Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-25 / 48. szám, szombat

A történelmi kompromisszum esélyei Az átalakításról, a nemzetiségi viszonyokról, a szocialista országok kapcsolatairól (Folytatás az 5. oldalról) minden országgal. A Szovjetunió sok­oldalúan támogatja és szorgalmazza az arabok közti ellentétek felszámolását és az arab államok megértését; mindeneke­lőtt azt a gondolatot támogatja, hogy a nemzetközi konferencia mielőbbi összehívása érdekében tartsanak találko­zót Szíria, Egyiptom, Jordánia, Libanon, és a PFSZ magas rangú képviselői. A Szovjetunió üdvözli a közel-keleti álla­mok kapcsolatainak fejlődését az Európai Közösségekkel és az Egyesült Államok­kal. Ebben a kérdésben á Szovjetunió ellenzi a nagyhatalmak közti mindennemű konkurenciát. Az új politikai gondolkodásmód, amelyhez külpolitikánkban tartjuk magun­kat, az előtérbe helyezi az államok együtt­működését az általános emberi értékek megőrzése nevében. Ezek az értékek magukban foglalják az emberek, nemze­tek és államok egyenjogúságát, minden ember és minden állam jogát a szabad választásra. A nemzetközi kapcsolatokból el kell tűnnie az „ellenségképnek". Lélek­tani szempontból természetesen nem könnyű ennek elfogadása. A Közel-Kelet esetében ez talán naivitásnak is tűnhet. Az „ellenségképről" való lemondás azon­ban nem jelenti a konkrét tettek és bűntet­tek megbocsátását. Erre vonatkozóan nem érzelmi, hanem jogi hozzáállást ajánlunk. Hiszen a társadalomban nem tartjuk ellenségnek azt az embert, aki megsértette a törvényt. Tehát a nemzet­közi kapcsolatokban is át kell térni a jogi terminológiára. Az „ellenség" fogalma nehezen egyeztethető össze a vitás kér­dések és konfliktusok békés megoldásá­val, az erő alkalmazásáról való lemondás' elvével. Nehéz lesz tehát a konfrontáció­ról áttérni a párbeszédre, de ezt meg kell tenni. Az új politikai gondolkodásmód az ál­lamok közti kapcsolatok deideológizálá- sának szükségességéből indul ki. Nem rejlenek emögött próbálkozások arra, hogy bárkit felszólítsunk a meggyőződé­séről, világnézetéről és értékeiről való lemondásra. Arról van szó, hogy senki se kényszerítse nézeteit másokra. A Közel- Keleten jól tudják, milyen veszélyes a to­lerancia hiánya és az ideológiai dogmák fetisízálása. A mai világban az ilyen jelen­ségek a civilizáció pusztulásával fenye­getnek. Az emberiség csak akkor marad­hat meg, ha általános emberi érdekek fogják összekötni, ha hű lesz a szabad választás elvéhez. Az új gondolkodásmód azt is jelenti, hogy az állam, a társadalom képes bíráló- an tekinteni önmagára, képes beismerni hibáit vagy hibás politikai irányvonalát és hozzálátni ezek felülvizsgálásához. A Szovjetunió önkritikusan tekint saját külpolitikájára és kész meghallgatni és elfogadni mások bírálatát. Úgy hiszem - mondotta Eduard Sevardnadze -, hogy konkrét akcióink a nemzetközi színtéren eléggé megyőzően bizonyítják az új gon­dolkodásmódnak ezt a vetületét. Úgy vé­lem, jó lenne, ha a világpolitikában pol­gárjogot nyerne az önkritikus hozzáállás és a realisztikus nézetek. A Szovjetunió erőfeszítései A Közel-Kelet történelme számos ren­dezési tervet és javaslatot ismer. Eddig egyik sem eredményezett rendezést. Ma azt olvashatjuk és hallhatjuk, hogy a kö­zel-keleti rendezésre új szovjet tervet hoztunk magunkkal. Én másképp mondanám: azzal a kí­vánsággal jöttünk ide, hogy kidolgozzunk egy ilyen tervet. Ezt a térség minden országa, valamennyi érdekelt állam rész­vételével kell kidolgozni. A rendezési terv már készül. A közel-keleti rendezés az aktív politikai tárgyalások témája lesz Mi­hail Gorbacsovnak Kubába, Nagy-Britan- niába, Kínába, Franciaországba és az NSZK-ba tervezett útjai során. Március elején megvitatjuk ezt a témát Francisco Fernandez Ordonez spanyol külügymi­niszterrel és James Bakerrel, az Egyesült Államok külügyminiszterével. A közel-ke­leti rendezés vezető téma lesz szá­munkra. Ami a tervet illeti, egyelőre bizonyos­sággal azt mondhatom el, hogy alapja a szovjet vezetés kiemelt politikai irányvo­nala, amelyet Mihail Gorbacsov elemzett az ENSZ-közgyűlés 43. ülésszakán mon­dott beszédében. Ennek az irányvonalnak a lényege az országokkal és kormányaik­kal való együttműködés a nemzetközi és regionális problémák megoldásában. Eh­hez az irányvonalhoz tartjuk magunkat ma is. Nemcsak a földrajzi határokon, hanem azoknak a korábbi előítéleteknek a határain is túltesszük magunkat, ame­lyek ma veszélyesen korlátozzák a párbe- , . szédet és a kapcsolatokat. Többek között lemondunk a nemzetközi kapcsolatok olyan részéről, mint az ideológiai elem. Ez nem jelent lemondást a saját értékekről, sem felhívást másokhoz, hogy ők mond­janak le értékeikről. Éppen ellenkezőleg. Azonban minden esetben, amikor felve­szünk egy olyan kapcsolatot, amely teg­nap még megengedhetetlennek vagy le­hetetlennek tűnt, feltesszük a kérdést: Minek a nevében? Az adott esetben a Kö- zel-Kelet békéje nevében. Konkrétabban: a Közel-Kelettel foglalkozó nemzetközi konferencia előkészítése érdekében. Úgy jöttünk ide, hogy meg voltunk győződve arról, ma éppen a konferencia előkészítésének kérdései kerülnek az előtérbe. Ritka, jelentéktelen kivételektől eltekintve, a konferencia gondolata min­denütt dominál, ezt világosan megmutat­ták itteni tárgyalásaink. Reméljük, hogy mai és jövőbeni kapcsolataink a térség­ben hozzájárulnak a konferencia megren­dezéséhez. Ugyanígy bízunk a Szovjet­unió és a közel-keleti országok kölcsönös megértése és együttműködése javulá­sában. Ma, amikor befejeződik közel-keleti tartózkodásunk első hete, azt látjuk, hogy a közös erőfeszítések árán teljesen nor­malizálódtak a szovjet-egyiptomi kapcso­latok. A Szovjetunió és Egyiptom viszo­nyának normalizálását az utóbbi időszak legnagyobb politikai sikerei közé soroljuk, ezek nagymértékben javították a nemzet­közi kapcsolatokat és a globális párbe­széd tartalmát. Az új szovjet-egyiptomi együttműködés építői országaink legfel­sőbb képviselői. Önök tudják, hogy Hosz- ni Mubarak elnöknek átadtam Mihail Gor­bacsov személyes üzenetét, s benne a meghívást szovjetunióbeli látogatásra - mondotta a szovjet külügyminiszter. Szeretnénk Egyiptommal együttmű­ködni abban, hogy a nemzetközi kapcso­latokat a konfrontáció útjáról áttereljük a párbeszéd és az együttműködés útjára. Egyiptom a mai világ nagy és befolyásos országa, nem kis mértékben járult hozzá az olyan globális problémák megoldásá­nak kereséséhez, mint a leszerelés, a fej­lesztés, az ökológia, a nemzetközi kap­csolatok humanizálása és demokratizálá­sa. Már itt, Kairóban olvastam egy nagyon tekintélyes egyiptomi személyiség véle­ményét, mely szerint országaink kapcso­latait különlegeseknek lehet minősíteni. Ez természetesen kellemes, de úgy vé­lem,: hogy ma jobb meglenni mindenféle jelzők nélkül. A világ egyre egységesebbé válik, s nem szabad benne a kapcsolato­kat különlegesekre és privilegizáltakra osztani. Legyenek mindenkivel normáli­sak, vagyis szilárdak, stabilak és olyan mértékben fejlődőek, ahogyan azt az adott országok népeinek érdekei megkö­vetelik. Remélem, éppen ilyenek lesznek kap­csolataink Egyiptommal. A beszéd elhangzása után Eduard Se­vardnadze válaszolt az egyiptomi és kül­földi újíságírók kérdéseire. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy Izrael attól tart, a nemzetközi rendezési konferencián elszigetelődne, s ezért hasznosabb lenne csak az Egyesült Államok és a Szovjetunió védnökségével megrendezni a béketárgyalásokat. Edu­ard Sevarnadze hangsúlyozta, meg kell akadályozni a törekvéseket bárki elszige­telésére, ez vonatkozik Izraelre és a pa­lesztinokra is. Az újságírók megkérdezték a minisz­tert, hogy a Szovjetunió álláspontjának módosulása a közel-keleti rendezéssel kapcsolatban nem jelenti-e a Camp Da- vid-i megállapodásokhoz való szovjet vi­szony felülbírálatát. Ezek a megállapodá­sok már a múlté - válaszolta Eduard Sevardnadze. S minél kevésbé fogjuk a múltat élesztgetni, annál jobb. Ha 1947- től kezdődően fogunk mindent elemezni a Közel-Keleten, az ottani háborúk egész történetét, akkor nem jutunk el a rende­zéshez. Előre kell tekinteni, vagyis meg kell teremteni a feltételeket a nemzetközi konferencia megrendezésére. A szovjet diplomácia vezetője ismét a Szovjetunió támogatásáról biztosította Egyiptom javaslatát a közel-keleti atom­fegyvermentes övezet létrehozására. Ez­zel összefüggésben kiemelte, a térség­ben feltétlenül le kell állítani a lázas fegy­verkezést. A továbbiakban elmondta, az afgán kérdésre vonatkozóan a Biztonsági Tanácsban nem volt versengés a nagy­hatalmak között, ezért sikerült elérni a genfi megállapodásokat. A Közel-Kelet esetében volt és van ilyen versengés: például George Bush, az USA elnöke kijelentette, hogy a Közel-Keleten korlá­tozni kell a Szovjetunió szerepét. Ha az Egyesült Államok képes lenne egyedül megoldani minden problémát - jelentette ki Sevardnadze -, akkor mi ezt üdvözöl­nénk, de ez aligha reális. Ezért hangsú­lyozzuk a kollektív erőfeszítések fontos­ságát. (Alcímek: ÚJ SZÓ) (Folytatás az 1. oldalrol) szaki rekonstrukciójába. Ebbe már most több száz vállalat kapcsolódott be. A mostani ötéves tervidőszak éveiben, az elmúlt ötéves tervvel összehasonlítva, a gabonatermelés 7,5 millió tonnával (19 százalék), a hús és a vágóállatok termelése 539 ezer tonnával (15 százalék), a tejtermelés 2 millió tonnával (9 száza­lék) nőtt. A lakásépítés terén a stagnálás évei után szintén fellendülés tapasztalha­tó. A radikális gazdasági reform során létrejönnek a feltételek a hatékonyság növeléséhez. A terjedelmes programok közül a főtitkár a szovjet gépipar korsze­rűsítésének programját emelte ki, amelytől jelentős mértékben függ a szov­jet gazdaság jövője. Mint mondotta, a gazdaságban sikerült visszaszorítani számos negatív irányzatot. Ma a legsürgetőbb kérdés a lakosság ellátása, a fogyasztói piac normalizálása. Paradox dolog, hogy míg az egyik oldalon az utóbbi három évben növekedett az élelmiszerek és közszükségleti cikkek gyártása, a lakossági szolgáltatások ter­jedelme, addig a másik oldalon még min­dig óriási a hiány az egyes termékekből. Mihail Gorbacsov elemezte, miért van az, hogy bár többet termelnek az országban, a helyzet csaknem rosszabb, mint koráb­ban. Rendkívül lényeges, politikai kérdés is ez. E jelenség fő okát a piac egyensúly- hiányában látta, ez pedig az ország elha­nyagolt pénzügyi helyzetével, valamint az árutermelés nem kielégítő fejlődésével függ össze. A pénzügyi nehézségeket is a múltból örököltük, mondotta, amikor nem a gazdaság hatékonyságát, a minő­séget és a végterméket tartották elsődle­gesnek, hanem a nyerstermelés mutatóit, az olajból származó bevételeket, a költ­ségvetési hiány kiegyenlítését azáltal, hogy mind több alkoholt adtak el. Bírálóan szólt arról, a múlt év folyamán gyorsab­ban növekedtek a bérek, mint a munka­termelékenység. Nagyon sok esetben még most is érdemtelenül fizetnek ki nagy pénzeket. A helyzet megváltoztatása ér­dekében határozott intézkedéseket kell hozni. Előtérbe kerül az árutermelés nö­velése, a kereskedelmi hálózat bővítése. Ebben az évben a kiskereskedelmi áru­forgalmat csaknem 30 milliárd rubellel kell növelni. Ez 1,3-szer több, mint tavaly. A piac és a pénzforgalom normalizálása közvetlenül összefügg a pénzügyek egészségesebbé tételével, az állam kia­dásait mielőbb összhangba kell hozni a lehetőségekkel. Rendet kell teremteni a beruházások terén. 1985-höz viszonyít­va tavaly a befejezetlen építkezések ter­jedelme 30 milliárd rubellel volt nagyobb. Ebben a helyzetben határozta el a kor­mány, hogy több milliárd rubellel csök­kenti a beruházásokra fordított összeget. További tartalék a védelmi kiadások csök­kentése - természetesen úgy, hogy az ország biztonsága ne szenvedjen ká­rokat. Mihail Gorbacsov nagy figyelmet szentelt a nemzetiségi kérdéseknek, rá­mutatva: Becsületesen be kell vallanunk, hogy a problémát bizonyos mértékben alábecsültük. A múlt évben nemzetiségi ellentétek robbantak ki, amelyek mindmá­ig tartanak. De levontuk a tanulságokat. A párt elvi hozzáállását a 19. országos pártértekezlet vonatkozó határozatában, valamint az SZKP KB-nak a mostani választásokkal kapcsolatos platformjában is magyaráztuk. A nemzetek és nemzeti­ségek közötti viszonnyal a központi bi­zottság nyáron sorra kerülő plénum- ülésén ugyancsak foglalkozunk majd. Ta­pasztalataink és elemzéseink azt mutat­ják, a nemzetek és nemzetiségek viszo­nyával kapcsolatos problémákat kizárólag az átalakítás keretében lehet megoldani, e forradalmi folyamat szerves részeként. Mind a gazdasági reform, mind a politikai reform azonnal specifikussá válik, amint felvetődnek a nemzetiségi problémák. Ilyen értelemben az átalakítás a lenini nemzetiségi politika folytatása a mostani feltételek között. Megkezdjük a politikai reform második szakasza feladatainak teljesítését, ennek célja a nemzetiségi viszonyok összehangolása. A föderáció, valamint az egyes köztár­saságok viszonyával kapcsolatban el­mondta, a politikai reform mind nagyobb mértékben biztosítja a néphatalmat helyi szinten, valamint a különböző nemzetek­hez és nemzetiséghez tartozó dolgozók részvételét az állam irányításában. A köz­társaságoknak nagyobb jogaik és ugyan­akkor nagyobb felelősségük is lesz a la­kosság anyagi és szellemi szükségletei­nek kielégítését illetően. Meg kell találni az optimális viszonyt a föderáció jogai és a köztársaságok jogai között, a következő közös elv alapján: erős központ, erős köztársaság. Jelentős lépést tettünk ebbe az irányba: minden köztársaságból a párt és állami szervek képviselőinek, tudósok­nak és szakértőknek a részvételével Ki­dolgoztuk a köztársaságok önigazgatása és önfinanszírozása fő alapelveinek kon­cepcióját. Ezt a közelmúltban az SZKP KB is megvitatta, hamarosan széles körű vitára bocsátjuk, s ezt követően a legfel­sőbb államhatalmi szervek elé kerül. Az utóbbi időben problémák merültek fel az egyes köztársaságok és nemzetek viszonyában. Rendkívül érzékeny ez a kérdés, amelyben fordulat történhet. A történelemben és a jelenben is elsősor­ban azt kell látnunk, ami nemzeteinket összeköti, ami bizalmat és tiszteletet kelt egymás iránt, nem pedig elidegenedést. Joggal mondjuk: a jelen feltételek között az államok közötti vitákat kizárólag politi­kai eszközökkel lehet megoldani. Még inkább érvényes ez egy szövetségi szo­cialista államban élő nemzetek és nemze­tiségek ellentéteire. Megvannak a szüksé­ges feltételek ahhoz, hogy minden ügyet nyugodtan és igazságosan oldjunk meg. Gorbacsov elmondta, az országban talán nincs olyan vidék, ahol ne élnének egymás mellett a különböző nemzetek képviselői. Ez olyan realitás, amellyel sok minden összefügg, s amit párt- és állami szerveinknek, a társadalmi szervezetek­nek is figyelembe kell venniük. A nemze­tek és nemzetiségek közötti viszony összehangolása a szövetségi köztársa­ságok jogainak bővítésén túlmenően a következőket is jelenti: az autonómia minden formája státusának emelése; a nemzetiségi kisebbségek jogainak sok­oldalú biztosítása, beleértve az új nemze­tiségi járások és tanácsok létrehozását ott, ahol valamely nemzetiség kompakt egysége él. Előtérbe kerül ugyanis azok­nak a nemzetiségeknek a kérdése, ame­lyeknek nincs autonómiájuk, amelyek a különböző köztársaságokban szétszór­tan, esetleg csoportosan élnek. Termé­szetesen nekik is megvannak a nemzeti szükségleteik: az anyanyelv tanulása és használata, a nemzeti kultúra értékeinek megőrzése és így tovább. Az SZKP KB főtitkára példaként emlí­tette azt, hogy a főiskolákon tanszékek nyíltak a bolgár, a magyar, a lengyel, az újgörög nyelv oktatása érdekében, kiad­ták a tatár-orosz, bolgár-ukrán, és a cseh -ukrán szótárt. Megkezdődött a bolgár nyelvű rádióadás, az Ogyesszai és a Do- nyecki kerületben görög nyelven is sugá­roznak műsort, előkészületben van egy tatár nyelvű újság kiadása is. Ilyen módon kell megoldani a nemzetek és nemzetisé­gek közötti problémákat. Tömören szólva: a nemzeti megújulás az átalakítás egyik szerves része lett. A nálunk most kialaku­ló új társadalmi feltételek minden nemzet­nek lehetővé teszik, hogy kibontakoztat­hassa saját erőforrásait. Nemzetközi kérdésekről szólva érté­kelte az utóbbi években bekövetkezett változásokat. A párbeszéd a nemzetközi kapcsolatok normájává vált. A tárgyalá­sok - minden bonyolultságuk ellenére - most először hoztak jelentős eredmé­nyeket, éspedig azáltal, hogy a fegyver­kezés reális csökkentésének, a regionális konfliktusok rendezésének alapjaivá váltak. A szovjet csapatok Afganisztánból tör­tént kivonása kapcsán leszögezte: a Szovjetunió felszólít mindenkit, elsősor­ban a genfi megállapodásokat aláíró álla­mokat, hogy hozzá hasonlóan az afgán helyzet politikai rendezésére töreked­jenek. Az új gondolkodásmód sikerének te­kinthető: a „bizalom" kifejezés, amely eddig nagyon absztrakt kategória volt, ma már a politikai terminológia körébe sorol­ható, konkrét tartalma van, sőt olyan krité­rium, amely szerint értékelik az államok és tömbök közötti kapcsolatokat. A „szovjet fenyegetésről“ ma már csak a visszahúzó erők beszélnek, bár ez nem jelenti azt, hogy a Nyugaton a kato­nai költségvetések elkészítői, a katonai­ipari komplexum vezetői, az antikommu- nizmus ideológusai kiiktatták volna fegy­vertárukból a szovjetellenességet. De a Szovjetuniótól való félelem, amit a nyu­gati közvélemény körében évtizedeken keresztül terjesztettek, lassan eltűnik. Az új helyzetben számunkra is megle­pő, sok tekintetben váratlan volt, hogy a világon miként reagáltak az örményor­szági földrengésre. Két évvel ezelőtt ilyesmi még elképzelhetetlen lett volna. Mi is korábban sosem tapasztalt nyíltság­gal fogadtuk a segítséget, amely olyan terjedelmet és jelleget öltött, hogy való­ban a nemzetközi erkölcsi légkör alapvető változásának szimbóluma lett. Ma már senki sem tagadhatja, hogy a Szovjetunió iránti viszonynak nagy je­lentősége van nemcsak a mi országunk, hanem az egész világ szempontjából. Az emberi és erkölcsi tényező erősödik, egy­re nagyobb szerepet játszik a világpoliti­kában, a nemzetközi fejlődésben. Ez úgy­szintén az új gondolkodásmód győzelme. Mihail Gorbacsov a továbbiakban azt hangsúlyozta, a szovjet külpolitika nyitott a világ különböző erői felé. Mind gyakrabban hallani a NATO-or- szágok legtekintélyesebb vezetői, állam- férfiúi részéről is, hogy a „hidegháború" lassan a múlté. A háború utáni időszakot tekintve, s talán az egész történelemben is most erősödött először országunk biz­tonsága a katonai potenciál növelése, a már amúgy is óriási hadikiadások eme­lése nélkül. Hozzáláthattunk katonai dokt­rínánk átértékeléséhez, egyértelműen a védelem szellemében. Megkezdtük a fegyveres erők és fegyverzetek csök­kentését, a katonai kiadások lefaragását, s a katonai termelést részlegesen polgári termelésre állítjuk át. Külpolitikánk abban az értelemben is az átalakítást szolgálja, hogy utat nyit a külvilággal való szélesebb körű gazdasági együttműködés előtt, be­kapcsolja országunkat a világgazdasági folyamatokba. Lényegesen megváltoztat­juk külgazdasági tevékenységünket, arra törekszünk, hogy a Szovjetunió a nemzet­közi munkamegosztás teljes jogú résztve­vője legyen. Információs, kulturális és idegenforgalmi kapcsolataink is bővülnek a külfölddel. Mindinkább megnyílunk a vi­lág előtt, s a világ is egyre jobban megnyí­lik előttünk. Nagyon fontos folyamat ez, amelyet a világ növekvő egysége feltéte­lez. Ugyanakkor bonyolult is. Nem arról van szó ugyanis, hogy bármit át kell venni, ami pillanatnyilag a legdivatosabb, s nem is a különböző értékek keverékéről, hanem a kölcsönösen igazságos megis­merésről, ami oly fontos a béke és hala­dás szempontjából. A Szovjetunió világ­ban elfoglalt helyzetével kapcsolatos alapvető pozitív változás legfontosabb elemei ezek. S ezek mindegyike a szocia­lizmus megújulását szolgálja. Maga a szocializmus is mind aktívabban bekap­csolódik a történelmi tevékenység össz- emberi folyamatába. Minden nép, amely a szocializmus mellett dönt, maga határozza meg az új társadalom építésének formáit, eszközeit és módszereit, amelyek megfelelnek tör­ténelmileg kialakult nemzeti értékeinek, gazdasági lehetőségeinek és szellemi po­tenciáljának. Sok szocialista ország kere­si jelenleg az élet új minőségére való áttérés útjait és formáit, a szocialista de­mokrácia erőforrásainak feltárásán ke­resztül. Minden ország szuverén módon oldja meg a saját problémáit, keresi a vá­laszokat a felmerült kérdésekre. Az alap­vetően közös cél sokoldalú megközelíté­se a szocializmus életképességének és erejének forrása. Az új gondolkodás eme következtetéseivel összhangban nem­csak az elméletben, hanem a gyakorlat­ban is átalakítjuk kapcsolatainkat a szo­cialista országokkal. Feltétlen önállóság, teljes egyenjogú­ság, a belügyekbe való be nem avatko­zás, a szocializmus korábbi történelmével összefüggő hibák és deformációk felszá­molása, a kölcsönös érdekek mélyebb és tudományosan megalapozott tiszteletben tartása, szolidaritás és kölcsönös segít­ség - mindez a szocialista országok párt­jainak és kormányainak népükkel szem­beni felelősségét feltételezi. Ezeknek az új folyamatoknak a kibontakoztatása az egyes szocialista országokban ugyanak­kor a világszocializmus fejlesztését, az emberiség általános haladását is jelenti. A szocialista nemzetközi kapcsolatok megmásíthatatlan elvei és szabályai ezek. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy előre lássuk: a 21. századba lépő szocia­lizmus más lesz, mint a mostani. Nem szabadul meg minden problémától, de azáltal, hogy minden anyagi és szellemi erejét az ember szolgálatába állítja és levonja a következtetéseket a sokszínű tapasztalatokból, valamint kihasználja a lényegében rejlő energiákat, ezáltal az általános haladás konstruktív tényezőjévé válik. Beszédének befejező részében Mihail Gorbacsov megemlítette, hogy az idei választásokat az új választási törvény alapján fogják tartani, s vázolta, hogy ezzel kapcsolatban milyen feladatok áll­nak a szovjet társadalom előtt. ÚJSZt 6 1989. II. 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents