Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-09 / 7. szám, hétfő

^ <0* 4><<^ ^ <C> <0> ^ ^ <0* <> <0> ^ ^ <C> Az arab irodalom elismerése is Nagíb Mahfúz, az 1988-as év korának Egyiptoméra szocialista irodalmi Nobel-díjasa 1911-ben utópiaként ható történelmi regé­született Egyiptom fővárosában, nyekkel hívta föl a figyelmet kivéte­ahonnan mindmáig ki nem mozdult, les tehetségére. K amasz volt még, tizenhat éves gimnazista, amikor először vette kezébe hangszerét. Ma, har­mincegy évesen: virtuóz. Igazi mű­vész, akinek küldetése van. Koncer­tezett többek között Brnóban, Var­sóban, Hamburgban, Stuttgartban, Grazban, Rómában, Párizsban, Chi­cagóban, San Dlegóban, Michigan- ben és Sydneyben. A kölni, a Los Angeles-i és a New York-i rádióállo­mások élőben közvetítették egy-egy hangversenyét. Lemezei jelentek meg Hannoverben, Münchenben és Londonban. Izraelben némafilmek­hez, Budapesten rádiójátékokhoz komponált zenét. Könyveket is írt: a Hangszerbarkácsolói 1980-ban, a Hangszerészmesterséget 1985- ben, a Magyar népi hangszereket 1986-ban adták ki. A neve: Mandel Róbert. Hivatása: tekerőlantos.- Igaz, hogy most már nemcsak hangszer-restaurátor, hanem me­nedzser is?- Igen, papírom van róla. Angolt és németet felső fokon beszélek, a régi zenének pedig úgy érzem, csak jól jön, ha én népszerűsítem.- De tudja, mit suttognak a háta mögött? Hogy mostantól fogva 1981-ben alakult együttesének, a Mandel Quartettnek is könnyebb lesz a dolga.- A Quartettnek eddig sem kellett meghívásokra várnia. Fennállásunk óta hangversenyről hangversenyre utazunk a világban, itthon pedig évek óta mi vagyunk a régi zenei fesztiválok házigazdái. Tehát abból, hogy én lettem a műfaj menedzsere, azt hiszem, inkább más együttesek fognak hasznot húzni. Főleg azok a kamaraegyüttesek, amelyek kö­zépkori, reneszánsz és korabarokk zenét játszanak - mert számomra ez a legizgalmasabb zenei vonal.- Ezt értem. De azt, hogy tizenhat évesen, amikor mások gitárokat nyúznak és dobokat püfölnek, ön úgy dönt: a tekerőlant lesz a hang­szere, azt már kevésbé.- Nyár volt; Nyugat-Németor- szágba mentünk kirándulni a szüle­immel. Ott, egy múzeumban láttam először tekerőlantot... akkor még nem is sejtettem, milyen hangot ad ki, ráadásul nem is szólt, csak nyi- korgott, de maga a formája nagyon izgatott. Úgy éreztem, nekem ezzel foglalkoznom kell. Persze, a gitár az én életemből sem maradt ki. Pen­gettem én is eleget. De mert tudtam, hogy nem elég hosszúak és nem elég mozgékonyak az ujjaim, letet­tem. És engem már akkor is inkább a kamarazenélés, az együttes játék izgatott, az, hogy versenyre keljek valakivel, eszembe sem jutott. A te­kerőlant teljesen megbabonázott. Mindent egybevetve: mintegy másfélszáz film került hat nap alatt a közönség elé, a felső-ausztriai Welsben, az osztrák filmnapokon, az osztrák nemzeti filmgyártás leg­nagyobb, legteljesebb seregszemlé­jén. Nem a teljes filmtermést láthat­tuk a bemutató sorozaton, így is, három moziban, gyakorlatilag csak félórás megszakításokkal, délelőtt ti­zenegy órától késő éjszakáig, nem egyszer hajnalig folytak a vetítések. Ami az osztrák filmeket illeti, né­hány kitűnő alkotást láthattunk, me­lyekről a nemzetközi filmvilágban is bizonyosan hallunk még. E filmek egyike a most végzett főiskolás ren­dező, Hubert Canaval munkája, az Egy idős hölgy naplójából, harminc- perces dokumentum-játékfilm, mely letisztult, szinte klasszikus eszkö­zökkel, s roppant emberien ábrázol­ja és adja vissza egy, nyolcvan felé közeledő, egyedül élő asszony hét napjának történetét. E műről még bizonyosan hallani fogunk. Az egész estés filmek kategóriá­jában két film körül folyt nagy vita. Az egyik Peter Mazzuchelll debü- táns munkája, a Nap és éj, mely egy vak leány és egy ismert pop-együt­Valami azt súgta: nekem ezt minél előbb a kezembe kell vennem. Auto­didakta szobrász volt a nagyapám, groteszk, szürrealista módon ábrá­zolta az élet visszásságait, és mert sok minden érdekelte: hangszereket is készített. De csak úgy, a maga szórakozására. És akkor hazajöt­tünk a kirándulásról, mondom, mit láttam, és hogy nekem feltétlenül szükségem van egy Ilyen hangszer­re. Nekifogtunk, és ott, a konyhában meg is csináltuk. És annyira jól sike­rült, hogy a Ki mit tud? döntőjéig jutottam annak idején.- Emlékszem jól: Pernye András, aki ott ült a zsűriben, nagy-nagy lelkesedéssel és elismeréssel be­szélt önről.- Én sem felejtem őt el soha. Abban a másodpercben, amint ke­zembe vettem a hangszert, felcsil­lant a szeme és máris kapcsolat alakult ki köztünk. A többiek eléggé szkeptikusak voltak, legfeljebb ked­vesen mosolyogtak a zsűriben, de ő...! Úgy beszélt, olyan szépeket mondott rólam, hogy évekkel ké­sőbb is emlékeztek, figyeltek rám az emberek.- Akkoriban, gondolom, már javá­ban járta a tanyákat, hogy legyen egy-két igazi, patinás tekerőlantja.- Nem, nem kellett a világ végére mennem, csak pénz kellett, hogy lantot vehessek. Pénzem pedig ak­kor Is volt már, hiszen fellépésekre jártam, és ha kellett, a barátaim is kisegítettek.- Konzervatórium helyett gimná­zium, főiskola helyett tanulmányút - ez sem egy szokásos pálya­kezdés.- Egy karmesternek vagy egy zongoraművésznek feltétlenül el kell végeznie a Zeneakadémiát, de egy tekerőlantosnak... nem Is volt, és ma sincs ilyen szak a főiskolán. Én a gimnázium befejezése után hang­szerkészítőnek mentem. Két és fél évig egy hangszergyárban dolgoz­tam, ahol minden érdekelt, aminek köze volt a lanthoz. Aztán megint a szerencse. Megkaptam a német zenei tanács ösztöndíját, több hó­napra Nürnbergbe költöztem, az ot­tani Nemzeti Múzeum világhírű hangszer-restaurátor műhelyébe. Napi száz márka ösztöndíjat kap­tam, de még szombatra és vasár­napra Is, ami óriási összeg volt. tes énekese között szövődő sajátos szerelem története. Mazzuchelli az érett művészek biztonságával kerüli el a giccs csapdáit és szép, emberi, és ami fontos, meggyőző és hihető filmet alkotott, amiben nagy szerepe van a férfi főszereplő Andy Baum- nak, a nálunk is ismert kitűnő popze­nésznek és énekesnek. A másik film, Wilhelm Hengstler rendező munkája, túl azon, hogy jó film, film- történeti szenzáció is. A Tisztítótűz írója ugyanis Jack Untenveger, egy gyilkosság miatt életfogytiglanra itélt fegyenc, aki ma is börtönlakó, és három foglár és a börtönigazgató kíséretében jelenhetett meg a be­mutatón, majd az utána rendezett közönségtalálkozón. A Tisztítótűz azt a folyamatot mutatja be, hogyan kerülhet valaki börtönbe, s hogyan illeszkedhet be ott - elzárva is . - a külső társadalomba. Unterweger évek óta ismert író, aki főképp gye­rekregényeket és néhány figyelemre méltó, felnőtteknek szóló történetet jelentetett meg a börtönből. A Tisztí­tótűz főszerepeit viszonylag kevés­sé ismert színészek alakítják, a többi szereplőt a börtönben válogatták. Igen jó film, jelentős nemzetközi kar­Utaztam is belőle éppen eleget. He­teket töltöttem Párizsban, Hamburg­ban, Nyugat-Berllnben; minden mú­zeumban a legnagyobb szaktekinté­lyek tanítottak, foglalkoztak velem. Miután hazajöttem Budapestre, a Zenetudományi Intézetben kellett volna dolgoznom, hangszer-restau­rátorként. De nincs ott még ma sem ilyen műhely... a másik dolog pedig: fesztiválokra, koncertekre hívtak, olyan fellépésekre, ahol a világ leg­híresebb tekerőlantosaival találkoz­hattam. És igy van ez ma Is. A régi zenének szerte a világon egyre több híve, egyre nagyobb hallgatóközön­sége van. Ha egyedül játszom, ak­kor is az a célom, hogy a lehető legkellemesebb szórakozást nyújt­sam a közönségnek. Mert két órán át önmagában egy tekerőlant na­gyon unalmas lehet. Összekötő szö­veggel sokkal érdekesebb. Évekkel ezelőtt a tekerőlant hazájában, egy franciaországi fesztiválon léptem fel. Másnap olvasom az újságokat, és mit írnak rólam: hogy én voltam a rendezvény meglepetése. Ennél nagyobb elismerésről álmodni sem mer az ember.- Inkább gyűjti és gyűjti a lanto­kat, sőt most már egyedül fejleszti tovább.- Huszonöt lantom van, ebből ti­zet egyedül csináltam. A mostani, amelynek elektronikus részét Turnai Bence villamosmérnök dolgozta ki, egészen új típusú hangszer lesz. A neve: elektrotary. Már a befejezés utolsó fázisánál tartunk.- Közben megjelent a Mandel Qartett első magyarországi nagyle­meze, amelyen Jakobi Lászlóval, Kállay Gáborral és Márta Istvánnal középkori tánczenét, zarándokéne­keket, reneszánsz muzsikát és ba­rokk tánczenét szólaltattak meg, köztük a tizennyolcadik századi Po­zsonyi Kézirat magyar vonatkozású táncdarabjait, amelyekre Domokos Pál Péter zenetörténész a közel­múltban bukkant rá.- Ez a műfaj, amelyet mi műve­lünk, nem olyan, mint a pop. Itt nem születnek új darabok, igy a repertoár eléggé szűkre szabott. De akármi­lyen szűkre szabott Is: számomra borzasztóan Izgalmas. Főleg most, hogy kezemben a műfaj menedzse­|gS0 SZABÓ G. LÁSZLÓ Hovatovább fél évszázados írói pályafutása során legalább negyven regénnyel és novelláskötetekkel, színdarabokkal és körülbelül har­minc filmforgatókönyvvel gazdagí­totta az arab irodalmat. Ehhez ké­pest magyarul mindössze egyetlen önálló regénye jelent meg, az Út­vesztő 1965-ben, továbbá öt elbe­szélése olyan antológiákban, mint a Vadd Hamid pálmája, az Allah közelségében, illetve Az arab iroda­lom története című kötetben. Ismét előbukkant tehát egy - előt­tünk - eddig ismeretlen Nobel-díjas. A második afrikai és az első arab író, akit az Irodalmi világ létező legna­gyobb kitüntetésével illettek. A Svéd Akadémia megokolása szerint azért, mert olyan arab elbeszélőformát munkált ki, amely minden ember számára érthető ,,Mind éles szemű valóságábrázolása, mind árnyalat­gazdag műveinek szuggesztíven sokoldalú értelmezhetősége olyan arab regényíró-művészetet hozott létre, amelyben általános emberi ér- vényűség nyilvánul meg, és amely az arab kultúrában hozzájárul az irodalmi nyelv fejlődéséhez. “ Hazája legtekintélyesebb íróját nemcsak az arab világ értelmiségi köreiben ismérik, hanem - mivel regényei közül sokat megfilmesítet­tek - az írástudatlanokéban Is. Mint forgatókönyvíró, sok tekintetben erősen befolyásolta Egyiptom és az egész Kelet realista filmművészetét. Az arab világban valóságos áradata van a róla szóló irodalomnak. A ter­jedelmes irodalmi munkásságát ér­tékelő és elemző cikkek, monográfi­ák szerint a múlt század végén élt első igazi egyiptomi regényíró, Hein- kal után ő az úgynevezett második nemzedék képviselőjének számít. Fiatalemberként, filozófia szakos egyetemi hallgatóként Mahfúz olyan egyiptomi irodalmat ismerhetett meg, amely inkább európai volt, hi­szen mindenekelőtt francia és angol mintákat követett. A klasszikus arab irodalom azonban éppúgy hatással volt rá, s e kettős örökségre támasz­kodva járult hozzá az önálló, modern egyiptomi regény megteremtéséhez és az Irodalmi nyelv elbeszélőstílu­sának kicslszolásához. A középosztálybeli származású író Egyiptom valamennyi társadalmi osztályának tablóját festette meg öt évtized alatt, túlnyomórészt a kö­zéprétegek és az egyszerű emberek életét ábrázolva. Első, Őrült sutto­gás című, meglehetősen visszhang- talan növelláskötete után 1932-ben jelentette meg első regényét, 1952- ig, a királyság megdöntéséig jobbá­ra a fáraók korában játszódó, de Rosztov közelében, Alekszand- rovkában szenzációs leletre buk­kantak. Egy lakótelep építése köz­ben olyan temetkezési hely került napvilágra, amely az első századból származik, s majd két évtized alatt érintetlen maradt. A puha kefék si­mító mozdulatai nyomán harcoso­kat, állatokat formázó arany éksze­rek, fémtárgyak, használati eszkö­zök, arannyal átszőtt brokát marad­ványai tanúskodnak egy letűnt kor gazdagságáról. Ez csupán egy példa arra, hogy a Szovjetunióban is rendszeres ása­tásokat végeznek, néha a véletlen segíti a régészeket - mint az említett esetben -, általában azonban tudo­mányos alapon folyik a munka. A Don mentén például már 40 000 kurgant, azaz sírdombot tartanak nyilván. De ezek közül csak nagyon kevés maradt meg eredeti állapot­ban, a sírrablók barbár pusztítást végeztek. Szerencsére időnként el­A kortárs témákhoz és a kritikai realizmus módszeréhez közelítve igazán az 1956-57-ben megjelent regénytrilógiája tette naggyá, ami valami teljesen újat hozott az arab irodalomba. Holott mindegyik kötet középpontjában egy-egy kairói ne­gyed zegzugos utcácskái és az ott élő emberek állnak. De a módszer, ahogyan 1917-től 1944-lg egy csa­lád életének tükrében bemutatja az egyiptomi társadalom keresztmet­szetének és tudatának a modern kor beköszöntésével tapasztalható megváltozását, egy csapásra híres­sé teszi. 1957-ben a trilógia második kötetének megjelenésekor megkap­ja a legjobb egyiptomi írónak járó állami díjat. Nagíb Mahfúz évtizedekig állami tisztviselő, majd 1966-tól 1968-íg az egyiptomi állami fllmtársaság igaz­gatója, végül pedig a kulturális mi­niszter tanácsadója volt. 1971-ben nyugdíjazták - az író azonban nem vonult nyugalomba. Legújabb köny­vében, a Szerelem a piramisok tövé­ben címűben nemzedékek viselke­dés* és gondolkodásmódját példá- zatszerűen elegyítve „azon tűnődik aggódva, vajon mivé lesz a modern Egyiptom“. „Úgy tekintem őt - jellemzi Ka- ram Badra arab filológus -, mint az egyiptomi politikai élet művészi ar­chívumát.“ Az író pedig, akinek né­melyik műve tizennégy vagy ennél is több kiadást ért meg, és még ma Is reggel hattól este kilencig rója a so­rokat, így vallott önmagáról: „Művé­szi tapasztalásom fő forrásai a politi­ka által kiváltott emóciók és felindu­lások. Politika, vallásos doktrína és nemek közötti viszony: ez volt mun­kásságom súlypontja. E három kö­zül a politika a legfontosabb mo­mentum. Egyetlen olyan regényem sincs, amely mentes lenne a politi­kától.“ A jelenleg újabb regényén dolgo­zó és az El Ahram című napilap számára novellákat író77éves Nagíb Mahfúzt teljességgel meglepte a hír, hogy ő kapta a múlt évi Irodalmi Nobel-díjat, annál is Inkább, mert nem értesült róla, hogy jelölték. „Szerfelett boldog vagyok - nyilat­kozott a Mena hírügynökségnek nem is annyira a magam, hanem inkább az arab irodalom elismerése miatt.” Mubarak államelnök, a díja­zotthoz intézett üdvözlő táviratában „Egyiptomot ért dicsőségről“ be­szélt, Butros Ghali, a külügyek ál­lamminisztere pedig hangsúlyozta: Mahfúz művel nemcsak Egyiptomot képviselik, hanem Afrikát és az egész harmadik világot is. JUHANI NAGY JÁNOS kerülte valami a figyelmüket, így si­kerül még mindig érintetlen kurganra lelni. Az elmúlt esztendő különösen szerencsésnek bizonyult. Az alek- szandrovkai ásatásoktól nem mesz- sze, több mint harminc sírt tártak fel, s közülük az egyikben kétszázhet­ven aranytárgy várta megtalálóit, néhány ásónyomnyira a föld alatt. Az Ogonyok még több újabb lelő­helyről is beszámol, ugyanakkor azonban szóvá teszi a nehézsége­ket is. A civilizáció elterjedése segít­het ugyan a feltárási helyek felfede­zésében, de romboló hatása is le­het. A legtöbb összeütközés az új városrészek építőivel támad, akik tekintet nélkül a földben esetleg még rejtőző értékekre, gyárakat, lakóte­lepeket, utakat akarnak építeni. Ez a jelenség nem csupán a Szovjet­unióban, de a nyugati nagyvárosok­ban is gyakori akadályozója a régi értékek feltárásának. w , <> -0- -0> ^ -0- -0- *0* -0- «0“ -0* -0* ^ «0* ■=> -0- -v* *0- -0­Osztrák filmnapok Welsben (Helyey Zsuzsa felvétele) Régészeti leletek a Szovjetunióban ÚJ SZÚ 4 1989. I. 9. „ Teljesen megbabonázott... “ rier várhat rá. Niki List rendező, aki a hazánkban Is bemutatásra kerülő Miller irodája című filmjével már Eu- rópa-slkert aratott, most Sternberg- Shooting Star címmel forgatott já­tékfilmet, mely érdekes és szórakoz­tató, de messze elmarad a Müller irodája kvalitásaitól. Számos más, egész estés film mellett jelentős szerepet kaptak a kí­sérleti és tv-fílmek is a műsorban, és egy héten át peregtek - külön szek­cióban - a videók, melyek egy ré­szét a klip-programok uralták. Mind­három említett kategóriában rendkí­vül egyenetlen volt a színvonal- igen jó művek mellett egészen gyengékkel is találkozhattunk. A gazdag műsort az úgynevezett „Heimat-filmek“ retrospektívje egé­szítette ki, melyben gyakorlatilag az elmúlt öt évtized egy-egy filmje raj­zolta fel a műfaj fejlődésvonalát, a 30-as évek elejétől napjainkig. összességében: volt mit néznie a külföldi nézőnek, aki számára is­mét bebizonyosodott, amit már a ko­rábbi fesztiválok alkalmával is állított- érdemes odafigyelni a mai osztrák filmgyártásra. FENYVES GYÖRGY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents