Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1989-04-01 / 77. szám, szombat
A csehszlovákiai oktatásügy feladatai a társadalom átalakításának feltételei között (Folytatás a 3. oldalról) összefüggésben tükröződik az iskolával szemben támasztott követelményekben. Az egységes iskola például nem jelent uniformitást. Az a fontos, hogy minden tanuló a képességeinek, érdeklődési körének, valamint a társadalom szükségleteinek megfelelő lehető legmagasabb műveltséget azonos eséllyel szerezze meg. Ez nem zárja ki, hanem ellenkezőleg: feltételezi a tanulók személyes képességeinek fejlesztését, a tanítás differenciálását. Elsőrendű kötelességünk a tehetségek felfedezése és a róluk való gondoskodás. Ha ezt elhanyagoljuk, azért drágán meg kell fizetnünk - gazdasági és politikai értelemben egyaránt. Hadd emlékeztessek csak a tudományos-műszaki fejlődés jelenlegi ütemére. Nem ad számunkra sok időt a pótvizsgákra. Ha figyelembe vesszül például az olyan progresz- szív berendezések bevezetésével kapcsolatos innovációs folyamatok gyorsaságát, mint amilyenek a számítógépek (ezek felhasználási ideje háromtól öt évig terjed), a szakemberek ismeretei ötéven- i ként a felére csökkennek. Ez azt jelenti, hogy a magasan képzett szakemberek felkészítéséhez nemcsak megfelelő előnnyel, hanem igen gyorsan is hozzá kell látnunk. Teljesen abszurd és téves a vita arról, vajon a tehetségek összevonásával nem térünk-e vissza az „elitiskolák" túlhaladott koncepciójához. Az iskola azáltal, hogy felfedezi a tehetséges tanulókat és diákokat, a társadalom életének minden területe számára felkészíti a magasan képzett szakembereket, nem diszkriminálja és nem károsítja a többieket. Ezzel nem szeretnénk pátyolgatni semmilyen kiváltságosokat, vagy primadonnákat, akik aránytalanul nagy követelésekkel állnának elő. Az oktatási rendszer demokratizmusa éppen azért értékes, mert lehetővé teszi, hogy a tehetségek kiválasztása mind széleskörűbb, a róluk való gondoskodás pedig megfelelő legyen, (gy válhat belőlük igazi személyiség, kiváló tudós, szervező, alkotó, élharcosa a haladásnak, amellyel a szocializmus elválaszthatlanul összefonódik. A szocialista iskola további fejlesztése terén ezért is nagyobb gondot kell fordítanunk a tanítás és a nevelés egységére. Erre már felhívtuk a figyelmet a CSKP KB tavalyi októberi 10. ülésén. Az iskola nevelési tevékenységében, ahogy arról már szót ejtettünk, sok a hiányosság. Az iskola egyelőre jobban teljesíti a tanítási célokat a nevelési céloknál. Nem megfelelő a munkára és a tanulásra való nevelés, az értelmi képességek fejlesztésével nem halad kéz a kézben az esztétikai, az érzelmi és az erkölcsi nevelés. Aggaszt bennünket a formalizmus. Ha a nevelési módszerek nem a tanulók és a diákok érettségéhez és tapasztalaihoz alkalmazkodnak, akkor hatástalanok. Sőt, nem kívánatos reakciókat válthatnak ki ott, ahol a pedagógus nem igyekszik megérteni a fiatal embert, nem érti nézeteit és hangulatát, figyelmen kívül hagyja érdekeit, ahol nem tanít, hanem kioktat, s ahol a pedagógus a diákot csupán a nevelés objektumának tartja. Ilyen esetekben tulajdonképpen aligha lehet szó nevelésről. A tanuló vagy a diák nem bízik a tanárban, nem veszi komolyan, amit a pedagógus mond. A nevelés területén az a döntő, hogy az iskola képes legyen kialakítani a fiatal nemzedék munkához való viszonyát, legyen szó fizikai vagy szellemi munkáról. Ápolnia kell a munka eredményeként született értékek iránti tiszteletét, ahhoz kell vezetnie a fiatalokat, hogy elmélyüljön bennük a tudás iránti vágy, hogy mély és tartós tudást szerezzenek, s ne elégedjenek meg a felületességgel és az átlagos ismeretekkel. Ne felejtsük el azonban, hogy a munkára való nevelést össze kell kötni az erkölcsi és a világnézeti neveléssel, a szocialista hazafiságra és internacionalizmusra való neveléssel. Csak ezek összességében értheti meg a fiatal ember a szocializmus humánus lényegét, a párt politikájának lényegét, s csak így juthat arra a meggyőződésre, hogy a szocialista eszmények életképesek és érvényesek. Csak a saját maga által elvégzett munkája felett érzett büszkeség alapján bontakozhat ki a fiatalok állampolgári tudata, igazi hazafisága, amely tettekben nyilvánul meg, s abban az elhatározásban, hogy minden fiatal a maga módján járuljon hozzá a szocialista haza építéséhez, békés jövőjének biztosításához. Az iskola így értelmezett nevelő funkcióját nem lehet csupán a társadalomtudományi tantárgyak és a marxizmus-leni- nizmus tanítására korlátozni. Ez a pedagógusok átfogó tevékenységének a kérdése, tekintet nélkül arra, mely tárgyat tanítják. A társadalomtudományi ágak azonban a fiatal ember nevelésében sajátos szerepet játszanak. Az utóbbi években nevelő funkciójuk gyengült, s ez okozta, hogy nem teljesítették megfelelően feladataikat. Itt gyakorlatilag az alapiskolák felső tagozatától kezdődően valamennyi iskolát jogos bírálat éri. Az állam- polgári nevelés, a történelem, az anyanyelv és az irodalom, a képzőművészeti és zenei nevelés és hasonló tantárgyak tanításának értelmezését felül kell vizsgálni, s fokozni kell jelentőségüket a tanulók és diákok felkészítésében, a gyakorlati életre, jövendőbeli állampolgári kötelességeik teljesítésére. Teljesen újszerűen és a hagyományoktól eltérően kell felülvizsgálni a rendezett családi életre való nevelést és a szexuális nevelést. Legfőbb ideje annak, hogy ne becsüljük le ezeket a területeket. A politikai nevelömunka létjogosultsága Megkülönböztetett figyelmet követelnek meg az említett tárgyakra vonatkozó tanmenetek, tankönyvek. Már hozzáláttunk átdolgozásukhoz. Ez rendkívül felelősségteljes munka, amely nem függhet az emberek egy szűk körének az akaratától, azokétól, akik egyoldalúan lelkesednek a saját tantárgyukért, ugyanakkor nem értik, hogy itt a szakágak, az elméleti szakemberek, tapasztalt gyakorlati szakemberek együttműködésére, az iskolán kívüli tevékenységgel való integrációra van szükség. Vegyük például a történelem tanítását. Elég csak felületesen belelapozni az alap- és a középiskolák tankönyveibe. Néhány kivételtől eltekintve teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a fenti követelményeket. Túltelítettek a tényekkel, amelyek csak megterhelik az agyat, s a legértékesebb, vagyis a történelemből levont tanulság csak mechanikusan és nem meggyőzően található meg benne. Az ilyen segédeszközökre támaszkodó tanítás nem nyeri meg a fiatal embert saját országa történelmének tanulására, nem kelti fel benne az érdeklődést, inkább elnyomja azt. És ha ezen felül nem kapcsolódik ehhez a múzeumok, emlékhelyek rendszeres látogatása, a különböző személyiségekkel tartott találkozók stb., aligha teljesítheti nevelő funkcióját, nem fejlesztheti a gyermek hazafias tudatát, s a tanuló és a diák aligha képes megérteni az előző nemzedékek harcainak nagyságát, márpedig a fiatal generáció az ő stafétabotjukat veszi át. Az állampolgári nevelés órái sem vonzóak sok tanuló számára, mégpedig azért, mert itt is rossz a tanítás módszertana. Sok pedagógus úgy értelmezi ezt a tantárgyat, mint dogmatikus politikai oktatást, amelyet a diákok úgysem érthetnek. Ugyanakkor épp ez a tantárgy rejt magában nagy nevelési lehetőségeket - a fiatal emberben kidomboríthatja a pozitív jellemvonásokat, felkeltheti benne a közügyek iránti érdeklődést, elvezeti őt ahhoz, megértse, milyen helyet foglal el a szocialista társadalomban és azonosuljon értékeivel. A főiskolák hallgatóinak felkészítésében jelentős szerepe van a marxizmus -leninizmus tanításának. Ezzel a marxiz- mus-leninizmus intézeteit bízták meg, amelyeket a hetvenes évek elején építettek ki. Fontos feladatokat látnak el a diákok és a tanárok politikai nevelő munkájában is. Létjogosultságukat nem szabadna kétségbe vonni, ezek az intézetek a főiskolák szerves részét képezik. Tekintélyüket azonban elsősorban munkájuk színvonalával vívhatják ki. És itt már problémák vannak. Sok diáknak felületes ismeretei vannak a marxizmus-leni- nizmusból, ehhez a tantárgyhoz nem köti őket különösebb belső viszony. A marxiz- mus-leninizmus intézeteket jól képzett szakemberekkel kell ellátni. Olyanokkal, akik képesek a diákokhoz közel hozni forradalmi tanításunkat mint olyan módszertani bázist, amely szervesen összefonódik.szakmai munkájukkal és amely nélkül elképzelhetetlen a materialista dialektika törvényszerűségeinek, a tudományos szocializmus megalapítói szellemi hagyatékának az elsajátításán alapuló, korszerű gondolkodás. A társadalmi átalakítás időszakában erre különösen nagy hangsúlyt fektetünk. A marxizmus-leninizmust olyan alkotó és szüntelenül fejlődő elméletnek kell tekintenünk, amely elengedhetetlen az életben való helyes eligazodáshoz és a sikeres alkotó tevékenységhez. Ma, amikor átértékeljük az eddig érvényes koncepciókat, a múltra és jelen korunkra vonatkozó elképzeléseinket, amikor a szocializmus alapkérdéseinek megoldásán és távlatainak kijelölésén dolgozunk, azt várjuk, hogy a marxizmus-leni- nizmus intézetek jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a főiskolai hallgatók jól megértsék pártunk politikáját, azonosuljanak vele, s aktívan támogassák. Az új szükségletek szempontjából az intézetek munkáját, tantervűket alaposan felül kell vizsgálni, a szükséges dolgokat módosítani kell, el kell mélyíteni a diákok érdeklődését a forradalmi elmélet iránt, s arra kell törekedni, hogy e tárgy oktatása valamennyi főiskola és kar tanszéke munkájának elválaszthatatlan része legyen. Sok az adósságunk az esztétikai neveléssel szemben. Tudjuk, hogy az ember értelmére való hatást nem lehet elválasztani az érzelmi élményektől. „Emberi érzelmek nélkül az ember nem kereste, nem keresi és nem keresheti az igazságot" - írta Lenin. Az érzelmeket azonban a fiatalok esztétikai felfogásának és érzelmi elkötelezettségének fejlesztésével párhuzamosan kell nemesíteni. Tudatában kell lennünk annak, hogy ellenkező esetben a fiatal személyiség a mai világ egyoldalú racionalitása, a technokrata pragmatizmus, a fogyasztói hozzáállás révén veszélybe kerül. Az iskolának hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a diák mélyebben megértse a művészetet, kifejlessze esztétikai érzéseit, ébressze fel és ápolja a szép, a harmónia és a nemes értékek iránti vonzalmakat, s a fiatal emberben erősítse az élethez és természethez való pozitív viszonyt. Az ilyen szélesen értelmezett esztétikai nevelés az ökológiai gondolkodás feltétele. Egyben az olyannyira elhanyagolt érzelmi nevelés egyik döntő feltétele és jelentős mértékben határozza meg, hogy a fiatal ember milyen viszonyt alakít ki a társadalomhoz, környezetéhez, s hogyan képes aktívan részt venni átalakításában. Az iskolára itt nagy felelősség hárul. A helyzet javítása érdekében az oktatási, ifjúsági és testnevelési minisztériumok részéről hatékony intézkedésekre van szükség, ugyanakkor a művészeti szövetségeknek, a művészeti és kulturális frontnak, az egész társadalomnak jelentős támogatást kell nyújtania az iskolának. Hangsúlyozzuk, hogy az iskolában folyó esztétikai nevelés tökéletesítésére irányuló erőfeszítések hiábavalóak lennének, ha nem állna be változás az anyagi kultúrához való viszonyban, a kulturált életkörnyezet kialakítását célzó össztársadalmi gondoskodásban. Ugyancsak figyelembe kell venni az ember széles körű esztétikai szükségleteit is, amelyek a higiénia és a rend igényében tükröződnek a munkahelyeken, a közlekedésben, a városokban s általában a környezetben. A munka és a környezet kultúrája csak így kaphat kifejezést a termékek minőségében, márpedig a termékek esztétikai színvonala ma már az alapvető kritériumok közé tartozik. Mindez közvetlenül hat a fiatal ember ízlésének a finomítására. Komoly dolog, hogy a gazdag hagyományaikból eredő értékeinket - amelyekre például a formatervezés területén építhettünk - sok esetben elhanyagoltuk, s most nehéz lesz őket visszaszerezni. Ne csupán a pedagógus A nevelési-oktatási rendszerben rendkívül fontosnak tartjuk a testnevelést. Elsőrendű érdekünk, hogy az ifjú nemzedék életének elválaszthatatlan részévé váljon az aktív testnevelés és sporttevékenység. A testnevelés jelentős eleme a személyiség harmonikus fejlődésének, ez a felfogás azonban elégtelenül érvényesül az iskolában. Amint a pedagógusok, pszichológusok és orvosok tanácsolják, meg kell változtatni a gyermekek iskolán belüli és kívüli napirendjét; szükséges, hogy az iskolai munka megfelelően váltakozzék az aktív pihenéssel; be kell iktatni ebbe a napirendbe perceket, melyeket testneveléssel töltenek a gyerekek, és ugyancsak szükséges, hogy gyakrabban tartóz- - kodjanak a természetben. Az aktív testnevelésre és sporttevékenységre több időt kellene fordítani az iskolában és azon kívül. Komolyan el kellene gondolkoznunk azon, hogy sok ügyes gyermek számára is miért nem kedves tantárgy a testnevelés. Régóta halljuk a kritikát az iskola részéről, hogy igényesek vagyunk a testnevelés osztályzásával szemben. Ebből azonban mindeddig nem vontunk le következtetéseket. A gyermekek és az ifjúság nevelésében mutatkozó hiányosságokra manapság széles körben mutatnak rá. Amíg ez a bírálat csupán az iskolára irányul - helytelen. Az ifjú nemzedék tudatának és állásfoglalásainak formálásában ugyanis nemcsak az iskola vesz részt, hanem mindenekelőtt a család, a környezet, amelyben az ember él, a tömegkommunikációs eszközök, az egész társadalom. Az ifjúság neveléséért a felelősséget nem lehet csak a pedagógusra hárítani, annak ellenére sem, hogy az ö feladata rendkívüli ebben a folyamatban. A pedagógus számára nem könnyű tekintélyt szerezni és megerősíteni arra az ifjú emberre gyakorolt hatást, akit befolyásolnak a valóság ellentmondásai, az egymásnak ellentmondó információk, köztük nemegyszer azoknak a hangoztatott elveknek és értékeknek ellentmondók is, melyeket az iskola igyekszik beoltani a gyermekbe. Efféle helyzetekkel azonban számolnia kell a pedagógusnak, idejében reagálnia kell rá, a megelőzés módszerét alkalmazva. Ebben az esetben nem döntő szempont, hogy milyen szakos a pedagógus, hogy milyen fokon, illetve iskolatípusban tanít. Állásfoglalásaival és személyes példamutatásával olyan közösséget alakít ki maga körül, amelynek tagjai egyformán gondolkoznak, azonosak vágyaik és érdekeik. Ebben a közösségben a pedagógus és diák mint két személyiség találkozik, akik kölcsönös együttműködéssel képesek a közeledésre, a megértésre, képesek hatni egymásra. És ilyen iskolára van szükségünk, az ilyen iskolát illeti meg joggal a szocialista jelző. Túlméretezett tananyag Elvtársak, az iskoláról általánosságban szoktak beszélni. Tudatosítanunk kell azonban, hogy valamennyi iskolafoknak és -típusnak megvannak a maga sajátosságai és problémái. Mint köztudott, az elmúlt két évtizedben sokat fejlődtek az óvodák. A társadalom egészének hozzájárulásával olyan mértékben bővült a kapacitásuk, hogy ma a 3-6 éves gyerekeknek mintegy 95 százaléka jár óvodába. Persze, a róluk való gondoskodás nem kevés pénzbe kerül. Gyermekenként 4721 koronát jelent ez évenként. A szülők kiadásai szinte teljesen elhanyagolhatók. Az a fontos azonban, hogy ez a fejlődés pozitívan járul hozzá a gyermekek alapiskolai felkészítéséhez. Lehetővé teszi ezt az is, hogy országos viszonylatban elegendő szakképzett óvónő nevel és tanít az óvodákban. Ez persze nem jelenti azt, hogy az óvónői szakközépiskolák lazíthatnak munkájukban. Javítani kell ezen iskolák végzőseinek felkészítését főleg a nevelési tantárgyakban, éspedig a zenei, a képzőművészeti és testnevelés tantárgyakban. Javítani kell az óvodák és a szülők együttműködését is. A társadalomban olyan változások játszódnak le, melyek nemegyszer zavarónak hatnak az óvodáskorú gyermekekre. Például ha felnőtteknek szánt tévéműsort néznek, ami szinte minden nap megtörténik. Nagy gondot okoz a felbomlott és a csonka családok számának növekedése. Az óvodák bizonyára nem pótolhatják az qnya hiányát, ellensúlyozhatják azonban a különböző káros befolyásokat, vagy legalább részben hatástalaníthatják. Az érzel- messég elmélyítése, a szeretet megnyilvánulása, a gyermekre való odafigyelés, az, hogy teret adunk kedvteléseinek a kibontakoztatására - ez mind nagyon fontos, mert ezzel a gyermekben kedvező, a társadalmi renddel való jövőbeli azonosulás szempontjából nélkülözhetetlen közérzetet alapozzuk meg. Az óvodák munkájához szükséges feltételek anyagi biztosításában és új épületek felépítésében jelentős mértékben vesznek részt a vállalatok, üzemek, szövetkezetek. Jelenleg azonban némelyikük „takarékoskodni" kezd éppen ezen a téren. Az ország 57 járásában már most nem egy vállalat és szövetkezet visszautasította, hogy óvodát tartson fönn. Az egységes földműves-szövetkezetek és szocialista szervezetek által fenntartott óvodák női alkalmazottait már most fokozatosan átcsoportosítják a nemzeti bizottságok hatáskörébe. Az ilyen gyakorlat kedvezőtlen helyzetet idéz elő. Az állami szerveknek ezt meg kell oldaniuk. Vagy megfelelő módon bővíteniük kell a nemzeti bizottságok költségvetését, vagy olyan gazdasági feltételeket kell teremteniük, hogy a vállalatok és szövetkezetek eddigi aktivitása és kezdeményezőkészsége ezen a téren el ne apadjon. Ami az alapiskolákat illeti, a velük kapcsolatos bírálat főleg a felső tagozatot érinti. Az 1976-os dokumentum alapján eszközölt változásokat az alapiskola alsóbb tagozatán egészében véve pozitívan értékelik. Az utóbbi években a tantervekben és tankönyvekben eszközölt módosítások ellenére azonban továbbra is megjegyzések hangzanak el az alsó tagozat némely tantárgyával, a tanyanyag igényességével és megérthetőségével kapcsolatban, tekintettel a gyermekek életkori sajátosságaira. A gyermekek a játék világából belépnek a tanulás világába, s ezt az átmenetet, a rendszeres munka- tevékenységet nem egy esetben felesleges stresszhelyzetek kísérik. Hihetetlen, de az alapiskola alsó tagozatát gyakran olyan oktatási intézménynek tartják, melynek gondoskodnia kell a gyermekekről akkor is, amikor a szüleiknek dolgozniuk kell, nem tudatosítva, hogy az iskola rendkívül komoly pedagógiai munkahely, ahol a holnap emberének ismereteit és értékrendjét alapozzák meg. Itt nem engedhetjük meg, hogy túlzsúfolt osztályok és szakképzetlen pedagógusok legyenek. A gyakorlat - amint azt önök is tudják - azonban gyakran egészen más. Ez az út nem folytatható. Elsősorban azoknak a járási nemzeti bizottságoknak kell ezt tudatosítaniuk, amelyek az alsó tagozat pedagógushiányát középiskoiát végzett fiatalokkal „oldják meg". Olyanokkal, akik nem készültek fel erre a felelősségteljes munkára, ráadásul egy idő után továbbállnak. Az alapiskola felső tagozatán a tananyag túlméretezett és némely tantárgy tartalma túlságosan igényes. Az alapiskolai tankönyvek - egy intézetben ezt megszámlálták - oldalainak száma összesen 15 033. Ha figyelembe vesszük, hogy ezek a tankönyvek nem kalandregények, s a tanulóktól megköveteljük, hogy tartalmukat véssék emlékezetükbe, inkább egész életre szóló művelődési célokat kellene, hogy szolgáljanak. S az eredmény a napnál világosabb. A tanulók nem kívánatos túlterhelése, s ennek megfelelő reakció a részükről: a tanulás iránt mutatkozó közöny. Már előre örülnek annak, hogy mikor szabadulnak meg az iskolától, mikor fejezhetik be a tanulást. Ha ehhez hozzávesszük a nagy osztálylétszámot, a pedagógusok túlterheltségét, az anyagi eszközök hiányát, választ kapunk arra a kérdésre, hogy - az alapiskola miért birkózik meg olyan nehezen azokkal az igényes feladatokkal, melyeket a társadalom támaszt vele szemben. És miért nem sikerült megvalósítani az oktatás differenciálására irányuló 1976-os dokumentum irányelveit. Kellenek a kisiskolák is Ennek a kedvezőtlen állapotnak a megváltoztatása, továbbá az, hogy a felső tagozaton formálódik az ismeret- anyag alapja, itt bontakoznak ki a készségek és adottságok - mindez annyira jelentős feladat, hogy az oktatási, ifjúsági és testnevelési minisztériumoknak halaszthatatlanul foglalkozniuk kell vele. Emellett teljes mértékben támaszkodniuk kell a pedagógusok, a tudósok, a közvélemény észrevételeire, kihasználva a külföldi tapasztalatokat is. Bírálat tárgya a kisiskolák megszüntetése is. Számos községben meggondolatlan megszüntetésüket elsősorban takarékossági intézkedésekkel indokolták. Bár ez a gyakorlat - melynek rendszerint negatív a politikai hatása is - folytatódik, azonnal meg kell szüntetni. Egyidejűleg fontos, hogy az adott nemzeti bizottságok felülvizsgálják ezt a helyzetet, s ahol hiba történt, ezt orvosolják. A kötelező középiskolai végzettség bevezetését egészében véve pozitívan fogadták. Amint azt a vita általában igazolja, a tízéves tankötelezettséget - melynek a középiskolák három típusában: a szakmunkásképző intézetekben, a szakközépiskolákban és a gimnáziumokban kell eleget tenni - a legbonyolultabb nehézségek kísérik. Jelentős nehézségeket okoz azoknak a tanulóknak a fiatal kora, akik az alapiskolától távol lépnek a középfokú szakmunkásképző iskolákba. Ezt fokozza még az, hogy idő előtt távol kerülnek szüleiktől, és kollégiumokban élnek fejlődésük legproblematikusabb időszakában. Nehézségek vannak az ilyen iskolák tanulóinak munkába állásával is. Mivel nem töltötték be a 18. életévüket, nem végezhetik teljes értékűen szakmájukat, amelyre felkészültek. Tizennégy éves korban a pályaválasztás - a gyakorlatban tulajdonképpen még korábban - korainak tekinthető. Hosszú távon nincs kielégítően megoldva a leányok számára a megfelelő tanulmányi szak. Számos család, a szülök és a leányok számára ez a helyzet elviselhetetlenné válik, amit nem egy esetben az állami szervekkel történt drámai konfliktusok kísérnek. Némely leány eddigi direk- tív besorolása, főleg a vasipari szakmákra nem hozott megfelelő hasznot sem az illető ágazat, sem az egyén számára. Kiút abban mutatkozik, hogy új típusú középiskolát nyitunk, amely a szolgáltatásokra és hasonlókra specializálódik. A szakközépiskolákra és a gimnáziumokra való áttérés sem problémamentes. Ennek megoldásáról eltérőek a vélemények. Egyesek szigorúan ragaszkodnak ahhoz, hogy vissza kell térni a kilencéves alapiskolákhoz. Mások legalább azok számára akarják visszaállítani, akik szakmunkásképző intézetbe mennek. Egyesek amellett vannak, hogy meg kell hagyni a jelenleg érvényben levő tízéves tankötelezettséget, de jobban kell differenciálni az átmenetet az alapiskolából, tekintetbe véve a tanulók személyiségét és fejlettségét. További javaslatok egységes tízéves általános műveltséget nyújtó iskola megteremtésére irányulnak. Mit része' (Folytatás a 5. oldalon) ÚJ SZÍ 4 1989. IV. 1.
