Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1989-04-05 / 80. szám, szerda
A CSKP Központi Bizottsága 13. ülésének vitája (Folytatás az 5. oldalról) a gyakorlati életben történő érvényesülésre az átalakítás és a demokratizálás feltételei között. Mindez nemcsak a oktató-nevelői munka tartalmában, hanem annak formáiban és gyakorlati megvalósításában is változtatást követel meg a megközelítésben. A több mint száz alapiskolában és középiskolában végrehajtott közvéleménykutatás kerületi tapasztalatai azt mutatják, hogy mind ez idáig tanúi lehetünk nemcsak a világnézeti, a politikai és az erkölcsi nevelés területén a diákok és tanulók esetében egyaránt tapasztalható hiányosságoknak, de számottevő hiányosságok figyelhetők meg a pedagógusok szakmai és pedagógiai-pszichológiai felkészülésében, beleértve politikai fejlettségüket is. Kezdeményezésükben alkotó hozzáállásukban és felelősségükben látjuk minden iskolai munkahelyen a problémák és hiányosságok megoldásának kulcsát. Ezért az elmúlt év őszétől kezdve a kerület minden egyes járásának pártszervei és a kerületi pártszervek is nyílt párbeszédet szerveznek a tanulók, diákok és a pedagógusok kollektíváiban a párt politikájának időszerű kérdéseiről, valamint az ifjúság szerepéről az átalakítás folyamatában. Közösen gondolkozunk el a pedagógus, a szakoktatók és nevelők személyes példája fölött. A járásokban ezeken a megbeszéléseken részt vesznek a párttitkárok és a választott pártszervek tagjai, a nemzeti bizottságok tisztségviselői, pedagógiai és más szakosztályok munkatársai is. Meggyőződhettünk arról, hogy a fiatalok túlnyomó többsége érdeklődik a társadalmi történések iránt. Azonban számottevő hiányosságokat tapasztalhattunk történelmi ismereteikben, nem hisznek teljes mértékben a tömegtájékoztatási eszközöknek, és azt is tapasztalhatjuk, hogy gyakran eltájolódtak az iskola, a család, a dolgozókollektívák és a társadalmi szervezetek nem egységes nevelési irányzatainak hatására. Mindez annak a következtetésnek a levonására kényszerít bennünket, hogy az iskolaügy átalakításának elsőrendű és egyúttal legbonyolultabb feladatát éppen a.neve- lés területén kell látnunk. El kell érnünk, hogy a fiatalok tisztelettel tekintsenek azokra az értékekre, amelyeket a múltban létrehoztunk, továbbá a szocialista hazára, el kell érnünk azt is, hogy őszinte emberi kapcsolatok alakuljanak ki - és azok szilárduljanak is meg - a diáktársak, a pedagógusok, a szülők és az idős emberek iránt. Mindezt nem érhetjük el pusztán a tankönyvek tökéletes ismeretével a lényeges idézetek automatikus betanulásával. Napról napra meggyőződhetünk arról, hogy minden iskola olyan minőségű, amilyen szinten annak igazgatója van. Éppen ezért kiemelt hangsúlyt helyezünk a káderkérdésekre, a tantestületek politikai vezetésére és az irányítás alacsonyabb szintű „láncszemei“ hatáskörének bővítésére. A kerületi nemzeti bizottság iskolaügyi osztályán létrehoztuk az ifjúsági és testnevelési szakosztályt, amelynek feladatául tűztük ki az ifjúságról és a testnevelésről történő komplex gondoskodást, különösen az ésszerű és atársadalmilag hasznos szabadidő kihasználást. Természetesen az eddiginél sokkal markánsabb szerepet szánunk a jövőben az ifjúsági és pionírházak hálózatának, valamint a további intézményeknek is. Szükséges, hogy mielőbb megoldja a CSSZSZK Oktatásügyi, Ifjúsági és Testnevelési Minisztériuma - a SZISZ illetékes szerveivel együttműködve - a még mindig létező nézetkülönbségeket, amelyek az ifjúsági és pionírházak egyes szintjén a feladatok és a munkamegosztás területén tapasztalhatók. Kerületünkben négy civil és egy katonai főiskola van. Valamennyinek megvan a saját specifikuma, amelyek eleve adottak a szakterületek révén, ennek ellenére nagyon sok közös általánosan ismert problémáik is vannak. Még mindig nagyon nehéz körülmények között tudjuk csak megerősíteni a főiskolai pedagógusok sorait, gyakorlati szakemberekkel. Ami az alapiskolákat illeti, két alapvető problémát kell megoldanunk. Ez elsősorban a pedagógusok szakképzettsége, másfelől pedig a perifériára eső járások, illetve helységek szakképzett pedagógusokkal történő ellátásának kérdését tekintve, hogy ezek iránt a területek iránt nem tapasztalható megfelelő érdeklődés a pedagógusok részéről. A legkevesebb szakképzetlen pedagógus a művészeti alapiskolákban, továbbá azokban az iskolákban, ahol a fiatalok különleges gondoskodást igényelnek, de ugyanez mondható el a középfokú szakmunkás- képzőkről is. A teljes szakképzettség megszerzésére jó alkalmat nyújtanak a levelező tagozatokon folytatott tanulmányok. Feltételezhetően a végzős pedagógusok elhelyezésének kérdését a szóban forgó, periférikus helységekben megoldhatjuk azáltal is, hogy az érdeklődőknek előnyös feltételek mellett nyújtunk lakást és szóba jöhetnek további szociális kedvezmények is. Mindemellett ebben a tekintetben előnyt kell hogy élvezzenek. A főiskolákat kiemelkedő eredménnyel elvégző diákok, tekintve, hogy ezt a szempontot alapvetőnek tekintjük a főiskolákon tapasztalható, „szürkeség“ leküzdését célzó igyekezetünkben. MICHAL STEFANÁK elvtárs, a CSKP KB tagja, a CSKP KB osztályvezetője A tudomány, a technika és a kultúra dinamikus fejlődése ma minden országot és minden nemzetet arra késztet, hogy sokkal nagyobb figyelmet szenteljen oktató-nevelő rendszerének, ha nem akar lemaradni a viharos világfejlődés mögött. Ezért érthető, hogy igyekeznek hozzájutni más országoknak a tájékoztató rendszerek kiépítésében szerzett ismereteihez és tapasztalataihoz, kihasználják ezeket saját rendszereik tökéletesítéséhez. Eljött az ideje annak, hogy a csehszlovák oktatásügy az eddigieknél nagyobb mértékben használja ki a külföldi tapasztalatokat, alkotó módon alkalmazza ezeket a mi feltételeink között. Comeniusnak, a népek tanítójának földje vagyunk, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tanulhatunk másoktól. A jelenlegi nemzetközi helyzet kedvező feltételeket teremt a kölcsönös gazdagodáshoz a társadalmi élet minden területén. Természetesen nem akarjuk túlbecsülni a világ jelenlegi fejlődésének pozitív tendenciáit. Másrészt viszont hiba lenne ezek lebecsülése és az, ha nem használnánk ki őket. Világunkban a tudomány és az oktatás már régen kinőtt a nemzeti keretekből. A történelem már nemegyszer bizonyította, hogy stagnálásra, elhalásra vannak ítélve azok a rendszerek, amelyek elzárkóznak a friss eszmék elől. Ezért kicsit szélesebb összefüggésekben kell tekinteni ezekre a kérdésekre. Nem mondhatnánk, hogy nálunk kevés ember utazik. A kérdés az, hogyan használjuk ki ezeket az utakat, hogyan tudjuk értékelni a szerzett tapasztalatokat és alkalmazni őket a gyakorlatban. 1986-1988-ban a két oktatási, ifjúsági és testnevelési minisztérium évente átlagosan 31 412 személyt küldött külföldre. Ebből 85,2 százalék a szocialista, 13,6 százalék a kapitalista, míg 1,1 százalék a fejlődő országokba utazott. Nálunk évente átlagosan 34 262 személyt fogadtunk, ebből 74,3 százalék a szocialista, 11,9 százalék a kapitalista és 13,6 százalék a fejlődő országokból érkezett. A világban zajló folyamatok azonban sürgetően követelik az együttműködés eddigi bevett formáinak átértékelését, szükségessé teszik új tapasztalatok szerzését nemcsak a KGST-tagországokban, hanem a fejlett kapitalista államokban is. Ez a korparancs pedig teljes mértékben vonatkozik az iskolaügyre és a tudományra is, sót talán leginkább éppen erre a területre. Tekintettel az utóbbi időszak kedvezőbb nemzetközi fejleményeire, egyre több ajánlatot kapunk, hogy oktatóinkat, diákjainkat és tudományos dolgozóinkat küldjük ki az egyes NATO-tagországok különböző munkahelyeire, egyetemeire, iskoláiba. Úgy vélem, nem lenne ésszerű, sót egyenesen káros volna, ha elutasítanánk a hasonló kezdeményezéseket. Luxus lenne elzárkózni a környező világ elől. Ellenkezőleg, kezdeményezően és hatékonyan kell keresni ezeken a területeken is a kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit a fejlett kapitalista országokkal, alkalmazni kell az új, nem hagyományos formákat. Ugyanúgy, ahogyan ezeket már mindennaposán alkalmazzák a Szovjetunióban és más szocialista országokban. Miért ne lehetnénk aktívak és miért ne használhatnánk ki az oktatás és a tudomány terén is kapcsolataink bővítésére nyugati szomszédainkkal azt a kedvező visszhangot, amelyet a CSKP KB főtitkárának javaslata váltott ki a bizalom, az együttműködés és a jószomszédi kapcsolatok övezetének létrehozására a Varsói Szerződés és a NATO tagországainak érintkezési vonalán. Ezzel nemcsak kezdeményezően járulnánk hozzá az európai biztonsági és együttműködési konferencia bécsi ütótalálkozója záróokmányának konkrét teljesítéséhez, hanem ez nekünk is hasznot hozna. Alkalmazni lehetne például az előadók cseréjét a főiskolákon. Ebben vannak bizonyos tapasztalataink, bár eddig főleg csak a szocialista országok főiskoláival fenntartott kapcsolatok fejlesztésének területéről. Nem becsülhetjük le főiskoláink együttműködését sem a szocialista országok 261, a kapitalista országok 39 és a fejlődő országok 22 főiskolájával. A forma gyakran itt is a tartalom fölé kerekedik. Bővíteni kell majd e kapcsolatok lehetőségeit, s nemcsak a nyelvi lektorokkal kapcsolatosan, hanem más szakokon is. Más megoldás is kínálkozik. Az 1987/88-as iskolaévtől kezdődően nálunk is nagyobb mértékben alkalmazzuk a külföldiek saját költségükre történő oktatását. Ebben az iskolaévben Csehszlovákiában összesen 202-en tanulnak ilyen formában. Ugyanakkor növekszik az érdeklődés a képzés ilyen formája iránt. A saját költségen való képzést már széles körben alkalmazzák az NDK-ban, Bulgáriában, de Romániában is, s az utóbbi időben Magyarországon és Lengyelországban. A nemzetközi kapcsolatokban ma a konfrontáció elhárításának és az enyhülésnek a különböző erők és az eltérő nézeteket vallók közti párbeszéd az eszköze. Ha azonban megfelelő szinten akarjuk folytatni ezt a párbeszédet, felkészült, intelligens szakértőkre, politológusokra van szükségünk, akiknek nemcsak a nyelvtudásuk lesz tökéletes, hanem ismerni fogják annak a népnek a történelmét és kultúráját, annak az országnak a realitásait, amellyel párbeszédet akarunk folytatni. A legjobb módja áz ilyen ismeretek megszerzésének, ha az illető hosszabb ideig tartózkodik vagy tanul ezekben az országokban. Nem kevésbé fontos kérdés a fejlődő országok nemzeti káderei neveléséhez nyújtott csehszlovák segítség, valamint a csehszlovák főiskolák diplomásaival való együttműködés kérdése. Iskoláinkon évente körülbelül 450 diák végez a fejlődő országokból. Sőt az idén számuk még növekedni fog. Sok fejlődő országban a nemzeti káderek nevelésének néha az egyetlen lehetséges módja az a segítség, amelyet Csehszlovákiától kaphatnak, Ezen a téren az alapvető cél az öröklött gazdasági és társadalmi elmaradottság felszámolásának, a politikai, gazdasági önállóságért és függetlenségért vívott küzdelemnek a megkönnyítése. Ezzel együtt ilyen módon kialakulnak a kedvező feltételek a kölcsönösen előnyös együttműködés további elmélyítéséhez Csehszlovákia és az érintett országok között. Az együttműködés az iskoláinkon végzett diákokkal a legkevésbé kidolgozott része a külföldiek képzési rendszerének. 1960 óta körülbelül 15 ezer külföldi végzett nálunk. Sokan közülük levelekkel fordulnak tanáraikhoz, tanácsokat kérnek tőlük, vagy különböző anyagokat. A végzett diákok gyakran látogatják külképviseleti hivatalainkat, érdeklődnek a csehszlovákiai események, az itteni élet iránt. Érdeklődnek a továbbtanulási lehetőségek, az új szak- és tudományos irodalom iránt. Sokan közülük jelentős pozíciót töltenek be hazájukban, s így módjukban áll jelentősebben befolyásolni a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok további fejlődését köztársaságunkkal, támogatni érdekeinket a külföldi piacokon. Vagyis az együttműködés fenntartása az iskoláinkon végzett diákokkal vitathatatlanul előnyös. Igényes terület a fejlődő országokból nálunk végzett diákokkal való együttműködés javítása. Ez azonban megfelelő káder- és anyagi feltételeket is igényel. Az is nyilvánvaló, hogy ez meghaladja az oktatásügy területét. A két nemzeti minisztériumon kívül ebben a munkában más szervezeteknek is részt kell venniük, mindenekelőtt a külügyminisztériumnak és a külkereskedelmi minisztériumnak. Azonkívül a Nemzetközi Kapcsolatok Csehszlovák Társaságának, továbbá a kulturális, egészségügyi minisztériumoknak, de másoknak is. Még egy problémára szeretnék kitérni. Ez a középiskolák, de mindenekelőtt a főiskolák elvégzéséről tanúskodó dokumentumok, valamint a tudományos fokozatok és címek kölcsönös elismerésének kérdése. Eddig hét államközi megállapodást kötöttünk. Ez több, mint kevés. A diplomák elismerésére vonatkozó nemzetközi megállapodások megkötésének lassúságát figyelembe véve, ilyen lehetőség is kínálkozik: az illetékes csehszlovák főiskolák és egyetemek kössenek megállapodást az érintett külföldi főiskolákkal és egyetemekkel. Ezzel a gyakorlattal más szocialista és nem szocialista országok is élnek. Sajnos, éppen a mi jogi intézményeink meglehetősen negatívan viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Ez csak néhány javaslat iskolaügyünk, mindenekelőtt a főiskolák összekapcsolására a jelenlegi nemzetközi fejleményekkel. Megoldásuk hozzájárul iskolaügyünk tekintélyének növeléséhez a világban, s ugyanakkor bizonyára jelentősen hozzájárul a bécsi záróokmány megvalósításához is. MILOSLAV DOCKAL elvtárs, a CSKP KB tagja, a CSKP KB osztályvezetője Rendkívül fontosnak tartom, hogy a KB-ülés az oktatás és művelődés jelentőségét úgy jellemezte, mint a személyiségformálás, a gazdasági és szociális haladás egyik fő tényezőjét, mint napjaink bonyolult kérdései megoldásának, legfőképpen pedig a tudományos-műszaki haladásnak és gyakorlatban való érvényesítésének alapját. Jelentősnek tartom, hogy a KB 13. ülése halaszthatatlannak tartja, hogy mielőbb megoldjuk a lakosság egész életre szóló művelődése, a dolgozók szakképzettsége növelésének kérdését és ezzel kapcsolatban feladatokat rótt a különböző szervekben tevékenykedő kommunistákra. Most az a legfontosabb, hogy a jóváhagyott határozat megvalósítása valamennyi kommunista és az egész társadalom ügye legyen. Valamennyiünkön, a KB tagjain és póttagjain, a pártszerveken, de legfőképpen az alapszervezetek kommunistáin múlik, tevékenykedjenek akár a társadalmi, akár a gazdasági életben, hogy a határozatot alkotó módon váltsák valóra, következetesen teljesítsék és ellenőrizzék teljesítését. A XVIII. pártkongresszust megelőző évzáró gyűlések megfelelő alkalmat teremtenek arra, hogy a fiatalok felkészítése az életre a párt- és az állami szervek figyelmének középpontjába kerüljön. Ez azonban nem csökkenheti az iskola és az oktatási dolgozók kötelességét, hogy aktívan és alkotó módon emeljék az oktató-nevelő munka színvonalát. Ehhez megvannak a feltételeink. A KB 13. ülését megelőző időszakban a társadalomban kedvezőbb feltételek alakultak ki az oktatásügy szükségleteinek elfogadtatásához. Az oktatásügy helyzetéről készült átfogó jelentést, a bíráló hangvételű vitát a központi bizottság nyílt politikájának eredményeként értékeljük. Hiszem, hogy az ülésről valamennyien optimizmussal távozhatunk, pártunk'okta- táspolitikája a társadalom átalakításának és demokratizálásának időszakában ugyanis világos. Új hozzáállás van kialakulóban az oktatásügy szükségleteit tekintve, összhangban a szövetségi kormány programnyilatkozatának politikai állásfoglalásával, mely nem becsüli le az iskolák anyagi-tárgyi ellátottságának kérdését sem. Az oktatási dolgozók a múlt év végén és ez év elején a nemzeti, illetve a szövetségi kormány által tett intézkedéseket örömmel fogadták. Elvárják azonban, hogy a jövőben tekintettel lesznek az oktatásügy szükségleteire, és már a 9. ötéves tervidőszakban megkezdik az ezzel kapcsolatos gondok megoldását. A mostani KB-ülés határozatai a kommunistákat és lakosságunkat arra ösztönzik majd, hogy a társadalom az eddiginél jobban kihasználja azt a mérhetetlen gazdagságot, mely dolgozóink műveltségében és szakképzettségében rejlik. Oktatásügyünkre éppúgy vonatkozik, mint a többi munkahelyre, hogy társadalmunk komplex átalakítását azzal támogatjuk, ha a saját munkánkban pozitív változásokat eszközlünk. Méltányolni kell ezért, hogy számos párttag, de pártonkívüli is a pedagógiai közösségekben a rutinmunka, a formalizmus kiküszöbölésére, az alkotóképesség és kezdeményezőkészség légkörének kialakítására törekszik. Lakosságunk számára nem közömbös, hogyan dolgoznak az iskolák, hogyan érzi magát az oktatási intézményben nemcsak a tanuló, a diák, hanem a pedagógus is. A jövőben a pedagógiai, a tanuló- és diákközösségek aktivitására szeretnénk építeni. Napjainkban - s erről a CSKP KB Elnökségének a februári győzelem 41. évfordulója alkalmából közzétett nyilatkozatával kapcsolatos visszhang és állásfoglalás is tanúskodik - az oktatásügyben működő kommunisták is arra törekszenek, hogy a pedagógiai, a tanuló- és diákközösségek alkotó légkörének kialakítására irányuló igyekezet élére álljanak. Az előző pedagógusnemzedékek gazdag tapasztalatai utat mutatnak az oktatásügyben dolgozók feladatainak sikeres teljesítéséhez az átalakítás időszakában úgy, hogy a középiskolák és a felsőoktatási intézmények végzősei jobb felkészültséggel kerüljenek az életbe. Egyesek talán feltehetnék a kérdést, hogy a számos probléma közül miért éppen ezt választottam? Ennek egyetlen oka van: azért, mert a pedagógusok körében nagy általánosságban ismert állítás nem mindenütt érvényesül. Pártunk központi bizottságára névtelen levelek is érkeznek, s ezek arról tanúskodnak, hogy még mindig vannak olyanok, akiknek a szocialista iskola szálka a szemükben, akik visszasírják a burzsoá köztársaság idillikus iskolai életét és a valóságot semmibe véve becsmérlik és lekí- csinylik az 1948 februárja óta elért oktatási eredményeket és iskoláink színvonalát. Ha közelebbről szemügyre vesszük ezeket a véleményeket, rájövünk, hogy ezeknek az úgynevezett objektív ítéleteknek a szellemi atyja a hírhedt Szabad Európa Rádió. S ezeknek a véleményeknek a hitelességét a csehszlovákiai oktatásügy „ismerői“, az emigránsok támasztják alá. A Csehszlovákia ellen folytatott dühödt kampányt, mely különösen a múlt év végi és az év eleji eseményekkel kapcsolatban a korábbinál is nagyobb méreteket öltött, oktatásügyi kérdésekkel is színesítették. Egyre gyakrabban hallani olyan állításokat, hogy a nevelésben és oktatásban sem értünk el semmit éppúgy, mint a társadalmi élet más területein sem. Szerintük a vitának arra kellene irányulnia, hogy az oktatásügy az államhatalomtól s a pártpolitikától teljesen független legyen. S hogy lemondunk a marxizmus-leninizmus ideológiájáról és a párt vezető szerepéről a társadalomban. Egy példát szeretnék felhozni a munkáshivatásra készülő fiatalokkal folytatott beszélgetéseimből. A szakmunkásképző iskolák tevékenységével kapcsolatban kibontakozott gazdag és nagyon ellentmondásos vitában az a kérdés került előtérbe, hogy a fiatalokat minél jobban készítsük fel a szakmájukra. Én azonban most egy kicsit másként közelítem meg a kérdést. Hogyan értelmezzük a Jihlavai Szakmunkásképző Iskola kommunista pedagógusainak és szakoktatóinak a hivatástudatát; ebben az intézetben kőműveseket és ácsokat képeznek. Az itt működő kommunisták joggal mutatnak rá számos, a tanulók felkészítésével kapcsolatos nehézségre, hiszen némely diák nem mutat érdeklődést sem a tanulás, sem a munka iránt. És kérik a központi szerveket, hogy a kérdést oldják meg. A központi bizottság oktatási bizottságához intézett levélben felteszik a kérdést: szükséges-e egyáltalán két évig tanítani a diákokat olyan egyszerű, igénytelen szakmára, melynek elsajátításához tulajdonképpen rövid gyakorlat is elegendő lenne. Ezeket a kérdéseket megvitatta tagsági gyűlésük is. Ezen én is jelen voltam. A vita izgalmas volt. De nekem sem sikerült meggyőznöm valamenyi kommunistát arról, hogy a dolgokhoz ma már másképp kell viszonyulnunk, minden gyermek a miénk. S hogy a társadalom, legfőképpen pedig a szocialista társadalom lehetővé teszi, hogy minden fiatal a lehető legjobban felkészülhessen az életre. Természetesen adottságainak és képességeinek megfelelően. Valóban nagyon nehéz a problémás, a nehezen nevelhető fiatalok oktatása, nevelése, azoké, akik nem érdeklődnek sem a tanulás, sem a szakma iránt. A megoldás azonban semmiképpen nem lehet az, hogy ezektől a fiataloktól „hidegvérrel megválunk“, kizárjuk a szakmunkásképzőkből, s így gyakorlatilag senki sem törődik velük. Célunk ugyanis, hogy minden embert neveljünk - munkára, az életre. A véletlen úgy hozta, röviddel ezután ellátogattam Prága 10. városkerületének szakmunkásképző iskolájába, ahol szintén építőipari munkásokat képeznek. A diákok előmenetelüket, magaviseltüket tekintve semmivel sem jobbak itt sem, mint Jihlavá- ban. A pedagógusok, az oktatógárda Ludmila Nová- ková igazgatóval az élen ugyan itt is panaszkodott, milyen nehéz a munkájuk, de nehézségeiket igyekeznek saját maguk megoldani. Az igazgatónő azt állítja, hogy tevékenységük alapja: szeretni kell a fiatalokat, valóban foglalkozni kell velük, s ezt számos munkatársuk azzal is tanúsítja, hogy már több mint harminc éve működik az iskolában, nem éppen könnyű feltételek között. így van ez tehát, amikor ketten voltaképpen ugyanazt csinálják, mégsem ugyanazt csinálják. A 13. ülés határozatainak teljesítésében most az a legfontosabb, hogy valamennyi iskolában a kuta- tás-keresés alkotó légkörét alakítsuk ki, s az oktatónevelő munkát állítsuk magasabb színvonalra a társadalom és elsősorban az ifjúság érdekében. S ez valóban konkrét tetteket követel. ÚJ Si 6 1989. IV.
