Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1989-04-05 / 80. szám, szerda

A CSKP Központi Bizottsága 13. ülésének vitája ISZÚ 5 9. IV. 5. (Folytatás a 4. oldalról) Az iskolának ügyelnie kell az ember sokoldalú fejlődésének alapelvére, azt azonban nem szabad lejáratnia dogmatikus alkalmazásával, amely min­denkit „megörvendeztetne" olyan tanulmányok ki­kényszerítésével, amelyekhez sokan nem rendel­keznek az előfeltételekkel és ez iránt érdeklődést sem tanúsítanak. Ez esetben az iskola a humaniz­mus műhelye és az öröm otthona helyett „börtön­né", az ellenállás és az unalom színterévé válik. A tanulás verejtékes szellemi munkává sekélyese- dik, pedig össze kellene hangolni a gyerek korával és az egyéni mentalitásával. Az oktatás ilyen indíté­kú differenciálása nem áll ellentmondásban demok­A krompachyi Szlovák Elektrotechnikai Müvek­ben sok fiatal dolgozik, akik a közép- vagy főiskola elvégzése után kerülnek hozzánk. Szakmai felké­szültségük megfelelő színvonalú, ám fiatalságuk és az élettapasztalatuk hiánya következtében bizonyos nemtörődömség tapasztalható náluk, munkájukat kevesebb felelősségérzettel végzik. Meg kell őket tanítanunk a munka iránti felelősségre. Sokan - fő­leg a főiskolát végzettek - nagyon meglepődnek, hogy nem a konfliktusmentes irodákban, hanem közvetlenül a termelésben, a munkakollektívák ve­zetésében nyernek elhelyezést. Vállalatunknak Krompachyban és Királyhelme- cen (Kráíovsky Chlmec), két saját szaktanintézete van, itt készítjük fel leendő szakmunkásainkat. Mindkét létesítmény helyhiánnyal küzd, ráadásul nincs elég gép a gyakorlati oktatáshoz. Nem folytat­hatjuk a múlt gyakorlatát, amikor a tanulók passzí­van szemlélték a bemutatott gépet, vagy egyetlen kiöregedett elavult típuson kellett dolgozniuk. Jó lenne, ha a szakmunkásképző intézetek leg­korszerűbb gépekkel való ellátása nem kizárólag az adott vállalatok gondja lenne, ez a probléma köz­ponti megoldást igényel. Azt javasoljuk, hogy a szakmunkásképző intézetek kapják meg a szük­séges gépeket, s ennek fejében a vállalatok minden egyes munkába lépő dolgozó után bizonyos össze­get adnának az állami költségvetésbe. így azok a vállalatok is hozzájárulnának a szakmunkáskép­zés finanszírozásához, amelyek nem rendelkeznek saját szakmunkásképző intézettel. Arra törekszünk, hogy a szakmunkásképzés mi­nél jobban megfeleljen a gyakorlat követelményei­nek. Javasoljuk a szakmai, gyakorlati és az általá­nos oktatás színvonalának további javítását. Elvég­re nemcsak ügyes munkásokra van szükségünk, hanem érett szocialista állampolgárokra, kommunis­tákra, akik példaként szolgálhatnak a többiek szá­mára. Ezért nem szabad elodáznunk a szakmun­kásképző intézetek állami irányításának és anyagi támogatásának kérdését, amelyet országos vi­szonylatban egységesen kellene megoldani. Fel kell számolni azokat az okokat, amelyek oda vezetnek, hogy a jól prosperáló vállalatoknak van néhány kitűnően felszerelt intézete, míg a kisebb gazdasági szervezetek közös összefogással is csak gyenge, hiányosan felszerelt szakmunkásképző intézeteket tudnak működtetni. Ez a helyzet áll fenn a mi vállalatunk esetében is. Krompachyban fokozatosan sikerül felépítenünk új szaktaníntézetünket. Ezzel szemben a kírályhel- meci intézetben, amelynek gesztorai vagyunk, a di­ákoknak csak egyharmada a miénk, a többiek különböző kisvállalatokhoz tartoznak. Ezek a kisvál­Mindannyian jártunk iskolába, tehát mindany- nyiunknak megvannak a saját tapasztalataink, ame­lyek arra ösztönöznek, késztetnek bennünket, hogy iskolaügyünk jelen helyzetét kritikusan értékeljük. Azok a kérdéskörök, amelyekkel a CSKP KB 13. ülése foglalkozik, minden egyes embert érintenek, de érintik a társadalom egészét is. El keil érnünk, hogy iskolarendszerünk, az oktatás és a nevelés minősége igazodjék a kor követelményeihez és dinamikájához, hiszen ez alapvető feltétele annak, hogy a társadalom átépítésében és demokratizálá­sában eljussunk oda, ahova el akarunk, mi több, el kell jutnunk. Vissza kell adnunk a pedagógusi hivatásnak a tekintélyét és a társadalmi elismerését. Lehetősé­get kell teremteni a pedagógus alkotómunkájának teljes kibontakoztatására, és síkraszállní azért, hogy a férfi tanítók és tanárok visszatérjenek az alap- és középiskolákba. Ez módfelett időszerű és szüksé­ges, tudniillik tanulóifjúságunk zömét csak tanítónők irányítják, férfi oktatásával viszont alig kerülnek kapcsolatba. Ezzel összefügg, hogy szükség van a pedagógusok javadalmazási rendszerének átérté­kelésére, illetve tökéletesítésére, minthogy e munka anyagi elismerésének jelen helyzete az egyik oka a hivatás nagyméretű elnőiesedésének. Ugyanak­kor természetesen e reszortban sem szabad elke­rülni a szocializmus ama alapelvének érvényesíté­sét, hogy a javadalmazás az elvégzett munka minősége és mennyisége szerint történjék. Jelenlegi oktatási rendszerünkben az oktatásnak nagyobb szerepe van, mint a komplex nevelésnek. A számítógépek, a robotok és a biotechnológiák korát éljük. Nem fér hozzá kétség, az elektronikai műszerek, az automaták sokkal több tevékenységre képesek, lényegesen több feladatot jobban és gyor­sabban elvégeznek, mint azok, akik kitalálták és ratizmusával, hanem annak egyik nélkülözhetetlen előfeltétele. Sok tanulónk fél a sorból kiemelkedni, nehogy strébernek tartsák őt. Amennyiben az iskola uni­formizmusával ösztönözni fogja ezt a mentalitást, akkor egyetlen reformja sem lesz hatékony. A leg­fontosabb változtatni az iskola szellemén, jobban érvényesítve a pszichológiát, a nagyobb fokú igé­nyességet és érzékenységet a gyerek személyisé­gének egyéni adottságai iránt, tanítva őt kötelessé­gei teljesítésére, de egyben lehetővé téve számára a szabad szakköri tevékenységet, s a tanulókat arra vezetve, hogy megértsék a dialektikus összefüggést a szabadság és a fegyelem között. lalatok nemigen tudnak anyagilag hozzájárulni az intézet fenntartásához és felszereléséhez. Az inté­zet fejlesztése nem oldható meg az oktatás költsé­geinek megtérítésével, mivel az így nyert anyagi eszközök a jelenleg érvényes előírások szerint erre a célra nem használhatók fel. Meg kell szüntetni a szaktanintézetek fejlesztését gátló gazdasági kor­látozásokat, új, haladó formákat kell létrehozni köz­ponti irányításukra és finanszírozásukra. A kötelező tízéves iskolalátogatás biztosítása az utóbbi időben komoly problémákat okoz. Szaktanin­tézeteinkben jelentősen megnövekedett a cigány származású tanulók száma, s ezek nagy része nem fejezte be az alapiskolát. Szinte teljesen hiányzik belőlük a jövendő hivatásuk iránti érdeklődés, meg­nehezítik a pedagógusok munkáját, akik rendkívüli erőfeszítéseket tesznek azért, hogy biztosítsák rendszeres iskolába járásukat. Kerületünk minden szaktanintézetében a tanulók több mint 10 százaléka cigány származású. Több­ségük a legalapvetőbb ismereteket is nélkülözi, szinte írni-olvasni sem tudnak rendesen. Ez vállala­tunknál is érezteti hatását, a cigány dolgozók szá­mának növekedésével párhuzamosan egyre több a hiányzás, munkájuk nem kielégítő színvonala, a fegyelem és a rendszeretet hiánya sok gondot okoz. Ezek a problémák érezhetők a lakosság együtt­élésében is, amely nem problémamentes. Az iskola egymagában képtelen megoldani a cigány gyerme­kek nevelését, ha nem tudjuk megnyerni a szülőket. Több alapiskolában a tanulók 40 százalékát cigány gyermekek alkotják. Elkerülhetetlenül szükségessé válik a nemzeti bizottságok olyan jogkörrel való felruházása, amely lehetővé teszi ezeknek a problé­máknak a gyors és hatékony megoldását. Már az alapiskolákon differenciáltan kellene foglalkozni a cigány gyermekekkel, hogy legalább az alapvető ismereteket elsajátítsák és fel lehessen készíteni őket később az igényesebb hivatásokra is. Az isko­láknak ezen a téren elsősorban a központi szervek nyújthatnak segítséget. Központi beruházásokból kellene bentlakásos iskolákat és szakmunkásképző intézeteket létesíteni, mivel megfelelő anyagi felté­telek híján ezek a problémák csak tovább mé­lyülnek. A szlovákiai cigányság 54,8 százaléka a Kelet- szlovákiai kerületben él. Problémáik komplex meg­oldása nemcsak az oktatás szféráját érinti közvetle­nül, hanem az irányításét és a szociális gondosko­dásét is. Ezért rendkívül fontos, hogy elfogadásra kerüljenek azok az intézkedések, amelyeket kerületi párt- és állami szerveink javasoltak, terjesztettek a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya elé. létrehozták őket. De fontos, hogy fejlett erkölcsű, kulturált egyének, olyan emberek irányítsák ezeket a műszereket, akiknek kiforrott világnézetük van és társadalmilag tevékenyek. Az a feladatunk, hogy ilyen embereket neveljünk a szocializmus részére. Helyeselni tudom, hogy ezzel kapcsolatban arról is vitatkozunk, hogy vajon hány történelem, polgári, zenei és képzőművészeti nevelés órát tartalmazzon az órarend. De lényegesen kevesebbet beszélünk a kétműszakos tanításról, az osztályok túlzsúfoltsá­gáról, arról, hogy a tanárnak jut-e elég ideje az egyes tanulókra, nem utolsósorban az iskolán kívüli tevékenységről esik kevés szó - holott a neve­lés eme formájának is rangos helye és szerepe van a jellemformálásban. Szólnék továbbá egy másik kérdéskörről, amelyről már évek óta beszélünk, s amelynek megoldását a Tudományos-Műszaki Fejlesztési és Beruházási Állami Bizottság, valamint az oktatásügyi, ifjúsági és testnevelési minisztériu­mok évek óta elodázzák. A tehetséges, a különleges adottságú fiatalokról való gondoskodásra gondolok. Szilárdan hisszük, hogy mára elmúlt az az idő, amelyet e problematikával kapcsolatban az ellenté­tek és a tapogatózás jellemzett. Ugyanis, ko­runkban elengedhetetlenül szükség van a tehet­ségek felismerésére, képességeik és adottságaik teljes mértékű továbbfejlesztésére. Tűrhetetlen az olyan gyakorlat, amely megengedni, hogy a kö­zépiskolai és főiskolai tudományos diákköri munka győztesei tanulmányaik befejeztével olyan munka­körbe kerüljenek, ahol nem szükséges főiskolai, illetve középiskolai végzettség. A diplomások kezdő fizetésének új lehetőségei biztosítják a tehetséges abszolvensek anyagi elis­merését. Sajnos, kevés az olyan munkaadó, aki figyelembe veszi, hogy fiatal alkalmazottja milyen eredményeket ért el tanulmányai során. Követke­zésképpen, a diákot vagy a főiskolai, illetve egyete­mi hallgatót az sem ösztönzi kiváló eredmények elérésére, hogy később munkahelyén majd előme­netele alapján értékelik. Ezért mindenképpen elis­meréssel fogadjuk azt, hogy ez a kérdés is szóba került a SZISZ KB Titkárságának és Csehszlovákia kormányának közös tanácskozásán, ahol ezzel kap-> csolatos konkrét intézkedéseket is elfogadtak. Fontos kérdés a szakmunkásképző intézetek helyzete is. A SZISZ KB februári ülése állásfoglalást fogadott el az ifjúság munkáshivatásra való felkészí­tésével, a tanárok, a nevelők és a szakoktatók anyagi és erkölcsi megbecsülésével, az iskolák műszaki felszereltségével, az elméleti és a gyakor­lati oktatás viszonyával kapcsolatban. Az új gazda­sági helyzetben a szakmunkásképzés távlatai sok aggodalmat okoznak. Gyakran mutatunk rá arra is, hogy bár az állam elfogadta a tízéves tankötelezett­ségről szóló törvényt, a tíz év elvégzése az ifjúság közel kétharmadánál nem biztosított. Ma az ifjúság nevelésében és oktatásában nem­csak a szülő és az iskola vesz részt, minthogy a fiatal számos egyéb helyről, forrásból képes különféle információkat meríteni. Ismeretei alapján aztán megformálja a múlttal, a jelennel és a jövővel kapcsolatos kérdéseit. A mai fiatalok pedig gyakrab­ban és nyíltabban kérdeznek elődeiknél, és ugyan­olyan nyílt, őszinte választ várnak. Fiataljaink között persze vannak olyanok, akik látszatra kellemetlen, sőt provokatív kérdéseket tesznek fel - ezt is tapasztaljuk az utóbbi időben. Reakciónk erre nem lehet az, mert ez nem megoldás, hogy a következő alkalommal nem állunk velük szóba. Lehetetlen azonban, hogy csak azokra a kérdésekre adjunk választ, amelyeket a fiatalok hivatalos alkalmakon intéznek az illetékesekhez. Rendszeresen kell velük vitát folytatni otthon, a munkahelyen, az iskolában, az osztályokban, az ifjúsági kollektívákban stb. Eredmények is csak ott mutathatók fel, ahol ezt a gyakorlatot érvényesítik, de ahol nem így tesznek, mindenütt másutt keresik a hibákat, csak saját körükben nem. Sok mindent más megvilágításban mutat meg az átalakítás és a demokratizálás időszaka. A tanköny­veket azonban nem lehet egyik napról a másikra kicserélni. Ezért a legújabb tényeknek, ismeretek­nek előbb a tömegkommunikációs eszközök, első­sorban is a Csehszlovák Rádió és a Csehszlovák Televízió adásaiból, valamint a propagációs eszkö­zök révén kell eljutniuk a nyilvánossághoz. A párt központi bizottságának 10. ülésén beszéltem arról, hogy elkerülhetetlen egy olyan rádióállomás létreho­zása, amely középhullámon, speciális műsort sugá­rozna a fiatalok részére. Változott azóta valami? Semmi. Valami azért mégis. Megszüntettük a Sza­bad Európa Rádió műsorainak zavarását. Érdekes, a fiatalok részére sugárzott adást viszont azóta se sikerült elindítanunk, holott a Hviezda adónak, néze­tem szerint, megvannak erre a lehetőségei. Más a televízió hozzáállása ehhez a problemati­A kerületi nemzeti bizottság elnöksége rendsze­resen foglalkozik az önkormányzati szervek és az igazgatóválasztások biztosításának kérdéseivel, mégpedig annak a dokumentumnak az értelmében, amely előírja a pártszervek és szervezetek feladatait a dolgozókollektívák szocialista önkormányzatának és az igazgatók választásának gyakorlati - és kísérleti - megvalósítását. Ezekben az összefüggé­sekben ítéljük meg a dolgozókollektívákban a politi­kai helyzet kérdését, a pártszervezetek és -szervek gyakorlati hozzáállását, az alapítók munkáját stb. A választások eddigi előkészítése, lefolyása és eredményei nem azt az aktívumot eredményezték amelyre számítottunk. Mégpedig nem elsősorban a dolgozókollektívák erejének és a gazdaságban elvárt változások gyorsulásának területén. Az em­bereknek a választásokra történő felkészítése és részvétele nem vonta maga után a vállalati - és így természetesen az össztársadalmi - kérdések iránt megnövekvő érdeklődést. A választások előkészítése és minden ami ezek­kel összefügg, túlságosan is sokba kerül, és a kom­munisták, valamint a pártonkívüliek is kételyeiknek adnak kifejezést, a kádermunka további fejlődését és a pártpolitika megvalósítását illetően. A kerüle­tünkben szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a tisztségviselők, akik eddig is és jelenleg is az össztársadalmi érdekek, valamint a szocializmus fejlődésének szükségletei szemszögéből közelítet­tek a problémák felé, és munkájukat példaként állíthatjuk a többiek elé rendszerint a választások során sok ellenszavazatot kapnak és az esetek túlnyomó többségében nem választják meg őket szemben azokkal, akik úgymond a népszerű kérdé­seket helyezik előtérbe. Hasonló helyzetbe kerülnek a pártalapszervezetek elnökei is a dolgozókollektí­vák tanácsaiba vagy a gyűlésbe történő választások során. Ugyancsak azt tapasztaltuk, hogy az alapítók gyakran nem készültek fel felelősségteljesen a vá­lasztásokra. Közülük többen végső soron ellent­mondásba kerülnek a kádermunka elveivel, a dolgo­zókollektívákban az igazgatói posztra jelöltek kérdé­séről úgy tárgyalnak, mint kész és konkrét tényekről, anélkül, hogy az illetékes pártszervnek lehetősége nyílna arra, hogy a kérdést a dolgozókkal megvitas­sa és kifejezze nézetét vagy álláspontját. A választások eddigi-lefolyása többek között azt mutatja, hogy politikai téren veszteségeket kell el­könyvelnünk és megkérdőjeleződik a pártnak, mint egységes egésznek a vezető szerepe. Erkölcsi kához. Már most, az ifjúsági szervezettel együttmű­ködve, májusra fiataloknak szóló kísérleti egyenes­adást készítenek elő. Nekünk magunknak is hiányosságaink vannak az önállóságra és az alkotó gondolkodásmódra való nevelésben. Például a Pionírszervezetben erősíte­nünk kell a píonírok aktívájának munkáját, hogy a gyerekek maguk is dönthessenek saját szerveze­tük tevékenységét illetően. Ez természetesen a pio­nírvezetőktől is igényesebb munkát követel meg, ugyanis, itt is sokszor az a szemlélet érvényesül, hogy gyakran kényelmesebb egyedül dönteni és megcsinálni valamit, mint a gyerekeket is bekap­csolni a munkába és az irányításba. Nagy szükség van az iskola és az ifjúsági szer­vezet közti partnerkapcsolatra - a tapasztalat egyér­telműen ezt mutatja. Jó példa lehet erre a központi szintű együttműködés, amelynek eredménye pél­dául a szövetségen belüli vita az ösztöndíjrendszer novellízálásáról, valamint az új főiskolai törvényter­vezetről folyó nyilvános vita. Megegyeztünk, hogy hasonlóan cselekszünk majd az úgynevezett kis iskolatörvény novellizációjakor is. A SZISZ központi szerveinek, valamint az oktatásügyi, az ifjúsági és testnevelési minisztérium jó együttműködésének és közösen megtett lépéseinek ellenére, még mindig ritkaságszámba megy, hogy a középiskolákban pél­dául, a SZISZ iskolai szervezetének elnöke részt vegyen a pedagógiai tanács ülésein, és hogy a ta­nácskozásba, úgymond, beleszólhasson. A csapat­tanács elnököket is ritkán hívják meg ezekre a ta­nácskozásokra. Bár a főiskolákon képviselőink látogatják a ta­nácsadó testületeket, illetve a tudományos tanácso­kat, de egyrészt legtöbbször csak hallgatnak - ami természetesen a mi hibánk másrészt észrevéte­leiket, nézeteiket nem veszik komolyan. Megdöb­bentő, hogy néhány pártfunkcionárius sem tanúsít megfelelő érdeklődést iskolásaink problémái iránt. A főiskolák, illetve az egyetemek ifjúsági szerveze­teinek idei konferenciáira a nyíltság és a kritikai hangvétel volt jellemző. Egynéhány helyen viszont ezeken nem szólalt fel a pártbizottság képviselője. Holott szervezetünk tagjai több iskolában is készen állnak, hogy a felmerült nehézségekről, a problé­mákról, kérdéseikről vitázzanak, arról, mit akarnak csinálni annak érdekében, hogy helyzetük javuljon. Az is előfordult, hogy nem szereztek tudomást arról, hogy a saját iskolájukra, fakultásukra vonatkozó milyen elképzelések születtek az átalakításról és a demokratizálásról. És ezek komoly tényezők, ugyanis az ifjú embernek pontosan tudnia és világo­san látnia kell, hogy mit várnak el tőle, ugyanakkor a lehetőségeit is ismernie kell. És sok esetben nem is nagy dolgok, csupán apróságok zavarják a fiatalo­kat, olyan hiányosságok, amelyeket könnyűszerrel eltávolíthatunk. Például értelmetlen előírások, ame­lyek megtiltják, hogy a diákok kollégiumi szobái­kat ízléses plakátokkal díszítsék. Holott a kollégium három-négy évig az ifjú ember második otthona. veszteséget is el kell könyvelnünk és nemcsak azok esetében, akiket nem választottak meg, hanem azoknál is, akik a választások előkészítésének ala­nyai voltak. Mindez megnyilvánulhat a saját képes­ségeik, valamint a párt képességei iránti politikai bizalmatlanságban. A választások eddigi lefolyásából szerzett ta­pasztalatok a dolgozókollektívákban a felszínre hoz­zák azokat a megoldatlan kérdéseket, amelyek még az állami vállalatról szóló törvény előkészítésének időszakából a központnak címzett megjegyzések figyelmen kívül hagyásából származnak. Hasonló problémák megjelenésével találkozunk például a vasúti közlekedésről, vagy a népgazdasági terve­zésről szóló törvény előkészületei során. A javasla­tokat mind ez idáig senki sem ismeri annak ellenére, hogy ezeknek a törvényeknek 1989. július 1-én kellene hatályba lépniük. A kerületi pártbizottság elnökségének tagjai java­solják, hogy a népgazdasági szférában bekövetkező változások második és harmadik szakaszára módo­sítsák a választások rendjét és ezek során érvénye­süljenek a gyakorlati ötletek és tapasztalatok. Véle­ményünk szerint nem kell feltétlenül - utasításos módon - a több jelölt tényét és a választások eddigi rendszerét betartanunk. Erről mindenképpen az ér­dekelt kollektívának kell döntenie, akárcsak a vá­lasztások rendjének jóváhagyásáról, az általánosan érvényben lévő elvek és törvények betartásával. Mindenképpen pontosítani kell a választások me­chanizmusának magyarázását, mert ezen a terüle­ten gyakran logikátlan, a szavazatokkal történő ügyeskedésnek lehetünk tanúi. Például a szavazá­son részt nem vevőket úgy tekintik, mintha a jelölt vagy jelöltek ellen szavaztak volna stb. Végső soron még ebben az évben a dolgozókol­lektívák és az igazgatóválasztások lefolyása után azt javasoljuk, hogy a legfelsőbb pártszervekben komplex módon értékeljük az eredményeket, a pozi­tívumokat és negatívumokat egyaránt azok vala­mennyi összefüggésében. Néhány szó a párt oktatásügyi politikájához. A művelődés széles összefüggései már megnyilvá­nultak a kelet-csehországi kerületi pártbizottság munkájában a központi bizottság 7. és 9., de első­sorban 10. ülése után. Az iskolaügyben dolgozó kommunisták elé azt a követelményt állítottuk, hogy jobban készítsék fel a diákokat és a tanulókat (Folytatás a 6. oldalon) VALÉRIA ŐIZMÁROVÁ elvtársno, a CSKP KB póttagja, a krompachyi Szlovák Energetikai Művek minőségi ellenőre VASIL MOHORITA elvtárs, a CSKP KB Titkárságának tagja, a SZISZ KB elnöke OTTO LI$KA elvtárs, a CSKP KB tagja, a CSKP Kelet-csehországi Kerületi Bizottságának vezető titkára

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents