Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-22 / 45. szám, szerda
Mi akadályozza a gazdasági reformot a Szovjetunióban? A Szovjetunióban folytatódik a radikális gazdasági reform. A népgazdaság egyre újabb ágaira terjed ki, a gazdaság mélyébe hatol. Már sok minden történt, a gazdaság növekedésének üteme azonban még mindig nem kielégítő, a termelés hatékonyságának lényeges fokozódása egyelőre nem tapasztalható. Miért nem? Az úgynevezett pangás évtizedei a fékezés túl sok szubjektív és objektív tényezőjét hagyták ránk örökül. Ilyen a gyenge munkafegyelem és a szakképzett káderek nevelésében mutatkozó súlyos hiányosságok, sok termékfajta gyenge minősége és egyenetlen gyártása, a piaci viszonyok fejletlensége és a világ árupiacaival való nem kielégítő üzleti kapcsolat. A legfontosabb azonban, nézetem szerint, ami az átalakítást fékezi az, hogy hiányzik a munka szocializmusnak megfelelő motivációs rendszere, a gazdasági érdekeltség. Az ilyen rendszer létrehozása továbbra is a gazdasági reform fő feladata marad. Gyorsan megoldjuk ezt a feladatot? Elvben - igen. A szocializmusnak úgy kell megoldania (és meg is tudja oldani!) ezt a feladatot, hogy ne veszítse el szociális értékeit. A pangás időszakából örökül maradt negatív folyamatok között különösen kiemelném a népgazdaság fejlesztése arányainak súlyos megsértését. A valamennyi összetevője közötti, szükséges arányosság hiánya - véleményem szerint - éppen az a „holt teher“, amely a gazdasági reform sok kitűnő kezdeményezését olykor teljesen megfosztja jelentőségétől. Először, állandóan bizonyos termékfajták hiányát tapasztaljuk, ilyen például a gépkocsi, a jó minőségű acél, a hús, a cipő stb. Ugyanakkor egyes termékek hiánya mellett más termékekből állandóan fölösleg képződik. Például kombájnból és traktorból, amelyet a legutóbbi időkig valósággal erőszakkal kényszerítettek rá a kolhozokra és a szovho- zokra, és gyakran - az állami hitel számlájára. Másodszor, már sok év óta nem tudunk megoldani egy olyan egyenletet, amely csupán két elemből áll: a felhalmozásból és a fogyasztásból. Más szóval, a lakosság pénzbevételeinek növekedése az árutömeg és a szolgáltatások növekedése előtt „szalad“. Ennek az aránytalanságnak a legláthatóbb eredménye: az emberek jólétének lassú növekedése (néha pedig - csökkenése is). Ehhez azonban még a munkatevékenységük motivációs mozgatóerőinek aláásását is hozzá kell tenni. Ha ugyanis az intenzívebb munkáért kapott béremelés összege nem értékesíthető az ember számára szükséges árukban és szolgáltatásokban, akkor elveszíti ösztönző hatását. Miért dolgozzanak jobban, ha a munka eredménye céltalanul a takarékpénztárban rakódik le vagy valamilyen spekuláns tulajdonítja el? Harmadszor, a hiány nemcsak mennyiségi hanem a termékek gyenge minősége is hiányt jelent. Itt van például az acél. A Szovjetunió kohászati vállalatai több acélt gyártanak, mint az Egyesült Államok, az NSZK és Franciország együttvéve. Azt lehetne gondolni, az országban nagy fölöslegnek kellene lennie ebből a termékből, és a termelőknek a szó szoros értelmében vadászniuk kellene a fogyasztókra, szükségképp csökkenteniük az árakat, szüntelenül javítaniuk a minőséget. De éppen az a paradoxon, hogy az országban nincs elegendő acél. Azért nincs, mert a kohászok nem azt gyártják, amire a felhasználóknak szükségük van, hanem azt, ami számukra könnyebb és a mennyiségi elszámolás szempontjából előnyösebb. Végeredményben a gépgyártó vállalatoknál növekszik az acél fajlagos költsége, termékeik azonban súlyosabbak lesznek, és ami a legfontosabb, drágábbak. Ennek a paradox „légcsőnek“ a végén pedig az egyszerű fogyasztó áll, aki veszített: minél drágábbak a szerszámgépek és a berendezések, annál többe kerülnek a lakosság számára ezeken gyártott termékek. A termelési-műszaki rendeltetésű termékek és a közszükségleti cikkek mennyisége növelésének és minősége javításának kettős feladatát a szó szoros értelmében az átalakítás kezdete óta igyekszünk megoldani. És bizonyos eredményeket már elértünk itt. Úgy vélem azonban, nem túlzók, ha azt mondom, hogy a szovjet vállalatok növekvő önállóságának viszonyai között az ország népgazdaságának aránytalansága azon a módon számolható fel, ha még teljesebben és hozzáértőbben használjuk fel az áru-pénzviszonyo- kat, ha megteremtjük a valódi szocialista piacot. A normális piaci viszonyok létrehozása a vállalatok között - természetesen nem csodaszer mindenféle baj ellen. És mégis: aligha tudja másvalami rugalmasabban és ezzel együtt szilárdabban összekötni a termelőket és a fogyasztókat, biztosítani kölcsönös érdekeiket. Emellett az áru-pénzviszonyok aktivizálásának irányvonala nem zárja ki a társadalom szabályozó hatását a termelőeszközök, a fogyasztási cikkek és a munkaerő piacára, a pénzügyekre és a hitelre, a kereslet és a kínálat kölcsönös viszonyára. A gazdaságtörténelem tapasztalatainak tanúsága szerint - más út nincs. A szovjet vállalatok éppen ezért szerepelnek forma és lényeg tekintetében egyaránt mind nagyobb mértékben árutermelőkként a gazdasági életben. Az értéktörvény itt is biztosítja számukra a helyes irányt: a társadalom valódi fizetőképes szükségleteinek kielégítésére kell törekedniük. Ugyanakkor az értéktörvény és a szocializmus más gazdasági törvényei helyes alkalmazásuk esetén állandóan arra kényszerítik az egész népgazdaságot és külön minden egyes vállalatot, hogy csökkentse a termelési költségeket. Véleményem szerint, mindent összevetve a legradikálisabb eszköz a gazdaság egészségesebbé tételére, ha a népgazdaság kiegyensúlyozott szervezetté válik. Vannak más álláspontok is a szovjet gazdaságtudományban a népgazdasági arányok helyreállítására vonatkozóan. Az egyik: elegendő, ha megfelelő rendet teremtenek a tervezésben, megjavítják az Állami Tervbízottságnak és szerveinek munkáját, és akkor minden önmagától normális állapotba kerül. Nem vitatom, a tervezést állandóan tökéletesíteni kell. Hiszen nem titok, hogy sok aránytalanság a tervkészítők íróasztalain születik, ezeket azonban eléggé egyszerű kijavítani. Viszont azokat az aránytalanságokat, amelyek különböző okok miatt szilárdan gyökeret vertek a gazdasági életben és már mintegy önállóan léteznek és fejlődnek benne, semmiféle tervezéssel nem lehet kiküszöbölni. Ezeket leküzdeni, felszámolni csak gazdasági módszerekkel lehet, azokat is beleértve, amelyekről itt esett szó. VLAGYIMIR KAMAJEV professzor, a közgazdaságtudományok doktora (APN) ÚJ ökológiai gondolkodásmód Az új ökológiai gondolkodás szükségességének felismerése a Szovjetunióban ahhoz vezet, hogy a természeti egyensúly megőrzése válik a gazdasági tevékenység hatékonyságának egyik legfontosabb kritériumává. Az ügy iránt tanúsított új szemlélet ékes bizonyítéka az, ami manapság Ukrajnában, a Szovjetunió egyik legnagyobb köztársaságában történik. Pontosabban mondva: az, aminek itt 1989-től kezdve kell történnie. íme, néhány valóban szenzációs hír:- Az idén megszűnik valamennyi előkészítő és kutatómunka azzal a csatornával összefüggésben, amellyel a Dunát a Dnyeperrel szándékoztak egyesíteni. Ugyanakkor érvénytelennek nyilvánították a Dnyeper-Bugi Vízerőmű tervét - ennek a megvalósítása elvágta volna a Dnyepert a Fekete-tengertől. Ezeket a nagyszabású és költséges terveket a sajtó a közelmúltban még „az évszázad építkezéseinek“ nevezte, ma azonban - a tudósok és a közvélemény erőfeszítései következtében - vétót emeltek ellenük.- Abbahagyják az atomerőmű építését a Kijevtöl 200 kilométerre délkeletre levő Csigirin város környékén. A Jevgenyij Velihov akadémikus elnökletével működő szakértői bizottság újra tanulmányozni fogja még egy - a Krím-félszigeten tervezett - atomerőmű megépítése célszerűségének kérdését, és talán nem kell majd csodálkozni, ha ítélete negatív lesz.- Azt tervezik, hogy a következő 15-16 évben (2005-ig) Ukrajnában a koksz gyártását egyharmadával, a nyersvasét 33 százalékkal, az acélét pedig 29 százalékkal csökkentik.- Ukrajna iparszerkezetének közelgő átszervezését az tette szükségessé, hogy pontosan figyelembe kell venni valamennyi természeti erőforrást, és maximális igénybevétellel kell felhasználni őket. Ezáltal pedig az extenzív gazdálkodási módszerekről az intenzív módszerekre áttérni - éppen ez a tudományos-műszaki forradalom fő ismertetőjele. Ukrajna gazdasági fejlesztése módjának kiválasztását sok éven át az határozta meg, hogy földjének mélyén érc, szén, a vegyipar számára szükséges nyersanyag stb. van, a vízforrásokat és a földet pedig gyakorlatilag nem vették számításba. Ennek következtében itt a leg- vízigényesebb iparágakat - a kohá-' szatot, a vegyipart, az energiaipart fejlesztették. Holott Ukrajnában nincs elég víz. A gátlástalan, ha nem akarjuk így mondani: rabló vízfel'- használás az ökológiai robbanás reális veszélyét idézte elő. Ukrajna a vízhiány küszöbére került. A víz és a föld gazdaságos és ésszerű felhasználásának szükségessége a tudományigényes iparágak - elektronika, műszergyártás, precíziós gépgyártás - fejlesztésére való áttérést igényli. A mezőgazdaságnak is elsődleges ágazatnak kell maradnia, ha tekintetbe vesszük, hogy Ukrajna a Szovjetunió területének körülbelül 3 százaléka, az or-' szág mezőgazdasági termelésének negyedrészét állítja elő. Tehát: a vízigényes iparágakról azokra kell áttérni, amelyek lehetővé teszik azt, hogy megelégedjünk a rendelkezésre álló vízkészletekkel, és ily módon lemondjunk a folyók vízhozama átirányítására vonatkozó tervekről, a természetbe való sebészi beavatkozásról - amely nemcsak költséges, hanem megjósolhatatlan és visszafordíthatatlan ökológiai következményeket is rejt magában. Felmerül ez a teljesen ésszerű kérdés: a nyersvas és acélgyártás tervezett csökkentése, valamint az atomenergetika fejlesztésére vonatkozó, eléggé lényeges korlátozás nem lesz-e hatással a köztársaság életére? Ezzel kapcsolatban helyénvaló az egyik legismertebb szovjet tudósnak, államférfinek és közéleti személyiségnek, Borisz Patonnak, az Ukrán Tudományos Akadémia elnökének szavaira emlékeztetni: „A nemzeti termék egységére számítva, megengedhetetlenül sok nyersanyagot és energiát használunk fel... Ha sikerülne e téren elérni a fejlett országok mutatóit, akkor ez például annyi villamos energia megtakarítására nyújtana lehetőséget Ukrajnában, amennyit hét, a Csernobili Atomerőmű teljesítményével egyenlő villanytelep termel.“ A valamennyi erőforrás - víz, föld, szén, energia - felhasználásával való takarékosság és ennek ésszerűsítése azonban csak az egyik kivezető út a helyzetből, de korántsem az egyetlen. Más megoldás is van: a Szovjetunió összes köztársasága erőfeszítéseinek egyesítése. Nem kell elfelejteni, hogy Ukrajna - a szovjetország népgazdasági komplexumának integráns része. Ez a köztársaság, amely az országos munkamegosztás keretében a nagyfokúan intenzív mezőgazdaság, valamint a tudományigényes ipari üzemek termékeit állítja elő, jogosan számít arra, amire a teljes értékű élethez szüksége van. LEV VOSZKRESZENSZKIJ, az APN gazdasági szemleírója „Van engedélyem“ A minap apró cédulát fedeztem fel a postaládánkban. Először azt hittem, az iskolából hazaérkező gyerekek unalomból játszadoztak, de amint a géppel írott sorokon végigfutottam, megállapítottam, egészen másról van szó. Szakember kínálta ily módon szolgáltatásait: készségesen jön megjavítani a meghibásodott villamos fogyasztókat, vízvezetéket és egyebeket, vagyis vállalja mindazt, amire az olyan háztartásokban van szükség, ahol a „ház urának“ egészen más irányúak a kedvtelései, illetve nem ért az ilyen hasznos, szükséges szakmunkákhoz. Na lám, ha nem éppen az elmúlt héten jártak volna nálunk a lakásgazdálkodási vállalat karbantartói, most itt volna az alkalom, csupán egy telefon és jönne a csöpögő csapokat, a süket kaputelefont megjavítani az ajánlkozó. Es hogy sajátságos reklámja még vonzóbb legyen, nem felejtette el hozzátenni: van engedélyem. Tehát az üzenethagyó egyike azoknak, akik az elmúlt évben hozott kormányrendelet értelmében a nemzeti bizottság engedélye alapján szolgáltató tevékenységet végeznek. Az utóbbi esztendőben örvendetesen nőtt a számuk. Szlovákiában 1986-ban 5902,1987-ben 6704,1988-ban már több mint 10 ezren kértek és kaptak engedélyt különböző tevékenységek végzésére. Körülbelül 20 százalékuk főállásban szolgáltató. Első pillanatásra igen bíztató ez a szám, de ha figyelembe vesszük azt az adatot, hogy a Cseh Szocialista Köztársaságban több mint 30 ezer magánvállalkozó van, már nem ad elégedettségre okot a statisztika. Szakembereink véleménye szerint az eltérés azzal is magyarázható, hogy nálunk más a lakosság mentalitása, a falvakban élő emberek életmódja, kevesen vannak olyanok, akik nagyobb összeget áldoznának saját műhely vagy berendezés vásárlására. Még mindig jobban megéri „fusizni“, azután nem kell adót fizetni, s akadnak olyanok is, akik munkáltatójuknál - munkaidőben - használják a gépeket, esetleg az alapanyagot is, hogy a „megrendelőknek“ eleget tegyenek. Az SZSZK Beiügy- és Környezetvédelmi Minisztériuma felmerést készített, hogy megállapítsák, miért nem nagyobb az érdeklődés a magánvállalkozás iránt. A megkérdezettek a leglényegesebb okként az előnytelen adórendszert jelölték meg. Nem hat ösztönzően a vállalkozó szelleműekre. Az alapanyag-ellátás sem olyan, mint amilyenre szükség lenne, hogy folyamatosan vállalhassanak munkát. A magánszolgáltató csupán a kiskereskedelmi hálózatban - kis tételekben, mivel nincs hol tárolnia a kellékeket - vásárolhat, s ez előnytelen számára, másrészt pedig a gépek, berendezések beszerzése is gondot okoz. A helyiséghiány is gyakran az akadályok közé tartozik - főképp a fővárosban de változtatni kellene a hitelnyújtás lehetőségein is. Az érdekeltek rámutattak arra is, hogy a nemzeti bizottságok sok helyen bürokratikusan kezelik ezeket a kérdéseket, a kérvények intézéséhez sok - nézetük szerint felesleges - igazolást követelnek, az utánjárás sokaknak már az induláskor kedvét szegi. A magánvállalkozók szolgáltató tevékenységével kapcsolatban 1990 elejétől várható változás, ekkor lép ugyanis életbe a kisvállalkozókról szóló, immár előkészített törvény. S hogy hol van és lesz a helyük társadalmunkban a magánvállalkozóknak? Nem célunk, hogy a szolgáltató vállalatokat, ,a nemzeti bizottságok kisüzemeit feloszlassuk, és az sem érdekünk, hogy egy olyan új társadalmi csoport alakuljon, mely mások munkájából próbál többre, előbbre jutni, nem pedig a saját tudását, erejét használja ki erre. Az viszont hiba volna, ha az olyan tevékenységek végzését gátolnánk, melyeket a vállalatok, szövetkezetek, kisüzemek nem képesek - különböző okok miatt - a lakosságnak elvégezni. Továbbra is azzal számolunk, hogy a szolgáltatások nagy részét a szocialista szervezetek végzik: ésszerű gazdálkodással, növekvő termelékenységgel és nem utolsósorban az elvárt minőségben. És nem baj, ha a vállalkozók konkurenciát jelentenek, ez csupán az egészséges versengést segíti elő. Az igyekezetnek pedig remélhetőleg a lakosság látja hasznát, melynek lényegében mindegy ki szolgáltat, szervezet vagy magánvállalkozó, a fontos az, hogy igényeit idejében, jó minőségben, elfogadható áron elégítsék ki. DEÁK TERÉZ $FA kutatásnak és a termelésnek a Prágai Felhívásban szorgalmazott szoros kapcsolatát valósítja meg a prágai Léciva gyógyszergyártó vállalat. Az együttműködés eredménye az importpótló, szívbetegségek gyógyítására alkalmas új szer, a Diacordín. A jövő évben 300 ezer adagot szállít a gyógyszertárakba. A vállalat idei újdonságai közé tartozik a reumatikus bántalmakat enyhítő Repanidal, Brufalgin és Arthremin, valamint a hasfájást csillapító Beforal. A felvételen Ilona Fulínová a zselatinkapszulák csomagoló gépsorát kezeli. (Michal Krumphanzl felvétele - uTK) ÚJ SZÚ 4 1989. II. 22
