Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-13 / 37. szám, hétfő

ben, hanem később is. Es ugyanúgy adnak ma, merthogy a könyvterjesz­tésnek, az irodalomnépszerűsítés- nek továbbra is él e formája. Nem tudom, van-e, ki meg tudná ponto­san mondani, hogy az elmúlt négy évtizedben hány csehszlovákiai ma­gyar könyv jutott el ezen a „csator­nán“ a közönséghez. Elképzelem csupán: ha most begyűjtenénk mind, megtelne jó néhány raktárhe­lyiség. Más lapra tartozik, hogy mennyi volt az olvasójuk. Hány olyan ember Könyvet a kézbe A Csemadok és az irodalomnépszerűsítés „Ünneplő ruhát öltött a hallgatók legtöbbje, s úgy éreztem, hogy ugyanolyan elfogódottsággal figyel­nek rám, mint ahogy én nézem őket. Vajon megadhatjuk-e egymásnak a minden gátlást feloldó emberi me­leget? ők elhozták ide életük ténye­it, nehéz múltjuk emlékeit, elhallga­tott forradalmi gondolataikat és tisz­ta hitüket, hogy a megváltozott világ­ban sorsuk jobbra fordítható. Birkóz­va a szavakkal, mert ez is szokatlan és új: megszólalni és vallani, mert idő kellett, hogy megszólaljanak a nyelvek, a szó felröppenhessen, a lélek kitárulkozhassék. “ Egri Viktor írta ezeket a sorokat, emlékezvén egyik irodalmi estjére, mely - az emelkedett hangnemből is kiérezhető - valamikor az ötvenes évek elején lehetett. Persze, nem ő az egyedüli csehszlovákiai magyar író, aki hasonlóképpen idézte vagy idézhetné fel első találkozásait - az olvasóval, azokból az évekből. Hi­szen, ahogy kezdett ismét izmosod­ni irodalmunk, ahogy Szabó Béla és Dénes György első kötetei után jöt­tek az újabb művek és újabb tehet­ségek tűntek fel, úgy növekedett az író-olvasó találkozók száma, a Csallóköztől a Bodrogközig. Men­tek íróink, költőink - az emberek közé. Ilyenképpen, akármint is néz­zük, a magyar irodalom klassziku­sainak évfordulói alkalmából rende­zett hagyományos irodalmi emlék­estek mellett, ezek a találkozók az akkori körülmények között felbecsül­hetetlen szerepet játszottak az 1948 februárját megelőző évtizedben oly sok mindent megélt, egzisztenciájá­ban, lelkületében és szellemében egyaránt szétzilált csehszlovákiai magyarság „önösszeszedésében", azonosság- és egységtudatának új­raélesztésében és erősítésében is. Kezdeményezőik, rendezőik, köztudott, főként a Csemadok-szer- vezetek voltak, ha nem is mindig felkészült, de lelkes, a holnapra is gondoló tagjai kulturális szövetsé­günknek, mely a közeljövőben ün­nepli megalakulásának negyvenedik évfordulóját. Ezek a - helyi könyv­tárral vagy könyvesbolttal együttmű­ködve is szervezett - fórumok, a személyes találkozás, az együttlét élményén, no meg az írótól kapott ismereteken túl, felhívták a figyelmet a könyvre, sőt egyenesen, ott hely­ben adtak könyvet az emberek ke­zébe. És nemcsak az ötvenes évek­volt, aki sznobságból vagy csupán azért vásárolt meg egy-egy re­gényt, verses-, novellás-vagy tanul­mánykötetet, mert illett, mert restell- te volna magát, ha éppen ő távozik a jelenlévő író könyve nélkül a „kul- túrházból“. És bár, véleményem szerint, a csehszlovákiai magyar iro­dalom manapság nincs oly széles körben és mélységben a köztudat­ban, amilyenben lehetne, s művelői közül is csak nagyon kevesen - en­nek, természetesen, különböző okai vannak -, elvitathatatlan az író-ol­vasó találkozók szerepe, kisugárzó ereje napjainkban is. Persze, csak akkor, ha jók ezek a rendezvények. Merthogy akad rosszul szervezett, félre sikerült, erőltetett, melyeken olykor kínos helyzetek fordulnak elő, például, ha mindössze két-három ember ül a nézőtéren, vagy hallatán a „mit szokott reggelizni?"-féle kér­déseknek. Máskor az író beszél - mellé, csak magáról vagy lényeg­telen dolgokról, megkerülve a kö­zönség soraiból érkező lényeges kérdéseket. Természetesen, írója válogatja. A Csemadok Központi Bizottsága mindenkor igyekezett segítséget nyújtani az irodalomnépszerűsítők­nek, rendszeresen szervezett szá­mukra is többnapos országos sze­mináriumokat, melyeken vitatkoz­hattak, kicserélhették tapasztalatai­kat a résztvevők, emellett tájékozta­tást kaptak a Madách kiadó legújabb és várható terméséről, útmutatást pedig a munkájukhoz. Ezeknek a szemináriumoknak a hasznát azonban nehéz lenne felmérni, tud­niillik mit tehet az amatőr, ha úgy tetszik, az önkéntes irodalomnép- szerűsitő, ha a hivatásos könyvter­jesztői hálózat akadozva működik, így eredmények inkább csak ott szü­lettek és születnek, árusítással egy­bekötött kiállítások révén is, ahol lelkes, talpraesett, alaposan tájéko­zott, kapcsolatokat kereső és építő ember munkálkodik - a több köny­vért, több olvasóért. Mindenesetre, a Csemadok Köz­ponti Bizottságában, járási bizottsá­gaiban és alapszervezeteiben időről időre felül kell vizsgálni az irodalom­népszerűsítő tevékenységet, bele­értve a Madáchcsal és a többi, ma­gyar nyelvű műveket megjelentető kiadóval, valamint a hivatásos könyvterjesztői hálózattal folytatott együttműködést is. Ugyanakkor bát­rabban kellene kísérletezni új for­mákkal, eszközökkel, gondolok itt mindenekelőtt a hangosabb reklám­ra, melyre még a jó könyvnek is szüksége van, valamint arra, amire városainkban és falvainkban egye­lőre, sajnos, nem nagyon akad pél­da: hogy kivinnék a könyvet az utcá­ra, mint a nagyvárosokban. Nem elsősorban azért, hogy tömegek gyűljenek össze mindenütt minden író-olvasó találkozóra, irodalmi est­re, hanem egyszerűen azért, hogy több legyen az olvasó ember. A hőskor, melynek légkörét egyébiránt közvetve érzékeltette a jegyzet elejére tűzött Egri-idézet - elmúlt. Másként kell cselekedni. BODNÁR GYULA Évgyűrűk’88 A Szovjetunióban zajló átalakítási fo­lyamat nemcsak a politikai és gazdasági életben hoz megújító változásokat, ha­nem a kulturális életben is. A demokrati­zálódás időszakának bizonyítéka, hogy alig néhány hónap alatt két kedvező vál­tozás is bekövetkezett a kárpát-ukrajnai magyar nemzetiség irodalmi és kulturális életében. Tavaly decembertől a magyar nyelvű területi lap, a Kárpáti Igaz Szó havonként irodalmi melléklettel jelenik meg. Alig pár hete pedig az Évgyűrűk ’88 irodalmi, művészeti és társadalompolitikai kiadvány került az olvasók kezébe. Ennek érezhető célja, hogy helyet adjon a terüle­ten élő és alkotó művészek, irodalmárok legértékesebb írásainak. E szempontból a mi Madách kiadónk Kontextusához le­het hasonlítani. Nem első kísérletről van szó. Már 1954-ben napvilágot látott egy hasonló gyűjtemény. Új Hang címmel, de annak tervezett folyamatossága csak terv ma­radt. Több száma nem jelenhetett meg. Egy megállapodás alapján, 1958-tól, az évente négyszer megjelenő Kárpátok cí­mű almanach egyik száma magyarul je­lent volna meg, de ez a kísérlet sem járt sikerrel, mindössze egy száma látott nap­világot. Hosszú hallgatási kényszer után a hetvenes évektől a József Attila Alkotó- közösség jelentetett meg irodalmi gyűj­teményeket. Tegyük hozzá, eléggé rend- szertelenül. Az utolsó kötet 1987-ben, az Évgyűrűk címet viselte. A mostani kiad­vány ennek folytatása, s remélhetőleg a folyamatosság képviselője is. A Kárpáti Kiadó gondozásában jelent meg, anyagát Debreceni Mihály és Dupka György állí­totta össze, s a Kárpátok alján élő magyar költők, írók, műfordítók és más alkotók műveit tartalmazza. A vers és prózai alkotások mellett elsősorban a Hazai tükör című fejezet írásaira hívnám fel a figyelmet. Dupka György tanulmányában a magyar lakta terület első „megnyugtató dokumentumá­ról“, az ungvári Munkás Újság 1945-ös indításáról és rövid fennállásáról olvasha­tunk. Helyébe később az ukránból fordí­tott Kárpáti Igaz Szó lépett. Az írás azért is érdekes számunkra, mert Győri Dezső, Sándor László révén hazai vonatkozásai is vannak. (puntigán) Jklkotóháxi pillanatképek; Budmerice községről a soktornyú, romantikus, múlt századi Pálffy-kastély jut az ember eszébe. Több mint negyven esztendeje a Szlovákiai írók Szövetségének alkotó-és üdülőháza. A közelmúltban rendbehozott épü­let felé hosszú jegenyefasor közt vezet az út, hogy aztán a dús parkban ösvényekre ágazzék. Ilyenkor, télen, kevésbé csábítanak a sétányok. A kastély pazar belső stukkódíszítése a felújítók ügyességét dicséri. A folyosó­szögletekben, lépcsőházfordulókban antik pohárszékek, szekreterek, az íveltlábú asztalkákon és a kandallók tetején empire állóórák, fajansz vázák. Süppedős, füles karosszékek a társalgóban - meghittség és fennköltség egyszerre. Lehet, a régi étkező egyszerűségében ottho­nosabbnak tűnt, az átalakítás után most csillogó és elegáns. Telt ház van az év utolsó napján. írók, újságírók, fordítók töltik és ünnepük itt az év­fordulót. Az egyik sarokasztalnál a vékonyka, apró termetű idős prózaírónő, Margita Figuii, mellette fia. Emitt Milán Richter vár az ebédre családostul, ez az immár a középnemzedékhez tartozó, igen termékeny költő és sok nyelvet ismerő műfordító; akinek tekintélyes szakál- lától nemigen tartanak izgága csemetéi. Ugyancsak itt van a neves műfordító, Blahoslav Heőko, öblös hangja végighömpölyög a termen, amint egy magyaros végző­désű szlovák név helyes ragozásának akadémiai szabá­lyait taglalja. Magyar beszédet is hallani, Vojto Kondrótét, a költőét. Annyi kortárs költőnk avatott tolmácsolója, Weöres Sán­dor, Babits Mihály, Illyés Gyula, Nagy László és mások jeles ismerője is itt üdül most. Három hölgy van a társa­ságában. Vojtech arcvonásait viseli egyikük, persze, két felnőtt lánya s édesanyjuk alkotja a hölgykoszorút. Kondrót a kortárs magyar költők szlovák nyelven készülő antológiájáról beszél energikusan, aztán zsebéből egy, Magyarországon megjelenésre váró interjú szövegét kapja elő. A sütemény és a kávé után kezdenek szétszéledni a vendégek. Előkerül a helyi nemzeti bizottság elnöke, széles mosolya, szívélyessége, szívesen kínált pezsgője elől nehéz kitérni. Nocsak, egy apró gombszemű fekete kis/iú jön peckesen, látni, nemrég sajátította el a járás mesterségét. Mögötte a fiatal író, Andrej Ferko, alig rejthető atyai büszkeséggel az arcán. Pihenni jött, mond­ja, és szíves szavakkal ajánlja frissen megjelent cseh kiadását Proso (Köles) című regényének. Pihennie kell az orvosok szerint, mert jelzett a szíve. Nem csoda. Hosszú időn át volt távol a hazájától, több hónapot töltött az Egyesült Államokban, majd azt követően a Szovjetunió­ban. Ráadásul a munkája is megvárta itthon, civilben kibernetikus, így számára az év bizony tizenöt hónapból állt. Kérdezem, min dolgozik. Film készül a drótosokról (Vladimír Ferko megírta a szlovák drótosok történetét), meséli, édesapjától szerzi a tapasztalatokat, ő pedig, a drótos-unoka, kitalálja a történetet. Sokat dolgozik amatőr színházával is, nemrég írt barátjával közösen komédiát arról, hogyan éli meg egy másállapotba kerülő férfi a gyermekáldás elképesztő kalandjait. Andrej Ferko fiús arca csupa mosoly, örömmel közli: a közeljövőben Moszkvában is pultokra kerül kisregénye, a Köles. Sietve mondom: magyar fordítása is bekerült az Európa Könyv­kiadó kiadót tervébe. Szétszéled a társaság, a felnőttek pihenni szeretné­nek, a kitartó apróságok a pingpongasztal köré gyűlnek. Odakint szürkül. NAGY JUDIT Kutatásai középpontjában az ember áll LÁSZLÓ GYULA: A honfoglaló magyar nép élete Egykori kedves professzorunk korszakalkotó műve a közelmúltban jelent meg ismét reprint kiadásban a budapesti Múzsák Közművelődési Kiadó gondozásában. Annak idején a budapesti egyetemen „alap­könyv“ volt számunkra az eredetileg 1944-ben, a Magyar Élet kiadónál megjelent könyv, amelynek beszer­zése eddig általában reménytelen vállalkozásnak bizonyult az érdeklő­dők számára. László Gyula könyve már a meg­jelenésekor nemcsak tematikája, hanem mindenki számára, világos, gördülékeny nyelvezete miatt is nagy népszerűségre tett szert, azonban igazából régészeti szemlé­letmódjában, új tudományos mód­szerében jelentett újat, melyet a szerző „régészeti néprajznak“ ne­vezett. Arról van ugyanis szó, hogy a rendkívül tehetséges, komoly nép­rajzi érdeklődésű régész új szemlé­lettel vizsgálja a honfoglaló magyar­ság tárgyi hagyatékát, s az élettelen tárgyak, a „leletek“ hátterében az ezeket megalkotó embert kutatja, őt állítja kutatásainak középpontjába. Szakít tehát az elődöknek és korá­nak általános szemléletével, amely a tipologizálható leleteket funkcioná­lisan vizsgálja, tulajdonképpen ki­szakítva azokat egykori életkörnye­zetükből. így beszélt erről az 1943. évi nagyjelentőségű balatonszárszói találkozón: ,,A régészeti néprajz á népvándorlás és a magyar hon­foglalás korának leleteiből igyekszik az egykori életet a lehetőségekhez képest újjáalkotni és beleágyazni a kor művelődésének képébe“. Régészeti módszere rögtön nagy visszhangra talált, s azóta az általa felnevelt régészgenerációk már ezt a módszert alkalmazták későbbi munkásságuk során, valamint meg­jelent dolgozataikban. E módszer alapja a feltárások során a pontos régészeti megfigyelés, a»sírokban található leletek rajzos rögzítése és beható vizsgálata (hiszen ne fe­lejtsük, hogy ma már a régész egy- egy temető vagy település feltárása­kor minden sírról vagy egyéb objek­tumról köteles rajzos, fényképes- és írásos dokumentációt készíteni, majd végül a lelőhely átfogó feltér­képezése következik). A szellemi feldolgozás során aztán - főként az eurázsiai nomád és a magyar nép- rájzi analógiákon keresztül - a holt tárgyak rekonstruálása és „élettel“ való megtöltése következik. László Gyula többek között a koroneói lelet alapján rekonstruálja a honfoglalók nyergét, a Szeged-bojárhalmi feje­delemasszony ruháját, a honfoglaló férfi viseletet, a női és a férfi lószer­számot, és kutatásai alapján válik egyértelművé a magyarság ún. részleges lovastemetkezése is (a sírba eleink csak a ló fejét, bőrét és lábait tették, húsát nyilván a toron fogyasztották el), szemben az ava­rokéval, akik előkelő harcosaik mellé mindig egész lovat temettek. A továbbiakban a szerző egye­dülálló temetőelemző módszere alapján kísérletet tesz arra, hogy az egykori temetők rendjéből az adott társadalom szerkezetére következ­tessen, hiszen ezek, megfogalma­zása szerint, az „egykori élet“ vetü- letei voltak. Néprajzi analógiák se­gítségével végül megállapítja, hogy a honfoglaló magyar társadalom alapja a nagycsalád volt, melynek megléte a középkoron át a múlt századig kimutatható. László Gyula könyvében tehát szinte úttörőként alkalmazza az ún. komplex kutatási módszert, amely­nek lényege, hogy több tudomány­ág, esetünkben kiemelten a nép­rajz, valamint az ember-, állat- és növénytan, a nyelvészet, a szerves­és szervetlen vegytan eredményei­nek felhasználásával minél átfogóbb képet alkothasson a honfoalaló ma­gyarság mindennapjairól. így aztán a könyv áttanulmányozása után be­pillanthatunk a honfoglalók életmód­jába, mesterségeibe (lásd íjas-, nyerges-, kovács-, ötvösmester munkája); hitvilágába s művészeté­be. A rendkívül sok, színes ismeret­anyagot felvonultató könyv végén (amelynek legtöbb megállapítása kiállta az idő próbáját) adjuk át a szót Fodor Istvánnak a magyar őstörténet kiváló ismerőjének, aki a könyv Előszavában ekképp fogal­maz: ,,A korabeli régészeti munká­kat valamelyest ismerő olvasóra ma is rendkívüli hatást gyakorol az ak­kor 34 éves fiatalember müvének életteli, friss szemlélete. Nem csu­pán az alapos, több tudományterü­letet átfogó szakmai ismeret, a cso­dálni való alkotóerő sugárzik a könyv lapjaiból, hanem a vizsgálat „tárgyának", a pásztorkodó, földet művelő vagy kézműipart űző egykor élt magyar emberek őszinte tisztele­te és szeretete is. “ Dr. TRUGLY SÁNDOR ÚJ KÖNYVEK CSELÉNYI LÁSZLÓ: Kiegészítések Hérakleitoszhoz Cselényi László KIEGÉSZÍTÉSEK HÉRAKLEITOSZHOZ kultúrtörténeti és irodalomtörténeti hagyományanyag: mítoszok, legen­dák, népballadák, széphistóriák, epikus és értekező művek gondola­tai, motívumai, ágyazódnak bele egy mai, XX. századi életérzést kifejező, a filmművészet montázstechnikáját és a zene polifonikus szerkesztés- módját egyaránt felhasználó, sokré­tű szövegstruktúrába, amely múltat és jelent, közeit és távolt, archaikus és modern elemeket igyekszik egy- gyé olvasztani egy „világegészt“ át­fogni akaró költői indulat kohójában. Esszék és tanulmányok Hét évszázad cseh irodalmából Madách „Újfajta írás jelenik meg, amit először megvetéssel és gúnnyal fo­gadnak; azt hallják, hogy itt fittyet hánynak a hagyománynak, hogy el­jött a káosz ideje. Idővel kiderül, hogy az újfajta írás nem romboló, hanem újrateremtő. Nem arról van szó, hogy elvetettük a múltat, ami­ként ezt mindenféle új mozgalom csökönyös ellenségei - de legosto­bább hívei is - szívesen hiszik; és annak fényében, ami új, a múltat új körvonalaiban látjuk“ - írja a mo­dern líra egyik szülőatyja és teoreti­kusa, T. S. Eliot, s szavai teljes mértékben egybevágnak azzal a tö­rekvéssel, amely Cselényi László­nak, a csehszlovákiai magyar líra legelszántabban kísérletező költőjé­nek az új kötetét létre hívta. Gazdag Madách — • __ 58 *0/1 ] J ' j! Hét évszázadosé h irodalmából _ w ESSZEK 1 r~~ trn* V LO • •: TANULMÁNYOK A Cseh Irodalom Könyvtára című sorozat legújabb kötete válogatás hét évszázad cseh irodalmának leg­jelentősebb traktátusaiból, esszéi­ből, kritikáiból és irodalmi tanulmá­nyaiból, a huszitizmus korától egé­szen a húszadik század első feléig. ÚJ SZÍ 4 1989. II. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents