Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-19 / 195. szám, szombat
LIBANON Nem tartott sokáig a tűzszünet (ÖSTK) - Mint az várható volt, nagyon rövidre sikerült Libanonban csütörtökön a fegyvernyugvás, már este kiújultak a harcok és váltakozó intenzitással egész éjszaka és még tegnap reggel is folytatódtak. Hír- ügynökségek szerint azonban a harcok színtere egészében véve kisebb lett. A szíriai egységek által támogatott muzulmán fegyveres csoportok tüzérsége ismét lőtte a keresztény kikötőket, és Michel Aun tábornok csapatait. Válaszképpen a keresztény erők Bejrút nyugati, muzulmán szektorára összpontosították támadásukat és azokra a területekre, ahol a szíriai erők állomásoznak. A harcokban négy polgári személy vesztette életét és húsz megsebesült. A libanoni sajtó nyugtalansággal ENSZ-megfigyelők Közép-Amerikába (ŐSTK) - Az ENSZ szeptember elején előkészítő bizottságot, majd száztagú katonai megfigyelőcsoportot küld Közép-Amerikába - közölte csütörtökön Francois Giuliani, a világszervezet főtitkárának szóvivője. A kanadai, NSZK-beli és spanyol katonai megfigyelőkön kívül a térségbe érkezik egy 50 tagú kisegítő személyzet is, amely felügyelni fog a Hondurasban tevékenykedő nicaraguai kontrák leszerelésére és hazatérésére. A Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) a jövő héten kongresszust tart, amelyen megválasztják az elnök-, a parlamenti és helyhatósági választások jelöltjeit. Ezt Carlos Nunez, a nicaraguai nemzetgyűlés elnöke közölte. Nunez a továbbiakban elmondta, hogy augusztus 25-e után, amikor Nicaraguában hivatalosan megkezdődik a választási kampány második fordulója és az egyes pártok választási agitációja, az FSLN-ben kádercserék lesznek. Ennek az a célja, hogy előkészítsék a pártapparátust a választási kampányra. Jakovlev előrebocsátotta, hogy a bizottság még nem fejezte be munkáját. Emlékeztetett a szerződés aláírását megelőző helyzetre: a világ különböző térségeiben fellángoltak a háború tüzei, s a nemzetközi helyzet az általános konfliktus felé sodródott. 1939-ben, amikor Európában nyilvánvalóvá vált a nagy háború veszélye, a szovjet vezetés ismét kísérletet tett az antifasiszta front létrehozására, amely mindenekelőtt a Szovjetunióból, Nagy-Britanniából és Franciaországból állt volna. Akkoriban ez lett volna az egyedüli erő, amely képes lett volna megmenteni a világot. De a szovjet erőfeszítések nem jártak sikerrel. Jakovlev felteszi a kérdést, mit lehetett volna tenni akkor, amikor a brit és francia vezetők pusztán arra törekedtek, hogy elhárítsák magukról a német agresszió veszélyét, s a nácizmus energiáját a Kelet elleni expanzióra irányítsák? Miként lehetett segíteni Lengyelországnak az országot fenyegető megszállás elhárításában, amikor a vezetői hallani sem akartak a Szovjetunióval és fegyveres erőivel való közvetlen vagy közvetett együttműködésről? Komoly szovjet, lengyel, nyugatnémet és brit tudósok elismerik, hogy 1939. augusztus 19-20-án, amikor Sztálin beleegyezett abba, hogy Ribbentrop Moszkvába utazzon, a Szovjetuniónak nem volt választási lehetősége. Egyedül nem tudta elhárítani a háborút. Mivel Londonban és Párizsban nem talált szövetségesekre, arra kellett gondolni, miként lehet elkerülni a háborút, amelyre a Szovjetunió 1939-ben még kevésbé volt felkészülve, mint 1941-ben. Ráadásul nagy volt a valószínűsége annak, hogy Berlin más nyugati hatalmakkal köt megállapodást a Szovjetunió ellen. Történelmi tény: a Fali Weis operatív terv, amelyet Hitler 1939. április 11-én hagyott jóvá, feltételezte, hogy Lengyelország leverése után Németország leigázza Lettországot hívja fel a figyelmet arra, hogy az ország partjai közelében egyes államok megerősítették haditengerészeti erőiket. Attól tartanak, hogy a libanoni válság ismét nemzetközi méreteket ölt. Csütörtökön tárgyalt Bejrútban Alain Decaux francia miniszter Sza- lim Hossz megbízott muzulmán kormányfővel és Husszein Hussze- inivel, a parlament síita elnökével. Arra összpontosították figyelmüket, hogyan lehetne biztosítani a harcok beszüntetését és véget vetni a kikötök blokádjának. A francia politikus tegnap Aun tábornokkal a keresztény ellenkormány vezetőjével találkozott. (ÖSTK) - Az NDK-ban megjelenő Neues Deutschland tegnapi számában Csehszlovákiához fűződő szövetségünk címmel cikket közölt az 1968-as augusztusi események évfordulója kapcsán. Az írás bevezetőjében utal a történelmi hagyományokban gyökerező nagyon szoros, rendkívül baráti kapcsolatokra, amelyek a két ország munkásosztályának az imperializmus, a háború és a fasizmus elleni harca idején bontakoztak ki. „Mindez meghatározza csehszlovák barátainkhoz és elvtársainkhoz való viszonyunkat jó és nehéz időkben egyaránt, s így volt ez 21 évvel ezelőtt is.“ A cikk elemzi az 1968-ban Csehszlovákiában kialakult helyzetet és úgy véli, hogy a párt egysége meggyengült, egyre inkább elvesztette akcióképességét és vezető szerepét, viszont a jobboldali erők aktivitása ezzel párhuzamosan fokozódott.“ ,,A csehek és szlovákok szocialista államát súlyos veszély fenyegette“ - szögezi le a Neues Deutschland. A lap nézete szerint a legkülönbözőbb nyugati imperialista erők minden eszközzel társadalmi válságot és Litvániát. A Szovjetunió elleni háború - akkor, vagy valamivel később - az agresszor számára legkedvezőbb vonalon kezdődött volna. S ez nem minden, 1939 augusztusában a Vörös Hadsereg súlyos harcokat folytatott a japán militaristákkal Halhingolnál. A japánok pedig segítségért fordultak Berlinhez. 1939. augusztus 20-a körül a szov- jet—brit—francia katonai tárgyalások zsákutcába kerültek. A párbeszédet megszakították, bár ismeretes volt, hogy mikorra tervezik a Lengyelország elleni német agressziót. London és Berlin titokban megállapodott abban, hogy augusztus 23-án Nagy-Britanniába látogat a harmadik birodalom második embere, Göring, s titkos tárgyalásokat folytat Chamberlainnel. A dokumentumok szerint úgynevezett történelmi kompromisszumot akartak kidolgozni, nemcsak a Szovjetunió, Lengyelország és más kelet-európai országok, hanem Franciaország érdekeit is mellőzve. Egyébként London és Párizs akkor már megkötötte a saját megnemtámadási szerződését Németországgal, tehát előnyben voltak a Szovjetunióval szemben. S tény az is, hogy Németország fő csapásmérő erői nem Nyugaton, hanem Keleten összpontosultak. Bármilyen kritikusan is értékeljük a sztálini kül- és belpolitikát, a tények azt igazolják, a Szovjetunió érdekei aktivitást követeltek - mondotta Jakovlev. Ha már nem sikerült kollektíván megfékezni az agresszort, akkor azzal kellett törődnie, miként akadályozza meg, hogy Lengyel- ország lerohanása ne váljon a Baltikum, Ukrajna elfoglalásának előjátékává. A szerződéshez csatolt titkos jegyzőkönyvvel kapcsolatban Jakovlev elmondta, ennek az értékelése még bonyolultabb, mint a szerződésé. Hozzáfűzte, a második világháború előtt az ilyen titkos záradékok nem mentek ritkaságszámba. Leszögezte, bár a titkos jegyzőkönyv ereTárgyalások Eritreáról Carter közvetített (CSTK) - Az etióp kormány és a Eritreai Népi Felszabadítási Front (EPLF) képviselői megállapodtak abban, hogy szeptember 7-én az egyesült államokbeli Atlantában tárgyalásokat kezdenek a 25 éve tartó eritreai konfliktus rendezéséről. Ezt szerdán jelentette be James Carter volt amerikai elnök, aki júliusi afrikai körútja során találkozott a két fél képviselőivel, s elvállalta a közvetítői szerepet a megbeszéléseken. Carter szerint sem az EPLF, sem az Addisz Abeba-i kormány nem támasztott előfeltételeket. Az első konzultáció célja az lesz, hogy előkészítsék a talajt a jövendőbeli tárgyalásokhoz. próbáltak szítani, s nem vonakodtak a Csehszlovákia belügyeibe történő közvetlen durva beavatkozástól sem. „Ilyen helyzetben, miután kimerítettek minden más eszközt az események nem kívánt irányú alakulásának a leállítása érdekében, az egyedüli hatékony kiutat a baráti szocialista országok internacionalista segítségnyújtása jelentette, amelyre a csehszlovákiai felelős hazafias erők kérésére került sor. Ily- módon sikerült leállítani e szocialista ország belügyeibe történő imperialista beavatkozást.“ Az NDK pártlap a cikk zárószakaszában emlékeztet arra, hogy az NSZEP 1970-ben tartott VIII. kongresszusán támogatták a csehszlovák testvérpártnak a Tanulságokban foglalt értékelését az 1968-as válságról, amely a pártban és a társadalomban alakult ki. „A CSKP akkori értékelése és a belőle eredő következtetések véleményünk szerint ma is érvényesek“ - állapította meg a Neues Deutschland, és hozzáfűzte, éppen ezért vissza kell utasítani mindazokat a törekvéseket, amelyek a Csehszlovákiának nyújtott internacionalista segítség utólagos „átértékelésére“ irányulnak. deti példányát nem találták meg, a rendelkezésre álló dokumentumok alapján kétségtelen, hogy létezett. Mint mondta, politikai szempontból nyilvánvalóan a szovjet külpolitika lenini elveitől való eltávolodásról van szó, a kollektív biztonságot célzó stratégiai irányvonal revíziójáról. Jakovlev kitért arra, hogy a titkos jegyzőkönyv eredetijét sem a szovjet, sem más külföldi levéltárakban nem találták meg, s a szövegére annak a filmnek az alapján következtetnek, amelyet - a hivatalos nyugatnémet verzió szerint - egyes dokumentumokról készítettek. „Számomra lényegtelen, hogy a másolat szövege mennyire hiteles. Az a lényeges, hogy a paktumot megkötötték.“ Ribbentrop Moszkvába érkezése előtt csak Sztálin és Molotov tudott a Berlinnel folytatott tárgyalásokról. A titkos záradékról is csak ők ketten tudtak. Nem tárgyalták meg sem a politikai bizottságban, sem a tanácsban, sem a kormányban. A ratifikálási procedúra alól is kivonták. Pontosan szólva: a felek szándékait rögzítette, hiszen kidolgozásának körülményei miatt nem lehet jogi okmányként kezelni, olyannak, amely jogi következményekkel jár. A Molotov-Ribbentrop paktum körüli, főleg a balti köztársaságokban folyó heves vitákkal kapcsolatban Jakovlev megjegyezte: ,,Az augusztus 23-án kötött szerződésre különféleképpen lehet tekinteni, de azt el kell ismerni, hogy sem a szerződés, sem a titkos záradék nem határozta meg Litvánia, Lettország és Észtország jogi és politikai státusát. E három ország státusának megváltozása más körülmények alapján történt. Még erőszakoltabb dolog kölcsönös összefüggéseket keresni e három köztársaság jelenlegi helyzete és a megnemtámadási szerződés között.“ Jakovlev végezetül bejelentette, hogy a szovjet külügyminisztérium számos, az akkori időkből származó dokumentum nyilvánosságra hozatalát tervezi. Mert az igazság, legyen bármilyen nehéz is, a legjobb út a régi félreértések felszámolásához és az újak megelőzéséhez. AFGANISZTÁN van hetven éve annak, hogy Afganisztán kinyilvánította teljes függetlenségét. Emlékeztetőül: az első független afgán állam a 18. század közepén jött létre. Ezt követően az angol gyarmatosítók igyekeztek ellenőrzésük alá vonni Afganisztánt, két háborút is indítottak ellene, de a nép ellenállását nem tudták letörni. 1879-ben és 1893-ban Nagy-Britannia olyan megállapodásokat kényszerített rá, amelyekkel ellenőrzése alá vonta az ország külpolitikáját, s ezzel nagymértékben fékezte fejlődését. Afganisztán 1919. február 28-án kiáltotta ki függetlenségét, erre válaszul London elindította a harmadik háborút. Ezúttal teljesen sikertelenül: a népi ellenállás arra kényszerítette az angolokat, hogy augusztus 8-án előzetes béke- szerződést kössenek, elismerve az afgán állam függetlenségét. E megállapodás augusztus 19-én lépett hatályba, amikor az afgán fél ratifikálta. Szovjet-Oroszország elsőként ismerte el Afganisztán függetlenségét, még ugyanebben az évben felvették a diplomáciai kapcsolatokat. 1921 februárjában szovjet-afgán barátsági szerződést írtak alá, 1931 júniusában pedig semlegességi és megnemtámadási szerződést kötöttek. Ezek az okmányok alapozták meg a két állam és nép baráti és jószomszédi kapcsolatait. Arra nincs mód, hogy részletezzük az ország nehéz, megpróbáltatásokkal teli útját. A 70-es és 80-as évek történései ismertek, az afgán helyzettel naponta foglalkozik a világsajtó, s valószínű, hogy ez még sokáig központi téma lesz. Függetlenség. Az egyik legidőszerűbb jelszó ma is, amikor több mint fél évvel a szovjet csapatok teljes kivonulása után még mindig dúl a polgárháború. Időszerű, mert a külföldi beavatkozás Afganisztán belügyeibe már nyílt agresszióvá és intervencióvá fejlődött, ezért hangsúlyozta Eduard Sevardnadze, szovjet külügyminiszter, hogy a moszkvai vezetés, bár továbbra is a tárgyalásos rendezés híve, s támogatja Nadzsibullah államfő törekvését egy széles alapokon nyugvó, minden politikai erőt tömörítő kormány létrehozására, a Szovjetunió minden lehetséges katonai segítséget - beleértve a korszerű fegyvereket is - megad az országnak. Ez nem áll ellentétben a genfi megállapodásokkal. Természetesen a Szovjetunió készen áll arra, hogy kölcsönösségi alapon bármikor leállítsa a fegyverszállításokat. A szovjet diplomácia vezetője augusztus 6- án tett villámlátogatást Kabulban, s szavait elsősorban az Egyesült Államoknak címezte, de érthetett belőlük Pakisztán és Szaúd-Arábia is. K özben az afgán szélsőségesektől származó, különböző híreszteléseket is felröppentett a nyugati sajtó arról, hogy másfél ezer szovjet katona érkezett volna Afganisztánba. Ezt a moszkvai szóvivő határozottan cáfolta, mondván: február 15-e óta egyetlen szovjet katona sincs ott. A híresztelés célja minden bizonnyal az, hogy magyarázatul szolgáljon a mudzsahidek katonai kudarcaira, továbbá arra, hogy nem igazolódtak be a kabuli kormány gyors bukását hangoztató jóslatok. Ezt támasztja alá a kialakult katonai helyzet. Az afgán kormányerők szovjet segítség nélkül is helyt tudtak és tudnak állni a súlyos harcokban. Nagy presztízsveszteséget jelent a mudzsahidek számára, hogy a hónapok óta tartó offenzíva ellenére sem tudták elfoglalni Dzselalaba- dot, a történelmi fővárost, s ide áttelepíteni a pakisztáni Pesavarban megalakított hétpárti „ideiglenes kormányt“. Márpedig az ellenzék legfőbb támogatói, az Egyesült Államok és Pakisztán is csak akkor hajlandó hivatalosan elismerni ezt a kormányt, ha afgán területen lesz a székhelye, s a lázadók ellenőrzésük alá tudják vonni az ország területének jelentős részét. Ez pedig nem sikerült nekik, egyetlen fontosabb közigazgatási központ sem került a kezükre. Logikusan következnek mindebből a megbékíthetetlen ellenzék számára fájdalmas következtetések: 1. a hathatós külföldi támogatás ellenére fél év alatt sem tudták a mudzsahidek erősíteni pozícióikat; 2. nem tudták igazolni, hogy a Nadzsí- bullah-kormány katonailag és politikailag életképtelen; 3. ha ez így van, akkor a kormány mögött jelentősebb erők állnak, mint ők szeretnék. Nem tudják tehát megmagyarázni, hogy ők, saját bevallásuk szerint az igazi demokrácia hívei, miért akarják az ANDP-t teljesen kizárni a hatalomból. De a képlet fordítva is érvényes: ha a lakosság nem elhanyagolható hányada támogatja Nadzsibullahé- kat, akkor mégsem a lázadók képviselik az egész afgán népet, miként azt oly előszeretettel hangoztatják. Persze, mindez további súlyos következményekkel is jár az ellenzék számára, ezek közül a két legfontosabbat kell hangsúlyozni. Először: egymás közötti torzsalkodásaik hevesebbé váltak, nemegyszer súlyos harcokat vívnak a fegyveres csoportok, amit jó egy hete Gulbuddin Hekmatjar, a hétpárti szövetség egyik legradikálisabb (és katonailag légerősebb) vezetője is kénytelen volt beismerni. Másodszor: a katonai kudarcokkal párhuzamosan fokozták a főváros, és más tartományi központok elleni rakétatámadásokat. A legtöbb áldozat a lakosság soraiból kerül ki. Amint Sevardnadze mondotta: azok, akik jelenleg megszegik a genfi megállapodásokat, s az afgán konfliktus katonai megoldásában hisznek, csupán az afgán nép szenvedéseit hosszabbítják meg. Az utóbbi két hét hírei szintén azt erősítik meg, hogy a fegyveres ellenzék már a lakosság ellen támad. Ennek következtében pedig az emberek jórészének szimpátiáját vesztették el a mudzsahidek. Úgy tűnik, az idő eddig a kormánynak dolgozott. I smét hangsúlyozni kell: mindez akkor történik, amikor már egy szovjet katona sincs Afganisztánban, s az ellenzéki fegyveresek száma pedig jóval nagyobb, mint február 15-e előtt volt: eléri a 170-180 ezer főt. Ráadásul pakisztáni csapatok is mind gyakrabban vesznek részt a harcokban, a pakisztáni területen működő kb. 180 katonai kiképzőtábor közül még egyet sem számoltak fel. Egy másik vetülete a dolognak, hogy az afgán helyzet a pakisztáni belpolitikára is rányomja bélyegét. Bhutto asszony kormányát több oldalról is szorongatják, amikor talán hajlana az afgán helyzet politikai rendezésére, tekintetbe kell vennie a reakciós katonai vezetés álláspontját. (A Dzselalabad elleni ostrom tervét pakisztáni stratégák dolgozták ki.) Ezzel szemben a Nemzeti Néppárt vezetői arra szólították fel Benazir Bhuttót, változtasson az Afganisztánnal kapcsolatos politikán, ugyanis a most érvényesülő irányvonalat még a Hakk-féle diktátorrezsim dolgozta ki. Rauli Helminen finn tábornok, aki ENSZ-megfigyelők parancsnokaként tartózkodott Afganisztánban, még júniusban mondta azt, hogy katonai patthelyzet állt elő, s ezt fegyverekkel nem lehet megoldani. Azóta az erőviszonyok nem módosultak. De vannak, akik szerint várható, hogy a mudzsahidek mindent egy lapra tesznek fel, s összpontosított támadást indítanak a főváros ellen. Sürgeti őket az idő, egyrészt azért nem várhatnak, mert az egymás közötti torzsalkodásaik tovább bomlasztják, gyengítik soraikat, másrészt azért, mert Afganisztánban hamar beköszönt a tél, már októberben járhatatlanná válnak a hegyi utak. Talán az amerikai dollárfolyam is kiapadhat, ha semmit sem tudnak felmutatni. M indez csak jóslat, nem lehet tudni, miként alakulnak a dolgok a valóságban. Február óta azt írjuk: bonyolult a helyzet Afganisztánban, de ez a közhelyszámba menő megállapítás ma is érvényes. Február óta azt írjuk: a katonai út nem járható, nemzeti megbékélésre, politikai megoldásra van szükség. Ma sem lehet mást mondani, hiszen csak így teremthető meg a valóban független, el nem kötelezett politikát folytató demokratikus afgán állam. A testvérgyilkos háborúnak - egyes felmérések szerint - már több mint egymillió afgán áldozata van. Ez a nép nagyon megszenvedett a függetlenségéért. MALINÁK ISTVÁN Jakovlev nyilatkozata a Molotov-Ribbentrop paktumról Az igazság feltárása a legjobb út a régi félreértések felszámolásához, az újak megelőzéséhez (ŐSTK) - A moszkvai Pravda tegnapi száma interjút közölt Alekszandr Jakovlev- vel, az SZKP KB PB tagjával, a KB titkárával, aki az 1939-ben aláírt szovjet-német megnemtámadási szerződés jogi vonatkozásának kivizsgálására alakult különbizottságnak is az elnöke. E bizottság felállításáról a Szovjetunió népi képviselőinek kongresszusán döntöttek. A Neues Deutschland a ’68-as eseményekről A csehek és a szlovákok szocialista államát súlyos veszély fenyegette Megbékélést
