Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-28 / 50. szám, kedd

„Egyetlen perc sem veszhet el“ Jirí Pauer nemzeti művész hetvenéves A zene szeretete szinte a bölcső­től, a zsenge gyermekévektől kíséri Jirí Pauer nemzeti művészt, a prágai Nemzeti Színház igazgatóját, a Ze­neművészeti Akadémia profesz- szorát. ,A Kladno vidéki Libuáínban, bá­nyászcsaládban született 1919. feb­ruár 22-én. Sokan játszottak valami­lyen hangszeren a faluban, így nem is csodálkozhatunk azon, hogy Jirí Pauer is korán megtanult muzsikál­ni. Akkoriban Csehországban jóval több volt a népi muzsikus, mint ma­napság.- Szüleim szerettek énekelni, tagjai voltak a helyi énekkarnak, s a próbákra, fellépésekre nemegy­szer engem is magukkal vittek - idé­zi fel gyerekkorát a művész. - Ab­ban az időben a zene jelentette életünkben az egyetlen szórakozást. Apám bányász volt, de a gazdasági válság éveiben hetente csak kétszer mehetett dolgozni. így aztán többet foglalkozhatott velem... Mindmáig emlékszem első nyilvános szereplé­semre: négyéves voltam és a május elsejei felvonuláson én adtam kürt­jelet a zenekarnak... Diákkorában méginkább fokozó­dott a zene iránti érdeklődése. A kladnői tanítóképzőben tagja a di­ákzenekarnak. Ekkor már hegedűn, zongorán és trombitán játszik, do­bol, sőt, ha szükség van rá, énekel is. Különösen Jaroslav Jezek szer­zeményeit kedveli, mivel a cseh dzsessz e nagy alakjának müveiben megérzi az igazi művészetet. A tanítóképző elvégzése után kü­lönféle zenei tanfolyamokat látogat, megismerkedik a cseh zenei élet kiváló személyiségével, Alois Hábá- val, aki - megkerülve a protektorá­tus-beli előírásokat - lehetővé tette számára, hogy mint létszámon felüli érdeklődő, részt vehessen konzer- vatőriumi előadásain. Hába zene­szerzői felfogása a jövőbe mutatott, tanítványainak igazi példaképe volt. Nemcsak a kiváló zeneszerző és pedagógus, hanem a cseh nemzetre nehezedő német megszállás nyo­masztó légköre is érleli Jirí Pauert. A kladnői Poldi Művekbe vezénylik kényszermunkára, ahol, amint egy visszaemlékezésében mondja: ,,A téglánál és a mésznél kezdtem, majd az asztalosműhelybe kerültem, végül a műszaki rajzoló-osztályon kötöttem ki.“ Életszemléletét a kör­nyezet, a kétkezi munka, dolgozó­társainak nézetei, mindennapi gond­jai és bajai acélozzák. Politikai meg­győződését szüleitől kapta, akik mindketten a párt alapító tagjai vol­tak. Velük együtt tapasztalhatta ! „A tehetség nem elég..." (ŐSTK-felvétel) a nyomort, a munkanélküliséget, a mozgalmi munkát. Ez a környezet, ezek a tapasztalatok vezetik a kom­munista párt soraiba 1945-ben, majd 1948 februárjában a prágai Óváros térre. Ezekre a napokra így emlékezik vissza:- Viharos idők voltak... Az iskolá­ban, éppúgy, mint az üzemekben, őrjáratot szerveztünk, védelmeztük mindazt, amit a háború után felépí­tettünk. És nem hiányozhattunk az Óváros térről sem, amikor Klement Gottwald bejelentette a munkásosz­tály győzelmét. Vallja, hogy a társadalom sors­döntő eseményeinél erősebben semmi sem ösztönzi az alkotó em­bert. A háború utáni években zene­szerzői munkássága három irány­ban bontakozik ki. Mozgalmi dalai és szovjet katonadalai a történelmi idők átélését, a szocializmus eszméjével való teljes azonosulását fejezik ki, éppúgy, mint népdalfeldolgozásai, Képek, szobrok a természetért Két neves szlovák képzőművész, Juraj Melié szobrász és Michal Kern festő a közelmúltban Bratislavában közösen állítottak ki. Mindkettőjüket a természet, környezetük alakulása és sorsa érdekli. A Liptovsky Mikulásban élő Mi­chal Kern a 70-es évek konceptuális művészetének egyik jelentős képvi­selője. E- mostani kiállításon azokból a munkáiból adott ízelítőt, amelyek két modern képzőművészeti irány­zat, a land art (talajművészet) és a body art (testművészet) stílusje­gyeit viselik magukon. Jellemző mo­tívumai a madárfészkek, s a talajon (hóban, fűben) látszó emberi láb­nyomok. Fészek című fényképsoro­zatának - amelynek darabjain em­beri kéz véres nyoma látható - ki­egészítő része egy valódi madárfé­szek is. Érinféscímű sorozata pedig azt mutatja be, milyen károkat okoz az ember a növényvilágban. Az em­bernek a természet ellen elkövetett erőszakos beavatkozásait utasítja el ezeken az alkotásokon. Juraj Melis, akinek tavaly Ér­sekújvárod (Nővé Zámky) önálló ki­állítása volt, ezúttal kevésbé ismert, a hetvenes években készült munkáit mutatta be. Többségük fafaragás, de a szobrot valamilyen (a termé­szetben) talált tárggyal, továbbá kü­lönféle szöveggel, jelekkel, egészíti ki és olykor festi is. Alkotásain a fa­ragott stilizált madárfigura, a szar­vas, a halak, a különféle kelepcék, az egérfogó és a céltábla a termé­szet pusztulását kifejező jelképek, illetve a rombolásra utaló motí­vumok. Mindkét képzőművész korunk egyik égető problémáját, a termé­szet sajnálatos pusztulását, a kör­nyezetrombolást dokumentálja sajá­tos művészi kifejezőeszközökkel. ARCHLEB GÁLY TAMARA a nemzet iránti elkötelezettségét. A harmadik csoportba az eszmeileg mélyrehatóbb, kiforrottabb művei tartoznak. Számára 1948 februárja, a társadalmi életben való cselekvő részvétel értékes tanulságokat je­lent. Ezeket így összegezte egy al­kalommal: „Először is: az ügyért megtorpanás nélkül, szüntelenül küzdeni kell. Másodszor: az élet minden pillanatát ki kell használni, egyetlen perc sem veszhet el. Har­madszor pedig: a műalkotás csak akkor érték, ha gondolatokban gaz­dag és tartalmas, ha az emberekhez szól és ha a nép megérti azt.“ Társadalmi elkötelezettségének számos alkotásával is tanúbizony­ságát adta. A CSKP megalakulásá­nak 50. évfordulóját a Canto Festivo című ünnepi nyitánnyal köszönti, a noszf 60. évfordulójára Auróra címmel ír szimfonikus nyitányt, a CSKP fennállásának 60. évfordu­lójára Himnusz a kommunista párt­hoz címmel komponál szerzeményt. Közel négy évtizedes művészi alkotómunkája során számos zenei műfajban alkotott maradandót. A Nemzeti Színház alapításának 75. évfordulójára meghirdetett pályázat­ra eredeti operával jelentkezett. A pályamű, a Zuzana Vojírová első díjban részesült. Ugyancsak a Nem­zeti számára komponálta A fecsegő csiga, a Piroska, a Házastársi ellen­pontok című operákat és Hangya Peti című balettművet. Alkotásait játsszák a Szovjetunióban, Lengyel- országban, az NDK-ban és az NSZK-ban, valamint Bulgáriában. Szimfonikus és kamaraművei, vo­kális és instrumentális szerzemé­nyei eredetiségükért, gondolati és zenei leleményességükért, s nem utolsósorban közérthetőségükért széles körű hallgatóságot vonzanak. A jubilánsnak vitathatatlan érde­mei vannak a kortárs cseh zenekul­túra fejlesztésében is. Évekig vezető titkára volt a Cseh Zeneszerzők Szövetségének, tagja a Cseh Zenei Alap választmányának, a Prágai Ta­vasz bizottsága elnökségének, a Csehszlovák Zenei Tanácsnak. Több mint húsz évig töltötte be a Cseh Filharmónia művészeti igazgatói posztját, évekig vezette a Nemzeti Színház operatársulatát. A prágai Zeneművészeti Akadémia pedagógusaként sok-sok tehetsé­ges fiatalt indított útjára. Pedagógiai munkásságának alapelve: „A tehet­ség nagy ajándék, de önmagában nem elég. Becsületes, kitartó mun­kával, lelkesedéssel, sőt fanatiz­mussal kell, hogy párosuljon.“ Munkásságát a Klement Gottwald Állami Díjjal, az Érdemes Művész címmel és Munka Érdemrenddel ju­talmazták. 1979-ben nemzeti mű­vész lett. Hetvenedik születésnapja alkalmából a nemzeti kultúra mara­dandó zenei alkotásokkal való gya­rapításáért és áldozatos kultúrpoliti­kai munkásságáért a Győzelmes Február Érdemrenddel tüntették ki. SOMOGYI MÁTYÁS UJ FILMEK : Egy szerelem története Ma, amikor a politikai film korát éljük, amikor a nemzetközi fesztivá­lokon nagy számban jelennek meg a közelmúlt eseményeit feltáró és értékelő alkotások, az igényes néző kedvére válogathat az értékesnél ér­tékesebb művészfilmek között. (Ha­zai mozijaink műsorán is egyre több ilyen alkotás szerepel mostanában.) Ugyanakkor egy másik igényt kielé­gítendő, a filmgyárak sorozatban ontják az akciófilmeket. És mert ezekkel nem könnyű felvenni a ver­senyt, nem könnyű egy lassúbb me­netű, különösebb szenzációt nem ígérő produkcióval lekötni a néző figyelmét, ezért a napjainkban ját­szódó, rólunk szóló lélektani dráma vetítésére alig-alig ül be valaki. Fő­leg, ha a cím is csak valamiféle újabb változatát ígéri olyasminek, amiről talán már nem is lehet újat mondani. (Ez a fajta mozi talán csak a kamaszoknak lehet csemege, hi­szen ők még nem láttak annyi ro­mantikus történetet, hogy megun­hatták volna.) Peregnek a kockák és sokáig úgy tűnik, hogy ez a film egy szimpla szerelmi sztori: két fiú és egy lány szerelmi háromszögének átlátható története. A lány előbb az egyik, később a másik fiút szereti meg, aztán együtt akar élni mindkettővel. Kisiklott sorsú felnőttekről és vég­zetük elől menekülő fiatalokról szól a film. Keresi a lány és a két fiú meggyőződésének bizonyosságát: nevezetesen, hogy rossz szociális körülmények között sem fognak tel­jes lelki és szellemi nyomorban élni. nem vállalkozik a szociális háttér mélyebb elemzésére. Helyenként elrugaszkodik a valóság talajáról, olyankor naivságokkal áltatja hőseit s a nézőket. Csak a film vége felé döbbenünk rá arra, hogy ez az olasz produkció mégis több a kibontakozó és a betel­jesülő szerelmi viszony felszínes is­mertetésénél. A menet közben sok­szor indoktalannak, az események sorába nem illőnek tűnő epizódokat is helyére tudjuk rakni az utolsó tíz perc eseményeit megismerve. Ezek a jelenetek nagyrészt a két fiú és a lány előéletében olyan motívumok után kutatnak, amelyek nem min­dennapos érzések, érzelmek és a megszokottól eltérő viselkedés ki­alakulásához vezetnek. (A lány há­rom férfival, apjával és két öccsével él együtt, mindhármat egyformán szereti. Az egyik fiú apai szeretet nélkül nőtt fel, de mély érzelmekkel kötődik az anyjához stb.). Sőt, a megtörténtek visszapergetésével tudatosítjuk, hogy figyelmünk elsik- lott afelett a néhány finoman árulko­dó gesztus felett, amelyek arra utal­nak, hogy a három fiatal sorsa úgy fog alakulni, ahogy alakult: a lány kiesik a körből. Mindent megélt és mindent elveszített, nem akar min­dent elölről kezdeni. Maselli kiépített korlátok között vezeti a történetet: tudja, mi az, amit még ki tud fejezni a művészfilm eszközeivel, mi az, amit már nem, s azt nem is erőlteti. Tudja, mikor és meddig ragadhat le a lényegtelen A lány bizakodik, hogy a szerelem­ben megtalálja a szépet és a jót, a szerelem elhoz számára egy új életformát. Jóllehet érzelemvilága megváltozik, életvitele nem: a meg­élhetésért továbbra is ugyanúgy kell robotolnia, mint azelőtt. Bár Fran- cesco Maselli beszél arról, hogy a munkanélküliség, a lakáshiány megnehezíti két fiatal indulását, de ■ Hármasban dolgoknál, tudja, miből mennyi kell ahhoz, hogy hatásos legyen, mégse kommersz. Ettől lesz élvezhető, ér­dekes mozi az Egy szerelem törté­nete. Valéria Golim, Blas Roca-Rey és Livio Panieri a három kellemes meg­jelenésű fiatal színész érzékletes já­tékával elnyeri a nézők szimpátiá­ját. (tallósi) Milyen lesz a Líra? A szív A mai idősebb korosztály kedvelt gyermekkori regénye volt Edmondo De Amici A szív című története, amely a századforduló táján játszó­dik egy torinói iskolában. A népszerű regényből Luigi Comencini rendezé­sében hatrészes tévésorozat ké­szült, amelynek főszereplőit Giulia- na De Sia, Bemard Blier, Andrea Ferreol és Eduardo De Filippo ala­kítják. Tavaly nyáron majdnem megszűnt a Bratisla­vai Ura. Legalábbis erről szólt a fáma, s nem volt benne semmi meglepő, hiszen senki sem tudta megmondani, hogyan lehetne a fesztiválnak visz- szaadni - talán nem is annyira a régi fényét, mint inkább az értelmét. A szlovák könnyűzenei élet kilenc legjelesebb képviselőjének (Pavol Ham- mel, Peter Nagy, Vaso Patejdl, Miroslav 2birka stb.) találkozása az SZSZK kulturális miniszteré­vel úgy végződött, hogy lesz Líra, és hogy Peter Lipa érdemes művész lesz az 1989-es fesztivál bizottságának elnöke. (A fesztivált az idén június 9. és 11. között rendezik meg.)- Nem mondhatja, hogy nincsenek tapasztala­tai, hiszen a Bratislavai Dzsessznapok is az ön „gyermeke". A Líra azonban egészen más, rá­adásul, miatta, kevesebb ideje marad zeneszer­zésre és fellépésekre. Miért vállalta el mégis?-Azért, mert a kollégáim egyhangúlag rám szavaztak, állításuk szerint az elnöki tisztség betöltésére én vagyok a legalkalmasabb. Egyet­len feltételem volt csak: a szavazással nem ér véget az ő szerepük sem, azzal is segíteniük kell nekem, hogy maguk is beneveznek a versenybe. Könnyűzenei életünk élvonalbeli egyéniségei ko­rábban nem azért veszítették el érdeklődésüket a verseny iránt, mert féltek a sikertelenségtől, hanem inkább azért, mert nem bíztak a dalok elbírálásának módszerében és hiányolták a meg­felelő színvonal biztosítékát is. Nekünk nem volt más választásunk, mint menni és magyarázni, külön-külön mindenkit meggyőzni, akit tehetsé­gesnek tartunk, hogy írjon egy jó dalt a Lírára.- Mi a biztosítéka az igazságos döntésnek?- Először is: a zsűriben nem ülnek majd olya­nok, akik maguk is zenét szereznek, szöveget írnak, illetve énekelnek. Másodszor: megváltoz­tatjuk a helyszínt és visszaköltözünk a sportcsar­nokba. Harmadszor: „fél playback-kel“ számo­lunk, hogy az előadónak ne kelljen tartani a kísé­rettől és a hangosítástól, amelyhez nincs hozzá­szokva. Fesztiválzenekar nélkül talán megle­szünk, de az előadó mellé ki kell állnia a vokálnak vagy az együttesnek. Több teret kap ezzel a mozgás és a látvány, melyek természetes „tartozékai“ a könnyűzenének. Mindez persze csak a versenyre vonatkozik, az önálló koncer­tek, fellépések természetesen playback nélkül zajlanak majd. Felkértük a Csehszlovák Rádiót is, hogy segítsen nekünk. A huszonnégy benevezett dalból hatot maguk a hallgatók választhatnak ki. A televíziót is meg szeretnénk bízni videoklippek készítésével, melyek alapján a nézők - a rádió- hallgatókhoz hasonlóan - részt vehetnek a ver­senyszámok kiválasztásában. Megpróbálunk újra igazi fesztivált csinálni a Lírából és slágereket küldeni a világba.- Slágereket?- Végül is minden fesztiválnak az az elsődle­ges feladata, hogy slágerek szülessenek. A szak­mai irányítás lényege pedig abban rejlik, hogy színvonalat biztosít, és én hiszem, hogy jó válo­gatással ez is sikerülni fog majd.- A zsűri számára ez tehát azt jelenti...-... hogy kiválasztja a maga hat versenyszá­mát az említett huszonnégy közül, végül tehát tizenkét dal kerül a döntőbe.- Ebből a tizenkettőből pedig újra a nyilvános­ság előtt történik a válogatás, mint tavaly vagy azelőtt?-Nem. Az arany-, az ezüst- és a bronzlíra odaítéléséről a zsűri dönt majd. További sorren­det nem állítunk fel.- A díjjal pénz is jár?- A győztes, azon kívül, hogy bekerül a nem­zetközi versenybe, tizenhatezer koronát kap. A második díjért tizenkétezer, a harmadikért nyolcezer korona jár. Ezen az összegen azután már egymás között kell hogy osztozzon a zene­szerző, a szövegíró és az előadó.- Pénzük tehát van elég.-A fesztivál rendezője a Slovkoncert. Az anyagiak rá tartoznak. Mivel kísérletképpen már önállóan gazdálkodik, bizonyos mértékben önál­lóan rendelkezhet az általa „termelt" valutával is.- A nemzetközi verseny nem változik?-Azzal számolunk, hogy a versenyszámok mögött kiadók, lemezgyárak, rádió- és tévétársa­ságok állnak majd. Mindez természetes és jól működő hajtóerő a könnyűzenében, de szerin­tünk nincs más megoldása annak, hogy a mi zenénk is „kilépjen“ a nagyvilágba.- Az idei Lírán is fellépnek majd világsztárok?-Minden bizonnyal, de neveket még nem ígérhetek. ZDENKO PAVELKA ÚJ SZÚ 4 1989. II. 28.

Next

/
Thumbnails
Contents