Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-29 / 151. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Csütörtök, 1989. június 29. * • Ára50fillér • XLII. évfolyam, 151. szám Az SZNT 14. ülése Erősíteni kell pénzügyi egyensúlyunkat A képviselők megvitatták az SZSZK 1988. évi költségvetési zárszámadását (Munkatársunktól) - Tegnap ülést tartott a Szlovák Nemzeti Tanács. A tanácskozáson, amelyet Viliam Salgoviő, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke nyitott meg, jelen volt Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Pavel Hrivnák, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZSZK kormányának elnöke, továbbá az SZLKP KB Elnökségé­nek tagjai és az SZSZK kormányának miniszterei. A na­pirend jóváhagyása után Karol Hildebrand és Vasil Bejda, pótválasztások során megválasztott új képvise­lők, letették az alkotmányos esküt, majd a Szlovák Nemzeti Tanács Ján Gajdoáikot megválasztotta az SZNT alelnökévé, a terv- és költségvetési bizottság elnökévé s Bohumil Chudyt a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság elnökévé. Az SZSZK 1988. évi zár­számadásának javaslatát Frantiáek Miáeje pénz-, ár- és bérügyi miniszter terjesztette elő. (Beszédét a 3. oldalon ismertetjük.) Felvételünk az SZNT 14. ülésén készült (Foto: Pavol Neubauer - ÖSTK) Alvaro Cunhal Bratislavában Kölcsönös az érdeklődés az együttműködés bővítése iránt A vendéget fogadta Ignác Janák (ŐSTK) - Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára - aki a CSKP KB meghívására rövid hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban - tegnap Bratislavában járt. Délelőtt a Slavínon kegyelettel adózott a hazánk felszabadítása során elesett szovjet katonák emléké­nek. Röviddel ezután a Szlovák nemzeti felkelés téren koszorút helye­zett el az antifasiszta, nemzeti felszabadító harc hőseinek emlékmű­vénél. Pavel Bolvansky a bizottságok közös előadójaként leszögezte, hogy a jövőben a zárszámadás megtárgyalása nem korlátozódhat csupán a gazdaság fejlődésének elemzésére, rá kell mutatni a követ­kező időszak feladataira is. Ezért a Szlovák Nemzeti Tanácsnak job­ban ki kell használnia az új ügyrendi törvény adta lehetőségeket. El­mondta, a képviselők az 1988. évi gazdasági eredményeket értékelve leszögezték: néhány területen pozi­tív eredmények születtek, de az elért változások nincsenek összhangban a 8. ötéves tervidőszakra kitűzött feladatok igényességével. A képvi­selők mindenekelőtt azt bírálták, hogy a források kihasználása terén túlteljesítettük a feladatokat. A gaz­dasági fejlődés egyensúlyának hiá­nyát saját választókerületeik példá­ján illusztrálták. Miközben a globális eredmények általában pozitívan ér­tékelhetők, az egyensúly hiánya egyre mélyül. Ez azt jelzi, hogy már az állami végrehajtási terv nem te­remti meg a szükséges proporció- kat. Rámutatott, hogy a költségvetés kiegyensúlyozottságát néhány rend­kívüli intézkedés, többek között a Szlovák Állami Biztosító tartalék­forrásainak kihasználása tette lehe­tővé. A képviselők felvetették a kér­dést, vajon helyes-e ez a módszer. (ÖSTK) - Ülést tartott tegnap Prá­gában az Európai Biztonság és Együttműködés Csehszlovák Bizott­ságának Elnöksége Bohuslav Ku- éerának, a bizottság elnökének ve­zetésével. A testület megismerkedett az eu­rópai hagyományos fegyveres erők­ről folyó bécsi tanácskozás eddigi eredményeivel, valamint a londoni információs fórumon és a párizsi emberi jogi konferencián jóváha­gyott határozatokkal. Megállapította, hogy a tanácskozásokon több javas­lat született az európai együttműkö­dés további sokoldalú fejlesztésére vonatkozóan. A továbbiakban a résztvevők ér­tékelték a Közös európai ház - el­képzelések és perspektívák címmel Becses vendégek az Inchebán (CSTK) - Viliam Salgovié, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap látogatást tett az lncheba’89 nemzetközi vegyipari kiállításon. Járt a csehszlovák kiállítók pavi­lonjaiban, köztük a Slovcepáéban, amely átfogó képet fest az alap­anyag-feldolgozásról. A Slovnaft vállalat termékeit megtekintve Őal- govic elvtárs nagyra értékelte a vegyipari dolgozók innovációs te­vékenységét. Ezután a szovjetunió­beli kiállítók pavilonjában járva ér­deklődéssel szemlélte meg a jelen­legi műszálgyártást és fejlesztésé­nek lehetőségeit dokumentáló ter­mékeket. A kiállításra tegnap Pavel Bol­vansky, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, a KB titkára is ellátogatott. A bizottágok nevében az előterjesz­tett tervezet jóváhagyását javasolta. Az első felszólaló, Anna Cveng- roáová, az iparügyi tárca pozitív eredményeivel kapcsolatban rámu­tatott, hogy a termelés volumenének nagyobb növelése került előtérbe a költségek megtakarítása helyett. Felhívta a figyelmet az exportcikkek ára csökkenésének lehetőségére, ami kedvezőtlenül befolyásolná egész gazdaságunkat. Viliam Vol- ko a nemzeti bizottságok önálló nemrég Prágában tartott nemzetközi kollokvium eredményeit. Nagyra ér­tékelték a tanácskozás vitáját s az ott elhangzott javaslatokat, amelyek hozzájárulnak a közös európai ház gondolatának további konkretizálá­sához és az eltérő álláspontok köze­ledéséhez. Végezetül a testület megtárgyalta a bizottságnak az utóbbi időszakban kifejtett tevékenységéről szóló jelen­ést és második félévi munkatervét. Azóta már meg is érkezett a XIII. Világifjúsági Találkozóra a ha­zánkat képviselő 600 tagú delegá­ció tagjaként Göcze Adrianna is, akivel az indulás előtt beszél­gettem. Az Ekeiről (Okolicná na Ostro­ve) származó szlovák-filozófia szakos tanárnőt a komáromi (Ko­márno) Szlovák Tanítási Nyelvű Gimnáziumban kerestem fel. • Jókor indultok, éppen vége a tanévnek.- Szeretek tanítani, de most na­gyon örülök, hogy már június vége van. Talán nem hangzik jól egy fiatal tanár szájából, hogy elfáradt, de velem ez történt. Osztályfőnök is voltam, pár héttel ezelőtt „bal­lagtak el“ az első éretté vált diák­jaim. Ez az év különösen zsúfolt volt. A tanítási órákon a maximáli­sát igyekeztem nyújtani, s az ifjú­sági szervezetben is - ahol a fiata­lokért felelős pedagógus feladat­körét látom el - soha nem látott aktivitás zajlott. Akarva-akaratlan pénzügyi gazdálkodásával foglalko­zott. Pompos Erzsébet kiemelte, hogy a mezögazdasági-élelmiszer- ipari komplexum keretében nagyon eltérőek a termelési és gazdasági eredmények. Nem sikerült teljesíteni a költségvetés tervezett bevételét, ami elsősorban azzal magyarázha­tó, hogy a tejtermelésből és az élel­miszeripari termelésből alacsonyab­bak voltak az elvonások. Bírálóan szólt Marta Liptáková a kereskedelmi helyzetről. Hangsú­lyozta, hogy a szállítói-megrendelői kapcsolatokban tapasztalható prob­lémák tanúsága szerint a vezetők még nem tanultak meg dolgozni az új feltételek között. A termelés még mindig monopolhelyzetben van. Az elmúlt év során is számos intézke­dés született a helyzet javítására, de az ellátás továbbra sem felelt meg a követelményeknek, ezért a kor­mánynak határozottabban kell meg­követelnie határozatai valóra váltá­sát. Laczkó László az egészségügy és a szociális ellátás legégetőbb (Folytatás a 2. oldalon) engem is magukkal ragadtak az események, a különféle rendezvé­nyekben éppen úgy részt vettem, mint az iskola diákjai. A járás kö­zépiskolái közül nálunk volt a leg­több SZISZ-akció, rendezvény, s ennek (is) köszönhetem, hogy beválasztottak a VIT-küldött- ségbe. • Útra készen állsz, ha jól tudom, a poggyászodban már ott az „uniformisod“ is.- Igen. Pár nappal ezelőtt sze­mélyesen Prágában kellett átven­nem a VIT-öltözetet, amely tizen­két ruhadarabból áll: zakó, nadrág, blúzok, szoknya, két póló, kalap, köpeny és ez a cipó, amit a lába­mon látsz. Mindezekért 2000 koro­nát kellett fizetnünk, az utazás költségeit az ifjúsági szervezet fe­dezi. • Tudom, hogy szeretsz utazni, hisz bejártad már fél Eu­rópát. Oroszul, angolul és né­metül is beszélsz. Mégis mi az A vendéget a koszorúzási ünnep­ségekre elkísérte Rudolf Vanőo, az SZLKP KB osztályvezetője. Ezt követően Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára megbeszélé­seket folytatott a Portugál Kommu­nista Párt főtitkárával. Az elvtársi légkörben lezajlott ta­lálkozón tájékoztatta vendégét Szlo­vákia gazdasági és szociális fejlődé­séről, valamint a dolgozóknak a tár­sadalmi átalakításhoz és demokrati­záláshoz való aktív hozzájárulásá­ról. A továbbiakban szólt azokról a feladatokról, amelyek a CSKP XVIII. és az SZLKP következő kong­resszusáig hátralévő időszakban a pártra és tagjaira hárulnak. Alvaro Cunhal elemezte a Portu­A tegnapi tanácskozáson Jurij Maszljukovot és Lev Voronyint választották meg a minisztertanács első elnökhelyetteseivé. Az 52 éves Maszljukov az eddigi kormányban is ezt a tisztséget töltötte be, s ezenkí­vül a Szovjetunió Állami Tervbizott­ságának is az elnöke lesz. A 61 éves Voronyin szintén az egyik eddigi alelnök volt. A szovjet kormányfő további első helyetteséről eddig nem döntöttek, mivel Nyikolaj Rizskov eddig senkit sem javasolt. Jurij Maszljukov jelöltségének megvitatásakor számos kérdést ka­pott, amelyek egyaránt érintették a tervezés és a regionális önelszá­molás elveit, sót, a műemlékek fenn­tartásának kérdését is. Számos kér­dést intéztek hozzá a hadiipar pol­gári célú termelésre való átállításá­az aggodalom, ami most a VIT- re való készülődés során ben­ned él?-Tulajdonképpen utazási láz ez, amit fokozott az a tájékoztatás, melyet indulás előtt kaDtunk. • Bizonyára olvasóinkat is érdekelnék ezek a „kulissza- titkok...“-Annyit kapásból elárulhatok, hogy nekünk a legnagyobb problé­mát az ottani étrend okozza majd. Teljesen más szokásokhoz kell al­kalmazkodnunk. Remélem, hogy sok élmény vár, érdekes emberek­kel fogok megismerkedni, megba­rátkozni. Engem személy szerint a nők helyzete érdekel. • Mire ezek a sorok megje­lennek, te már Phenjanban le­szel.- Jaj, nagyon félek a repülőút- tól, de remélem, hogy az ott eltöl­tött napok kárpótolnak majd a nagy út izgalmáért. SZITÁS GABRIELLA gáliában végbemenő gazdasági és szociális változásokat. Részletesen szólt országának az Európai Gazda­sági Közösségben betöltött szere­pével összefüggő kérdésekről. Ennek kapcsán a legjelentősebb problémának nevezte Portugália egyenlőtlen fejlődését a tagorszá­gokhoz képest. A nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit áttekintve a felek síkra- szálltak a Portugál Kommunista Párt és Csehszlovákia Kommunista Párt­ja közötti együttműködés további el­mélyítése mellett. A találkozón részt vett Ondrej ¿aling, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Rudolf Vanőo, illetve Albano Nunes, a Portugál KP KB Titkárságának póttagja. val összefüggésben. Maszljukov ki­jelentette, hogy a kormány az év végéig a Legfelsőbb Tanács elé ter­jeszti az átállítás általános elveire vonatkozó javaslatot. Már megvizs­gálták a hadiüzemek fogyasztási cikkek gyártására történő átállításá­nak lehetőségeit. Becslések szerint idén és jövőre ezek az üzemek mint­egy 15 milliárd rubel értékű terméke­ket állíthatnak elő. Maszljukov vége­zetül hangsúlyozta, hogy ez az átál­lítás mindaddig nem tekinthető azo­nosnak a leszereléssel, amíg a NA- TO-országok nem mondanak le a nukleáris fegyverek korszerűsíté­séről. Ezért jelenleg csak a katonai ipari ágazatok kapacitásának rész­leges békés célú kihasználásáról le­het szó. A szovjet parlament ezután sza­vazattöbbséggel jóváhagyta, hogy Jurij Maszljukov legyen a kormányfő első helyettese és az Állami Tervbi­zottság elnöke. A másik első alelnökké választott jelölt, Lev Voronyin hozzászólásá­ban rámutatott arra, hogy jövőbeni tevékenysége legfontosabb felada­tának tekinti a kormánydöntések tel­jesítése ellenőrzésének bevezeté­(Folytatás a 2. oldalon) A részvénytársaság új feladatairól (CSTK) - Pavel Hrivnák, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a Szlo­vák Szocialista Köztársaság minisz­terelnöke tegnap Bratislavában fo­gadta a Csehszlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara Rt. vezetőit. Jaroslav Jakubec, a kamara el­nöke tájékoztatta Hrivnák elvtársat a gazdasági mechanizmus átalakí­tása során a részvénytársaságra háruló új feladatokról. Az SZSZK miniszterelnöke hang­súlyozta, hogy aktivizálódnia kell a Csehszlovák Kereskedelmi és Ipa­ri Kamarának s bratislavai fiókszer­vezetének egyaránt. Javaslatok a kapcsolatok fejlesztésére Hétfőn hétkor indult ___ Me gválasztották a szovjet kormányfő efső helyetteseit (CSTK) - A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa tegnap a Kremlben folytatta a vitát az új kormány összetételéről. A parlament két házának, a Szövetségi Tanácsnak és a Nemzetiségi Tanácsnak az együttes ülésén Mihail Gorba­csov elnökölt.

Next

/
Thumbnails
Contents