Kit képviselnek? (A Pravda budapesti tudósítójá­tól) - Magyar állampolgárok cso­portjának a prágai Vencel téren ren­dezett politikai demonstráción való részvételét értékelte bíráló fenntar­tásokkal tegnapi számában a buda­pesti Esti Hírlap. Az érthető hazai kétségek mellett nem értjük azokat, akik úgy döntöttek, hogy részt vesz­nek a prágai tüntetésen és ezzel a céllal utaztak oda - írta. Megért­hetjük, hogy az ember állást foglal saját országa vagy a világ ügyeiben, és véleményét kifejezésre juttatja különösen olyan kérdésekben, me­lyekben érdekeltek vagyunk. So­kunkban azonban erős kétségeket ébreszt, joga van-e valakinek be­avatkozni egy szomszédos ország ilyen ügyeibe oly módon, hogy oda utazik. Ma nálunk másról sem hal­lunk, mint arról, senki se próbálkoz­zon beavatkozni a magyar bel­ügyekbe. .. Talán a tartózkodás csak a kormányok és diplomáciai képvi­seletek hivatalos megfogalmazásai­ban kötelező, ha egy szomszédos országban valami mellett vagy ellen akarnak tüntetni? Az Esti Hírlap fel­teszi a kérdést: az egyének talán nem éreznek felelősséget azért, hogy jelenlétükkel egyben országu­kat is képviselik? A lap végezetül kétségbe vonja, hogy ezek a szemé­lyek jó szolgálatot tettek Magyaror­szágnak. (ve) Becsületes munkával A hétfő esti tévé-híradót nézve felkeltette figyelmemet a Vencel téri demonstráción a magyarországi Fia­tal Demokraták Szövetségének egyik képviselőjéről készített felvétel. Magyar nemzetiségű vagyok. Csehszlovákiában születtem, itt ta­nultam, itt szereztem mérnöki diplo­mát, s jelenleg a számítástechniká­ban dolgozom. Amikor meghallgattam „felhívó“ beszédét, felmerült bennem, hogy tu­lajdonképpen mit is akar. Mit tud ő erről a köztársaságról? Szakadék­nyi különbség van aközött, ahogyan ö értelmezi hazánk történelmét és jelenlegi helyzetét, és ahogyan én, egy dél-szlovákiai munkás fia. A Csehszlovákiában élő emberek többségéhez hasonlóan nekem is van saját nézetem és véleményem a hazánkban folyó átalakítással összefüggő kérdésekről. Szilárd meggyőződésem, hogy életünk be­csületes munkával tehető jobbá. Ezért sem fővárosunknak, sem pedig Csehszlovákiának nincs szüksége „felhívásokra“, hanem becsületes munkára és mind jobb eredmé­nyekre. Hegedűs Sándor mérnök Prága ÚJSZ4 2 1989. VIII.

Next

/
Thumbnails
Contents