Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1989-04-06 / 81. szám, csütörtök
\ \ ÚJ szú 3 Mihail Gorbacsov beszéde a kubai parlament rendkívüli ülésén (CSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke - mint már röviden közöltük - tegnapra virradóan beszédet mondott a kubai parlament rendkívüli ülésén. Bevezetőben a legfelsőbb szovjet vezető köszönetét mondott a szívélyes fogadtatásért, majd kitért arra, hogy látogatására eredetileg tavaly decemberben kellett volna sort keríteni, azonban az örményországi földrengés miatt havannai útját el kellett halasztania. Szólt arról, hogy első ízben járt Kubában és már látogatásának első óráiban nagy benyomást tett rá az ottani légkör és környezet. A továbbiakban méltatta a kubai nép forradalmát és leszögezte: a szabadság szigetén büszke és bátor nép él, amely kész függetlenségének megvédésére, és síkraszáll a saját választása szerinti élethez való jogáért. Méltatta Fidel Castrónak a kubai forradalomban játszott szerepét és a XX. század legkiválóbb forradalmárának, legendás hírű férfiújának minősítette. Kuba népe harminc éve él szabadságban, s ez a jubileum alkalmat kínál a forradalom eddigi útjának értékelésére. Mihail Gorbacsov úgy vélte, hogy a karibi szigetországban lezajlott forradalom erkölcsi szempontból rendkívül nagy hatással volt a közvéleményre. Kuba példát szolgáltatott a többi nemzeti felszabadító mozgalom számára abban, hogy miképpen kell megszabadulni a nemzeti elnyomás és a megalázottság terhétől. A szovjet politikus hangsúlyozta: tisztában van azzal, hogy ez az út nem rózsaligeten keresztül vezető séta volt, hanem olyan küzdelmekkel teli út, amelyen haladva a kubai nép egyik kezében a munkaeszközt, másikban pedig a fegyvert tartotta. Emlékeztetett arra; Kuba ellenfelei minden áron arra törekedtek, hogy a szigetországot ismét leigázzák, fenyegették, sértegették és rágalmazták, mindezt azonban hiába tették. Mihail Gorbacsov büszkeséggel szólt arról, hogy ezekben az években a Szovjetunió és Kuba szorosan együttműködött. Kapcsolataink stabilak és tovább bővülnek A szónok beszédének további részében szólt arról, hogy a szovjet-kubai kapcsolatok stabilak, az egyenjogúság, az önállóság tiszteletben tartása, a kölcsönös felelősség tudatosításának és a kölcsönös internacionalista segítség- nyújtás szükségessége elvének alapján fejlődnek. „A kubai nemzetgyűlés szónoki emelvényéről szeretném megerősíteni, hogy a Szovjetunió méltatja a szocialista Kubához fűződő barátságát. Szolidaritásunk, elvtársak, nem függ konjunkturális változásoktól. Elhatározott szándékunk a szovjet-kubai kapcsolatok továbbfejlesztése. S véleményünk szerint ehhez adottak a feltételek. Bízunk abban, hogy a most aláirt barátsági és együttműködési szerződés ehhez nagy mértékben hozzájárul“ - szögezte le Mihail Gorbacsov. Kijelentette: jelenlegi helyzetről meg kell állapítania, a kapcsolatokban nagyobb következetességre és fegyelemre van szükség, hogy a kölcsönös megrendeléseknek határidőre és megfelelő minőségben eleget tegyenek. Az együttműködés rendkívül hatékony formájának minősítette közös vállalatok, cégek, tudományos-kutató és tervező munkahelyek létrehozását. Különösen jó lehetőségek kínálkoznak a gépipari kooperáció terén, mindenekelőtt a korszerű műszerek gyártásában és műszaki fogyasztási cikkek előállításában. Mihail Gorbacsov a továbbiakban szólt arról, hogy Fidel Castróval folytatott eszmecseréik érintették a világ és a szocializmus jövőjével kapcsolatos kérdéseket. „Egyetértettünk abban, hogy az emberi civilizáció határkőhöz érkezett s csak azok az országok számíthatnak sikerre, amelyek képesek lépést tartani a korral, mivel a világ a rendkívül bonyolult technológiák időszakába lépett, amikor meghatározó szerep jut a tudománynak és a szellemi munkának.“ Gorbacsov úgy vélte, hogy a szocializmusnak korlátlan lehetőségei vannak, ezek azonban nem érvényesülnek automatikusan. Ezért szükség van a valós helyzet átértékelésére, a fejlődés dialektikus jellegének a megértésére és a kornak megfelelő követelmények kidolgozására. Kitért arra is, hogy amikor ezekről a kérdésekről tárgyalt Fidel Castróval, egybehangzóan megállapították, hogy a nehézségek a szocializmus elveinek deformációja kapcsán merültek fel, s ennek gyökerei a harmincas években keresendők, amikor lebecsülték az emberek közvetlen érdekeit, s nem tudták kihasználni a szocialista rendszer legfőbb erejét - emberi potenciálját. Vajon hogyan lehetséges az, hogy a világűrben csodákra vagyunk képesek, s ugyanakkor a mindennapi életben olykor még a legszükségesebb dolgokat sem tudjuk biztosítani? Vajon miben rejlenek az okai annak, hogy egyes fontos területeken elért sikereink ellenére fejlődésünk lelassul? S az vajon hogyan történhetett meg, hogy társadalmunkban erkölcsi korrózió következett be? Vajon a közömbösség és az önzés olyan jelenségek-e amelyek nem idegenek a szocializmustól? - tette fel egymás után ezeket a kérdéseket Mihail Gorbacsov. Lenint idézve próbált felelni rájuk, leszögezve: aki nem ismeri ki magát az általános kérdésekben, az szükségszerűen téved a részletkérdésekben is, és bizonytalanságban fog tapogatózni. A szónok kitért arra, hogy a fejlődés nem haladhat az eddigi vágányokon, mert ha mégis ez történik, akkor tovább mélyül a politikai stagnálás. A sokkal nehezebb utat kellett választanunk: a társadalom megújításának útját, hogy új minőséget képviselő szocializmust építsünk, amely megfelel a humanizmus és a haladás legmagasabb kritériumainak is. Mihail Gorbacsov beszédének további szakaszában a radikális gazdasági reform bevezetésének eddigi tapasztalatairól szólt. Rámutatott arra, a munka szerinti elosztás elvének következetes alkalmazása azt tartja szem előtt, hogy megváltozzon az embernek a társadalmi termelésben betöltött szerepe és helyzete. Kitért arra is, hogy a gazdasági reformmal párhuzamosan végre kell hajtani a politikai intézmények átszervezését is. A tanácsok megújításáról, a szocialista jogállam létrehozásáról és a társadalmi' élet minden területének demokratizálásáról is szó van. Mihail Gorbacsov leszögezte, hogy a Szovjetunióban folyó politikai reform első szakasza lezárult, s ez a központi hatalmi szervek átszervezésére terjedt ki. A közelmúltban került sor a parlamenti választásokra és a jövő hónap második felében várhatóan megtartja első ülését a népi képviselők kongresszusa. Ezek a változások nagyon jelentősek, aki a Szovjetunióba látogat, az tapasztalhatja, a társadalom életének egész légköre megváltozott és hogy az emberek mennyire szabadabbaknak érzik magukat. Ez örvendetes tény, azonban a politikai reform még csak a kezdeténél tart. „Nagy munka vár még ránk, egyebek között meg kell teremteni a nemzetek és a nemzetiségek közötti kapcsolatokban az összhangot, növelni kell a szövetségi köztársaságok jogkörét, végre kell hajtani az igazságszolgáltatás reformját és alapvetően változtatni kell a helyi államhatalmi szervek szerepén.“ A szónok rámutatott arra, hogy a reform megvalósításának eddigi szakasza igazolta, milyen pozitív töltetűek a bekövetkezett változások, s ez nagyon fontos. Szólt arról is, hogy gyakran tapasztalható türelmetlenség és maximalízmus. „A számos hasznos kezdeményezés és értékes javaslat között azonban nem kevés a vitatható és teljesen elfogadhatatlan kezdeményezés is. Ez azzal magyarázható, hogy nem rendelkezünk kellő tapasztalatokkal és politikai kultúrával, azonban ez idővel mind megszerezhető.“ Minden párt önállóan oldja meg a bonyolult kérdéseket Mihail Gorbacsov a továbbiakban igy folytatta: „Eljárásunkat és döntéseinket azonban nem tekintjük univerzális receptnek. Ellenkezőleg: felmerülhetnek bonyolult problémák, de ezeket minden párt önállóan oldja meg, saját elképzelései szerint és az ország sajátosságainak szem előtt tartásával. Éppen ezekből a sokarcú, sablonoktól mentes eljárásokból kristályosodnak ki a szocializmus internacioná- lis tapasztalatai, amelyek mindannyiunk számára segítik a gyorsabb előrehaladást. Hangsúlyozni szeretném, hogy teljesen egyetértek mindazzal, amit erről a témáról Fidel Castro elmondott.“ A szovjet államférfi leszögezte azt is, hogy a Szovjetunió tisztában van az átalakítás sorsáért viselt internacionalista felelősségével. „Jól tudjuk, hogy a mi helyzetünk alakulásától nagy mértékben függ a szocializmus nemzetközi tekintélye és a világban zajló folyamatokra gyakorolt hatása. Úgy fogalmaznék, hogy egyszerűen sikerre kell vinni az átalakítás ügyét, mivel más eredményre nincs jogunk“ - szögezte le. Mihail Gorbacsov beszédének további szakaszában kitért a nemzetközi helyzet értékelésére. Úgy vélte, hogy az egyes országok fejlődése most még nagyobb mértékben függ a nemzetközi helyzettől, mint a múltban. Hozzáfűzte, felsorolhatna olyan országokat is, amelyeket a változó nemzetközi klíma kevésbé érint, azonban a Szovjetunió és Kuba nem tartoznak ezek sorába. A szónok megállapította: a Fidel Castróval folytatott eszmecseréi megerősítették, hogy a két ország azonosan ítéli meg a kulcsfontosságú nemzetközi kérdéseket. Úgy vélték, jelenleg megvannak a feltételek ahhoz, hogy elháruljon az atomháború veszélye, megszilárduljon a népek elidegeníthetetlen joga a saját út megválasztására, valamint lehetőség van a nemzetközi-gazdasági kapcsolatok igazságos átalakítására. Megállapította, hogy az utóbbi két évben fordulat történt és lényegesen megjavult a nemzetközi helyzet, azonban a pozitív folyamatok dinamikája nem felel meg a kor követelményeinek. Változatlanul veszély fenyegeti az emberiséget, az emberi civilizáció puszta létét. Éppen ezért fokozni kell a kollektív erőfeszítéseket a veszély elhárítása érdekében. Mihail Gorbacsov rámutatott arra, hogy ebből a veszélyes helyzetből a kiutat az új politikai gondolkodásmód jelenti, vagyis szüntelenül mélyrehatóan elemezni kell a nemzetközi helyzetet és a tapasztalatokat általánosítani kell a külpolitikában. Ezek a tapasztalatok azonban nem egyértelműek. Egyrészt láthatjuk, hogy milyen nehéz elérni a nemzetközi színtéren jelentkező különféle erők egyeztetett fellépését. Legyen szó akár társadalmi rendszerekről vagy országokról, mozgalmakról vagy politikai pártokról, mindegyikük elsősorban saját céljait tartja szem előtt. Ezek részben egybeesnek, részben viszont eltérőek. Soha senki sem lesz képes az eszmei és a politikai küzdelem leállítására, amely mögött az érdekek és a meggyőződések pluralizmusa húzódik meg. Másrészt az utóbbi időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az ellentétek ellenére javul a helyzet, a közös és azonos érdekek területe meglehetősen nagy és alapja lehet a világméretű közös akcióknak. Az érdekeknek ebből a reális, kölcsönös függőségéből kiindulva véljük úgy, hogy lépésről lépésre átalakítható a nemzetközi kapcsolatok egész rendszere. Mindenekelőtt az általános emberi érdekek prioritásáról van szó, annak a ténynek az elismeréséről, hogy a XXI. század küszöbén minden egyes állam biztonsága csak a nemzetközi biztonság globális rendszerében garantálható megbízhatóan. Másodszor: a választás szabadságáról, a diktátum és a beavatkozás elutasításáról, minden ország törvényes érdekei elismeréséről és a felmerülő problémák békés, politikai eszközökkel történő rendezésének szükségességéről van szó. Harmadszor: támogatni kell a fejlődést, közösen kell törekedni a fejlettség alacsony fokának leküzdésére, a fejlett és a fejlődő országok közti szakadék áthidalására, az új, igazságos nemzetközi gazdasági rend bevezetésére, segítséget kell nyújtani a szegényeknek. Negyedszer: közös felelősség terhel minket a természet és a civilizáció megőrzéséért. Mindent meg kell tenni a nukleáris katasztrófa megakadályozására, biztosítani kell az egész emberi nem fejlődését. Ezek a gondolatok inspirálták a szovjet tervet a mindenki számára biztonságos, atomfegyvermentes világ létrehozására, ezt a tervet tavaly decemberben az ENSZ-közgyúlés ülésszakán ismertettem. Az új gondolkodásmód elfogadtatása azonban nem egyszerű és nem könnyű folyamat. Túl erősek a hagyományok, a régi sztereotípiák. Látjuk, milyen nehezen fogadják el egyes nyugati politikusok, milyen gyakran térnek vissza az erő politikájához, igyekeznek akaratukat rákényszeríteni másokra. Nekünk más a hozzáállásunk, hadd menjen minden nép a maga választotta úton, s az élet, a történelem majd megmutatja, melyik út a legjobb. Regionális konfliktusok Ma a legsürgetőbb feladat a regionális konfliktusok megoldása. Ha kirobbanásuk okait elemezzük, leggyakrabban arra a következtetésre jutunk, hogy külső beavatkozás idézte őket elő, a törekvés annak megakadályozására, hogy a népek önállóan döntsenek. A hasonló jellegű akciókat biztonsági érdekekkel indokolják, utalnak a politikai vagy ideológiai értékekre és a doktrínákban megfogalmazott elvekre. Kertelés nélkül kijelentem, ellenzünk mindennemű teóriákat és doktrínákat, amelyek igazolják a forradalom vagy az ellenforradalom exportját, a szuverén országok belügyei- be való külső beavatkozás összes formáit. Csak ilyen alapon lehet rendezni a korunk regionális konfliktusait és megakadályozni újabbak kialakulását. Éppen ilyen módon járt el a Szovjetunió, amikor kivonta csapatait Afganisztánból. Napra pontosan teljesítettük a genfi tárgyalásokon vállalt kötelezettségeket és így jogunk van követelni, hogy hasonlóan járjanak el a szerződés további résztvevői is. Pakisztán, sajnos, vállalt kötelezettségei ellenére katonailag közvetlenül beavatkozik az afgán belügyek- be, megfosztja az afgán népet annak lehetőségétől, hogy maga döntsön sorsáról. Az Egyesült Államok sem szüntette be beavatkozását az afgán konfliktusba. Meggyőződésünk: a nemzetközi közösség az adott esetben felelősen kell hogy eljárjon ezekkel az eseményekkel össze- - függésben. A Szovjetunió úgy véli, az afgán konfliktus megoldása próbakő az egész világközösség számára. Ugyanis további regionális konfliktusokat is meg kell oldani. Remény van egy másik regionális konfliktus megoldására: Délnyugat-Afri- kában. A Szovjetunió segített az angolai hazafiaknak a gyarmatosítók elleni harcukban, nem hagyta őket védtelenül az agresszióval szemben. Külön szeretnék szólni - mondotta Mihail Gorbacsov - a kubai internacionalisták hőstetteiről, akik hosszú éveken át részt, vállaltak Angola függetlenségének és területi egységének védelméből. Elvi fontosságú, hogy nemcsak Angola függetlenségét kell megvédeni, hanem Namíbiának is el kell nyernie függetlenségét. Ez a józan ész és az igazságosság nagy győzelme lesz a nemzetközi kapcsolatokban. A Szovjetunió Kubával és az ENSZ valamennyi tagországával együtt kész hozzájárulni a Namíbiáról szóló megállapodás teljesítéséhez, kész segíteni a gyarmatosítás és a faji megkülönböztetés teljes felszámolását az afrikai kontinensen. Az egyik legrégebbi és legveszélyesebb regionális válság az arab területek izraeli megszállásával, Palesztina arab népének jogfosztottságával kapcsolatos. A világnak ebben a részében keresztezik egymást számos ország gazdasági és katonai-politikai érdekei, a térség nagyon robbanásveszélyes, s nemcsak átvitt értelemben. Különösen Libanonban nyugtalanító a helyzet. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy fokozódjanak az erőfeszítések a közel-keleti rendezés érdekében. Az utóbbi időszak eseményeinek köszönhetően végre lehetőség mutatkozik a Nicaragua körüli helyzet békés rendezésére is. A közép-amerikai államfők a közelmúltban Salvadorban megkötött megállapodása nyilvánvalóan jó alapul szolgálhat a térség békéjének megteremtéséhez. Különösen nagy jelentőségű a döntés az ellenforradalmárok egységeinek feloszlatásáról, valamint Nicaragua kötelezettségvállalása az ország életének további demokratizálására. A sandinista vezetés már el is kezdte ezt a munkát. A térség helyzetének normalizálása sokban függ attól, hogyan járulnak ehhez hozzá a Nicaraguával szomszédos országok, s milyen álláspontra helyezkedik az USA. Ezzel összefüggésben nyugtalanító a döntés a kontrák további segélyezéséről. Nem érthetünk egyet azokkal a nyilatkozatokkal sem, amelyek Washingtonban hangzanak el és eltorzítják kapcsolataink jellegét Kubával és Nicaraguával. Hozzáállásunk Közép-Amerika problémáinak megoldásához változatlan. Véleményünk szerint a konfliktust az érintett felek érdekeinek egyensúlya alapján, minden külső beavatkozás nélkül kell megoldani. Ma rendkívül fontos a térség államainak kölcsönös tartózkodása és az egymás iránti bizalom megszilárdítása. Fidellel megvitattuk ezt a kérdést és meggyőződésünk, hogy egyedül politikai eszközökkel lehet megoldani. Most reális lehetőség van a béke és a biztonság garantálására a világnak ebben a térségében. Ennek egyik legfontosabb feltétele mindennemű fegyverszállítás beszüntetése Közép-Amerikában. A Szovjetunió és Latin-Amerika Számomra a találkozás a testvéri Kubával egyben találkozás volt Latin-Ameri- kával, ezzel az érdekes és sajátos kontinenssel. Még mindig nem szabadult meg a régi vonásoktól, az éles szociális nehézségek tűzfészkétől, a nyomor és a gazdasági függőség fékezi a haladást. Ugyanakkor ipari óriások születnek és fejlődnek a demokratikus folyamatok. A latin-amerikai országok hangja egyre nyomatékosabb a nemzetközi ügyekben, növekszik az itteni népek hozzájárulása a világkultúrához, befolyásuk a globális nemzetközi légkör alakítására. A Szovjetunió és Latin-Amerika számos országának kapcsolatai az utóbbi időben egyre bővebbek és sokrétűbbek. A Szovjetunió a latin-amerikai országokkal való együttműködés fejlesztésének híve és nem keres magának semmilyen politikai vagy katonapolitikai-straté- giai előnyöket a nyugati féltekén. Úgy véljük, hogy ennek a kontinensnek, egyébként mint minden más kontinensnek, nem szabad a kelet-nyugati konfrontáció színterévé válnia. A jelenlegi világ fejlődésének jelentős tényezőjét látjuk Latin-Ame- rikában, ez a tényező nagy mértékben hozzájárulhat előrehaladásunkhoz a jobb világ felé. Ilyen a mi közös hozzáállásunk. Kiegészítésére a következőket szeretném elmondani. A Szovjetunió amellett van, hogy megerősödjön Latin-Amerika atommentes statútuma, támogatja a béke és együttműködés övezetének létrehozását az Atlanti-óceán déli részén és Közép-Amerika adekvát övezeteiben, a karibi térségben és a Csendes-óceán vizein Dél-Amerika körül. A Szovjetuniónak nincsenek Latin- Amerikában tengeri, légi és rakétabázisai, s nem is akar ilyeneket, nem áll szándékában nukleáris vagy más tömegpusztító fegyvereket telepíteni ide. Felszólítjuk a többi nagyhatalmat, helyezkedjen hasonló álláspontra, hogy Latin-Amerika a megbízható, stabil béke és együttműködés térsége lehessen. Kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat akarunk kiépíteni Latin-Amerika országaival az igazságosság és a kölcsönös előnyösség elvei alapján. Ehhez ki- használhatók a hagyományos és az új formák is. Korunk legégetőbb problémái közé tartozik a különbség a fejlett és a fejlődő országok között. A fejlődő országok nem alkotnak egységes egészet. Vannak köztük úgynevezett új ipari óriások, és ide tartozik a világ legszegényebb országainak csoportja is, ezen államok nemzeti jövedelme a szerény létminimumot sem biztosítja a lakosságnak. Ezek lényeges különbségek, de ma valami másról is szeretnék szólni - mondotta Mihail Gorbacsov. - Arról, hogy a fejlődő országok - az emberiség négyötöde - és a modern technológiákkal rendelkező országok nem nagy csoportja között a különbségek egyelőre állandóan növekednek. Nem lehet azt mondani, hogy semmi sem történik ennek megakadályozására. Ismert, hogy a Szovjetunió és a szocialista közösség gazdaságilag fejlett országai már hosszú évek óta aktívan segítenek számos fejlődő országot saját ipari bázisa kiépítésében, a nemzeti káderek felkészítésében és más sürgető problémák megoldásában. Az ENSZ-közgyűlés elé terjesztettük nagy horderejű javaslatainkat az eladósodás problémáinak megoldására. Reméljük, hogy a fejlett nyugati országok megértik, fontos ennek a problémának a megoldása. Ezen a téren nagy szerepet kell játszania az el nem kötelezettek mozgalmának, az Egyesült Nemzetek Szervezete is fokozza erőfeszítéseit ebben az irányban. Most már gyakorlati síkra kerül a felaprózott akciók egyeztetésének kérdése, ezek céltudatosabb jellege. Másszóval: ahelyett, hogy csoportokban folyna az Észak-Dél és a Kelet-Dél párbeszéd, javasoljuk, hogy a nemes cél érdekében találkozzanak a világ valamennyi részének képviselői, Észak, Dél, Kelet és Nyugat közösen gondolkodjon el a fejlődés stratégiáján, figyelembe véve, hogy további tartalékokat lehet szerezni a segítségnyújtáshoz, ha folytatódni és mélyülni fog a leszerelési folyamat. Végezetül Mihail Gorbacsov elmondta, a látogatás napjai alatt ismét meggyőződhetett a szovjet és a kubai emoerek rokonszenvének kölcsönösségéről. Ezt bizonyították a találkozók a munkásokkal, a szakemberekkel, ezt mutatták a hivatalos tárgyalások és a beszélgetések Havanna utcáin. Végezetül sok sikert kívánt a kubaiaknak a hibák kiigazítása politikájának, a gazdasági és szociális fejlesztés terveinek megvalósításához, a dolgozók életének javításához. 1989. IV. 6 lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll
