Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-19 / 16. szám, csütörtök
Jó lehetőségek vannak a kapcsolatok fejlesztésére A jövő hétre hívták össze a JKSZ Központi Bizottságának ülését (ŐSTK) - A JKSZ Központi Bizottságának következő ülését január 24-re hívták össze. A testület megvitatja a Jugoszláviában kialakult politikai helyzetet, különös tekintettel a Crna Gora-i legutóbbi eseményekre. A központi bizottság emellett tanácskozni fog a párt vezető testülteinek tevékenységéről és felelősségéről. A jugoszláv sajtó tegnap beszámolt róla, hogy a JKSZ KB Elnöksége részletesen tájékozódott a Crna Gora-i Kommunisták Szövetségében kialakult helyzetről. Különleges munkabizottságot hozott létre, amelynek feladata, hogy a tagköztársaság szerveinek és szervezeteinek sokoldalú támogatást nyújtson a nehézségek leküzdésében. Mint ismeretes, Crna Gorában az elmúlt héten lemondott az egész párt- és állami vezetés. Megfigyelők szerint Jugoszláviában a rövid nyugodtabb időszak után ismét kiéleződött a politikai helyzet. Gyakorlatilag nem múlik el nap anélkül, hogy valamelyik párt- vagy állami szerv, társadalmi szervezet vezetője ne mondana le. A szerb tájékoztató eszközök igen élesen bírálják Sztipe Suvart, a JKSZ KB Elnökségének elnökét, s a bírálat nem kerüli el az ország kollektív vezetését sem. A sajtó egyre gyakrabban ír arról, hogy például Koszovóban vagy a Vajdaságban egyre többen adják vissza párttagkönyvüket. A belgrádi Borba azt írta, az események gyors alakulására való tekintettel senkit sem lepne meg, ha még az idén összehívnák a JKSZ rendkívüli kongresszusát. A Scinteia magyarázata a bécsi utótalálkozón elfoglalt román állásponttal kapcsolatban (ÖSTK) - A Scinteia román pártlap tegnap szerkesztőségi cikket közölt a bécsi utótalálkozóról. Ebben pozitívan értékeli az utótalálkozó eredményeit, s ugyanakkor részletes magyarázatot ad arra, miért nem akarja Románia teljes mértékben elismerni és teljesíteni az elfogadott záródokumentumot. Az első helyen azt említi, hogy a záróokmányba nem foglalták bele az emberi jogokra vonatkozó különböző román javaslatokat, ilyen például a munkára való jog, a foglalkoztatottság biztosítása, az ifjúság joga a szakmai nevelésre és így tovább. A Scinteia leszögezi: az emberek jogairól és szabadságáról való gondoskodás ürügyén a záródokumentumba olyan intézkedések kerültek be, amelyek ellentétesek a helsinki Záróokmánnyal, korunk realitásaival, a nemzetközi kapcsolatok alapelveivel. Románia véleménye szerint az emberi jogok megtartása nem jelenthet visszalépést. Ellenkezőleg, a haladást, minden nemzet szuverenitásának és függetlenségének biztosítását kell kifejeznie. Azonban a bécsi záródokumentum egyes rendelkezései teret nyitnak a más országok ügyeibe való beavatkozás, a nemzeti szuverenitás és függetlenség megsértése előtt és ösztönözhetik a visszahúzó jelenségeket. A Scinteia a továbbiakban megállapítja: a záródokumentumban olyan rendelkezések vannak, amelyek a valóságban ösztönzik az emigrációt, támogatják ,,az agyak elszívását“, ami elsősorban a kevésbé fejlett országokat károsítja. Románia ezzel kapcsolatban előterjesztette megjegyzéseit és javaslatait, amelyekhez továbbra is ragaszkodik. Az említett tényekre való tekintettel Románia nem vállal kötelezettséget arra, hogy teljesíteni fogja a záródokumentum azon rendelkezéseit, amelyekkel kapcsolatban a tárgyalások során konkrét megjegyzéseket terjesztett elő, s amelyeket nem fogadhat el. Hun Sen Thaiföldre látogat (ŐSTK) - Csaticsaj Csunhavan thaiföldi kormányfő tegnap közölte, hogy a közeli napokban találkozik Hun Sen kambodzsai miniszterelnökkel. Mielőtt elindult a rövid látogatásra Malaysiába, a bangkoki repülőtéren elmondta, a találkozó színhelyében és időpontjában később egyeznek meg. Hangsúlyozta: Hun Sen nem miniszterelnökként, hanem barátként tesz látogatást Thaiföldön. Mihail Gorbacsov találkozott a Háromoldalú Bizottság tagjaival (ŐSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap fogadta a nyugati országok ismert, nem kormányszervezetének, a Háromoldalú Bizottságnak a küldöttségét: Valery Giscard d’Estaing volt francia államfőt, Nakaszone Jaszuhiro egykori japán kormányfőt és Henry Kissinger volt amerikai külügyminisztert. A nyugati politikusok moszkvai látogatásának célja, hogy felmérjék a kelet-nyugati kapcsolatok alakulásának távlatait. A találkozóról holnapi számunkban bővebben beszámolunk. Hajnalig tartó vita után ért véget a LEMP KB tanácskozása (Folytatás az 1. oldalról) Ali Szalem Beid köszönetét mondott a meghívásért és a szívélyes fogadtatásért. Meggyőződését fejezte ki, hogy a látogatás hozzájárul a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztéséhez és a sokoldalú együttműködés bővítéséhez. A JSZK KB főtitkára a továbbiakban jellemezte országa gazdasági és politikai helyzetét, rámutatott a külső és belső ellenség által előidézett problémákra, s ismertette a pártra háruló legfőbb feladatokat. Elmondta, hogy be kell fejezni az államhatalmi szervek demokratikus struktúrájának kiépítését, emelni kell a törvényhozási tevékenység színvonalát és erősíteni a párt befolyását. Mint mondotta, ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak majd a Jemeni Szocialista Párt Központi (Folytatás az 1. oldalról) szór kísérletet tettek. Kísérleteikkel nem értünk egyet, s támogatjuk a rend helyreállítását. A provokációs akciókat további dolgozókollektívák is elítélték: az ostrava-kuncicei Klement Gottwald Új Kohó hengerdéjének dolgozói, a holesovicei Tesla CSKP XV. Kongresszusa, a Csehszlovák -Szovjet Barátság és a Szlovák Nemzeti Felkelés Szocialista Munkabrigádjának tagjai s a vállalat több más dolgozója, továbbá a prágai Károly Egyetem Pedagógia Karának hallgatói, tanárai és más munkatársai. A Szakszervezetek Prágai Tanácsának Elnöksége is elítéli azokat a provokációkat, amelyeket az utóbbi napokban úgynevezett független struktúrák - beleértve az ún. Charta '77-et - diverzáns központok jelentős támogatásával szerveztek. Az államellenes provokációkat a Szövetségi Gyűlés képviselői is elítélték. A kulturális és oktatási bizottság tagjai nyilatkozatukban a közvéleményhez fordultak, hogy szigetelje el a rendzavarokat, Gerstner István kiállítása (ÖSTK) - Gerstner István tájképeiből nyílt kiállítás tegnap a Bratislavai Fővárosi Galériában a művész életjubileuma alkalmából. A megnyitóünnepségen részt vett Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Igor Őkorica, az SZLKP KB osztályvezetője és több más vendég. A festőnek a tárlaton bemutatott, az utóbbi öt évben készült több mint 50 képe a szülőföldje iránti őszinte kapcsolatáról vall. Gerstner István most kiállított képein a Duna menti táj elevenedik meg. A kiállítás február 12-ig tekinthető meg. (Folytatás az 1. oldalról) kibontakoztatása révén minden erőfeszítést arra kell összpontosítani, hogy megtartsák az első blokk próbaüzembe helyezésének határidejét. A szlovák kormány ezért feladatul adta a Szlovák Szocialista Köztársaság fejlesztési és építőipari miniszterének, hogy az illetékes szervekkel és a beruházókkal együttműködve foganatosítson intézkedéseket a kijelölt határidők megtartására. A szlovák kormány nagy súlyt helyezett arra, hogy végrehajtsák a vízlépcsőrendszer környezetének védelmére tett konkrét és ellenőrizhető intézkedéseket. A szlovák főváros közlekedési helyzetének átfogó megoldásával összefüggésben a kormány feladatul adta Bratislava főpolgármesterének, hogy a fővárosi gyorsvasút Lúky-dél és Duna állomások közötti szakaszának építéséhez teremtse meg a szükséges feltételeket úgy, hogy ezen a szakaszon 1997-ben megindulhasson a próbaüzemelés. Ezt követően jelentést tárgyalt meg a testnevelés, sport, turisztika és honvédelmi-műszaki tömegsportok fejlesztése szlovákiai programjának teljesítésére tett intézkedések végrehajtásának ellenőrzéséről. Megállapította, hogy a felnőtt lakosság zöme tudatában van a testkultúra jelentőségének, egyszersmind különféle formákban fejleszti. Azonban kedvezőtlen a helyzet a sporteszközök előállítása s a hazai piac sportBizottságának legközelebbi ülésén. Ali Szalem Beid beszámolt az ország gazdasági helyzetéről, valamint a jemeni nemzeti egységgel összefüggő aktuális problémákról. Nemzetközi kérdésekről szólva Milos Jakes és a JSZP KB főtitkára egyaránt nagyra értékelte a Szovjetunió békekezdeményezéseit. Hangsúlyozták, hogy rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak azoknak a javaslatoknak, amelyeket Mihail Gorbacsov ismertetett az ENSZ- közgyűlés 43. ülésszakán. Milos Jakes az európai szovjet haderők egyoldalú csökkentésével összefüggésben elmondta: a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szintén bizonyos kezdeti intézkedéseket tesz. A felek értékelték a kétoldalú kapcsolatokat, melyek magas szintet értek el. s arra kérik az állami szerveket, hogy lépjenek fel ellenük. A Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája honvédelmi és közbiztonsági bizottságának tegnap tartott együttes ülésén a képviselők meghallgatták Frantisek Kincl belügyminiszternek a közrend fenntartására az utóbbi napokban tett intézkedésekről szóló tájékoztatóját. Ezután határozatot hagytak jóvá, amelyben támogatták a Közbiztonsági Testület és a Népi Milícia tagjainak határozott fellépését. A Prágai Fővárosi Nemzeti Bizottság Tanácsa a fővárosi kerületi nemzeti bizottságok elnökeivel tartott ülést követően megtárgyalta a Prágai és Közép-csehországi Kerületi Rendőrparancsnokság vezetőjének az elmúlt napokban meghiúsított államellenes provokációkról szóló tájékoztatóját. Egyidejűleg foglalkozott azokkal a levelekkel és javaslatokkal, amelyeket a fővárosiak a kerületi nemzeti bizottságokhoz juttattak el, s amelyekben kifejezik, hogy elítélik a provokatőrök fellépését. Ezekért a törvényellenes tettekért az úgynevezett Charta '17 és más illegális szervezetek tagjai viselik a felelősséget. A tanács a továbbiakban ugyancsak nagyra értékelte a közbiztonsági szervek, a Népi Milícia egységeinek és mindazoknak a határozott fellépését, akik az utóbbi napokban hozzájárultak a rendfenntartáshoz. A testület biztosítja a főváros lakosságát: minden lehetőséget megragad arra, hogy elejét vegye a város nyugodt életét megzavaró provokációknak, s a bűnösöket felelősségre vonja. Mint ismeretes a prágai Vencel téren kedden szocialistaellenes elemek ismét kísérletet tettek a közrend megzavarására, s a közlekedés akadályozására. A provokáció kezdeményezőivei szemben felléptek a Közbiztonsági Testület rendfenntartó erői, s megtették a szükséges intézkedéseket a rend és a nyugalom helyreállítására. szerepei való ellátása terén. Elmarad továbbá a sportlétesítményeknek a komplex lakásépítés keretében történő kivitelezése. A kormány kötelezte az illetékes állami szerveket, hogy mélyítsék el e téren együttműködésüket. Ezután jóváhagyta az arra vonatkozó törvényerejű rendelet kiegészítésének javaslatát, amellyel a Prievi- dzai és Popradi Városi Nemzeti Bizottság március elsejei hatállyal első kategóriába kerül. A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya ezt követően megvitatta az Ignác Janák, a CSKP KB ' Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára által december elején a Szovjetunióban tett munkalátogatásból adódó feladatok teljesítéséről szóló jelentést. Ezzel kapcsolatban munkacsoportot hozott létre a Szlovák Szocialista Köztársaság és az Ukrán SZSZK közötti a gazdaság, a tudomány, a kultúra és a sport terén való együttműködés program- tervezetének kidolgozására. Az Antun Milovic, a Horvát Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának elnöke által november 13-15-én Szlovákiában tett munkalátogatásról és a látogatás eredményeiről szóló tájékoztató megvitatása után feladatul adta az illetékes minisztereknek, hogy dolgozzanak ki javaslatokat a Szlovák Szocialista Köztársaság és a Horvát Szocialista Köztársaság gazdasági, tudományos-műszaki és kereskedelmi együttműködésének bővítésére. Mindkét politikus a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés továbbfejlesztése és a még fellelhető tartalékok hatékonyabb kihasználása mellett foglalt állást. Ladislav Adamec, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök is találkozott tegnap a Jemeni Szocialista Párt KB főtitkárával. A megbeszélésen mindenekelőtt a két ország gazdasági kapcsolataival foglalkoztak, s áttekintették továbbfejlesztésük lehetőségeit. Ali Szalem Beid tájékoztatott országa gazdasági helyzetéről, s javaslatot tett a csehszlovák-JNDK gazdasági együttműködés elmélyítésére. Ezzel összefüggésben szólt az adeni kőolajfinomító rekonstrukciójában és bővítésében, a népi Jemen petrolkémiai komplexumának létrehozásában, egy textilipari üzem felújításában és korszerűsítésében, egy cementgyár és egy mútrágyagyártó üzem építésében, továbbá más jemeni beruházások kivitelezésében való csehszlovák részvételről. A JNDK a szocialista országokkal, beleértve Csehszlovákiát is, kifejtett kereskedelmi kapcsolatok intenzívebbé tételére törekszik. Ladislav Adamec síkraszállt a kétoldalú gazdasági kapcsolatok bővítése mellett. Kiemelte, hogy Csehszlovákia továbbra is a szocialista orientációjú fejlődő országok gazdasági megsegítésének politikáját követi. Hangsúlyozta, hogy hazánk kész ezekben az országokban beruházni, feltéve, hogy ezek a beruházások megtérülnek. A két fél ezt követően megegyezett abban, hogy a tanácskozáson elhangzott javaslatokat egy, a két ország szakembereiből álló csoport rövid időn belül áttekinti, és megvitatás céljából a csehszlovák-JNDK gazdasági és tudományosműszaki együttműködési vegyes bizottság elé terjeszti Őket. Ali Szalem Bejd és kísérete tegnap délelőtt a prágai Zizkov-hegyen megkoszorúzta Klement Gottwald sírját. A Jemeni Szocialista Párt Központi Bizottságának főtitkárát a koszorúzási ünnepségre elkísérte Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Michal Stefanák, a CSKP KB osztályvezetője és több más személyiség. Háromnyelvű zenés irodalmi est Prágában (Munkatársunktól) - Tegnap este a prágai Magyar Kulturális Központ, a prágai Szlovák Kultúra Háza és a bratislavai Madách Kiadó együttes rendezésében szlovákiai magyar írók és költők alkotásaiból összeállított, cseh, szlovák és magyar nyelvű zenés irodalmi estet tartottak az MKK előadótermében. A rendezvényen, amelyre a Madách Kiadó alapításának 20. évfordulója alkalmából került sor, Jaroslava Pasiaková és Rákos Péter irodalomtörténészek bevezetője után Valerie Zawacká, Gálán Géza és Vlastimil Fiáar színművészek előadásában a jelenlevők ízelitőt kaptak Grendel Lajos, Kovács Magda, Dobos László, Zs. Nagy Lajos, Gál Sándor, Tőzsér Árpád, Hodossy Gyula, Dénes György, Rácz Olivér, Mikola Anikó, Ozsvald Árpád és Cselényi László alkotásaiból. Az est műsorát Juraj Deák rendezte, a zenei betéteket - Bartók-szerzeménye- ket - Milán Langer zongoraművész adta elő. A prózai szemelvények, illetve a versek Dana Gálová, Anna Okrouhlá és Vojtech Kondrót fordításában hangzottak el. (sm) Szívélyes találkozó (Munkatársunktól) - Már hagyománnyá vált, hogy az év elején Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke meghívja a nők életével foglalkozó újságírókat. A szívélyes légkörű találkozóra tegnap Bratislavában a szövetség székházában került sor. Elena Litvajová köszönetét mondott azoknak a publicistáknak, akik rendszeresen felvetik a nőket naponta foglalkozó gondokat. Szólt a feladatokról is. Az alapszervezetek évzáró gyűlései után rövidesen a járási konferenciákon értékelik az elmúlt fél évtizedben kifejtett tevékenységüket, hogy az áprilisban sorra kerülő szlovákiai kongresszusukon, általános számadást készítsenek. Az élénk vitában többen mondták el tapasztalataikat, melyeket a nők élet- és munkakörülményeit vizsgálva szereztek az újságírók Szlovákia-szerte. Ezzel is igazolva látszik a tény: e területen tennivalók sokasága vár nemcsak a nőszövetségre, hanem egész társadalmunkra. D. T. (Folytatás az 1. oldalról) zisa állandóan csökken, ezért keresi mindazok támogatását, akik ezt hajlandók megadni neki. A szakszervezeti vezető figyelmeztette a pártot, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül az OPZZ országos tanácskozásán elfogadott álláspontot, amely a szakszervezeti mozgalom egységét mondja ki. Míodowicz azzal vádolta Mieczyslaw Rakowski kormányfőt, hogy nem a munkásosztály érdekeit tartja szem előtt. Rakowski miniszterelnök a vitában síkraszállt amellett, hogy vállalni kell a kockázatot, amellyel a reform- folyamatok felgyorsítása jár. A „Szolidaritásról“ szólva kijelentette, objektív szükségszerűség a betiltott szervezet legalizálása. Hozzátette ugyanakkor, hogy a „Szolidaritás“ nem sodorhatja ismét anarchiába az országot, s azt is el kell döntenie, szakszervezet vagy politikai mozgalom akar-e lenni. Magyarország Vita az Új Márciusi Front javaslatáról (ŐSTK) - A Hazafias Népfront lapja, a Magyar Nemzet tegnapi számában részletesen foglalkozott az ún. alternatív csoportok egyikének, az Új Márciusi Frontnak a közelmúltban előterjesztett javaslatával. Nevezetesen: a képviseleti demokráciába való átmenet kidolgozására több párt részvételével alakuljon Országos Nemzeti Bizottság. A javaslat heves visszhangot váltott ki a magyar politikai körökben. Az egypárt- rendszertől a képviseleti demokráciáig címet viselő dokumentum számos vita tárgyát képezte, több szervezet tanulmányozza, néhány viszont már állást foglalt vele kapcsolatban. A Nemzeti Bizottság gyakorlati kezdeményezésére felkért Magyar Szocialista Munkáspártban testületi állásfoglalás készül. Huszár István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára már kifejtette véleményét. A dokumentummal már egyetértett a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, amely egyidejűleg felhívta valamennyi felsőoktatási intézmény dolgozóját és hallgatóját az ennek kapcsán megfogalmazandó nemzeti kiegyezés és politikai megújulás támogatására. Hasonló álláspontra helyezkedett a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is. A Magyar Demokrata Fórum ideiglenes elnökségének állásfoglalása szerint a demokratizálás folyamatában elkerülhetetlen és nélkülözhetetlen a többpártrendszer. A javaslatot azonban nem fogadhatják el, mivel még kiforratlannak tartják. Tekintve, hogy a Magyar Demokrata Fórum ez év márciusában tartja első országos gyűlését, az ideiglenes elnökség nem érzi feljogosítva magát, hogy döntsön az említett dokumentumról. Az ideiglenes elnökség ugyanakkor leszögezi: az Országos Nemzeti Bizottság létrehozását az alkotmányozás céljából nem tartja szükségesnek. A kiegyezés, illetve az „átmeneti időszak megteremtése“ első lépésben nem koalíciós vagy alkotmányelőkészítő közös bizottságot igényel, hanem mindenekelőtt tárgyalásokat a kormány, az MSZMP és más mozgalmak, szervezetek között. Elítéljük a prágai provokációkat Közlemény az SZSZK kormányának üléséről ÚJ SZÚ 2 1989. I. 19.