Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-29 / 74. szám, szerda
ÚJ szú 3 989. III. 29. A külföldi tömegtájékoztató és propagandaeszközöknek adott néhány Dubcek-nyilatkozat margójára A szocializmus „megmentöjének“ szerepében Pártunk és társadalmunk életében jelentős évfordulóról emlékezünk meg a közeljövőben. A CSKP Központi Bizottságának 1969 áprilisi ülésén, tehát húsz évvel ezelőtt választották Csehszlovákia Kommunista Pártjának élére Gustáv Husák elvtársat. Mi tette szükségessé, hogy változás történjen a legmagasabb párttisztségben? Alexander Dubcek, a CSKP KB akkori első titkára nem biztosította azoknak a feladatoknak a teljesítését, amelyek a CSKP KB 1968 augusztusi és novemberi ülésének határozataiból eredtek. A konszolidációs folyamat továbbfejlesztése helyett a társadalmi és a gazdasági élet minden területén tovább tartott a rendkívül kedvezőtlen helyzet. Dubéek nem tért vissza a CSKP KB 1968 januári ülésén meghatározott politikához, amelynek a szocializmus további fejlesztése, a pártmunka tökéletesítése és a társadalmi élet demokratizálása volt a célja. Dubcek ma arra törekszik, hogy visszatérjen a közélet porondjára. Mindenesetre ezt bizonyítja, hogy a külföldi tömegtájékoztató és propagandaeszközöknek igyekszik jobbra-balra hosszú nyilatkozatokat adni. Nem véletlenül használják ki azt, hogy ilyen „bőbeszédű“. Bizonyos külföldi körök előszeretettel használják ki Dubőeket olyan ügyvédként, aki megfelelően védelmezi érdekeiket - hogy visszaélve az átalakítás és a demokratizálás folyamatával rágalmazzák országunkat. Tekintettel arra a szerepre, amelyet a válságos években játszott, s ugyancsak figyelembe véve önteltségét, nagyzási mániáját, erre különösen megfelelőnek tűnik nekik. Az an- tikommunista központok ezért „aktivizálták“ őt, s tették lehetővé számára, hogy „ismét megszólaljon.“ Dubőeket a Nyugat magasztalja, neves lapok készítenek vele interjúkat, „nyilatkozatokat“ ad, értékeli az országunkban zajló eseményeket, sőt az egyik olasz egyetem díszdoktori titulussal is megtisztelte. Mindezt azért, hogy neve mesterségesen magára vonja a nemzetközi és a hazai közvélemény figyelmét. És hozzá kell tenni, hogy Dubcek készségesen vállalta ezt a szerepet, s a művészetének csődje nyomán szerep nélkül maradt színész pozíciójából a hírneve csúcsán levő prí- mabalarinaként igyekszik fellépni. Ezért a külföldi közvéleménynek címzett néhány nyilatkozatához vissza kell térni, válaszolni kell rájuk. Az „outsider győzött“ Alexander Dubcek 1963-tól volt az SZLKP KB első titkára. Antonín Novotny javasolta ebbe a tisztségbe. Ugyancsak ő indítványozta, hogy az 1968-as januári ülésen Dubőeket válasszák meg a CSKP KB első titkárává. Ez kompromisz- szumos választás volt, mivel sem a CSKP KB Elnöksége, sem a központi bizottság ülésein 1967 december végén létrehozott bizottság nem tudott megállapodni abban, kit jelöljenek erre a jelentős tisztségre. J. Pelikán, aki a válságos években Dubcek munkatársa volt, a Csehszlovák Televízió akkori igazgatója, ma emigráns és az Olasz Szocialista Párt képviselője az Európa-parla- mentben a Corriere Della Sera című lap hasábjain 1978. január 5-én erről a következőket írta: „Az ő jelölése gyorsan elfogadható volt mindenki számára, mert sokan meg voltak győződve arról, hogy Dubcek nem tud majd úrrá lenni a helyzeten és csak rövid ideig tölti be tisztségét... Otthon és külföldön általános meglepetést okozott, hogy az outsider győzött... A legjobban Dubéek lepődött meg... A követendő politikára vonatkozóan nem volt világos koncepciója.“ A CSKP KB 1968-as januári ülésének értelme és célja az volt, hogy létrejöjjenek a politikában elkövetett hibák leküzdésének feltételei, hogy felszámolják a párt, az állami és gazdasági szervek munkájában tapasztalt hiányosságokat, kibontakoztassák a szocialista demokráciát, mozgósítsák a pártot és a társadalmat, s biztosítsák a gazdaság nagyobb teljesítőképességét. Egyszóval: a negatív jelenségek, az adminisztratív és bürokratikus irányítási módszerek leküzdésével kellett volna megszilárdítani a szocializmust és létrehozni a további fejlődéshez szükséges feltételeket. A valóság azonban egészen más volt. Az új pártvezetés nem biztosította, hogy a CSKP alacsonyabb szintű szervei és a pártalapszervezetek tájékoztatást kapjanak a januári ülés értelméről és céljairól, nem dolgozta ki a további teendők irányelveit. Az évzáró taggyűlések és a járási pártkonferenciák előkészítése számára sem adott irányelveket. Ez lehetővé tette, hogy a januári ülés határozatainak értelmezését a CSKP KB-n belüli jobboldal képviselői sajátítsák ki, vagyis O. Sik, F. Kriegel, J. Őpacek, V. Sla- vík, J. Smrkovsky, V. Borűvka, F. Vodslon és mások, akik „január embereinek“ nevezték magukat. Ezek tehát az ülés tartalmát és eredményeit durván elferdítették. A jobboldal hatalmába kerített számos tömegtájékoztató és propagandaeszközt, és segítségükkel először óvatos, de néhány hét múltán már teljesen nyílt kampányt folytatott a párt, a szocialista rendszer és az állam ellen. A pártvezetés magatartásának eredménye - amelyért Dubcek személyes felelősséget viselt - az volt, hogy a pártban, az állami szervekben, a társadalmi szervezetekben és az egész országban rövid időn belül a jobboldali és a szocialistaellenes erők uralták a helyzetet, azok, amelyek a programreform jelszavait a visszájukra - a szocializmus szétrombolására változtatták. A. J. Liehm, a jobboldal egyik aktív vezetője az Express című francia folyóiratban egyértelműen fogalmazott: „Csehszlovákiában napirendre került a hatalom megszerzésének a kérdése...“ Csehszlovákia a polgárháború szélére sodródott. Alexander Dubéek a burzsoá tömegtájékoztató és propagandaeszközöknek mostanában adott nyilatkozataiban védelmezi az események akkori alakulását. Az általa megvalósított politikában nem lát semmilyen hibát. Szavai szerint Csehszlovákiában nem volt sem re- vizionizmus, nem voltak szocialista5 ellenes erők és „semmiféle túlkapásokra“ nem került sor, a vezetésnek szerinte elegendő ereje és eszköze volt ezek felszámolásához. Véleménye szerint tehát egészen 1968 augusztusáig nálunk minden rendben volt, az események olyan irányban haladtak, amelyre haladniuk kellett, nem kellett ezen semmit sem változtatni. Szabad út a felforgató erőknek A CSKP KB újjáalakított Elnöksége az 1968 januári ülése után először csak három hét múlva jött össze! Ebben az időszakban a CSKP KB-ban a jobboldal képviselői már a kezükben tartották a helyzetet, így a tömegtájékoztató és propagandaeszközöket is, s támadást indítottak a párt, a szocializmushoz hű tisztségviselők, a rendőrség, a hadsereg, a népi milícia, az igazságszolgáltatási szervek, valamint a Szovjetunióval fenntartott barátság és szövetség ellen. A CSKP Központi Bizottságához akkoriban intézett levelek és határozatok százai hívták fel rá a figyelmet, hogy néhány vezető sajátosan értelmezi a januári ülés határozatait. A pártszervezetek és -szervek, s az elnökség néhány tagja is a CSKP KB új ülésének a mielőbbi összehívását követelte. Dubőek azonban ezeket a követeléseket elutasította. A CSKP KB ülését csak 1968 március végén és április elején hívták össze, de nem a politikai helyzet, hanem az akcióprogram és személyi kérdések megvitatása céljából. Helyes törvényt fogadtak el a rehabilitálásokról; a gyakorlatban azonban a kémek, árulók, külföldi kémszervezetek ügynökei és 6 szocializmus február előtti ellenségei részesültek rehabilitációban. A helyzet olyan messzire ment, hogy rehabilitálni akarták a babicei pártszervezet és nemzeti bizottság tisztségviselőinek gyilkosait is. A szocializmus ellenségei kártérítés gyanánt nagy összegeket kaptak, de emellett katonai rangjukat és beosztásukat is visszakapták. Mint eső után a gomba, úgy szaporodtak a különböző szervezetek. Köztük olyanok is, amelyek szocialista-ellenes programjukat nem titkolták. Ilyen volt az ún. KAN (az elkötelezett pártonkívüliek klubja), az ún. K 231 (a büntető törvény- könyv paragrafusai szerint elnevezett klub), amelyben ellenséges és bűnöző elemek tömörültek. Aktivizálódtak a kollaboránsok és az agrárpárt vezetői is. Az új szervezetek megalakulását és tevékenységét a Nemzeti Frontról szóló törvénynek kellett volna szabályozni. Ezt azonban F. Kriegel és J. Smrkovsky hibájából nem hagyták jóvá. Dubőek támogatta ezeket a negatív jelenségeket, amelyek gyakorlatilag a szocialista struktúrákat felváltani kívánó új politikai struktúrákat hozták létre, sőt, ezeket a folyamatokat a „ megújulási“ folyamat részeként és vívmányaként tüntette fel. És álláspontját máig sem változtatta meg. Óvatoskodó kapcsolat a központi bizottsággal A CSKP KB 1968 áprilisi ülésére a jobboldal azzal a céllal ment el, hogy megvonja a bizalmat a CSKP KB-tól, gyorsan összehívja a rendkívüli kongresszust, amelyen a hatalmába kívánta keríteni ezt a legfelsőbb pártszervet. Nem járt sikerrel! A központi bizottság tagjainak nagy többsége elutasította ezt a követelést. A jobboldal azonban sikerrel járt néhány személyi kérdésben. A kormány, a Nemzeti Front és a nemzetgyűlés élére F. Krigelt és J. Smrkovskyt, a jobboldal exponenseit javasolták és hagyták jóvá, a kormány alelnöke pedig O. Őik lett. A CSKP KB Elnökségében a jobboldal megerősítette pozícióit. Alexander Dubcek és a CSKP Központi Bizottsága közötti viszonyról szólni kell néhány szót. Ma gyakran hivatkozik arra, hogy „olyan politikát csinált, amelyet a központi bizottság hagyott jóvá“. A valóságban azonban óvatoskodónak nevezhető a központi bizottsághoz fűződő viszonya. Azt állította, hogy ez a szerv elveszítette a bizalmat, nincs „mandátuma“, s hogy „Novotny emberei“ kapnak benne helyet. Zavarta őt a központi bizottság, mert még mindig túlnyomórészt becsületes kommunistákból álló tekintélyes szerv volt. Ezért tudatosan kerülte meg, nem tájékoztatta a testületet és ha a CSKP KB olyan határozatot hozott, amely neki és a jobboldal többi képviselőjének nem felelt meg, akkor azt egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Dubőek nem terjesztette a központi bizottság elé a kor számos komoly kérdését. Több fontos problémáról nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a központi bizottság elnökségét sem. A testvérpártokkal folytatott nemzetközi tárgyalások csehszlovák résztvevőit például hallgatásra kötelezte, hogy az elnökségben saját, teljesen elferdített magyarázatát adhassa elő. Eltitkolta az SZKP KB Politikai Bizottságának 1968. augusztus 17- én kelt levelét is, amely az adott ígéretek nem teljesítésére mutatott rá. Amikor a CSKP KB Elnökségének az 1968. augusztus 20-ról 21 -re virradó éjszaka tartott ülésén erről kérdezték, azt válaszolta: „Menjünk tovább, elvtársak. A levélben nincs olyan komoly dolog, amellyel foglalkoznunk kellene...“ Vagy vegyük például azt, hogyan viszonyult a CSKP KB által elfogadott dokumentumokhoz, s ahhoz, amit ő maga mondott. A CSKP KB 1968 májusi ülésén elhangzott beszámolója és az elfogadott határozat is a jobboldali veszélyt jelölte meg a pártra leselkedő fő veszélynek. A CSKP KB határozata kimondja, ha az antikommunista elemek támadást kísérelnének meg a szocializmus ellen, a párt mozgósítja erőit és visszaveri ezt a kísérletet. És mi történt az ülés után? Semmi. Semmilyen intézkedést nem hoztak. Tovább folytathatta tevékenységét a KAN, a K 231 és más ellenforradalmi szervezetek. A „Kétezer szó“ című ellenforradalmi pamflet kiadása után derült ki igazán, valójában hogyan is gondolta az antikommunista elemek elleni határozott harcot és a párt mozgósítását velük szemben. A CSKP KB Elnöksége a pamfletet elutasította, s feladatul adta Dubőeknak, hogy előkészületben levő tévényilatkozatában ítélje el a „Kétezer szót“. Nem így történt. És a CSKP járási konferenciáin, amelyek a „Kétezer szó“ közlése után zajlottak le, az elnökség jobboldali tagjai a pamflet szellemében léptek fel vagy tartalmát bagatellizálták. Az ellenforradalom programjából a „Dubcek politikáját“ támogató dokumentum lett. Halva született gyermek A CSKP KB 1968 áprilisi ülésén jóváhagyták a CSKP Akcióprogramját. Ennek a dokumentumnak kellett volna meghatároznia a párt és a társadalom tevékenységének további irányvonalát. Tartalma kompromisz- szum. Kidolgozása során, az ülés előtt és magán az ülésen is, harc folyt a revizionisták és a CSKP KB marxista-leninista erői között minden mondatának megfogalmazásáért. Ebben a küzdelemben sok meghatározás élét vesztette. Az Akció- program azonban helyes jelmondatokat, álláspontokat, programcélokat is tartalmazott, de olyan alapelveket is, amelyek ellentétben állnak a szocialista elvekkel, felülbírálják a szocialista építés marxista-leninista megközelítését. Az Akcióprogramnak hasonló sorsa lett, mint a CSKP KB határozatai többségének abban az évben. A jobboldali erők már jóváhagyásakor sem érdeklődtek iránta. A sajtóban „halva született gyermeknek“ nevezték, mivel nem felelt meg elvárásaiknak. Ebben az időben már más kategóriákban gondolkodtak, egy olyan programot akartak, amely teljes mértékben tagadná a szocialista alapelveket. Az Akcióprogram bizonyára feledésbe merült volna, csupán a történészek vizsgálódásának tárgya lenne, ha a tömegtájékoztató eszközök és a nyugati propaganda aktív részvételével Dubőek most ismét nem csinált volna belőle „slágert“. A L’U- nitának, az Olasz Kommunista Párt lapjának adott interjújában és más beszédeiben szüntelenül visszatért ehhez a dokumentumhoz és az 1968. évi realitásokkal ellentétben azt állítja, hogy az akcióprogram volt az a dokumentum, amely értelmében az ún. megújhodási folyamat végbement. Tartalmából tudatosan csak azokat a részeket emeli ki, amelyek relatíve helyesek, vagy pedig olyan általánosan vannak megfogalmazva, hogy bármi beléjük magyarázható. Dubcek beszédeiben nemcsak azt hallgatja el, hogy az Akcióprogramnak az adott korban is voltak gyenge pontjai, hanem elsősorban azt, hogy a valóban megvalósuló politikának nem volt semmi köze az Akcióprogramhoz. Említést tesz ez a dokumentum annak lehetőségéről, hogy támadást kell indítani a biztonsági szervek, a Népi Milícia, a párt és politikája ellen, hogy nacionalizmust és szovjetelle- nességet kell terjeszteni, a szocialistaellenes erőknek szervezkedniük és „szabad“ hatást kell gyakorolniuk, bomlasztani kell az állami szerveket, aláásni a szocialista gazdálkodás koncepcióját, üldözni a becsületes kommunistákat és haladó állampolgárokat, vagy pedig arról, hogy a köztársaságban meg kell változtatni a társadalmi rendszert, amint ezt végül is a CSKP KB jobboldali képviselői közül többen az emigrációban be is ismerték? Dubcek az Akcióprogrammal kapcsolatos bűvészkedésével meg akarja erősíteni azt az érvet, amelyet a válságos évek jobboldali erőinek képviselői hirdetnek: az 1968. évi' ún. megújhodási folyamat a szovjetunióbeli átalakítás elődje volt, azonos vagy hasonló volt a szovjet átalakításhoz, és a Szovjetunióban megvalósuló átalakítás „rehabilitálja“ az ún. prágai tavaszt. Ezzel az én/eléssel akarják alátámasztani azt a követelésüket, hogy „bírálják felül“ a válság időszakát, rehabilitálják a jobboldal politikáját, és teremtsenek olyan légkört, amelyben azt hirdetik, hogy ameny- nyiben a CSKP komolyan gondolja az átalakítást, folytatni kell a válságos évek politikáját! Ellentét a szavak és a tettek között Az 1968 augusztusáig lezajlott események alapján nyilvánvaló, hogy Dubőek fokozatosan teljes mértékben és tudatosan revizionis- ta, jobboldali platformra tért át, aktívan érvényesítve azt az életben. Nagyon jól tudta, mi történik a pártban és az egész országban. Felhívták erre a figyelmét egyének, párt- szervezetek, milíciaegységek levelei is. Sőt, Pavel akkori belügyminiszter is két olyan jelentést terjesztett elő, amely teljesen világosan rámutatott * a tőkés országok hírszerző szolgálatainak aktivizálódására, valamint arra, hogy a szocialistaellenes hazai erók is fokozzák aktivitásukat. Dubéek ma erről „semmit sem tud“ és unalomig azt állítja, (legutóbb az Amerika Hangjának és a BBC-nek adott interjújában), hogy Csehszlovákiában nem volt semmilyen ellenforradalom, semmi sem veszélyeztette a szocializmust, az internacionalista segítség az ellen a politika ellen irányult, amelynek célja a múlt hibáinak kiküszöbölése volt. Hogy milyen valótlanok ezek az állításai, azt a „leghivatottabb“ ember, a CIA ügynöke, egy Párizsban megjelenő emigráns folyóirat főszerkesztőjének, P. Tigridnek a szavai is igazolják, aki A politikai emigráció című könyvében ezt írja: „A prágai tavasz annak a rendszernek a felbomlását jelezte, amelyet a szovjet (de nemcsak a szovjet) szótár szocialistának minősít... Csehszlovákiában ellenforradalom, a szocializmus bomlasztása volt napirenden...“ Dubőek a mai napig személyes érdemének tartja, hogy nem lépett fel hatalmi eszközökkel a K 231 és a hasonló szélsőségek ellen, (amint szemérmesen a szocialistaellenes tevékenységet nevezi.) Abban az időben már kétarcú politikusként szerepelt. Taktikája az volt, hogy mindent megígért, de semmit sem teljesített. A CSKP járási és kerületi bizottságai vezető titkárainak tanácskozásán, a Népi Milícia aktíváján és a CSKP KB májusi ülésén ugyan a legfőbb veszélynek a jobboldali veszélyt jelölte meg, és arról beszélt, hogy a pártot a szocialista vívmányok védelmére kell mozgósítani, de nem tett semmit. Ugyanakkor elfogadta a reakciós erők hódolatát és további elvi politikai engedményeket tett nekik. Hasonlóan viszonyult szövetségeseinkhez is. Biztosította őket arról, hogy hatékony intézkedéseket tesznek az ellenforradalom felszámolására, a valóságban azonban sohasem születtek intézkedések. Épp ellenkezőleg: az ilyen tanácskozások után fokozódtak a szocialistaellenes és szovjetellenes megnyilvánulások. Az Ágcsernyőn (Öier- na nad Tísou) megtartott csehszlovák-szovjet tárgyalások és a bratislavai nemzetközi tanácskozás alatt nacionalista szenvedélyeket szítottak. Elvtelensége miatt a párt vezetősége elvesztette nemzetközi hitelét és a szövetséges országok vezetői már nem hittek abban, hogy úrrá tud lenni az egyre romló helyzeten. Tények bizonyítják, hogy Dubéek nem akart intézkedni a fellépő ellenforradalommal szemben. Az ellenforradalom nyílt fellépését az öt szövetséges ország internacionalista segítségnyújtása akadályozta meg. A CSKP KB 1968. augusztus 31-í ülésének határozata lehetőséget adott, hogy aránylag gyorsan kiküszöböljük a negatív jelenségeket, és konszolidáljuk a helyzetet a pártban és a társadalomban. Annak ellenére, hogy Dub- őekot óriási felelősség terhelte az augusztus előtti eseményekért, továbbra is a CSKP KB első titkárának funkciójában maradt. A következő hónapok megmutatták, hogy nem (Folytatás a 4. oldalon)
