Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-12 / 10. szám, csütörtök

Ladislav Adamec elvtárs beszéde

(Folytatás a 4. oldalról) szélnek, hogy a szabályozók megváltoztatása csökkenti a vállalatok belső forrásait. Úgy tűnik, hogy a régi spekuláció, az egyes tervmutatók csökkentéséért folytatott harc a jelenlegi viszonyok között különböző juttatások és kivételek megszerzésére irányul.

Gyakran olyan bírálatokat is hallunk, hogy a gazdasági mechanizmus átalakításáról sokat beszélünk és írunk, de a műhelyekben, az üzemegységekben, az üzemek egyes munkahelyein az emberek ezt még egyáltalán vagy csak csekély mértékben érzik. Igaz, hogy a legtöbb változást az igazgatók választásában és a dolgozókollektívák szocialista önigazgatási szerveinek választásában lehet tapasztalni, s a volt vezérigazgatóságok dolgozói is új beosztásokba kerülnek.

A vállalati és főleg a vállalaton belüli mechanizmus irányítása azonban gyakorlatilag nem változott.

Egyidejűleg nyíltan meg kell mondani, hogy a vállalaton belüli gazdálkodás egész rendszerének - a termeléselőkészítési, termelési és kereskedelmi tevékenységben egyaránt - átalakítása nélkül a gazdasági mechanizmus átalakításának folyamata gyakorlatilag megvalósíthatatlan. A vállalaton belüli gazdálkodás rendszerének megválasztása jelenleg teljes egészében a vállalatok hatáskörébe tartozik. Egyáltalán semmi sem indokolja, • hogy valamilyen további intézkedésekre várjunk, hanem halaszthatatlanul, kifogások keresése nélkül szükséges kísérletezni, keresni a megfelelő utat, s ha kell másoktól is tanulni. Be kell vezetni az önelszámolást annak legteljesebb formájában, mégpedig lebontva egészen a műhelyekig, sót az egyénekig.

Valósan kell azzal számolni, hogy az új mechanizmus nemcsak hogy enyhíti a feladatokat, hanem éppen ellenkezőleg, a valós megvilágításban mutatja a gazdálkodás tényleges állapotát. Ha a vállalatok minél jobban megbirkóznak az

1989-es esztendő terveivel, annál jobb kiindulási alapot biztosítanak maguknak az 1990. január 1-jétől életbe lépő új mechanizmus megvalósítása során.

Helyes, hogy a kerületi pártbizottság ekkora figyelmet szentel a gazdaságirányítás és az önelszámolás érvényesítése kérdéseinek. Nem akarok ezekről a dolgokról ma aprólékosan beszélni, mivelhogy a CSKP KB ezekről a kérdésekről országos rendezvényt készít elő.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ma is,-amikor bizonyos fékező mechanizmusok hatása is érvényesül, amelyek számos érvényben lévő előíráson alapulnak és a központi szervek sem nyújtanak kellő segítséget, nagyon sok mindent helyrehozhatunk és javíthatunk. A Paskovi Cellulózgyár dolgozói, de a kerület más vállalatainak dolgozói jó gazdasági eredményekkel bizonyítják, hogy számos helyen magasfokú a munkaszervezés helyzete. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kezdeményező vállalatok mindenütt nyitott ajtókra találnak, mindig „zöld utat kapnak“ és teljes megértéssel találkoznak minden esetben. Tény azonban, hogy akik tudják, hogy mit akarnak és saját elképzeléseiket képesek megvédeni, érvényesülni tudnak. Ezzel kapcsolatban gyakran hallani rendkívül kedvező körülményekről, jó kapcsolatokról, és egyebekről. Megfigyelhetjük a megértés hiányát, az irigységet és további dolgokat is. Éppen ezért annál nagyobb politikai és erkölcsi támogatást kell azoknak kapniuk, akik nem sokat tétováznak és bátran vezetik be az új műszaki megoldásokat, bizonyítják a szocialista vállalkozás előnyeit, nem félnek kockáztatni, hanem egyidejűleg a gyakorlatban bizonyítják a termelés hatékonyságának javítására való képességüket és emelik a dolgozókollektívák szakmai színvonalát.

Minden vállalatnak magának kell megtalálnia helyét, nemcsak idehaza, hanem nemzetközi munkamegosztásban is a termelés és a kereskedelem területén egyaránt. Mindez azt jelenti, hogy rugalmasan kell reagálni a hazai és a világpiac keresletének és kínálatának változásaira. Nem lehet a régi módon, a központból előirányzott feladatokra hagyatkozni, hanem biztosítani kell a szükséges nyersanyagot, és anyagmennyiséget a külföldi partnerekkel is akár kooperáció útján, vagy egyéb módon.

A szövetségi kormány erre megfelelő feltételeket biztosít, el akarja érni, hogy országunk tevékenyebben vegyen részt a nemzetközi munkamegosztásban. A jelenlegi időszakban fontos tanácskozásokat készítünk elő a Szovjetunióval további együttműködésünk számos döntő fontosságú kérdéseiről. Azt akarjuk - és bízom benne, hogy ebben megértésre és támogatásra találunk a vezető szovjet elvtár- ’ saknál hogy sikerül kölcsönösen előnyös megoldásokat találnunk. A termelési-műszaki bázis struktúrájában, a külkereskedelemben és a legfontosabb termelési programok biztosítása területén stabil távlatokat adó ésszerű szerkezeti változásokat akarunk elérni.

Modernizálni a termelést

Már hangsúlyoztam, hogy az új gazdasági mechanizmus jó előkészítésével sok területen már a jelenlegi stádiumban meghatározhatjuk az 1990-es esztendő sikerét, amely főpróbája lesz a 9. ötéves tervidőszaknak. A vállalatoknak az az igénye, hogy minél több információhoz jussanak és minél jobban felkészülhessenek az új gazdasági feltételekre, természetesen érthető és indokolt. Az egész népgazdaság érdekében a lehető legstabilabb szabályzók előkészítésére törekszünk. Másfelől azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a változások dinamikáját, sem idehaza, sem másutt a nagyvilágban.

A szükségszerű rugalmasság az állam, de a vállalatok érdekeit is szolgálja. A jelenlegi időszakban már ismertek az új árak, a feltételezett adóterhek szintje, a nomnatívumok és szabályozók jellege, amelyek a vállalati alapok képzését és felhasználását szabályozzák. Egy azonban mindenképpen elvi kérdés: tartósan nem számolhat senki, semmilyen segítséggel, vagy valamilyen kivétellel, amelyek elfednék a vállalatok rossz gazdálkodását.

Igaz, nem minden vállalat lép az igényesebb időszakba azonos előfeltételekkel. Tudjuk, hogy közülük némelyeknek korszerű, másoknak pedig már elavult a termelési bázisuk. Az állóeszközök elhasználtságának mértéke a köztársaságban a központilag irányított gazdálkodási szervezetekben eléri a 46,3 százalékot, ebből a kohó- és nehézgépiparban több mint 50 százalékot, az energetikában 41 százalékot, a CSSZK iparában 52,6 százalékot, az SZSZK-ban pedig a 44 százalékot. Emellett a termelési bázis az egyes vállalatok szempontjából az állóeszközök leírtságának következtében erősen differenciált. Mindez arról tanúskodik, hogy nagyon hosszú időn keresztül a jövő rovására éltünk, hogy a további fejlődést - beleértve a korszerűsítést - nem lehet általánosan megvalósítani, hanem differenciáltan. Ezeket a különbségeket nem becsüljük le és arra törekszünk, hogy a lehető legigazságosabb megoldást találjuk meg. Ez azonban nem egy év kérdése, és nem is központi döntéseken múlik. Nagyon sok múlik majd a dolgozókollektívák, elsősorban azok vezetőinek vállalkozó készségétől. Senki sem számíthat arra, hogy problémáit más fogja megoldani.

Tudjuk, hogy bizonyos idegenkedés és bizalmatlanság is megnyilvánul a belső tartalékok feltárásában, a gazdálkodás új módszereinek bevezetése során, és mindez abból következik, hogy számos felettes szerv még mindig a régi módon irányít. Nem egyszer olyan esetekkel is találkozunk, hogy egyes vezető dolgozók, sőt néha egész ágazatok új mutatókat találnak ki, és a tájékoztató jellegűeket kötelezővé teszik. Ahelyett, hogy megalapozott szolgáltatásokat nyújtanának, alaposan átgondolt ajánlásokat tennének és gyors információkkal szolgálnának, saját elképzeléseiket akarják megvalósíttatni utasításokkal, direktív „javaslatokkal“.

A kormány célja, hogy a vállalatok számára jó alapot szolgáltassanak a gazdálkodás szabályaihoz és megteremtsék a megfelelő gazdasági légkört, megfelelő garanciákat nyújtsanak. Annak ellenére, hogy néhány törvényt a Szövetségi Gyűlés csak az év végén tárgyal majd meg, a vállalati szférának a kormány által megvitatott és jóváhagyott javaslatokat szeretnénk nyújtani. Arra törekszünk, hogy már a második félév kezdetén ismerjék meg a vállalatok az 1990-es esztendő tervének fő feladatait és megvalósításának gazdasági feltételeit.

Az emberi tényező szerepe az átalakításban

Az új gazdasági mechanizmus bevezetésével kapcsolatos egy éves tapasztalataink egyre inkább arról győznek meg bennünket, hogy mennyire fontos a szubjektív tényező, az emberek érdeklődése, hozzáállása és gondolkodásmódja. A tudományosan szervezett termelés nemcsak a hatékony gazdasági szabályzókon múlik, hanem a dolgozókollektívák magasfokú munkakultúráján is. A munkaerkölcs és a termelékenység sok esetben a politikai és erkölcsi légkörön is múlik.

Hiba lenne azt feltételezni, hogy a gazdaság intenzifikálását elérhetjük a dolgozók politikai-szervezési, kezdeményező és alkotó .munkája nélkül, s függetlenül attól, hogy mennyire sikerül őket megnyerni az irányítás új módszereinek végrehajtására. Az átalakítás semmilyen mechanizmusa nem oldja meg senki helyett saját problémáit. Nagyon sok szubjektív

jellegű akadályba ütközünk, és azok leküzdése nem egyszerű dolog. Tanúi lehetünk a kivárásnak, az egyhelyben topo- gásnak, éppúgy, mint a foganatosított intézkedések különböző megkerülési kísérleteinek, akárcsak a határozatok kétségbevonásának anélkül, hogy valamit is tennének az érintettek, azért, hogy meggyőződjenek azok helyességéről. Olyan helytelen igyekezetnek is tanúi lehetünk időként, amelyek során meg nem érdemelt jövedelemhez szeretnének jutni egyesek azáltal, hogy a magas önköltséget be akarják építeni az árakba, nem tartják be a minőségi normákat, látszólagos innovációkat vezetnek be és a szállítások során ki akarják használni helyzeti előnyüket. Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Csodálkozni, felróni, vagy szemrehányást tenni ma már kevés. A felelósségrevonás elkerülhetetlen.

Nem egyszer beszélünk arról, hogy az átalakításnak milyen személyiségre van szüksége, milyen legyen jellemző típusa. A termelés extenzív módja, az irányítás adminisztratív módszerei, a felülről jövő utasításokhoz való igazodást helyezték előtérbe és az olyan kezdeményezést, amely a lemaradások pótlását, a tervmutatók állandó „hajszolását“ tartotta szem előtt. A pontos, a nem elsietett, az egyenletes, valamint az anyagilag technológiai téren és szervezésiig jól előkészített munka értékei a gondosság, és az önfegyelem nem egyszer túlhaladottnak minősült. Fokozatosan megszokottá vált az alacsony szintű vállalkozási kedv, az elégtelen verseny készség, az igénytelenségen alapuló munkakörülmények, a sikertelenségnek, a kedvezőtlen körülményekre való hivatkozással történő magyarázata. A termelés korszerű technológiájának és a munkaszervezés fejlődésének eleve más jellegű személyiségre van szüksége. Előtérbe kerül a szakmai hozzáértés, a gondosság, az összpontosítás készsége, a személyes felelősség tudata, az emberi kapcsolatok magas kultúrája, a termékeny vita művészete, és a demokratikus cselekvés.

Minél szélesebb jogkört kapnak az állami vállalatok, annál több múlik igazgatóik rátermettségén. A választások első tapasztalatai azt mutatják, hogy mindenképpen helyesen kell értelmeznünk a vezető dolgozók hivatását és küldetését a gazdálkodás új feltételei között. Nem áll szándékomban itt elmondani az ideális igazgató „receptjét“ egészen tökéletes egyéniségek tulajdonképpen úgyis csak papíron léteznek, az életben általában minden másképp van. Nemrégiben olvastam egy nagyon érdekes és szerintem nagyon találó gondolatot. Nincsenek állítólag rossz munkások, csak a mesterek, művezetők rosszak, akik csakis rossz igazgatónál dolgozhatnak, és rossz igazgató pedig csak rosszul irányított vállalatban lehet. Vajon így van-e ez? Senkire sem akarom ráerőszakolni saját véleményemet, de az iménti egy nagyon figyelemre méltó észrevétel.

A ma forradalmisága nem csak a be nem vált dolgok radikális bírálatában és az igényes célok bátor kitűzésében rejlik. Sokkal inkább az akarat, a jellem és a tudás szigorú, kérlelhetetlen elbírálásában. Az események és az idő próbája megmutatja, hogy kiben, mi rejlik. Milyen feltételei vannak annak, hogy valaki felnőjön a feladatokhoz, illetve másfelől nem képes túllépni saját árnyékát, elveszti a fejét, és csalódást okoz. A kormány nem ígérhet meg mindent a gazdasági vezetőknek és nem is garantálhat mindent. Ezt nyíltan, felelősségem teljes tudatában állítom. Más állítás nem lenne sem becsületes, sem őszinte. Ennek ellenére egy garanciát adhatok az ipar és a mezőgazdaság* minden „kapitányának“: mindenkit, aki a társadalom, gazdaságunk, a vállalati célok és a dolgozókollektíva érdekében hajlandó és képes kockáztatni, érvényt szerezni az újnak, korszerűsíteni a termelést és az irányítást, megbirkózni a legfejlettebb cégek konkurenciájával, támogatni fogunk politikailag, gazdaságilag és erkölcsileg is. Meggyőződésem, hogy a valóban képzett és szakmailag nagy tudású emberek számára ez a garancia zöld utat biztosít az alkotó kereséshez, a vállalkozáshoz és a kockázathoz is. Azoknak viszont, akik túlságosan is megszokták az óvatos mérlegelést, akik csak a felsőbb szervek utasításaira hagyatkoztak és sorra kilincseltek a prágai hivatalokban, azoknak az ilyen garancia semmit sem segít.

Rátermett vezetőket kell választani

A szocialista vállalat igazgatói hivatása nem a kényelmes, az óvatos, az öntet- szelgéshez szokott embereknek való, nem megfelelő hely, privilégiumok és jutalmak elnyerésére. Ezekbe a tisztségekbe senki sem születik bele, fel kell nőni hozzá, ki kell érdemelni valós képességekkel és tudással, és semmi mással. Úgy döntöttünk, hogy az igazgatóválasztások során demokratikus módszert alkalmazunk, amely során a döntés a dolgozókollektívák képviselőinek kezébe kerül. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen megközelítés emeli az igényeket, a jelöltek megválasztásakor előtérbe kerülnek azok a képességek és személyiségjegyek, amelyekkel ki lehet érdemelni a tiszteletet és a tekintélyt - elsősorban munkával. Mindez nem kis követelményeket ró a vállalatalapítók politikai munkája színvonalának egészére és az irányításra.

A vezető dolgozók egy része nagyon is megszokta, hogy a tisztségekbe történő kiválasztásuk és jóváhagyásuk a tisztség- viselők szűk körében történt. Megtanultak arra hagyatkozni, hogy egyetlen jelöltek. Sokan közülük saját magukat pótolhatatlannak tartották, elszoktak attól, hogy figyelembe vegyék a pártszervet vagy a dolgozókollektíva véleményét. Mindez abban is megnyilvánul, hogy sokan nem szívesen vállalják a versengést a további jelöltekkel, hogy a vállalatfejlesztés önmaguk által kidolgozott programjának híveket szerezzenek. Nyíltan meg kell mondani, hogy azok az emberek, akik félnek a nézetek ütköztetésétől, akik nem bíznak önmagukban, kételkednek munkatársaik bizalmában, és saját képességeikben, vagy pedig nem készültek fel saját elképzeléseik érvényesítésére, azok a jelenlegi feltételek között nem állhatják meg a helyüket. Mindezt nemcsak a felettes szervekkel szemben, de még inkább a gondjaikra bízott kollektíva előtt. A jelöltek közül végül is csak egy lehet az igazgató. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a többiek becsülete vagy képzettsége csorbát szenvedne. Éppen ezért, arra van szükség, hogy minden jelölt már jó előre érezhesse: biztos lehet abban, hogy megfelelően érvényesül.

Az új gondolkodásért vívott küzdelem nagy lehetőségeket biztosít az elméleti arcvonal érvényesülésének. Ne haragudjon meg rám senki, de szükség lenne arra, hogy sokkal többet és sokkal gyakrabban halljuk a tudományos dolgozók véleményét a felmerülő problémákról és válaszaikat a gyakorlat által felvetett kérdésekre. Ahogy mondani szokás: akkor kellene ébredniük, amikor mások még alszanak, olyan, kutatóknak kellene lenniük, akik a legelső vonalban haladnak, és már jó előre rámutatnak az élet által felvetett problémákra és azok megoldásaira. Tudom, hogy a tudomány területéről is nagyon sok panasz hangozhat el a megértés hiánya miatt, az általuk felhalmozott ismeretek és javaslatok, alacsony fokú kihasználása miatt. Éppen ezért egyre fontosabb a kölcsönös együttműködés, a kétoldali megértés. Elsősorban a kísérletező vállalatokban kellene mielőbb, legkésőbb az év közepéig értékelni a megszerzett tapasztalatokat, és minden hasznosat felhasználni az egyes ágazatokban a továbblépés megkönnyítése céljából.

Még egy kérdésben szeretnék állást foglalni. Számos vezető beosztású dolgozó töpreng azon, hogy miként lehetne a legjobban és leggyorsabban megvalósítani vállalatán belül az átalakítást. Nem egyszer azonban megfeledkeznek arról, hogy a vállalati gazdálkodás színvonalát nem lehet csak adminisztratív eszközökkel, vagy csak az irányítás gazdasági módszereivel emelni. A valódi haladás eléréséhez elengedhetetlen, hogy demokratizáljuk az egész vállalati kollektíva életét. Mit jelent ez? Az eddiginél alaposabban és mélyebben kell tájékozódni a gazdasági helyzetről, gyakrabban kell „lejárni“ az emberek közé, jobban kell rájuk számítani, s gyakrabban tanácskozni velük. Azt kell a legfontosabbnak tartani, hogy az átalakítás szükségességét elsősorban a munkások értsék meg és tegyék magukévá. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy le kellene becsülni a műszakiakkal, a tervezőkkel és a terme- léselökészítő folyamatok további szakembereivel folytatandó munkát.

Emlékszem egy igazgatóval történt találkozásomra. Beszélgettünk az irányítás korszerű formáiról, a számítógépekről és az új, a szervezést szolgáló technikai berendezésekről. Megkérdeztem mi mindent talál az asztalán, amikor reggel munkába ér. „Tudod - mondta - míg az íróasztalomhoz kerülök, körbejárok egy vagy két termelő részleget, mert véleményem szerint az emberekkel való közvetlen kapcsolatom nélkül, és anélkül, hogy ismerjem nézeteiket nem jutnák semmire sem, még a legkorszerűbb technikai berendezésekkel sem." Bárcsak ez a nézet általános lenne.

Mindaz, amit itt az állami vállalatok igazgatóinak címére elmondtam, természetesen vonatkozik a vállalati szervek többi képviselőire is, - a pártszervezetek elnökeire, a szakszervezeti bizottságokra,

társadalmi szervezetekre és a dolgozókollektívák tanácsára.

Amint az a CSKP KB 9. ülésén bebizonyosodott, az átalakítás gyorsasága, megvalósításának következetessége és az elért eredmények sok tekintetben magának a pártnak az átalakításán múlnak.

Szükséges a pártmunka aktivizálása

Nem véletlen, hogy napjainkban oly sok vita folyik a párt vezető szerepének érvényesítéséről. Nem fér kétség ahhoz, hogy minél nagyobb és tömegesebb az élcsapat befolyása, annál gyorsabban haladhat előre a társadalom. Ez azonban egyet mindenképpen megkövetel: nemcsak egyetérteni a vezetéshez való joggal és arra hivatkozni, hanem állandóan bizonyítani kell ennek képességét és a gyakorlati erebményekkel aláhúzni a politikai vezetés helyességét, indokoltságát, mégpedig minden pártkollektíva, minden kommunista eredményeivel. Felmerül a kérdés, hogy vajon ennek mindenütt megvannak-e az előfeltételei, az ehhez szükséges felkészültség és kedv? Vajon nem hagyatkoznak-e sok helyen az elmúlt évek sikereire, a régi hagyományokra? Vajon mindenütt van-e elegendő elszántság szembenézni a kemény valósággal, szépítés és illúziók nélkül?

Elsősorban a politikai munka nagyobb hatékonysága megteremtésének feltételeire kell irányítani az évzáró taggyűlések, az üzemi és vállalati konferenciák előkészítését. Szervezési téren már vannak kellő tapasztalataink, azonban az előkészítés tartalmát tekintve még sok a gyenge pont. Körülöttünk és bennünk is még sok olyan kérdés merül fel, amivel foglalkoznunk kell. Minden problémát azonban egyszerre nem vethetünk fel. Előtérbe kerül az átalakítás és a demokratizálás irányvonalának érvényesítésében a párt befolyása. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy mindenütt valós választ adjunk arra a kérdésre, hogy miként is állunk tulajdonképpen.

A kongresszus előtti előkészítő munka jelenlegi első szakaszában a figyelem súlypontját a pártmunka aktivizálására kell helyezni, mégpedig az új szervek kádereinek igényesebb felkészítésével. Ezen a területen ebben az évben több feladat vár ránk, mint korábban. Elsősorban lényegesen meg kell fiatalítanunk a tisztségviselők sorait. Eljött az ideje - anélkül, hogy lebecsülnénk az idősebb párttagok tapasztalatainak felhasználását -, hogy lehetőséget kapjon a pártfunkcionáriusok ifjabb generációja. Külön hangsúlyt kell helyezni azok kiválasztására, akik vezető beosztásba kerülnek. A titkos szavazással történő, több jelölt állításával végrehajtandó választás a demokratizmus megnyilvánulásának egyik módja. A párt ezáltal példát szolgáltat minden állami, gazdasági és társadalmi szervezet számára. A tisztségekbe a legalkalmasabb embereket kell jelölni és erre fel kell használni a párttagokkal történő beszélgetéseket.

Ahhoz, hogy minden munkahelyen a párt elismert vezető politikai erő lehessen, arra van szüksége, hogy tagjainak és tisztségviselőinek kellő tekintélye és tevékenységének világos vonzó programja legyen. A kommunistáknak kell állniuk az állami vállalatok fejlesztési programja előkészítésének élén. Egyesíteni kell a dolgozókollektívák minden erejét a programok kidolgozására, s arra kell törekedni, hogy azok megfelelő szinten legyenek és tartalmazzák valamennyi lényeges termelési és szociális szempontot. Az eddiginél sokkal nagyobb gondot kell fordítani a fiatalok gondjainak megoldására, kezdve a képesítésüknek megfelelő munkafeltételek megteremtéséről való gondoskodástól a vezető beosztásokba történő kiemelésükig, miközben meg kell teremteni annak feltételeit, hogy megfelelően művelhessék magukat, bővíthessék politikaikulturális ismereteiket. Ebben a tekintetben még nagyon sok munka vár ránk, és jelentősen meg kell növekednie az ifjúsági szervezetek szerepének a vállalatok életében.

Különösen nagy súlyt kell helyeznünk a munkastílus megváltoztatására, elsősorban a vállalatok gazdálkodásában a párt befolyása érvényesülésének. A sokéves beidegződések a pártmunkában nem járultak hozzá a pártszervek tekintélyének növekedéséhez, s nemcsak a tagság, hanem a pártonkívüliek soraiban sem. Az eddigi gyakorlat tehetetlensége nem tűnik el önmagától, hanem csakis az eddigi munkamódszerek kritikus és önkritikus elemzése alapján. A politikai vezetésnek a vezető gazdasági dolgozók álláspontjával történő helyettesítése mindkét fél számára kényelmesebb és köny(Folytatás a 6. oldalról)