Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-19 / 168. szám, szerda
ÚJ szú 3 '989. VII. 19. A CSKP KB Elnökségének üléséről Nyílt politika, nyílt tájékoztatás Amint már közöltük, a CSKP KB Elnöksége 1989. július 14-i ülésén értékelte, hogyan érvényesítik a gyakorlatban dokumentumát, amely a nyílt tájékoztatás lenini elveinek a sajtóban, rádióban és televízióban való érvényesítésére vonatkozik (a dokumentumot a Pártélet 1987. októberi száma közölte). Az alábbiakban a CSKP KB Elnöksége által megvitatott alapanyagot és az elfogadott határozatokat ismertetjük. I. Az ellenőrző jelentés megállapította, az eddigi tapasztalatok szerint a CSKP KB Elnöksége dokumentumában rögzített elvek megvalósítása hozzájárul ahhoz, hogy a közvéleményt jobban tájékoztassuk a bel- és külpolitika valamennyi kérdéséről, megszilárdul az állampolgárok, a CSKP tagjainak és a pártonkívülieknek a viszonya a tájékoztató eszközökhöz, amelyek a közvélemény legszélesebb demokratikus tribünjének szerepét töltik be. Ez tükröződik abban is, hogy az egyének és a dolgozókoilektívák lényegesen több levelet küldenek a Rudé právo és a Pravda szerkesztőségének. A nyílt politika és a nyílt tájékoztatás lenini elveinek érvényesítését a tájékoztató eszközökben konstruktívan értelmezzük, az emberek társadalmi aktivizálásának leghatékonyabb eszközéről van szó. Amint elsősorban a Rudé právo és a többi pártlap tapasztalatai bizonyítják, publicisztikánk nyíltságának elvi jelentősége van abban, hogy a közvélemény tájékozódni tudjon a politikai események között, helyesen értelmezze a párt politikáját és megvalósítását, semlegesítsük a különböző hazugságok terjesztését, bénítsuk azt a törekvést, hogy kétségbe vonják ezt a politikát, megbontsák a párt és a nép kapcsolatát és a demokratizálás lolyamatát bomlasztó célokra használják fel. Teljes mértékben bebizonyosodik annak a követelménynek a jogossága, hogy a tömegtájékoztató eszközöknek felelősségteljesen kell megvalósítaniuk bíráló funkciójukat, amelyet a nyílt tájékoztatás a társadalom demokratizálása elmélyítése fontos részének tekintünk. A nyílt tájékoztatást gyakran, főleg az állam és a gazdasági szférában leegyszerűsítve értelmezik, nem tekintik a politikai és ideológiai hatás alapelvének, hanem csakis a tájékoztató eszközök funkciójának. Nem értékelik megfelelően a tájékoztató eszközök szerepét, főleg a helyi pártszervekben, nem tudatosítják, hogy a pártpolitika magyarázásának és érvényesítésének, a nyilvános ellenőrzésnek, az átalakítás megvalósításának fontos eszközei. Főleg a gazdasági vezetők nem ismerik mélyrehatóan a nyílt tájékoztatásra vonatkozó dokumentumot. A kerületekben és a járásokban szerzett tapasztalatok szerint sok pártfunkcionárius sem szentel megfelelő figyelmet ennek a dokumentumnak, pedig politikai szempontból ók felelősek az egyes szerkesztőségekért. A pártépítés valamennyi szintjén a pártszerveknek javítaniuk kell együttműködésüket a szerkesztőségekkel, céltudatos politikai hatást kell rájuk gyakorolni, az újságírókat megfelelő információkkal és érvekkel kell felvértezniük a pártpolitika időszerű kérdéseiben, úgy, hogy ne csak ismerjék a párt határozatait és dokumentumait, hanem magyarázzák azokat, harcoljanak megvalósításukért és szakavatottan tudjanak válaszolni az emberek kérdéseire. A CSKP KB Elnökségének a nyílt tájékoztatásra vonatkozó dokumentumával foglalkozott a Szövetségi Gyűlés, a CSSZSZK, a CSSZK és az SZSZK kormánya és más intézmények is, lebontva azt saját feltételeire. A Szövetségi Gyűlés vezető tisztség- viselői megtárgyalták azokat az intézkedéseket, amelyeknek célja, hogy a közvéleményt jobban tájékoztassuk a Szövetségi Gyűlés szerveinek és a képviselők munkájáról. Az intézkedéseket a Szövetségi Gyűlés két kamarája és elnöksége is megvitatta. A dokumentumot a bizottsági tárgyalásokon a képviselők is megismerték. A CSSZSZK kormányának 1988. novemberi programnyilatkozata kiemelte, hogy a vezetőknek aktívan együtt kell működniük a tájékoztató eszközökkel. A Szövetségi Sajtó és Tájékoztatási Hivatal az eddigi tapasztalatok alapján kidolgozta a tájékoztatási rendszer alapelveinek, valamint a minisztériumok és a többi központi államigazgatási szerv sajtótitkárai tevékenysége alapelveinek tervezetét. Ami a CSSZSZK kormánya tájékoztatási politikájának megvalósítását illeti, 1988. december 1-jétól telefax összeköttetést létesítettek, ami lehetővé teszi, hogy a tájékoztatásokat közvetlenül továbbítsák a szerkesztőségeknek a telefonok segítségével. Azzal is számolunk, hogy a szerkesztőségeket rákapcsolják a CTK adatbankjára. A CSSZK kormánya 1988. december 21-én jóváhagyta az állami szervek tevékenységének alapelveit a nyilvános tájékoztatás elmélyítésével kapcsolatban. Az SZSZK kormánya 1988. szeptemberében hozott intézkedéseket a CSKP KB Elnökségének a nyílt tájékoztatásra vonatkozó dokumentumából eredő feladatok megvalósítására. A Szakszervezetek Központi Tanácsa saját dokumentummal reagált a CSKP KB Elnökségének határozataira. A dokumentum címe: A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom tevékenységére vonatkozó tájékoztatás elmélyítése a szakszervezeti sajtóban és a többi tájékoztató eszközben. A Szakszervezetek Központi Tanácsa 1988 júniusában hagyta jóvá a dokumentumot. A nyilvános tájékoztatás javítására vonatkozó határozatokat fogadott el 1988 márciusában a SZISZ Központi Bizottságának 3. ülése is. Az intézkedéseket következetesen meg kell valósítani az életben. Amint azt a CSKP KB 10. ülése hangsúlyozta, abból kell kiindulni, hogy a nyílt tájékoztatás elvei továbbfejlesztésének kezdetéről van szó, ami az átalakítás és a demokratizálás folyamatának elválaszthatatlan részét képezi. Ezért a tájékoztató eszközöknek ugyanúgy mint a politikai rendszer, az állami és a gazdasági szféra valamennyi részének rendszeresen foglalkoznia kell a nyílt tájékoztatás további javításának és elmélyítésének kérdéseivel, alkotóan kell megvalósítaniuk a CSKP KB Elnökségének dokumentumát, valamint a CSKP KB 10. ülésének határozatait, felelősségteljesen és átgondoltan kell reagálniuk a társadalomban végbemenő valamennyi változásra, azokra a feladatokra, amelyeket a párt az átalakítás és a demokratizálás folyamatának egyes szakaszaiban old meg és fog megoldani a jövőben. II. A tömegtájékoztató eszközök fő feladata napjainkban az, hogy az újságírók aktívan részt vegyenek a CSKP XVIII. kongresszusának előkészítésében. Az előttünk álló időszakban a szerkesztőségek eszmei-politikai céljainak, koncepciós és gyakorlati publicisztikai tevékenységének arra kell irányulniuk, hogy becsületesen és felelősségteljesen valósítsák meg ezt a feladatot. A kongresszus előtti időszakban a párt és a társadalom aktivizálásának tükröződnie kell a sajtóban, a rádió és televízió adásaiban. Ugyanakkor a tájékoztató eszközöknek maguknak is fejleszteniük és ösztönözniük kell ezt az aktivitást. A kongresszus előtti időszak eredményessége, valamint az, hogy a lakosság széles rétegei egyetértéssel támogatják-e majd a CSKP XVIII. kongresszusa által elfogadott határozatokat, jelentős mértékben attól függ, hogy az újságírók hogyan tudatosítják a felelősségüket a tevékeny, igényes társadalmi légkör kialakításáért és a feltételek megteremtéséért ahhoz, hogy az állampolgárok aktívan viszonyuljanak az átalakításhoz, megértsék szükségszerűségét és bonyolultságát. Ez magas fokú felelősségtudatot, szakmai felkészültséget, következetes politikai hozzáállást, valamint azt követeli meg a tájékoztató eszközöktől, hogy megfontoltan és mélyen elemezve foglalkozzanak azokkal a kérdésekkel, amelyeket társadalmunk napjainkban megold. Nemcsak tükrözni kell az emberek állás- foglalásait és hangulatát, hanem meg kell mutatni az előre vezető utat és komoly elemzések alapján a problémák megoldására kell összpontosítani az erőket, megszilárdítva a felelősségtudatot és a fegyelmet a társadalmi élet valamennyi területén. Ügyelni kell arra, hogy a sajtó, a rádió, a televízió következetesen teljesítse kötelességét, legyen a demokrácia és a szocialista gazdálkodás igazi iskolája, és ilyen szellemben hasson a társadalom széles rétegeire. Az ilyen igényes feladatok szemszögéből kell értékelni a tájékoztató eszközök dolgozóit, de mindenekelőtt vezetőit. III. A kongresszus előtti időszakban a kommunisták és a többi dolgozó helyes orientálása és aktivizálása, valamint az átalakítás stratégiájának megvalósítása szempontjából elvi jelentősége van annak, hogy elmélyítsük a nyílt tájékoztatást a párt tevékenységéről, politikájáról, és arról, hogyan valósul meg ez a politika a mindennapi gyakorlatban. A tapasztalatok szerint az ilyen jellegű publicisztika színvonala fokozatosan javul. Ezt tanúsítja az a közvélemény-kutatás, amely során tanulmányozták, hogyan vélekednek állampolgáraink a párt vezető szerepéről. A megkérdezettek mintegy kétharmada elég meggyőzőnek tartja azt, ahogyan a tájékoztató eszközök a párt vezető szerepének érvényesítését magyarázzák. Az ezen a téren kifejtett munkájuk hatékonyságát kedvezőbben értékelik, mint a különféle tanfolyamok, gyűlések, beszélgetések hatását. Pozitívumot jelent mindenekelőtt a pártsajtó szervező munkája, a CSKP Központi Bizottsága üléseinek előkészítésében (például a CSKP KB ülései előtt rendezett ankétok). A közvéleményt központi és kerületi viszonylatban is rendszeresen tájékoztatjuk a pártszervek tanácskozásairól. Nem ismerkedik meg azonban megfelelően azzal, hogyan valósulnak meg a szervek által elfogadott határozatok, hogyan dolgoznak konkrétan a nyilvánosságra hozott politikai dokumentumokkal, hogyan érvényesülnek a határozatok nemcsak a pártéletben, hanem az állami és gazdasági szféra szerveinek hatáskörében, valamint a Nemzeti Front társadalmi szervezeteinek tevékenységében is. Ebben a publicitásban csak minimális mértékben használják ki az egyes szerkesztőségek specifikus lehetőségeit. Következetesebben kell küzdeni a feljegyzésszerű tudósítások ellen, jobban kell meghatározni a fóproblémákat, és magyarázni a feladatok megoldása során választott eljárásokat. Ez nemcsak a kerületi és a járási sajtóra, hanem a központi tájékoztató eszközökre is vonatkozik. Az ilyen tájékoztatások nyíltságának elmélyítésében különösen fontos feladata van a CTK- nak. A CSKP KB Elnökségének (az SZLKP Elnökségének), a szövetségi és a nemzeti kormányok tanácskozásairól kiadott közleményekkel kapcsolatban jobban kell tájékoztatni az elvi jelentőségű politikai, társadalmi kérdések megvitatásáról. Az eddiginél nagyobb mértékben kell alkalmazni azt a módszert, hogy a párt-, az állami, a gazdasági és a társadalmi szervek felelős tisztségviselői szót kapnak a sajtóban, a rádióban, a televízióban, be kell mutatni, milyen konkrét intézkedéseket hoznak a problémák megoldására. A figyelmet az olyan publicisztika fejlesztésére kell összpontosítani, amelynek alapja a tapasztalatcsere arról, hogy milyen új módszereket, formákat és munkastílust alkalmaznak a pártszervek és -szervezetek, hogyan aktivizálják a kommunistákat és a többi dolgozót a társadalmi átalakítás feladatainak következetes megvalósítására. Ebből a szempontból értékelni kell a rádió és televízió egyes programjait, amelyeket a döntő fontosságú üzemekből és építkezésekről, a kísérletező vállalatokból, illetve az új állami vállalatokból sugároztak, s amelyekben a kommunisták és a pártonkívüliek elmondták véleményüket a munkahely helyzetéről, az átalakítás konkrét feladatainak megoldásáról. Ezeket az élő formákat az eddiginél nagyobb mértékben és céltudatosabban kell alkalmazni. A pártsajtónak rendszeresen kell foglalkoznia az évzáró taggyűléseken és a pártkonferenciákon jóváhagyott határozatok megvalósításával. Pozitív visszhangot keltett, hogy a Pártéletben A párthatározat nyomán címen új rovatot vezettek be. A pártmunkáról közölt publicisztikai anyagokból ki kell küszöbölni a kampány- szerűséget. Nem elegendő, ha a központi pártszervek jelentős tárgyalásaival összefüggésben foglalkozunk csak a pártélet kérdéseivel. Az elemzés azt tanúsítja, hogy a pártfunkcionáriusok a tájékoztató eszközökben gyakran csak a problémák szakmai oldalával foglalkoznak, nem szentelve megfelelő figyelmet az adott körülmények között folytatott pártmunkának. Nem sikerül minden esetben átfogó képet adni a pártmunkáról, úgy ín/a ezekről a kérdésekről, hogy azok közvetlen kapcsolatban legyenek a társadalom átalakításának feladataival. Ezzel összefüggésben kevés ilyen cikket írnak a kerületi és járási pártbizottságok titkárai és tagjai, valamint az apparátusok dolgozói. Elvi kérdés, hogy konkrétan kell bemutatni a felső pártszervek és az apparátus dolgozói hogyan fejlesztik közvetlen kapcsolatukat a kommunistákkal az üzemekben és a lakóhelyeken, ismertetni kell az egyes járási pártbizottságokon megvalósított kísérlet tapasztalatait. Az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a dolgozókollektívák politikai magvát képező pártalapszervezetek életére. Mindenekelőtt a kerületi és a helyi sajtónak kell jobban tájékoztatnia az alapszervezetek tevékenységéről. Többször kell szót adni az alapszervezetek tisztségviselőinek. Konkrét példákon kell szemléltetni, hogy a pártmunkát hogyan kapcsolják össze a munkahelyek és lakóhelyek legidőszerűbb feladataival, a dolgozók jogos szükségleteinek kielégítésével. Hatékony publicisztikai eszközökkel kell ismertetni és terjeszteni a pártmunkában alkalmazott új megközelítéseket, azt, hogy hogyan mutatnak példát a párttagok a munkahelyeken és a lakóhelyeken, hogyan oldják meg a kommunisták és a többi állampolgár észrevételeit és a pártszervezetek hogyan fokozzák ellenőrző tevékenységüket. IV. A mai szociális és gazdasági feladatok megkövetelik, hogy aktívabban használjuk ki a tájékoztató eszközöket, fejlesszük politikai művelődési funkciójukat az emberek ökonómiai nevelésében. Mindenekelőtt átfogóan, átgondoltan, közérthetően és hatásosan kell magyarázniuk a szociális-gazdasági folyamatok lényegét, az alapvető gazdasági kérdésekben helyesen kell eligazítaniuk a dolgozókat, arra kell tanítaniuk az embereket, hogy helyesen gondolkodjanak és igazi gazdaként cselekedjenek. Ez a követelmény előtérbe kerül, tekintettel a gazdasági reform meggyorsítására, a vállalatoknál az önigazgatási szervek létesítésére és ezzel összefüggésben a dolgozók szélesebb részvételére az irányításban és döntéshozatalban. Ugyanakkor az emberek bizalmukat és a gazdasági átalakításban való aktív részvételüket attól teszik függővé, hogy a központ világos, közérthető, ellenőrizhető célokat határozzon meg, becsületesen viszonyuljon az őket aggasztó problémákhoz, s megszüntesse a szavak és a tettek közti ellentmondásokat. A gazdasági átalakítást folyamatként kell bemutatni, rámutatni az ellentmondásokra és a konfliktusokra úgy, hogy a dolgozók mélyrehatóan megérthessék és közvetlen részvevőivé válhassanak. Állandó probléma, hogy a vállalatoknál alacsony színvonalú a gazdasági propaganda, s így nem nyújt jó alapot a tájékoztató eszközök gazdasági publicitásához. A szociológiai felmérések például azt tanúsítják, hogy a dolgozók keveset tudnak saját vállalatuk, munkahelyük gazdálkodásáról, a további fejlődés kilátásairól. Ez akadályozza a dolgozókollektívák részvételét az irányításban és az eredmények elérésében. A vállalati és a járási sajtónak az eddiginél több tájékoztatást kell adnia az átalakítás konkrét megvalósításáról. A gazdasági publicisztikában nagyobb figyelmet kell fordítani az olyan elvi kérdések meggyőző magyarázására, mint a társadalmi fogyasztás, konkrét tények alapján kell szemléltem miről van szó, milyen dotációkat fordít az állam a fejlesztésére. Érvekkel alátámasztva kell ismertetnünk szociálpolitikánk közgazdasági törvényszerűségeit, azt, hogy az emberek szükségleteinek kielégítése mindenekelőtt a társadalmi munkatermelékenység színvonalától, a munka iránti jó viszonytól függ. Ez az új viszony elsősorban az önelszámolás bevezetésére, a tudomány és technika gyakorlati alkalmazására, a gazdaságosságra és valamennyi forrás takarékos felhasználására támaszkodik. A gazdasági átalakítás gyakorlatából konkrét példák alapján kell kiemelni az emberi tényező szerepét a szociális-gazdasági fejlesztés meggyorsításában az adott munkahely, vagy község konkrét viszonyai között. Általában szaporodik az olyan elemző anyagok közlése, amelyek rámutatnak a kihasználható tapasztalatokra, a pozitív példákra, de ennek ellenére a tájékoztató eszközöknek még jobban kell bemutatniuk a jó eredményeket elérő munkahelyeket és egyéneket, a problémák konstruktív megoldását. A minisztériumoknak, az egyes vállalatoknak és pártszervezeteknek ezen a téren több objektív ösztönzést kell adniuk a szerkesztőségeknek, de maguknak a tájékoztató eszközöknek is aktívabbaknak kell lenniük. A szerkesztőségek, de a gazdasági szféra vezetői sem használják ki megfelelő mértékben a tájékoztató eszközöket arra, hogy a dolgozók kicseréljék nézeteiket a feladatok leghatékonyabb megoldási módjairól. Főleg a gazdasági szférában továbbra is visszautasítják az ellentétes nézeteket, az egyes megjelent cikkeket elszigetelten értelmezik, azt tartják, hogy mindennek, ami megjelent hivatalos jellege van. Különböző úton-módon felszólalnak a megjelent eltérő nézetek ellen, ahelyett, hogy kidolgoznák és nyilvánosságra hoznák a legszakavatottabb és legilletékesebb álláspontot. Nem érjük el a megfelelő hatékonyságot a bürokrácia és a technokrata hozzáállások leleplezésében. A tájékoztató eszközök munkatársai nincsenek mindig felkészítve erre a feladatra, nem tudnak céltudatosan a pártdokumentumokból kiindulni. Gazdasági téren a kérdések társadalmi megvitatásának fejlesztését az is akadályozza, hogy a vezetők jelentős része, különösen a minisztériumokban és alacsonyabb szintű irányító szervekben nem hajlandó a nyilvánosság részvételével megvitatni a problémákat, nem értékeli megfelelően a gazdasági folyamatok politikai oldalát, és ezeknek az emberek tudatára gyakorolt befolyását. A vállalatoknál és az egyes tárcákban még mindig találkozhatunk azzal, hogy a feletteseknek bele kell egyezniük abba, hogy beosztottjaik közül valaki a tájékoztató eszközökben szerepeljen. A vállalati titokra való indokolatlan hivatkozás akadályozza azt, hogy a dolgozók elmondják nézeteiket a vállalat vagy a munkahely gazdálkodásáról, fékezi részvételüket az irányításban és az eredmények elérésében. Mivel még mindig leszűkítik, elferdítik a nyílt tájékoztatás tartalmát, egyre szükségesebb, hogy a központi szervek, a minisztériumok, a gazdasági szféra területén, a bel- és külkereskedelemben, valamint a tudományos-műszaki fejlesztésben világosan és egyértelműen meghatározzuk a titkos adatok csoportjait és típusait. A gazdasági fejlődésünket kísérő problémák bonyolultsága megköveteli, hogy gazdasági propagandánkat megfosszuk a konjunkturalizmustól. Alapvető kategóriát kell képeznie az illetékességnek, a tárgyszerűségnek, az irányítás iránti körültekintő viszonynak. Következetesebben háttérbe kell szorítani a leegyszerűsítő, felületes megközelítéseket, amelyek felháborodást keltenek a közvéleményben. Keresni kell a fogyatékosságok valódi okait és helyes irányzatokat kell érvényesíteni. Ezért különösen nagy jelentősége van annak, hogy az egyes tárcák és állami szervek vezetői a nyilvánosság előtt szerepeljenek a tájékoztató eszközökben. Ennek gyakorlattá kell válnia. Az A miniszterekkel beszélgetünk című tévésorozat megmutatta, hogy az emberek milyen nagy fontosságot tulajdonítanak az ilyen szerepléseknek, amelyek nagymértékben befolyásolják az arról alkotott véleményüket, hogy a párt milyen következetesen érvényesíti a kádermunka igényes szempontjait, amelyeket a központi bizottság 7. és 9. ülése hagyott jóvá. A tévésorozat nem tekinthető egyszeri akciónak, de a szerkesztőségektől kapott tájékoztatások szerint ismét nehézségekbe ütközött, hogy az egyes tárcák képviselőit megnyerjék a nyilvánosság előtti szereplésre 1989 második félévében. Kevesebb anyag jelent meg a központi szervekből és intézményekből a gazdasági mechanizmus átalakításának kérdéseivel kapcsolatban. Az állami és gazdasági szervek, valamint a tájékoztató eszközök szoros együttműködése nélkül nem hathatunk azonban az átalakítás szükségleteinek szellemében a közvéleményre. Még mindig ritkaság, hogy az egyes szervezetek kezdeményezően a fogyatékosságok kiküszöbölése során jelzőként és segítőtársként használják ki a tájékoztató eszközöket. Lényegében csak a felsőbb pártszervek és az utóbbi időben a szövetségi és a nemzeti kormányok cselekednek így. A bírálat lassú és jelentős mértékben ellentmondásos fejlesztésében nyilvánul meg az, hogy a gazdasági szervezetek, intézmények és szervek jelentős része a gyakorlatban nem valósítja meg a pártdokumentumokból eredő alapvető feladatát - vagyis nem értékeli igényesen és bírálóan saját munkájának, illetve az általa irányított területnek az eredményeit. A bírálat módszerét ugyanúgy, mint a nyílt tájékoztatást helytelenül (Folytatás a 4. oldalon)