Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-18 / 66. szám, szombat
ÚJ szú 3 1989.111.18. A hatékony mezőgazdaság az átalakítás fontos tényezője Mihail Gorbacsov előadói beszéde a központi bizottság szerdai ülésén (Mihail Gorbacsov szerdai beszédének első részét lapunk tegnapi számában közöltük.) Természetesen bekövetkezhetnek bizonyos árváltozások, ha új ipari és mezőgazda- sági termékek jelennek meg, és valóban emelkedik ezek minőségi színvonala. Ennek azonban mindig kiegyensúlyozottnak és köl-'' csönösen egyeztetettnek kell lennie. Megkülönböztetett figyelmet érdemelnek az alacsony rentabilitású és veszteséges kol- ' hozok és szovhozok, a feldolgozó vállalatok problémái, s ezek társadalommal szembeni felelősségének növelése. Ez olyan fontos kérdés, amely sok ember és mezőgazdasági szektorunk jelentős részének sorsát érinti. Valamennyien egyetértünk abban, hogy konkrét hozzáállásra van szükség minden egyes ilyen gazdasággal szemben. Ezek többségénél nyilván alkalmazni lehet az oreli elvtársak tapasztalatait. Ók energikusan láttak hozzá a vidék gazdasági és szociális problémáinak megoldásához, a gazdálkodás hatékonyságának növeléséhez, s így létrehozták a feltételeket a szakemberek biztosításához a gyenge gazdaságok számára, önök közül sokan látták, hogy az oreli kerületben viszonylag gyorsan javul a mezőgazdaság helyzete. Ezért ki kell használni ezeket a tapasztalatokat. Külön el kell gondolkodnunk a hegyi, északi területeken fekvő gazdaságok és más, nagyon kedvezőtlen feltételek között működő gazdaságok sorsa felett. Itt, legalábbis az első szakaszban, nem lehetünk meg az állam jelentős segítsége nélkül. A lemaradozó gazdaságok között vannak olyanok is, amelyek elveszítették önálló fejlődésük távlatait. Itt nyilván radikális intézkedéseket kell tenni. Egyes esetekben célszerű lehet e gazdaságok földterületének átadása az erős kolhozoknak, szovhozoknak és más vállalatoknak, a kollektív és családi bérlődnek, célszerű lesz kihasználni a melléküzem- ági termelés fejlesztésének minden lehetőségét. Úgy vélem, ezzel haladéktalanul foglalkozni kell, hogy már az elkövetkező egy-két évben megoldjuk ezeket a problémákat a társadalom érdekében, figyelembe véve azok érdekeit, akik ezekben a kolhozokban és szovhozokban dolgoznak. Nyilvánvaló, a mezőgazdasági szektor pénzügyi rendszerének és hitelekkel való ellátásának tökéletlensége is. Nem tart lépést az eseményekkel, továbbra is megnyilvánul a túlzott szabályozás tendenciája, s nem ösztönzi megfelelő módon a vállalkozást és az indokolt kockázatvállalást. Alapjaitól kell megváltoztatni a bankok, mindenekelőtt a Szovjetunió Mezőgazdaságiipari Bankjának tevékenységét. El kell érni, hogy valóban érdekeltek legyenek a termelés fejlesztésében, s kereskedelmi partnerként tevékenykedjenek. Feltétlenül ösztönözni kell a szövetkezeti bankok és részvénytársaságok rendszerének fejlesztését, hogy a vállalatok és gazdaságok tevékenységének javításába aktívan be lehessen vonni dolgozóik személyes megtakarításait. Nincs minden rendben a költségvetés és a feldolgozó vállalatok kölcsönös kapcsolataival sem. Ismert, hogy az élelmiszeripar több ágazata, még olyan is mint a cukorgyártás, nehéz anyagi helyzetben van, nincsenek eszközeik a rekonstrukcióra, és a szociális infrastruktúra normális fejlesztésére. Az elvonások után visszamaradt összeg nem teszi lehetővé számukra a normális fejlődést. Ezzel a helyzettel alaposan foglalkozni kell. A vállalatok és az állami költségvetés közti kölcsönös pénzügyi kapcsolatok jól előkészített mechanizmusával kell a következő ötéves tervidőszakba lépnünk. Ezzel összefüggésben meg kell gyorsítani a tudományosan megalapozott normatívák, jövedelemadók és költségvetési elvonások kidolgozását. Elvi jelentőségű feladat, hogy rendet kell teremteni a helyi tanácsok költségvetésébe való elvonások terén. Az önfinanszírozás feltételei között fontos a költségvetési beruházások helyének behatárolása. Ezeket minden országban alkalmazzák, és lehetővé teszik a termelők pénzügyi stabilitásának megőrzését mindenekelőtt a szélsőséges helyzetekben, segítik őket az új technika beszerzésében, az új technológiák elsajátításában és a szociális problémák megoldásában. A költségvetési eszközök ugyancsak fontos forrásai a tudomány és a termelés fejlesztésére vonatkozó nagy programok megvalósításának. Politikai és gazdasági szempontból nem lehet figyelmen kívül hagyni a kolhozok, szovhozok és a mezőgazdasági-ipari komplexum más vállalatai jelentős eladósodásának kérdését sem, amely sok év alatt alakult ki. Igazságtalan lenne ezeknek az adósságoknak az egész terhét magukra a gazdaságokra hárítani, mivel nemcsak a gazdasági tevékenység hiányosságai miatt jöttek létre, hanem az ekvivalens csere hiányában is. Ezzel a kérdéssel a plenáris ülés előtt alaposan foglalkozott a kormány és a KB Politikai Bizottsága. A valóság olyan, hogy az ország jelenlegi pénzügyi helyzete, amelyet az állami költségvetés nagy deficitje jellemez, korlátozza a lehetőségeinket az adósságok felszámolására. Ennek ellenére célszerűnek tartjuk e probléma megoldását, mégpedig nem azonos alapon, hanem figyelembe véve minden egyes gazdaság helyzetét. Új irányítási rendszert Elvtársak! Valamennyien tudatosítjuk, hogy a viszonyok átalakítása a mezőgazdaságban megköveteli a mezőgazdasági-ipari komplexum irányítási rendszerének radikális megváltoztatását és - mondjuk ki nyíltan - a jelenlegi adminisztratív (reszort és területi) irányítási rendszer felszámolását az egész mezőgazdaságban. Az irányítás szempontjából a mezőgazda- sági vállalatok ma kettős függőségben vannak. Egyrészt alá vannak rendelve felettes szerveiknek reszortvonalon. De nem kisebb, s talán még nagyobb mértékben irányítják őket a helyi pártszervek és tanácsok, kezdve a járási szinten. Ez a rendszer régen alakult ki, a kollektivizálás kezdetén. A helyi szervek keményen ellenőrizték a mezőgazdasági vállalatok minden tevékenységét. A járási hivatalok gyakorlatilag meghatározták a gazdaságok feladatait, a termelés mértékét és struktúráját, a határidőket tekintve, és beavatkoztak a vállalaton belüli ügyekbe. Ugyanakkor nem hárult rájuk semmilyen gazdasági felelősség az elfogadott döntések következményeiért. Az átalakítás feltételezi a mezőgazdasági szektor irányítási rendszerének alapos megváltoztatását minden szinten. A mezőgazdasági-ipari komplexum jelenlegi irányítási rendszerének lényegében gazdasági reformunk általános elvein kell alapulnia. A gazdaság alapvető láncszemei valódi prioritásának biztosításáról van szó - vonatkozik ez a gazdaságokra és a vállalatokra, határozottan át kell térni az irányítás gazdasági módszereire, fokozatosan be kell vezetni a nagykereskedelem elveit, és alkalmazni kell az áru-pénzviszonyok eszközeit. Az új rendszernek teljes mértékben meg kell felelnie reformpolitikánk követelményeinek is. Gondolok itt mindenekelőtt arra, hogy biztosítani kell a tanácsok szuverenitását saját területükön, lényegesen növelni kell a dolgozókollektívák szerepét, biztosítani az irányítás valódi demokráciáját minden szinten. A plénum számára előkészített javaslatokban szó van a járási mezőgazdasági-ipari egyesülések általános felszámolásáról. Gondolok itt arra, hogy meg kell szüntetni a járási mezőgazdasági-ipari egyesüléseket ott, ahol még megmaradtak. Itt abból indulunk ki, hogy senki sem avatkozhat be a kolhozok és szovhozok operatív gazdasági tevékenységébe, nem is szólva a paraszti és személyi kisegítő gazdaságokról. Ugyancsak figyelembe vesszük, hogy a gazdaságok szigorúan önkéntes, kereskedelmi alapon, a kölcsönös előnyösség alapján megfelelő önelszámolási alakulatokat hozhatnak létre, a javító-műszaki, építési és más szolgáltatások, a szállítás és értékesítés, a közös vállalatok és szociális létesítmények építése céljából. A gazdaságok és vállalatok vezetőinek tanácsa a járásban demokratikus alapon létrehozhatja a 'Különböző kérdések megoldása érdekében az együttműködés egyeztetésének tanácsát. Ennek a tanácsnak és apparátusának nincs adminisztratív-végrehajtó funkciója. Úgy vélem, ez elvi jelentőségű, mivel valamennyi javaslatunk kiindulási pontja végső soron a termelők teljes önállósága. A dolgozókollektíva maga határozza meg a termelés struktúráját és jellegét, dönt minden gyakorlati kérdésben, és teljes felelősség hárul rá saját gazdasági tevékenysége eredményeiért. Lényegében már folyik a mezőgazdaságiipari komplexum irányítása új formáinak kialakítása, ennek során megnyilvánul a hozzáállások sokfélesége. Ezt üdvözölni kell. A járási mezőgazdasági-ipari egyesülések adminisztratív apparátusa helyett közel kétezer járásban demokratikus úton, a dolgozókollektívák akarata alapján választott szerveket hoztak létre. Figyelemmel kell kísérnünk a mezőgazda- sági kombinátok, cégek és egyesülések tevékenységének tapasztalatait. Ezekből az országban több mint háromszáz működik, köztük száztíz mezőgazdasági-ipari szövetkezet. Úgy vélem, az irányítás formájának megválasztása során ki kell zárni mindennemű nyomást. E formák sokrétűsége ellenére mindegyiknek önállónak kell lennie, saját irányítással, gazdasági tevékenysége irányításának gazdasági módszereivel, a szövetkezeti elvek fejlettségével kell rendelkeznie, önállóan kell felvennie termelési integrációs kapcsolatait, a feldolgozási és értékesítési kapcsolatokat. A kerületi, határterületi és köztársasági irányítási láncszemre vonatkozó, a dokumentumokban elemzett javaslatok lényegében megfelelnek azoknak a feladatoknak, amelyek a vidéki gazdasági viszonyok alapvető átalakításából erednek. Lényegében ebben az esetben is a már reálisan létező tapasztalatokra támaszkodunk. Gondolok itt arra, hogy a mezőgazdasági-ipari komplexum irányításának új formái kerületi szinten is utat törnek maguknak. A mezőgazdasági-ipari komplexum direk- tív funkciókkal rendelkező, eddigi irányítási szerveit most felváltják az alulról jövő kezdeményezés alapján létrehozott gazdasági alakulatok.* Alapjaiban változik meg ez a funkciója is. Tevékenységük értelme, hogy reális segítséget nyújtsanak azoknak a kérdéseknek a megoldásához, amelyek meghaladják a járási alakulatok keretét, és magasabb szintű egyeztetést követelnek. Változó jogkörök Ezzel összefüggésben teljesen természetesen merül fel a kérdés, hogyan kell a politikai reform következő szakaszában új módon kiépítenünk egyik oldalon a tanácsok és végrehajtó szerveik kölcsönös kapcsolatait, másik oldalon pedig a járási, kerületi és határterületi szintű, új mezőgazdasági alakulatokét. Most, amikor készül a törvény a helyi önigazgatásról, és a helyi gazdálkodásról, ezeknek a kérdéseknek az egész komplexumát gondosan mérlegelni kell, figyelembe véve, hogy változik maguknak a tanácsoknak a helyzete, s ugyanakkor alapvetően változik a vidék gazdasági helyzete is. Ki kell tehát dolgozni a kölcsönös kapcsolatok új mechanizmusait. A mezőgazdasági-ipari komplexum köztársasági szinten való irányításának kérdését azzal az előkészületben levő és már közzé tett dokumentumtervezettel kapcsolatban kell elbírálni, amely a szövetségi köztársaságok gazdasági és szociális szférája irányításának alapvető elveiről szól, annak alapján, hogy bővülnek a köztársaságok szuverén jogai, önigazgatásuk és önfinanszírozásuk. Alapjában véve arról van szó, hogy bővül a szövetségi köztársaságok jogköre a mezőgazdasági-ipari komplexum minden problémájának megoldása terén, s egyben növekszik felelősségük területükön a lakosság élelmiszer-ellátásáért. De ebben az esetben is az illetékes szervek funkcióinak figyelembe kell venniük a falusi gazdasági viszonyok alapvető átalakításának lényegét. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági-ipari szektorral összefüggő irányítási szervek köztársasági szinten sem avatkozhatnak be a kolhozok, a szovhozok és a mezőgazdasági-ipari komplexum más vállalatainak gazdasági tevékenységébe. A köztársaságok mezőgazda- sági-ipari bizottságainak teljesíteniük kell feladataikat a gazdasági hozzáállások és a folyamatok gazdasági módszerekkel való irányítása alapján. Ami a szövetségi szintű irányítást illeti, ezt a kérdést is alaposan megvitattuk. Ennek alapján dolgoztuk ki a javaslatokat a Szovjetunió Mezőgazdasági-ipari Állami Bizottsá- nak felszámolására és a Szovjetunió Minisztertanácsa Állami Bizottságának létrehozására, amely a kormány élelmiszerekkel és felvásárlással foglalkozó állandó szerve lesz. Ez a lépés összhangban áll irányvonalunkkal a kormány szerepének növelésére a népgazdaság alapvető kérdéseinek megoldása során, beleértve a felelősséget a mezőgazdasági-ipari komplexum fejlesztéséért ós az ország élelmiszer-ellátásáért. Elvtársak! A gazdasági kapcsolatok átalakítása falun reális lehetőséget nyújt ahhoz, hogy a gyakorlatban lássunk hozzá ennek a feladatnak a megoldásához, amely az utóbbi években komolyan nyugtalanít bennünket, s amelynek megoldásában lényegében nem tudtunk előbbre lépni. Gondolok itt a mező- gazdasági szektorban létrehozott potenciál hatékony kihasználására. 1961 és 1968 között 884 milliárd rubelt ruháztunk be a mezőgazdaságban. Ma a me- zőgazdasági-ipari komplexum óriási termelési alapokkal rendelkezik: mintegy 360 milliárd rubel értékűvel a mezőgazdaságban és 68 milliárd rubel értékűvel a feldolgozóiparban. Az utóbbi tíz évben közel ötven százalékkal emelkedett a falvak energetikai ellátottsága, valamint a gépekkel és műtrágyákkal való ellátás. Csakhogy ez az óriási potenciál, ahogyan már szóltam erről, nem hozza meg a várt eredményt. A termelés drágul, az alapok megtérülése és a rentabilitás alacsony színvonalú. Ez költséggazdálkodás, valamennyi negatív, a társadalom számára káros következményeivel. Meggyőződésem, hogy az új gazdasági formákra történő áttérés során a széles körű tevékenység alapján a jelenlegi anyagiműszaki bázissal - mégpedig a közeljövőben - jelentős eredményeket lehet elérni a mező- gazdasági termelésben és az egész mező- gazdasági komplexumban. Éppen ezt a következtetést kell levonnunk az egész elemzés alapján. Éppen ebből kell kiindulnunk gyakorlati tevékenységünkben már ma. Ugyanakkor bizonyossággal elmondható, hogy falun a termelési viszonyok átalakítása másrészt megköveteli az új technikát és a haladó technológiák kihasználását. Határozottan megjósolható, hogy a gazdálkodás új formái növelni fogják a nyomást azokra a gazdasági ágazatokra, amelyek mezőgazdasági technikát és más forrásokat állítanak elő. A gépipar meghatározó szerepe Haladéktalan megoldásra váró, elsőrendű feladat a géprendszerek létrehozása a növénytermesztés és az állattenyésztés számára, hogy már a legközelebbi években befejeződhessen a mezőgazdaság komplex gépesítése, hogy a földműves munkája hatékonyabbá, alkotó jellegűvé és vonzóbbá váljon. A gépesítés problémái rendkívül kiélezettek az olyan ágazatokban, mint a zöldség-, a répa-, a gyapot- és a lentermesztés, s ugyancsak rossz a helyzet az állattenyésztő farmokon, mindenekelőtt az apró gazdaságokba, ahol a manuális munka aránya eléri a 80 százalékot. Kevés a gép a takarmánytermelésben, a háztáji munkák számára a hegyi feltételek között, a kis területű földeken, amelyek összterülete országunkban meghaladja a 30 millió hektárt. Hosszú éveken keresztül csupán megállapítottuk, hogy a feldolgozó ipar anyagi-mű- szaki bázisa gyenge, ez ügyben különböző döntéseket hoztunk, de lényeges javulás nem következett be. Az ország gyakorlatilag minden területére érvényes az a megállapítás, hogy a feldolgozó vállalatok hálózata nem felel meg. a mezőgazdasági termelés jelenlegi volumenének, s ezt a termelést még fokozni is szeretnénk. Nem csupán arról van szó, elvtársak, hogy ez a hálózat kevésbé fejlett, a vállalatok műszaki színvonala is igei? alacsony, kevés a progresszív technológiai berendezés a termékek komplex feldolgozására, mérésükre és csomagolásukra. Úgy gondolom, hogy most végre kidolgoztuk a feldolgozóipar korszerűsítésének reális programját. Erre a célra 77 milliárd rubel összegű beruházást határoztunk meg. E program megvalósításába nemcsak a polgári gépipar, hanem a védelmi ipar ágazata is bekapcsolódott, s bővül a szocialista és a tőkés országokkal folytatott együttműködés. Elmozdultunk a holtpontról, a munka mennyisége növekszik, s ma meggyőződésünk, hogy ezeket a feladatokat lényegében a legközelebbi időben teljesíthetjük. Arra van azonban szükség, hogy a megrendelők, a tervezők és a gépipar fokozza és egyeztesse erőfeszítéseit. A helyzet egyelőre úgy néz ki, hogy az 1986 és 1988 közötti években az importált komplett berendezések kihasználásával épülő vállalatokban a beruházásoknak csupán a 78 százalékát valósítottuk meg. Tudjuk, milyen sürgető az ólelmiszer-ellá- tás problémája az olyan nagy ipari központokban, mint például Krasznojarszk, Novokuz- nyeck, Novoszibirszk, Szverdlovszk és Jaros- lavl. A feldolgozó ipar létesítményeinek építéséhez való hozzáállást azonban itt is csak lehetetlennek minősíthetjük. És mit tesznek a helyi tanácsok? Mit tesznek a pártszervezetek és a kommunista vezetők? Nem, elvtársak, a munkához való ilyen hozzáállással nem jutunk messzire. Ha kitűzzük a gépipari termelés további fokozásának feladatát - gondolok itt a legkülönbözőbb, a növénytermesztés és az állattenyésztés, a feldolgozóipar céljait szolgáló, a bérleti szerződés szerint dolgozók és a szövetkezeti tagok, továbbá a személyi kisegítő gazdaságok és az ország különböző övezeteinek feltételeire szabott gépekre -, akkor a gépek, berendezések és más termelőeszközök minősége és megbízhatósága tekintetében magas követelményeket kell támasztani. A mezőgazdasági dolgozók joggal vetik fel, hogy a gépipar gyakran kihasználja monopolhelyzetét és elöregedett, drága, alig megbízható és kevésbé hatékony gépeket kényszerít a falura. Ez károsan hat a mezőgazdaságra, de az egész országra is. Hiszen rendkívül kiterjedt termelésről van szó, s ebben az ágazatban nagy kollektívák, nagy kapacitások dolgoznak, ez az ágazat sok fémet, tüzelőanyagot és elektromos energiát használ fel. Mindez jelentős mértékben elértéktelenedik a gépipari termékek alacsony minősége révén. A rossz minőségű gépek arra kényszerítik a mezőgazdasági vállalatokat, hogy rendkívül (Folytatás a 4. oldalon)
