Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-19 / 142. szám, hétfő

ÚJ szú 3 1989. VI. 19. Beszámoló a tudományos-műszaki fejlesztés hatékonyságának növelésére a CSKP KB 5. ülésén hozott határozat teljesítéséről Pavel Hrivnáknak a szövetségi kormány első elnökhelyettesének írásbeli előterjesztése a központi bizottság 14. ülésén A beszámoló arra irányul, hogy az új ismeretek­kel összhangban értékelje a CSKP KB ülésén a tu- dományos-műszaki fejlesztésről hozott határozatok teljesítését. A beszámoló összefoglaló következte­téseket von le azzal kapcsolatban, hogy miként kell eljárni a gazdasági mechanizmus átalakításának új feltételei között a tudományos-műszaki fejlesztés hosszú távú stratégiájának kidolgozásában, vala­mint a 9. ötéves terv előkészítésében, amelyek a CSKP XVIII. kongresszusára való felkészülés jelentős kiindulási alapjai lesznek. A CSKP KB 5. ülésén elfogadott határozatok teljesítésének az ellenőrzése elválaszthatatlanul összefügg a gazdasági mechanizmus átalakításá­nak a folyamatával, ahogy azt a CSKP KB 7. ülése előirányozta. E határozatok végrehajtásának jelen­legi szakaszában számos korábban nem ismert probléma merül fel, amelyek mélysége, komolysága és komplex jellege egyedülálló országunk szocialis­ta építésének eddigi történetében. Az állami és a gazdasági irányítás minden szintjét és láncszemét érinti. Megköveteli a viselkedés, a gondolkodás és a hozzáállás régi, megszokott formáinak és mód­szereinek megváltoztatását. Számos szociális kér­dést is felszínre hoz. A _ irányítás megváltoztatása elsősorban az r\L. emberektől függ. A gazdasági mecha­nizmusnak ezéri teret kell nyitnia kezdeményezésük és aktivitásuk fejlesztéséhez, az egyéni, a kollektív, a vállalati és az állami érdekek összehangolásához. Számos áldozatkész, rátermett vezető dolgozót, tudóst, konstruktőrt és élenjáró munkást említhet­nénk, akik képesek voltak leküzdeni a bürokratikus szokások akadályait, s kiváló eredményeket értek el. Ezért az irányítási rendszert úgy kell átalakítani, hogy kibontakozhasson az ember szerepe. A CSKP KB 7. ülése építő jelleggel bírálta a költségorientált és mennyiségi típusú régi admi- nisztratív-direktív gazdasági mechanizmust. Egyút­tal az egyik alapvető kérdésre is választ adott, arra, hogy a tudományos-műszaki fejlesztés miért nem töltötte be a szerepét. A régi rendszer alapjában véve gátolta az embereknek a tudományos-műszaki fejlesztésben való érdekeltségét. A vállalatokat a növekedés anyagi mutatóival ösztönözte, s ezek­hez kapcsolta a tervfeladatok teljesítésében való anyagi érdekeltséget. Olyan környezetet alakított ki, amelyben a vállalat számára minden innováció gondok forrásává vált, a munkatermelékenység át­meneti csökkenését idézte elő, növelte a költsége­ket, csökkentette a növekedési ütemet. Az irányítási rendszerben eszközölt módosítások, részletes javí­tások nem hozták meg a kívánt eredményt, az olyan ideiglenes érvényű intézkedések, mint például a felárak, nem voltak képesek megfékezni a negatív irányzatokat. A kutatási eredmények, részben még a legjobbak is, nem hasznosultak kielégítő mérték­ben a gyakorlatban. Az egész rendszer értékesítési biztonságot garantált a termelőknek, tekintet nélkül a termékek minőségi színvonalára. A termelői mo­nopólium, s gazdaságunknak a világtól való relatív elzárkózottsága csupán erősítették ezeket az irány­zatokat. A központ részletekbe menően döntött a vállalatok minden ügyében, termelési programjai­kat is beleértve. A részletes központi mennyiségi tervnek és a vállalati terveknek, s ugyanúgy az állami költségvetésnek és a vállalatok pénzügyi gazdálkodásának az összefonódása olyan rend­szert hozott létre, amely erősen gyengítette a válla­latok, s főképp az alkotó dolgozók aktivitását és kezdeményezését. Az átlagosság és az igénytelen­ség légkörét alakította ki, amely különösen károsan hat a műszaki fejlesztésre, s nemcsak a termelővál­lalatokat, hanem a kutatóintézeteket is érintette. Egyúttal újratermelődött az elavult gazdasági szerkezetünk is, amely eleve kedvezőtlen irányba terelte a gazdaság és a kutatás minden területének a fejlődését. A termékskála állandóan bővült, csök­kent a gazdasági növekedés hatékonysága és üte­me. Ehhez még a KGST-országok nem eléggé hatékony együttműködése is társult. Romlottak a ki­viteli pozícióink a világpiacon, s egyúttal külgazda­sági kapcsolataink hatékonysága is csökkent. Foko­zatosan elszakadtunk a tudományos-műszaki hala­dás nemzetközi irányzataitól is, amelyek különösen a hetvenes években, az ,.olajsokk“ után, az iparilag fejlett országokban egyre gyorsabban változtatták meg a munka jellegét, gyorsan növelték a termelé­kenységét, miközben rohamosan csökkent a terme­lés anyag- és energiaigényessége, s egyre széle­sebb körben érvényesültek az új, progresszív alap­anyagok. Ez a folyamat, amely meghatározó jelle­gűvé vált a világpiacon és a nemzetközi munka- megosztásban, lényegében rajtunk kívül zajlott. A világ arculata megváltozott, mi pedig egyre na­gyobb lépéshátrányba kerültünk. Ezért ma a lema­radásunkat azokon a területeken, amelyek a tudo­mányos-műszaki haladás fő irányzatait képviselik, vagyis az elektronizálás és az automatizálás, az informatika, a biotechnológia és az új anyagok alkalmazása területén 15-20 évre becsüljük. Azonban nemcsak a műszaki haladás arculata változik, hanem annak az emberek életére ható következményei is változnak. Nálunk lassú ütemben csökken a nehéz, megterhelő és egészségre ártal­mas munkák részaránya; nem fejlődik kielégítő mértékben a lakossági szükségletek kielégítése progresszív, főleg gépipari fogyasztási cikkekből. A lakossági szolgáltatások területén minden vonat­kozásban jelentős lemaradás mutatkozik. A világ­ban ható tudományos-műszaki fejlődéstől való le­maradásunk következtében aránylag nagy a gazda­ságunk munkaerő- és anyagigényessége, alacsony a munkatermelékenység színvonala, nem kielégí- tőek a vállalatok és az állam gazdasági eredményei, s alacsony a nemzeti jövedelem növekedésének minőségi színvonala. E helyzet egyik jelentős tényezője a nagymér­tékű műszaki lemaradás, melynek egyik oka az is, hogy a tudományos-műszaki fejlesztést elkülönülten kezeltük, elszigeteltük a gazdasági­társadalmi és ökológiai fejlődés minden más oldalá­tól. A tudományos-műszaki fejlesztést csak a kuta­tásra és a fejlesztésre korlátoztuk, s nem hoztuk összefüggésbe a gazdasági újratermelés és a társa­dalmi fejlődés egyéb folyamataival. Emellett az egész tudományos-kutatási alap munkája nem volt elég hatékony. A kutatási eredmények hasznosítá­sára, a különösen progresszív megoldások eseté­ben is, vagy egyáltalán nem került sor, vagy pedig a gyakorlati alkalmazás bevezetése olyan sokáig tartott, hogy a megoldás elveszítette eredeti prog­resszív értékét. Nem feledkezhetünk meg arról a tényről sem, hogy a hatvanas évek kezdetén az ipari tudományos-kutatási munkahelyek 90 százalé­ka a vállalatok hatáskörébe került. A kutatásnak és a termelésnek ez a szerves összekapcsolása azon­ban nem vezetett a tudományos-műszaki haladás meggyorsításához. Csupán részleges szervezési intézkedésnek bizonyult, amely nem jelentett minő­ségi változást a népgazdaság irányítási rendsze­rében. A műszaki fejlesztés szükségleteinek több mint 90 százalékát saját tudományos-kutatási alapunk fedezte, miközben kifejező mértékben hiányoztak az olyan külső források, mint a behozatal, a licencek, a know-how, az információk, a kooperáció stb. Ennek következtében kutatási munkahelyeink éven­te több tízezer feladaton dolgoztak. Egy kutatási feladatra átlagosan 2-3 kutató dolgozó jutott. Ez azzal járt, hogy a kutatás nem vezetett új megoldá­sokhoz, progresszív innovációkhoz, hanem csak az adott állapot részleges javítását eredményezte. Ezekből az ismeretekből kiindulva alapvető vál­tozást kell elérni a műszaki fejlesztés szerepének értelmezésében, s azt a újratermelés szemszögéből kell vizsgálni. Ebből azt az alapvető következtetést vonhatjuk le, hogy a tudományos-műszaki fejlesz­tést, s annak újratermelési elemeit teljes mértékben be kell kapcsolni a gazdasági mechanizmus gyöke­res átalakításának a folyamatába. Nem használtuk ki eléggé a nemzetközi tudomá­nyos-műszaki és gazdasági együttműködést. Nagy figyelmet fordítottunk a szocialista országokkal foly­tatott kétoldalú tudományos-műszaki együttműkö­désre, a KGST keretében folyó sokoldalú együttmű­ködésben, főleg a tagországok tudományos-músza- ki haladása 2000-ig szóló komplex programjában való részvételünkre. Az elmúlt évek folyamán azon­ban ez az együttműködés egyre kevésbé felelt meg a KGST-országok, köztük Csehszlovákia érdekei­nek. Főleg a tudományos-műszaki fejlesztés terüle­tén nem alakultak ki olyan feltételek, amelyek lehe­tővé tették volna a nemzetközi csúcsszínvonalú tudományos-műszaki ismeretek elsajátítását, kivé­ve egyes stratégiai programokat, amelyek megoldá­sán a Szovjetunió dolgozik. Az iparban, az építő­iparban és a mezőgazdasági termelésben a techno­lógiai fejlesztésre irányuló nemzetközi együttműkö­dés szintén nem tette lehetővé a csúcsszínvonalú külföldi ismeretek beáramlását. Nem használtuk ki eléggé a licencek, a know-how és a progresszív műszaki berendezések beszerzésében rejlő lehető­ségeket, az információkat, az együttműködés kor­szerű formáit, az ipari kooperációval és a kölcsönös szállításokkal kapcsolatos, szerződésben rögzített közös kutatásokat. Kevés a tudományos-műszaki szakirodalom; kevés műszaki szakemberünk, konst­ruktőrünk, műszaki tervezőnk és termelést irányító művezetőnk vesz részt külföldi gyakorlaton, ösztön­díjas kiküldetésben, kongresszuson vagy szakérte­kezleten. Mindebből arra következtethetünk, hogy nyitot­tabbá kell tenni gazdaságunkat, s el kell indulnunk azon az úton, amely a nemzetközi tudományos­műszaki haladásba való mélyebb és hatékonyabb bekapcsolódásunkhoz vezet. Ezáltal ki kell alakítani a feltételeket termelésünk és termékeink műszaki­gazdasági színvonalának gyorsabb emeléséhez, s a világpiaci versenyképességnek megfelelő hasz­nálati értékek eléréséhez. A beruházások területén háttérbe szorult a tudo­mányos-műszaki haladáshoz és az innovációkhoz vezető alapvető út, a technológiai folyamatot meg­változtatására irányuló korszerűsítés és felújítás. E beruházások részaránya az utóbbi években állan­dóan csökkent. Ugyanakkor a korlátozott mértékben megvalósított korszerűsítések nem érték el a szük­séges műszaki-gazdasági színvonalat. Ezeket saját gyártású gépeinkkel és berendezéseinkkel láttuk el, amelyek alacsony színvonaluk miatt rendszerint nem érvényesültek a külföldi piacokon. A szocialista országokból is olyan technikát hoztunk be, amelyek­nek gyakran nem volt megfelelő műszaki-gazdasági színvonaluk. A nem szocialista országokból beho­zott technika sokszor nem volt komplett, így haté­konysága sem volt kielégítő. A pénzügyi eszközök és a leírások alapvető részét összpontosították és új építkezésekre fordí­tották. A régi irányítási rendszer újratermelte gazda­ságunk nem megfelelő szerkezetét, tartósan növelte a nyers- és alapanyagok iránti szükségletet, ami oda vezetett, hogy a beruházásokat főleg a tüzelő- anyag-energetikai komplexum, a nehézipar, a spe­ciális és utóbbi időben a mezőgazdasági termelés fejlesztésére fordítottuk. Hibás volt az a gyakorlat, amely egyre több új üzem építésére irányult, ezek kihasználása rendszerint nem kielégítő, s terjedel­mük olyan nagy méreteket ért el, hogy hatékony felújításuk csak a fogyasztási alap korlátozásával valósulhat meg. E fejlődés következményeként gép­állományunk elmaradott színvonalú az egész feldol­gozó iparban, főleg a CSSZK területén. A beruházások irányításában emellett egyre több új jogi előírás lépett érvénybe, azzal a céllal, hogy szabályozzák az építési határidőket, a megkezdett beruházások számát, de ezek teljesen eredményte­lenek voltak. Az építkezések előkészítésében csak szigorú adminisztratív szempontok érvényesültek, s a gazdasági szempontok gyakorlatilag figyelmen kívül maradtak. Ezért gyökeresen meg kell változtatni a beruhá­zások szerkezetét, azokat kifejezetten az üzemek korszerűsítésére kell irányítani, s az építési beruhá­zásokat az ipar területéről az infrastruktúrába kell átcsoportosítani. A beruházások irányítását teljes mértékben alá kell rendelni a gazdasági mechaniz­mus átalakításából eredő követelményeknek. Gazdasági és társadalmi fejlődésünk környezet- védelmi szempontból sem volt kielégítő. A gyors ütemű építkezés, a határidők teljesítésének elsődle­gessége, s a technológiai folyamatokban mutatkozó lemaradás a környezeti viszonyok állandó romlásá­hoz vezetett, s nagy adósságokat halmozott fel lakosságunk jövő nemzedékeivel szemben. A CSKP Központi Bizottságának és a szövetségi kormány­nak a határozatai egyértelműen arra irányulnak, hogy a helyzet javítására irányuló gyakorlati intézke­désekkel gyors fordulatot érjünk el a környezeti feltételekről való gondoskodásban. Abból indulunk ki, hogy az eddigi irányítási rend­szer kifejező mértékben gyengítette országunk, a tudósok, a kutatók, a konstruktőrök, a műszaki tervezők, a termelést vezető dolgozók és az élenjáró munkások aktivitását és alkotóképességét. A gaz­dasági mechanizmus átalakításával kedvező légkört kell kialakítani a dolgozók aktivizálásához, ahhoz, hogy az emberek a történések szubjektumaiként teljes mértékben érvényesülhessenek a gazdaság, az irányítás és az igazgatás színvonalának értelmes emelésében. V égül pedig a tudományos-műszaki fejlesztést nem korlátozhatjuk csupán a műszaki és a természettudományok területére, hanem azt a vi­lágméretekben felhalmozódó ismeretek összesített felhasználásaként kell értelmezni, s éppen a tudo­mányra, a kutatási alapra, országunk egész intellek­tuális potenciáljára hárul az a feladat, hogy ehhez teret képezzenek az egész társadalomban. Ez azt jelenti, hogy a tudományos-műszaki fejlesztést a társadalmi és a tudományos haladás teljes széles­ségében kell értelmezni, s ide tartozik minden olyan ismeret, amely a társadalmi fejlődés bármely oldalát érinti. Mindez megköveteli, hogy a gazdasági me­chanizmus átalakítását összefüggésbe hozzuk a gazdasági, a társadalmi, az ökológiai és a műszaki fejlődés minden kérdésével. Ennek megfelelően a műszaki fejlesztést kapcsolatba kell hozni társa­dalmunk demokratikus struktúráival, annak politikai rendszerével, az ideológiai munka tartalmával, vagyis a társadalmi átalakítással, mégpedig úgy, hogy ez mozgásba hozza a gazdasági, a szellemi és a társadalmi erőket. Az átalakítás folyamatai bizo­nyára számos nehézségbe ütköznek, akadályokat jelent a régi gondolkodás, az ideológiai merevség, de a kényelem és az akarat hiánya is. Ezek elől azonban nem hátrálhatunk meg, éppen ellenkező­leg, ezek leküzdésére kell törekednünk, s az átalakí­tást egyre több új megoldással kell elősegítenünk a szocializmus építésének a javára. Ezeket az ismereteket és ajánlásokat a CSKP KB 5. ülésén elfogadott határozatok teljesítésének értékeléséből következtetjük, s kiindulási alapnak tekintjük a további lépések megtételéhez. A gazdasági mechanizmus átalakítása és a tudományos-műszaki fejlesztés K özelebbről meg kell világítani a gazdasági átalakítás és a tudományos-műszaki fej­lesztés kölcsönös viszonyát, s a tudományos-mű­szaki fejlesztésnek az átalakítás tartalmával szem­ben támasztott követelményeit. A gazdasági gyakorlatban a hatékony tudomá- nyos-műszaki fejlesztés döntő feltétele a gazdasági mechanizmus átalakításának következetes végre­hajtása, mégpedig olyan komplex módon, hogy annak egyes elemei kölcsönös összhangban inno­vációkra serkentő feltételeket alakítsanak ki, s a vál­lalatokat intenzíven ösztönözzék a tudományos­műszaki fejlesztésre, s gazdságilag maximális ered­mények elérésére kényszerítsék. Az ötéves állami tervnek, a pénzforgalmi tervnek és az állami költségvetésnek arra kell irányulnia, hogy tartós egyensúly alakuljon ki a vásárlóképes kereslet és az árukínálat, valamint a szolgáltatások kínálata között, mégpedig a szükséges terjedelem­ben és szerkezetben. Arról van szó, hogy a piacot ne a termelők és a szállítók uralják, hanem az átvevők és a fogyasztók, akik csak a legjobb minő­ségű és műszaki szempontból legprogresszívebb termékeket fogják elfogadni. A tervnek és a piacnak így nyomást kell gyakorolnia a termelők innovációs aktivitására, a termékek, a pótalkatrészek rugalmas szállítására, s a szervizellátásról való gondoskodás­ra. A kereslet és a kínálat egyensúlyának megte­remtésével fel kell számolni a műszaki haladás olyan akadályait, amilyen például a tudományos­műszaki ismeretek gyakorlati hasznosításához szükséges eszközök hiánya. Az egyensúly felújítá­sát olyan alapvető útnak kell tekinteni, amely a név­re szóló feladatok és az állami tervben előírt limitek jelentős számának felszámolásához vezet, amelyek hátráltatják a szerkezeti és innovációs változtatá­sokat. Az állami tervek és a szervezetek gazdasági tervei a hatékonyság növelésére irányuló felépíté­sükkel a vállalatokat a tudományos-műszaki fejlesz­tésre fogják ösztönözni, mert csak a kiváló minősé­gű, magas műszaki színvonalú, s alacsony termelé­si költségekkel előállított termékek biztosítanak nye­reséget a vállalat számára, s alakítanak ki feltétele­ket a bérekre, a beruházásokra, valamint a szociális és kulturális szükségletekre felhasználható források növeléséhez. Az egységes komplex tervben újszerűen kell megfogalmazni a tudományos-műszaki fejlesztés szerepét. Elsősorban arra van szükség, hogy az Állami Tudományos-Műszaki Fejlesztési és Beruházási Bi­zottság a népgazdaság műszaki-gazdasági színvo­nalának rendszeres elemzése alapján konkrét prog- ramjellegű ajánlásokat terjesszen elő annak emelé­sére, kihasználva a tudományos-műszaki fejlesztés minden külső és belső forrását, amelyek lehetővé teszik a világ élenjáró ipari államaihoz való felzárkó­zást, gazdaságunk hatékonyságának és eredmé­nyességének a növelését. T eljesen új módon kell megfogalmazni az állami terv szerepét a kutatási és fejlesztési munkák területén. Ez azt jelenti, hogy alapvető mértékben kell csökkenteni a névre szóló állami feladatok terjedelmét, s ezeket a döntő fontosságú innovációs változtatásokra kell összpontosítani, amelyek elősegítik a szerkezeti átalakítás központi­lag előirányzott koncepciójának a megvalósítását, s többnyire az állami fejlesztési programok felada­taiból indulnak ki. A kutatási és fejlesztési munkák tervébe csak olyan feladatokat lehet besorolni, ame­lyek elvégzéséhez más források nem állnak rendel­kezésre. Ezért minden esetben meg kell vizsgálni, hogy milyen források használhatók ki az innovációs folyamatokat meggyorsító tudományos-műszaki fej­lesztéshez, s a megoldásról a lehetséges esetek­ben berendezések behozatalával, licencek vásárlá­sával, termelési kooperáció útján, tőkerészvétellel vagy közös vállalatok létesítésével kell gondoskod­ni. A kutatási tervben csak olyan feladatok szerepel­hetnek, amelyeknél az említett utak járhatatlanok­nak bizonyulnak, s amelyek teljesítéséhez adva vannak a szükséges anyagi és káderfeltételek. Amennyiben a kutatás megkezdésétől a gyakorlati hasznosításig terjedő idő tíz évet venne igénybe, az ilyen kutatás megkezdésére rendszerint nem kerül­het sor. Alapvető mértékben kell csökkenteni a ter­vezési munkák ügyintézési igényességét. A tudományos-műszaki fejlesztésben rendkívül nagy jelentősége van a rugalmas árpolitikának, amelynek főleg arra kell reagálnia, hogy termékein­ket hogyan értékelik az igényes külföldi piacokon, s hogy milyen lehetőségek vannak a nem kielégítő minőségű és drágán előállított hazai termékek be­hozatalból való helyettesítésére. Ez megköveteli a mérlegelt árakra való fokozatos áttérést, amelyek egyaránt figyelembe veszik a társadalmilag szüksé­ges ráfordítási költségeket, valamint a termékeknek a világpiaci árviszonyokhoz igazodó használati érté­két. Máskülönben a tudományos-műszaki fejlesztés szerepe jelentős mértékben csökkenne, s a vállala­tok nem lennének érdekeltek a magas műszaki színvonalú termékek gyártásában. Amennyiben a műszaki fejlesztést az újratermelési folyamat részeként értelmezzük, úgy annak a termelési költ­ségek csökkentésére, s a munkatermelékenység növelésére kell irányulnia. Ebben kell látni a tudo­mányos-műszaki fejlesztés hatékonyságának leg­főbb szempontját. Az a vállalat ugyanis, amely világszínvonalon álló termékeket gyárt, az átlagos­nál magasabb nyereséget ér el, s így a kollektíva érdekei összhangban vannak a tudományos-mú- szaki fejlesztéssel. Az egységes gazdasági feltételek, főleg az egy­séges elvonási és adókulcsok, s az anyagi ösztön­zés egységes normatíváinak érvényesítésével arra kell törekedni, hogy megszűnjenek a nem kívánatos újraelosztási és nivellizációs folyamatok, amelyek hátráltatják a kezdeményezés kibontakoztatását és a tartalékok feltárását. Éppen ellenkezőleg, a felté­telek egységességének a szervezetek eltérő pénz­ügyi helyzetéhez kell vezetnie, a gyártási programok minőségi megkülönböztetését kell kiváltania, az in­novációs aktivitás és a hatékonyság mértéke alap­ján. A vállalati jövedelmekben mutatkozó különbsé- (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents