Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1989-04-24 / 96. szám, hétfő
Az elmúlt évek, évtizedek alatt már nagyon sok^zó esett a Csemadok művelődési klubjairól, tevékenységükről, létükről és nem létükről - a klubmozgalomról. Az első csehszlovákiai magyar ifjúsági klub létrejötte 1957-ben a Prágában tanuló magyar diákoknak volt köszönhető. Többéves fennállásuk után nevüket - Ady formációk, értékelések, tapasztalatok közreadására. A régmúltban erre is volt jó példa. 1965 decemberétől a Népművelésnek melléklete jelent meg. Első három száma 4 oldalon így élünk mi címmel, majd a negyedik száma már 8 oldalon. 1966 áprilisától ugyanez a melléklet a Hang nevet kapta. Mindössze egy évet élt, de sokat adott. Érdemes idézni egy akkori gondolatsort: „...aszerkesztés körül csoportosuló problémák híven tükrözték klubjaink gyenge oldalát: a megfelelő káderek hiányát. Szinte minden klubban az a probléma, hogy kevés az épkézláb ember; azaz agy-két ember viszi az egész klubot... Ez volt az újsággal is. Mikor kézhez kaptuk az elsó szám kefelevonatát, szívünk nadrágunkban dobogott az örömtől. De mikor arról volt szó, hogy meg is kell tölteni a lapot, s nem akármivel, akkor a jókedv megcsappant. A kluboknak ma nincs nyilvános fórumuk. A Hang még csak a „suttogás" szintjén sem Kérdőjelek sokasága Mi lesz a Csemadok művelődési klubjaival? Endre Diákkör - 1964 őszén vették fel. Alig pár hónappal azután, hogy elsőként Szlovákiában, fővárosunkban 1964. február 21-én megalakult a József Attila Ifjúsági Klub. Klubmozgalmunk kezdetét is ehhez a dátumhoz köthetjük. Klubok-e valóban klubjaink? - tehetnénk fel rögtön az elsó kérdést. Segítségül idézzük a Népművelés című folyóirat 1966/3. száma A klubélet társadalmi jelentősége, helye és szerepe a népművelésben című írásának a „klub“ fogalmának meghatározására vonatkozó tételeit: „A klub összetett fogalom. Jelent: helyiséget, művelődési közösséget, intézményt, népművelési formát (klubélet). (A rövidség kedvéért a fogalmak mögött felsorolt példákat az utolsó kivételével elhagytam - P. J.) ... két fő típusát különböztetjük meg: a) általános klubok, b) sajátos érdeklődési körre alapozott speciális klubok... A klubhelyiség elengedhetetlen feltétele a klubéletnek (!). Arra törekedjenek (a klubok - P. J.), hogy az a lehetőségekhez képest ízlésesen és korszerűen berendezett legyen, mindig tiszta és barátságos. “ Ha szétnézünk hazai magyar klubjaink között, nagy gondban vagyunk annak megítélésében, hogy közülük melyek teljesítik a fenti feltételeket. Mozgalom. „Társadalmi méretű, szervezett tevékenység“ - így szól a fogalom rövid meghatározása. A klubok esetében ennek annyit kellene jelentenie, hogy legalább tudjanak egymásról, legyen egy központi tanácsadó és irányító szervük. Legyen lehetőségük az információcserére, közös műsorok előkészítésére, és szervezni, segíteni egymás munkáját. Ritka kivételtől eltekintve, ma inkább csak atomizált klubtevékeny- ségröl beszélhetünk. (Ez nem elsősorban a klubok hibája!) Klubfórum - tapasztalatcsere. Szorosan összefügg az előbbi témával. Csak két lehetőségéről szólnék. Az egyik - az elevenebb - a klubvezetők, az aktív tagok rendszeres, országos szintű találkozási lehetősége. Az első ilyen találkozóra 1965. november 27-28-án került sor a bratislavai Népművelési intézet nemzetiség osztályának jóvoltából. Akkor a létező hat klub képviselői vettek részt rajta. Két témát tárgyaltak meg: 1. az I. Nyári Ifjúsági Találkozó (Kőrös, 1965. július 27 - augusztus 5) értékelése, 2. a klubok addigi működése. Az utóbbi évek tényeit nézegetve, hasonló találkozókra Losoncon (Luöenec) került sor, 1985-ben és 1986-ban, nagy érdeklődés mellett. Az ezt követő összejövetelre azonban majd három évet kellett várni, csak az idén februárban valósult meg Galántán (Galanta). Ugyanilyen - ha nem nagyobb - lehetőséget adtak és adnak a gondok megbeszélésére a művelődési táborok is. Azonban az ebben vezető helyet betöltő központi művelődési tábor a Csemadok apparátusának elégtelen szervezőmunkája és a központi klubtanács (erről még bővebben szólok) csaknem teljes félreállítása miatt 1987-ben Jászón (Jasov) a mélypontra jutott. A másik fórum - a maradandóbb - a tömegkommunikáció lehet, főleg a lapok felhasználása előzetes műsorok, inújult meg. A Népművelés nem kerül a postai terjesztésbe. Kevesen olvassák, sokan a létezéséről sem tudnak. A többi lapunk (Új Szó, Nő, Hét stb.) hellyel-közzel ugyan beszámol egy-egy klubrendezvényről, de ezek jobbára beszámolók, ritkán értékelő jellegűek, s a mozgalom fejlődését nem kísérik figyelemmel, nem elégségesek. Klubtanács. A klubok viszonylatában főszerepet kellene betöltenie. Ezt azonban főleg az utóbbi években tagjai akarata ellenére nem tölthette be. Első elődje a bratislavai Népművelési Intézetben 1966-ban jött létre Klubok Tanácsadó Testüle- te néven. Első összejövetelén 9 klub képviselői jelentek meg. Egy évvel később tartotta meg utolsó összejövetelét Losoncon, az akkor első ízben rendezett Madách-napokon. A jelenlegi 1978 novemberében Érsekújvárott (Nővé Zámky) alakult meg a Csemadok KB Klubtevékenységi Szakbizottsága néven. E torz elnevezését szerencsére csak papíron őrzite meg, a köztudatban továbbra is központi klubtanács maradt. Néhány éves aktív tevékenység után azonban a sokadik mellék- vágányra került. A klubtanács tagjaként e tényt régóta tudom, ugyanígy az említett probléma mélységét is. Ennek alapjait az 1988-as Somodi Művelődési Tábor adta meg. A nagy érdeklődés, a főiskolás klubok távolmaradása ellenére is, jó lehetőséget adott a klubtanács tagjainak, az ott lévő érdeklődőknek és a klubtagoknak a gondok megvitatására. Ekkor született meg az elhatározás, hogy a klubtanács tagjai állásfoglalásban foglalják össze a klubmozgalom általuk kritikusnak tartott problémáit. A tábort követően még több alkalommal került sor személyes megbeszélésekre} egyéni találkozókra és véleménycserére. Az ezekből leszűrt tanulságok összegzése alapján 1988 novemberére elkészült az állásfoglalás végleges változata. Ezt a tanács tagjai eljuttatták a Csemadok KB Titkárságára és Elnökségének tagjaihoz, azzal a kéréssel, hogy a központi bizottság elnöksége legközelebbi ülésén tűzze napirendre és tárgyalja meg az ott leírtakat. A mellékelt kísérőlevél többek között ezt tartalmazta: „Mi, a klubtanács tagjai és velünk együttgondolkozó társaink felelősnek érezzük magunkat a klubmozgalom ügyeinek előmozdításáért. Szeretnénk, ha az állásfoglalásunkban felvázolt problémák megoldódnának, javaslataink határozattá válnának és a határozatok megvalósulnának. Véleményünk szerint ez nagyban hozzájárulna a klubélet és a klubmozgalom kellő irányba való elmozdításához, művelődési munkánknak igényeinkhez való felzárkóztatásához. “ Az állásfoglalás öt, általunk lényegesnek tartott javaslatot tartalmazott: 1. A Csemadok KB szervezzen minden évben központi klubszemináriumot, amely vitassa meg a klubok munkáját, segítse a klubtevékenység összehangolását és a tapasztalatcserét. Válassza meg - az értekezlet és a Csemadok szerveinek javaslatai alapján - a központi klubtanácsot. 2. A Csemadok KB a központi klubtanáccsal karöltve dolgozza ki a klubtanács működési szabályzatát, amely tartalmazná és meghatározná a tanács feladatkörét és működésének feltételeit. 3. A Csemadok KB jelentessen meg egy időszaki kiadványt - klubhíradót -, amely, mint a klubtanács lapja, értékelő és tájékoztató jellegű lenne, valamint módszertani írások közreadásával segítené a klubvezetőket és aktivistákat. 4. A Csemadok KB anyagi eszközökkel segítse a diákklubok (elsősorban a CSSZK-ban) működését, munkáját. 5. A XIV. országos közgyűlés határozata értelmében a Csemadok KB tegye egyértelművé a külügyi kapcsolatok irányelveit. rí Az anyagot először a Csemadok KB Titkársága tanulmányozta át, és egészítette ki megjegyzéseivel, ezután terjesztette az elnökség elé. Ezt a klubtanács elnökének személyes részvételével idei januári ülésén tárgyalta meg (lásd az Uj Szó 1989. január 28-i számának Eredmények és tennivalók című rövid beszámolóját az ülésről). A témához sokan szóltak hozzá, javarészt támogatták azt. A részletek mellőzésével az elnökség végül is az alábbi módon foglalt állást: A klubszeminárium megrendezése előtt nincsenek akadályok. Ami azonban a klubtanács ottani megválasztását érinti, ebben a kérdésben már kevesebb volt az egyetértés. Az indoklás: A klubtanács nem választott, hanem kijelölt testület. Határozatai nem kötelező jellegűek. Nincs akadálya a működési szabályzatjavaslat kidolgozásának. Elkészítésének végső határidejét 1989. szeptember 30-i dátummal határozták meg. De a tanács „tanácsadói“ vagy „irányítói“ szerepkörének meghatározása továbbra is vitatéma maradt. A publikálás céljára a jelenlegi magyar lapjainkat javasolják. Esetleg a Csemadok KB híradói e témának szentelt számait. Mert jelenleg fölösleges lenne a Csema- dokot újabb kiadvány publikálásával terhelni. A diákklubok támogatására a központi bizottság, amit tud megtesz, de anyagi lehetőségei igen korlátozottak. A külügyi kapcsolatok jóváhagyását helyi szinten kell intézni. Ez a nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozik. Az 1987-ben a Csemadok járási bizottságaira elküldött körlevél tartalmazza az erre vonatkozó tudnivalókat. Más kérdés, hogy némely járási bizottság máig sem tartotta kötelességének, hogy annak tartalmáról az alapszervezeteket tájékoztassa. Az ülést követően a klubtanácsnak kétszer is alkalma volt arra, hogy a felvetődött kérdéseket megvitassa. Először 1989. február 11 -én szűkebb körben a klubtanácsülésen. Ezen részt vett dr. Lukács Tibor, a Csemadok KB titkára is, majd két héttel később a klubvezetők és aktivisták társaságában - a már említett galántai szemináriumon - sok-sok más kérdés mellett a legtöbb eííérit- mondás a klubtanács mibenlétének kérdése körül alakult ki. Nézetünk szerint ugyanis a tanács hatáskörét, ténykedésének határait nem lehet és nem szabad szakbizottsági szinten tartani. Az elmúlt több mint két évtized, a klubok, a fiatalok és az aktív művelődésre vágyók kezdeményezései többet kívánnak annál, semhogy a mozgalmat, e szerteágazó és sokrétű tevékenységet bizonyos mértékű önállóság nélkül lehetne irányítani. A klubtanács mibenlétének ilyen értelmű átértékelését - tehát, hogy legyen irányítási joga is - feltétlenül szükségesnek tartjuk. Természetesen úgy, hogy munkáját teljes mértékben a Csemadok alapszabályzatával összhangban fogja végezni. A szemináriumon hozott határozatunk értelmében a klubtanács és a klubok működési szabályzatát a legközelebbi hetekben dolgozzuk ki. Úgy, hogy annak véglegesített változatát az 1989. június 2-4 között megrendezésre kerülő Abroncsosi (Obruőná) Művelődési Táborban, a klubtanács jóvá tudja hagyni. Ez a munka nem köny- nyű, de bízunk abban, hogy kapunk segítséget a klubtagoktól, a fiataloktól, a művelődést támogatóktól, aktivistáktól. Javaslatokat, nézeteket. Hozzájárulva ahhoz, hogy ezt a legrugalmasabb tevékenységi formát a jövőben ne kérdőjelek sokasága között kelljen emlegetni. PUNTIGÁN JÓZSEF Egy nevelési formáról - vita közben Az oktatásügyről kibontakozott vita nem zárult le a CSKP KB 13. ülésével, és bizonyára folytatódik majd az SZLKP KB májusi ülése után is, melyen szintén a sok gonddal küszködő iskola lesz terítéken. Baj is lenne, ha véget érne az eszmecsere, a párbeszéd, a felhalmozódott hibák, hiányosságok, mulasztások okainak feltárása, hiszen mindez legalább annyira feltétele a jó irányú változásoknak, mint az, hogy a sokéves tapasztalatok nyomán született, szakmailag megalapozott-javaslatok ne maradjanak papíron. Újra ott lennénk, ahol a part szakad, ha, egyrészt, a helyzet alapos elemzéséből kiinduló, valamint annak megváltozását sürgető, immáron a pártfórumokon is megfogalmazott irányelveket és határozatokat csupán idézgetnék unos-untalan- mint eddig általában - az irányítás különböző szintjein dolgozók, ám a valóságban semmi sem történne. Másrészt, ha az irányelvek és határozatok nem érvényesülnének az iskola oly sokrétű életének és tevékenységének valamennyi elemében, területén, amihez természetesen külön helyzettisztázó és útmutató viták szükségeltetnek, hisz mindegyikük esetében megannyi a sajátos kérdés. Itt van például az erkölcsi-esztéti- kai-művészeti nevelés. Köztudott, háttérbe szorult az elmúlt évtizedekben, persze, nemcsak az iskolában, aminek lépten-nyomon tapasztalhatók súlyos következményei, elég, ha környezetünkre, vagy a tizen-huszon- évesek nemzedékére pillantunk. Most végre az elsődleges követelmények között kapott helyet e nevelési tevékenység körének és hatékonyságának növelése. (Eredményessége azonban aligha elképzelhető anélkül, hogy az iskolán kívüli társadalmi közegekben is ne történjenek pozitív változások e téren, mert hiába lesz a sok jó meg szép az iskolában, ha a kapuján túli valóságban mást tapasztal a gyermek.) A formák és módszerek meghatározása, kidolgozása már az oktatásügyi szervek feladata, de mellőzésével a mindenféle direktíváknak, melyek e területen is ugyancsak korlá* tozták az iskola „mozgását“, megkötötték a pedagógus kezét, kezdeményezőkészségének sorozatos visszaszorításával olykor végképp a kedvét szegték. Nekem itt nincs szándékomban arról elmélkedni, miként lehetne újra fölerősíteni az er- kölcsi-esztétikai-művészeti nevelést oktatási intézményeinkben, de egyetlen formáról és alkalmazásának néhány körülményéről mégis szólnék. A művészet lenne az, a művészeti munka, melynek során pedagógus és gyermek alkotóközösségben- tánccsoportban, báb-, színjátszó és irodalmi színpadi együttesben, ének- és zenekarban, irodalmi és képzőművészeti körbon - dolgozik közösen, olyan szándékkal is, hogy közönség elé vihető . produkciókat hoznak létre. Noha e tevékenység jelentőségét már századokkal korábban felismerték, és éppen tájainkon, és mint formát ajánlották bizonyos tantárgyak elsajátíttatásához, az utóbbi évtizedekben iskoláinkban mégis inkább megtűrt, mint támogatott tevékenység volt. Részben szemléleti okokból eredően: egy- egy iskolát nemelsősorban aszerint értékeltek a felsőbb szervek, milyen eredményeket érnek el pedagógusai az erkölcsi-esztétikai-művészeti nevelés területén, tanulói pedig a különböző művészeti versenyeken. Főként meg azért, mert az amúgy is túlterhelt pedagógusoknak és gyerekeknek erre maradt a legkevesebb idejük, illetve erre már nem maradt. Tisztelet a kivételnek, néhány iskolának, és külön azoknak a tanároknak, csoportoknak, akik, illetve amelyek ilyen körülmények között, gyakran igazgatói közöny, a pedagógustársak részéről tapasztalható nem éppen kollegiális magatartás ellenére, erkölcsi és anyagi támogatás nélkül is dolgoztak. Hogy mennyire mellékes ügy volt a gyerekekkel végzett művészeti munka - múlt időben beszélek, remélve, hogy hamarosan végre széles körben változik a helyzet -, ugyancsak bizonyítja az, hogy a pedagógusképzésből kimaradt e tantárgy. Nem számítva a Népművelési Intézet, valamint egyik-másik járási népművelési központ esetlegesen szervezett tanfolyamait, melyeknek általában kevés hallgatójuk volt, minthogy kevesen engedhették meg maguknak a két-három - vagy többnapos „kiruccanásokat“ - hány meg hány pedagógusnak fogalma sincs arról, miként kell egy ritmusjátékot összeállítani, egy bábut elkészíteni megfelelő szakmai színvonalon, hogy koreográfiáról, korszerű gyermekszínházról, folklórról már ne is beszéljek. Az ilyen felkészültség hiánya aztán természetesen nemcsak az egyes versenyekre benevezett műsorok színvonalán mutatkozott - mutatkozik - meg, hanem, a fentebbiek hiányából adódóan is, a gyermekek, az ifjú nemzedékek gondolkodásában, értékrendjében, beszédkultúrájában, magatartásában ugyanúgy. Olyan negatív jelenség főként ez utóbbi, amelynek megszüntetését egyként kívánja mindenki, szülő, pedagógus, társadalom. Folytatódjék hát a vita, melyről azt szokták mondani, hogy a cselekvés előszobája. Majd következzenek a tettek - minél hamarabb. BODNÁR GYULA Dúdor István: Tavasz Gömörben (tus, 1985) (Farkas Vera fotoreprodukciója) A hóvirág Hatvan éve szedtünk itt utoljára hóvirágot. Messzire kerültünk, a daloló lelkesedés hozott ide az idén. Rügyező nyárfák, nyíló somok. Madarak. Ünnepelni jöttünk. A szobor talapzata telistele virággal. Állunk, feszülten figyeljük a megemlékezés szavait, majd zengjük az ünnepi dalt. Lenézek a gyepre, lábunknál, közel a karmesterhez, piciny hóvirág árválkodik a legyúrt fűben. Botom végével mutatom asszonyomnak: „Mentsük meg!" Nejem, tizenegy gyermek nagymamája, fürgén lehajol, ujjai között a kis virág, akár a hópehely, úgy világít. Azután felnéz a sudár, szőke lányra, majd így szól hozzám, halkan: „Nem lépett a virágra, csakugyan tündér!" És a szobor, ünnepi díszben, mintha értené. 1989 márciusában. SZAMÁK ISTVÁN Ajkú 4 1989. IV. 24.
