Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-10 / 59. szám, péntek
ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT II. A „márciusi örvény (( közéletet a csalódottság és a tehetetlenség jellemezte. A fasisztaellenes erők - köztük a CSKP - ekkor még szervezetileg nem rendezték soraikat. A párt az illegális hálózat kiépítésén dolgozott és nem tudta még megfelelően befolyásolni a politikai folyamatokat, mobilizálni a haladó erőket. Az állam kikiáltását azonban Szlovákiában, ellentétben a néppárt híreszteléseivel, nem ünnepelték. Elmaradtak a díszes mani- fesztációk, az ünnepségek, a lelkesedés. A nép passzív maradt, a jövő iránti félelem vett rajta erőt. 1939. március 14-15-én átmenetileg megszakadt annak a két nemzetnek a kapcsolata, amelyek 20 évvel ezelőtt egyesítették erőiket, hogy felépítsék közös államukat, a Csehszlovák Köztársaságot. A kényszerű elválásról mindkét országrész lakossága tudta, hogy brutális erő beavatkozása révén valósult meg. Mindenki tudta, hogy a köztársaság felszámolásában a döntő a külső nyomás volt. Ennek tudható be az is, hogy az elszakadást követően mindkét részről elmaradtak a kiélezett nacionalista támadások. Sőt, amikor csak lehetett, hangsúlyt kaptak a közös hagyományokra tett utalások. A cseh társadalomban egy ideig még jelen volt a keserűség és a „hátbatámadás“ érzése, amelyet főleg E. Benes szított, áthárítva így a felelősséget az egész szlovák nemzetre. A cseh társadalom progresszív és realisztikusan gondolkodó körei azonban hamarosan ráébredtek arra, hogy a néppárt politikai állásfoglalásai nem azonosíthatók a szlovák nemzet állásfoglalásával. Rádöbbentek arra is, hogy Háchaés Tiso között nincs különösebb különbség, hogy a cseh és a szlovák burzsoázia nemzeti árulása csak formáiban tér el egymástól. Ezért a márciusi események nem hagytak negatív nyomokat a cseh-szlovák kapcsolatokban. Sőt, inkább megerősítették azt a tudatot, hogy a két nemzet állami életének legmegfelelőbb alternatívája a csehszlovák államiság. A márciusi eseményekkel kapcsolatos állásfoglalás mintegy előjelezte, hogy a szabadságért, önállóságért és a szabad nemzeti létért vívott harc lobogójára a csehek és szlovákok kitűzik az igazságosabb Csehszlovák Köztársaság jelszavát is. VALÉRIÁN BYSTRICKY, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa A szociális fejlesztés nem másodrendű Gazdálkodó szervezeteinkben a személyi és a szociális fejlesztés tervének teljesítése egyike azoknak a sarkalatos fontosságú feladatoknak, amelyeknek kormányzatunk nagy figyelmet szentel. Ettől függ ugyanis a munka körülményeinek javítása. Másszóval: az egészséget károsító tényezők okainak folyamatos felszámolása, az üzemi baleseteknek, a foglalkozási ártalmaknak ritkább előfordulása, s ezen túlmenően a munka feltételeinek, elsősorban a higiéniai viszonyok tökéletesítése. Főleg az úgynevezett rizikómunkahelyeken, vagyis ott, ahol a gyakorlatban még távolról sem érvényesül jelszónk: Legnagyobb értékünk az ember. Nem kis dolog ez, ha meggondoljuk, hogy csak az ilyen, általában korszerűtlen, szociális szempontból elhanyagolt munkahelyeken országos viszonylatban - a rendelkezésünkre álló legfrissebb adatok szerint - 1987-ben nem kevesebb mint 612 ezer személy dolgozott, ami a korábbi esztendőhöz képest nyolcezerrel volt több. Már ebből is kitűnik, hogy aligha fogjuk teljesíteni a tervelőirányzatot, miszerint az ilyen körülmények között dolgozók számát a tervidőszak végéig 592 ezerre kell csökkentenünk. A sikertelenség fő oka, hogy a szándékkal nem tart lépést az üzemek modernizálása, átépítése, illetve szükség esetén felszámolása. Ami pedig az új beruházásokat illeti, sajnos, gyakran e tekintetben is szemellenzős módon inkább csak a gazdasági, a termelésfejlesztési követelményekre ügyelnek és az egészségvédelmet a szegény rokon vagy a mostoha- gyerek szerepére kárhoztatják. A fejlesztésben és a termelésben továbbra sem törődnek eléggé azzal, hogy a gépek egyebek között megfeleljenek a zajszintcsökkentést és a balesetmegelőzést szolgáló szabványoknak. Tetézi a gondot, hogy bővül és intenzívebbé válik az alapiparágak termelése, amelyekben objektíve több a kockázati tényező s ha lassan is, és távolról sem mindenütt, növekszik a műszakszám. Nem véletlen tehát, hogy kormányzatunk a szociális fejlesztésre ebben a tervidőszakban nem csekély összeget szánt, több mint 170 milliárd koronát. Ez a már említett 1987-es esztendőben egy dolgozóra csaknem hétezer korona ráfordítást jelentett. Jelentős összeg ez, csakhogy a hosszabb távon felgyülemlett problémák megoldásához mégis csak kevés. Tény, hogy egyes üzemek, gazdálkodó szervezetek szűkösen rendelkeznek felhasználható anyagi eszközökkel szociális berendezések építésére, korszerű technika vásárlására. Nem is beszélve arról, hogy az előbbihez sokszor hiányzik a kivitelezői kapacitás is. Pedig amit a réven nyerünk, annak többszörösét veszítjük el a vámon, vagyis nagy árat fizetünk azért, hogy nem törekszünk következetesebben - még az adott lehetőségek határai között sem - ennek a problémának a megoldására. De hát mi is a megoldás? Az már nyilvánvaló, hogy az eddigi gazdasági szabályozók - jelesül a gazdálkodó szervezetek utólagos bírságolása, a táppénzigények behajtása, az önhibájukon kívül üzemi balesetet elszenvedő dolgozók kárpótlása stb. - nem vezetnek elfogadhatóbb eredményhez. Ez érzékenyebben nem érinti a vállalatokat, az üzemeket. Úgy is mondhatnánk, hogy ezeket az egyébként nem csekély összegeket kifizetik és általában beleépítik a termelési költségekbe vagyis mindannyiunkkal fizettetik meg őket. Olyan rendszert kellene tehát törvényesíteni és a gyakorlatba bevezetni - akár a termelés felfuttatása ütemének ideiglenes lelassulása árán is hogy a gazdálkodó szervezetek számára a munkakörülmények javításának elhanyagolása ne legyen kifizetődő, hanem „drága mulatsággá“ váljon. S ez késztetné és kényszerítené őket a hatályos szabályoknak megfelelő gépek és gépi berendezés alkalmazására s minden egyéb vonatkozásban is a munkakörülmények tökéletesítésére. Persze, ehhez jogi és anyagi feltételeket kell teremteni, amelyek hosszabb távon mindenképpen kifizetődnek gazdaságunknak, társadalmunknak, s ezzel egyidejűleg jobban járulnak hozzá a dolgozók egészségének megóvásához és közérzetüknek a termelékenység növelését előmozdító javulásához. Ez azonban már nem a gazdálkodó szervezetek, hanem a kormányzat, a gazdaságirányítás feladata... GÁLY IVÁN ORVOSI TANÁCSADÓ Az influenza A prágai katonai beavatkozás egyik célja volt az autonóm kormány miniszterelnökének, J. Tisónak a leváltása. Hosszas mérlegelés után K. Sidor követte őt a beosztásban. A nácik abban reménykedtek, hogy az új miniszterelnök az általuk beígért határgaranciákat mellőzve, azonnal kihirdeti az új szlovák államot. Sidorban azonban csalódniuk kellett. Az új miniszterelnök ugyan a szeparatizmus híve volt, de az új állam létrehozását evolúciós úton kívánta megvalósítani. Hagyományos lengyel orientációja következtében továbbra is inkább Varsó felé tekingetett és még március elején is Tiso lengyelországi látogatásának előkészítésével foglalkozott. Erősen tartott attól a túlerőtől, amelyet a náci Németország képviselt és nem bízott a másodrangú náci prominensek kijelentéseiben. Ezért a nácik bizalma személye iránt erősen megrendült. J. Tiso az új állam evolúciós létrehozásának legelhivatottabb támogatói közé tartozott. Azonban nem szívesen vállalt felelősséget a súlyos politikai döntésekért, szívesebben rejtőzött az illetékes szervek határozatai mögé. Miután leváltották a miniszterelnöki posztról, újra elfoglalta a bánovcei plébániát és várakozó álláspontra helyezkedett. Visszatérésének napja március 12. lett. A Sidorból való kiábrándulás után a nácik figyelme újra Tiso felé fordult. Mivel eredeti elképzeléseikről nem mondtak le, megfelelőbb formákat kerestek azok megvalósításához. így született meg az ötlet, hogy meghívják Tisót Bécsbe, ahol rábeszélik egy Hitlernél teendő látogatásra, amelyet azonban Tisónak kellett kezdeményeznie. Tiso végül március 13-án Bécsből Berlinbe repült. A harmadik birodalom fővárosában államfőnek kijáró tisztelettel fogadták. Az esti beszélgetés folyamán azonban Hitler már nem a miniszterelnöknek kijáró hangnemben tárgyalt Tisoval. Két alternatívát vázolt: vagy azonnal létrejön a szlovák állam, vagy Németország magára hagyja Szlovákiát, ami azt jelentette volna, hogy a terület két részre szakad és nagyobb részét elfoglalja Magyarország. Tiso Berlinben nem vállalta a felelősséget az állam kikiáltásáért és a döntést meghagyta a szlovák nemzetgyűlésnek. Március 14-én Tiso hazaérkezett Berlinből, s néhány órával később tájékoztatta a nemzetgyűlést tárgyalásai eredményeiről. A vázolt állapotok alapján arra a felismerésre jutott, hogy az egyedüli megoldás a szlovák állam kikiáltása. Röviddel 12 óra után, 1939. március 14-én a szlovák nemzetgyűlés bejelentette a szlovák állam létrejöttét. A politikai összetételében igen sokrétű nemzetgyűlésben akkor nem akadt egyetlen képviselő sem, aki bírálta volna a néppártiak eljárását. Csupán a valamikori légionáriusok csoportja, akik között ott volt J. Jesensky, J. G. Ta- jovsky, R. Viest, A. Malár is, nyilatkozott elítélően a történtekről. A szlovák állam náci elképzelések szerinti azonnali létrehozása főleg J. Tiso és a néppárt kevésbé radikális elemeinek a műve volt. Az eredeti evolúciós elmélet tehát háttérbe szorult és előtérbe kerültek a németek szabta feltételek és követelmények. Ennek ellenére Tisoék nem kaptak garanciákat az új állam jövőjét illetően. A néppártiak a németek szabta feltételek elfogadásával lényegében hozzájárultak az európai politika azon erőinek érvényesüléséhez, amelyek a szlovák nemzet létét tekintve a legnagyobb veszedelmet jelentették. S mivel a szlovákiai események megteremtették a feltételeket a „márciusi örvény“ elnevezésű manőver megvalósításához, a cseh területek elfoglalásához, hozzásegítették Németországot agresszív politikájának megindoklásához is. A Csehszlovák Köztársaság felszámolásának előkészítése befejező szakaszában már a nácik sem titkolták a cseh területek megszállását célzó törekvéseiket. 1939. március 11-e után az előkészületek, a határterületeken a csapatösszevonások nyilvánosságra kerültek. Ebben a helyzetben E. Hácha, a köztársaság elnöke találkozót kért Hitlertől. Március 14-én éjszaka Hácha megbizonyosodott arról, hogy Hitlerrel, aki a cseh politikusoknak ultimátumot adott, az egyezkedés és tárgyalás lehetetlen. Ugyanazon időben az első német csapatok behatoltak Ostrava környékére. A helyzetet súlyosbította Göring. fenyegetése, hogy a német légierő megsemmisíti Prágát. Há- cháék politikailag és erkölcsileg is csődöt mondtak: a német követelésekkel szemben nem tiltakoztak. Ezután Hácha Berlinből telefonon utasította Prágát, hogy ne állítson akadályokat a náci cs? iátok behatolása elé. 1939. március 15-én reggel 6 órakor a hitleri hadsereg több irányból megindult a cseh és morva területekre és elfoglalták Szlovákia nyugati részét is, egészen a Vág folyásáig. Ellenállásra nem került sor. A csehszlovák hadsereg az ellenakciókra nem volt felkészülve. Az esti órákban Hitler Prágába érkezett és a várban sor került a protektorátusról szóló okmány aláírására, amelynek az volt a küldetése, hogy valamelyest elvonja a figyelmet a cseh területek lerohanásának tényétől. A németek a Csehszlovákiára mért végső támadás dátumáról még a legközelebbi szövetségeseiket, így Olaszországot és Magyarországot sem értesítették. Viszont a magyar nagykövetet Hitler március 12- én este figyelmeztette, hogy Kárpát- Ukrajnát egy gyors támadás során egyetlen nap alatt el kell foglalniuk. A március 14-én és 15-én lezajlott események a müncheni árulás tragikus befejezését jelentették. A cseh és szlovák társadalmat, amely a fejlemények ilyen folytatására nem volt felkészülve, igen súlyosan érintették. Annak ellenére, hogy Münchent követően Csehszlovákiában eluralkodott a pesszimista hangulat, a nyilvánosság még reménykedett, hogy az ország egységét és relatív függetlenségét sikerül a készülő háború kitöréséig megőrizni. Senki sem feltételezte, hogy a köztársaság végét jelentő folyamatok olyan gyorsan betetőződnek. Ennek a fő oka az volt, hogy a közvetlen fasiszta veszélyt a csehszlovák kormány erősen lebecsülte és a róla szóló hírek nem jutottak el a közvéleményhez. Az illegalitásba kényszerült CSKP is csak akkor értesült az eseményekről, amikor a néppárt már kikiáltotta a szlovák államot, és amikor a Vencel téren végigdübörgött a német katonaság. A nyugtalanító szlovákiai állapo tok hatására a CSKP illegális vezetése felhívást intézett a szlovák nemzethez. Később azonban, a szlovákiai párttagok között is alakultak ki vélemények, melyek szerint a szlovákságot fegyveres ellenállásra kellene mozgósítani. Végülis azok az erők jutottak túlsúlyba, amelyek számára Csehszlovákia egysége volt a legfontosabb cél, s amelyek a népet a köztársaság egysége ellen irányuló akciókat elsöprő megmozdulásokra hívták fel. Hasonló célok vezették azt a 40 szlovák politikai, kulturális, katonai és egyházi vezetőt is, akik kényszeríteni akarták az autonóm kormányt, hogy nyíltan foglaljon állást a köztársaság egysége mellett. Kiáltványt írtak, amely bebizonyította, hogy a szeparatisták agitációja nem az egész nemzet érdeke, hanem egyes emberek műve. A kiáltvány nyilvánosságra hozását a rendőri-katonai beavatkozás meghiúsította. Március 10-14 között a szlovák Az influenza a felső légutak nagyon elterjedt lázas betegsége, melyet az A-, B-, C-típusú influenzavírus okoz. Részben az idei enyhe lefolyású tél is hozzájárult, hogy hazánkban az elmúlt hetekben az influenzajárvány meglehetősen nagy méreteket öltött. Igaz, már szűnőben van, de érdemes vele külön foglalkozni. Az influenza az egyén számára általában csak egyhetes munka- képtelenséget jelent, ám a széles körű terjedése következtében fellépő tömeges munkaképtelenség már nagymértékben tükröződik a népgazdaság eredményeiben is. A betegséget kiváltó influenzavírusokat több típusra osztjuk, melyek szerológiailag különböztethetők meg. Az emberi influenzát leggyakrabban az A-típus okozza, melynek A1 és A2 altípusa ismeretes. A kórokozó vírusra jellemző, hogy az egyes vírusok antigénstruktúrája különböző, sőt bizonyos időközönként lényegesen megváltozik, következésképpen a szervezetben kialakult védőanyagok valamely influenzavírus ellen legtöbbször már hatástalanok egy más típusú influenzavírussal szemben. A beteg ember az influenzát cseppfertőzés - közvetlen kapcsolat, tüsszentés, köhögés - útján terjeszti. A vírus a légzőszervek nyálkahártyáján keresztül jut be a szervezetbe, majd egy-két napos lap- pangási idő után jellemző tüneteket vált ki. A betegség hirtelen borzongással, magas lázzal, néha hidegrázással, fejfájással, kezdődik. Gyakoriak a végtagok, izmok, ízületek fájása és a derékfájás. A szegycsont mögött fellépő szúró, égető fájdalom a légcső nyálkahártyájának gyulladásáról árulkodik. Súlyos esetben hányinger, hányás és szederjes arcszín is előfordulhat. Az orr-, orrgarat- garat nyálkahártyájának gyulladása is gyakori, esetenként a fertőzés a iégcsovön keresztül lejut a hörgőkbe is, ami kinzó, állandó köhögéssel jár. A láz 2-5 napig tart, szabálytalan majd fokozatosan csökken. Amennyiben szövődmények nem alakulnak ki, a betegség kb. egy hét alatt lezajlik, de a fáradékonyság, csökkent teljesítőképesség akár egy hónapig is eltarthat. Az újra fellépő lázas állapot az úgynevezett csatlakozó fertőzésről - a vírusok által legyengített nyálkahártyán baktériumok telepednek meg - tanúskodik. A szövődmények közül a következők a leggyakoribbak: szívizom-, orrmelléküreg-, középfül-, epehólyag-, agyhártyagyulladás, szemizombénulás stb. Legsúlyosabb szövődmény az influenzás tüdőgyulladás, amely gyors lefolyású és akár halálos kimenetelű is lehet. Jellegzetes tünete a véres köpet, tüdőtályog valamint a tüdőhártya és mellhártya között felhalmozódó gennyes váladék. A betegség gyógyítása tüneti, vagyis a jelenlévő tünetek enyhítésére irányul. Az influenzavírus ellen hatásos gyógyszerünk nincs. Amennyiben szövődmények lépnek fel, antibiotikumokat kell alkalmazni. Az enyhe lefolyású influenzánál is lényeges, hogy a beteg néhány napig ágyban maradjon. A legnagyobb hibát az követi el, aki nem tulajdonít jelentőséget a betegséggel járó tüneteknek, nem fordul orvoshoz és folytatja mindennapos tevékenységét. A betegség folyamán ilyen módon túlterhelt szervezet ellenállóképessége hamarabb megtörik, gyakoribbak a csatlakozó fertőzések, szövődmények, s nem utolsósorban a beteg könnyen továbbadja a fertőzést a környezetében élő személyeknek. A lázt általában Acylpyrin- nel, a köhögést, náthát az orvos által előírt tablettákkal, cseppekkel enyhítjük. A jól bevált citromos-mézes tea és az izzadókúrák itt is megteszik hatásukat. Az influenza elleni védőoltás indokoltsága még nem egészen tisztázott kérdés. Az aktív védőoltás hatása ugyanis nem hosszú időtartamú és nehézséget okoz az egyes járványok vírusainak különböző antigénstruktúrája. Megelőzés céljából csak a lakosság bizonyos csoportjait - egészségügyi dolgozók, kulcsfontosságú iparágak dolgozói, hadsereg tagjai, szív- és tüdőbetegek - érdemes beoltani. Dr. RÁCZ GÁBOR ÚJ SZÚ 4 1989. III. 1C KOMMENTÁLJUK
