Új Szó, 1989. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám, szombat
Az SZLKP Központi Bizottsága ülésének vitája JÚLIA TRNAVSKÁ, az SZLKP KB tagja, a Tesla Orava niznái üzemének munkásnője Az oktatási-nevelési folyamat nyilvános vita tárgya már hosszabb ideje, de különösen a CSKP KB 13. és az SZLKP KB mai ülésének előkészítése során volt az. A Dolny Kubín-i járásban a közvélemény, de főleg a pedagógusok, valóban nagy érdeklődéssel figyelték a pártszerveknek az oktatásügy kérdéseiről folyó tanácskozásait. Pozitívan értékelték az előkészítést és azt, hogy a közvéleményt és a szakembereket bevonták az oktatás elemzésébe, amelynek alapján objektív módon értékelhetők iskolarendszerünk eredményei és hiányosságai. A CSKP KB 13. ülése ós mai ülésünk határozati javaslata elsősorban a kormányoknak és a minisztériumoknak adja feladatul, hogy biztosítsák az alapvető és meghatározó feladatokat az oktatásügy további fejlődéséhez. Az emberek körében azonban gyakran találkozunk különböző nézetekkel és kétségekkel, hogy vajon az elfogadott határozatokat következetesen megvalósítják-e a kellő időben? Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy rendkívüli figyelmet fordítsunk az elfogadott határozatok teljesítésének ellenőrzésére. A járási pártbizottság ülésének előkészítése ismét megerősítette, hogy iskoláink nagyon sok problémával küszködnek. Például több éve tart a szakképzett pedagógusok hiánya, főleg az alapiskolákban, ahol hozzávetőleg 120 szakképzett pedagógussal kevesebb dolgozik a szükségesnél. Az iskolák építése aránytalanul hosszú ideig tart. A járási szervek tanácstalanok az építőszervezetekkel folytatott megbeszéléseken, mert az építőipari szervezetek inkább a lakásépítést helyezik előtérbe. Az utóbbi években középfokú egészségügyi iskolát, középfokú textilipari iskolát és erdőipari szakmunkásképző intézetet hoztunk létre. Ezeket azonban az alapiskola és a gimnázium épületében kellett elhelyezni. Súlyos problémák mutatkoznak a szakmunkás- képzésben, ahol nem határozták meg az irányítási rendszert, de főleg a középfokú szakmunkásképzők finanszírozásának módját. Ezt a kérdést mielőbb meg kell oldani. Hasonló a helyzet az említett iskolák pedagógusainak anyagi érdekeltsége és a róluk való szociális gondoskodás terén is. Fel kell számolni a különbségeket a pedagógusok, a nevelők és a szakoktatók között. A törvény szerint például a vállalat nem biztosíthat a pedagógusnak lakást, mert nem a vállalat alkalmazottja, s ha hozzá is jut, csaknem kétszeres lakbért fizet. A pedagógusokra vonatkozó fizetési rendszer novellája nem tükrözi a szakmára való felkészítés igényességét. Egy 43 éves pedagógus fizetése egyenlő a leendő nyugdíjával, tehát ez a legmagasabb összeg, ennél többet már nem kaphat. Egyáltalán nem veszik figyelembe a doktorátust és tudományos fokozatok megszerzését. A középfokú szakmunkásképzők pedagógusainak sokkal igényesebb kötelességeik vannak, mint például a szakközépiskolák vagy a gimnáziumok pedagógusainak. Mindez azonban a fizetésen nem látszik meg. A középfokú szakmunkásképző igazgatóhelyettesének pénzügyi értékelése sem megoldott, pedig neki a problémák egész komplexumát kell orvosolni. Érzéketlenül és nem differenciáltan oldják meg a középfokú szakmunkásképzőkben a nevelési tanácsadó javadalmazását. Ez mindig egyenlő, tekintet nélkül az osztályok összetételére és a tanulók számára. A nevelési tanácsadó rendkívül igényes feladatai megakadályozzák, hogy nevelési problémákat oldjon meg oktatási kötelességein kívül. A pedagógus és az igazgató-helyettes munkakötelességei több évtizede nem változtak, viszont a munkájukkal szembeni igények a többszörösére növekedtek. Még mindig különbség van a középfokú szakmunkásképzők és a középiskolák pedagógusainak, szakoktatóinak, igazgatóinak és igazgató- helyetteseinek szabadsága között. A szakoktatók és a nevelők esetében ugyan jutalmakat adhatnak, de probléma a pénzeszközök felszabadítása a szükségletek szerint úgy, hogy a tapasztalt szakemberek valóban érdeklődjenek a középfokú szakmunkásképzőben végzett munka iránt. így eddig papíron maradt az az elv, hogy tanítani és nevelni csak tapasztalt pedagógusoknak, szakelőadóknak és nevelőknek kell. Az anyagi érdekeltséghez nem teremtették meg a feltételeket, s így főleg a nevelők esetében olyan a helyzet, hogy gyakran 18 éves gyerekek „nevelnek" tanulókat, s még gyakrabban azok, akiket nem vettek fel valamilyen iskolába, vagy nem tudtak érvényesülni más munkahelyen. Az ilyen és ehhez hasonló gondok elégedetlenséget váltanak ki, az együttműködés helyett gyakran gyűlölködést és szemrehányást. Az iskolaügy problémáinak megoldása idő- és pénzigényes, de az érdekelt dolgozók képességeinek tekintetében is az. Valamennyiünknek arra kell törekednünk, hogy az iskolának meglegyen az őt megillető szerepe, rendelkezzen a kellő jogkörrel, hogy a pedagógus ismét tiszteletnek örvendő személy legyen. Biztosítani kell a szakmunkásképzők káder-, anyagi és egyéb problémáinak megoldását, beleértve a korszerű gépi és műszerellátottságot is. Nem engedhetjük meg, hogy a szakmunkásképzők finanszírozása az állami vállalat gazdasági eredményeitől függjön. A pedagógusok anyagi és szociális feltételeit úgy kell megoldani, hogy ez a szakma atraktív legyen, s a pedagógiai tanszékeken olyan fiúkat készítsenek fel, akik alapiskolában is tanítanának. A vállalatoknak meg kell teremteniük a kedvező feltételeket a tanulók szakmai felkészítéséhez és nem szabad megengedni, hogy segédmunkásként bánjanak velük. A szakmunkástanulók elhelyezésekor figyelembe kell venni képességeiket és tanulmányi eredményeiket, hogy így helyes irányba tereljék a művelődéshez való viszonyukat. Ha érvényes az az állítás, hogy a leghatékonyabb befektetés helye az iskola, akkor meg kell találnunk a szükséges eszközöket a szervezési kérdések megoldásához. Az intézkedések kidolgozása során ki kellene kérni a^ tapasztalt pedagógusok és nevelők véleményét. ANNA ÁBELOV1COVÁ, az SZLKP KB tagja, a Gördülőcsapágygyár skalicai üzemének esztergályosa Az átalakítás és a demokratizálás okos, szakmailag és politikailag felkészült embereket igényel. E cél eléréséért már sokmindent tettünk, de még mindig nagyon sok a nehézség. Úgy vélem, hogy nem mindig az iskolarendszer ennek az oka, amint . azt gyakran hangoztatják. Sok tekintetben mi magunk is hibásak vagyunk. Járásunk iskolái különböző színvonalúak. Ezt a vállalatomon és a gépipari szakmunkásképző intézetünkön is dokumentálhatom, ahol több mint 400 fiatalt nevelünk. 1962 óta 2000 munkást készítettünk fel a szakmára, de nem mindegyikük maradt hű a vállalathoz. Ennek fő okát abban látom, hogy a múltban vállalatunk, a volt termelési-gazdasági egységünk, tárcánk, sőt egész társadalmunk nem tulajdonított kellő jelentőséget a munkásifjúság nevelésének, az anyagi értékek jövendő létrehozóinak. A gördülőcsapágygyár skalicai üzeme ezt tudasította, az elmúlt öt évben fokozatosan javulnak a feltételek, de egyedül nem tudjuk a helyzetet megoldani. Ilyen megjegyzéseket nehéz szívvel hallgat az ember, de ez az igazság. A fiúkra, lányokra a tanulmányok befejezése után is igényes munkafeltételek várnak. Ezért hátat fordítanak a gépiparnak, szerelőként, gépkocsivezetőként, szövetkezeti tagként dolgoznak tovább. Ez hat arra is, hogy a diákok nem érdeklődnek bizonyos szakmák iránt. A diáktobo- rozás tervének 60, vagy annál kevesebb százalékos teljesítése sem ritka. Ehhez hozzá kell számítanunk a viszonylag alacsony tudásszintet, és azt, hogy ezt a pályát kényszerből választották azután, hogy nem vették fel őket más, atraktívabb iskolába. Újabban probléma merült fel a végzősök továbbtanulása terén. A vállalatok ugyanis nem biztosítják számukra a további művelődés lehetőségét. Gyakran nem támogatják a tanulmányaik folytatását, azzal az indoklással, hogy a vállalat nem igényli a szakképzettség növelését. Komoly hiányosságok vannak a szakmunkás- képzők anyagi és káderellátásában. Tudom, hogy nemcsak a mi szakmunkásképzőnk küszködik problémákkal a gépi felszereltség terén. A gépek gyakran elöregedettek, sokszor hiányoznak a legalapvetőbbek, nem beszélve például a számjegyvezérlésú gépekről. Eddig nálunk még megoldatlan kérdés a szakoktatók anyagi értékelése. Ezért sokan, a termelésben dolgozók közül nem érdeklődnek a szakmunkásképzőben végzett munka iránt. Felteszem a kérdést: ezért csak az iskolarendszer a felelős? Ez nemcsak az anyagi-műszaki ellátás kérdése. Még súlyosabb probléma a nevelés minősége, a tananyag tartalma, a diákokról való gondoskodás a termelésben és további szempontok, amelyek arra a megállapításra késztetnek bennünket, hogy a munkásifjúságot rosszul készítjük fel az életre és a munkára. Hol keressük a kivezető utat? Helyeseljük azokat a gondolatokat, amelyeket a beszámoló tartalmaz. Konkrétan: meghatározó az lesz, hogy az új, nem könnyű gazdasági feltételek között hogyan küzdjük le a tárcák és a vállalat veszélyes szűklátókörű szemléletét. Hiszen épp a szakmunkásképzőtől függ jelentős mértékben a jövő dolgozóinak minősége. Úgy vélem, hogy alapvetően meg kell változtatnunk szemléletünket a szakmunkásképzésről. Az lenne a legjobb, ha a szakmunkásképzőknek szilárd szervezeti rendszerük lenne, ha nem függnének a minisztériumok és állami vállalatok gazdasági eredményeitől. Jó lenne, ha költségvetési szervezetként szilárd állami támogatásban részesülnének. E tekintetben az ágazati szakmunkásképzők hátrányban vannak a nemzeti bizottságok által irányított szakmunkásképzőkkel és a középiskolák többi típusaival szemben. Sajnos a csehszlovák oktatásinevelési rendszer elemzéséről szóló beszámolóval kapcsolatos intézkedések sem oldják meg egyértelműen ezt a kérdést a reszortok szakmunkásképzőinek javára. Nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk néhány más komoly problémákról is, amelyek járásunkban az oktatásügyet sújtják. Elsősorban az alapiskolák helyzetére gondolok. Itt jelenleg több mint 100 szakképzett pedagógus hiányzik. Miért ilyen a helyzet a járásban? Ismét csak az iskola- rendszer a hibás? Úgy vélem, és ezt az alapos elemzés is megerősítette, hogy súlyos mulasztás történt már a tervezésben. Csökkentették a pedagógusok felvételének tervét, s ezzel felbomlott a járás szükségleteinek megfelelő számú pedagógus felkészítésének természetes reprodukciós folyamata. Az iskolairányítás ezt a helyzetet nem regisztrálta s nem oldotta meg kellő időben, pedig felhívtuk rá a figyelmét. Hibákat elkövettünk mi is, tudunk róluk, elemezni kívánjuk őket és járási pártbizottság ülésén igyekszünk megtalálni a kivezető utat. Az iskolaigazgatás, a nemzeti bizottságok szintjén például nem tudtuk időben megteremteni a jobb feltételeket ahhoz, hogy ott tartsuk a pedagógusokat. Rosszabb a falusi iskolák felszereltsége. Az elmúlt években alacsony volt az érdeklődés a gimnáziumi tanulmányok iránt, s így kisebb azoknak a tudása, akik főiskolára jelentkeztek. A helyzet most megváltozott, és a gimnáziumba jelentkezők szama lényegesen megnőtt. Lépéseket tettünk annak érdekében, hogy járásunkból egyre több gyerek jusson be a pedagógusképzőbe. Sajnos, eddig kevés megértéssel találkoztunk. Az elmúlt évben a 100 jelentkező közül 26-ot vettek fel. Ebben az évben 146-an jelentkeztek pedagógiai tanulmányokra. Kérem, hogy nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy járásunkból több diákot vegyenek fel. Ugyanis többségében jó tanulókról van szó és megvan a feltétele annak, hogy közülük sokan visszatérnek a járásba. Nemcsak pedagógushiánnyal küszködünk. Az egészségügyben például már hosszabb ideje több mint 30 orvos hiányzik. A helyzet romlik és a központ hatékony segítségét kérjük. Figyelemmel követtem a sajtóban folyó vitát az oktatásügyről. Természetesen iskolarendszerünknek vannak hiányosságai is. Bosszant azonban, amikor olyan nézetekkel találkozom, mintha mindezt a párt okozta volna. Hiszen a hiányosságokért valaki felelős és valakinek kötelessége volt a problémákat megoldani. FRANTléEK GESVANTNER, az SZLKP KB póttagja, a Kassai (Kosice) Nehézgépipari Művek vállalati igazgatója Hozzászólásomban szeretném elmondani azokat a tapasztalatokat, amelyeket a Kassai Nehézgépipari Művek mellett működő gépipari szakmunkás- képző intézetben az ifjú munkásnemzedék nevelése során szereztünk, nem hallgatva el gondjainkat sem. Intézetünk egyike a legelsőknek, amelyek 1948-ban létesültek és fontos szerepet töltöttek be Kelet-Szlovákia fejlődő ipara szakmunkás-utánpótlásának nevelésében. Intézetünkben eddig több mint 13 ezer lány és fiú végezte tanulmányait. Jelenleg a vállalat és más szervezetek számára 1400 tanulót készítünk fel. Ez munkaerő-utánpótlásunk egyetlen forrása. Az egész pedagógus testület nagy igyekezettel látja el feladatát az. ifjú munkásnemzedék nevelésében és szakmai oktatásában. Munkájának eredményei megmutatkoznak többek között abban is, hogy intézetünk növendékei kiváló eredményeket érnek el a különböző szakmai versenyeken és amatőr művészeti seregszemléken. A Nehézgépipari Művek szakmunkásképzőinek versenyén már harmadszor nyerték el a legjobb szakmunkásképző-intézet címet, amelyet sikerült megvédeni a kohó-, gép- és elektrotechnikai ipari ágazati versenyen is. A világnézeti és internacionalista nevelésben elért jó eredmények mellett ez is arról a céltudatosságról tanúskodik, amellyel a pártszervezet, a társadalmi szervezetek és a pedagógusok az ifjú nemzedék harmonikus fejlődéséről gondoskodik. A fiatal munkásnemzedék nevelésénél különös figyelmet igényel a növendékek kiválasztása. Gyakran tapasztalható, hogy a tanulók véletlenszerűen döntenek jövendő hivatásuk mellett. Gyakran azért, mivel nem jutottak be más középiskolára, vagy tanulmányi eredményeik eleve kizárták annak lehetőségét, hogy más iskolára jelentkezzenek. Az intézetbe kerülő diákok így nagyon vegyes összetételű csoportot alkotnak, amelyet a nevelési folyamatban kell egységessé kovácsolni és lényegében „menet közben" kell megnyernünk a fiatalokat jövendő hivatásuk számára. Ha ehhez hozzászámítjuk a manuális munkához való - nem épp a legpozitívabb- hozzáállásukat, amelynek gyökere a családi nevelésben kereshető, nem kétséges, hogy a pedagógusokra, szakoktatókra és nevelőkre kétszeresen nehéz munka hárul. Ennek megfelelő kell, hogy legyen a végzettségük, de társadalmi megbecsülésük és jutalmazásuk is. Itt még jelentős tartalékok vannak. Díjazásuk ugyanis sok elégedetlenségre ad okot. A szakmunkásképző-intézetekben működő tanítók, szakoktatók és nevelők rendkívül igényes munkája társadalmilag nincs megfelelő módon elismerve. ' örömmel nyugtáztuk a szakoktatók és nevelők szabadságának meghosszabbítására vonatkozó módosítást, azonban nem értjük, miért nem vonatkozik ez a pedagógiai dolgozókra is, hisz kétségkívül annak számít a főművezető, az intézet igazgatója és helyettesei. Vajon a szakmunkásképző-intézet igazgatója kevésbé pedagógus, mint más középiskolák igazgatói tisztjét betöltő kollégái? A mai szakmunkásképző-intézetek teljes joggal elvárhatják a tehetséges, jobb előmenetelű diákok jelentkezését is, hisz a kitűnő eredménnyel végző növendékek továbbtanulhatnak a főiskolán. Az utóbbi három évben intézetünkben 190 fiatal végzett, közülük 79 - tehát a diákok 41,6 százaléka- folytatta tanulmányait különböző főiskolákon. Tanulmányi eredményeik bátran összehasonlíthatók a más típusú középiskolákon végzett növendékek eredményeivel. Az a tény, hogy gyakorlati felkészültségük jobb, gimnazista és szakközépiskolás társaikénál, jobb érvényesülési esélyeket biztosít számukra a főiskola elvégzése után. A jelenlegi időszakban kétszeresen fontos a tudományos-műszaki ismereteknek a termelési folyamatban való hasznosítása, hogy szakképzett, kulturált, átfogó ismeretekkel rendelkező, politikailag elkötelezett munkásosztályunk legyen. Végső soron gazdaságunk eredményességéről, hatékonyságáról nemcsak az irányító szféra, a tervezők és technológusok döntenek, hanem azok, akik legyártják termékeinket, tehát a fiatal munkásnemzedék. Mi magunk arra törekszünk, hogy tehetséges fiatalokat nyerjünk meg iskolánknak. E célunk megvalósítása során komoly problémákba ütközünk, mivel a nemzeti bizottságok leirataikban nagy létszámú cigány fiatal, több lány és sok gyenge előmenetelű tanuló felvételét szorgalmazzák. Ennek eredményeként a szakmunkásképző-intézetek hatékonysága jelentősen csökken. A szakképzéssel szemben támasztott igények, elvárások növekednek, ennek azonban nem felel meg az alapiskolákból kijutott tanulók kiválogatásának jelenlegi gyakorlata. A szakmunkásképző-intézetek végzős növendékeinek esetében gondot okoz a termelési folyamatba való beilleszkedésük, munkába lépésük első éveiben. Sok növendék az intézet elvégzése után más szakmában kíván elhelyezkedni, mint amit kitanult. Inkább az úgynevezett könnyebb szakmákat választják, amelyek nem igényelnek magasabb szaktudást és ahol a technológiai fegyelem is kevésbé szigorú. A társadalmat itt jelentős veszteség éri, kárba vész a szakképzésre fordított jelentős anyagi befektetés. Vállalatunk több éve programot dolgozott ki a fiatal dolgozók beilleszkedésének megkönnyítésére. Az intézet végzős növendékei számára megfelelő feltételeket teremtünk, hogy zökkenőmentes legyen az átállásuk, hamarabb szokjanak meg új munkahelyükön. A bérezés terén nincsenek problémáink, de ennél is fontosabbnak tartjuk a közvetlen környezet, a munkatársak és a mesterek gondoskodását az új dolgozóról. Itt még vannak tartalékok, jó megoldásnak mutatkozik a védnökök és instruktorok alkalmazása. A szakmunkásképző intézet legnagyobb problémája vállalatunknál a műszaki felszereltség. Jelenleg gyors ütemben folyik a termelési szféra technológiai berendezéseinek felújítása, ezt a folyamatot ki kell terjeszteni a szakmunkásképző-intézetre is. Korszerűsíteni kell az oktatást és a szakmai gyakorlatok során korszerű gépekkel kell dolgozni. Ebből a szempontból intézetünk nem részesül elegendő támogatásban. Már több éve igyekszünk elérni, hogy a beruházási tervben szerepeljen az új gépipari szakmunkásképző-intézet építése is. Úgy számolunk, hogy elsőként a műhelyek épülnének fel, ahol olyan modern gépek kapnának helyet, amelyek megfelelnek a szakoktatás jelenlegi igényeinek. Még egy kérdésben szeretnék állást foglalni. Kihez tartozzanak a szakmunkásképző intézetek, ki irányítsa őket? Mi, akik a termelésben dolgozunk, életbevágóan fontosnak, legelemibb érdekünknek tartjuk az ifjú nemzedék munkáshivatásra való felkészítését. Szakképzett, de általános műveltséggel is rendelkező dolgozókra van szükségünk. Döntő szempont azonban, hogy a dolgozó ismerje a szakmáját, minőségi munkát végezzen, ügyes legyen, teljesítse az előírt normát és így megfelelő keresethez jusson. Támogatom azt a törekvést, amely a szakmunkásképző-intézeteket az egyes állami vállalatokhoz, illetve azok strukturális egységeihez kívánja kapcsolni, hogy közösen gondoskodjanak anyagi-műszaki ellátottságukról, valamint arról, hogy az oktatás valóban a gyakorlat konkrét követelményeinek megfelelően folyjon. Ezzel nem kívánom csökkenteni a központi szervek és a nemzeti bizottságok felelősségét a szakmára való felkészítésben. Az új munkásnemzedék felkészítése határozza meg gazdasági fejlődésünk jövőbeli sikereit. $TEFAN RYBÁR, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP Bratislavai Városi Bizottságának vezető titkára A csehszlovák oktatási-nevelési rendszer további fejlesztése című dokumentumban foglaltak megvalósítása a Szlovák Szocialista Köztársaság fővárosában több pozitív eredménnyel járt. Másrészt számos probléma megoldatlan maradt. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a tantestületekben és a diákkollektívákban tevékenykedő pártalapszervezetek tevékenységének hatékonysága jelentősen befolyásolja az iskola munkájának eredményeit. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy Bratislavában a pedagógusok szervezettsége magas, eléri a 26 százalékot. Ez magasabb, mint más társadalmi csoportokban. A főiskolákon a szervezettség 43,4, a középiskolákban 22,9, az alapiskolában 18,3 százalék. Ilyen arányú szervezettség lehetővé teszi, hogy érvényesüljön a kommunisták befolyása a diák- és pedagóguskollektívákban. Módot ad a párt vezető szerepének elmélyítésére, a párt- politika kívánt szinten való megvalósítására. Gyakori vitatéma azonban, amely gyakran nem kívánt vetületet kap, a főiskolai diákság szervezettsége a CSKP-ban. Bratislava készíti föl egész Szlovákia számára a főiskolai értelmiséget számos szakterületen: Kívánatos tehát, hogy a kommunista párt képviselve legyen itt is. Tudatosítjuk, hogy a kommunista diákok fontos feladatokat végeznek a diákkollektívákban, a kollégiumokban, a SZISZ-ben és más társadalmi szervezetekben. Nem engedhetünk azonban (Folytatás a 5. oldalon) ÚJ SZÍ 4 1989. V.
