Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-05 / 4. szám, csütörtök

ÚJ szú 5 1989. I. 5. Közösen a XVII. pártkongresszus programjának megvalósításáért Új gondolkodásmódot, hatékonyabb munkát A létszámtervezés hátulütői- Napjainkban a gazdasági élet leggyakrabban vitatott kérdései a szállítói-megrendelői kapcsolatok problémaköre. A termékek és a mqnka minősége,’« a munkafegye­lem* és a tervezés színvonala. Mindezekre a gondokra számos tényező van behatással, s az egyik a munkaerőgazdálkodás, pontosab­ban annak szabályozása, és elhe­lyezése, a létszám felső határának tervezése, amelyek általában egy- egy terület valós munkaerőbázisá­nak kínálatát meghaladják. A szükségesnél magasabb mun­kaerőlétszám tervezésének az a po­zitívuma, hogy lehetővé teszik a tel­jes foglalkoztatottság politikájának megvalósítását. Véleményem sze­rint azonban a jelenlegi időszakban markánsabban mutatkoznak meg negatív oldalai: elég csak bepillanta­ni az újságokba, vagy a járási nem­zeti bizottságok munkaerő-toborzást szorgalmazó hirdetéseibe. Azok azt tükrözik, hogy a foglalkozás-kere­sésnek nagyon szélesek a lehetősé­gei, elsősorban a munkásfoglalko­zások és a műszaki munkahelyek területén. A gondok súlypontja első­sorban a munkásfoglalkozások terü­letére helyeződik, miközben a jelen­legi időszakban a nagyfokú munka­erőhiány következtében a termelés­ben külföldi munkaerőt is foglalkoz­tatunk - nélkülük a munkaerőhiány még inkább jelentkezne. Ennek a problémának a megoldá­sát kellene elősegítenie a tudomá- nyos-műszaki fejlesztésnek, ez azonban nincs a kívánt szinten, a műszaki fejlesztés tervezett fela­datai is alacsony szinten mozognak, s ezért a szakmunkáshiány a terme­lésben úgy mutatkozik meg, hogy a lebontott termelési feladatok a va­lóságban nem létező dolgozókra is vonatkoznak, és az így hiányzó munkások helyett túlórában vagy a kívánatosnál nagyobb ütemben kell dolgozni. Itt azonban korlátokat szab a norma átlagos teljesítésének határa és az a fenntartás, hogy an­nak túllépésével magasabbra kerül a mérce... Ezért aztán a termelésben (így) szükséges dolgozókat ott keressük, ahol lehet. A központi szervek a pri­oritások elvét alkalmazzák és bizo­nyos munkáltató szervezetek a szükséges munkaerő biztosításá­nál előnyt élveznek. Ilyenkor tobor­zási, különélési pótlékot és különbö­ző stabilizációs jutalmakat fizetnek ki. Felteszem a kérdést, hogy vajon ez-e a vámja annak, amit a társada­lomnak meg kell fizetnie a rossz termelésért?! Igaz, hogy a közvetle­nül érintett dolgozók számára az így- munka nélkül - szerzett jövedelem jól jön. így aztán a dolgozók egy része számára a munkaerőhiány tu­lajdonképpen anyagi előnyt jelent, . hiszen munka nélkül jutnak anyagi eszközökhöz, ha az egyik munkálta­tótól a másikhoz vándorolnak, és tulajdonképpen szociális előnyök alapján választanak munkahelyet- többször is. A szervezetek kölcsö­nösen érdeklődnek a felmondási időszakban levő dolgozók iránt, és kölcsönösen „csábítják“ őket. Tehát a felmondás is csak a szervezetet sújtja... Valójában a következő „fi­lozófia“ érvényesül: „Ha többet fi­zettek - maradok, ha nem, munkát vállalhatok másutt, akár például egy melléküzemágban...“ így aztán, ha például művezető fokozottabb igénnyel lép fel a munka minősége vagy a fegyelem területén és például prémium elvonáshoz folyamodik, a dolgozók egy része a felmondás­ban keres kiutat, és a munkaerőván­dorlásig „körhinta“ folytatódik. Tehát a munkaerőkérdés, ponto­sabban annak hiánya az egyes szervezetekben kifejezetten negatív hatású. Kedvezőtlenül befolyásolja a tervfeladatok folyamatos és egyen­letes teljesítését a munka- és a ter­mékminőséget, de a fegyelmet is, és így társadalmilag káros. A nemzeti bizottságok tervezési szervei a mun­káltatókkal szemben így védekez­nek: stabilizáljátok az embereket, javítsátok a szociális feltételeket, emeljétek a fizetéseket... A munka­bértarifák azonban az egyes ágaza­tokban bizonyos társadalmilag szük­séges munkát fejeznek ki. Míg pél­dául a IV. bérosztály első oszlopá­ban 6,60 koronás órabért engednek meg, ugyanebben a bérosztályban a 12-es oszlop már 14,40 koronás órabért ír elő. Ez a differenciáltság kivetítődík a termékek árába, a szer­vezetek bérszabályozásába, és tár­sadalmilag elismert. Éppen ezért lo­gikus, hogy ott keletkeznek a gon­dok, azokban a szervezetekben, ahol alacsonyabbak a kereseti lehe­tőségek és kisebbek a szociális elő­nyök. A teljes foglalkoztatottság és a prioritások politikájának megvan a társadalmi indokoltsága, de csak abban az esetben, ha megfelelő tár­sadalmilag kívánt mértékben valósul meg. A munkaerőhiány immár olyan mértéket öltött, hogy a dolgozók ér­dekeit jó értelemben célzó szándék­ból a rossz ösztönzésének eszközé­vé vált, a „vándormadarak“ támo­gatására nem a jó, a munkahelyüket szerető és ahhoz hű dolgozók ösz­tönzőjévé. Mindehhez még hozzájárul a szakmunkásképző intézetekben folyó szakembernevelés jelenlegi rendszere. Ez ugyanis az általános­ságra törekvésre irányul. Eközben elsikkad a bizonyos vállalathoz való tartozás büszkesége, a szakmai büszkeség, vagyis a szakmunkás- képzők elszakítása, az egyes mun­káltató szervezetektől azt jelenti, hogy a nevelés és a szakértelem megszerzése valamiféle általános síkba terelődik. Éppen ezért az a véleményem, hogy itt a legfőbb ideje, sőt talán már későn is van, hogy a munkaerő tervezése a valósághoz igazodjon; hogy a munkaerőlétszám-tervezés összhangban legyen a járások, illet­ve a kerületek munkaerőbázisával, ugyanis a termelőüzemekben végső soron csakis annyian dolgozhatnak, ahány dolgozó ténylegesen létezik. JOZEF ŐAVEL, a Mier Topol’cany vállalat személyzeti igazgatóhelyettese A munkás is műszaki . . Mindazok, akik a műszaki fejlesz­téssel foglalkoznak, nagyon jól tud­ják, hogy a jelenlegi feladatok túl­nyomó többségükben ágazatközi jellegűek, miközben az élő és élette­len természetről szóló ismereteink egyaránt fontos tényezői e tevé­kenységnek. Munkánk eredményét általában szimulációs folyamatok so­rán majd a prototípusokon és a ter­mékek, próbasorozatain ellenőriz­zük. A mai tudomány és technika nagyon bonyolult és komplex módon értelmezett feladatait csakis munka- teamok, olyan szakembercsoportok oldhatják meg, amelyekben egy­a ránt részt vesznek a műszaki szak­emberek mellett a legjobb szakmun­kások is. Ha ezekben a csoportokban hiá­nyoznak a magasan képzett szak­munkások, ez minden esetben je­lentős károkat okoz. Például csök­ken a munka üteme, s növekednek a kiadások. Ezzel szemben, ha a munkásokat az ilyen műszaki-fej­lesztési folyamatokból nem rekesz­tik ki, akkor, már a folyamat kezdeti szakaszában is sikerülhet - a köl­csönös konzultációk alapján - eltá­volítani azokat a hiányosságokat, amelyek esetleg fejlesztők „szak­barbárságán“ múlnak, s mindez kedvezően befolyásolja a fejlesztés alatt álló termék végső megoldását. Ugyanis köztudott, hogy éppen a termelést megelőző, előkészítő fo­lyamatok határozzák meg a későbbi jó minőséget. Előnyt jelent az is, ha a munkás folyamatosan készül a közvetlen termelésre, értsük ez alatt akár egy konkrét munkahely előkészítését, a felhasználandó - el­készítendő szerszámokat vagy a kü­lönböző mintákat. Éppen ezekben az önálló munkálatokban következik be végül is a munkások szakmai tudásának elmélyítése, s annak konkrét alkalmazása. Szeretnék elidőzni a műszakiak - munkások közötti „párbeszéd" kommunikációs nyelvének alapját szolgáló tényező fölött, ami ebben az esetben a termelési dokumentá­ció. Egyfelől a tervezés során elké­szül a rajzasztalon a precíz műszaki rajz valamennyi részletével. Mindez nagyon alapos és költséges munka eredménye. Ezt megkapja az olyan munkás, akinek minősítési kategóri­ája legalább R8-as vagy R9-es szá­mos alkotó év gyakorlata van mö­götte, és éppen ezért számára elég lenne a teljes tervdokumentációnál sokkal egyszerűbb, és így sokkal kevésbé munkaigényes műszakí- rajz-dokumentáció. Másfelől viszont a munkás általában nem kapja meg a dokumentáció szóbeli leírását, amely többek között alkalmazhatja például a szükséges berendezések műszaki leírását. A műszaki fejlesztés folyamata azonban csak a kifejlesztett beren­dezés sorozatgyártásba állításakor fejeződik be. Éppen ezért ennek a nagyon fontos lépésnek nem sza­badna megtörténnie a szakmunká­sok bevonása nélkül, ez pedig tulaj­donképpen számukra nagyon ala­pos és szerteágazó tevékenységet kíván - a dokumentációk áttanulmá­nyozásával kezdve a gyártási folya­mat elsajátításán keresztül egészen a szerviz-tevékenységig. Éppen ezért nagyon fontos a munkások szerepe a fejlesztési kollektívákban, hiszen a kutatás és fejlesztés isme­reteinek tökéletes transzformálására van szükség. Mindez megköveteli, hogy a lehető legszélesebb terüle­ten használjuk fel a számítástechni­ka előnyeit éppen a műszaki rajzok és a műszaki leírások elkészítése­kor. Igaz azonban az is, hogy minde­nütt nem rendelkeznek ilyen beren­dezésekkel. Mind ez ideig nincs ilyen a mi vállalatunknál sem, éppen ezért alkalmazzuk - mintegy helyet­tesítésként - a videotechnikát. Fil­met forgattunk, amelyet további do­kumentációkkal egészítettünk ki. így jártunk el akkor is, amikor a szovjet partnerekkel létrejött együttműködés keretében felmerülő feladatainkat kellett megoldanunk. így jóval na­gyobb hatékonyságot értünk el, mint korábban: rengeteg időt takarítot­tunk meg. Ezekben a kutatócsoportokban általában három-négy magasan képzett szakmunkás részvétele in­dokolt. Munkájukat nem a korábban megszokott módon, a termelés mű­szaki előkészítése folyamatában szokásos módon, a diszpécser és a művezető révén irányítottuk. Mun­kájukat pedig kifejezetten az elért eredmények alapján értékeltük elő­re meghatározott időszakokban. A munkások elsősorban a szerelési, beindításí és próbaüzemelési mun­kálatokban vesznek részt. Ez a módszer az eredmények alapján nagyon bevált, és a jövőben is ezt kívánjuk alkalmazni. VLADIMÍR DYNDA gépészmérnök, a prágai Tesla Elstroj vállalat osztályvezetője A Mohelnicei Elektrotechnikai Művek olomouci vállalata az egész or­szágban az egyetlen olyan vállalat, amely a 3 ezer kilowattos teljesít­ményig terjedő villanymotorok javítását végzi. Ezzel tulajdonképpen - a szervizszolgáltatások szempontjából - a legfontosabb partnere az észak-csehországi Barnaszénmedence bányavállalatainak éppúgy, mint az Ostrava-karvinái szénmedence bányáinak. Az elmúlt esztendőben például több ezer villanymotor javítását végezték el, s ezzel tulajdonkép­pen évente több mint 5 százalékos évközi növekedést értek el ebben a szolgáltatásban, és ezt folytatni akarják a jövőben is. Céljaik elérése érdekében olyan intézkedéseket hoztak, amelyek kiküszöbölik a koráb­ban behozatalból származó anyagok felhasználását. Felvételünkön Sta­nislava Tuőková ezúttal villanymozdony motorjának forgórészét teker­cseli. (Vladislav Galgonek felvétele - ŐTK) Nem csak az ellenőrzésen múlik Manapság szerte az országban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a termelés minőségi mutatói. Üzemünkben is minden szinten erre helyezik a fő hangsúlyt. A ter­melést közvetlenül irányító szakembere­ink ugyanis azt mondják, hogy a jó minő­séget előbb meg kell termelni, s csak aztán lehet ellenőrizni. Ennek szellemé­ben fogunk hozzá mindennapi mun­kánkhoz. Egyébként a minőségi kérdésekben minden önálló gyártási programmal ren­delkező részlegünkön statisztikai mód­szerek játsszák a fő szerepet. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, azonban már az alap­anyagra megadott norma alapján kell be­tartanunk a megállapított kritériumokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy maxi­málisan összpontosítanunk kell a külön­böző anyaghibák „kifogására", hogy a félkész vagy késztermék lehetőleg mi­nél kevésbé károsodjék. Ha nincs megfelelő alapanyag, erre az esetre létezik egy pót termelési program, ez azonban általában mindig a mennyi­ség rovására megy, hiszen át kell állítani a gépeket. Leginkább szabadidőruhákat készí­tünk, fiúk és lányok részére, aránylag korszerű új gépsorokon,, s így a munka­termelékenység is eléggé magas. A mi­nőséggel sincs mindaddig baj, amíg ezek a termékek - faritiernadrágok, -szoknyák, -öltönyök - nálunk vannak. Ugyanis ezek a kőmosott ruhadarabok csak ezután ke­rülnek mosásba. A kommunális üzem mosógépei erre nem alkalmasak, igaz néha kénytelenek vagyunk hozzájuk for­dulni, hogy a mennyiségi kívánalmaknak is eleget tegyünk. Ilyenkor azonban utó­lag általában sok a javítanivaló. Tulajdonképpen kuriózumnak számít, hogy ha jó minőségű végterméket (és a lehető legkevesebb javítással) akarunk átadni a kereskedelemnek, akkor még külföldön, Budapesten is mosatjuk a far­mereket, mert sem Trebisovban, Micha- lovcéban, vagy Humennében nem tudják ezt úgy megcsinálni. Vállalatunk, a preáo- vi Nálepka kapitány Ruhagyár újabban a brnói kommunális üzemmel is szerző­dést kötött, és a legújabb tapasztalataink szerint ott megfelelően dolgoznak. A mo­sás körül azért ennyi a gond, mert éhhez vizderítő-állomásra is szükség van, ami pedig jelentős beruházással jár. Tekintve, hogy az ilyen „mintájú“ farmerruhák egyelőre ugyan divatosak, de kérdés divat lesz-e ez öt év múlva is, és akkor ugyancsak megfontolandó, hogy megér- né-e nekünk egy ilyen beruházás. Mivel mi a Tuzex üzlethálózat részére is dolgo­zunk, nekik nem mindegy, hogy milyen árut kínálnak. Volt úgy, hogy korábban Olaszországban mosatták az általunk gyártott nadrágot. Akkor tehát a minőség! Tekintve, hogy a végtermék a fontos, a mi példánkból is látni, hogy megfontolandó lenne az új gazdasági feltételek között időben felmér­ni még egy divatáramlat gazdasági kiha­tásait is, és időben cselekedni - akár beruházni is! Ugyanis, ha összevetjük a végül is árusításra kerülő farmerruhák árait azzal, amit mi kapunk értük, aligha­nem érdemes lenne lépéseket tenni an­nak érdekében, hogy a hasznot ne más fölözze le. Ha már a jó minőségért egyébként mindent megtettünk...! NAGY ILONA, a presovi Nálepka kapitány Ruhagyár munkásnője ÁRAK ÉS GÁTAK Vállalatunk szerződést kötött a szovjet Kominterna szerszámgép- gyárral a termelési és a tudomá­nyos-műszaki együttműködés terén létesítendő közvetlen kapcsolatról. Mindez azért vált lehetővé, mert ez a vállalat is fogaskerekeket gyártó gépeket készít. Ezek a gépek a legbonyolultabb szerszámgépek, éppen ezért azt szeretném, hogy számjegyvezérlé- sűek legyenek, hiszen a legalább hattengelyes berendezések bonyo­lult vezérlést igényelnek. Nos, ép­pen e vezérlőegységek hiányoznak a celákovicei Szerszámgépgyárban, s a vityebszkí Kominternában is. Ma már a világ élenjáró országaiban ezeket a szerszámgépeket is teljes egészében számjegyvezérléssel ké­szítik. Ezért mindkét fél számára adott a feladat, hogy a jelenlegi időszakban elkészítsék e berende­zések olyan prototípusait, amelyek mikroprocesszoros vezérlése felve­szi a versenyt az említett nyugati szerszámgépekével. A jelenlegi időszakban készülő prototípusokat kölcsönösen össze­hasonlítjuk, és igyekszünk az egyes részegységek lehető legjobb konst­rukciós megoldását megtalálni. Je­lenleg azonban gondot okoz például az is, hogy a prototípusok „vizsgáz­tatásánál“ mást ír elő a hazai szab­vány és ismét csak másak a szovjet belföldi piac követelményei. Az a célunk, hogy kölcsönösen azonos típust állítsunk elő, és így bizonyos részegységek gyártásának kooperációjával egymást segítsük. Ennek elérése azonban nem kis gondot jelent elsősorban az árak szempontjából. Ugyanis a szovjet gépek ára lényegesen különbözik a miénktől, hiszen az árképzés fo­lyamatában az önköltség és a rezsik egyes tételein túl döntően esik latba a rubel és a korona átváltásának árfolyama. Éppen ez az a kérdés, ami majd a közeljövőben a legtöbb gondot okozza, ha elkészülnek a prototípusok. ANTONÍN ZERMEG, a éelákovicei Szerszámgépgyár konstruktőre

Next

/
Thumbnails
Contents