Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-12 / 10. szám, csütörtök
Ladislav Adamec elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) Mindannyian türelmetlenül várunk a változások kedvező eredményeire, gyorsabb haladást akarunk elérni a munka- és az életfeltételek javításában. Ismerjük a helyzetünket, tudjuk, hogy mit akarunk. A nehézségekkel is számolunk. Józan optimizmusunk a reális lehetőségek ismeretéből indul ki. A kitűzött célokat azonban csak konkrét irányítási munkával, magas színvonalú öntudattal és tömeges aktivitással érhetjük el. Nagyon sok függ attól, hogy milyen összhangban lesznek a vállalati tényezők az igazgatóktól kezdve egészen a mesterekig és az egyes dolgozókig, a párt- és a szakszervezetek elnökeitől, a dolgozókollektívák tanácsainak elnökeitől kezdve az egyes kommunistákig, szakszervezeti tagokig, munkásokig, technikusokig és gazdasági dolgozókig. Mire támaszkodhatunk, milyen eredményekre építhetünk? Elsősorban arra, hogy a dolgozók többsége a munka- és az életfeltételek minél nagyobb mértékű javítására törekszik. A munkások jogosan várják el hogy elegendő nyers- és alapanyag legyen a rugalmas munkához, hogy megérdemelt keresethez jussanak, s a pénzükért minden szükséges dolgot megvásárolhassanak. Ezeket az elvárásaikat jogosan kapcsolják az átalakításra vonatkozó elképzeléseikhez. E fogalom tartalma azonban nem mindenki számára eléggé világos. Az emberek többsége azonban tisztában van azzal, hogy hova vezetne a további lemaradás. Érzi, hogy fel kell zárkóznunk a kor követelményeihez, nem veszíthetjük el kapcsolatainkat a világviszonylatban tapasztalható fejlődéssel. Az emberek számára nem közömbös, hogy már évek óta ismétlődnek egyes fogyatékosságok. Tudják, hogy többre is képesek lennének, ha ezt nem gátolnák különböző fölösleges akadályok. Az emberek egy része várakozó álláspontra helyezkedik. Egyesek azt szeretnék, - szokásból vagy kényelemszeretetből - hogy a változásokra az ő hozzájárulásuk nélkül kerüljön sor, nem fejtenek ki fokozottabb igyekezetet, s nem hajlandók átmeneti áldozatvállalásra. Ezeket is meg kell azonban győznünk, meg kell magyaráznunk számukra politikánkat, a kitűzött út helyességét. Az átalakítás a többség érdekeit szolgálja, s csak úgy hajthatjuk végre, ha mindennapi harcban szerezzük meg az emberek gazdaságpolitikánkba vetett bizalmát. Napjainkban ebben rejlik politikai munkánk fő értelme. Akadályok a gazdasági mechanizmus átalakításában Ladislav Adamec a továbbiakban kifejtette, hogy amint arra a szövetségi kormány programja valamint a CSKP KB 12. ülésének beszámolója rámutatott, a gazdasági mechanizmus átalakításának komoly akadályát képezik a gazdaságban tapasztalható egyenlőtlenségek. Ezek sokféle módon nyilvánulnak meg: közös nevezőjük elsősorban a nyersanyagok, a kapacitások és a devizaforrások hiánya számos vállalatban. Az üzletek polcain is megnyilvánul a lakosság pénzbevételei és az áruellátás közti egyensúly hiánya. . Ennek több oka is van. Népgazdaságunk egyensúlyi helyzetének a hiányosságait elsősorban a terv minden áron való teljesítésének meggyökeresedett módszereit idézik elő, tekintet nélkül a költségekre, a piac tényleges szükségleteire, az átvevők és a megrendelők konkrét igényeire. Az így előállított szükségtelen áruk raktáron maradnak. A rossz minőségű, műszakilag elmaradott, de azért drágán előállított termékek befagyasztott értékeket képeznek. Ezek közé tartozik a befejezetlen építkezések aránytalanul nagy terjedelme is, amely az elmúlt év első kilenc hónapjában négy százalékkal növekedett, s 172 milliárd koronás szintet ért el. Ide sorolhatjuk a vállalatok 45 milliárd koronát elérő fizetésképtelenségét is. Az aránytalanságokat a bérek nem tervezett növekedése is fokozza. Az okok közé tartozik a hitelek aránylag magas szintje is a külkereskedelemben. Ez a helyzet nem alakult ki egyszerre, hanem az utóbbi ötéves tervidőszak folyamán fokozatosan rosszabbodott. Tehetetlenek vagyunk ezzel szemben? Nem tehetünk ellene semmit? Van egyáltalán valamilyen megoldás? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket gyakran hallhatunk. Ezek néha a jövő iránti bizalmatlanságot is tükrözik. Az emberek nem elégednek meg a szavakkal és az ígéretekkel, gyakorlati eredményeket és konkrét tetteket várnak. Jó programokat követelnek, s elvárják ezek határozott teljesítését. Az egyensúlyi hiányok megszüntetése érdekében - amelyek nem kevés pénzünkbe kerülnek - olyan részrehajlás nélküli irányvonalat kell kitűznünk, amely magas szintre emeli a gazdaság hatékonyságát. A direktív-adrfiínisztratív irányítás uta- sításos gazdaságának zsákutcájából egyetlen út vezethet ki, az intenzifikálás, az önfinanszírozás, az önigazgatás, a gazdasági szabályok aktívabb kihasználásának az útja. Minden koronát, amit a társadalom a fejlesztésre, az új kapacitások építésére, bérekre és hitelekre fordít, megfelelő áruval kell fedezni a szükséges helyeken a szükséges időben, választékban és összetételben. Olyan árut, amelyet nem lehet értékesíteni, nem szabad termelni. A termelést elsősorban ész- szerűsítésekkel és új technikával kell növelni, nem pedig a dolgozók létszámának növelésével s a túlórák számának növelésével. A gazdasági egyensúly felújításának kulcsfontosságú tényezőjét a beruházásokban látjuk. December végén megtárgyaltuk a kormány ideiglenes különbizottsága által végrehajtott ellenőrzések eredményeit, amelyeket egyes megkezdett és tervezett építkezéseken végeztek el. Azt tapasztaltuk, hogy az építkezések kétharmad részében különböző problémák vannak, s a létesítmények egyharmadát megkésve helyezik üzembe. Ez év közepén újból foglalkozni akarunk a beruházásokkal. Nem tűrhetjük el, hogy olyan kapacitások épüljenek, amelyek számára nincs elegendő dolgozó a több műszakos termelés bevezetéséhez, ahol a költségek nagyobb részét újabb épületek létesítésére használják fel, ahol nincs biztosítva a termékek értékesítése, s á tervezett termelés nincs összhangban a szerkezeti átalakítás előkészített koncepciójával. Az elmondott tényekből azonban nem lehet arra következtetni, hogy minden áron korlátozni akarjuk a beruházásokat. Éppen ellenkezőleg ha a vállalatok olyan kidolgozott koncepciót terjesztenek elő, amellyel gazdagítani akarják a belső és a külső piac kínálatát s a befektetések gyors megtérülése is biztosítva van, nincs semmi akadálya az ilyen javaslatok elfogadásának. Fel kell számolni azonban azt a szokást, amely minél nagyobb üzemek építésére irányul, a termelési kapacitások bővítését, a termelés mennyiségi növelését szorgalmazza, s ebben látja a problémák megoldásához vezető utat. A beruházások esetében nem indulhatunk ki csupán az egyes termékek közvetlenül megnyilvánuló szükségleteiből vagy a termelésben elérhető nyereség színvonalából, hanem arra kell törekedni, hogy a népgazdaság termelési szerkezete távlatilag is hatékonyan fejlődjön. Nem titok, hogy termelési műszaki alapunk szerkezete nincs összhangban a nyersanyag- és energiaforrásokkal, a lakosság szak- képzettségében rejlő lehetőségekkel, sem pedig országunk más lehetőségeivel és szükségleteivel. Ezekkel a kérdésekkel nem kevés tanulmány foglalkozott, s határozatok is születtek a helyzet javítására. Csupán a bátorság hiányzott a konkrét lépések megtételéhez. Enélkül azonban nem érhetünk el haladást, s a legtökéletesebb gazdasági mechanizmus sem vezethet eredményre. A tapasztalatokból kiindulva a szövetségi kormány olyan álláspontra helyezkedett, hogy a 9. ötéves tervidőszakban alapvető változtatásokat kell végrehajtani népgazdaságunk termelési szerkezetében. Ez nemcsak a központi szervek feladata, hiszen sok mindent már vállalati szinten lehet megvalósítani. Elemző bírálatnak vetik alá a bérpolitikát A beruházások területén tapasztalható helyzet gyökeres rendezésével együtt a bérpolitika területén is rendet akarunk teremteni. Enélkül nem növelhetjük a dolgozók anyagi és erkölcsi érdekeltségét a tudományos-műszaki fejlesztésben. S nem alakíthatunk ki hatékony, ösztönzési rendszert az alkotó és becsületes munkára. Előtérbe kell helyeznünk azt az alapelvet, hogy a munkajövedelmeket összhangba kell hozni a munkatermelékenység növekedésével, s a kereseteket csak a ténylegesen elvégzett és jó minőségű munkáért lehet kifizetni. Ez egyáltalán nem jelenti, hogy gazdasági problémáinkat az életszínvonal rovására akarjuk megoldani. Éppen ellenkezőleg a szociális biztonságok erősítésére törekszünk. Ezen az érzékeny területen azonban bizonyos aggodalmak is felmerülnek. Ezeket nem becsüljük alá. Többek között azzal is foglalkozunk, hogy miként kellene a legjobban gondoskodni elegendő olcsó és egyúttal jó minőségű áruról a legfiatalabb nemzedék és a nyugdíjasok számára például különleges állami programok keretében. Helyesnek tartjuk, hogy a dolgozókollektívák érdekeltebbekké váljanak a vállalati jövedelmek növelésében, s hogy kereseti színvonaluk a nyereség növekedésétől függjön. Ezért megnövekszik a béralap, s ennek keretében csökkenni fog az alapbérek hányada. A bérek mozgó részét az idén 7százalékra, 1990-ben pedig 10 százalékra akarjuk növelni. A vállalatok és az állam érdekeinek egyaránt megfelel, hogy a munkabérek nagyobb mértékben függjenek a szervezetekben végzett munka végső eredményeitől. A prémiumokat, a jutalmakat és a nyereségrészesedést nem lehet a fizetés szilárd részének tekinteni, mert ez olyan eszköz, amely az érdemek és a jobb eredmények elismerésére szolgált. Eddig gyakran előfordult, hogy a nagyobb teljesítményt elérő dolgozók az átlagosak és az átlagon aluliak helyett is dolgoztak. Az ilyen rendszer egyikükre sem hat ösztönzően. Tovább nem szabad folytatni ezt, a gazdasági szempontból káros, szociális szempontból igazságtalan és erkölcstelen gyakorlatot. A kormány a legközelebbi hónapokban a bérpolitikát is elemző bírálatnak veti alá. Olyan intézkedéseket készítünk elő, amelyek erősíteni fogják az érdemszerűség elvét, s egyszerűbbé teszik a bérek eddigi bonyolult kiszámítási módszerét. Gazdaságunk egyensúlyi helyzetének javítása és a dolgozók szociális biztonságainak szilárdítása érdekében olyan bér- szabályozást vezetünk bel, amelyben különböző, köztük büntető elvonások fognak érvényesülni. Ezzel nem akarjuk fölöslegesen korlátozni az állami vállalatok jogkörét. Amíg azonban nem kezd működni az új gazdasági mechanizmus, nem kerülhetjük el az ideiglenes rendkívüli intézkedéseket. Előtérben a munkaerő célszerű kihasználása Országunk, folytatta Ladislav Adamec, a lakosság foglalkoztatottsága szempontjából az élenjárók közétartozik. Ezt azonban nem mondhatjuk el munkaerőforrásaink műveltségi és szakképzettségi színvonalának hatékony kihasználásáról. A termelési-műszaki alap szerkezeti átalakításával összefüggésben különösen érzékeny problémává válik a munkaerő célszerű kihasználásának a kérdése. Az az évtizedeken át hangoztatott érvelés, hogy „nincs elegendő munkaerő“ arra utal, hogy nagyon sok objektív és szubjektív nehézséggel kell megküzdeni ezen a területen. Nem tűrhetjük el, hogy egyes szakágazatokban és bizonyos munkahelyeken túlméretezett legyen a dolgozók létszáma, máshol pedig hiányozzanak. Annál is inkább, mert éppen a tercier szektort kell megerősítenünk, amely az általános kulturális színvonal növelésének, a lakosság munkateljesítményének és társadalmi aktivitásának egyre fontosabb tényezőjévé és feltételévé válik. Miben kereshetjük a jelenlegi kedvezőtlen helyzet okait. Elsősorban a dolgozók létszám- tervezésének adminisztratív módszereiben. Az emberek gyakran bírálják a termelés folyamatosságában bekövetkező zavarokat, a rendszertelen alapanyagellátást, a gyakori üzemzavarokat, a műszaki berendezések nem kielégítő megbízhatóságát, a munka alacsony szintű intenzitását, s egyes dolgozók hiányos szakképzettségét. Megoldhatók ezek a problémák a dolgozók elosztási rendszerének kibővítésével, a munkaerő pazarló kihasználásával? Jelentős tartalékokat mutathatunk ki, ha összehasonlítjuk a dolgozók létszámát a hazai és a hasonló jellegű külföldi üzemekben. Ha javulást sikerül elérni a munkaerő-gazdálkodás területén, a munkások munkája is nagyobb tiszteletben fog részesülni s nagyobb elismerést nyer minden alkalmazott törekvése. A munkaerőállomány csökkentését nem felülről, adminisztratív úton akarjuk végrehajtani. Abból indulunk ki, hogy a vállalatok tudják a legjobban, mennyi emberre és hol van szükségük, hogy mit lehet megoldani a munkaszervezés ész- szerűsítésével, az új technikával, vagy a vállalaton belüli ügyintézés egyszerűsítésével. Néha olyan aggodalmak is előfordulnak, hogy az új gazdasági feltételek túlságosan erős hatást fognak kifejteni, s veszélyeztethetik az egyes szocialista alapelveket. Sokáig természetes dolognak tartottuk, ha társadalmi forrásokból fedeztük azokat a hiányosságokat, amelyek egyes személyek helytelen döntéseiből, a rossz minőségű munkából,.az irányítás és a munkafegyelem alacsony színvonalából következtek. Valóban szocialista vívmánynak tekinthető az ilyen eljárás? Azokat a veszteségeket, amelyeket konkrét személyek okoztak vezető beosztásokban vagy egyes munkahelyeken mindeddig társadalmi forrásokból vagy a jól működő vállalatok forrásaiból egyenlítettük ki. Igazságos lehet az ilyen eljárás? Már évek óta bíráljuk az egyenlősdisé- get, amely szorosan összefügg az irányítási munkában tapasztalható igénytelenséggel, az átlagosság tiszteletével, s az elért eredményekkel való egészségtelen elégedettség légkörével is. Megszoktuk a szocialista gazdaság előnyeit abban látni, hogy a terv módosításaival kikerülhető a gazdasági nyomás, hogy szemet hunyhatunk az alacsony színvonal fölött, s az irányító tevékenységből származó hibákat túlórában végzett munkával, kötelezettségvállalási mozgalmakkal pótolhatjuk. Ugyanakkor ismeretes az is, hogy az ilyen viselkedést gyakran bíráljuk, s az intézkedésekkel törekszünk a helyzet javítására. Ezek eredményessége azonban túlságosan csekély, nem felel meg a kitűzött céloknak. Ha továbbra is védelmeznénk a vállalatokat a világpiaci versennyel szemben, a veszteségeiket és béralapjaikat társadalmi forrásokból fedeznénk, semmi sem változna. Nem fér hozzá kétség, hogy minél több dolgozót kell normarendszerben foglalkoztatni, s a vállalat teljesítményeihez viszonyítva javadalmazni. Eddig csak elvétve fordult elő, hogy csökkentették az üzemviteli alkalmazottak létszámát, habár az aránytalanul nagy bérköltségek egyik oka éppen ebben rejlik. A helyzet javítását bizonyára elősegíti majd az az új jogi rendezés, amely ösztönzően fog hatni a munkahelyek társadalmilag indokolt betöltésére. A szerkezeti átalakításokkal és az ésszerűsítési intézkedésekkel összefüggésben nagy figyelmet fogunk fordítani a felszabaduló dolgozók átképzésére és anyagi ellátására. A problémákat azonban önmagukban a legjobb előírások sem oldhatják meg. A szövetségi kormány és a Szakszervezetek Központi Tanácsa Elnökségének együttes ülésén elhatároztuk, hogy közösen fogunk eljárni ezekben a kérdésekben. Vállalati szinten is ilyen együttműködésre van szükség, tiszteletben tartva a különböző jogokat, jogköröket és kötelességeket. Az állami vállalatok önálló döntéshozatala a szociális programok, a szociális programokkal kapcsolatos gazdálkodásban is megnyilvánul. A nagyobb önállóságot itt is össze kell kapcsolni a vállalati alapok képzésének és felhasználásának következetesebb ellenőrzésével s számot kell adni erről nemcsak a felsőbb szerveknek, hanem a dolgozókollektíváknak is. A gazdaság- és a szociálpolitika egységének alapelvét a gazdálkodó tervezetek szintjén is érvényesíteni kell. Az állami vállalatok feladatkörét nem lehet csupán gazdasági, termelési és kereskedelmi területre korlátozni, s nem csökkenhet a felelősségük a dolgozókollektívák szociális és kulturális fejlődéséért. A politikai és társadalmi élet tényleges központjai Vállalataink bevált hagyományai közé tartozott, hogy tevékenységük nem korlátozódott csupán termelési feladatok végrehajtására, hanem a politikai és társadalmi élet tényleges központjaivá is váltak az egyes lakóhelyeken, aktívan vettek részt a területi körzetek életében és fejlesztésében. Napjainkban az eddiginél is nagyobb súlyt kell helyezni arra, hogy célszerűen és gazdaságosan járuljanak hozzá annak a területnek a fejlesztéséhez, ahol dolgozóik élnek. Ez arra kötelezi a vállalatainkat, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a nemzeti bizottságok munkáját, vegyenek részt a környezetés a szolgáltatások fejlesztésében, s műszaki, anyagi és politikai segítségben részesítsék környezetük kulturális és szociális fejlesztését. Már hosszabb ideje keressük azokat az utakat, miként lehetne kialakítani jobb feltételeket a társadalmi szükségletek kielégítéséhez, s hogy szilárdabb gazdasági alapokra helyezzük a vállalatok és a nemzeti bizottságok együttműködését. A gazdálkodó szervezetek béradójának alapvető részét a nemzeti bizottságok fogják felhasználni. Ez olyan lépés, amely növelni fogja a nemzeti bizottságok pénzügyi önellátását, valamint érdekeltségét a vállalkozások fejlesztésében. Ezeket a kapcsolatokat azonban nem értelmezhetjük egyoldalúan, nem tekinthetjük csupán pénzügyi eszközök nyújtásának, hanem a közös felelősséget kell látni benne a munka- és az életfeltételek javításában. Ebből indulunk ki az új ötéves terv kidolgozása során is, amelyben már nagyobb összhang alakul ki az ágazati és a területi érdekek között. Ebben az összefüggésben néhány megjegyzést szeretnék fűzni a nagykereskedelmi és a felvásárlási árak rendezéséhez. Habár ez év január elsejétől új árak érvényesek, ezek objektivizálása még csak most kezdődött el. Az árrendezés eredményeinek első félévi tapasztalatai alapján szükség esetén bizonyos módosításokat hajtunk végre s befejezzük a nagykereskedelmi árak rendezését a közlekedésben, a távközlésben valamint az építőiparban. Bevezetjük az árak folyamatos időszerűsítését, amit állami szervek fognak tervszerűen irányítani és ellenőrizni. Ezt a programot most készítjük elő. Nagy súlyt helyezünk a szerződéses árak érvényesítésére is, de szigorú ellenőrzés alatt fogjuk tartani főleg a megrendelő szempontjainak az érvényesítését. Nagy figyelmet fordítunk a kiskereskedelmi árak fejlődésére is. Ezekre a nagykereskedelmi árak rendezése nem lesz kihatással. Az állam továbbra is ártámogatásban részesíti azoknak a termékeknek, munkáknak és szolgáltatásoknak a kiskereskedelmi árait, ahol ez társadalmi szempontból szükséges és a lakosság szociális biztonságát szilárdítja. Ez azonban nem fedheti el és nem támogathatja a gazdaságtalanságot, a pazarlást, s nem vezethet indokolatlan társadalmi nivellá- láshoz. Az árpolitika fölött nyilvános ellenőrzést akarunk érvényesíteni. A változások előkészítésének fölösleges eltitkolása a lakosság bizalmatlanságát idézi elő a nyilvánosan közölt állásfoglalásokkal szemben: Nagy hiba, amikor egyesek a nagykereskedelmi vagy a felvásárlási árak rendezését összekeverik a kiskereskedelmi árak rendezésével, s ez tömeges árufelvásárláshoz vezet. A lakosság számára a meggondolatlanul kiadott pénzek komoly veszteségeket jelentenek. Erről azok is meggyőződhettek, akik az elmúlt évben bármilyen bútort megvásároltak. Az ilyen pánikkeltésekre az egész társadalom ráfizet. Mozgósítani kell azonban a termelési kapacitásokat, gondoskodni kell rendkívüli és terven felüli árubehozatalokról. Ugyanígy az egész belkereskedelmi piac fölött nyilvános ellenőrzést kell érvényesíteni. Ezt nemcsak a hazai termelésre, hanem a behozott fogyasztási cikkekre is ki kell terjeszteni. Az utóbbiakkal elsősorban a belkereskedelmi választékot kell bővíteni, s a hazai termelőket arra kell ösztönözni, hogy jobb minőségű és olcsóbb termékeket gyártsanak. Az átmeneti időszak lerövidítése Ladislav Adamec a továbbiakban rámutatott, hogy ebben az évben még két irányítási rendszer érvényesül egymás mellett és egymással szemben. Egyetértünk azokkal a nézetekkel, hogy. ez a kettősség megnehezíti az irányítást, különböző zavarokat idéz elő, s néha gyengíti a céljaink helyességébe vetett bizalmát. A körülmények mérlegelése alapján ezért az átmeneti időszak lerövidítése mellett döntöttünk. A vállalatoknak már van mire támaszkodniuk. A gazdasági mechanizmus átalakításának alapelvein kívül elsősorban az állami vállalatról szóló törvény, továbbá az ipari, a fogyasztási és a lakásszövetkezetekről szóló törvény lehet mérvadó. A mezőgazdasági és az élelmiszer- ipari termelés a kereskedelem és a ven- _ déglátóipar, a szolgáltatások, és egyes más területek szervezetei már új feltételek között gazdálkodnak. Január elsejével érvénybe léptek az új nagykereskedelmi és felvásárlási árak, új valutaárfolyamot vezettünk be, sor került egyes elvonások és adók rendezésére, hatályba lépett a Munka Törvénykönyvének a novellája, a külföldi tulajdonosi részvétellel gazdálkodó vállalatokról szóló törvény, s néhány további jogi norma. Mindez szilárd alapokra helyezi az új gazdasági mechanizmus bevezetését, széles teret nyújt a vállalkozói aktivitás kibontakoztatásához, bár az intézkedések nem terjednek ki minden részletre. Ezekkel az alapvető lépésekkel alaposan meg kell ismerkedni, s alkotó módon kell érvényesíteni az új alapelveket. Tudatában vagyunk annak, hogy még nem sikerült mindent megoldani, főleg a külkereskedelmi tevékenység területén. A vállalatoknál különböző ellentétek merülhetnek fel a szükségletek és a lehetőségek, az új gazdasági mechanizmus és az elavult előírások között. Hogyan járhatunk el ilyen feltételek között? Semmilyen esetre sem igazolhatjuk a tervfeladatok teljesítéséhez viszonyuló passzív hozzáállást, hanem a társadalom és az állampolgárok szükségleteinek jobb kielégítése érdekében növelni kell a termelés és a szolgáltatások hatékonyságát. Ebből a szempontból helytelen lenne megszokott módon viszonyulni az 1989-es évi terv feladataihoz, csupán az egyes mutatók teljesítésére törekedve; mert elsősorban arra kell törekedni, hogy jó feltételek alakuljanak ki az új gazdasági mechanizmus 1990. január elsejétől megvalósuló bevezetéséhez. Gyakran találkozunk olyan nézettel, hogy az önfinanszírozás bevezetéséhez valamiféle különleges, rendkívüli feltételeket kell kialakítani. Egyesek arról be(Folytatás a 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1989. I. 12.
