Új Szó, 1989. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1989-05-20 / 117. szám, szombat

Egy hét a nagyvilágban Május 13-19. Szombat: Befejezte bonni villámlátogatását a szovjet külügymi­niszter • Az amerikai elnök Noriega tábornok uralmá­nak megdöntésére szólította fel a panamai népet Vasárnap: Az izraeli kormány elfogadta a Samir-tervet • Általá­nos választásokat tartottak Argentínában U '*fA Mihail Gorbacsov megkezdte kínai látogatását • Ju­HétTÖ: goszláviában megalakult az új államelnökség Kedd: Sikertelen puccskísérlet volt Etiópiában • Libanonban merénylet áldozata lett a szunnita főmufti Szerda: Milán Pancsevszkit választották a JKSZ KB új elnöké­vé • Kairóban bejelentették: Egyiptomot meghívták az Arab Államok Ligájának csúcsértekezletére rciitórtnlf Pekingben közös közleményt adtak ki a legfelsőbb szintű szovjet-kínai tárgyalásokról Péntek: Milánóban befejeződött az Olasz Szocialista Párt 45. kongresszusa A sokadik sokk Izrael kormánya után a parlament is jóváhagyta Samir tervét, amely nem más, mint látszatszavazás a látszatfüggetlenségről a megszállt területek helyzetének tényleges, .ésszerű, igazságos rendezése he­lyett. Samir a szó szoros értelmében kierőszakolta halva született elkép­zeléseinek jóváhagyását mind a kor­mány, mind a parlament ülésén, mi­vel - ehhez sem fér kétség - időt akar nyerni a jelenlegi helyzet tartó­sításához. Samir ugyanis sokkal jobb politikus, semhogy komolyan hinné: a palesztinok megelégednek a mélyen gyökerező bajok olyan felszíni kezelésével, mint amilyet a nevével fémjelzett terv kínál. Mert mi is a kormányfő tervének lényege? Egy „átmeneti időszakra“ a megszállt területek „megfelelő“ palesztinjai irányítanák a helyi ügye­ket, de megválasztásuk esetén kö­telezniük kellene magukat, hogy nem tartanak fenn semmiféle kap­csolatokat a Palesztinái Felszabadí­tási Szervezettel, ők tárgyalnának azután az izraeli kormánnyal arról, hogyan tovább. További kikötés, hogy ebben az átmenetinek mondott időszakban - amelynek hossza nincs is pontosan meghatározva- sem Jenne beleszólásuk a kül- és biztonságpolitikába, sem a 280 zsi­dó település irányításába. Ezek alapján érthető, hogy a palesztinok és minden arab állam már washing­toni hivatalos ismertetése előtt a leg­határozottabban bírálta és elutasí­totta Samir tervét. A Fehér Ház is éreztette, nem sok esélyt ad az ilyen elképzeléseknek. Nem azért, mintha a független palesztin állam megte­remtésére törekedne, hanem mert az utóbbi másfél évben nagyot vál­tozott a helyzet a térségben, s a nemzetközi légkör is a paleszti­noknak kedvez. Nemcsak az ENSZ- közgyűlés szorgalmazta a nemzet­közi rendezési konferencia megren­dezését, hanem - ami ennél bizo­nyos szempontból fontosabb- Moszkva és Washington között magas szinten született egyetértés abban, hogy nemzetközi erőfeszíté­sekkel kell megoldani ezt a veszé­lyes válságot. Szóltunk már arról, hogy Samir az időhúzás taktikájához folyamodott, amikor hivatalosan jóváhagyatta ter­vét. Nyilvánvaló, hogy távlati célja a területek végleges bekebelezése, rövid távon, pontosabban: minél előbb a 18. hónapjában járó Intifa- dát, a polgári engedetlenségi moz­galmat szeretné elfojtani. Saját párt­jának miniszterei és képviselői is azzal vádolják, hogy túl engedé­keny, gyenge, amiért képtelen le­számolni a lázongó palesztinokkal. Nem meglepő az sem, hogy a kor­mányfő tetve ellen szavaztak mind a kabinetülésen, mind a kneszetben. Ariéi Sáron, a szélsőjobboldal ked­vence egyértelműen kijelentette: a maga részéről mindent megtesz annak érdekében, hogy a tervet megbuktassa, mivel az szerinte „a független palesztin állam megalaku­lásához, Jeruzsálem megosztásá­hoz és egy újabb háborúhoz vezet“. Saronnak igazán nem kellene ilyesmitől félnie, semmi sem áll olyan távol Samirtól, mint a paleszti­nok jogainak érvényesítése, ám nyi­latkozata - és a számtalan hasonló jobboldali állásfoglalás - a jó tíz évvel ezelőtti helyzetre emlékeztet. Akkor Begin miniszterelnökre zúdult az össztűz jobbról és balról a Camp David-i különalku miatt. A baloldal kevesellette, a jobboldal sokallotta. A keretmegállapodásból nem is va­lósult meg több, csak a különbéke Egyiptommal. Valószínű, a Samir- terv is hasonló sorsra jut, csak nyil­ván sokkal gyorsabban, mert az át­fogó rendezés már valóban halaszt­hatatlan. Samir, persze, most nagyon el­szánt, igyekszik magának támoga­tókat találni: csütörtökön tárgyalt ter­véről Washingtonban külügyminisz­tere, Mose Arensz James Baker kül­ügyminiszterrel és Brent Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadóval. A találkozó után Arensz kénytelen volt beismerni: nem kapott egyértel­mű támogatást. Ami pedig a megszállt területeket illeti, ott valóságos sokkot okozott, hogy a hivatalos politika szintjére emelte Izrael a soros elterelő hadmű­velet tervét. Tüntetések, összecsa­pások, halottak, sebesültek, fokozó­dó terror (meddig fokozható?), a pa­lesztinok „kollektív büntetése“ - ezek a Ciszjordániából és Gázából érkező hírek kulcsszavai. Hogyan le­hetne itt választásokat tartani? Sa- mirnak be kell majd látnia, hogy sehogy. Még ha ez sokkoló is lesz számára. (görföl) Menem a messiás? Latin-Amerikában 1989 a válasz­tások éve. Leköszönt a mexikói, a venezuelai elnök, a múlt héten Bolíviában is kitöltötték a szavazóla­pokat és a hátralevő hónapokban Brazíliában, Uruguayban, Peruban döntenek az ország jövőjéről. Óriási gazdasági és adósságproblémákkal küszködtek évekig a polgári kormá­nyok, s emiatt igencsak ingoványos talajra került a dél-amerikai demok­rácia. Hat év demokrácia után, május 14-én az argentinok is új elnököt választottak Carlos Saúl Menem személyében, s egyben újabb bizo­nyítási lehetőséget adtak a peronis­táknak. A karizmatikus Menem - akit sokan Juan Domingo Perónhoz, az 1974-ben elhunyt nagy eszmény­képhez hasonlítanak - fölényes győzelmet aratott Eduardo Angeloz, a kormányzó Polgári Radikális Szö­vetség (UCR) jelöltje fölött. A vá­lasztások közvetettek voltak, de a 600 tagú elektori testületben a Me- nem-féle Juszticialista Párt abszolút többséget szerzett. Augusztus 10- én az elektorok összehívása már csak formalitás lesz. Kifakultak Argentínában a nagy népvezér időszakának rémképei, az emberek elfelejtették a halálbrigá­dok, a peronista montoeronok pusz­tításait, a káosz és a korrupció éveit. Nem csoda, a nép jelenleg minden­napi megélhetési gondjaival van el­foglalva. Raúl Alfonsín államfő a tönk szélére juttatta az ország gazdaságát, egy olyan válságos helyzetbe, amelyből a kiút most még kilátástalanabbnak tűnik, mint a Falkland-szígetekért folytatott há­ború után, a katonai diktatúra végén. A tábornokok örökségét, a 40 milli­árd dolláros külföldi adósságot az Alfonsín-kormányzat 60 mílliárdra növelte. „Száz évig tartó békét, jólétet és demokráciát“ ígért a mostani elnök, amikor 1983-ban megválasztották. Azóta azonban szembe kellett néz­nie a hadsereg haragjával, a nép elégedetlenségével, át kellett vé­szelnie három katonai lázadást, s az erős peronista munkásszakszerve­zetek megannyi sztrájkját. Argentínában általános az a véle­mény, hogy az országot csak egy mesébe illő csoda mentheti meg. Az emberek a csodatevő messiást Mé­nemben látják. „Termelési forradal­mat“, bérrendezést, adóreformot, szociálpolitikát ígért választási kam­pányában. Megpengette a naciona­lizmus húrjait is, amikor a Falkland-, az argentinok elnevezésével Malvin- szigetek visszaszerzéséről beszélt. A peronista jobbszárny vezére ma már nyíltan vallja, hogy szoros kap­csolatokat tart fenn a hadsereg szél­sőjobboldali tisztjeivel, akik még mindig természetesnek, sőt köteles­ségüknek tartják, hogy beleszólja­nak a politikába. Homályosan meg­fogalmazott, de optimistán hangzó ígéreteivel Menem meg tudta sze­rezni a munkások, a katonák, a vál­lalkozók, az egyház bizalmát. Kér­déses viszont, hogy mit tud betartani ígéreteiből, s egyáltalán megvalósít- hatók-e azok? Vajon hol fog kikötni Argentína? A süllyesztőben vagy a felvázolt meseországban? Egy valami már szinte biztos: a közeljövőtől nem sok jót lehet várni. Buenos Airesben december 10-én kerül sor az őrségváltásra, s addig veszélyes hatalmi vákuum alakulhat ki az országban, (urbán) Teng Hsziao-ping és Mihail Gorbacsov találkozója volt - a szovjet vezető szavai szerint - a négynapos kínai hivatalos látogatás kulcsfon­tosságú mozzanata. A legfelsőbb szintű tárgyalások eredményeként normalizálódtak a két ország közti kapcsolatok, s a pártközi kapcsola­tok is. Ez nemcsak a Szovjetunió és Kína viszonyában jelent mérföldkö­vet, hanem nagyon fontos pozitív esemény a nemzetközi helyzet szempontjából is. A felvételen Teng Hsziao-ping, Mihail Gorbacsov és felesége a szovjet vendégek tiszteletére adott ebéd előtt (Telefoto: CSTK) „A színpadi zene feljátszása“? Kezemben a Magyar Területi Színház színlapja, illetve műsorfü­zete. Bemard Slade Jövőre veled ugyanitt című romantikus vígjátéká­nak színrevitelével kapcsolatban igazítja el a nézőt - kézzel írott formában. A szöveg magyar és szlovák, vagyis kétnyelvű ott, ahol a szereposztásról van szó. Mivel a zenekart magnetofon helyettesíti, ilyen tájékoztatás is szerepel benne: A színpadi zene feljátszása - Nahrávanie scénickej hudby, s ez után három név következik. „A színpadi zene feljátszása“ - ez a szerkezetlánc állított meg az olvasásban. Arra gondoltam, hogy ez a füzetecske sok nézőhöz eljut, s a nézők haza is viszik, tehát a családtagok, a barátok is a kezükbe veszik; sok embert megerősíthet talán abban a téves hitében, feltevésében, hogy a nahrávanie igazi magyar megfelelője: a felját­szás. Ezért a nahrávaf’igét - ha bármilyen produkciónak a magneto­fonszalagra rögzítéséről van szó - nyugodtan fordíthatják szóelemek szerint, azaz a feljátszik igével. Több mint tíz évvel ezelőtt tisztázta már nyelvművelésünk ezt a kérdést. De egyrészt nem tájékozódhatott róla mindenki, másrészt azóta új emberek nőttek fel sorainkban, akik akkor még gyerekek lévén, nem értesülhettek erről, ezért úgy érzem, feltétlenül szólnunk kell most e bonyolult fordítási problémáról. Nekünk ugyanis ez nem egyszerű szóhasználati kérdés, hanem fordítási probléma. Csak éppen nem érezzük problémának. Annyira nem, hogy ha a magnetofonról csak magyarul beszélünk is, feljátszott számokat emlegetünk. Csupán akkor döbbenünk rá arra, hogy a feljátszik mégiscsak a szlovák nahrávat'-nak a tükörfordítása, amikor észrevesszük, hogy a magyarországiak felveszik vagy rögzítik a különféle produkciókat, felvett (magnószalagra vett) számokról beszélnek, s ezeknek a szalagra rögzítése is felvétel más szóval. Vagyis itt nincs feljátszik, feljátszás. De mi ebben a bonyolult? - kérdezhetnénk most, hiszen más szlovák szavak fordításakor is mellőznünk kell olykor a tükörmegfe­lelőt. A kérdést az a tény bonyolítja, hogy a magnetofonszalaggal kapcsolatban van a magyarban lejátszik vagy lejátszás, van átjátszik vagy átjátszás (ha egyik szalagról a^másikra viszik át a felvett számot), van visszajátszik vagy visszajátszás (ha ellenőrzés végett a felvétel után lejátsszák), sőt bejátszik és bejátszás is van (amikor magnetofonról játsszák be a zenét a darabhoz, mint most ehhez is). De feljátszik, feljátszás nincs, csak felvétel vagy rögzítés. A kérdés tehát bonyolult; de a magyarázata egyszerű. Nem alkotunk minden fogalom megnevezésére új szavakat, hanem - bizonyos közös jegyek alapján - régieket is felhasználunk erre. E megnevezési mód neve névátvitel. A játszik ige megfelelő igekötős alakját átvittük a zenekari, színházi élet területére: a zeneművet, színművet is játsszák, eljátsszák. A színházi élethez meg már nagyon közel áll a film világa, természetes tehát, hogy a filmet is játszhatják, nemcsak vetíthetik. A magnetofonnal végzett műveletekhez pedig a filmmel végzettek állnak legközelebb, s ha alaposabban megfigyeljük őket, azt tapasztaljuk, hogy a film szakszavait vittük át a magnetofonnal kapcsolatos műveletek megnevezésére. Mivel a filmet lejátszhatjuk, a magnetofonszalagról is lejátszhatjuk a felvett anyagot. Mindkétfajta szalagról átjátszhatjuk a rögzített anyagot egy másikra. A televíziósok is bejátsszák az előre felvett anyagot egy műsorszámba, így a színpadon játszott darabhoz magnetofonról is bejátszhatnak zenét. De feljátszás nincs sem a filmmel, sem a magnetofonnal kapcsolatban a magyarban: csak felvétel vagy rögzítés. Ki hallott már köztünk „filmfeljátszásról“, arról, hogy bárhol is filmet „játszottak fel“? Ugyanígy magnetofonsza­lagra sem „játszhatnak fel" semmit csak felvehetnek, rögzíthetnek. Igaz, egy kis többletköltségbe kerülne, de megérné a színlapon a feljátszás-\ felvétel-re javítani. Hiszen a színháznak minden módon a nyelv ügyét kell szolgálnia. JAKAB ISTVÁN Ugyanakkor... A nyelvművelőnek hivatásbeli kötelessége, hogy lelkesen támo­gasson minden olyan új nyelvi eszközt, amellyel eddig jelölhetetlen árnyalatokat fejezhetünk ki - ha ez az eszköz beleillik nyelvünk rendszerébe. Ezen az alapon támogatja a hivatalos és az újságírói nyelvhasználat ugyanakkor-\á\\ Szende Aladár. A nyelvésznek azonban az is kötelessége, hogy harcoljon a nyelv divatjelenségei ellen. A divat ugyanis éppen azért, mert divat, ott is elburjánzik, ahol semmi helye sincs, s így jól bevált régebbi eszközö­ket szorít ki. Ezzel az érveléssel támadja a közéleti írásosság ugyanakkor-\a\t a kitűnő újvidéki nyelvész, Kossá János. Nyilvánvaló, hogy mindkettejüknek igazuk van. Jó, hogy a magyar­nak van olyan kötőszava, amely a mellérendelésen kívül egyúttal az egyidejűséget is kifejezi. Rossz, ha a határozószóból kötőszóvá vedlő ugyanakkor éppen az egyidejűséget nem jelöli, pl.: „Tavaly erre a célra hárommilliót költöttünk, ugyanakkor az idén már ötöt.“ De más baj is van a divatos ugyanakkor-ra\. Mint határozószó nem annyira időtartamot, mint inkább időpontot, vagy legalábbis nagyon rövid ideig tartó folyamatot jelölt meg. Helyén van-e hát egy ilyen mondatban. „Hazánkban a hetvenes évek elejére megvalósult a tel­jes foglalkoztatás: ugyanakkor lelassult a munkaerőnek a mezőgazda­ságból más népgazdasági ágba való átáramlása.“ Nem volna-e pontosabb, nem jelölné-e érzékletesebben az összetett jelenségnek folyamat jellegét a régebbi közben, eközben, ezalatt? További kérdésünk, hogy elég ok-e az ugyanakkor-ozásra az egyidejűség? Kell-e az ugyanakkor olyan szembeállításoknak a jelö­lésére, amelyekben maga az egyidejűség hangsúlyozatlan? Pl.: „Arra kell törekedni, hogy a társadalom mindjobban megbecsülje az önzetlenséget, az áldozatkészséget, ugyanakkor elítélje a közerköl­csöt sértő jelenségeket.“ Alighanem jobb volna ilyenkor az ellentétes kötőszók gazdag raktárából válogatni ki a megfelelőbbet. A divatszó azonban tolakodó természetű. Még az egyrészt után is kiszorítja helyéről a másrészt-e t: „A diktatúra egyrészt erőszak, s erre az erőszakra szükség is van, ugyanakkor a munkáshatalom legfőbb lényege összeforrottsága valamennyi nem proletár dolgozóval.“ Ma még az sem dőlt el, hogy az egyidejű szembeállításon kívül használhatja-e az író párhuzamosság vagy megszorítás jelölésére ezt a divateszközt. Nagy értelmező szótárunk még egyidejű szembe­állításra is kissé pongyolának tartja. A szótár megjelenése óta eltelt jó néhány év. Azt már tudjuk, hogy lehet ebből a szóból hasznos eszközt teremtenünk: de csak akkor, ha használatát korlátozzuk, nem engedünk a divat csábításának és ha jól körülhatárolva kijelöljük ugyanakkor-unknak kötőszói birodalmát. TÖRÖK GÁBOR ÍKIS A NYELVŐR ÚJ SZÚ 4 1989. V. 20

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents