Új Szó, 1989. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1989-05-15 / 112. szám, hétfő
Az SZLKP Központi Bizottsága ülésének vitája ÚJ SZÚ 3 1989. V. 15. JOZEF SEVC, az SZLKP KB tagja, a Központi Bizottság oktatásügyi és tudományos osztályának vezetője Mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy a gazdasági és szociális fejlődés meggyorsításának stratégiája, amelyet a CSKP XVII. kongresszusa tűzött ki, szülőanyja a folytonosság és a diszkontinuitás dialektikus folyamatának, a régi és az újonnan születő ellentmondásának társadalmunkban. Az új követelménye a gyakorlatban nem mindig jelenti a jobbat is. Az új a keresés folyamata. A jó alapokon folytatott kísérletezés, a nem bevált dolgokról való megszabadulást jelenti, mellőzését mindannak, ami túlhaladott és funkciótlan. Ennek az ellentmondásnak a megértése fontos követelménye a nevelés terén folytatott jelenlegi útkeresésnek. Lenin gyakran hangoztatta, hogy nem kell eldobni a régi vívmányokat, ha jól szolgálnak. Az iskolarendszer ügyeibe való gyakori beavatkozás, a különböző reformok a nevelésben és az oktatásban, nem hozza meg mindenkor a kívánt eredményt. Ha képtelenek vagyunk megküzdeni a problémákkal, ha leegyszerűsítjük a dolgokat, ha bürokratiku- san járunk el, a gondok ismét összetorlódnak. Jelenleg is az a feladatunk, hogy ne mondjunk le a politikai eredményekről, amelyeket a szocialista társadalom fejlesztésében eddig elértünk. A történelem általi nevelés azt jelenti, hogy okulunk a jó és a rossz példákból. Nehéz az ifjúságot nevelni, ha a történelmet csupán idealizáljuk, és még nehezebb akkor, ha azokat az értékeket, amelyeket elődeink megteremtettek, alábecsüljük. Nemzeteink és nemzetiségeink történetét az alkotó keresés és építés, a lelkiismeretes munka, a felszabadító, forradalmi küzdelem és az emberhez méltó szabad lét feltételeinek és a fejlődés érdekében tett erőfeszítés jellemzi. Mindez nehezen valósítható meg hibák és tévedések nélkül. Apáink, iskolánk tisztes helyet foglaltak el a szocialista társadalom úttörő építői között. Az alkotóerő jelentősen növekedett, főleg a művelődésben. Szocialista fejlődésünk útja, egyes hibák ellenére, tisztességes és becsületes. Nem kell szégyenkeznünk miatta, épp ellenkezőleg, a világszocializmus megbecsülendő eredménye. Számunkra most az a fontos, miként tudjuk hatékonyabban mozgásba hozni ezt az erőt és tovább összpontosítani a szocializmus vonzóerejének dinamikus növelésére. Iskolánknak a nevelőmunkában meg kell szabadulnia az egyoldalúságtól, a sztereotípiától és ehhez kell alkalmassá tenni a nevelőeszközök tartalmát, amelyeknek meg kell felelniük a mai követelményeknek. A társadalomtudományi tárgyak alaptananyagának tartalmát át kell értékelnünk az alapiskoláktól egészen a főiskolákig. Az ifjúság, korát tekintve, erősen differenciálódik. Megvan a világfelfogása és -megismerése. Ugyanazokat a nevelési módszereket nem alkalmazhatjuk az egész fiatalságra. Ezeknek a problémáknak a megoldása, a vele szemben támasztott új igények jó döntéseket igényelnek, amellett kedvet, tehetséget és felelősséget, és azt, hogy a különböző szinteken alkotóan reagáljanak és gyakorlati lépéseket tegyenek az elfogadott határozatok és intézkedések megvalósítására. Nevelő hatásuk túlbonyolított, a különböző akciók, versenyek, túlságosan időigényesek. Meg kell szabadulni ettől a mennyiségtől, erre a szülők s maguk a tanulók és diákok figyelmeztetnek. Az egész iskolarendszerben rugalmasabban és határozottabban át kell térni a szavakról a gyakorlati tettekre. Az oktató-nevelő folyamat minősége, intenzifikálása közvetlenül függ a pedagógus, a szakoktatás mesterei és a nevelők magas politikai és szakmai színvonalától. Épp ezért a jelenlegi feltételek között sem vesztettek időszerűségükből Lenin szavai: „Minden iskolában a legfontosabb az oktatás eszmei-politikai iránya. Mi szabja meg ezt az irányt? Teljesen és kizárólag a tantestület. Bármilyen ellenőrzés, akármilyen útmutatás, program, szervezési rend csupán üres szó a pedagógus alkotó munkájához képest.“ Az ifjú nemzedék nevelésének, az életre és a munkára való felkészítésének értelme mindenekelőtt a szocialista haza, a szülők és azoknak az értékeknek a megbecsülésében rejlik, amiket az előző nemzedékek megteremtettek. Szorgalomra, becsületességre és a kollektíva iránti felelősségre kell nevelni a fiatalokat, és olyan ismeretekkel fölvértezni őket, hogy ideológiailag, politikailag, szakmailag és társadalmilag képesek legyenek megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyeket velük szemben a szocializmus építésének jelenlegi és jövőbeli szakasza támaszt. A művelődés és a nevelés mindenkor politika. Lenin ezt úgy fejezte ki, hogy az élettől, a politikától elszakított iskola hazugság és farízeusság. Ezért elkerülhetetlen, hogy pedagógusainknak kiforrott világnézete legyen, hogy ifjúságunkat a világ proletár- és osztályszempontú megismerésére neveljék, kialakítsák benne a munka, a szülőföld gazdagsága iránti tiszteletet és a szocializmus megvalósítása iránti felelősséget. A pedagógusnak politikánkat a marxizmus-leninizmus szemszögéből kell magyaráznia és meg keli nyernie az ifjúságot a szocializmusnak. „Nem jó - mondotta Lenin -, ha a pedagógusok dilettáns módon akarják ezt a politikát átültetni annak a még fiatal, felnövekvő nemzedéknek a fejébe, melyet elsősorban még nevelni kell.“ Valóban helyes, ha azt akarjuk, hogy a 15-18 éves fiatalok úgy viselkedjenek, mint a 40 évesek? Az iskola a pedagógus által válik iskolává. Nélküle üres épület csupán. Az igazi pedagógus számára minden gyermek ismeretlen és titokzatos világ, gazdag belső érzelmi élettel, amelynek gazdagítása, megértése és lángra lobbantása szükséges a megfelelő társadalmi és személyiségi fejlődés szempontjából. Ebben rejlik a pedagógus munkájának szépsége, romantikája, egyúttal azonban bonyolultsága és igényessége is. Nincs nagyobb érték az iskolában a pedagógus pozitív példaadásánál. Tudata, becsülete, bölcsessége és embersége leginkább hat a tanuló személyiségének föltárására és formálására. A pedagógusra bízzuk a legértékesebbet, ami az utódok életében létezhet; a pedagógus formálja, csiszolja őket az élet és a szocializmus számára. Amilyen mértékben becsüli a szocializmust, úgy fog nevelni, olyan választ tud adni a forradalmi jelen minden kérdésére. Az a nehéz feladat áll előttünk, hogy növeljük a pedagógus hivatásának társadalmi presztízsét. Ez az, amivel az ember a gyermekek és az ifjúság helyes nevelésével saját munkájának eleven emlékművét építi. Tanulók nemzedékeit látja maga előtt, hogyan érvényesültek az életben. Vissza kell adnia a pedagógusnak a büszkeséget, megfelelő feltételeket kell teremteni munkájához. Szabállyá kellene válnia annak, hogy az oklevéllel együtt a lakásutalást is megkapja. Mi volt a múltban az emberek tapasztalata? Nem akarok általánosítani, de a papról minden község gondoskodni tud, pedagógusunk azonban ki van szolgáltatva a hivatalok ké- nyének-kedvének. Megérné a fáradságot, hogy a nemzeti bizottságok ezen a helyzeten elgondolkodjanak. Átgondolt tartalmi átalakítással, az iskola belső életének demokratizálásával és a társadalom által végzett irányítással vissza kell adnunk a pedagógusfoglalkozás alkotó és vonzó jellegét. Nagyon sok múlik a pedagógus-kollektívákon. Az ő legsajátabb érdekük, hogy visszahozzák az iskolába az alkotó légkört, az eleven munkaritmust, hogy megerősítsék és támogassák a tantestületekben azt a meggyőződést, hogy érdemes lelkiismeretesen és lelkesen dolgozni, hogy munkájukat a társadalom erkölcsileg és anyagilag kellőképpen megbecsüli. Mint a falat kenyérre, olyan szükség van a pedagógus önbizalmára, társadalmi fontosságába vetett hitére. Erről elsősorban maguknak a pedagógusoknak kell tenniük, de jelentős segítséget kell kapni az egész társadalomtól, a családtól, a széles nyilvánosságtól, a tudománytól, a művészetektől, a tömegtájékoztató és propagandaeszközöktől. Mindannyiunknak le kell rónunk hálánkat az iskolával szemben. Ehhez nem kell új határozatokat és intézkedéseket hozni. A társadalomnak alapvető változtatást, több gyakorlati lépést kell tennie a pedagógushoz való viszonyának javítására. Mindenekelőtt anyagi, szociális és több társadalmi intézkedés szükséges munka- és életfeltételeinek javítására. Nem rövidíthetjük meg őt, nem hozhatjuk hátrányos helyzetbe más szakmákkal szemben. A pedagógus nagyon fontos állami alkalmazott. Jelentős társadalmi, kulturális tényező. A művelődés fő láncszeme. Épp ezért a költségvetési források bizonyos újraelosztásával gyorsítani lehetne munka- és életkörülményei javításának feltételeit. Úgy gondoljuk, nyilvánosságunk ezzel egyetértene és üdvözölné az ilyen lépéseket. Enélkül nehéz lesz megvalósítani azt a követelményt, hogy az oktató-nevelő munka iskoláinkban jelentősen javuljon, hogy megszűnjön a két műszak, megszűnjön a túlterhelés, s főleg az alapiskolákban nagyobb tér nyíljon a nevelés és az oktató-nevelőmunka folyamatához alkalmazkodó egyéni eljárásnak. Ugyancsak nehéz lesz enélkül kiküszöbölni a túlzott elnőiesedést és más fogyatékosságokat iskolarendszerünkben. Ahogyan gondoskodunk pedagógusainkról, iskoláinkról, úgy sikerül megvalósítanunk azt az igényes feladatot, amelyet a nevelés, a művelődés, a személyiség formálása, és egész szocialista társadalmunk kulturális fejlesztése jelent. Az SZSZK kormánya intézkedéseinek összessége feltételt teremt e problémák megoldásához. JÁN SKODA, az SZLKP KB póttagja, nyugdíjas A CSKP KB 13. ülése rendkívüli módon felkeltette a nagy nyilvánosság érdeklődését, mert a nevelés és a felnövekvő nemzedék művelődésének problémakörével foglalkozott, tehát olyan területtel, amely az egész társadalom érdeklődésének homlokterében áll. Ez is az átalakítás részét képezi és éppen ezért ebből a szempontból gondolkodunk el afölött, hogy eztafolyamatotmikéntjavítsukés gyorsítsuk meg. A rendelkezésünkre bocsátott alapanyagokban egész sor nézet, ösztönző javaslat és bíráló megjegyzés található. Ezek közül néhánnyal kapcsolatban szeretném kifejteni véleményemet. Nagyon nyugtalanít a szakmunkástanuló fiatalok felkészítésének helyzete, a munkásosztály új nemzedékének felkészülése. A fiatalok világnézeti színvonaláról készített közvéleménykutatásokban, a társadalomellenes tevékenység elemzéseiben a szakmunkástanuló fiatalok nem éppen örvendetes szerepben tűnnek fel. E számszerűleg legnagyobb szociális csoport specifikuma abban rejlik, hogy szerkezetében jelentős helyet foglalnak el azok a fiatal emberek, akik nem fejezték be az alapiskolát. Általános ismereteik alacsonyabb szintje éppen ezért sokkal nagyobb gondoskodást kívánnak meg nevelésük és az életrevaló felkészítésük során. Valóban nem vet ránk jó fényt, hogy abban az időszakban, amikor a társadalmi élet minden területén az átalakítás útjára léptünk, meg kell állapítanunk a tényt, miszerint kevés a szakoktató és a nevelő. Véleményem szerint ennek oka nemcsak abban keresendő, hogy nem kielégítő anyagi elismerésük. Az okok sokkal mélyebben gyökereznek, és ez azt kívánná, hogy azokat mélyebben elemezzük, idézek egy fél mondatot a csehszlovák nevelésioktatási rendszer elemzéséről szóló jelentésből: .. mind ez idáig megoldatlan társadalmi helyzetük, munkaköri kötelezettségeik és jutalmazásuk kérdése“. Mindez arról árulkodik, hogy az érintettek tudják, honnan kell hozzálátni ezeknek az évtizedek óta tartó problémáknak a megoldásához. Felmerül a kérdés, hogy az SZSZK Oktatási, Ifjúsági és Testnevelési Minisztériuma miért nem terjesztett az SZSZK kormánya elé megfelelő komplex javaslatot olyan intézkedések megtételére, amelyek köteleznék valamennyi érintett intézményt, - azaz azokat, amelyek felelősek a szakmunkástanulók neveléséért, és érdekeltek a fiatal szakemberek állandó folyamatos foglalkoztatásában - hogy kivegyék részüket a jelenlegi hiányosságok kiküszöböléséből. Érthetetlen, hogy a nevelőktől, akiknek kezébe helyezzük a legkritikusabb életkorba lépő fiatal nemzedéket, miért csak középiskolai végzettséget követelünk meg, ami objektiven nem biztosított olyan színvonalú pedagógiai, pszichológiai, de politikai ismereteket sem, amilyet a munkásfiatalok nevelése megkövetelne. A nevelők fő feladatának a nevelő munkát kellene tekintenünk, az ifjúsági szervezettel szoros együttműködésben, különböző célú, a nevelést szolgáló rendezvények szervezését és ösztönzését, nem pedig az internátus felügyelői feladatát kellene rájuk bízni. Nagyon sok tehetséges nevelő van, sokan közülük részt vettek a szakmunkástanulók nevelési problémáiról folytatott vitában. Mindez azonban semmit sem változtat a tényen, hogy ez a terület a munkásfoglalkozásokra való felkészülés leggyengébb láncszeme, aminek megvannak a maga negatív következményei. Azt javaslom, hogy kiemelt figyelmet szenteljünk a nevelők eddigi társadalmi helyzetének elemzésére, fokozzuk a pedagógiai és politikai ismereteik színvonalával szemben támasztott követelményeket, és azokat ezzel egyenes arányban jutalmazzuk. Mérlegeljük a nevelők speciális a főiskolákon történő felkészítésének lehetőségeit és tegyük kötelezővé azok számára a felépítményi tanulmányokat, akiknek erre az igényes munkára nincsenek meg a szükséges elméleti ismereteik. A szakmunkástanulókkal folytatott beszélgetések tapasztalatai, amelyek napvilágot láttak a tömegkommunikációs eszközök révén azt mutatják, hogy közülük sokan sérelmezik azt a tényt, hogy nem jutottak be az eredetileg választott középiskolája, vagy arra a tanszakra, amelyre szerettek volna. A propagandatevékenységben nem eléggé hozzáértően indokoljuk, hogy lehetetlen teljes mértékben kielégíteni minden fiatal ember óhaját. A társadalomnak a fejlődés igényeihez igazodva kell szabályoznia a felnövekvő nemzedékek szakmai, érdeklődését. A jelenlegi időszakban a korábbinál sokkal inkább figyelembe kell venni a népgazdaság egyes területeinek szerkezeti változásait. Viszont másfelől minden fiatalnak a jövője saját kezében van. Meg kell mutatnia képességeit az alapiskolán, ügyességét, rátermettségét az egyes szakmákra a pionírszervezet szakköreiben, a pionírházakban, a Csehszlovák Vöröskeresztben. Erre mindenekelőtt a szülőknek kell rávezetniük, de az iskolára is felelősség hárul, hiszen ott töltik el mindennapjaik jelentős részét. Általában a CSKP KB, de az SZLKP KB szinte valamennyi ülésén pozitívan értékeltük a tömegkommunikációs eszközök munkáját, így volt ez a 13. ülésen is, akárcsak jelenlegi tanácskozásunk előadói beszédében. Indokoltan, hiszen az átalakítás szellemében markánsan segítik a társadalom kezdeményezésének kibontakoztatását. Megvilágítják az átalakítás filozófiáját, értelmét és célját, tolmácsolják a nézeteket, a véleménycserét és a tapasztalatokat. Megfigyelhettünk bizonyos olyan igyekezetei is, amely a CSKP KB Elnökségének dokumentuma szellemében a nyílt tájékoztatás fejlesztésére törekszik. A publicisztika területével szemben azonban magasabb követelményeket kell támasztanunk, hogy javuljon hatásmechanizmusának minősége, hatékonysága tökéletesebbé váljék. A társadalmi tudat színvonala folyamatosan emelkedik. Általánosságban a címzett a neki szánt információt nem passzívan fogadja be. Az információkat különböző hozzáférhető forrásokból halmozza fel, ezeket kölcsönösen szembesíti, és a saját túlnyomóan tapasztalati ismereteivel összevetve kialakítja saját nézetét. Ilyen feltételek között a felületes, vagy a hiányos, helytelen információ a társadalmi tudat szférájában nehezen helyrehozható kárt okozhat. Elegendő tapasztalataink vannak arra vonatkozóan, hogy a fekete-fehér propaganda mindig gyöngítette a CSKP politikájának szavahihetőségét, mert nem mozgósította eléggé a tömegeket és gyengítette a párt és a nép egységét. Éppen ezért a társadalmi tudat jelenlegi magas színvonalának feltételei között egyre magasabb igényeket kell támasztanunk a publicisztika minőségével szemben, egyre nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk a vele szemben támasztott igazságosság, tökéletesség és pártosság követelményére. Sok publicista valahogy megfeledkezik ezekről a követelményekről. írásaiknak nincs meg a megfelelő szakmai színvonala, a jelenségek magyarázatához felületes a hozzáállásuk, a kérdésekre nem teljes vagy kitérő válaszokat adnak. Ez a véleményem akkor alakult ki, amikor a Pravda hasábjain napvilágot látott propaganda jellegű anyagokat követtem figyelemmel. Például megemlíthetem az idén, február 14-én közölt, Mennyiség és minőség című írást vagy az olvasók kérdéseire adott válaszokat, vagy akár a televízióban közvetített kerekasztal-beszélgetéseket a Honvédelmi Tanács közleményéről, amely a Csehszlovák Néphadsereg állományának és fegyverzetének csökkentéséről, valamint szervezeti változásokról szólt. Véleményem szerint, ha valamilyen problémát fölvetünk azzal nyíltan, őszintén kell foglalkozni. Helytelen, ha ilyenkor kibúvókat keresünk és igyekszünk a kellemetlen kérdéseket elkerülni, vagy azokra mosolyra fakasztó válaszokat adunk. Hasonlóan ellentmondóan hatnak a propaganda szemszögéből nézve az olyan írások, amelyekben egyfelől bíráljuk például Nagy-Britanniának a taktikai atomrakéták korszerűsítésére vonatkozó igyekezetét, és a következő oldalon pedig arról közlünk hírt, hogy Szemipala- tyinszk körzetében atomrobbantást hajtottak végre a hadászati eszközök tökéletesítése keretében. Ezt azért említem meg, hogy hangsúlyozzam a valóban pontos információk jelentőségét, amelyek megmagyarázzák egy- egy jelenség lényegét és egyidejűleg kizárják annak öncélú tálalását.
