Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-18 / 66. szám, szombat

A pluralizmus platformja Tanácskoztak a Szlovák Nemzeti Front tisztségviselői (ŐSTK) - Őastában tegnap véget ért a Szlovák Nemzeti Front kétnapos szemi­náriuma, amelyen a Nemzeti Front Köz­ponti Bizottságának, valamint kerületi és járási bizottságainak tisztségviselői az átalakítás és a társadalmi demokratizálás időszerű kérdéseivel s a CSKP XVIII. és az SZLKP soron következő kongresszu­sának előkészületeivel foglalkoztak. A pénteki tanácskozást, amelyen fel­szólalt Rudolf Rohlíőek, a CSKP KB Titkárságának tagja, a CSSZSZK Nemze­ti Frontja Központi Bizottságának alelnö­ke és Ondrej Sáling, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Dániel Futej, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának alelnöke vezette. Rudolf Rohlíőek emlékeztetett arra, hogy a szocialista pluralizmus számára a múltban és napjainkban is a Nemzeti Front jelentett platformot. Keretében lét­rejönnek a szocialista építés módszerei­nek és útjainak tisztázásához szükséges politikai feltételek. Ondrej Sáling elvtárs beszédében azt hangsúlyozta, hogy a komplex átalakítás alapja a gazdasági reform. A Nemzeti Front szervezetei pótolhatatlan szerepet töltenek be az átalakítás céljainak megvi­lágításában és az embereknek e célok megvalósítására való aktivizálásában. A szocialista demokrácia fejlesztése nyílt társadalmi párbeszédet feltételez és az állampolgárok széles tömegeinek bekap­csolódását a döntő kérdések megoldásá­ba. Ehhez teremti meg a feltételeket a Nemzeti Front politikai rendszere, amely a törvények tiszteletben tartásán, a szocializmus elveinek megőrzésén alapszik. Megvalósult a 40 évvel ezelőtt kitűzött cél (Tudósítónktól) - Ünnepi ülést tartott tegnap Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) a Csemadok já­rási bizottsága abból az alkalomból, hogy 40 évvel ezelőtt alakultak meg járásunk területén az első Csema- dok-alapszervezetek. Az ülésen Vízváry Józsefnek a járási pártbi­zottság titkárának a vezetésével, részt vett a járás párt- és állami szerveinek delegációja is. Ünnepi beszédében Gyurcsik József, a Csemadok járási bizottságának elnöke többek között hangsúlyozta, hogy a cél, melyet 40 évvel ezelőtt a Csemadok célul tűzött ki - a CSKP vezetésével olyan kulturális és nép­művelő munkát végezni, mely segíti a szocializmus építését és hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek együttélését -, megvalósult. 40 év­vel ezelőtt ezekben a napokban az akkori járási székhelyeken, Duna­szerdahelyen, Somorján (Samorín) és Nagymegyeren (Öalovo) alakul­tak meg az első szervezetek, ma járásunkban 70 működik közel 15 ezres taglétszámmal. Az ünnepi ülés pozitívan értékelte azt a tényt, hogy 1987-ben a Csemadok ismét a Nemzeti Front tagszervezete lett, s tagjai részt kívánnak venni szocia­lista társadalmunk komplex átalakí­tásában s a demokratizálási folya­mat felgyorsításában. Az ülés résztvevőinek felolvasták Dudás Kálmánnak, az SZLKP KB Elnökségi tagjának a járási pártbi­zottság vezető titkárának üdvözlő levelét. (csépi) Javaslat Európa kommunistáinak közös tanácskozására (Folytatás az 1. oldalról) ben leszerelésre kell törekedni. En­nek a kérdésnek gazdasági vonat­kozásai is vannak. Nagy jelentősé­get tulajdonítunk annak, hogy a je­lenlegi hadikiadásokat fordítsák bé­kés célokra. Arra • is törekszünk, hogy Dánia hozzájáruljon az ökoló­giai együttműködés fejlesztéséhez mind az Egyesült Nemzetek Szerve­zetén belül, mind kívüle. A levegő- szennyezés a világ jelenlegi egyik legsúlyosabb problémája. • Hogyan értékeli küldöttségük hazánkban tett látogatását?- A látogatás bár rövid, de hasz­nos volt. A külpolitikát, a leszerelési kérdéseket és a további európai bi­zalom- és biztonságerősítő intézke­dések kidolgozásának szükséges­ségét illetően sok mindenben azo­nos a nézetünk. Küldöttségünk tag­jainak Milos Jakes elvtárssal tartott megbeszélését hasznosnak tartom. Tájékoztatott bennünket a Cseh­szlovákiában végbemenő változá­sokról, a reform végrehajtásáról, a demokratizálódási folyamatról s a problémákról, amelyekkel mi is találkozunk. Egyetértettünk abban, hogy együttműködésünket nemcsak a jelenlegi szinten kell tartani, ha­nem tovább kell bővíteni. Jakes elv­társat tájékoztattuk az európai kom­munista pártok tisztségviselőinek közös tanácskozására vonatkozó ja­vaslatunkról. Az ülés gondolata a nyugat-európai kommunista pár­tok februárban Koppenhágában kezdeményezésünkre tartott ta­nácskozásán merült fel. • Köszönöm a beszélgetést. Marék Dobrovolny (ŐSTK) - Tegnap rövid munkalátoga­tásra hazánkba érkezett Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke. A Ruzynéi repülőtéren Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára fogadta. Miloé Jakeá, a CSKP KB főtitkára röviddel érkezése után fogadta Jasszer Arafatot. A találkozón véleményt cserél­tek a nemzetközi kérdésekről, különös tekintettel a Közel-Kelet térségének hely­zetére, valamint a Csehszlovákia és a Pa­lesztinái Felszabadítási Szervezet közti kétoldalú együttműködés problémáira. A baráti légkörben folytatott beszélgetést a teljes egyetértés és nézetazonosság jellemezte. Kifejezték, hogy a csehszlo- vák-palesztínai kapcsolatok fejlesztése és elmélyítése mindkét fél érdeke. RÖVIDEN + A Szlovák Nemzeti Színház együttese tegnap mutatta be Nyikolaj Erdman szovjet drámaíró Az öngyilkos című darabját. A Hviezdoslav Színházban rendezett bemutató előadáson jelen volt Gejza Őlapka, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, a KB titkára, Rudolf Jurík, az SZLKP KB osztályvezetője, Anna Rybni- kárová, a Szlovák Nemzeti Tanács alel­nöke és számos más vendég. + Tegnap ülést tartott Bratislavá­ban az SZLKP KB pártéleti kérdésekkel foglalkozó bizottsága. A leendő párttagok - főleg fiatal munkások - kiválasztásával és felkészítésük színvonalával kapcsola­tos kérdéseket vitatott meg. Háborús bűnösök szabadlábon A Csehszlovák Sajtóiroda nyilatkozata (ŐSTK) - A Csehszlovák Sajtóiroda tegnap Franz Fischer és Ferdinand aus dér Fünten háborús bűnösök szabadon bocsátása kapcsán nyilatkozatot adott ki, amely egyebek között megállapítja: ,,A holland parlament január 27-én döntött Franz Fischernek és Ferdinand aus dér Füntennek, akiket az emberiség ellen elkövetett bűntettekért ítéltek el, szabadon bocsátásáról. A két hábőrus bűnös tízezer hollandiai zsidó deportálá­sáért és haláláért felelős. A Csehszlovák Sajtóiroda elengedhetetlennek tekinti, hogy kijelentse: Csehszlovákia, amely a fasizmus első áldozatainak egyike volt, elvárja, hogy a hollandiai hivatalos körök tudatosítsák döntésük kedvezőtlen ha­tását. Afganisztánban továbbra is nagyon komoly a helyzet Julij Voroncov nyilatkozata a TASZSZ-nak Támogatják az átalakítás és a demokratizálás folyamatát (Folytatás az 1. oldalról) A pártban és nemzeteink életé­ben végbement további fejlődés alá­támasztotta a szocializmus és pár­tunk politikája elveinek helyességét é3 életképességét. Ezen az úton azonban nem volt mindig könnyű előrehaladni. Ezt tud­tuk 1948-ban, 1968-ban s 1969-ben is, és most is tudjuk, amikor aktivizá­lódnak a jobboldali erők, és az átala­kítás ellen fordulnak, hogy visszafor­dítsák szocialista társadalmunk fej­lődését. Ezzel a nyugati határainkon túli legreakciősabb politikai erők eszközévé válnak. Ugyancsak elítéljük mindazokat, akik fékezni akarják társadalmunkat az átalakítás és a demokratizálás Előtérben az akcióképesség növelése (Folytatás az 1. oldalról) litikai előkészítésétől. Az előkészü­letek fontos része a párttagokkal és tagjelöltekkel való nyílt beszélgetés életükről, munkahelyükről és pártfel­adataik teljesítéséről. A príbrami járási pártbizottság tagjai a testület ülése előtt írásos beszámolóból tájékozódhattak arról, hogy a járás ipari vállalatai miként teljesítik tervfeladataikat. Az ülésen, a járás gazdasági életének változá­saival kapcsolatban többen kifogá­solták az új együttműködési formák alkalmazásának lassúságát, például a KGST-államok vállalataival való közvetlen kapcsolatok terén. Napja­inkban különösen fontos feladat a párt vezető szerepének aktív és alkotó érvényesítése. Az átalakítás­hoz az ösztönzést a párt adta, s a pártnak kell kezeskednie az átalakítási folyamat optimális üte­mének megtartásáról is. Az évzáró taggyűlésekkel kapcsolatban a tes­tület ülésén kifejezésre jutott a köve­telmény: az illetékes pártszerveknek és pártszervezeteknek arra kell töre­kedniük, hogy az évzáró taggyűlé­sek növeljék a szervezetek tekinté­lyét és akcióképességét. Az Ústí nadiabem-i kerületi párt- bizottság titkárságának tagjai a ke­rületi székhelyen működő pedagó­giai kar marxizmus-leninizmus inté­zetének munkatársaival tanácskoz­tak az ideológiai és világnézeti ne­velés időszerű kérdéseiről. Václav Sípek, a kerületi pártbizottság veze­tő titkára azt emelte ki bevezetőjé­ben, hogy jelenünk egyik elsőrendű feladata, hogy az emberek aktívan támogassák az átfogó átalakítást és a szocialista demokrácia kiteljesíté­sét. Közelebb kell jutni az ifjúság­hoz, ismerni kell a felnövekvő nem­zedék nézeteit, problémáit. A peda­gógiai kar oktatóinak kulcsfontossá­gú feladata a marxizmus-leninizmus oktatása hatékonyságának növelé­se s a jövő pedagógusainak a társa­dalomban végbemenő változásokra való felkészítése. (sm) megkezdett útján, meg akarják za­varni a nyugalmat és a közrendet, amelyre fontos feladataink teljesíté­séhez elengedhetetlen szükségünk van. Ezzel összefüggésben meglep bennünket, hogy némely kulturális dolgozónk és tudósunk különböző okok miatt nem a haladás mellett emelték fel szavukat, - Klement Gottwald szavaival élve - nem a tá- boriták és husziták oldalára, hanem az urak szövetségének oldalára áll­tak. Ez is mutatja,- hogy nem értik ennek a valóban történelmi kornak a feladatait, amikor forradalmi úton valósítjuk meg a valódi, hatékony, szocialista demokráciát, és törek­szünk a szocialista gazdaságirányí­tás átalakítására. Mi, a párt veterán tagjai ismét hangsúlyozzuk Csehszlovákia Kom­munista Pártja, a munkásosztály s a többi dolgozó ügye iránti hűsé­günket. A párt politikájának végre­hajtása, főleg tapasztalataink a fel­növő ifjú nemzedéknek valő átadása során nem fogunk takarékoskodni erőnkkel. Eljött az idő, amikor a kommunis­táknak, mindenekelőtt az állami, gazdasági és társadalmi szerveze­tek tisztségviselőinek és más veze­tőinek véget kell vetniük az alibiz- musnak s a párt múlt- jelen- és jövőbeli politikájával kapcsolatos ál­lásfoglalásban való ingadozásának. Egyöntetűen síkraszállunk a CSKP Központi Bizottsága Elnök­ségének a februári győzelem 41. évfordulója alkalmából közzétett nyi­latkozata mellett, amely jelentős ösztönzés pártunknak és egész né­pünknek a gazdasági és társadalmi átalakítási program megvalósítása s a gazdasági és szociális fejlesztés meggyorsítása érdekében történő aktivizálásához. (ÖSTK) - Az utóbbi napokban az afgán ellenzéki erők fokozták felfor­gató tevékenységüket Nangarhar, Kandahar és Herat tartományokban. A kormánycsapatok felvették a har­cot az ellenzékkel, több mint 50 mudzsahidet megöltek és sokakat megsebesítettek. Az áldozatok kö­zött van két külföldi tanácsadó is, akik együttműködtek az ellenzéki csoportokkal. A harcokban a kor­mányerők is elveszítettek néhány katonát. Julij Voroncov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyet­tese, afganisztáni nagykövet a TASZSZ hírügynökségnek nyilat­kozott az afganisztáni helyzetről. Hangsúlyozta, a helyzet továbbra is nagyon komoly, az afgán kérdés békés rendezéséhez azonban meg­van minden szükséges feltétel. Ma egyértelműen az. a tény a legfonto­sabb, hogy Afganisztán hadserege, a hazafias erők meggyőzően mutat­ták meg: készek és képesek önálló­an megvédeni az ország szuvereni­tását és a fejlődés választott útját. Nem következtek be a nyugati kato­nai szakértők jóslatai, hogy az utolsó szovjet katona távozása után „a kabuli rezsim kártyavárként omlik össze“. Csehszlovák felszólalás az IPU-konferencián (ÖSTK) - Az Interparlamentáris Unió budapesti 81. konferenciáján az általános vitában tegnap felszó­lalt Ján Marko, a Szövetségi Gyűlés első alelnöke, a csehszlovák kül­döttség vezetője. Üdvözölte, hogy a nemzetközi közösség egyre in­kább tudatosítja a globális és regio­nális problémák békés megoldásá­nak fontosságát. Beszédében fog­lalkozott a szovjet-amerikai rakéta­szerződés megvalósításával és a bécsi utótalálkozó eredményeivel. Hangsúlyozta, hazánk igyekszik mi­nél nagyobb mértékben hozzájárulni ahhoz, hogy a konfrontációt a köl­csönös megértés és az együttműkö­dés váltsa fel, szilárduljanak a politi­kai kapcsolatok és az országok kö­zösen keressék a kivezető utat ko­runk problémáiból. Az IPU tegnapi ülésén szólalt fel Jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke. Tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit a közel- keleti helyzetről és a palesztin el­lenállási mozgalomról. Jasszer Arafat csütörtökön kezd­te meg hivatalos magyarországi lá­togatását. Megbeszéléseket folyta­tott Grósz Károllyal, az MSZMP főtitkárával. Hallgatólagos tűzszünet Bejrútban Bomba robbant a keleti városrészben (ÖSTK) - Pánikot okozott tegnap Bejrútban egy gépkocsiban elhelye­zett bomba felrobbanása. A merény­letre a keresztények lakta Kelet- Bejrútban került sor, a brit nagykö­vetség konzuláris hivatalának köze­lében. Az eddigi jelentések szerint 13 polgári személy életét vesztette és kb. száz megsebesült. Az áldoza­tok a hivatallal szomszédos pékség előtt álltak sorban kenyérre várva. A helyi rádióállomások összefüg­gésbe hozzák a bombamerényletet a Rushdie-üggyel. A keddi tüzérségi párbajok után tegnap nyitottak ki Bejrutban az A Dominikai KP IV. kongresszusa (ŐSTK) - Santo Domingóban csütörtök este kezdődött meg a Do­minikai Kommunista Párt IV. kong­resszusa. A küldöttek megvitatják a központi bizottság beszámolóját a legutóbbi kongresszus óta végzett tevékenységről, jóváhagyják a párt programjában és alapszabályzatá­ban eszközölt változásokat, s meg­választják az új pártvezetést. Ezen­kívül kidolgozzák a párt stratégiáját a jövő évb,pn esedékes választá­sokra. A dominikai kommunisták tanács­kozásán húsz külföldi delegáció vesz részt. Jaroslav Planéta, a CSKP KB képviselője a nyitóülé­sen tolmácsolta a csehszlovák kom­munisták jókívánságait a Dominikai KP-nek és kongresszusának. A beszámoló feletti vita tegnap kezdődött, a kongresszus várhatóan holnap fejeződik be. egyes üzletek és hivatalok. Tovább­ra is zárva vannak az iskolák és a nemzetközi repülőtér. A libanoni reguláris hadsereg keresztény és muzulmán alakulatai, valamint a ki­kötők blokádja miatt kirobbant újabb konfliktus további résztvevői egyelő­re megtartják a ki nem hirdetett tűz­szünetet, de ez - véli a helyi sajtó - bármikor felborulhat. Nicaragua WOJCIECH JARUZELSKI Varsóban fogadta Pjotr Lusev hadseregtábornokot, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát és Vlagyimir Lo- bov hadseregtábornokot, az egyesített fegyveres erők vezérkari főnökét abból az alkalomból, hogy a közelmúltban vették át ezt a tisztséget. MOSZKVÁBAN tegnap megkezdődött a Komszomol Központi Bizottságának kétnapos ülése. A résztvevők megvá­lasztják az ifjúsági szervezetet képviselő népi képviselőket. ANDREASZ PAPANDREU görög mi­niszterelnök tegnap közölte az új kormány összetételét. A kulcspozíciókban nem tör­tént változás, a külügyeket továbbra is Karolosz Papuliasz irányítja, a hadügymi­niszter Joannisz Haralambopulosz ma­rad. Nincs változás a gazdasági, a pénz­ügyminisztérium élén, s a kulturális mi­niszter személye sem változott. Választások ENSZ-felügyelettel? (ŐSTK) - Miguel d’Escoto nica­raguai külügyminiszter hivatalos ké­réssel fordult az ENSZ-főtitkárhoz: a világszervezet a Nicaraguában 1990. február 25-re kiírt parlamenti és elnökválasztásokat megelőző egész kampány idejére küldjön megfigyelőket a közép-amerikai or­szágba. Az ENSZ-főtitkár szóvivője közölte, a kérést jelenleg vizsgálják. Emlékeztetett rá, hogy a világszer­vezet csak kivételes esetekben, pél­dául valamely állam szuverenitásá­ról szóló népszavazások alkalmával tart hasonló felügyeletet. Amerikai kongresszusi források szerint James Baker külügyminisz­ter ezekben a napokban közli, mi­lyen pénzösszeget kér a kormány a nicaraguai ellenforradalmároknak nyújtandó humanitárius segítségre. George Bush elnök állítólag 40-50 millió dollárt fog kérni a törvényho­zástól. Szovjetunió Elítélték a terroristákat (ŐSTK) - Az OSZSZSZK Legfel­sőbb Bíróságának büntető kollégiu­ma tegnap 15 évi szabadságvesz­tésre és vagyonelkobzásra ítélte Pa­vel Jaksijancot, akinek vezetésével fegyveres bűnözők csoportja tavaly december elsején Ordzsonikidzé- ben előbb hatalmába kerített egy iskolabuszt, majd a túszok elenge­dése fejében nagy pénzösszeget, fegyvereket és repülőgépet követelt. A terroristák a repülőgéppel Izrael­ben szálltak le, ám másnap az izraeli hatóságok átadták őket a szovjet félnek. Banditizmussal és törvénytelen határátlépéssel vádolták a banda to­vábbi három tagját is: Vlagyimir Muravlov, Germán Visnyakov és Vlagyimir Anasztaszov büntetése 14 évi szabadságvesztés és va­gyonelkobzás. A banda tagja volt megalakulásától Tofij Dzsafarov is, ő azonban nem vett részt a terror- cselekményekben; büntetése hár­omévi szabadságvesztés és vagyonelkobzás. ÚJ SZÚ 2 1989.111.18 Hazánkba érkezett Jasszer Arafat

Next

/
Thumbnails
Contents