Új Szó, 1989. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1989-05-26 / 122. szám, péntek

Történelem - emberközelből Május elején nyílt meg Gottwaldovban az új ékoda-teíep. A modern épületben naponta mintegy száz gépkocsit javítanak meg és negyvenet adnak el. Az intéz­ményben autóalkat­részeket is árusíta­nak, s régi autók kiál­lítását tekinthetik meg az érdeklődők. Mivel az új kocsik el­adásra való előkészí­téséhez kétszáz liter vizet is felhasznál­nak, a telepen épült egy kisebb víztisztító is. Felvételünkön: a várakozási időt a megrendelők a bü­fében tölthetik. (Igor Zehl felvétele - ÖSTK Ahol érdemes maradni Szolgáltatások - falun Milyen más így emberközelből a történelem. Ez döbben belém, amíg Fábry Istvánt hallgatom. A CSKP IX. kongresszusáról mond­ja el személyes élményeit, benyo­másait:- Hogyan magyarázzam meg nektek, hogy pontosan megértsé­tek? Azt a lelkesedést, azt az őszin­tén áradó örömet? Alighogy véget ért a háború. Az, hogy béke van, felszabadult az ország, s hogy a feb­ruári győzelem után végre építhetjük az új társadalmat... Sok régi elvtár­sunkkal itt, a kongresszuson talál­koztunk a felszabadulás óta először. Olyanokkal, akikkel az illegalitás éveiben vagy a táborokban voltunk együtt utoljára. Az, hogy élünk, hogy ezt is megértük, s itt van, amiért küzdöttünk, harcoltunk... Sírva ölel­tük meg egymást, meghatottak vol­tunk és boldogok. Az az öröm és az a lelkesedés ebből fakadt... érted? A könyvekben közölt megállapítá­sok jutnak eszembe, amelyek leszö­gezik, hogy a szocialista országépí­tés fő irányvonalát ez a kongresszus határozta meg, s hogy a fő feladato­kat a leninizmus alkotó szellemű, hazai feltételeknek megfelelő alkal­mazásával helyesen tűzték ki. Ugyanakkor azonban ,,a IX. kong­resszusra a túlzott, mesterkélt ünne­pélyesség nyomta rá bélyegét és megnyilvánult egyes helytelen, sztá­lini tételek befolyása, különösen az osztályharc kiéleződésének elmé­lete.“ De mit mond magáról a kongresz- szusról Fábry István, „A forradalom katonája“, ahogyan önéletírásában magát nevezi. Csupán néhány mon­dat, hogy fölelevenítsük küzdelmes életútját: 1911 -ben született, fiatalon belépett a Kommunista Ifjúsági Szö­vetségbe, 1930-től tagja a CSKP- nak, vádlottja a „csehszlovák állam rendjének felforgatásáért“ a rima- szombati (Rim. Sobota) monstre pernek, harcolt Spanyolországban, küzdött a dolgozó nép februári győ­zelméért. A felszabadulás után elő­ször járási párttitkár volt Tornaiján (Őafárikovo), majd 1948-tól a Köz­ponti Bizottság nemzetiségi taná­csának titkára, 1952 és 1957 között a kassai (Koáice) kerületi pártbizott­ság titkára, 1964-ben a SZNT, 1969-70-ben a Szövetségi Nemzet- gyűlés képviselője, 1971-től nyug­díjba vonulásáig az SZNT alelnöke volt. Ma is friss, mindenre figyelő ember:-Először is arról, hogyan men­tünk. Major István elvtárstól megtud­tam, hogy engem is meghívtak, mint vendéget. Őt - akkora Pravda kiadó igazgatója volt - szintén mint vendé­get. A Pravda kocsijával mentünk. Ahogy beértünk, egész Prága tele volt transzparensekkel, fel volt dí­szítve. Ezt még nem úgy kell venni, mint a későbbieket, az emberek a pártot nagyra tartották, s szívből éltették, köszöntötték. Nagy meglepetés volt nekem, hogy mehettem, ott lehettem. Gott- wald elvtársat ekkor láttam a felsza­badulás után először személyesen. Az a régi Gottwaíd volt nekem, azok a tömör mondatok, mert szerintem nem volt jó szónok. Nem a küldöttek között, hanem oldalt, aránylag elöl ültem, kicsit nagyobb vendégek kö­zött. Mindig arrafelé fordultam, s fi­gyeltem, hogyan beszél. Akkora fel­szólalásokat sem papírról olvasták fel. Még Gottwaíd is csak jegyzetek­ből beszélt, de úgy, hogy percekig bele se tekintett a papírjaiba. Égett bennünk a tenniakarás. Hogy a szocialista országépítés programját megvalósítsuk. A fiatalok kitörő öröme is őszinte volt. Még mielőtt a kongresszus meg­kezdődött, találkoztunk Árvay Fe­renccel és Hlaváő Lajossal, hogy egy kicsit megbeszéljük az Árvay elvtárs felszólalását* Árvay elvtárs jól tudott beszélni, 6 sem papírból mondta. Amikor szívből fakadnak a szavak, az egészen más... A jegyzőkönyvbe csak egy része került bele annak, amit mondott. Megköszönte a pártnak, hogy mi, magyarok is részt vehetünk a szoci­alizmus építésében, de károsnak tartottuk, hogy sok jó elvtársunknak át kellett mennie Magyarországra, s nem lehet átsiklanunk afelett, hogy nagy sértés érte a magyar kommu­nistákat, akik annyira tevékeny ré­szesei voltak a szlovákiai munkás- mozgalomnak, a CSKP megalakítá­sának. Hogy Major István a Központi Bi­zottság tagja lesz, azt már tudtuk, de engem nagyon meglepett, amikor megláttam a nevemet a jelöltek listá­ján, hogy a KB póttagjának javasol­nak. Mert nekem nem szólt senki, hogy megválasztanak, habár gon­dolhattam volna, mert én voltam ak­kor a KB nemzetiségi bizottságának titkára. Amikor hazajöttünk, meghívtak bennünket a vár amfiteátrumába, ahol nagygyűlésen ünnepeltük a kongresszus által kitűzött célt, s köszöntöttek bennünket, a Köz­ponti Bizottság tagjait. Dél-Szlováki- ában a mi megválasztásunk a ma­gyar nemzetiségű lakosság körében Lőrincz János felvétele a bizalom megszilárdulását indította el, mégis, két magyar tag a CSKP Központi Bizottságában ... ekkor érezték először a magyar dolgozók, hogy a szülőföldjük, a szülőföldünk végre hazánk is lesz, a szocialista hazánk. Nem sokkal ezután fölkeresett a Furinda Rudi. Beszóltak hozzám, hogy valaki velem akar beszélni, s nem tud, csak magyarul. Ő volt.- Mi a panaszod? - kérdeztem.- A panasznak már vége - nézett rám sokatmondón, majd egy kis ha­tásszünet után nagy lendülettel ki­mondta:- Elhatároztuk, hogy Nagytőrén kolhozt csinálunk.- Kolhozt? - talán szövetkezetei Ehhez pedig még nincs meg a hatá­rozat, hogy el kell kezdeni - lepőd­tem meg.-Miért kell ahhoz különhatáro­zat? Megcsináljuk, aztán kész! - je­lentette ki óriási lendülettel. Ha is­mertétek, tudjátok, milyen volt. Megegyeztünk, hogy fölkeresem. Volt vagy 240 hektár elhagyott egy­házi és amerikás földjük. Ugyanis a magyarok nem kaptak földet a földosztáskor, hát úgy gondolták, ezt a ,,senki földjét“ fogják közösen megművelni. Mindent átgondoltak, megbeszéltek ők. Volt ott egy elha­nyagolt gazdasági udvar - valami­lyen urasági -, istálló, csűr, rendbe- tették. összetereltek vagy hat tehe­net, megjavítottak egy otthagyott traktort. Hát így kezdték... Ez lett az első szövetkezet. És ezt az elhatározást is a kilen­cedik kongresszus hozta, az ösztö­nözte. Föl kellett építeni az országot, kenyeret kellett adni az emberek­nek. A negyvenhetes nagy száraz­ság után nehéz volt a gazdasági helyzet. A Marsall-segélyt nem fo­gadtuk el, pedig szükségünk lett vol­na rá, de nem akartuk magunkat kiszolgáltatni, önzetlenül egyedül a Szovjetunió segített, úgy mondtuk akkor, minden harmadik ember szovjet búzából készült kenyeret eszik... Termelni kellett, úgy, hogy mi lettünk a gazdái a gyáraknak, földeknek. Ez is ott volt az akkori tennivágyásunkban, úgy éreztük, a kongresszus megfogalmazta a távlatokat és a konkrét tennivaló­kat egyaránt. Ott égett mindenkiben a szándék, hogy megmutassuk, hogy megbirkózzunk ezekkel a fela­datokkal. Nem tudom, mai szemmel érthe­tő-e, de olyan őszinte és egyszerű, olyan közvetlen volt akkor minden. Ahogyan az elvtársak egymással beszéltek, ahogyan egymást segí­tettük, nem éreztünk abban sem túlzást, sem valamiféle személyek­nek szóló mesterkélt ünneplést... A történelem tényeinek megítélé­se a történészek dolga. Az újságíró azonban szintén segíthet az embe­rek, a történelmet tetteikkel építők életének felmutatásával, az emléke- zők élményeinek elmondásával, hogy egy-egy eseményt, forduló­pontot jelentő időszakot alaposabb- ban megismerhessünk. Úgy érzem, mulasztás terhel. Engem éppúgy, mint többi kollégámat, akikkel együtt még beszélhettünk az egykori vete­ránokkal, pártalapítókkal, a munkás- mozgalom résztvevőivel, legharco­sabb „katonáival.“ Forgatom, lapozom, olvasgatom a róluk, emlékezéseikből készült publicisztikai összeállításokat, a CSKP jubileumaihoz kötődő kiad­ványokat. Szinte kivétel nélkül pon­tos és alapos, aprólékos valamennyi a felszabadulásig végigmondott em­lék- és élményanyag, azonban alig egy-egy halvány utalás, félmondat arról, mi volt, hogyan volt 1945 után, 1948 előtt. És semmi, még néhány szó sem a következő esztendők bo­nyolultságáról, azokról a küzdel­mekről és belső vívódásokról, ame­lyek közepette ezek az elvtársaink akkor is fegyelmezetten vállalták, amit feladatul adott nekik a párt. Nem hiszem, hogy csupán politi­kai meggondolásokból, valamiféle tapintatból nem kérdeztünk rá az akkori időkre. Bizonyára emberi nai­vitás is volt bennünk, tán azt hittük, hogy ami itt van, karnyújtásnyira, ami tegnap történt, s ma történik, az az élet - az még nem a történelem. A történészek még megírhatják, kiegészíthetik vagy kiigazíthatják ennek az időszaknak a történelem- könyvekből hiányzó részeit vagy fe­jezeteit. De amit mi mulasztottunk, újságírók, az már pótolhatatlan. Hagytuk, hogy magukkal vigyék ér­zéseiket, gondolataikat, élményeiket kimondatlanul, azok, akik olyan bát­rak voltak harcban és vélemény- mondásban. Vajon miért hagyták, hogy hallgassunk? önmagunkat kérdezhetem csak, s azokat, akik még itt vannak, s élnek. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET Napjainkat az urbanizáció jellem­zi. A községek lakosságának igé­nyei is állandóan növekednek és sokan ezért inkább a városokba köl­töznek, ahol jobbak az életfeltételek, több a munkalehetőség, sokrétűb­bek a szolgáltatások, s a kultúrára, szórakozásra is több a lehetőség. A falvak egyre öregednek, fogyat­koznak. De azok az emberek is szeretnének színvonalasan élni, akik nem tudnak és nem is akarnak megválni szülőfalujuktól, s a vidéki életmódtól. A helyi nemzeti bizottsá­gok fontos feladata, hogy megte­remtsék ehhez a feltételeket, telje­sítsék kívánságaikat, a lakosok ér­dekeit képviseljék. Sok minden hat­hat marasztalóan, mondjuk éppen a fiatalokra. Például az építkezési lehetőség, hogy van-e a községben óvoda és iskola, vegyesbolt, s nem utolsósorban a szolgáltatások minő­sége, a kulturális élet. Gelle (Holice) a fentieken kívül egészségügyi központtal, gyógy­szertárral, új, korszerű művelődési otthonnal, postával és június elsejé­től egy új szolgáltatóházzal is ren­delkezik. Ebben a községben a szol­gáltatásoknak már hagyományai vannak, hiszen a hnb kisüzemét 1959-ben létesítették. Persze, azóta számuk növekedett. Ma már festést, villanyszerelést, kőműves-, bádo­gos- és lakatosmunkát, fuvarozást, cipőjavítást is vállalnak, s van itt presszó, férfi- és női fodrász, varro­da meg gázpalack-lerakat, de a hul­ladék elszállítását is megoldották.-A kisüzem létesítésével a la­kosság igényeinek tettünk eleget. A szolgáltatásnyújtás elengedhetet­len a falu fejlesztése szempontjából, s ezért feltétlenül tovább fogjuk bő­víteni - tájékoztatott Szegedi József, a hnb-elnök. - összesen harminc- nyolc dolgozót foglalkoztatunk. A ré­gi művelődési házat átalakítottuk szolgáltatóházzá, s itt kap helyet június elsejétől a fodrászat, a varro­da, a szennyesbegyűjtő, valamint a szintén június elsejétől megnyíló új szolgáltatásunk, amelynek elsősor­ban a falu lányai, asszonyai örülnek majd a leginkább - a kozmetikus. A szolgáltatóház a hét hat napján áll az érdeklődők rendelkezésére. Megemlíteném még, hogy a kisipa- ros-engedélyért folyamodókat is tá­mogatjuk. Jelenleg egy asztalos és egy ács kisiparos tevékenykedik községünkben, s mivel mi ilyen szol­gáltatást nem nyújtunk, szorosan együttműködünk velük és segítjük egymást.- Mely szolgáltatások iránt a leg­nagyobb az érdeklődés?- Lakosaink leggyakrabban a fu­varozást, a kőműves- és a festőcso- port munkáját igénylik, s ugyancsak keresett a fordászat, a cipészet és a varroda.- Mekkora az évi bevétel és mi­lyen nyereséggel dolgozik a kis­üzem?- Tavaly 4 065 000 korona bevé­tellel zártuk az évet, ennek valamivel több mint 50 százaléka a lakosság­tól származik. A tiszta nyereség kö­zel 600 ezer korona volt. A bevétel 10 százalékával szabadon rendel­kezünk, s így ezt nagyon előnyösen fel tudjuk használni. Természetesen elsősorban településfejlesztésre for­dítjuk ezt az összeget - válaszolt Szerda Erzsébet, a hnb kisüzemé­nek közgazdásza. Ott-jártamkor a fodrászat és a varroda még a régi épületben működött, bár a berendezés egy részét már átszállították az új tágas szolgáltatóházba. A fodrásznő ép­pen hajvágáshoz készülődött, s míg beszélgettünk, keze ügyesen járt, alakította a vendég frizuráját. A falon a legkülönfélébb hajviseleteket áb­rázoló színes fényképek, újságkivá­gások, a helyiségben sampon, haj­lakk és tartósvíz-illat keveréke. Ritter Gabriella fodrász először a kisüzem harmincnyolc tagú kollek­tívájáról beszélt. - Köztünk egészen családias a hangulat, hiszen mind­annyian helybeliek vagyunk, ismer­jük egymást. A névnapokat, jelentő­sebb ünnepeket mindig együtt ünne­peljük. Egyébként, a fodrászat láto­gatottsága, nem kis örömömre, na­gyon jó. Voltak napok, amikor hét tartóst megcsináltam. Előfordul az is, hogy olyan kéréssel jönnek hoz­zám, amelynek nem tudok a vendég elképzelése szerint eleget tenni, mert hiszen nincs mindenkinek egy­forma haja, arc- és fejformája és ami az egyiknek illik, az a másiknak kifejezetten rosszul áll. Ilyen esetek­ben próbálom meggyőzni a vendé­geket és segítek kiválasztani a meg­felelő frizurát. Mivel mi vagyunk a vendégért, és nem fordítva, az ő óhaját, kívánságát szem előtt tart­va azon kell igyekeznünk, hogy meg­tartsuk őt magunknak, hogy elége­dett legyen és máskor is hozzánk jöjjön. Én például munkaidő után, soron kívül is szívesen vállalok frizu­rakészítést, ha valaki csak a késő délutáni órákban tud erre időt szakí­tani. Bár vidékiek vagyunk, mi is haladunk a korral, a divat nálunk is hódít, ezért az embernek állandóan tanulnia, képeznie kell magát. Ne­kem például a szaklapokon kívül nagyon sokat segít a televízió. A másik helyiségben három var­rónő görnyed a gép fölé. Az aprócs­ka szoba telis-teli színes, szebbnél szebb, divatos ruhákkal, készekkel és félig készekkel. Az asztalon mé­rőszalag, olló, kréta, szabásminták.-Elég szűkösen vagyunk itt, de azért még egy kis próbafülkénk is van - mutatta mosolyogva Kovacso- vics Éva, az egyik varrónő. - Az új szolgáltatóház sokkal tágasabb, ké­nyelmesebb. Biztosan jobban fogjuk ott érezni magunkat és gondolom, ott majd többen is felkeresnek ben­nünket. Amint elnéztem a fodrászatot és a varróműhelyt, nem sokban külön­böztek a hasonló városiaktól. A be­rendezés, a felszerelés is ugyanaz, és a divatos frizurák, szépen meg­varrt, csinos ruhák is erről tanúskod­tak. Persze, sokat nyom a latban az is, hogy az itt dolgozók nagyon sze­retik és komolyan veszik munkáju­kat. A Gellében tapasztaltak alapján állíthatom, hogy a falu lakosságának igazán nincs oka panaszra. A szol­gáltatások a megfelelő szinten van­nak és az emberek nem kívánkoz­nak el innen, számuk sem csökken. Nem ártana, ha jónéhány község követné Gelle példáját. PÓDA ERZSÉBET Ära 2 K£s Éh®*« a III570 nwui.Hmm w* >>*>*< ■>,» *<*&***< w. in m íj r iTL tu LTif i i‘ywM‘,yT,T‘Tt“T‘‘j‘Tii‘!rr?rT ii j t TTTC ■.***** * rV: ? '-Í ' T™ ....mnniTriiTirrffri rí i 1 i ' V 'í ~ i .rnmmmminmimmmmn 11,11111 • -vk ***< Ma kezdődik m Párt IX, kongresszusa j_ ÄSfflÄ« MBS | v ; =•« K- i -■, ;! - -----------* *“* * ; 'í^a . .. .. §£;V . - '■ ■ *1,,■ v- ;■...... (% ^ pte'ypi«?-ráÉffI.«&*»»'"'i - '* . * f:iíí:í'5;j';:;.\ ry' - ■ ‘ r; £ \ ' ">"%> >■> "t b ■ '-y ''' - MÄWW« íw* ■> é WMrA' i*' V' ' í. I í fi** * '*** « ❖ X* V «*¿4 '*'«"* i%,Y fc&Kfcfe YS' ' >•'<' % <í,, A XtSAA //'. ít Toronyi Péter kollázsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents