Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-05 / 4. szám, csütörtök
Ez Boráros Imre színháza Egy drámaíró torzó metamorfózisa a Mateszban Változatos, érdekes műsorok ÜNNEPEK A RÁDIÓ MELLETT Nehéz elvonatkoztatni Siposhe- gyi Péter Mielőtt csillag lettem című drámájának főhősétől. Nemcsak azért, mert a szerző egy,, a színpadon igazából ki nem teljesített konfliktust igyekezett mindenáron Vlagyimir Viszockij személyéhez kapcsolni. Ennek a „kétszemélyesnek" mondható, mégis a monodráma bevált fogásait alkalmazó darabnak a főhőse egyszerűen elveszítené elevenségét, ha a néző legalább a szellemi pletykák szintjén nem értesült volna a világhírű orosz művész időben sem távoli egyéni tragédiájáról. És most tessék, örülhet: lám elérkezett hozzánk is egy, az értelmiségi körökben "példabeszéd- szerűen emlegetett művész sorsához kapcsolt konjunktúra-dráma. Siposhegyi Péter szemrebbenés nélkül használja fel mindazokat a tényeket, amelyek mögött a néző mindig meglátja (miért ne látná meg, amikor a szerző pontosan felmérte tájékozottságának mértékét?) azt, amit a szerző nem akar, vagy nem képes megfogalmazni. Ennek a darabnak sajátossága, hogy Viszockij sokak által ismert emberi tragédiájának egyetlen újsághírbe sűríthető tényeire és a nagy színész, énekes, költő, zeneszerző közhelyszerűen ismert legfontosabb alakítására (Hamlet), dalaira és a hivatalokkal való szembefordulásaira utalva kacsint a nézőre. Végül is a mai újságolvasó, ha nem csupán egyetlen nyelven olvas, az ebben a darabban Viszockij kapcsán elmondott negatív társadalmi reflexeknél, hatalmi pozíciókban elkövetett bűnöknél sokkalta nagyobbakról szerezhet tudomást. Persze ama néző, akinek Siposhegyi irt, aligha olvassa a szovjet lapokat, kevés nézi a moszkvai televíziót. Őt még fel lehet háborítani azzal, hogy lám, ezt a nagy művészt a hivatal, a bürokraták, a hatalomtól megmámorosodottak „kikészítették“. Ez így igaz, különben mitől lehetne közhely. Viszont a közhelyek sajátossága az univerzalitás és nem a sajátosságban, az egyediségben sűrűsödő gondolati általánosítás. Siposhegyi még arra is ügyelt, hogy darabjában nehogy elhangozzék akárcsak egyetlen Viszockij- vers, -dal magyar változata. A felcsendülő dalok szövegét is maga írta, s aki nem ismer egyetlen erede- Viszockij-dalt sem, minden kétség nélkül elhiszi: ilyeneket írt a főhős. Bármennyire is jó Koltai Gergely zenéje, ők ketten mégiscsak epigon- jaivá lettek Viszockijnak. Az előadásban három részre osztott dráma első és harmadik szakasza részben a Taganka színpadán nagyobbrészt azonban az öltözőben játszódik. A középső valójában egy koncert, amelyet önálló műsorának engedélyeztetésekor tartott a hivatal embereinek. Fel kell tenni a kérdést: hol volt ebben a dráma? Erre csak egyetlen válasz létezik: Boráros /m- re, játékában. Ő alakítja ugyanis V. V.-t („akit Viszockijnak ismernek“) úgy, hogy mindvégig távol tartja magát attól, hogy egyetlen pillanatig is utánozza őt. Boráros saját drámájaként éli meg mindazt, amit a publi- cisztikusság és a drámai közhely szintjén Siposhegyi Péter megfogalmazott. A színészi lélek és sors beleélő megjelenítése olyan emberi dimenziókat teremt a színpadon, amelyek nélkül a lapos, a mindennapi kommunikáció közhelyességéből építkező Siposhegyi-szöveg élvezhetetlen lenne. Az előadást rendezőként is jegyző Boráros Imre egy olyan térben képzelte el a játékot, amelynek funkcionális törvényszerűségei szigorú szabályokat szülnek. A Platzner Tibor tervezte ring, amely szinte kitölti a színpadot, csak egyetlen látványelemében lett eltúlzott. Kötelek helyett vékony láncok kerétezik. A már említett eredeti funkcióból következő térbeli törvényszerűségek közül legfontosabbak a kék, a piros és a semleges sarkok. Ha már ennyire nyilvánvalóan agresszív díszletelemként alkalmazták a ringet, semmi esetre sem kellett volna visszariadni attól, hogy a ma már mindenképpen művészforradalmárnak tekintett Viszockij öltözőasztalkáját a piros sarokba állítsák. Vannak örök jelképek, amelyek szinte világnézeti függőségek nélkül is ugyanazt jelentik. A piros nemcsak a forradalmak színe, a keresztény vallás színszimbolikájában a fényt, a melegséget, a szereteted a vért és az áldozathozatalt jelenti. Ebben az esetben még a félre- és bele- magyarázás veszélye sem kísértett volna. Boráros önmaga térbeli mozgásának ez az egyetlen elbi- zonytalanító momentuma, amelyet a semleges sarokban való várakozás, kivárás jellemzett. Siposhegyi szövegéből elsősorban a toporgó, a taktikázó színészt ismerjük meg, s ez elárulja a szerző számítását. A mára sandít, amikor a kivárást sugallja, ezt leginkább az elhangzó dalszövegek bizonyítják. Márpedig a Viszockijról mintázott hős a tények szerint aligha lehet a kivárás hérosza. Inkább belepusztul a küzdésbe, mintsem egyetlen pillanatra is feladja, vagy ideiglenesen beszüntesse a harcot. Siposhegyi hőse igy inkább „odamondogatósnak“ tűnik. Viszockij - dalaiból, jegyzeteiből ítélve - tudatosan eltökélt forradalmár énekes és színész volt. Ljubi- movval alkotott Hamletje, amelyet oly kiexponált helyre rendelt Siposhegyi, elsősorban az ásatag színházi szemlélet, a rögződött gondolati bigottság ellen indított forradalom volt. Rendező és színész által végig- küzdött harcban jutott érvényre. Az már csupán alkati kérdés, hogy az egyik belepusztult, a másik nem tudott színház nélkül élni, ezért külföldön rendez. Boráros Imre színészi játékában mindez határozott arcéllel, .elsősorban a történések mögöttes érzelmeinek a kibontásával jelenik meg. Játékát elemezve szembetűnik, menynyivel elevenebb a megteremtett figura azokban a jelenetekben, ahol a Hamlet-monológokat mondja, mintegy kilépve a Siposhegyi szöveg közhelyességéből. Ugyanez állapítható meg a rendezésben pontosan kidolgozott dalok előadását hallva is. Boráros rutinos énekesként ismert, de ezúttal szinte újraéli, újrateremti a dalokat, ami nem mond ellent annak a megállapításomnak, hogy a Koltai-Siposhegyi szerzőpáros dalai Viszockij-utánérzések. így kerülnek egy szintre a dráma szövegének gondolatvilága és a belékom- ponált epigon-dalok közlései gyermekkorról, színészi lelkiállapotról, piti tolvajról, veteránokról, Európáról. Boráros Imre rendezőként és színészként is kreatíven nyúlt Siposhegyi szövegéhez. így sikerült Platzner Tibor segítségével egy rugalmas, számos szövegen túli gondolat közvetlen vagy képi metaforákban történő közlésére alkalmas játékteret alkotniuk. Szigorúbb szemmel figyelve, néhány jelenetben az Annát, a Taganka Színház művészeti titkárát játszó Lőrincz Margit nem tudta követni játékban Boráros intenzív jelenlétét. Bár kétségtelenül tisztesen helytállt e sok gondolati és drámai fogódzót nem nyújtó szerep megformálásakor, Boráros számtalanszor fehér izzásig hevített játéka elhalványította igyekezetét. Ebben az esetben is beigazolódott, hogy a szórakoztató célzattal születő előadásoknak lehetnek művészi szempontból értékes elemei. Boráros Imre rendezése és színészi játéka, valamint Platzner Tibor díszlete egy sok tekintetében vitatható formai és tartalmi jegyekből építkező darab sikerét alapozták meg. Remélem, sok csehszlovákiai magyar néző örömére. DUSZA ISTVÁN Ünnepeink idején a szokottnál több időt fordítunk olvasásra, tévénézésre, rádióhallgatásra. A rádióműsor választékához az elmúlt év végén és az év elején nem kis mértékben hozzájárult a Csehszlovák Rádió magyar adása is: tartalmas, változatos és érdekes műsorokról gondoskodva a karácsonyi ünnepekre, szilveszterre és újévre. Ennek bizonyítására néhányat hadd említsünk meg a legsikeresebb műsorokból. December 24-én hangzott el a Mikrofonközeiben című adás, melynek szerkesztője, Lőrincz Kató arra a kérdésre kereste a választ, mit jelent korunk embere számára a család. A meg- szólaltatottak közül különösen az ismert újságíró, Bodnár Gyula gondolatai voltak eredetiek és töprengésre késztetőek. Például az, hogy manapság sok anyának apa szerepet kell vállalnia, s a szülő nem válik a gyermek partnerévé, pedig az ezt igényli. Hogy a gyermek a családnak mit kellene jelentsen, azt nyelvünk jól érzékelteti a terhességet kifejező gyermekáldás és az áldott állapot szavainkkal. Másnap délután volt műsoron Balla Igor és Szabó Mária szerkesztők Legyen a vendégünk! című kétórás adása. Ennek keretében több közreműködő bevonásával igen változatos anyagot kapott a hallgató. Lőrincz Kató egy idős asszonnyal beszélgetett arról, régen hogyan készültek a karácsonyra. Nagy Imre, a magyar adás kelet-szlovákiai szerkesztője a vajáni (Vo- jany) hőerőműben dolgozó egykori barátját kereste fel. Zsigar- csik Katalin Póthe István színészt vallatta rendhagyó módon. Protics János a szöuli olimpián részt vett Szabó Attila kajakozó- val beszélgetett. Nagy Ildikó oláh cigányokkal készített érdekes riportot karácsonyi szokásaikról. Ebből azt is megtudtuk, hogy az oláh cigányok, ha valaki meghal közülük, nem tartanak karácsonyt. Egyébként közösen ünnepelnek. Tóth Erika egy fiatalosan lelkesedő idős férfival beszélgetett. A szerkesztő Balla Igort riporterként is hallhattuk: Neszméri Ilonát kereste fel, akinek férje nemrégiben indult afrikai körútra a Savitri nevű hajóval. Gémesi Irén ötlete szintén figyelemreméltó volt: gyermekeket faggatott arról, hogyan nevelnék szüleiket. Polák Lászlót a bratislavai várban megtekintett húszezer éves Vénusz-szobor arra ihlette: ismert slágerek fel- használásával elmondja, miként fognak vélekedni húszezer év múlva a mai férfiakról. Oros Oszkár Pecze Károlyt, a DAC edzőjét szólaltatta meg abból az alkalomból, hogy 1988-ban - a sportújságírók szavazata alapján - az ország második legeredményesebb labdarúgó- edzője lett. Vidám szórakozást nyújtott e műsor keretében a magyar adás riporterei bakijainak gyűjteménye is. Boldogságot keresve címmel hallhattuk december 26-án Szabó Mária műsorát, melynek mondanivalója: az ember életében nélkülözhetetlen a szeretet. Egy férfit és egy nőt mutatott be, akik az Új Szóban megjelent hirdetés által találták meg egymást és a boldogságot. A kitűnően beszélő riportalanyok meggyőzően vallottak életükről. A riporter - igen helyesen - keveset hallatta saját hangját. Kiváló riportalanynak bizonyult a Prágában élő Lőrincz Zsuzsa képzőművész is. A gyermekét egyedül nevelő művész elmondta, milyen nehéz a pályakezdés és a pályán maradás, a munkához jutás, a grafikák eladása. A riportból kiderült: az élet nehézségeinek leküzdésében és a művészi elképzelések megvalósításában egyaránt fontos szerepe van az őszinte barátságnak. Az újév napján elhangzott Pályán maradni című félórás adás riportere Nagy Ildikó volt. A december 31-én sugárzott Távoli tájakon című adás szerkesztője ismét Lőrincz Kató volt. Az egyórás műsorban megszólalt Anton Hykisch, a magyarul kifogástalanul beszélő szlovák iró (kínai élményeit elevenítette fel), valamint dr. Bauer Győző és felesége, akik Japánban szerzett tapasztalataikat osztották meg a hallgatókkal. Sok érdekességet tudtunk meg Protics Jánostól Andorráról, aki a törpeországban az újságírók nemzetközi síbajnokságán vett részt. Minden elhangzott adást felsorolni képtelenség lenne, s nem is szükséges. Gondolom, az említett példák is meggyőzően bizonyítják, hogy valóban változatos témájú, érdekes műsorokat kínált hallgatóinak az ünnepek alkalmából a magyar adás. F. I. Ül az ürge, és várja az újévet, mintha a megváltót vagy a pénzes postást várná, mintha valóban várhatna valamit, amit a maga kishitűségével, lustaságával, gyengeségével elpasszolt, halogatott, nem mert megvalósítani az évek során, mintha ez a csillagszórókkal és petárdákkal telidobált, konfettivel és pezsgősdugókkal teliszemetelt, rekedt torokkal és hurutos trombitákkal telióbéga- tott, varázslatosnak tűnő egyetlen éjszaka egyszeriben megoldhatná minden baját, gyógyírt kenegethetne minden traumájára, bőségszarujából kirázogathatná mindazt, amire oly nagy szüksége lenne már régóta, nevezetesen: nyugalmat, békességet, elviselhető főnököt, kevésbé zsúfolt buszokat, nitrátokban szegényebb tejet, szófoga- dóbb gyereket és magasabb fizetést, kurtább sorokat a hentesnél, kevesebb hordószónokot és kevesebb ígérgetést, több kedvességet és megértést. .. Ül tehát az ürge, tudatosítva ürgeségét, és arra gondol, de jó lenne, ha az újévtől fogva nem ő lenne az, akit kiöntenek, akit kifüstölnek és víz alá nyomnak, akinek letapossák a tyúkszemét a buszon, be szép is lenne, sóhajt, ha a fölötte lakó alak az újévtől megemberelné magát és legalább szőnyeget vásárolna, ha már kuglipályát rendezett be a konyhájában, vagy direkt görkorcsolyával közlekedik, csak hogy öt bosszantsa, vagy a felesége vasárnaponként nem reggel hétkor klopfolná a húst, akkor ő sem lenne kénytelen estefelé a zongorához szíjazni a gyereket, mondván, püföld csak fiam, ha nem is lesz belőled Bartók vagy Bernstein úgyis most kellene aludnia a párhónapos palántájuknak, hadd ver- nyogjon az ebadta... Ücsörög az ürge az alkonyi félhomályban, s azon morfondírozik, milyen jó is lenne, ha a bűvös éjszaka után nem spórolnák el tőle BÚÉK... a város fényeit, ha kicsivel több jutna az utcájukba, hogy ne őrajta gyakorolnák az utca kölykei a kungfu művészetét, s milyen megható is lenne, ha egy órával zárás előtt, miután az orra elől vitték el az utolsó fél kenyeret is a boltban, a boltvezető nem vigyorogna kajánul, hanem készségesen friss kenyereket rakna a polcokra, kicsit szabódva ugyan, hogy nem délutáni sütés, csak reggeli, de higyje el a kedves vevő, ez is csak jó kenyér, s milyen, álomba illő gyönyörűséggel sétálna hatalmas, áruval tömött boltokban, ahol nem kellene zálogot fizetnie, ha öltönyt akar vásárolni, s nem kellene magából kikelve esküdöznie, hogy ő nem lopós, igaz ugyan, hogy a fizetésből mindig lecsíp egy-egy százast a felesége elől, de öltönyt nem szokott lopni, ő csak egy ürge és nem szarka, érti, maga maga... S mivel az ürge javíthatatlan álmodozó, tovább révedezik, édes álmokat szőve a hivatalról, ahol kedves mosollyal fogadják, hellyel kínálják, ne ácsorogjon, míg az ügyével foglalkoznak, és feledtetik vele a tavalyi bosszúságot, amikor negyedszerre sem sikerült a lakcímváltozást bejelentenie, mert mindig elfelejtett valamit, vagy új és új gyötrelmet találtak ki, hogy betartsanak neki, míg őrjöngve el nem rohant, hogy inkább elmegy barlanglakónak, s ott is csak akkor jelentkezik be, ha házhoz jön a hivatal térden kúszó képviselője, hogy fennkölt állampolgári kötelességének érvényt szerezhessen, az anyjuk kö- csögit... És álmodik az ürge, álmodik, azt álmodja, hogy ő már nem is ürge, hanem tisztes honpolgár, ő a nagybetűvel írt Ember, akit érdemei és munkája szerint jutalmaznak, aki a saját szerencséjének kovácsa, aki biztos kézzel irányítja sorsát, aki... ... álmából iszonyatos dübörgésre riad fel az újév hajnalán, s aki első riadalmában is azonnal megsejti, hogy a zaj a fölötte lakó szomszédtól ered, aki épp ebben a pillanatban kezdte klopfolni a félmázsányi rántott húsnak valót, vagy a karácsonyra kapott új görkorcsolyát felcsatolva épp most kezdi ujjongó köreit róni a konyha csupasz linóleumán... KÖVESDI KÁROLY Boráros Imre mint V.V., a színész (Varga Róbert felvétele) í ÚJ SZÚ 6 1989. I. 5.
