Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-25 / 48. szám, szombat

A történelmi kompromisszum Eduard Sevardnadze beszéde a kairói nagygyűlésen (ŐSTK) - Mint arról már röviden beszámoltunk, Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter, csütörtökön Kairóban beszédet mondott az egyiptomi közélet képviselőinek nagygyűlésén. Beszédét az alábbiak­ban ismertetjük. Bevezetőben Eduard Sevardna­dze elmondta, a szovjet és az egyip­tomi nép történelmében és sorsában annyi a közös, hogy azt nem lehet elfelejteni. A két ország nehéz éve­ken és nehéz próbákon ment át. A kapcsolatokban sok volt a jó, de a rossz is. A rosszat leküzdöttük, a jót igyekszünk fejleszteni és gya­rapítani. A múlt tapasztalatai alapján kialakult a jobb kölcsönös megértés, amely megnyitotta az utat a nyugodt és egyenjogú kapcsolatok előtt. A szovjet külügyminiszter a to­vábbiakban a közel-keleti konfliktus sajátosságait elemezte. Elmondta, a Szovjetunió tudatosítja, hogy az évtizedek óta húzódó és öt háborút okozó konfliktusnak rendkívül mé­lyek a gyökerei, és nagyon bonyo­lult. Lényege, hogy két népnek kelle­ne élnie egy közös történelmi hazá­ban, teljesíteni kellene a nemzetközi jog alapvető elvét az erővel való területszerzés megengedhetetlen- ségéről. A probléma elvi megoldását már 'régen megtalálták - 1947-ben az ENSZ-kögyúlés 181. számú határo­zatában, amely jóváhagyta a Pa­lesztina megosztására vonatkozó tervet. Ma a feladat lényege, hogy biztosítanrkel! a palesztin nép ön­rendelkezési jogát, vissza kell adni az araboknak a tőlük elrabolt földe­ket és biztosítani kell Izrael Állam jogát az elismert határok közti biz­tonságos létezésre. Látni kell, hogy a konfliktusban érdekelt egyik fél sem érheti el céljait erő alkalmazá­sával. Az erőre való támaszkodás elkerülhetetfenül újabb, még vére­sebb és pusztítóbb háborúkat szül. A térséget a lázas fegyverkezés ve­szélye fenyegeti, ez később nukleá­ris konfliktusba is torkollhatna. Job­bik esetben valamennyi fél egy idő után megérti a kompromisszumos megoldás szükségességét és ezt az utat választja, de akkor már vitatha­tatlanul veszélyesebbek és bonyo­lultabbak lesznek a feltételek, mint ma. A Közel-Keleten nem a béke hanem a háború javára dolgozik az idő. A jelenlegi helyzet fenntartása nem megbékéléshez, hanem rob­banáshoz fog vezetni. Véleményünk szerint a közel-ke­leti helyzetre vonatkozóan sok min­den felhasználható abból, amiről Mi­hail Gorbacsov az ENSZ-közgyűlés 43. ülésszakán beszélt. Vonatkozik ez elsősorban a szabad választás elve átfogó és kötelező alkalmazá­sára. Annak idején a világ közössé­ge segítette a zsidó népet szabad választása megvalósításában - Iz­rael Állam létrehozásában. Amikor a Szovjetunió e mellett szavazott, azzal nemcsak az önren­delkezés szent jogával szemben ta­núsított tiszteletet, hanem azzal a néppel szemben is, amely olyan mély nyomot hagyott az emberiség történelmében. Izraelnek most nincs joga megtagadni a szabad válasz­tást a palesztin néptől. Azzal, hogy akadályozza a palesztinok önren­delkezését, nem megerősíti, hanem aláássa saját biztonságát és saját önrendelkezésének törvényességét is. Véleményünk szerint a közel- keleti rendezés kulcsa az érdek- egyensúly elvének elismerése, ez az egyedüli lehetősége az államkö­zi, nemzetközi és nemzetiségek közti viszony rendezésének. Ugyanúgy mint másutt, a Közel- Keleten is sokan változatlanul úgy vélik, a fegyverekkel minden problé­mát meg lehet oldani. Legyünk nyíl­tak: vannak emberek, akik szerint a nagyhatalmakat nem zavarja külö­nösképpen a közel-keleti kérdés megoldatlansága. Állítólag jó pénze­ket keresnek az ide irányuló fegy­verszállítások által, s más nem na­gyon nyugtalanítja őket. Országom nevében feltétlenül el akarom mon­dani - jelentette ki a szovjet külügy­miniszter -, hogy ez nincs így. A szovjet nép különösen érzékeny arra, ami itt történik, mivel a térség­beli feszültség nekünk minden vo­natkozásban, tehát anyagi szem­pontból is sokba kerül. A leszerelési folyamat már jelen­tős sikereket elért, de megrekedhet, ha a Közel-Keleten nem sikerül megfelelő haladást elérni. Bizonyos mértékig változik itt a helyzet, de inkább ellenkező irányba, a fegyver­kezés irányába. Ennek mértéke olyan nagy, hogy túllépi a terület határait. ítéljék meg maguk - mondotta Sevardnadze. A közvetlen katonai kiadások volumenét tekintve jelen­leg a térség a harmadik helyet fog­lalja el a NATO és a Varsói Szerző­dés után . 1987-ben ezek a kiadások 59 milliárd dollárt tettek ki. Míg azon­ban a két katonai-politikai tömbben terjed annak tudatosítása, hogy ve­szélyes a túlfegyverkezés, a Közel- Keleten továbbra is az a hamis véle­mény az uralkodó, hogy minél több a fegyver, annál garantáltabb a biz­tonság. A Közel-Keleten olyan katonai, pontenciál jött létre, amely lényege­sen meghaladja a világ e térsége valódi gazdasági és demográfiai je­lentőségét. Huszonötezer harckocsival, több mint 4000 repülőgéppel rendelkez­nek a felek, kb. 5 millió, a tartaléko­sokkal együtt hét millió katona van fegyverben, és a katonai előkészü­letekre tíz év során kiadott 600 milli­árd dollár a világnak ebben a térsé­gében még nem jelenti, hogy meg­szabták a fegyverkezés határát. Sőt, ' ennek ellenkezője figyelhető meg.. Ebbe a térségbe irányult a világ fegyverexportjának 61 százaléka. És a következmények? Azok rette­netesek. Csak az iráni-iraki háború egymillió emberéletbe került és 500 milliárd dollárt emésztett fel, ami a fejlődő országok külföldi adóssá­gainak kb. a felét jelenti. Ez azonban távolról sem minden. A térségben olyan fegyverek jelennek meg, mint például a rövidebb és közepes ható- távolságú rakéták, amelyeket mi és az Egyesült Államok teljesen felszá­molunk. Csakhogy ezek telepítése a Közel-Keleten veszélyezteti a Szovjetuniót, az európai országo­kat, de az Egyesült Államok érdekeit Nemzetközi összefogásra van szükség Mivel a Közel-Kelet nagyon ko­moly akadállyá válik a leszerelés folyamatában, nemzetközi erőfeszí­téseket kell tenni a probléma megol­dása érdekében. Ezt talán nem min­denki fogadja el a Közel-Keleten, de a nemzetek többsége nagy remé­nyeket fűz a leszereléshez, s ha ezt a közel-keleti válság akadályozni fogja, akkor itt ütközni fognak az érdekek, s a Közel-Kelet államai számára aligha lesz hasznos és elő­nyös szembe fordulni az általános emberi érdekekkel. Gyakran hallani azt az érvet, hogy ha fel akarjuk számolni a lázas fegy­verkezést, meg kell szüntetni a konf­liktusok okait. Mások viszont azt mondják, hogy amíg lesz fegyverke­zés, lesznek konfliktusok is. A mi véleményünk szerint ennek a két folyamatnak párhuzamosnak kell lennie. Éveken át minden nemzetközi fó­rumon elsorolták a regionális konf­liktusok hosszú jegyzékét, és mindig megállapították, hogy gyakorlatilag semmilyen haladás sem történt megoldásuk terén. Ezután aláírták a genfi megállapodásokat Afganisz­tánról, s ma már egyetlen szovjet katona sincs ebben az országban. Befejezéséhez közeledik a nyolc évig tartó iráni-iraki háború, s bár nehezen, de folynak a diplomáciai tárgyalások. Megállapodások szü­letnek a dél-afrikai rendezésről és Namíbia függetlenségének meg­adásáról. Közeledik a vietnami csa­patok Kambodzsából történő teljes kivonásának időpontja, s Közép- Amerikában is gyümölcsöző párbe­széd folyik, örvendetes hírek érkez­nek Nyugat-Szaharából, pozitív fej­lemények tanúi lehetünk a Koreai­félszigeten, s ugyanez elmondható a ciprusi kérdésről is. Az érdekek egyensúlya De mit lehet elmondani a Közel- Keletről? A helyzet minden nyilván­való változása mellett kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy konst­ruktív lépéseket egyelőre csak az egyik fél tesz - a palesztinok. Ez azonban nem elég. Izraelnek is meg kell tennie az út rá eső részét. Miért ne alkalmazhatnák a közel-keleti konfliktusban érintett felek mások tapasztalatait? Hiszen ezekben sok minden hasznos és tanulságos. Minden konfliktus megoldása so­rán tekintettel kell lenni az érdekek egyensúlyára. Ezek az érdekek min­dig konkrétak, de vannak itt általá­nos törvényszerűségek is. Az első törvényszerűség: a felek közvetítők segítségével veszik fel a párbeszédet. A közvetítők szerve­zik a tárgyalásokat is. Egyes esetek­ben az ENSZ lép fel közvetítőként (ennek tipikus példája Irak és Irán, meg Afganisztán is), más esetekben valamely országok csoportja. A másik törvényszerűség: a konf­liktusban részt vevő ország csapata­inak kivonását ellensúlyozzák az ér­dekeit biztosító szerződéses politikai kötelezettségek. Ez figyelhető meg az afganisztáni, a dél-afrikai és a kambodzsai kérdés esetében. A harmadik törvényszerűség: al­kalmazni kell a garanciák rendsze­rét. A megállapodások teljesítésé­nek garantálását vállalhatják a nagyhatalmak, de az ENSZ is. Ezek nem elméleti következteté­sek, hanem a reális konfliktusokra vonatkozó reális megállapodások hatékony elemei. Mélyreható változások figyelhe­tők meg a közel-keleti konfliktus kö­rül is. Még sohasem volt ekkora nemzetközi megértés arra vonatko­zóan, hogy politikai megoldásra van szükség. De egyetértés van a meg­oldás módját illetően is. Az ENSZ Közgyűlése, a Bizton­sági Tanács állandó tagjai - a Szov­jetunió, az Egyesült Államok, Nagy- Britannia, Franciaország és Kína - szorgalmazzák a nemzetközi kon­ferencia összehívását. Aktívak ezen a téren az Európai Közösségek is. Valamennyi arab ország szükséges­nek tartja ezt a fórumot és nem látja más módját a rendezési folyamat megkezdésének. * Lényegében csak Izrael ellenzi ezt az elképezést, s ez elkerülhetet­lenül kétségeket szül kijelentéseivel kapcsolatban, miszerint békében akar élni szomszédaival. A gyakorlat azt mutatja, hogy a párbeszéd, a tárgyalások folyama­tában meg lehet találni a legégetőbb és legbonyolultabb kérdések megol­dásának módját is. Hangsúlyozni szeretném - mondotta Eduard Se­vardnadze -, hogy a közel-keleti biztonság problémái nemcsak Izra­elt nyugtalanítják, hanem legalább olyan mértékben minden szomszéd­ját is. így érthető, hogy a konfliktus­ban érdekelt felek, köztük a paleszti­nok, szeretnének szilárd garanciá­kat kapni arra vonatkozóan, hogy nem indul ellenük támadás. Termé­szetesen minden félnek joga van a maga módján megítélni e garanci­ák megbízhatóságát. A megállapo­dások garantálóinak kétségkívül kö­telezniük kellene magukat konkrét intézkedések megtételére abban az esetben, ha a jövendő megállapodá­sokat megsértenék. Lehet, hogy ma még korai erről beszélni, de elvben - ha a jövőbe tekintünk - ezeket a feladatokat eredményesen láthatná el a háborús veszély csökkentésének regionális központja. Nem látjuk okát annak, miért ne alkalmazhatnák a felek a jövőbeni arab-izraeli rendezésben a kölcsönös helyszíni ellenőrzése­ket, beleértve a gyanú esetén alkal­mazott rövid bejelentési kötelezett­ségű ellenőrzéseket is. Az ilyen ellenőrzések eloszlatnák a nukleáris vagy vegyi fegyverek gyártására vo­natkozó gyanút is. Ezt többek között elősegítené, ha a Közel-Keletet nuk­leáris és vegyi fegyverektől mentes övezetté nyilvánítanák. Ilyen javas­lat már elhangzott, most már tenni kell valamit megvalósítása érde­kében. A Közel-Keleten már alkalmazták a teljesen és a részben demilitarizált övezetek létrehozásának elvét, a csapatszétválasztások és az elis­mert határok vonalán. Az ilyen öve­zetek a jövőben fontos szerepet játszhatnak a váratlan támadások megelőzésében, valamint a kölcsö­nös és a nemzetközi ellenőrzés megkönnyítésében. Vannak tapasz­talatok a nemzetközi ellenőrző me­chanizmusok alkalmazásával is. Végül, a gyümölcsöző párbeszéd nehezen képzelhető el anélkül, hogy a felek szigorúan köteleznék magukat: sem közvetve, sem köz­vetlenül nem fogják szítani a terro­rizmust és más felforgató tevékeny­séget. Milyen legyen a nemzetközi konferencia Azért beszélek az arab-izraeli konfliktus lehetséges rendezésének ezekről az elemeiről, hogy bebizo­nyítsam: meg lehet találni a konflik­tusban érintett felek érdekeinek egyensúlyát, s eleget lehet tenni törvényes követeléseiknek. Ha folytatódik az 1967-ben elfog­lalt arab területek megszállása, fennmarad az ott uralkodó rezsim, ha az izraeli hatóságok továbbra is igyekeznek elfojtani a palesztinok politikai és állampolgári szabadság- jogait, akkor az menthetetlenül oda vezet, hogy Izrael elszigetelődik a nemzetek közösségében, elveszíti leghűségesebb barátai támogatását is. Ugyanakkor törvényszerűen fel­merül a kérdés az Izraellel szembeni szankciók alkalmazásáról a polgári lakosság jogainak megtagadása miatt. Most, amikor a Palesztinjai Fel­szabadítási Szervezet kikiáltotta a független államot, elismerte az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242. és 338. számú határozatát és elítél­te a terrorizmust, Izraelnek már a legkisebb oka sincs a párbeszéd elutasítására ezzel a szervezettel, amelyet a nemzetközi közösség a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjének ismer el. Izrael, természetesen, továbbra is kockáztathat, elutasíthatja a tárgya­lásokat a palesztinokkal. Csakhogy akkor számítania kell azzal a lehető­séggel is, hogy a világ számos or­szága nem lesz hajlandó éppen vele tárgyalni. A közel-keleti konfliktus sajátos­ságai azt mutatják, hogy megoldá­sának átfogónak kell lennie, sok­oldalú párbeszéden és tárgyaláso­kon kell alapulnia, s ezeket a tárgya­lásokat mindjárt több szinten kell folytatni. Vita van akörül, milyennek kell lennie a közel-keleti nemzetközi konferenciának, mivel foglalkozzon, hogyan dolgozzon és ki vegyen rajta részt. Mindezek jogos kérdések a fórum valamennyi jövendőbeli résztvevője szempontjából. Ezekre a kérdésekre választ kell adni, eze­ket meg kell vitatni és meg kell találni a kompromisszumos változa­tot. Ma ez a legfontosabb feladat. Nincs ma fontosabb dolog, mint a konkrét előkészületek megkezdé­se a nemzetközi konferencia össze­hívására. Véleményünk szerint ezt olyan rugalmas és több csatornás mechanizmusok formájában kellene megvalósítani, amelyek tekintélynek örvendenének. Éppen ezért javasoljuk az előkészületekre vonatkozó nem hivatalos tárgyalásokat az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a BT öt ál­landó tagjának nem hivatalos kon­zultációit, az érdekelt felek sokoldalú és kétoldalú közvetlen, illetve közve­tett tárgyalásait. A konferencia elő­készületeit természetesen időben be kell határolni, 6-9 hónapot vehet­nének igénybe. Egyben figyelembe kell venni azt is, hogy ebben a szakaszban a kö- zel-keleti konfliktus rendezése esz­közének létrehozásáról van szó, nem pedig eme eszköz paraméte­reinek kidolgozásáról. De már eb­ben a szakaszban meg kell oldani néhány elvi kérdést. Véleményünk szerint a konferencia politikai és jogi alapja a palesztinok részvétele. Szóltam már a regionális konflik­tusok megoldásában szerzett ta­pasztalatokról. Ezek azt bizonyítják, hogy minden esetben szükség van közvetítőkre, akik törődnek azzal, hogy a párbeszéd szálai ne szakad­janak meg, a folyamat megtorpaná­sok és szünetek nélkül folytatódjon. A nemzetközi konferencia éppen ilyen kollektív közvetítő, de nemcsak az. Létrehoz egyfajta védőhálót, amely megvédi a tárgyalásokat esélyei a kudarctól és hozzájárul számos regionális kérdés megoldásához. Nem könnyű a párbeszédet elkez­deni és tovább vinni. Ehhez mások segítségére is szükség van. Célszerű és időszerű lenne az ENSZ-főtitkár hivatala mellett egy közel-keleti különmegbízott tisztsé­gének létrehozása. Ebbe a tisztség­be olyan embert kellene kinevezni, aki nagy nemzetközi tekintéllyel ren­delkezik. A nemzetközi konferencia előkészítésébe már annak korai szakaszában bekapcsolódhatna. Ha ezt a missziót támogatni fogják az Európai Közösségek, az Egyesült Államok és más nagyhatalmak, ak­kor sikerre lehet számítani. Tudatosítottuk, hogy a világnak ebben a részében beértek a feltéte­lek a rendezést célzó átfogó párbe­széd megkezdésére. Előzetes véle­ménycserét folytattunk erről a Biz­tonsági Tanács többi állandó tagjá­val. Nekünk úgy tűnt, elvben vala­mennyien készek hozzájárulni a nemzetközi konferencia összehí­vásához, készek részt venni előké­szítésében és a sikerét biztosító fel­tételek létrehozásában. Ezzel összefüggésben szeretnék emlékeztetni rá, hogy tekintet nélkül az álláspontok különbözőségére, a Biztonsági Tanács jelentős szere­pet játszott az iraki-iráni háború megállításában és bizonyította: ké­pes megfontoltan eljárni és megőriz­ni egységét. Bizonyára mindenki észrevette azokat a változásokat, amelyek az utóbbi időben következ­tek be a Biztonsági Tanács tevé­kenységében. Megnövekedett en­nek kollektív jellege, több a megálla­podási készség. Úgy vélem, elég okunk van annak feltételezésére, hogy a Biztonsági Tanács képes kidolgozni a kiegyensúlyozott aján­lásokat a Közel-Kelettel foglalkozó nemzetközi konferencia megrende­zésére. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szerve­zete kezdettől fogva főszerepet ját­szott a közel-keleti ügyekben. Lé­nyegében a segítségével valósult meg mindaz, amit eddig sikerült elérni. Nem véletlen, hogy senki sem tudja elképzelni az arab-izraeli konfliktus rendezését másképpen, mint a Biztonsági Tanács 242. és 338. számú határozata alapján. Véleményünk szerint a közel-keleti konfliktusban érdekelt feleknek bíz­niuk kell az ENSZ-ben és rá kell kiosztaniuk a közvetítő szerepét. Ma nincs ok a Biztonsági Tanáccsal szembeni bizalmatlanságra, meg kell várni az általa kidolgozott aján­lásokat. Ez senkinek sem fog ártani. Viszont mindenkinek ártana, ha ezúttal sem élnénk a lehetőséggel, hogy a rendezéshez, a békéhez ve­zető útra léphessünk. Izrael fenntartásai Izraelnek nem kell tartania a konferen­ciától, biztonsága nemhogy csorbulna ezáltal, ellenkezőleg, növekedni fog, ugyanúgy mint a térség többi államának biztonsága is. Tegnap beszéltem erről Mose Arensz úrral, Izrael külügyminiszterével. Vélemé­nyem szerint tárgyalásaink - mellesleg két hónapon belül már másodszor talál­koztunk - nagyon hasznosak voltak. A véleménycsere, akár a szögesen ellenté­tes vélemények cseréje is elősegíti, hogy helyes képet alkossunk a helyzetről. Amiben teljes mértékben egyetértet­tünk, az az, hogy folytatni kell a párbeszé­det a rendezéshez vezető utak keresése érdekében. Már a közeljövőben sor kerül a szakértői csoportok találkozójára. Arensz úrral folytatott tárgyalásaim alap­ján arra a következtetésre jutottam, hogy az izraeliek körében nem nagyon népsze­rű a nemzetközi konferencia gondolata. Ennek ellenére úgy véljük, hogy éppen a konferencia ad reményt az arabok és az izraeliek közti történelmi kompromisz- szumra. Azt szeretnénk, hogy az izraeli kor­mány tudja: döntése a konferencia mel­lett, a párbeszéd megkezdése a Paleszti­nái Felszabadítási Szervezettel lehetővé tenné országaink számára az újabb lépés megtételét a teljes körű diplomáciai kap­csolatok helyreállítása felé. A konferencia megkezdése lenne e kapcsolatok helyre- állításának kiindulópontja. Párbeszédre szólítjuk fel a többieket, és mi magunk a lehető legszélesebb körű konstruktív párbeszéd mellett vagyunk (Folytatás a 6. oldalon)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents