Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1989-04-05 / 80. szám, szerda
A CSKP Központi Bizottsága 13. ülésének vitája MÁRIA GARAJÖEKOVÁ elvtársnő, a CSKP KB tagja, a sviti Tatrasvit munkásnője A szakmunkásképzés területén figyelembe kell venni azokat a követelményeket is, amelyeket az átalakítás új feltételei s a társadalom demokratizálási folyamatai támasztanak a tanulók erkölcsi-politikai és szakmai felkészültségével szemben. Ehhez igyekszünk igazodni mi is a Sviti Középfokú Textilipari Szakmunkásképző Intézetben, valamint a Pop- rádi járás további kilenc szakmunkásképző intézetében. Szakmunkásképző intézetünk pártalapszerveze- tében állandóan figyelmet fordítunk a kommunista nevelés formáinak érvényesítésére, a tantestület káderellátására, a SZISZ munkájára, az anyagi- műszaki ellátás feladataira, valamint a fiatalok felkészítésére a pártba való felvételre. Tanulóink közül évente kettő-négy tagjelöltet veszünk fel. Emellett pártbizottságunk ajánlásokat küld a termelésben működő alapszervezetekhez, hogy az arra érdemes végzett tanulóinkat részesítsék figyelemben, és vegyék fel a tagjelöltek sorába. Ennek megfelelően alapszervezetünk fő feladatai közé tartozik a fiatalok körében végzett eszmei nevelómunka. Az előadói tevékenységgel megbízott párttagok olyan munka- módszereket keresnek és alkalmaznak, amelyek közel állnak a fiatalokhoz, az előadásokat például lemezhallgatással kötik össze, s beszélgetéseket szerveznek a vállalat vezető politikai és gazdasági dolgozóival, az érdemes párttagokkal. A vállalati pártbizottság kiemelt figyelmet fordít a fiatal munkásnemzedék nevelésére. Ebben az irányban különböző módszereket érvényesít, amelyek közül leghatásosabbnak bizonyul a pártbizottsági tagok közvetlen részvétele az iskolai rendezvényeken. A vállalatnál jól halad a középfokú szakmunkás- képző intézet új épületeinek kivitelezése, s javul az oktatási-nevelési folyamat anyagi-műszaki ellátottsága. Az utóbbi öt évben egy 371 férőhelyes diákotthonnal is bővült az intézet, kényelmes elhelyezést biztosít a tanulók számára, emellett közösségi helyiségek, olvasóterem, SZISZ klubhelyiség is van a diákotthonban, s tornaterem is tartozik hozzá. Átadásával jó feltételeket teremtettünk a tanulók szakköri tevékenységéhez. Új tanműhelyeket és szaktantermeket is létesítettünk, amelyek magasabbra emelték a szakképzés színvonalát. A tízéves kötelező iskolalátogatás bevezetése a pozitív eredmények mellett számos problémát és gondot is hozott magával. A középfokú szakmunkásképző intézetekbe olyan tanulók kerülnek, akiket nem vettek fel a szakközépiskolákba vagy a gimnáziumokba, s a szakma iránti érdeklődésük nem kielégítő. Ugyanakkor olyan tanulók is látogatják az intézetet, akiket az illetékes bizottságok döntése alapján irányítottak ide. Ezek gyakran csak azért járnak iskolába, hogy eleget tegyenek a kötelező iskolalátogatásnak. Ahhoz, hogy rendszeresen részt vegyenek az oktatásban, a pedagógusok, a nemzeti bizottságok, valamint a közbiztonsági szervek nagy erőkifejtésére van szükség. Vannak köztük iskolakerülők, fegyelemsértők s különböző egyéb rossz hajlamú fiatalok. Külön kategóriába tartoznak a cigánytanulók. Többségük nem marad meg annál a vállalatnál, ahol a szakmát elsajátították. Ez a Tatrasvit vállalat számára komoly munkaerő-ellátási gondokat okoz, hiszen az így eltávozó fiatalok hiányzanak a tervezett létszámból. Elismerően nyilatkozhatunk a Tatrasvit vállalat és a szakmunkásképző intézet közti együttműködésről a termelékeny munkára való felkészítés anyagi-műszaki feltételeinek kialakításában. A tanulók már a szakoktatás alatt fejlesztik a gyakorlati munkához szükséges készségeket. Ebben az irányban legnagyobb hatással van rájuk a szakmai gyakorlat és az üzemi szakképzés, amit a munkások körében végeznek el. A szakmai gyakorlatot vezető pedagógusok felelősségteljesen viszonyulnak a munkájukhoz, módszertanilag irányítják az instruktorokat, szorosan együttműködnek a mesterekkel és a termelési folyamatokat irányító más vezetőkkel. Az intézetből kikerülő végzett növendékek érvényesülését egy teljes éven át figyelemmel kísérjük. Alkalmazkodásukat havonta értékeljük, s a tapasztalatokat a vállalati igazgató munkaértekezletén vitatjuk meg. A végzett tanulók első munkába lépését ünnepélyes keretek között szervezzük meg, a vállalat párt- és gazdasági vezetőségének részvételével. A középfokú szakmunkásképző intézet együttműködése a termelési üzemegységekkel abban is megnyilvánul, hogy a tanulók fokozatosan illeszkednek be a munkahelyi környezetükbe, s még munkába lépésük előtt megismerik a munkafeltételeket. Ennek köszönhetően az 1987-es évben végzett fiatalok például már az első évben száz százalékon felül teljesítették a munkanormáikat, jó minőségű munkát végeztek, s egyikük sem bontotta fel a munkaviszonyát. Hasonlóan jó eredményeket értek el az 1988-ban végzett növendékek a teljesítménynormák teljesítésében és a termelés minőségének javításában. Az intézet tavaly végzett 103 növendéke közül az év folyamán csak hárman bontották fel a munkaszerződésüket. Azért van ez így, mert a vállalat jó munkafeltételekről gondoskodik számukra, különböző szociális előnyökben részesülhetnek, s aktívan bekapcsolódhatnak a társadalmi életbe. Idén a Sviti Középfokú Textilipari Szakmunkás- képző Intézet, valamint a Sviti Középfokú Vegyipari Szakmunkásképző Intézet alapításuk ötvenedik évfordulóját ünnepük. Ezek az oktatási intézmények a szakmunkásképzés bölcsői közé tartoznak a Tátra alatt. Az itt végzett tanulók közül sokan értek el magas fokú szakképzettségi szjntet, s felelős politikai és gazdasági tisztségeket viselnek. Volt növendékeink döntő része a munkásosztály egészséges magvát képezi a járásunkban. Az említett két szakmunkásképző intézetben tovább emelkedik az oktatási-nevelési folyamat színvonala. VLADIMÍR KRUPAUER elvtárs, a CSKP KB tagja, a öeské Budéjovice-i Mezőgazdasági Főiskola dékánja A csehszlovákiai oktatási-nevelési rendszer további fejlődése koncepciójának fő alapelvei ma sem veszítettek tárgyilagosságukból és időszerűségükből. Én a problémákat inkább a végrehajtási előírásokban látom, amelyek arra törekedve, hogy az egész rendszerben egységes módszereket alakítsanak ki, jelentős mértékben korlátozták az iskolákban a kezdeményezés lehetőségét és az alkotó hozzáállást. Ezzel persze nem állítom, hogy a tanítók munkájában, pedagógiai vagy politikai nevelő tevékenységében nincsenek tartalékok. Azt is nyíltan meg kell mondani, hogy a koncepció egyes alapelveit reálissá kell tenni a felhalmozott tapasztalatok, valamint azoknak a lehetőségeknek a szempontjából, amelyekkel szocialista társadalmunk rendelkezik és amelyekre a konkrét célok eléréséhez szüksége van. Az illusztráció kedvéért megemlítek két példát. Feltételezem, hogy a tanítók túlnyomó többsége üdvözölte a tízéves tankötelezettség bevezetését, s megértette annak jelentőségét és szükségességét. Olyan intézkedés ez, amely nem csupán az oktatás és a nevelés demokratizálásához járult hozzá, de ahhoz is, hogy javíthatjuk a fiatal nemzedék felkészítését a 20. és 21. század fordulójának szocialista társadalmában végzendő munkára és életre. Mint az a csehszlovákiai oktatási-nevelési rendszer elemzéséhez fűzött hozzászólásokból kitűnik, a Dél-csehországi kerület valamennyi járásának pedagógusai azonban azt mérlegelik, hogy a bevezetett rendszer, melyben a nyolcadikosok továbblépnek a magasabb lépcsőfokot jelentő középiskolákba, vajon a legcélszerűbb-e. A diákok, és velük együtt a szülők akkor kénytelenek dönteni a pályaválasztás kérdésében, amikor a gyerekeknél még korántsem alakult ki a foglalkozás iránti valós érdeklődés. A középiskolák hálózatára való tekintettel a gyermekeknek meg kell válniuk a családi környezettől és naponta ingázniuk kell ezekbe az iskolákba, vagy kénytelenek diákotthonokban elhelyezkedni. Így a gyermeknevelésnek talán a legkockázatosabb időszakában kerül sor a szülői ráhatás jelentős gyengülésére. A középiskolák első évfolyamaiban az általános tantárgyak oktatása van túlsúlyban, vagyis azoké, amelyek oktatását eddig az alapiskola biztosította. Ebben a helyzetben úgy tűnik, hogy a kilencéves alapiskolák legalább részbeni felújítása jelentős mértékben hozzájárulna az említett probléma megoldásához, főleg azoknak a gyerekeknek az esetében, akik tanulmányaik szakmunkásképzőben történő folytatására készülnek, vagy akik különböző okokból nem jutottak be a kiválasztott középiskolákba. Igaz, hogy ez bizonyos értelemben a hatályba léptetett rendszer megbontását jelentené, viszont a másik oldalon sok pozitívumot hozna magával. Meghosszabbodna a családi környezetnek a fiatal generáció jelentős részére gyakorolt hatása. A középfokú szakmunkásképzőkelső évfolyamaiba tizenötéves, tehát az igényes oktatásra mentalitás és fizikai rátermettség tekintetében tökéletesebben felkészült diákokat vehetnének fel. Egyúttal kedvezőbb feltételek alakulnának ki arra, hogy a középfokú szakiskolákban már az első évfolyamban érvényesíteni lehessen az elméleti és gyakorlati oktatás kiegyenlített arányosságának elvét, ami önmagában elmélyítené a diákok tanulás iránti érdeklődését és tökéletesebbé tenné a felkészülésüket az eljövendő hivatásukra. A másik példa a főiskolák területéről való. Az az igyekezet, hogy reagálni kell a társadalom időszerű szükségleteire, valamint a tudomány és a technika fejlődésére, oda vezetett, hogy a tantervekbe lényegében direktív határozatok alapján új tantárgyakat iktattak be. így került be a tantervbe például a mező- gazdasági főiskolákon a környezettan, így került előtérbe a számítástechnikai, jogi stb. oktatás bővítésére vonatkozó kívánalom. Nem, egyáltalán nem becsülöm le ezeknek a jelentőségét, viszont kérdés, vajon a, tantervek további automatizálása helyett nem a rendszerszerű megoldás segítené-e elő a remélt pedagógiai eredmény elérését. Meggyőződésem, hogy az ilyen aktuális problémát nem lehet különválasztani a profiltantárgyak oktatási összefüggéseitől. Ezt azonban maguknak a tanároknak, a tanszékek és főiskolák vezetőségének kell a saját érdeküknek tekinteni, hisz ők felelnek teljes mértékben végzőseik felkészültségének színvonaláért. Az oktatók, de a diákok körében is jelentős érdeklődést váltott ki a főiskolákról szóló törvény novellájának közzétett javaslata. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy kedvező fogadtatásra talált a centralizáció fokának mérséklését jelző irányzat. Ezzel összefüggésben azonban el kell mondani, hogy az iskoláknak és tanszékeknek nagyobb jogkört biztosító új alapelvek a novella megjelenésével valószínűleg nem fognak automatikusan érvényesülni a gyakorlatban. Már most, amikor lehetőség nyílt arra, hogy például módosításokat eszközöljünk a tantervekben, úgy tűnik, nem mindig tudjuk cél; szerűen és teljes egészében kihasználni a jogainkat. (gy főleg a tanszékeken eléggé paradox helyzet alakul ki, mivel azt, amit eddig gyakran bíráltunk, egyelőre magunk is képtelenek vagyunk megoldani. Ezzel szemben nem egységes és talán bizonyos habozásról tanúskodó hozzáállással fogadjuk a kétlépcsős főiskolai tanulmányról szóló javaslatot. Tudatosítani kell, hogy olyan rendszerről van szó, amellyel kapcsolatban nem rendelkezünk a kellő tapasztalatokkal. Mindenekelőtt kétséges, hogy képes-e valamennyi tárca objektíven felmérni, a valóságban hány alacsonyabb vagy felsőfokú főiskolai képesítéssel rendelkező szakemberre van szüksége a gyakorlatnak. Másodszor arról van szó, hogy a főiskolákon nő a gimnáziumot végzettek aránya. Amennyiben a középiskoláknak, például a mezőgazdasági iskoláknak a végzőseinél rövidített időszakban el lehet mélyíteni a hivatási profil kialakítását, amiről személy szerint meg vagyok győződve, úgy a gimnáziumot végzettek esetében a jelenlegi oktatási szerkezet mellett ez igencsak bonyolult feladatot jelentene. Ez mindenesetre megköveteli, hogy ennek a rövidített főiskolai tanulmánynak ° tqntorvét az alapjaitól kezdve és minden hagyománytól eltérően módosítsuk, ráadásul módosítani kell az elméleti és gyakorlati oktatás kapcsolatának szerkezetét is, következetesen alárendelve azt a gyakorlat konkrét és specifikus igényeinek. Ellenben csaknem biztos, hogy a kétlépcsős főiskolai oktatás bevezetése a felsőfokú oktatás hatékonyabbá és igényesebbé tételét jelentené, legyen szó nappali vagy munka melletti stúdiumról. És van itt még egy momentum, amely feltétlenül figyelmet érdemel. A kétlépcsős oktatás bevezetését a megfelelő műszaki ellátottság megteremtésével is alá kell támasztani. A tantermek, az elszállásolási és étkeztetési létesítmények kapacitása számos iskolánál és tanszéknél, beleértve a Ceské Budéjovice-it is, a szó szoros értelmében határt szab e javaslat gyakorlati megvalósításának. A felvetett probléma fontosságát nem csupán az határozza meg, hogy az elfogadott határozatok kihatnak a fiatal nemzedéknek a fejlődő szocialista társadalomban való életre történő felkészítésére az alapiskoláktól kezdve egészen a főiskolákig, de az is, hogy ezek a határozatok különböző mértékben valamennyi családot érinteni fognak. Vagyis feltétlenül szükséges, hogy ezeket a kérdéseket tágabb politikai és gazdasági összefüggésekben ítéljük meg. Meggyőződésem, hogy az objektíven és reálisan megfogalmazott határozat nem csupán széles körű érdeklődést vált ki, de támogatásra is talál. MATEJ LÚőAN elvtárs, a CSKP KB tagja, a CSSZSZK kormányának alelnöke Csehszlovákiában az oktatásügy az elmúlt négy évtizedben óriási fejlődésen ment át. Ennek okán is sikra kell szállnunk a különféle nihilista és negativis- ta nézetekkel szemben, amelyek előfordultak és előfordulnak a nyilvános vitákban. Ha azt akarjuk, hogy az oktatásügyben minőségi fordulatot érjünk el, akkor egyebek között a nemzeti jövedelemből többet kell ráfordítanunk. A nemzeti kormányok és a szövetségi kormány is ezzel a kérdéssel nagyon komolyan foglalkoztak és foglalkoznak. Bizonyos intézkedéseket foganatosítottak megoldásukra, nevezetesen a 9. ötéves terv és a társadalomfejlesztés prognózisa kidolgozásával összefüggésben. Az oktatásügy nem szervezhető át egyik napról a másikra, sőt, még egyik évről a másikra sem. Az iskola valóban élő szervezet, amely nehezen viseli el a gyakori szervezési változásokat. Oktatási politikánknak ezzel számolnia kell, egyidejűleg szem előtt tartva a megújítások és a hagyományok dialektikáját. Figyelmesen különbséget kell tennünk a gazdasági és a társadalmi átalakításból következő tényleges új megközelítések és az ösztönös hangulatok között. Annak idején joggal kifogásoltuk, hogy a München előtti köztársaság mitsem változtatott a régi osztrák-magyar oktatásügyi rendszeren, amely lényegében nagy változtatások nélkül megmaradt 1869-től 1948-ig. Mi magunk azonban átestünk a ló másik oldalára. Az alap- és a középiskolák öt reformját valósítottuk meg 1948 óta, és már a hatodikat fontolgatjuk. Az utóbbi időben nagyon vitatott kérdés volt a tízéves tankötelezettség bevezetése. Az UNESCO statisztikái szerint ez semmiképp sem jelent fényűzést. Már 43 szocialista és nem szocialista államban megvalósították a tízéves vagy az ennél is hosszabb tankötelezettséget. Ezt kíkény- szerítette a tudományos-technikai forradalom. A tízéves tankötelezettségtől tehát semmiképp sem szabadna meghátrálnunk, viszont szervezési szempontból tökéletesítenünk kell. Érvényre kezd jutni az a tendencia, hogy a tanulók tíz éven át tanulhatnak a belsőleg differenciált iskolában. Ez ugyan lehetséges, de vajon a legkedvezőbb megol- dás-e? Ezt a koncepciót már a 70-es években vitattuk, és nem fogadtuk el, mivel megvalósításának számos pedagógiai, lélektani, gazdasági, szervezési és politikai gátló körülménye van. Nagy követelményeket támaszt az állami költségvetéssel szemben. Hasonló rendszerünk volt már 1953-tól 1960-ig. A tizenegyéves tankötelezettséget annak kilátása indokolta, hogy történelmileg rövid időn belül részese lehet az egész ifjúság. Ez a reform hozzájárult a középfokú művelődés gyorsabb meny- nyiségi fejlesztéséhez, de még mielőtt ez a rendszer meghonosodott volna, új reformot indítottunk a ti- zenkétéves, a termelési gyakorlattal egybehangolt oktatás jelszava jegyében. Az új koncepció bírálatot váltott ki, miszerint háttérbe szorítja az elméleti oktatást, s igy 8 év elteltével ismét létrehoztuk a négyéves gimnáziumot. Az érettségihez vezető 13 éves út azonban nem sokkal később feleslegesen hosszúnak bizonyult. Ezért már akkoriban javaslat született, hogy az alapiskolák 8. osztályának tehetséges gyerekei kerüljenek a gimnáziumba. Valószínűleg ez volt a legjobb megoldás, de bonyolultnak tűnt, így a kilencéves helyett inkább a nyolcéves tankötelezettséget választottuk. Ezt nem egyes hivatalnokok vagy politikusok ötlötték ki, hanem felelős pedagógusok és pszichológusok javasolták. Napjainkban az oktatásügyben elsősorban azokat a kérdéseket kellene megoldanunk, amelyek szorosan összefüggnek a szociális és a gazdasági átalakítás folyamatával. Fel kell számolni főleg a differenciálatlan oktatásnak egyes sematikus elképzeléseit. Az alapiskola legyen továbbra is egységes, belsőleg esetleg céltudatosan differenciált. Más a helyzet azonban a tízéves iskolában. A tízéves tankötelezettség egyebek között azt jelentené, hogy a gimnáziumi, a szakiskolai és a szaktanintézeti tanulmányok két évre lerövidülnének, vagyis gyakorlatilag felszámolnánk annak a három áramlatnak a rendszerét, amely iskolai hagyományaink öröksége, s amelyet külföldön sokan irigyelnek tőlünk, beleértve a szovjet pedagógusokat. Nézetem szerint ragaszkodhatnánk hagyományainkhoz, nem szabadna feladnunk azt, ami bevált. Hiszen a vitákban is dicsérik a szakközépiskolákat, s a gimnáziumoknál sem kifogásolják, hogy négyévesek. A figyelem összpontosul főleg a tizennégyéves szakmunkástanulók problémájára, akik egyes szakágazatokban túlságosan fiatalok, továbbá arra, hogy az elméleti oktatás aránytalan. Új, előre nem látható nehézségeket idézne elő azonban az, ha ezt a gondot az egész rendszer gyökeres szervezési megváltoztatásával igyekeznénk elhárítani. A fiatalok munkáshivatásra történő felkészítése az egész csehszlovák nevelési-oktatási rendszer legkomolyabb és legbonyolultabb problémája. Hiszen a jövő munkásosztályának, a népesség csaknem 60 százalékának felkészítéséről van szó. Nagyon nehéz meghatározni a középfokú Szaktanintézet végzett tanulójának profilját, tudásának, ügyességének és beidegződéseinek terjedelmét és színvonalát, mível egyetlen tárca sem dolgozta ki a korszerűsítésnek, még kevésbé a termelési program káderellátottságának tervét, összhangban a korszerű technológiák alkalmazásával és a műszaki ellátottsággal. Az ilyen iskolák végzett tanulói profiljának meghatározása tehát nemcsak az oktatásügynek, hanem a többi tárcának is a feladata, beleértve a Csehszlovák Tudományos Akadémia tudományos munkahelyeit. Helyesnek tekintem az oktatási, az ifjúsági és a testnevelési minisztériumok döntését, hogy a tanterv alternatív módon megválasztható a szakoktatás eltérő tartalmával, miután azt megtanácskozzák a tárcával. Ez a középfokú szaktanintézet igazgatójának hatáskörébe tartozik majd. A termelési-gazdasági egységek és a vállalatok eleinte nem számoltak a kétéves tanulmányi szakmákkal, a káderek felkészítésével az egyszerűbb népgazdasági tevékenységre és igencsak szorgalmazták a középfokú szaktanintézetekben való szakmai felkészítést. Manapság, amikor áttérünk az önelszá-. molásra és az önfinanszírozásra, a középfokú szaktanintézetek számos alapítója azt bizonygatja, hogy felesleges a szakoktatás bővítése. Ennek nyilván az az oka, hogy a középfokú szaktanintézeteket a vállalatok fogják finanszírozni, s azok nem fognak rendelkezni jelentősebb összegekkel a szakoktatók béreinek fedezésére. A középfokú szaktanintézetekben problémákat okoz létrehozásuk, dotálásuk és irányításuk. Ezeket a kérdéseket az év derekáig megoldjuk, összefüggésben az állami vállalatok létesítésével. A kormány e tekintetben megfelelő határozatokat fogadott el. A középfokú szaktanintézetekben a felvételi eljárásnak eddigi módja elavultnak tűnik. Eddig a nemzeti bizottság határozta meg esetenként kötelezően, hogy a tanulónak milyen középiskolában vagy szaktanintézetben kell tanulmányait folytatnia. Ezért feltétlenül szükségesnek tartom politikai és törvényhozói szempontból megítélni a felvételi eljárás jogi aktusa felszámolásának és pedagógiai aktussá történő átalakításának lehetőségét. Emlékszünk még az ún. egyéves tanfolyamokra, amelyek a München előtti köztársaságban a hároméves polgári iskola felépítményeként léteztek, de az 50-es években is, a nyolcéves tankötelezettség idején. Vajon miért nem alkalmazhatnánk az ehhez hasonló bevált típust manapság is, azzal az eltéréssel, hogy a nyolcéves tankötelezettséget csak kétéves felépítmény, kétéves tanfolyam követné. Viszont nem az egész ifjúság számára, hanem csak azok számára, akik különféle okoknál fogva az alapiskola elvégzését követően tanulmányaikat nem folytatják a középiskola valamelyik típusán. Ez nem jelentené a hagyományos oktatási rendszer megbontását, hanem ellenkezőleg, annak továbbfejlesztését az átalakítás új igényes körülményei között. (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1989. IV. 5.
