Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1989-04-01 / 77. szám, szombat

A csehszlovákiai oktatásügy feladatai a társadalom átalakításának feltételei között

(Folytatás a 4. oldalról) sítsünk előnyben? Azt gondolom, korai volna még lezárni ezt a problémát, hiszen oktatási-nevelési rendszerünk alapvető fontosságú kérdéséről van szó. Ezért nagyon felelősségteljesen kell megítélnünk. A távlati megoldás nyilvánvalóan az egységes tízéves középfokú általános műveltséget nyújtó, politechnikai beállítottságú, belsőleg célszerűen differenciált iskola lesz. Ennek a stratégiai célnak kell feltételeket teremteni a tanulók differenciált átmenetével az alapiskolákból a középiskolákba, ez azonban főleg a középfokú szakmunkásképző iskolákba, nem megy rövid időn belül. Mindezeket az illetékes állami szerveknek mérlegelniük kellene és társadalmunk szükségletének megfelelően eldönteniük.

Ami a középfokú szakmunkásképző iskolákat illeti, legalább három problémával kapcsolatban kell állást foglalni: további szakosodásuk, igazgatásuk és anyagi ellátásuk, valamint a bennük folyó nevelőmunka.

Ezeknek az intézményeknek első rendű feladata a fiataloknak a foglalkozásukra való kifogástalan felkészítése. Arról van szó, hogy megfelelő készséget szerezzenek jövőbeli foglalkozásuk végzéséhez. Bár ezen a téren tettek már bizonyos intézkedéseket, elkerülhetetlen, hogy az oktatásügyi, ifjúsági és testnevelésügyi minisztériumok az egyes ágazatokkal közösen újra foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. Semmiképpen sem szabad lebecsülni a középfokú szakmunkásképző intézetek felelősségét a tanulónak mint a szocialista társadalom leendő polgára személyiségének fejlesztésében. Kellő általános műveltséget kellene nyújtaniuk és bizonyos kulturális látókört. A jól elsajátított szakma adta büszkeséget össze kellene kapcsolniuk a munkásosztályhoz való tartozás érzésével. Rövidlátó és megfontolatlan a szakmunkásképzőkben csupán a munkaerő fölkészítőit látni és felmenteni őket az alól a kötelesség alól, amely a jövő munkásosztályának nevelésével jár.

Ebből kell kiindulniuk a tanároknak, a szakoktatás mestereinek és a nevelőknek. A kellően képzett szakoktatók hiánya és utánpótlásuk nehézségei általánosan ismertek, és évek óta beszélnek róla. Valóban ideje már foglalkozni ezzel a problémával, és a mesterek, valamint a nevelők jutalmazásának és szociális helyzetének javításával megoldani.

A szakoktató is nevelő

Az állami vállalatok alakításával kapcsolatban meg kell oldani a szakmunkás- képző intézetek szerkezetének és támogatásának kérdését. Senki sem mentesíthető a felelősség alól. Sem az ágazatok, sem az állami vállalatok, sem az állam- igazgatás, sem a nemzeti bizottságok. A nagy vállalatok mellett létesített nagy szakmunkásképző intézeteken kívül kisebbeket is létre kellene hozni, az ifjúság közös felkészítésére némely szakmára több vállalat számára az oktatásügyi szervek irányításával. Számukra kiterjedt hatáskört és befolyást kellene biztosítani a tevékenység valamennyi területére: a káderek kiválasztására, a tananyag tartalmának megválasztására. Természetesen együttműködnének a vállalatokkal és tekintetbe vennék az ő igényeiket. A szakmunkásképző intézetek tevékenységének anyagi ellátását az illetékes állami szerveknek úgy kell biztosítaniuk, hogy azok ne érezzék azon állami vállalatok kedvezőtlen gazdasági eredményeinek következményeit, amelyektől függenek.

S végül a harmadik, a szakmunkás- képzők nevelőmunkájának kérdéséhez. Ezek oktató-nevelő munkájának módszertanába hangsúlyozni kell a szakoktatás mestereinek első rangú feladatát, mind a szakmai felkészítésben, mind pedig az ifjúság nevelésében. Erről sajnos megfeledkeznek. Valószínűleg abban a tudatban, hogy a nevelők dolgáról van szó. Úgyszintén nagyon fontos a tanulók szabadidejének hasznos eltöltéséhez megteremteni a jó feltételeket. Ezen a téren nagyok a különbségek az egyes szakmunkásképzők között. Ott, ahol a szabadidő eltöltését átgondoltan megszervezik, ahol rendszeresen szerveznek versenyeket a különböző sportágakban, fejlesztik a turisztikát, természetjárásokat szerveznek, ott sokkal kevesebb az úgynevezett nevelési probléma, melyek sokaknak nem kis gondot okoznak.

Legkevesebb kritika éri a szakközépiskolákat. Azonban bennük is szükséges lesz erősíteni a szakmai nevelést, növelni a gyakorlati oktatás színvonalát, amely lehetővé teszi igényesebb, intellektuális képességek elsajátítását. A tudományosműszaki fejlődés megköveteli, hogy a szakközépiskolák fejlesztésében, a szakosítás ésszerű módosítása és a végzősök profiljának tökéletesítésében

nagyobb mértékben vegyenek részt az ágazatok és az állami vállalatok.

A gimnáziumi tanulmányok új koncepciója a tanulók főiskolai tanulmányokra való fölkészítését és a gyakorlatban való érvényesülésüket tartotta szem előtt. Ezt a feladatot nem sikerült teljesítenie a kívánt színvonalon. Arra a kérdésre, hogy miért történt ez így, mélyreható elemzés alapján adható válasz. Azok az ellentétes tendenciák, amelyek ütköztek a gimnázium profiljának és küldetésének körülhatárolásában, nyilván bizonyos szociális alapra vezethetők vissza. Nem tűrhető tovább, hogy ez a tisztázatlanság a gimnázium küldetése körül tovább tartson. Elkerülhetetlen úgy tovább építeni őket mint belsőleg differenciált középfokú, általános műveltséget nyújtó iskolákat, hogy végzőseiket mindenekelőtt a főiskolai tanulmányok különféle irányzataira jobban felkészíthessék. Azokban, amelyekben megerősítik a humán műveltséget, célszerű lesz felújítani azoknak a tantárgyaknak az oktatását, amelyeknek hiánya már az első évtől kezdve jelentékenyen nehezíti a főiskolák munkáját. Vonatkozik ez például a latin nyelvre, másrészt pedig az ábrázoló mértanra. A gimnáziumok profiljának feltételezett megváltoztatása elsősorban a fiúk érdeklődését hivatott fölkelteni az iskolatípus iránt, hogy arányuk növekedjen végzőseik sorában.

Államunk nem kis figyelmet szentel a különleges gondoskodást igénylő ifjúság nevelésére szolgáló iskoláknak. Ezt folytatni kell, és minden olyan tanuló számára biztosítani kell a helyet, aki ilyen gondoskodást igényel. Fontos ez az életben való érvényesülésük szempontjából. Egyidejűleg azonban kísérletileg ki kell próbálni a gondoskodás egyéb módszereit is, azokat, amelyek külföldön a társadalmi alkalmazkodás fokozása tekintetében nagyobb eredményekkel járnak, és hozzájárulnak az ifjúság e rétegének a gyakorlati életbe való érvényesüléséhez.

Elkerülhetetlen, hogy szóljunk az iskolán kívüli nevelés létesítményeiről. Ennek aránylag jól kiépített rendszer az utóbbi időben a pénz- és anyagi eszközök hiánya miatt stagnál. Fokozatosan eltűnnek az iskolai napközik, ifjúsági klubok, romlanak a feltételei a szakköri tevékenységnek az ifjúsági házakban, kollégiumokban és más nevelési intézményekben. Ezért törvényszerűen gyarapodnak azok a lehetőségek, amelyek az „utca“ hatását erősítik a fiatalok értékorientációjában. Ezt a kedvezőtlen tendenciát nem szabadna az illetékes szerveknek és szervezeteknek tétlenül szemlélniük. Az iskolán kívüli tevékenység feltételeit és az ezt szolgáló létesítményeket javítani kell. Olyan ügy ez, amely elsősorban a nemzeti bizottságokat érinti.

A nemzetiségi iskolák eredményei, feladatai

A csehszlovák oktatási-nevelési rendszer szerves részét alkotja a nemzetiségi oktatás. A nemzetiségi iskolák tanulói valamennyi tantárgyban olyan ismereteket és készségeket szereznek, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy a társadalmi élet minden területén sikeresen érvényesüljenek. Valamennyi nemzetiségi iskolában nagy súlyt helyeznek arra, hogy a tanulók megismerkedjenek Csehszlovákia történetével és jelenével, szoros összefüggésben azoknak a községeknek, vidékeknek társadalmi és kulturális életével, amelyeken élnek. A nemzetiségi alapiskolák és középiskolák tanulói számára megvan a lehetőség arra, hogy elsajátítsák a cseh vagy a szlovák nyelvet, mint az állam egész területén érvényes kommunikációs eszközt. Nélkülözhetetlen feltétele ez további középiskolai vagy főiskolai tanulmányaiknak és gyakorlati érvényesülésüknek. 1

A becsületes embernek, a CSSZSZK teljes jogú, a nyelvére, kultúrájára, nemzete hagyományaira és nemzetiségére büszke polgárának, nevelése olyan feladat, amelyre különleges figyelmet kell fordítani. Az állami és az oktatásügyi szerveknek továbbra is megfelelő feltételeket kell teremteni a nemzetiségi iskolák munkájához. Szükséges figyelemmel kísérniük azoknak a pedagógusoknak a felkészítését, akik ezekben az iskolákban tevékenykednek.

Mindenütt arra kell törekednünk, hogy az összes nemzetiségi iskola tanulója olyan felkészítésben részesüljön, amely lehetővé teszi számára, hogy a jövőben aktívan bekapcsolódjon a politikai, gazdasági, kulturális eseményekbe, s hozzájárul a megértéshez és nemzeteink, nemzetiségeink közeledéséhez, népünk egységének megszilárdításához és a szocialista hazában való együvé tartozás tudatának erősítéséhez.

Az iskolák rendszerében sajátos helyet foglalnak el a művészeti iskolák. Elmondhatjuk, hogy nálunk ezek az iskolák már hagyományosan nagy érdeklődésnek örvendenek, és az irántuk mutatkozó igény egyes szakokban sokszorosan felülmúlja azt, amelyet kielégíthetünk. Annál nehezebb biztosítani azt, hogy ezekbe az iskolákba mindazok bejussanak, akik tehetségük által megérdemlik, származzanak bármilyen szociális környezetből. Államunk a művészeti iskolák fejlesztésére nem kis összegeket fordít. A növekvő igényeknek azonban, mint arra az utóbbi időben sokan figyelmeztettek, nem tudnak megfelelni. Sok mindent elhanyagoltak. Említettük már azoknak a követelményeknek a lebecsülését, amelyek az anyagi kultúra fejlesztésével kapcsolatosak. Aggodalomra ad okot például a zenei tehetségek kiválasztásának szűkülő lehetősége, összehasonlítva a világon végbemenő fejlődéssel. Komoly fogyatékosság a művészeti népiskolák pedagógusainak hiánya és számuk állandó csökkenése, de más negatív jelenségek is, amelyekről nyíltan írnak vagy beszélnek a tömegtájékoztató eszközök és amelyekre nemegyszer figyelmeztettek a művészeti szövetségek. Mindezek olyan kedvezőtlen ten-' denciákról tanúskodnak, amelyekbe nem nyugodhatunk bele. Elkerülhetetlen, hogy a helyzettel minden érdekelt fél közösen foglalkozzon: az iskolaügy és a kultúra, a művészeti szövetségek és más szervezetek képviselői. Szükséges kidolgozni a CSSZSZK művészeti iskolái további fejlesztésének koncepcióját, amely megfelel a párt kultúr- és művészeti politikája alapelveinek és az egyes művészeti ágazatok új szükségleteinek. Az eljárásra tett javaslatok az illetékes kollektíváknál készen vannak. Szükséges tehát komolyan tárgyalni róluk. Be kell kapcsolni ebbe a munkába mindenkit, aki érdeklődést tanúsít iránta, és akinek szívügye, hogy a csehszlovák művészeti iskolák hálózata a legjobbak közé tartozzon a világon. Erre megvannak a feltételeink.

Azok közé a problémák közé, amelyekkel oktatásügyünknek nem utolsósorban foglalkoznia kell, tartozik a nyelvoktatás kérdése is. A csehszlovák oktatási-ne- velési rendszer elemzéséről folytatott vitában joggal mutattak rá arra, hogy iskoláink a nyelvoktatásra nincsenek kielégítően felszerelve. Nem lehet ezzel csupán az iskolákat vádolni. Azonban itt is megnyilvánul a nyelvi felkészítés extenzív eljárása, az oktatás elavult módszere, amint azt már az alapiskolában alkalmazzák. Nem véletlenül sokasodnak azok a hangok, hogy az iskolában a nyelvoktatásra fordított óra a tanulók számára elpazarolt idő. Ott, ahol a nyelvtanulás motivációi hiányoznak, az egész erőfeszítés sikere eleve veszélyben forog. Másrészt nem minden érdeklődő igényét tudják kielégíteni a világnyelvek tanulása iránt. A nyelviskolák hálózata nem kielégítő, hiányoznak az angol nyelvtanárok. Bővíteni kell a nyelvismeret tökéletesítését természetes nyelvi környezetben.

összhangban külpolitikánkkal, az iskola hozzájárul az államok és nemzetek közti együttműködés elmélyítéséhez, a béke és az egyetértés megszilárdításához. A szakemberek nevelése terén folytatott együttműködésről van szó. Közép- és főiskoláinkon jelenleg több mint 7 ezer külföldi diák tanul, és 700 tudományos rangfokozat megszerzésére van besorolva. A fejlődő országok csaknem ezer fiatalja kezdi meg tanulmányait nálunk évente. Túlnyomó többségük hazájába való visszatérése után, mint arról különböző alkalmakkor meggyőződhettünk, a szocialista Csehszlovákia propagálója lesz, és őszinte barátunk marad. A külföldi diákok felkészítésére fordított eszközök jól hasznosulnak.

A mi fiataljaink is tanulnak külföldön, elsősorban a szocialista országok középiskoláiban és felsőoktatási intézményeiben. A továbbtanulásnak ezt a lehetőségét bővíteni kell, a jelenlegi helyzetet gazdaságunk, a tudomány és a kultúra új követelményeinek szempontjából kell felülvizsgálnunk.

Nagymértékben fejlődjön a felsőfokú képzés

Elvtársak!

A szocializmus építésének időszakában a felsőoktatási intézmények nagy fejlődésen mentek át. Számos új főiskola, egyetem épült minden kerületben, az intézmények szélesre tárták kapuikat a munkás- és parasztszármazású fiatalok előtt. Jelentős mértékben hozzájárultak társadalmunk és számos új ágazat fejlődéséhez.

Társadalmunk átalakítása, demokratizálása, a népgazdaság intenzifikálása, a tudományos-technikai forradalom diktálta halaszthatatlan szükségletek, országunk gazdasági-szociális fejlődése meggyorsításának a következetes megvalósítása az iparilag legfejlettebb országok meghatározta haladó irányzatokhoz való felzárkózás azonban új helyzet elé állítja a felsőoktatási intézményeket és lényegesen igényesebb feladatokat támaszt velük szemben.

Joggal vetődik fel a kérdés: felsőoktatási intézményeink napjainkban és a közeli jövőben megfelelnek-e a fejlődés által diktált feladatoknak? Fel vannak-e erre készülve, teljesítésükhöz meg vannak-e a szükséges feltételek?

Kétségtelen: az előre látható fejlődés sikerét illetve sikertelenségét elsősorban az határozza meg, képes lesz-e a társadalom felfedezni az alkotó potenciált, képes lesz-e fejlesztésére, aktivizálására és a gyakorlatban való kihasználásának az optimalizálására összpontosítani az eszközöket. A legfejlettebb országok munkaerő-struktúrájának fontos vonása, hogy gyors ütemben nő a felsőfokú végzettségű szakemberek száma, akik közül a legtöbben kutatással, fejlesztéssel és tervezéssel kapcsolatos feladatokon munkálkodnak. Ez megköveteli, hogy nagymértékben fejlődjön a felsőfokú képzés, s ennek nem csupán hagyományos, hanem új, szokatlan formája is, mint ahogy a felsőoktatási intézmények, a tudományos intézetek és a gyakorlat egyre mélyülő kapcsolata.

Nem csoda, hogy egyetemeink, főiskoláink elégedetlenek és aggályaik vannak a jövőt illetően. Erről a tényről tanúskodik csaknem minden jelentés, vagy terjedelmesebb levél, melyet a felsőoktatási intézmények rektorai küldtek a központi bizottságnak a mostani ülés előtt. Azok, akik ezekben az intézményekben működnek, tisztában vannak azzal, milyen irányban halad a világ fejlődése, s ez elől mi sem térhetünk ki és nem lesz könnyű megfelelő módon reagálni azokra a követelményekre, melyeket máris támaszt ez a fejlődés az iskolákkal, a karokkal és a tanszékekkel szemben.

Bonyolítja a helyzetet az is, hogy a közoktatási rendszer továbbfejlesztéséről 1976-ban jóváhagyott dokumentumot éppen a felsőoktatási intézményekben valósították meg a legrosszabbul - egyrészt az extenzív fejlődés, a tudománynak és a technikának a gyakorlatban való elégtelen alkalmazása miatt, melyet számos gazdasági szakember és tervező konzervatív és technokrata hozzáállása okozott, másrészt alapjában véve nem volt megfelelő a felsőoktatási intézmények irányítása, hiszen erre a tevékenységre erősen rányomta bélyegét a bürokrácia, hozzá nem értően beavatkoztak az intézmények, a karok és tanszékek munkájába, az oktatógárda alkotó tevékenységébe. Kedvezőtlenül befolyásolta ezt az 1980. évi felsőoktatási törvény is, melynek előkészítésében a főiskolák, egyetemek csekély mértékben vettek részt; e törvény jelentősen korlátozta a felsőoktatási intézmények felelős tényezőinek és dolgozókollektíváinak jogkörét.

A kinyilatkoztatott célokkal ellentétben, a felsőfokú képzettségű szakemberek száma nemhogy nem emelkedett, hanem még csökkent is. A tények kegyetlenek. Csehszlovákiában 1980-ban 196 642 felsőoktatási hallgató volt, számuk fokozatosan csökkent, s így 1986-ban már csak 164 489 volt. A demográfiai fejlődésnek a következő években hozzá kellene járulnia ahhoz, hogy ez irányban javulás történjen. De minden azon múlik, hogyan sikerül leküzdenünk a felsőfokú képesítéssel rendelkező szakember-szükséglet tervezésében megnyilvánuló adminisztratív eljárást, s az ezzel összefüggő elavult, hosszú ideje bírált felvételi rendszert. Ha elgondolkozunk, elvtársak, azon, hogy évről évre több mint 30 ezer pályázót nem vehetnek fel egyetemre és főiskolára, megértjük, hogy itt távolról sem csupán adminisztratív eljárásról van szó, hanem komoly társadalmi gondról, mely maholnap éles politikai kérdéssé válhat. A megoldás kézenfekvő: a döntést az iskolákra kell bízni, az ő érdekük kell, hogy legyen, hogy a legjobb képességűek, az igazi tehetségek ne kallódjanak el, be kellene vezetni az érettségi utáni képzés különböző formáit, s ott, ahol ez célszerű, kétlépcsős felsőfokú képzést kellene meghonosítani, mint ahogy ez más országokban is megszokott. A pályázók elbírálásában a legtárgyilagosabb kritériumokat kellene érvényesíteni. A felvételi eljárást meg kell tisztítani az adminisztratív bonyodalmaktól, s vonatkozik ez a középiskolai felvételikre is.

Döntő azonban nem az lesz, milyen mértékben gyarapszik a végzősök száma, hanem a felkészítésük minősége. Gyakori vita tárgya, hogy a felsőoktatási intézményeket nem kis számban hagyják el középszerű, a hivatásuk iránt különösebb érdeklődést nem tanúsító egyének,

olyanok, akik nem is akarják magukat társadalmilag elkötelezni, nem szándékoznak szakmailag továbbfejlődni és művelődni, figyelemmel kísérni szakterületük fejlődését, nem igyekeznek alkalmazni az új ismereteket. Ez közismert. Foglalkozni kell azonban ennek az állapotnak az okával és mielőbb gyökeresen meg kell ezt változtatni. Ez azonban megköveteli- mint ahogy már erről szó is volt hogy emeljük a középiskolai oktatás színvonalát, az egyetemek, főiskolák oktatóinak tudását, az iskolákat korszerű segédeszközökkel lássuk el, sokkal nagyobb mértékben lehetővé kell tenni számukra, hogy versengjenek a világgal, ami azt jelenti, hogy állandó kapcsolatban legyenek az élenjárókkal, s természetesen tökéletes tájékozottságot feltételez. És nem utolsósorban az irányítás olyan színvonalát feltételezi, mely nem akadályozza az alkotó aktivitást, hanem ösztönzi, nem korlátozza és nem csökkenti az egyetemi tisztségviselők és felsőoktatási intézmények közösségének felelősségét, hanem szilárdítja azt, meggátolva a formalizmust és alibizmust, továbbá azt, hogy új utakat keressenek, illetve a pedagógiai munkában új formákat honosítsanak meg.

A felsőoktatási intézmények munkájának javítása - amint azt a vita is igazolja- megköveteli, hogy az oktatómunkát szervesen összekapcsolják a tudományos kutatómunkával, elsősorban a termelési gyakorlattal. A felsőoktatási intézményeknek a tudománnyal és a gyakorlattal való összekapcsolásának követelményét már régóta hangoztatjuk. A legfőbb ideje tehát, hogy hozzálássunk megvalósításához, javítsuk a felsőoktatási intézmények és a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Szlovák Tudományos Akadémia intézetei közötti kapcsolatokat, szélesítsük az akadémia és a főiskolák, egyetemek együttműködését a gyakorlati feladatok megoldásában, ezt a tevékenységet még jobban összehangoljuk, hogy mentes legyen a presztízs jellegű viszályoktól, melyek mögött ágazati, vagy egyének által megvalósított csoportérdekek húzódnak meg, s ami különösen fontos: a felsőoktatási intézményekben megfelelő anyagi-tárgyi feltételeket kell teremteni, javítani kell a műszerezettséget és a gépparkot.

A felsőoktatási intézmények így értelmezett tevékenysége kellő feltételeket alakít ki, s lehetővé teszi, hogy a tehetséges hallgatók nagyobb mértékben kapcsolódjanak be a kutatás és gyakorlat konkrét feladatainak megoldásába, s éppen az ilyen tevékenységnek kellene jellemeznie az egyetemek, főiskolák életét. Az élet, az ipar, a társadalom szükségletei a döntők, mérvadók, nem pedig a gyakran érdemtelenül megszerzett tudományos és pedagógiai fokozatok köny- nyű eléréséhez vezető út.

A felsőoktatási intézmények munkája minőségének javítása szempontjából rendkívüli jelentősége van az időnek, mely egyrészt tanulásra, másrészt az ismeretek gyakorlati alkalmazásának ellenőrzésére fordítható. A tanulmányi időnek öt évről négyre rövidítését mindenütt, ahol erre sor került, s időközben nem hosszabbították meg ismét, éles kritika kíséri. A színvonalromlás egyik legfőbb okát látják benne. Meg kell azonban mondani, hogy a tanulmányi idő módosítása azzal számolt, hogy az intézményekben kiküszöbölik a különféle felesleges kötelességeket, megterheléseket, ezek viszont- úgy tűnik - még megszaporodtak. Továbbá azt is feltételezték, hogy sor kerül a posztgraduális tanulmányi program bevezetésére. Ez azonban gyakorlatilag nem valósult meg.

Számos nehézséget, mellyel a gyakorlat és a felsőoktatási intézmények küszködnek, okozott az, hogy még ma sincs s nem működik valamilyen egységes, rugalmas továbbképzési rendszer. Ez gátolja az egyetemi, főiskolai oktatók szakképzettségének növelését, s ez kedvezőtlenül érinti különösen a termelés, a kutatás és a fejlesztés irányítását, s egyéb tevékenységet. Kárát látják ennek maguk a felsőoktatási intézmények is, melyeknek gyakorlatilag nincs lehetőségük arra, hogy rugalmasan reagáljanak a gyakorlati követelményekre, a társadal- mi-gazdasági fejlődés gyors ütemű változása közepette. A javulást eredményező első lépéseket már megtettük azzal, hogy a Prágai Közgazdasági Főiskolán megkezdtük a vezető gazdasági káderek felkészítését, a Cseh Műszaki Főiskolán pedig a műszaki beosztásúak képzését. Hasonlóval számolunk a Bratislavai Köz- gazdasági Főiskolán is.

Alcímek: Új Szó

(A beszéd befejező részét lapunk hétfői számában közöljük.)