Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-21 / 68. szám, kedd

Történelmi tények leltárosa Sándor László 80. születésnapjára A harmincas évek elején, amikor a közép-európai történelem kiosz­totta a kisebbségi magyar íróknak a szerepeket, Sándor Lászlónak sa­játos és fontos munkát adott: ráru­házta a felelős kultúraszervező pub­licista szerepkörét. Munkásságából kielemezhető, hogyan egyesül a szellemi érdeklődés és alkati alkal­masság, és a szükségszerű - emel­lett tudatos - feladatvállalás egy eredményes életben. Sándor László irodalmi munkásságát különféle ösztönzések és lehetőségek hatá­rozták meg s töltötték őt magát el tettvággyal, hogy a ma már történel­minek bizonyuló események tevé­keny részese és értékőrző leltárosa lehessen könyveiben. Budapesten született, de gyerek­korát Kassán (Koéice), majd Loson­con (Luőenec) töltötte; Kassán vé­gezte el a Kereskedelmi Akadémiát. A korszak az első köztársaság ideje, a burzsoá demokrácia termékeny­mostoha közege, amely azonban európai tájékozódásával és tarka pártegyvelegével annyi szellemi energiát halmozott fel és hagyott érvényesülni, hogy szinte kimeríthe­tetlen aranybányája lehet mai törté­nelmi érdeklődésünknek, mellyel ki­sebbségi szellemi elődeink, létkér­déseink és kulturális gyökérzetünk után kutatunk. Mert kétségtelenül keressük „magunkat“ a múltban, fogalmakat és törvényeket bányá­szunk elő, érzésekkel, indulatokkal és vágyakkal ismerkedünk, melyek utóélete bennünk folyik, érteni akar­juk a történések lényegét és a té­nyek értelmét, melyek első eszmélé- sünkbe, idegeinkbe és sejtjeinkbe beépültek, melyeket később tanul­tunk, és amelyek mai valóságké­pünk alapjait jelenthetik. Amikor Sándor László életművét szemrevételezzük, személyében múltunk alkalmas tanújára lelünk, munkássága tetteket őriz, publicisz­tikája tényeket leltároz, szellemi egyénisége segítségünkre van és eligazít. Olyan írástudónak látjuk, akinek a véleményalkotó közírás és értékmozgató szervező munka egy­szerre kenyere. Szerkesztőként >áf­juk őt feltűnni, a haladó losonci Fi­gyelőt szerkeszti, majd annak meg­szűnése után az ifjúsági Indulást. Készülődik benne a jelentős szer­kesztő, mely magatartásforma és gondolkodói aktivitás egész életé­ben jellemezője lesz. A közíró a Ma­gyar Újsággal, majd a Magyar Nap­pal való publicisztikai együttműkö­dés során érik benne, és a lapok jellege arra utal, hogy Sándor László a polgári haladó, majd a szocialista sajtó munkása kíván lenni, olyan társadalmi- és közgondolkodás kép­viselője, amelynek jelenléte és sza­bad fejlődése az első köztársaság­ból alkalmas színhelyet teremtett, hogy közép-európai méretű, törté­nelmi érvényű közege legyen a szo­cializmus készülődésének. A kor már nem (csak) történelmi előjáték - hanem maga a történelem! Sándor László közéleti szerepe 1935-ben nyert közép-európai értel­met, amikor - Fábry Zoltán nyomá­ban a Korunk szlovenszkói szer­kesztője és képviselője lesz. A kor­szakos és magyar méretekben egyedülálló folyóirat vonzza a kor­szerű gondolkodást és az eszmei­forradalmi áramlatokat, mozgatja az áporodott időt és merész huzatokat zúdít az egyetemes magyar életre. A Korunk által dagasztott szellemi örvények együtt zúgtak olyan euró­pai szelekkel, melyek földrészünk tájait alapjaiban felzaklatták és új elrendeződésre, korszerűbb létfor­mákra kényszerítették. Sándor Lászlónak a Korunk szlovenszkói képviselőjeként végzett munkája meghatározta fiatalkori valóságké­pét, de későbbi életének is irányt szabott. Aktivitását és szellemi erőit olyan fejlődési irányhoz kötötte, mely tendencia századunkban nagymértékben kiteljesedett és a szocializmusban világerővé vált, az emberiség modern létének for­máló erejévé, szellemi magatartásá­nak és morális értékrendjének átala­kítójává. Ekkor huszonhat éves, a pezsgő szellemi közegben, esz­mék és gondolatok összecsapása és vajúdása közepette végzi munká­ját, Gaál Gábor, Fábry Zoltán, Balogh Humberto Cirkusz - vakugrással? Heteken keresztül a Csehszlovák Te­levízió vasárnap esti programját egy csehszlovák-nyugatnémet koprodukció­ban készült filmsorozat töltötte ki, a Hum- berto Cirkusz. Ez az anyagilag és megva­lósításában is igényes produkció azonban némi csalódást okozott. Egy irodalmi mű­vet televízióra alkalmazni, nem egyszerű vállalkozás. Érdemes megfigyelni, hogy külföldi partnereink hogyan viszonyulnak a hasonló feladatokhoz, hogyan szövik az irodalmi műbe saját „dramaturgiai“ szemléletüket. Ez azért is lett volna indo­kolt ebben az esetben, mivel a szóban forgó sorozat televíziós alkotógárdánk el­ső találkozása Eduard Bass regényével, és egy ilyen költséges film sok eredeti ötletet kíván. Hasonlítsuk hát össze a regényt és annak televíziós változatát. Eduard Bass (1888-1946, valódi nevén Eduard Schmidt) ezt a regényét gazdag életta­pasztalatok alapján írta meg. Prágában és külföldön is (Bécs, München) jól ismer­te a varieték, cirkuszok, kabarészínpadok világát. A regényt 1941-ben fejezte be, a megszállás idején. Mint író, a cseh humorirodalom legjobbjain nőtt fel, azon az irodalmon, amely hangvételével, egy­szerű eszközeivel, időszerű témáival fő­leg a széles olvasóközönség igényeit szolgálta ki. 1972-ben kiadott, művészileg sokkal jelentősebb könyvével, a Vándor­cirkuszosokkal szemben a Humberto Cir­kusz inkább egy jó „népies mű“, ez persze, semmivel sem csökkenti értékét. A dolgos, becsületes, tettrekész és önfejű kőműves fiának mítosza a szerző és az egész cseh nemzet vágyait eleveníti meg. A film főleg a látványos elemeket, artista­jeleneteket és állatprodukciókat helyezte előtérbe, amelyek a regényben szerepel­tek ugyan, de a mű súlypontja ott inkább a főszereplőkre és az ő világukra össz­pontosult. De éppen a gyakorlatilag nehe­zen megvalósítható cirkuszi mutatványok domináltak, a filmsorozatban, a frappán­san megszerkesztett dialógusok helyett. Némely jelenet szinte a banalitás hatá­rát súrolta. Akárhogy nézzük is, ez a film meghátrálás a külföldi partnereink igényei elől. A regényt ismerő nézőknek például biztosan feltűnt, hogy míg az eredeti tör­ténet Anton Karas kőművessel kezdődik, a filmsorozatban csupán a harmadik rész­ben kap szerepet. Ez az eltolódás aztán a történet egész súlypontját magára a cir­kuszra helyezi át, és megzavarja a mű gondolatmenetét. Miközben a könyv csak egy rövidke epizódban szól Vasek gyer­mekkoráról, addig a film jóval nagyobb teret szentel neki (Pavel Mang prágai kisdiák nagyon meggyőző volt a szerep­ben), a felnőttkorba való hirtelen átme­net, egy epizódon belül, bizony elég eről­tetett volt. Bár az alkotók egy jól sikerült doku­mentumfilmmel próbálták „felkészíteni" a nézőket a filmre - bepillantást engedve a kulisszák mögé, feltárva a filmforgatás nehézségeit, bemutatva néhány színész munkáját -, de ezzel sem tudták kendőzni a sorozat gyengéit, egyhangúságát, me­revségét. Több szereplő megválasztásá­ban főleg artista tehetségük játszott sze­repet. így a néző inkább csak a cirkuszi mutatványokat kísérte figyelemmel és nem a cselekmény gondolatmenetét. Pe­dig a Csehszlovák Televízió sikeres soro­zatai után a Humberto Cirkusz alkotóitól is színvonalasabb munkát vártunk. MIROSLAV BARANOVIÖ Edgár, Barta Lajos, majd a moszkvai emigrációból Lukács György, Balázs Béla, Sinkó Ervin és sokan mások a levelező partnerei. Némi „irígyke- dést“ és nosztalgikus csodálatot kelt bennünk az az élő és intenzív szel­lemi mozgás, amely a Korunk körül és általa kavarog, a hittel és meg­győződéssel teli, gondolkodói tevé­kenység és irodalmi színesség, amely a folyóirat természetes miliő­jét jelentette és amelyhez hasonló élénkség hiányát ma jócskán ta­pasztaljuk. Sándor László a dolgok sűrűjében cikkeket és előfizetőket szervez, maga is bőven ír a lapba, ha kell, taktikázik és konspirál, tár­sadalmi irányokat egyeztet és író­egyéniségeket szembesít, leltároz és számon tart, szocialista kultúrát épít az idő követelményei és lehetőségei szerint. Eközben végzett fordítói munkája is jelentős, lefordítja Milo Urban Élő ostor című regényét, majd F. X. Salda nagyszerű esszéjét, A költői mű halhatatlanságá-t. A történelem nem adja könnyen igazát, a harmincas években a ké­szülődő ¿zocializmus eszméinek vállalása sorsszerű választás, meg­határozza az író létét és helyét a tár­sadalomban. Súlya és következmé­nye van, s a sorserők kiszámíthatat­lan játéka kíséri. A bécsi döntések nyomán a Korunk veszélyhelyzetbe jut, halódik , majd megszűnik (1941- ben), és kiadói munkatársai, szerzői nagy része kívül reked a nemzeti jelszavak és háborús indulók szí­nezte új társadalmi valóságon. A Horthy-rendszer nem ad helyet a marxista gondolkodásnak. Sándor László Kassára, majd Ungvárra ke­rül, itt éri a háború vége. A rejtőzés évei után visszaint a múlt, és a régi munka értelme megvalósul, Sándor László, első igazgatójaként, meg­szervezi az ungvári Képtárat. A Ko­runk miliőjében szerzett tapasztala­tai a háború utáni szovjet valóság­ban érvényesülnek, új méreteket ad­va az író valóságszemléletének. 1962-ben települ át Magyarország­ra, Budapestre, a Gorkij Könyvtár igazgatója lesz, ismét szervez és építkezik, de immár kedvezőbb kö­rülmények között, mint a Korunk- korszak idején. Számon tartjuk őt, mint hűséges figyelőjét és barátját nemzetiségi irodalmunknak. A közös történelem nyomán előállt szellemi egységben, közös tudattal és azonos értékrend jegyében szemléljük életünket, a szétrajzott kisebbségi és újjászü­lető nemzetiségi irodalom egységes múltját és mai valóságát, melyben az értékek - a múlt fényei és a jövő érdekei - azonosak. Olvastuk Ha­zánk: Közép-Európa (1979) és Hi­dak partok között (1988) című köte­teit, java munkásságának és élet­művének egy részét. Mi is ismerjük - és valljuk - az eszmét, amely a közép-európai népek-nemzetek sorsközösségét tűzte zászlajára, ar­ról is meg vagyunk győződve, hogy ez a gondolat és világképmodell hu­szadik századi, folyamatos történel­mi szükségszerűséget jelöl, és egy­re fontosabb és sürgetőbb. Sándor László könyveit olvasva, tényekkel, eseményekkel, nagy hagyományok­kal és jelentős alkotókkal találko­zunk, körünkből már eltávozott nagy nemzedékekkel, akik - Sándor Lászlóval együtt - a humánum ma­gasabb ázintjén munkálkodtak né­peink jövőjén. DUBA GYULA Szentpétery Ádám: Zenei csendélet (olaj) (Hrapka Tibor fotoreprodukciója) Nagy idők dokumentumai Kelet-Szlovákiában gondosan készülnek a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása 70. évfordulójának megünneplésére *J QH Q március 21-én I I v7 • kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot, amelynek létrejötte jelentős mér­tékben befolyásolta vidékünkön is a forradalmi eseményeket. A hazai burzsoázia a féléves Csehszlovákiában még nem tudta megerősíteni pozícióját, éppen ezért a szocialista esz­mék terjedésétől, valamint a ma­gyarországi dolgozók példájá­nak itteni követésétől tartva Szlovákia területére statáriumot hirdetett ki, és megkezdte a fel­készülést a fiatal proletárállam elleni katonai támadásra. A Szlovák Tanácsköztársa­ság megalakulása tovább gyor­sította a csehszlovák és a nem­zetközi intervenció előkészülete­it. A Magyar Tanácsköztársaság elleni támadás már akkor meg­kezdődött, mielőtt a proletárha­talom gazdaságilag és politikai­lag képes lett volna megerősíteni saját államát. Az intervenciós hadseregek a kezdeti gyors elő­renyomulásukkal egyre jobban veszélyeztették Magyarorszá­gon a tanácshatalom létét. A Vö­rös Hadsereg a kezdeti sikerte­lenség után május végére meg­erősödött és ellentámadásba lendült. ,,A Szlovák Tanácsköztársa­ságot 1919. június 16-án Pre- sovban, a helyi nagygyűlésen ki­áltották ki. Jelen voltak az ese­ményen a magyarországi szo­cialista párt szlovák és cseh szekciójának budapesti képvise­lői is. Azok, akik a Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltásától kezdve azon fáradoztak, hogy Csehszlovákiában is sor kerüljön a szocialista forradalomra. A Szlovák Tanácsköztársa­ság kormányzótanácsa folytatta azt a munkát, a szocialista rend megteremtését, amelyet már ko­rábban a direktóriumok elkezd­tek. Munkástanácsokat nevezett ki, s azokat bízta meg az ipari üzemek, kereskedelmi cégek, pénzügyi intézmények és lakó­házak államosítására való felké­szülés folytatásával. Államosí­totta a száz holdnál nagyobb területű birtokokat, s eltörölte a parasztok bankadósságait és adóterheit. A Szlovák Tanácsköztársa­ság léte közvetlenül a Magyar Tanácsköztársaság sikereitől és hiányosságaitól függött. Az inter­venció súlyos helyzetet teremtett mindkét proletárállam számára: legértékesebb erőinek zömét el­vonta az építőmunkától, nehezí­tette az államigazgatási szervek megtisztítását a proletárdiktatúra burkolt és nyílt ellenségeitől, gá­tolta a népgazdaság fejlesztését. Clemenceau-jegyzék elfogadá­sával, illetve az Antant ultimátu­mával aztán lényegében megpe­csételődött, eldőlt a tanácsköz­társaságok sorsa...“ E gyebek között ezeket a ré­gen ismert tényeket tar­talmazza a presovi Szlovák Ta­nácsköztársaság Múzeuma még nyomdaszagú kiadványának előszava. Utána húsz olyan ko­rabeli dokumentumnak a máso­lata sorakozik a gyűjteményben, amelyek valósághűen számol­nak be a hetven évvel ezelőtti eseményekről, fejleményekről. Beszélgetésünk során dr. Bo­ris Benovsky, a múzeum osz­tályvezetője erről így nyilatko­zott:- Hogy a Szlovák Tanácsköz­társaság, illetve a Tanácsköztár­saságok (mert a kettő elválaszt­hatatlan egymástól) milyen he­lyet foglalnak el történelmünk­ben, az már régen ismert. Tan­könyveink is a rangjának megfe­lelő terjedelemben foglalkoznak vele. Ugyanakkor tárgyalják más könyvek, írnak róla az újságok, ám mindezek ellenére fontos a Tanácsköztársasággal kap­csolatos dokumentumok állandó ismertetése, a proletárdiktatúra bevezetésére tett kísérlet törté­nelmi jelentőségének tudatosítá­sa, hogy újra meg újra felidézzük az akkori eseményeket. A minap megjelent gyűjteményt is annak a reményében szerkesztettük és bocsátottuk közre kétezer pél­dányban, hogy ismét fölkerülje­nek az iskolák, üzemek, könyv­tárak és más közlétesítmények, közintézetek faliújságjaira, s új­ból elolvassák az emberek. A korabeli dokumentumokat népszerűsítő gyűjteményben ott van például annak a táviratnak a szlovák nyelvű szövege, amelyben a Magyar Tanácsköz­társaság Kormányzótanácsa ne­vében Kun Béla külügyi népbiz­tos tudatja a világ munkásaival, hogy Magyarországon a tőkés- földbirtokos uralmat a proletár- ság diktatúrája váltotta fel. Egy másik lapon a csehszlovák kor­mány reagálása, a statárium szövege olvasható. Amint azt a további dokumentumok is bi­zonyítják, a kassai (Kosice) és a preáovi munkásokat nem fé­lemlíthette meg a burzsoá kor­mány szigora sem. Tovább szer­vezkedtek, készültek a harcra, a munkásállam megteremtésé­re. S hogy nem eredménytele­nül, azt az 1919. június 16-án Presovban megjelent Nasa őer- vená zástava munkásújságból is megtudhatjuk. Egy következő la­pon a Szlovák Tanácsköztársa­ság katonai parancsnokának és kormányzótanácsi biztosának június 26-án kelt szlovák és ma­gyar nyelvű parancsa áll. Ebben egyebek között ez olvasható: „A Tanácsköztársaság forgalom­ban lévő pénzeit mindenki köte­les elfogadni... “ J únius 27-én a további pa­rancs az általános mozgó­sításról szól. Sajnos, a fiatal pro­letárállam katonai erejének meg­erősítésére már nem jutott idő... A két utolsó dokumentum a négy hetet megélt köztársaság meg­döntése utáni napokból való. Az egyiken ez a szöveg olvasható: Kérünk minden alárendelt hivatalt, elsősorban a községi elöljáróságokat, hogy írják össze mindazon személyeket, akik a bolsevikoknak bármilyen szol­gálatot tettek...“- Ezt a propagációs anyagot szántuk a Szlovák Tanácsköz­társasággal foglalkozó, április 8- án Kassán rendezendő orszá­gos konferencia résztvevőinek is, valamint a járási ideológiai konferencia küldötteinek. Ugyanakkor - folytatta a múze­um osztályvezetője - rövidesen elkészül a korabeli fényképekből összeállított kiadványunk is, va­lamint két videofilm. Az egyik videófilmet az akkori felvételünk- bői, főleg a „Vörös filmriport“ ' heti filmhíradó anyagaiból állítjuk össze, míg a másik az egykori tanácsköztársaság területének jelenét mutatja be.- Hol nézhetik majd meg az érdeklődők ezt a kiállítást?-A 70. évfordulóra múzeu­munk nagytermében május 11- én egy időszakos kiállítást nyi­tunk. Jóval gazdagabb gyűj­temény mutatja majd be a Ta­nácsköztársaságot, mint az ál­landó kiállításunk. Anna Kysel'o- vá igen nagyszabásúra tervezte.- Lesznek ott valamilyen más érdekességek is?- Rengeteg dokumentumunk volt eddig is, és gyűjteményünk állandóan gyarapszik. Az utóbbi években is számos olyan levél, fénykép és más értékes tárgy került hozzánk, amelyeket szin­tén érdemesnek tartunk kiállíta­ni. Tehát olyan anyagot is fel­használunk, amelyek csak a kö­zelmúltban kerültek elő a ma­gyarországi és hazai levéltárok­ból vagy magángyűjtemé­nyekből. A zt már nemcsak a múze­um munkatársától tudjuk, hogy Presov és környéke szor­galmasan készül a Szlovák Ta­nácsköztársaság hetvenedik év­fordulójának megünneplésére, hanem többek között Mikulás Tomcotól is, az SZLKP járási bizottságának titkárától. Ugyan­akkor a városban is megjelentek már a jelentős események évfor- . dulójának közeledtét jelző hírnö­kök - a Tanácsköztársaság em­lékét idéző kirakatdíszek, szim­bólumok. GAZDAG JÓZSEF ÚJSZf 4 1989. III. 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents